HIRDETÉS

A nagy pesti árvíz, 1838.
       Pest romba dőlésének története

A főváros eddigi történetének legnagyobb jeges árvize nem érkezett minden előzmény nélkül. A folyó felső szakaszán lehullott nagy mennyiségű csapadék és az enyhébb időjárás miatt Buda egy része és a folyó alsó szakaszán lévő partközeli települések 1838. január elején pár napra már víz alá kerültek. A rekord mértékű esővel és havazással beköszöntött újév baljós jövőt ígért a Duna mentén élőknek. A havazásról a korabeli sajtó többek között így ír: „Postáinkat az iszonyú hófuvatagok egészen elakaszták. Különösen a január 13. s 14-iki bécsi posta s vele a külföldi lapjaink még ma (január 16.) sem érkeztek meg. A Dunát tulajdonképen Bécsig jég borította, amely több helyen feltorlódott (Jelenkor).


HIRDETÉS

1838 februárjától hirtelen jött a meleg idő, és ez gyors olvadással járt Tirolban, Bajorországban és a Kárpátokban egyaránt. A Duna az innen érkező vízmennyiséggel hamar túltelítődött, és a rajta lévő vastag jégréteg nem tudott ilyen gyorsan elolvadni, így a Csepel-sziget közelében összetorlódott és megakadt. A folyó elkezdett kilépni medréből.

A Pest és Buda közötti szakaszon a folyó medre nagyon elfajult volt. A szétágazó, sekély medrű, zátonyokkal és szigetekkel szabdalt Dunán a fentről érkező víz és jég nem tudott gyorsan levonulni. A sekélyebb részeken jégdugók képződtek, ahol a jég hamar feltorlódott és visszaduzzasztotta a fentről érkező vizet. A Soroksári-Dunaág volt akkoriban a jégdugó-képződés szempontjából az egyik „leghírhedtebb” mederszakasz.

A városban az addig legnagyobb jeges árvíz 1775-ben vonult le, vagyis közel egy emberöltővel korábban, így az idő távlatából nem csoda, hogy halványultak a pusztítás emlékei, és egy hasonló árvíztől való félelemérzet is csökkent. A lakosság körében és bizony a városvezetésben is a hamis biztonságérzetet erősítette az, hogy az 1775. évi jeges ár után Pestet megerősített védőgáttal vették körül. Budán ez nem valósult meg.

Szakmai körökben viszont már 1775 után egyre gyakrabban felmerült a Duna szabályozásának gondolata, a folyó menti települések védelme érdekében. Ennek egyik legfőbb szószólója Vásárhelyi Pál volt, aki 1838. március elején, az Atheneumban indult cikksorozatában szinte megjósolta egy, az 1775. évinél nagyobb árhullám levonulását, legfőbb okának a rendezetlen meder következtében kialakuló jégdugókat tartotta.


Óbuda, Buda és Pest elhelyezkedése

Óbuda, Buda és Pest elhelyezkedése
az árvíz idején

Március 13.

Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van” – ezeket a sorokat jegyezte fel naplójába Wesselényi Miklós, azon a kritikus napon, amelyről Pest, Buda és a környék lakói nem is sejtették, hogy egy addig soha nem látott súlyos katasztrófának még csak a kezdetét jelenti.

A Nemzeti Színház komédiásait nem különösebben zavarta ez a “kis közjáték". Csak akkor szakították meg előadásukat, amikor a víz betört az épületbe.

A víz először az alacsonyabban fekvő belvárosi területeket öntötte el - a mai Deák Ferenc utca, Váci utca térségét -, majd miután átszakította a váci gátat (a mai Lehel tér környékén) északi irányból is megindult a város felé.

Március 14-én hajnalán a Soroksári-gát is átszakadt. A folyó vízállása - a kiöntésből adódó „térnyerés”, és az időközben megindult jég miatt - csökkenni kezdett, ezért hitték azt sokan, hogy a „nagyján” már túl vannak. De március 13-ról 14-re virradóra, a kora hajnali órákban a zajló jég újra feltorlódott Csepel-szigetnél, és ismét megindult a vízszint emelkedése. A Duna felső szakaszán, az enyhe időjárás miatt már jóval korábban bekövetkezett olvadás hatására újabb hatalmas víztömeg érkezett a folyón. A megáradt Duna végül minden reménykedés ellenére csak 15-én tetőzött.

Tetőzéskor Józsefváros, Ferencváros és Terézváros alacsonyabban fekvő részeit két méternél is magasabb víz borította. A pesti oldalon a legmagasabb vízborítottság általában véve a mai Nagykörút mentén volt, ugyanis ezen a területen a Duna egy kiszáradt mellékága húzódott, amely a környező területhez képest alacsonyabban helyezkedett el. A legmagasabb értéket (2,6 métert) a vízállás Ferencvárosban érte el.

A szervezett mentés csak az árvíz másnapján (14-én) indult meg, ugyanis a lakosság és nem utolsó sorban a város vezetése bízott a megerősített védtöltésekben, így nem készültek fel ilyen méretű árvízre. A Pestet határoló védtöltéseket év elején ugyanis megerősítették, a töltés magassága elérte az addigi legnagyobb, az 1775-ben levonult jeges árvíz szintjét. 1838-ban azonban ez sem volt elég, a gátak nem bírták a nyomást, több helyen is átszakadtak, utat engedve az árnak. Látva Pest város vezetésének fejetlenségét, a mentés és a segélyezések megszervezésére és irányítására József nádor Lónyai Jánost nevezte ki árvízi királyi biztosnak.

A mentés és a menekülés csónakokon történt: a „cél” az erősebb belvárosi házak emeletei, padlásai, valamint a külvárosban lévő, vagy magasabban elhelyezkedő épületek voltak. A Ferencvárosból és a Józsefvárosból menekülök jelentős része a mai Orczy téren álló Ludoviceum – nem sokkal azelőtt elkészült – épületében talált menedéket.

Csak itt mintegy 10 ezer embernek nyújtottak menedéket és élelmet, erre emlékeztet a főbejárati kapualjban ma is látható tábla. De a belváros területén lévő templomok, rendházak is zsúfolásig megteltek menekültekkel, hiszen ezek jóval erősebb szerkezetű, így a víznek jobban ellenálló épületek voltak, mint a belvárost akkor jellemző vályogházak. Ilyen jelentősebb árvízi menedékhely volt többek között a deák téri evangélikus templom vagy a mai Ferenciek terén álló ferences rendház és templom.

Wesselényi így ír az árvíz második napjáról: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek


A Rókus kápolna és kórház környéke az árvíz idején
Strasser F. kőrajza

Korabeli adatok szerint a levonuló árhullám a pesti oldalon összesen 2281 házat pusztított el, további 827 súlyosan megrongálódott és mindössze 1146 maradt épen. Ehhez képest a budai oldalon kisebb volt a kár, mert a házak zöme itt magaslatra épült, és nem érte el a kizúduló víz. Itt mindössze 204 ház omlott össze, 262 sérült meg súlyosan, az épen maradt házak száma pedig duplája a pestiének: 2023. Az árvíz miatt 50-60 ezer, főleg pesti lakos vált hajléktalanná, és mintegy 22 ezren voltak azok, akik mindenüket elveszítették. A pusztítás mértékét jelzi, hogy az addigi legnagyobb jeges árvíz során, 1775-ben „csupán” 611 ház pusztult el Pesten.

Pesten az árvíz súlyos csapást mért a kereskedőkre is. Ugyanis a március 19-re meghirdetett József napi országos vásár elmaradt, a felhalmozott áru jelentős része tönkrement a vízben, ami a tőkehiányos kereskedőknek súlyos veszteséget jelentett.

A Duna hazai szakaszán - különböző mértékben ugyan -, de végigpusztított a kiáradt folyó. Összesen több mint 10 ezer ház semmisült meg, és további közel négyezer megrongálódott. A becsült kár 14 millió forint volt, de egyes becslések szerint ez az érték valójában ennél jóval nagyobb, akár 70 millió forint is lehetett. A megsemmisült házak negyede Pestre jutott, és a 153 halálos áldozatból 151 szintén Pesthez kötődik.


Árvíz a pesti színház téren
Johann Hürlimann színezett akvatintája


A Rókus kápolna előtere
A vízszint jelző tábla a bal oldali rácsos ablak mellett, a korlát fölött jelzi az 1938-as árvíz egykori szintjét.


G.Scheth Klette: árvíz Budán


Feltorlódott jég a Dunán
A kép érdekessége, hogy ábrázolja a Gellért-hegy tetején az egykori Csillagda (csillagvizsgáló) épületét


Balra: menekítés az ár elől
Jobbra: Soroksári utca, a mai Ráday utca, az árvíz után
(Szemben a régi ferencvárosi templom)


Árvíztábla a Nemzeti Múzeum kerítésén

A mentés során hősiességével, segítő készségével és kitartásával kitűnt egy magyar nemes úr: Wesselényi Miklós báró, akit ezért az "Árvízi hajós"-nak neveztek el, és neveznek mind a mai napig. Öt napon át csónakjával a város utcáit róva, szinte szünet nélkül mentette az embereket. Hősies helytállását számos emlékmű és irodalmi alkotás örökítette meg.


A Wesselényi-dombormű a budapesti Ferences templom északi falán. Holló Barnabás alkotása (1895)

Az 1838-as pusztító árhullám levonulása után a - József nádor vezette - Szépítő Bizottmány elrendelte, hogy amíg fel nem mérik a kárt, és nem készül szakmai javaslat az újjáépítést illetően, senki nem kezdheti meg az építkezést. Ennek célja nem csak a jövőbeni árvízkár csökkentése volt, hanem Bécs mintájára egy modern, lazább beépítésű várost kívántak létrehozni a régi romjain.

Az újjáépítés szigorú szabályok alapján indult meg. A Szépítő Bizottság többek között megtiltotta a belvárosban a vályog használatát, de a külvárosban is csak a támpillérek közötti fal kitöltésére lehetett használni, ugyanis korábban az épületek jelentős része vályogból készült, így nem csoda, ha nem tudtak sokáig ellenállni az árhullámnak. Szigorú előírás volt többek között a falak vastagságára, a belmagasságra, a házalap mélységére vonatkozólag is. Bármilyen építkezést csak hivatalosan engedélyeztetett tervrajz alapján lehetett elkezdeni.

Még abban az évben helyreállították és megerősítették a védtöltéseket, de a fővárosi Duna-meder rendezése, a települések árvízvédelmi szempontból való biztosítása még több mint harminc évet váratott magára. Igaz, hogy 1838-ban kiírtak egy pályázatot a Pest Budai Duna-szakasz rendezésére, de mivel a beérkezett pályázatok minősége messze alulmúlta a várakozásokat, nem történt további lépés az ügyben. Az 1839-40 évi országgyűlés napirendre tűzte a magyarországi folyók szabályozásának ügyét, aminek eredményeképpen törvény született arról, hogy meg kell vizsgálni az ilyen irányú szükséges munkálatokat.

A különböző érdekeltségű csoportok között dúló viták annyira elhúzódtak, hogy a Lánchíd két oldalán létesített több száz méter hosszú kőparton kívül, 1872-ig gyakorlatilag nem sok érdemi lépés történt.

Végül a kiegyezés után, 1870-ben elkészültek az új szabályozási tervek, és 1872-ben az országgyűlés döntött a munkálatok elkezdéséről is, melynek keretében többek között elzárták a Soroksári-Dunaágat, ezzel megszüntetve a legveszélyesebb jégtorlasz-képződési helyet. Megépült a Margit-híd és a hídtól a Vámház térig tartó szakaszon beszűkítették a folyót, kiépítették a partfalat. A munkálatok „tesztelésére” nem kellett sokat várni. 1876 kemény telét nagy jeges árhullám követte, amely március 9-én tetőzött Budapestnél. A jég Ercsinél és Budafoknál torlódott fel, és a visszaduzzadt víz elsősorban Budán és Óbudán okozott kárt, a még alacsonyabb rakpart miatt. A pesti oldal viszont „szárazon megúszta”. A sokévi munkálatok eredményesnek bizonyultak.

Már jórészt eltünedeztek az 1838-as nagy pesti árvíz szintjét jelölő táblák a ferencvárosi házakról, talán csak egy van még meg a helyén, a Kinizsi utca 31-ben. Az utolsó előtti darab pedig a Ferencvárosi Helytörténeti Múzeum kiállításán. Kevesen idézték meg a 170. évfordulón a Duna nagy pusztítását, de az Erkel utcai kis gyűjtemény igen. Ferencváros nem feledhet, annak idején ez a városrész szenvedte el a legnagyobb károkat: 529 épületéből 438 leomlott, 72 súlyosan megrongálódott, s csupán 19 ház állta ki az árvíz okozta megpróbáltatásokat.

Aki azt hiszi, hogy erről a témáról nem lehet újat mondani, élményszerűen bemutatni, az téved. A sokadszor viszontlátott metszetek szépen kinagyítva és egymás hatását is erősítve nagyon is valóságosan hatnak. Rengeteg felfedeznivaló részletet kínálnak. A térképek szintúgy. Az egyikről például kiderül, hogy a pestiek nem voltak egészen készületlenek az árvízzel szemben. Ferencvárost például egy a mai Boráros tértől a Haller utcáig húzódó gát védte. Amíg védhette, a 929 cm-es árral szemben azonban kevésnek bizonyult. S ha rémlik még József Attila születési helye, a Gát utca, hát az is erről kapta a nevét.

Az árvíztáblák nemcsak az emlékezést szolgálják, hanem megkönnyítették az árvíz után hozott új építési szabályozás betartását is, amely előírta, hogy a földszint padlójának minden esetben az 1838. évi árvíz legmagasabb szintje fölött 6 hüvelyknyire (15-16 centiméter) kellett lennie.

Az árvíz hatására történt meg a Soroksári utca (ma Ráday utca) középső szakaszának a rendezése, s az árvíz évében került sor a régi Ferencváros két nagy terének kialakítására is. A Bakáts tér az árvízben megsérült ideiglenes plébániatemplom telke körül alakult ki, míg a Ferenc tér a régi Fő-utca (ma Tompa- és Balázs Béla utca) tengelyében létesült 12 házhely kisajátítása révén.

A dokumentumokat feltárta és jegyzetekkel ellátta Kaján Imre


Ferencváros az áradás után

"Némelyek a polgári önkénytes vagy katonai mentõk kevés számú hajóin, ladikjain, vagy összetákolt deszkákon, kapukon, fürdõkádakban menekûltek. Az inség mindenütt kétségbeejtõ volt. Ma olvasva az akkori részletes leirásokat, megdöbbentõ a valóságnak csak emléke is. A földszinti üzletek kilencztized része víz alatt levén, estérõl reggelre nem volt a 66.000 lakosú város számára sem tüzifa, sem kenyér, sem hús, sem más élelem, sem bárminõ ital kapható. A kútakat mind megrontotta az undokúl mocskos áradat. A roppant vízben nem lehetett sem ivásra, sem fõzésre alkalmas vizet találni.

A mentõk buzgó önfeláldozása, az önkénytes jótékonyság csudákat tett mindjárt a veszély kezdetén. A fõurak elõl jártak a jó példával, s köztük az ifjú István fõherczeg, ki élete koczkáztatásával jött át márczius 14-dikén Budáról Pestre a Duna aláhömpölygõ jégözöne közt. Lónyay János, a veszély idejére kinevezett kormánybiztos, gróf Szapáry Ferencz, báró Prónay, gróf Széchenyi István, a két ifjú báró Eötvös, Dénes és József, gróf Ráday Gedeon, gróf Károlyi György, a Podmaniczkyak s különösen az ország legkitûnõbb athletája, báró Wesselényi Miklós, és még számosan nagy önfeláldozással folytatták a mentés roppant nehéz és sok helyt veszélyes munkáját.

A polgári rendbõl is egész sereget tett a mentõk száma, kik közt különös megemlítésre érdemesek Landerer nyomdatulajdonos és Feiler Ferencz bécsi nagykereskedõ, a ki mind személyes munkában, mind pénzben rendkívüli áldozatokat tett, miért is õt törvényes utódaival együtt honfiúsítá és nemesi rangra emelé az 1840. évi XLVIII. törvényczikk. Az éltes József nádor maga, minthogy lábadozó beteg volt, nem jelenhetett meg a pusztúlás színhelyén; de áldozókészsége határt nem ismert. A királyi palotában minden nap 1500 kenyeret süttetett az éhezõknek s a díszes termek és szobák közül 36-ot engedett át a menekülteknek lakásúl. A mentésben rendkivül nagy buzgalommal és sikerrel müûködött Budának és Pestnek katonai helyõrsége, s a fõhadparancsnokot, b. Lederer Ignáczot az 1840-diki XLVI. törvényczikk ünnepélyesen honfiúsította.

Az idegen jóltevõk közt legelûl Bécs tündökölt. Követték példáját Németországon is, hol különösen a gazdag Majnai Frankfurt tett ki magáért. Százhúszra számították az emberéletbeli veszteséget. De a vagyonbeli veszteséget kiszámítani sem, nemhogy kárpótolni lehetett volna. Csak a város pénztárára nézve is óriási volt a kár. Még sokkal nagyobb volt a magánosok összes kára. A pestiekét hivatalosan 20 millió pengõ forintra, a budaiakét közel 2 millióra becsülték.

1838 márczius 13-ikán még 4.254 ház volt a városban. Egy hét múlva ez a szám már 2.281-re szállott le, sõt tulajdonkép csak 1.146 szilárdúl álló ház maradt. Összedûlt 1.973 ház, s meg volt rongálva, vagy megingatva 1.135. Így a város épületeinek mintegy kétharmadát kellett vagy teljesen, vagy részben újra építeni. Ezenkivûl a kereskedés, ipar, a városnak ezen két fõ éltetõ forrása, sok idõre hátra volt vetve"


Árvízi plakát 1838-ból (kép: Országos Széchenyi Könyvtár)

Mobil védőgát terve

A mobilgát kérdése már az 1838-as árvíz után is felmerült, ám Lámm Jakab vezető kerületi királyi mérnök fa szerkezetű mobilgátjának tervét azonban félresöpörte Vásárhelyi Pál mérnök, mert szerinte nem bírna ellenállni a Duna hatalmas nyomásának, s mert mint írja "az érdemes író terve mellé semmiféle költségvetést nem kapcsolt".

"A városnak szép kinézése megtartása tekintetiből a város előtt a parton egy hordozható véd gátat (transportables boulevards) szükséges készíteni, melly csak abban az esetben rakattatnék össze, és állíttatnék fel, ha a nevekedő vízár a várost vésszel fenyegetné; ezen védgát szerkezése az előadott rajz szerint ebből áll: építtessék a part hosszán egy alapfal a partszínig quader kövekből, mellybe hat láb távolságra 1 négyszeg láb bő és 9 hüvelyk mély lyukak hagyassanak, ezekbe állíttatnak 12 hüvelykes fa oszlopok hátulról támasz gerendákkal megerősítvék, tetőbe pedig összekötvék, ezen oszlopok mellé helyeztetnek fal gyanánt 5-6 hüvelykes jól összevágott és gyalult fenyő szálak, mellyek a nevekedő vízárhoz képest emeltethetnek. E fa gát a vízelmenetel után elszedetik, és az e célra épült raktárakba hordatik. Buda felől is a védszer csak e lehet.

A város előtti fa véd gátra, bár minő ajánlhatónak tetszenék is első tekintetre, azon megjegyzés tétetik, hogy:

a, E védgátnak az lévén rendeltetése, hogy a két várost a jégmenti vízdagálytól oltalmazza, azon megtörténhető esetben ha a jégmentibe a pesti oldalnak dűlne, vagy az egész Duna általjában jéggel borítva lenne a fa gátba épen nincs az a biztosság mellyel a várost a víznek jeget nyomó, vagy feszítő ereje ellen oltalmazhatná; mert méltán kérdhetni: hol van e fa gátban azon ellenható erő, mellyel a jég kitörésének ellenállhatna.

b, Minthogy az érdemes író terve mellé semmiféle költségvetést nem kapcsolt, nem mutathatta ki, hogy mennyiben kerülne a két város előtt felállítandó fa gát, mi annál szükségesbnek látszik, mert bátor első tekintetre nem csak ajánlhatónak, hanem még kecsegtetőnek is tessék valamelly tervezet, de a költség ki számítás gyakran olly mennyiségű akadályokat gördít elő, mellyek eszméinket csaknem sikerülhetetlenné teszik
".

Árvízi hirdetmények a katasztrófa után

HIRDETMÉNY AZ ÁRVlZ UTÁN MARADT ROMOK ELTAKARÍTÁSÁRA


„Hogy az öszverogyott Házakban található sok iszapomladék kigőzölgésének, és azok alatt netán elfeledett házi állatok rothadása által eredhető, az egészségre igen ártalmas s rossz következések elhárítassanak, — és hogy az illető kárvallottak az ő lehulott Házaik omla-dékiban eltemetett Javaik és Jószágaikhoz lehetőképp juthassanak: valamennyi eldűlt Házak Tulajdonosai, az omladékok haladék nélküli eltakarítására, és a benfekvő Háztetők szétszedésére ezennel felszólíttatnak.

Költ Pesten 1838 dik évi April 5 kén."


HIRDETMÉNY AZ ÁRVÍZKÁROSULT LAKOSSÁGHOZ A SEGÉLYOSZTASOKRÓL

„Hirdetmény
 
Mind azon pesti az utolsó vízáradás által ínségre jutott lakosok, kik sem a házbirtokosokf sem pedig a mesteremberek és kézmívesek sorába nem tartoznak, s kiknek szorult álla-potjuknál fogva némi segedelemre valódi szükségök van, magokat, mind szenvedett káruk, mind pedig szorult állapotjuk iránti hiteles tanúságokkal, vagy bizonyítványokkal ellátva, folyó hónap 10 kétől fogva berekesztőleg 20 káig, ugyanazon külváros bíróságénál, mellyben a vízár előtt lakásuk volt, — a belső- és Leopold városban lakók pedig Szepessy Ferencz városi tanácsbeli úrnál a városi nagy tánczterem épületjének első eme-letű csarnokában jelentsék, hogy a segedelem osztó választmány abbeli jelentésöknól, s bizonyítványaiknál fogva irántuk rendelkezhessen.

Költ Pesten April 8 án 1838. Karlovszky Sigmond s.k,
a fentérdekelt választmány jegyzője."

A pesti segélyosztó választott bizottság 1838. március 25-én alakult meg, Cziráky Antal országbíró elnökletével. A már korábban szétküldött gyűjtőívekre egybegyűlt adományok szétosztását előbb egy ideiglenes rögtöni segélyosztó bizottság végezte, élén gr. Károlyi Györggyel, ez 10 napos működése alatt 2.100 pengő forintot osztott szét, majd mikor a választott bizottság már kellő tapasztalattal és hozzáértéssel bírt, megszűnt.

A segélyosztó választott bizottság deklarálta alapelveit, majd üléseiről készült jelentéseit is részletesen közölte a napi sajtóban.

A segélyosztó felszólítások ellenére sokan — vagy hanyagságból, vagy mert szégyellték bevallani szegénységüket — nem jelentkeztek időben. Ezeket fel kellett kutatni (az asszony-egyesületek voltak nagy segítségre), így a későbbi pótsegélyekből kaphattak.

A választott bizottság a károsultakat több csoportra osztotta és állapította meg rászorultságuk mértékét. így az elsők között kaptak azok a cselédek, stb., akik saját ingatlanjuk és egyéb vagyonuk nem lévén, teljesen földönfutóvá váltak. Nem kaptak viszont segélyt a 45 évnél fiatalabb ács és kőműves legények, mert nekik az újjáépítés épp elég — méghozzá nagyon jól megfizetett — munkát adott.

HIRDETMÉNY AZ ÁRVÍZ ÁLTAL KÁROSODOTT PESTI KÉZMŰVESEK,
MESTEREMBEREK ÉS MŰVÉSZEK MEGSEGÍTÉSÉRE

„Hirdetmény
 
Miután az árvíz által kárvallott pesti kézművesek, mesteremberek s művészek összeírásai már elkészültek, s az Ő cs. k. Főherczegsége az ország fenséges Nádora által kirendelt Biztosság által munkádat alá vétetetvén megvizsgáltattak, most immár a fen-forgó körülményekhez illesztve az adandó segedelmek Is minden egyes személyre nézve elhatározottak, mellyeket minden a fennemlített osztályokhoz tartozók hiány nélkOl kezükhöz kapni fognak. Valamint pedig ezen segedelem-adásoknak különösen azon ren-deltetésök vagyon, hogy a kárvallott kézművesek képesek tegyenek mestersdgöket továbbá is folytatni, s így mind magoknak mind háznépöknek becsületesen élelmet kereshetni: úgy mindezen résztvevők ezennel arra is hathatósan figyelmosié tétetnek, hogy azon hálát, mellyel mind ő cs. k. Felségének országunk legkegyelmesebb Királyának abbeli atyai gondoskodásáért, mellyet sorsunkra fordítani kegyes volt, mind pedig az adakozók jótékony adományaikért, s azoknak nemeslelkű segedelml-készségükért tartoznak, csupán azzal bizonyíthatják tetlegesen is be, hogyha a nyert segedolmet valóbon nem egyéb mint a kívánt végre fordítják, s minélelébb munkás s Iparral párosult élelmi-ághoz nyúlnak. Illyés dicséretes s czélirányos viselet pedig tőllük annyival Inkább várattatik, minthogy ellenkező esetben aziránt is kellő intézetek tétettek, hogy azok, kik minden várakozás ellenére ellenkezőleg cselekednének, s kapott segedelmüket hasztalanul elfecsérelnék, érdemlett fenyíték alá vétessenek.

Egyébiránt a kárvallott háztulajdonosok s egyéb kárvallottak összeírásai jelenleg még munka s vizsgálat alatt lévén, mihelyst azok bérekesztetnek, azonnal azoknak felsegítése iránt is hasonló intézetek tétetni fognak.

Pesten, April hava 22-én 1838."

A segélyosztó választott bizottságban külön pénzalapot képeztek azoknak az iparosoknak megsegítésére, akik elvesztvén szerszámaikat, nem tudták űzni mesterségüket.

Ezeknek adtak másodikként a központi pénzalapból. A gyors Intézkedés célja elsősorban az volt, hogy az újjáépítés idején mesterekben minél kisebb legyen a hiány. Ezt a szándékot erősítette az az intézkedés, amely felhívta a birodalom összes kézműveseit, hogy felesleges szerszámaikat küldjék el a magyar fővárosba, szerencsétlenül járt szaktársaik megsegítésére.

A pesti színházak, irodalmi lapok is mind megindultak, nem sokkal az árvíz után, legkésőbb április közepén. A köztes időszakban a művészek - akiket a közönség kegye tartott fenn, bizony nagyon is rászorultak a gondoskodásra. A bizottság figyelmét jelzi, hogy hamar megtalálták a város társadalmának ezen érzékeny pontját.

ÉRTESÍTÉS A HAJLÉKTALANOK TÉLI SZÁLLÁSÁRÓL

„Hirdetmény
 
Miután azon városi lakosoknak, kik a pusztító árvíz által lakásaiktól megfosztva, e korig köz épületekben ingyen-való alkalmaztatást nyertek, a nyár által elegendő idejők magok és családjaik számára a közelítő télre menedék helyekről gondoskodni, s az idén, hol a napi bér oly magas fokon állott, senkinek, ki dolgozni akart, az alkalom nem hiányzott a további élelemre valókat magának megszerezhetni — ezennel November 1-ső napjától kezdve, az ingyenvaló alkalmaztatása a födélnélkűlieknek megszűntnek kijelentetik; — mindazáltal azon tekintetnél fogva, hogy sok épület még el nem kékülhetett, a lakásnélkülieknek a télen által fűtött szobákban további ellátása fenn maradand, oly megjegyzéssel, hogy azok, kik e köz alkalmaztatással élni kívánnának, nevezetesen a nagykorúak mind a két nemből, úgy szintén a 16-dik évet meghaladta gyermekek a nemzeti ló-iskolában 6 kr., a 10-dik és 16-dik év közti gyermekek pedig 3 kr. — továbbá a Ludoviceumi épület, és Mayerffy féle kaszárnya nagyobb termeiben 10 és illetőleg 15 krt pengő pénzben fejenkint minden hétre előlegesen fizetni köteleztetnek, a felveendő apáknak s anyáknak gyermekeik, kik a 10-dik évet még nem érték, bérmentes alkalmaztatást nyervén. - Mi pedig a kisebb, részint az érintett köz épületekben, részint más házakban egyes családok részére átengedendő szobákat illeti: ezek iránt az illető házbér a körülményekhez képest fog elhatároztatni.

Azok tehát, kik az említett helyben ezentúl Is megmaradnia vagy odajutni kívánnának, e végett magokat a Duna soron lévő Ágoston féle házban, az Illyés alkalmaztatásoknak eszközlésére rendelt Biztosságnál jelentsék. — Egyébiránt a városi hatóság arról gondoskodni fog, hogy az érintett épületekben köz konyhák felállítassanak, melyekben az étkek illendően meghatározott áron az alkalmaztatott személyek által megszerezhetők lesznek a főzés egyes személyek által magok számára kivétel nélkül szorosan megtiltatván.

Pesten, 1838, évi Oct. 27-dik napján tartatott tanácsülésből
A városi tanács által."

A hirdetmény hangvétele az eddigiekhez képest megváltozott. Vége az ingyenes segítségnek, a parttalan jótékonykodásnak. Már a korábbi városi rendelkezések egynémely kitétele is sejtetni enged], hogy nem mindenki rendeltetésének megfelelően használta fel a kapott pénzt, illetve restsége miatt a kelleténél tovább ólt közkenyéren.2

A pesti hajléktalanok téli elszállásolásával, élelmezésével, közegészségügyi és közbiztonsági felügyeletével a városi Tanács egy négytagú „beszállító választmánya" foglalkozott.

A téli szállásra szorulók nagy részét a Ludoviceumban és a nemzeti lovaglóiskolában helyezték el. Előbbiben 711, utóbbiban 532 személy lakott. A Ludoviceumba a télre egy orvos is költözött, és mindkét helyre olcsó vendéglőt és mosodát telepítettek.

A két fő téli menhelyen kívül elhelyeztek még fedél nélkülieket a katonaság által épített házakban is.

NAGY ISTVÁN ÉS DERENTSY JÁNOS PESTI HÁZTULAJDONOSOK LEVELE
HAZAIK ÚJJÁÉPÍTÉSE ÜGYÉBEN

„A Méltóságos Nagylónyai Lónyai János Úrhoz
Nagy Méltóságú Magyar Királyi Helytartósági Tanácsoshoz. Tekintetes Ns. Bihar Vármegye Fő Ispányi Hivatal Helytartójához úgymint
Sz. kir. Pest Városában ügyelő Királyi Biztoshoz. Kegyes UráhozI alázatos folyamodása a fenn írottnak

Méltóságos Helytartó Tanácsos s Cs. Királyi Biztos Ur, Kegyes Uram!

Alol írott egyik azon szerencsétlenek közül lévén, kik a Martiusi árvíz által házuktól s ingó bingó vagyonuktól megfosztattak bátorkodom a legmélyebb alázattal Méltóságodnak kegyelmihez a végett folyamodni: hogy az én házamnak katonai mesterek által leendő fel építését meg rendelni, avagy ha ezen kegyelmet meg nem nyerhetném, leg alább is annak fel építhetése végett 2000 ftot költsén adatni méltóztassék e következő okoknál fogva újn. mert

1., Az én mostani házamra (Ferencz Városban Liliom utczában No 591.) már csak 292 ftal tartozom, a mint a nyutatványaimból ki tetszik, holott 3000 ftnál többet ért; teteje pedig még olly épségben van, hogy az állítandó falra fel-tetetthetik; azonban az előbb általam bírtt (Üllő utczán 610. sz. a. fekvő) házon, mellyet Ferenczy-Brader Annának el adtam, engemet illető 2100 ftból álló világos követelésem vagyon, a mit mindenkor a házi con-tractusból ki mutathatok, következőleg a nékem adandó sommá elégségesen bátorságosí-tatnék. mivel

2., Én a Tekintetes Biztosság által minden fizetés meghatározása nélkül Ráczkevíben lévő Lakihegyi pusztából szállítatni szokott tégla kezeléshez felügyelőnek rendeltetvén, ezen szolgálatban édes örömest foglalva, hogy házi dolgaim után éppen nem láthatok, feleségem pedig élemedett koros asszony létére ezen ezt foganatossan nem teljesítheti; azomban az idő eljár s méltán tartok attól: hogy én ki most időmet s erőmet azon fordítom, hogy másoknak számára lakhelyek állítathassanak, ön magam pénztelenség tekintetéből szállást majd nem kaphatván, a télre lakhely nélkül maradok, azomban mégis némi neműképpen táplál a reménység mivel hogy

3., Midőn a Ns városi Biztosság némelly tagjai május végével az utczákon vizsgálódtak, miután feleségem által értesíttettek volna az iránt, hogy nálam mind a mostani funduson, mind pedig a Ferenczynének el adott házon lévő követelésem tekintetéből elegendő bátorság találtatik, azt a házam fel építtetésére kívántató pénz sommára nézve szóval bizto-sítattnák. Ugyan azért

Midőn fellyebbi kérésemet ujjítván azt Méltóságodnak segedelmező kegyes szívére kötni bátorkodnám, Kegyelmébe s pártfogásába ajánlom mélységes tiszteletemet. Vagyok Méltóságodnak

alázatos szolgája
Pesten június 20-kán 1838.
Nagy István polgár piktor most


A Kálvin tér az árvíz idején
(Színezett litográfia, Josef Trentsensky munkája)

 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek