HIRDETÉS

Nagy-Budapest, 1950.
      

A Nagy-Budapest elnevezés már a XIX. század végén megszületett, s már 1950 előtt is a közigazgatás némely ágában (Államrendőrség, Közmunkatanács, stb.) valóságos tartalmat nyert. A környező települések Budapesthez csatolása fél évszázadon át folyamatos szakmai és politikai viták tárgya volt. Végül a második világháború utáni kommunista hatalomátvétel teremtette meg a politikai feltételeket a történelmi jelentőségű lépés megtételére. A város hivatalos neve továbbra is Budapest maradt.


HIRDETÉS

1950. január 1-jén, a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben létrehozták Nagy-Budapestet. A metropolisz második születésnapja így 1950. január elseje is lehetne, bár ezt az évfordulót azóta sem ünnepli senki. Ennek oka az lehet, hogy Pest, Buda és Óbuda egyesítése emlékeztet a modern nagyváros megteremtésére.

Mintegy negyedszázaddal Budapest létrejötte után, a XIX. és XX. század fordulója körül jelentek meg az első elképzelések, amelyek a főváros és közvetlen környezetének rendkívüli fejlődését és egyre szorosabb együttélését alapul véve kezdeményezték a környék kisebb-nagyobb részének Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyétől Budapesthez csatolását.

A szellemi és gyakorlati példát minden bizonnyal Nagy-Bécs 1890-es kialakítása jelentette, amely érthetően nagy hatással volt a folyton rivalizáló társ-fővárosra.

Az első hivatalos dokumentum, amely konkrét kezdeményezést fogalmaz meg ebben a tárgyban, valószínűleg Pest vármegye közigazgatási bizottságának 1901. évi jelentése, melyet 1902. március 13-án terjesztettek a miniszterelnök elé. A jelentés szerint égetővé vált kérdés „a székesfővárosi környező községek és településeknek a székesfővároshoz történő becsatolása”. Indokolásul elsősorban a közbiztonsági szervezet elégtelen voltát hozták fel.

Nagy-Budapest kérdésnek első komoly felvetése Bárczy István polgármestertől származik 1906-ból, aki megválasztásakor elmondott programbeszédében tett említést róla, egy Harrer Ferenc által készített írás alapján. Két évvel később követte az első részletesen kimunkált javaslat: a Bárczy-Harrer féle tervezet. Ez a kor színvonalán rendkívül alapos urbanisztikai, statisztikai, közigazgatás-tudományi elemzést ad, s ennek alapján tesz javaslatot az egyesítendő terület meghatározására. A Bárczy-Harrer féle tervezet tárgyalására nem került sor, azonban a következő évek vitáiban hivatkozási és igazodási ponttá vált a politikában és a sajtóban egyaránt. Ettől az időtől kezdve folyamatosan készültek különböző tervek, amelyek elsősorban a városrendezés, az építés- és lakásügy területén sürgették a környéknek a fővárossal közös kezelését.

Nagyon tanulságos, és a történelem által egyértelműen igazolt Harrer Ferenc megállapítása: „a városiasulás első időszakában a községek keresik a várossal a kapcsolatot, de ennek részéről a hajlandóság nincs meg, s mikor azután a városra nézve válik fontos érdekűvé a bekapcsolás, akkor már a községek idegenkednek tőle”. Külön érdekesség, hogy az 1913-as községi (önkormányzati) választási harcban Újpesten – amely akkor már város és az ország egyik legnagyobb települése volt – még párt is alakult a Budapesthez csatolás programjával.

Mint láttuk, az első kezdeményezés a megyétől származott, a későbbi évtizedek során mind Budapest, mind Pest megye álláspontja folyamatosan ingadozott az ügyben, de soha nem állt elő olyan helyzet, amikor e kettő és a kormány egyidejűleg egyetértésre jutott volna róla.

A Horthy-rendszer idején megnövelték a főváros területét: új kerületi beosztás született, és hozzácsatolták a csepeli Szabadkikötőt és a Budaörsi repülőteret. Az 1937:VI. törvénycikk a korábban csak Budapest területén illetékes Székesfővárosi Közmunkák Tanácsának területi illetékességét fokozatosan kiterjesztette Budapest környékére is. A "környék" fogalmát később a belügyminiszter értelmezte, méghozzá az 1950-ben létrehozott Nagy-Budapest területével majdnem megegyezően. A legfőbb eltérés az, hogy a Horthy-rendszerben a Fővárosi Közmunkák Tanácsához tartozott Vecsés, valamint Dobogókő is.

Nagy-Buda

1850. január 1-jén Óbuda Pest vármegye fennhatósága alól Buda szabad királyi főváros hatósága alá került. A szabadságharc leverése után hozott adminisztratív döntést az abszolutizmus bukása után, 1861-ben érvénytelenítették. 1850 és 1861 között tehát Óbudát saját tanáccsal, bíróval rendelkező külvárosként bekebelezték Buda városába. Cserébe az óbudaiak két tanácstagot küldhettek a budai "belső tanácsba".

"Nagy-Buda" létrehozásakor Óbuda városi jegyzőjévé Harrer Pált választották, aki tevékeny részese lett később a főváros tényleges - Óbudát, Budát és Pestet is érintő -, 1873-as egyesítésének. Később (de még az egyesítés előtt) Harrer Pál lett Óbuda első és utolsó polgármestere 1872-73-ban. Óbuda mezőváros ugyanis 1861-ben visszanyerte "függetlenségét", majd a Kiegyezés után négy évvel, 1871-ben úgynevezett rendezett tanácsú várossá nyilvánították egy törvénnyel. Harrer Pál az 1873-as egyesítés után Óbuda kerületi elöljárója lett. Az ő fia az a Harrer Ferenc, aki Nagy-Budapest létrehozásának egyik kezdeményezője volt Bárczy Istvánnal együtt 1908-ban. Harrer Ferenc tagja volt az Országgyűlésnek, amikor 1950-ben létrejött Nagy-Budapest.


Harrer Pál és Harrer Ferenc

A fővárosi rendőrség államosítását követően lehetővé vált annak a régi óhajnak a megvalósítása, amely már Pest megye legelső Nagy-Budapest-kezdeményezésének indító oka volt: Budapest és a környék egységes közbiztonsági szervezetet kapott.

Kádár János, aki Rákosi Mátyás idejében belügyminiszter volt, 1949. végén beterjesztette a Nagy-Budapest létrehozásáról szóló törvény-javaslatot, mely alig két hónappal követte a leváltott korábbi bel- és külügyminiszter, a kommunista Rajk László kivégzését.

Az 1949. évi XXVI. törvény (Budapest főváros területének új megállapításáról) alapján 1950. január 1-jével Budapesthez csatoltak Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéből hét megyei várost: Budafokot, Csepelt, Kispestet, Pestszenterzsébetet, Pestszentlőrin-cet, Rákospalotát és Újpestet, valamint tizenhat nagyközséget: Albertfalvát, Békásmegyert, Budatétényt, Cinkotát, Mátyásföldet, Nagytétényt, Pesthidegkutat, Pestszentimrét, Pestújhelyet, Rákoscsabát, Rákoshegyet, Rákoskeresztúrt, Rákosligetet, Rákosszentmihályt, Sashalmot és Soroksárt. Nagy-Budapest területéhez csatolták továbbá: Csömörtől Szabadságtelepet, Nagykovácsitól Adyligetet, Vecséstől a Ferihegyi repülőteret és környékét. Budapest új területét 22 kerületre osztották az addigi 14 helyett. A huszonharmadik kerület 1990 után jött létre, amikor Soroksár levált Pesterzsébetről.

Nagy-Budapest létrehozásakor a város területe 525,2 négyzetkilométerre nőtt, lakosainak száma 1,6 millió főre. (A lélekszám 1970 és 1990 között meghaladta a kétmilliót, majd 1990 óta csökkenni kezdett, jelenleg 1,7 millió körüli a fővárosban lakók száma. Az agglomerációval együtt 2,5 millió ember él ma Budapesten és környékén).

A Magyar Nemzet 1949. december 8-án, csütörtökön arról számolt be, hogy "Megszületik végre Nagy-Budapest". Az újság ezután ismerteti a törvényjavaslatot, amelynek bevezetője munkásmozgalmi kontextusba helyezi a főváros kibővítését: "a nagytőkések és földbirtokosok népellenes államhatalma évtizedeken át meggátolta a Budapesttel szomszédos, főleg munkáslakta településeknek a fővárossal való egyesülését, hogy ezzel lehetetlenné tegye a főváros önkormányzatában a munkásosztály politikai befolyásának érvényesülését".

Pongrácz Kálmán, Budapest akkori (kommunista) polgármestere 1949. december 8-án így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: "Hosszú évtizedek óta mindig visszatérő vágyálma volt Budapest és a környék dolgozó népének Nagy-Budapest megteremtése. A peremvárosok és községek lakossága súlyos hátrányban volt a főváros lakóival szemben, és ennek a mostoha sorsnak a jobbra fordulását várták és remélték Nagy-Budapest megvalósulásától. A régi kapitalista reakciós rendszer semmiféle vonalon nem engedte felemelkedni ezt a réteget, és az egyesülést is azért hiúsította meg évtizedeken át, mert mindenáron meg akarta akadályozni a munkásosztály érvényesülését, kultúrájának fejlődését, egészségügyének javulását".

A Magyar Nemzet 1950. január 2-ai száma az újonnan létrejött kerületek első budapesti napjairól számol be. Újpestről ezt írja: "Újpesten hétfőn reggel meghitt ünnepségeket rendeztek Döbrentei Károlyné, a IV. kerület elöljáróvá lett polgármestere részvételével. Ünnepélyesen búcsúztak azoktól az alkalmazottaktól, akik eddig Újpest megyei város különböző üzemeiben (...) dolgoztak és most beolvadtak a főváros hasonló célú üzemeinek és intézményeinek létszámába. Az iktatóban már félretették az 'Újpest megyei város' feliratú bélyegzőket, és sűrűn kattog az aktákon a 'Budapest főváros IV. kerületi elöljárósága' szövegű iktatógép. Kissé használt, megviselt ez a szerszám. A segédhivatali tisztviselő rögtön meg is jegyzi: - Három ilyen iktatógépet örököltünk a régi IV. kerülettől, Budapest Belvárosától. Takarékoskodnunk kell mindennel, ezért használjuk most mi ezeket a bélyegzőket. A kör alakú gumibélyegzők azonban már újak, a Népköztársaság címerét büszkén fonja körül a felirat: Budapest főváros IV. kerületi ELÖLJÁRÓJA".

A Magyar Nemzet tudósítása szerint Csepel lett az új Budapest XXI. kerülete. Ez a település korábban csak nagyközség volt, de gyorsan megyei várossá minősítették át. Az átalakulást viszont "úgy szervezték meg, hogy zökkenő nélkül történhessék a beolvadás Budapest főváros közigazgatásába". Az ötvenes évek egyházüldözésének folyományaként számos egykori település nevéből törölték a "szent" szót, így lett például Pestszentlőrincből simán Lőrinc lett, Pestszenterzsébetből pedig Pesterzsébet.

Az újonnan megszervezett külső kerületekben kirendeltségeket állítottak fel, hogy ügyintézéskor ne kelljen túlzottan nagy távolságra menniük az embereknek. A Magyar Nemzet így ír erről: "Azokban az új kerületekben, amelyeknek területe rendkívül kiterjedt, kirendeltségeket létesítettek, hogy a lakosságnak ne kelljen messziről időveszteséggel, fáradsággal és költséggel bemennie az elöljáróságra. Ilyen kirendeltségek létesültek a II. kerületben: Pesthidegkúton, a III. kerületben: Békásmegyeren, a XV. kerületben: Pestújhelyen, a XVI. kerületben: Cinkotán, Rákosszentmihályon, Mátyásföldön, a XVII. kerületben: Rákoshegyen, Rákosligeten, Rákoscsabán, a XVIII. kerületben: Pestszentimrén, a XX. kerületben: Soroksáron és a XXII. kerületben: a Baross Gábor telepen".

A Soroksárhoz tartozó egykori Gubacs-puszta helyén Erzsébet királyné tiszteletére alakították ki az Erzsébetfalva nevű települést az 1860-as években. 1879 után egy időre ebből vált ki a Kossuthfalva elnevezésű telep. Aztán 1897-98-ban újra egyesültek, és közösen ki is váltak Soroksárból. 1919-ben már egy harmadik közismert személyiség, Lenin neve tűnik fel: Pesterzsébet ugyanis a Tanácsköztársaság idején, 1919. május elsején Leningrádot (a mai Szentpétervárt) megelőzve vette fel a Leninváros nevet. 1924-től hívják Pesterzsébetnek a települést, amely 1923-tól város. 1930-ban a negyedik legnépesebb hazai város, 67907 lakossal.

Ekkor felmerült, hogy változtassák Pestszenterzsébetre a nevet. 1932-ben ez meg is történt, ekkor Árpádházi Szent Erzsébetre emlékeztek. A világháború után tűnt fel ismét a Pesterzsébet elnevezés. Nagy-Budapest kialakításakor, 1950-ben újra "összekerült" a település Soroksárral: együtt alkották a XX. kerületet. 1990 környékén egy ideig megint Pestszenterzsébetnek hívták a kerületet, aztán ezt megváltoztatták a jelenlegi Pesterzsébetre. Ez az egyetlen budapesti kerület, amely összezsugorodott: kivált belőle Soroksár, amely immár a XXIII. kerületet alkotja, Pesterzsébet pedig megmaradt XX. kerületnek.
 

 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!