HIRDETÉS

Árvíz, 2013.
       Az eddigi legnagyobb vízállás Budapesten

Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre 2013 júniusában számítani lehetett. A 2002-es rekordárvíz szintjénél magasabban tetőzött a Duna, melynek árvízi védekezésénél közel 20ezer ember teljesített szolgálatot. A folyam az egész magyarországi szakaszán kiöntött, de a Szigetközben, Komáromban, Esztergomban és Budapesten jelentette a legnagyobb problémát.


HIRDETÉS

Bár a 2013-as dunai árvízhez a március 14-i hóvihar, majd a hűvös tavasz és a gyakori mediterrán ciklonok is hozzájárultak, azt közvetlenül egy viszonylag rövid, 36 órás intenzív csapadékos időszak és az akkor lehullott extrém mennyiségű csapadék váltotta ki.

Az árvizet okozó csapadékos periódus május 30-án kezdődött, akkor elsősorban Győr és Linz között, nagy területen 15-20 milliméternyi eső hullott. Az intenzív esőzés éjszaka is folytatódott, a 20-25 milliméternyi csapadék főleg a felső szakaszra koncentrálódott. Május 31-én ismét Bécs és a forrásvidék között esett jelentős, átlagosan 20 milliméter körüli csapadék. A következő 24 órában inkább csak a felső szakaszon hullott jelentősebb mennyiségű eső, viszont a hegyek között néhány mérőhelyen 24 óra alatt 100 millimétert meghaladó értéket is mértek.

A meteorológusok szerint ha június 1-jén befejeződött volna az esőzés, vagy az előző napokhoz hasonló mennyiségű csapadék hullott volna le, csak egy jóval gyengébb árhullám alakult volna ki a Dunán. Június 1-jén éjjel azonban ismét rendkívül intenzíven kezdett esni. Főként Linz és Passau között, széles sávban, területi átlagban 70 milliméternyi csapadék hullott le. Másnap folytatódott az esőzés, az Inn, az Isar és a Traun vízgyűjtőin újabb 40 milliméter csapadékátlaggal. Az intenzív csapadékos periódus június 2-án estére véget ért, de még több napon keresztül esett kisebb, 5-10 milliméternyi eső a térségben.

Összességében tehát a német-osztrák határ közelében június 2-án reggel 8 óráig, 36 óra alatt többfelé hullott 150 milliméternyinél több eső. Az extrém mennyiségű csapadék szinte azonnal elindította az árhullámot. A magasabb területeken még meglévő hó a ciklon hideg levegőjében nem olvadt el, így az áradásban a hóolvadás nem játszott szerepet.

Június 3-án (hétfőn) a dunai árhullám miatt elárasztották a Kossuth téren épülő mélygarázst. A gödör aljára vezetett csöveken 60 ezer köbméter vizet szivattyúznak át a folyóból, hogy az árvíz miatt megemelkedett vízszint ne döntse be a munkagödör falait.



Az elárasztott munkagödör (kép: alfahir.hu)

Reggel megkezdődött Szentendrén annak a mobil árvízvédelmi falnak az építése, amely a belvárost védi a Duna áradásától. A munkálatok fokozatosan zajlanak, a gátat tíz ember 8 óra alatt tudja összeállítani.

Idén először kerülhet éles helyzetbe az új mobilgát, amely a terheléses próbát már sikerrel vette. A 333 méter hosszúságban felépülő mobil védelmi rendszer teljes magassága a mértékadó árvízszint fölött 1,35 méterrel végződik. Ez a 2006-os árvíz szintjét mintegy 70 centiméterrel haladja meg, és szükség esetén tovább magasítható. Szentendrén 7-én este várják a Duna tetőzését, a folyó vízállása a várakozások szerint - mintegy 7,5 méterrel - a 2006-os szint közelében lesz.

Eközben ideiglenes védőgátat építenek a 11-es főúton Leányfalunál, emiatt átmeneti forgalomkorlátozásra kell számítaniuk az autósoknak - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője hétfőn az MTI-vel. Pécsi Norbert Sándor elmondta, hogy a 11-es főút 28-as kilométerszelvényének környékén körülbelül 300 méter hosszan dolgoznak az ideiglenes gát építésén. Az érintett útszakaszon félpályás útzár és óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben, a forgalmat rendőrök terelik. A munkálatok várhatóan este 10 óráig tartanak - tette hozzá a szóvivő.

Június 4-én (kedden) Orbán Viktor miniszterelnök a kormányzati koordinációs bizottság ülése után elmondta: az árvízi védekezéshez szükséges költségvetési forrásokat megnyitották, és mozgósítani tudnak körülbelül 8 ezer katonát, ugyancsak 8 ezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt. A Főpolgármesteri Hivatal közleményében azt írta: a jelentős csapadék okozta árhullám Budapest térségében 7 méternél magasabb vízállást fog okozni. A tetőzés a hét második felében várható, 800 centiméter körüli vízszinttel - tudatták, hozzátéve: a jelenlegi előrejelzések szerint a Vigadó téri vízmércén ennél magasabb vízállás sem kizárt.

A Szigetközben a védvonal alacsonyabb, mint az eddig mért legmagasabb vízszint, így ott homokzsákokkal kellett a töltést megmagasítani. Soron kívül intézkedtek a várhatóan fokozott védekezésre kényszerülő települések homokzsákkal való ellátásáról is. Dunakeszire és Kisorosziba például 5-5 ezer, Tahiba és Leányfalura 3-3 ezer zsákot szállítottak. Leányfalu térségében a 11-es utat is meg kell védeni a víztől - tette hozzá. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékességi területén hat településen rendeltek el elsőfokú árvízvédelmi készültséget: Kismaroson, Leányfalun, Pócsmegyeren, Szigetmonostoron, Sződligeten és Tahitótfaluban.

A kormányfő azt kérte a folyó mentén élőktől, szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet.

16 óra után nem sokkal törölték a Budapestről induló szinte összes szárnyashajó- és sétahajójáratot. A MAHART tájékoztatása szerint a Budapest és Bécs között menetrendszerűen közlekedő nemzetközi szárnyashajó helyett június hétfőtől csütörtökig autóbusszal szállítják az utasokat, az árvíz elhúzódása esetén a jövő héttől törlik a járatot.

Hétfőtől határozatlan ideig sem Esztergomba, sem Szentendrére nem járnak a kirándulóhajók, míg a zenés-táncos esti sétahajók, illetve a Vigadó tér és a Margitsziget között közlekedő sétahajók szerdától nem indulnak el a magas vízszint miatt.

Szombaton és vasárnap a Budapest-Visegrád-Esztergom vonalon egyébként menetrendszerűen közlekedő szárnyashajókkal sem lehet majd utazni, mint ahogy töröltek egy június 8-i solti szárnyashajóprogramot is.

18 órától az árvízi védekezésre való felkészülés miatt a Margitszigetet teljes hosszában lezárták a közúti forgalom elől, és a parkolót is kiürítették. A 26-os buszok 18 órától nem közlekedtek.

Délelőtt 9 órától lezárták a Római-parton a Királyok útját a Nánási út és a Pünkösdfürdő utca között. Emiatt a 34-es busz a 134-es busz útvonalára terelve közlekedett, kifelé a Római fürdő és a Madzsar József utca megállók, befelé pedig a Pünkösdfürdő utca és a Szentendrei út megállók között.


A nemzetközi hajóállomás lépcsői víz alatt (kép: Varga Máté)

Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében is megkezdték az árvízi védekezést a vadállomány, a faállomány és a Gemenci Erdei Vasút érdekében. Folyamatosan töltik a vadmentő dombokon, körtöltéseken és az áradástól nem veszélyeztetett erdőrészletekben található vadetetőket szálas- és szemestakarmánnyal. Így a víz elől menekülő szarvasok, őzek és vaddisznók találnak maguknak megfelelő mennyiségű eledelt a túléléshez. A következő napokban az állatok által elfogyasztott takarmányt folyamatosan pótolják. Szerdán leállítják a kisvasút forgalmát, hiszen a pálya jelentős része víz alá fog kerülni.

Június 5-én (szerdán) az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi magasságú vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy óriási víztömeg érkezik, amely ezen a napon lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén, június 8. körül várható, a kormány energiájának legtöbbjét így a védekezésre kell összpontosítani.


A rakpartokat már elöntötte a víz (kép: szteni.tumblr.com)

Június 6-án (csütörtökön) az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) tájékoztatása szerint az országban összesen 687,8 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség, ebből harmadfokú 62,5, rendkívüli pedig 191,2 kilométeren. A védekezésben 12 önkormányzat és 1785 ember vesz részt, a kormányzat hozzávetőlegesen 1400 vízügyi szakembert, 8000 katasztrófavédelmi dolgozót, ugyancsak 8000 katonát és összesen 3600 rendőrt tud mozgósítani.

A legutóbbi vízjelentés szerint a Duna 4 óra alatt a legnagyobb mértékben Nagybajcsnál emelkedett, 20 centiméternyi, így a vízállás a Győr-Moson-Sopron megyei településnél 767 centiméter, a tetőzést pedig 890 centiméter körül várják, amely 15 centiméterrel haladja meg a 2002-ben mért legnagyobb vízállást - írták. A folyó Komáromnál 14 centimétert emelkedve 670 centiméteren áll, Esztergomnál a vízmérce legutóbb 619 centiméteres vízállást jelzett, Nagymarosnál pedig 550 centimétert.

Budapesten négy óra alatt kilenc centimétert emelkedett a vízszint, a legutóbbi mérésnél 690 centimétert olvastak le a szakemberek. A tetőzést a fővárosban június 9-10-ére várják, 875 centiméter körül, amely 15 centiméterrel haladja meg a 2006-ban mért eddigi legnagyobb vízszintet. A műszaki irányító törzs eddig 16 helyen hozott létre központi homokzsáktöltő telepeket.

Június 7-én (pénteken) Budapesten este 8 órakor 751 centiméteres vízállást mértek - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) legfrissebb adataiból. Esztergomnál este 8-kor 7 méteres vízszintet mértek, Komáromnál 763 centiméter, Nagybajcsnál 859 centiméter volt a vízmagasság. A legfrissebb előrejelzés alapján Nagybajcsnál szombat reggelre, Komáromnál vasárnap reggelre, Esztergomnál pedig vasárnap estére várják a tetőzést. Budapesten várhatóan 10-én napközben tetőzik a Duna.

A vízügyi honlap szerint már csaknem 760 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon. Ebből rendkívüli védekezés 191 kilométeren folyik, 62 kilométeren harmadfokú készültség van érvényben, 114 kilométeres szakaszon másod-, 392 kilométeren elsőfokú készültség mellett védekeznek.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivőjének tájékoztatása szerint 124 rendőrségi mikrobusz és személygépkocsi, 4 rendőrségi helikopter áll készültségben 454 rendőrrel, hogy szükség esetén segítsék a kitelepítéseket és a védekezéseket. A Mi 2-es és az MD 500-as helikopterek felderítési munkát végeznek, de szükség esetén homokzsákot szállítanak, vagy embereket is mentenek - jelezte, hozzáfűzve, a Dunai Vizirendészet teljes állománya és 8 rendőrségi búvár szintén készültségben áll.

Közlése szerint összesen 1968 rendőr teljesít szolgálatot az országban kifejezetten az árvízi védekezéssel összefüggésben. Részt vettek Győrújfalu és Pilismarót kitelepítésében, jelenleg megerősített szolgálattal, napi 24 órában őrzik a települést és a hátrahagyott javakat. Zala, Somogy és Vas megyéből 294 rendőrt gátépítésre vezényeltek ki, 15 rendőr őrzi a kiürített Pilismarótot, míg Győrújfalut az éjjeli kitelepítés után 223 rendőr vigyázta.


Június 8-án (szombaton) Budapesten a főpolgármester utasítására több helyen korlátozzák a közlekedést és módosítják a tömegközlekedést vasárnap az árvízi védekezés miatt. Mindenkit arra kérnek, hogy az autója helyett válassza a közösségi közlekedés járműveit, melyeket a főbb vonalakon a sűrített menetrenddel közlekednek.

Délután hatalmas vízmennyiség zúdult a fővárosra, ennek oka azonban nem az árvíz, hanem a hirtelen jött eső volt. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte, Budán mintegy 30-40 centiméteres víz áll, a heves délutáni esőzés miatt leállt a 4-es 6-os villamos közlekedése, és több és villamos sem járt.


Özönvíz eső után a Vízivárosban, a Fő utcán, Batthyány tértől északra (kép: alfahir.hu)
Háromegyed órán át szakadt az eső Budapesten, és mivel az árvíz miatt a csatornákban már nem tud elfolyni a csapadék,
sok helyen bokáig ér az esővíz. Leginkább a II. kerületben.

A minden korábbinál magasabb várható vízszint miatt fél méterrel magasabbra építik a gátak tetejét a fővárosban, amelyek így 9,5 méteresek lesznek. A Duna várhatóan kedden tetőzik Budapesten - jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke sajtótájékoztatóján. A kormánymegbízott elmondta: a legfrissebb előrejelzések szerint a Duna hétfő helyett csak kedden fog tetőzni Budapesten. Az ártereken élőknek péntek délig kell felkészülniük az esetleges kitelepítésekre.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) honlapja szerint pénteken 10 órakor Komáromnál már 805 centiméteres vízszintet mértek. Itt az eddigi legnagyobb vízszint 802 centimétervolt, amelyet 2002-ben mértek. Nagybajcsnál hajnali 3 órakor dőlt meg a dunai vízállás rekordja, amely szintén 2002 óta 875 centimétervolt. Itt péntek délelőtt 10 órakor már 893 centimétervolt a folyó vízszintje. Esztergomnál 746 centimétert mértek legutóbb, Budapestnél 792 centiméter volt a vízállás. Esztergomnál mostanáig szintén a 2002-es árvíz idején volt a legmagasabb a vízszint, itt azóta771 centiméter a rekord. Budapesten 895 centiméter körül várják a Duna tetőzését hétfőn, jelenlegi állás szerint 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni a fővárost.


A Duna látványa a Halászbástyáról: a víz már-már befolyik a házak közé (kép: Varga Máté)


A víz már-már a híd hasát nyaldossa (kép: Varga Máté)

A Heves megyében működő élelmiszeripari cégek, több mázsa élelmiszert juttattak el szombaton az árvízi védekezésben résztvevőknek - tájékoztatta az adománygyűjtésben közreműködő Heves Megyei Kormányhivatal médiareferense az MTI-t. A megyei sütőipari társaság közel egy mázsa szeletelt kenyeret és több láda friss sajtos pogácsát, a Detki Keksz Kft. csaknem két mázsa kekszet, az egri Pásztor-Hús Kft. 30 kilogrammnyi füstölt húsárut, az édesipari terméket gyártó Stühmer Kft. tejcsokoládét küldött a védekezésben Nyergesújfalun részt vállaló Heves megyei katasztrófavédőnek.

 
Megdőlt kikötői uszály a Batthyány térnél (balra) és az alsó rakpart víz alatt Budán

A főpolgármester intézkedése nyomán elrendelt rendkívüli árvízi készültség keretében a Fővárosi Katasztrófa-védelmi Igazgatóság, a BKK és a BKV szakemberei értékelték a H5-ös hév árvíz által érintett budai alagútjának műszaki állapotát, az árvíz által okozott kockázatokat. Ez alapján arról hoztak döntést, hogy a HÉV-alagút árvíz általi megemelkedésének elkerülésére a Bem rakpart Duna felőli oldalán a Batthyány tér és Margit híd közötti útszakaszt is bevonják az árvíz elleni védekezésbe, és az úttestet nehézgépjárművekkel, buszokkal súlyozzák le a födém megemelkedésének elkerülése érdekében. A műveletben a BKV autóbuszai és az FKF kommunális közszolgáltatásokat ellátó járművei is részt vesznek.


Kukásautókat, úthengereket és a forgalomból kivont szovjet trolikat is bevetettek a Bem rakparton,
hogy megakadályozzák a HÉV-alagút födémjének megemelkedését
(kép: Varga Máté)

Szombat délutánra megdőlt a 2006-ban mért 860 centiméteres rekordvízszint. Tarlós István elmondta: várhatóan 9 méter alatt marad a Duna, így pedig védhető lesz a főváros. A második kerületi Bem téren feltört a víz, de ezt az esőzés okozta. Révkomáromnál tetőzött a Duna, Párkánynál ezt éjszakára várják. Tahitótfalun 35 embernek kellett kiköltöznie ingatlanából, mert megcsúszott és egy szakaszon átázott egy gát. A „katasztrófaturizmus” rendkívül zavarja és akadályozza a védekezők munkáját.

Június 9-én (vasárnap) a bel-budai Duna-part legsebezhetőbb, legalacsonyabban fekvő része a Bem József tér és a Lánchíd közötti szakasz. Vasárnap délután 15 órától kezdve homokzsákokat raknak a parti sétautat övező magas betongát tövébe a szivárgás megakadályozására, vagy legalábbis annak lassítására. A Bem rakpart felső részét teljesen, a Fő utcát pedig a magánjárművek előtt lezárta a rendőrség. A 86-os autóbusz és a HÉV-pótló járatok rendőri felvezetéssel haladnak a Fő utcán.

Rengeteg a bámészkodó, s a kerékpárosok egy része, életerős fiatalemberek pedig ebben a rendkívüli helyzetben sincsenek irgalommal a gyalogosokra. A Bem József téri Külügyminisztérium előtt időnként megjelenik egy-egy homokot szállító billenős teherautó, s a rakományát önkéntesek gyors mozdulatokkal töltik be a zsákokba. Megható látvány, hogy a homokzsákokat töltők között igen sok a fiatal hölgy és az idősebb úr. A teli homokzsákokat kisebb teherautók hordják szét a Duna-part környéki házak, intézmények, templomok bejáratainak és pinceablakainak eltorlaszolásához.

Délután 16 órától a Batthyány tértől a Lánchíd felé haladva elkezdték a korzót övező legmagasabb kőgát tövének eltömését, amire szükség is volt, mert a Duna medrének szintje már jóval magasabb, mint a sétányé. A Batthyány tér és a Szilágyi Dezső tér között sok helyen láttuk, hogy a víz már utat talált magának a gát hatalmas kőkockái között. A Batthyány teret teljesen lezárták a gyalogos- és a gépjárműforgalom elől. A Szent Erzsébet apácák temploma melletti öregek otthona mintegy nyolcvan lakóját evakuálták.


Mivel a Duna vize magasabban volt, mint a Bem téri parti sétány, így a víz a Duna nyomása miatt átszivárgott
a rakpart kőkorlátjának rései között
(kép: Varga Máté)

Június 10-én (hétfőn) Budapesten reggel 889 centiméter volt a vízszint, katasztrófahelyzet sehol nincs, de gyenge pontok akadnak.

 
A budai alsó rakpart víz alatt (kép: Varga Máté)

Súlypontáthelyezés következik az árvíz elleni védekezésben, miután Budapesten tetőzött a Duna – jelentette ki Orbán Viktor. Tarlós István arra figyelmeztetett: komoly változások várhatók a főváros közlekedésében. Közben újabb területekre hirdettek veszélyhelyzetet. Egy Berlinben élő magyar ügyvéd szerint Magyarország jobban fel volt készülve az árvízre, mint Németország.

Június 11-én (kedden) a dunai árhullám szintje a Budapest feletti szakaszon mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállást, és az eddigi tetőzések a fővárostól délre lévő szakaszon is megdöntötték a korábbi rekordot. Pintér Sándor belügyminiszter indítványának egyhangú elfogadásával az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a Duna áradása miatt múlt kedden elrendelt veszélyhelyzetet július 19-éig meghosszabbítsa. Az OMIT szakemberei már felkészítették a védekezésben részt vevő egységeket a tetőzés után várható árvízi jelenségek kezelésére. Kitértek arra is, hogy töltésfeltáró szakcsoportot rendeltek ki az elsőrendű állami és az önkormányzati védművek kritikus szakaszainak vizsgálatára. A törzs az eddig a felső szakaszon szolgálatot teljesítő szakembereit szükség szerint a Budapest alatti védekezési helyekre irányítja át.

"Még másfél-két nehéz napunk van, és ha azon túl vagyunk, akkor már közel leszünk ahhoz, hogy sikert jelenthessünk be, de ehhez még két nap megfeszített munka és két nap megfeszített figyelem szükséges" - jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, hogy jelenleg Dunaújváros alatt tetőzik a dunai árhullám, amely szerdán éri el Baját, csütörtökön pedig Mohácsot, majd elhagyja Magyarországot. A kormányfő ismertetése szerint eddig összesen 9 millió 697 ezer homokzsákot használtak fel, a 807 kilométer hosszan zajló árvízi védekezésből 538 kilométeren van érvényben rendkívüli fokozat, és 1565 embert kellett kitelepíteni. Orbán Viktor jelezte, hogy az érintett lakók visszatelepítése fokozatosan megkezdődik, Győrújfalu esetében ezt például kedd délután rendelheti el a védelmi bizottság.

 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 


A vízügyi szakemberek nem a meder aljától számítják egy-egy folyó vízoszlopának magasságát, hanem a valaha mért legalacsonyabb vízszinttől. A vízmérce úgynevezett nulla szintjéhez képest állapítják meg a folyó vízállását, tehát ha a mérce például kilenc méter mutat, akkor a meder alja akár több méterrel is mélyebben lehet. Ha például Budapest térségében nyolc méter mutat a berendezés, akkor a folyó mélysége akár 15-16 méter mély is lehet. A vízügy már több mint 150 éve állami vízmércéken méri a folyók vízszintjét.

 


Árvízi védekezés a Margit-szigeten


Az árvíz szintje a Jászai Mari tértől északra


Árvízi kép 12-én a budai oldalon az Erzsébet hídról


Árvízi kép 12-én a pesti oldalon az Erzsébet hídról

 


Az ár levonulása közben hátramaradt szennyeződések a rakpartokon

Június 17-én (hétfőn) levonult az ár a Dunán Komárom-Esztergom megyében, a védekezés véget ért, azonban az árvízi feladatok nem fogytak el. A helyreállításon dolgozik a katasztrófavédelem, a közút, az önkormányzat és a vízügy. Ahogy a védekezési munkálatokba, úgy a helyreállításba is bekapcsolódik a büntetés-végrehajtás. Bakondi György altábornagy elmondta, „nem kis feladat az árvízzel szemben megvédeni a településeket, de nem kis feladat a helyreállítás sem. Országos szinten több millió homokzsákot kell elbontani. Erre a feladatra született egy intézkedés, ezt hajtjuk most végre. Az országban eddig a védőművek negyven százalékát bontották már el, szépen, ütemesen halad a munka”.

A helyreállítási munkálatokra kilencvenöt településen van szükség, ebből tizenháromban már befejeződtek a munkálatok, jelenleg hetvennégy településen zajlik a fertőtlenítés, az ideiglenes védőművek elbontása és az úttisztítás. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest és Fejér megyében már nincs lezárt út, csak néhány útszakasz, ezek is felszabadulnak még a mai nap folyamán. Az árvíz után fertőtlenítés is szükséges: ezt nyolcvan speciális géppel kétszáznegyvenhat szakember végzi, negyvenöt településen már el is készültek a fertőtlenítéssel.

Az elmúlt hétvégén a szakemberek, a katasztrófavédelem, a közút, a védelmi bizottságok és nem utolsó sorban az önkéntesek folyamatosan azon dolgoztak, hogy bevizsgálják, fertőtlenítsék, mentesítsék az árvíz sújtotta területeket. Ennek köszönhetően már csak egy-egy útszakasz van lezárva összesen 2,8 kilométeren”. A kormánymegbízott kiemelte, hogy a három elöntött állatmenhely és négy közintézmény fertőtlenítése és mentesítése megtörtént, a kitelepítettek is hamarosan hazatérhetnek. Hozzátette, hogy a védőművekből elbontott homokot és zsákokat külön deponálják és a veszélyes anyagnak minősülő, az árvíz által ért homok tárolása is megoldott. Az elhangzottakhoz az országos katasztrófavédelmi főigazgató hozzáfűzte, a helyreállítási munkákat minél gyorsabban végrehajtják.

Schmehl János bv. dandártábornok foglalta össze a büntetés-végrehajtás tevékenységét: „A katasztrófavédelem operatív törzsének felkérésére hoztuk ki a fogvatartottakat a Komárom és Szőny közötti vasúti töltés mellé a védőművek elbontására. Jelenleg kétszázhat személy van kint és holnap még száz érkezik, hogy minél gyorsabban haladjon a munka. A büntetés-végrehajtás és a fogvatartottak azonban nemcsak a helyreállításban segédkeznek, hanem tevékenyen kivettük a részünket a védekezésből is. Több olyan védekezési pont volt, ahol a rabok töltötték a zsákokat, Vácott például még a bent maradtak is homokzsákot töltöttek. Emellett a bv-nek vannak gazdasági társulásai is, például pékségek, így az védekezés alatt közel hétszáz kilogramm kenyeret és húszezer péksüteményt sütöttek a védekezésben résztvevők számára. Ahol kitelepítésre volt szükség, ott a befogadóhelyeknek és a védekezőknek fektető anyagot is biztosítottunk”.


Látvány a Duna-korzóról a tetőzés idején


A 2-es villamos Széchenyi István téri megállója


Katasztrófaturisták lepték el a partokat


Víz alatt a 2-es villamos pályája

Árvíz után

A sikeres árvízi védekezésnek az előjelezés, a felkészülés, a szervezettség és a társadalmi összefogás volt a kulcsa - jelentette ki Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, amikor Budapesten elismeréseket adott át a védekezés "hőseinek". A kormány július 19-én hivatalosan is megszűntnek nyilvánította a vészhelyzetet. A katasztrófavédelem végső összesítése szerint a 807 kilométernyi töltésen a rendvédelmi szervek tagjai közül 18 687-en vettek részt a védekezésben. A védőművek megerősítése során több mint 10 millió homokzsákot és 242 ezer köbméternyi homokot használtak fel. Az árhullám közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett, közülük 1570 embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát. A védekezésben a hivatásosokon kívül részt vettek önkéntes tűzoltók, illetve mentőszervezetek is.

Az ünnepségen 17 tűzoltó vehetett át Bátorságért érdemérmet, emléklapot kaptak megyei védelmi bizottságok vezetői, illetve a főigazgató csapatzászlókat és zászlószalagokat adományozott a védekezésben példamutató munkát végző megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és önkéntes megyei mentőszervezetek számára.

A vízügyi szolgálat jogszabály-módosítást javasol annak érdekében, hogy a Duna völgyében ne lehessenek önkormányzati védvonalak, csak államiak - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője a dunai árvízi helyzetet értékelő sajtótájékoztatóján.

Molnár Béla szerint egységes védekezési szervezet és szemlélet szükséges. Fontos, hogy a hullámtérbe csak olyan épületek épülhessenek, amelyek nem jelentenek akadályt a védekezésben.

Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője arról beszélt, hogy az állami védvonal nem szakadt át. Nehezebb szituáció alakult ki az önkormányzatoknál, gondot okozott az is, hogy a településeknek nincs vízkár-elhárítási tervük. A vízügynél most meghatározzák azokat a fejlesztéseket, amelyek a települések árvízi védelmét javítják - tette hozzá.


A dunai árvíz megfékezésében nyújtott tevékenység elismeréseként július 29-én okleveleket adtak át Vas megyében a védekezésben résztvevő hivatásos állománynak (kép: Kiss Norbert)

Pénteken megkezdődik és egy héten át tart a szúnyogirtás második, gyorsított üteme a dunai árvíz által érintett területeken, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján. A földi 46 ezer, légi kémiai irtás 50 ezer, míg földi és légi biológiai irtás tízezer hektárt érint.

A következő egy hétben a mosonmagyaróvári kistérség 26 településén, a győri kistérség 27 településén, a komáromi kistérség 6 településén, a Dunakanyarban 26 településen, Budapest 10 kerületében, a Csepel-sziget 23 településén, valamint a dunaújvárosi térség 22 településén, a szekszárdi térség 16 településén, valamint Baja-Mohács térségében 14 településen végzik az irtást.

Azokon a településeken, ahol szükség van az árvíz utáni fertőtlenítésre, nagy lépésekben haladtak ezzel előre a lakók és a szakemberek. A fertőtlenített települések száma immár kilencven, ez az érintett helységek közel kilencvenöt százaléka, az összesen elöntött 8269 hektárnyi terület kilencven és fél százalékán befejezték ezt a munkát. Fejér és Győr-Moson-Sopron, valamint Komárom-Esztergom és Tolna megyében, továbbá Budapesten már mindent megtisztítottak. A fővárosban egyetlen kivétel a Dagály strand, ahol továbbra is zajlik a visszabontás és a fertőtlenítés – a tervezett nappali munkavégzésről ugyanis nem sikerült a kivitelezővel megállapodni, ezért a strand a fővárosi közterület-fenntartóval tárgyal az ideiglenes védművek elbontásáról

A szúnyoggyérítés első üteme lassan véget ér – ennek során földi-kémiai módszerekkel kezelnek kicsivel több mint negyvenhétezer hektárt, légi-kémiai módszerekkel csaknem ötvenkétezer hektárt, biológiai gyérítéssel hatezer-hétszáz hektár érintett. A június végén induló második ütemben negyvenhatezer hektáron ritkítanak földi-kémiai, ötvenezer hektáron légi-kémiai és tízezer hektáron biológiai módszerekkel. A második ütem a tervek szerint június 28-án, pénteken kezdődik és július hetedikéig tart majd. Ennek ütemtervét a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok ismertetik az érintett települések önkormányzataival.

Forrás: MTI, MNO, Kuruc.info