HIRDETÉS

Erzsébet királyné szobra
       I. kerület, Tabán, Döbrentei tér

Az 1898-ban gyilkosság áldozatává vált királyné emlékszobrának felállításáról még halálának évben döntöttek. Az első pályázatot 1900-ban írták ki - és csak az ötödik, 1919-ben lebonyolított pályázat lett sikeres. Az évek folyamán, 1925-ig ugyancsak öt elhelyezési terv született. Lásd: Erzsébet királyné emlékművének pályázata


HIRDETÉS

1932. szeptember 25-én nagyszabású ünnepségre került sor a budapesti Eskü téren (ma Március 15. tér). A lapok is nagy terjedelemben foglalkoztak Erzsébet királyné szobrának leleplezésével. A Pesti Napló így írt az előző napi sajtóbemutatóról: "34 esztendővel ezelőtt törvénybe iktatták, hogy Erzsébet királynénak szobrot kell állíttatni Budapesten. Egymásután írták ki a tervpályázatokat, azok azonban eredménytelenek maradtak, míg 1920-ban végre a szoborbizottság elfogadta Zala György szobrászművész és Hikisch Rezső műépítész tervét. Hosszas huzavona előzte meg az emlékmű elhelyezését is. Gondoltak arra, hogy a miniszterelnöki palotát lebontják és helyén állítják fel az Erzsébet szobrot, szó volt arról is, hogy a Szent-György térre kerül a szobor, a Várkert, Margitsziget, valamint a Városliget is szóba került. Végül is az Eskü-tér mellett döntöttek. Szombaton délelőtt volt az emlékmű sajtóbemutatója, melyen Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár a szobor felállításának érdekes előzményeiről adott elő. A bemutatón Hlatky Endre sajtófőnök, báró Kazy és Rákóczy miniszteri tanácsosok, valamint az emlékmű tervezőin kívül a miniszterelnökség több főtisztviselője is megjelent"
 


Erzsébet királyné
(1837-1898)

Mindenki örült, hogy végre pont került egy 34 éve húzódó ügy végére, de az öröm nem volt felhőtlen. Sokan továbbra is vitatták, hogy a megfelelő helyre került-e az emlékmű, másrészt sok kritika érte a terveket is, egyrészt azért, mert még a háború előtt készültek, és sokak szerint már az 1920-as elfogadásukkor is eljárt felettük az idő. A másik "gyenge pont" az architektúra és a szobor különböző stílusa volt. Az egyik újságíró így írt: "Megdöbbentő... az építmény és a szobor összekombinálásából előálló stíluszavar"

A nem csituló viták ellenére látványos ünneppé tették a szobor leleplezését. A királyné rokonai, egyházi és világi előkelőségek, a néhány napja lemondott kormány összes tagja ott volt a díszemelvényen. "Az emlékmű körül díszruhás testőrök és koronaőrök álltak, körülöttük magyarruhás lányok és cserkészek vontak kordont. Az emlékmű mögött népviseletbe öltözött legények és lányok állottak". 10 óra 25 perckor érkezett meg családja kíséretében Horthy Miklós.

A Himnusz eléneklése után Zsitvay Tibor igazságügyminiszter mondott beszédet. Miután Sipőcz Jenő polgármester a főváros nevében átvette a szobrot, előbb a kormányzó, majd sok más előkelőség is koszorút helyezett el a talapzaton.

Budapest valamennyi templomának harangja megkondult, ezzel egy időben a Dunán a szoborral szemben elhelyezkedő két monitor 33 díszlövést adott le. A Szózat elhangzása után az ünnepély zárásaként a csapatok díszmenettel köszöntötték a kormányzót.


A szobor képe 1958-ban (Kardos Péter tulajdona)
"Én 1956 augusztusában születtem, a képen kb. másfél- két éves lehettem, s ez alapján 1958-nak kellett lennie
a fénykép elkészűltekor. Mi akkor a Városház utca 10-ben laktunk, ezért ez a tér volt a legközelebb hozzánk, ahova kijártunk
"

Az emlékmű épületét 1958 körül lebontották. Kiscellen raktárban őrizték, majd 1985-ben a szobrot ifj. Madarassy Walter restaurálta. 1986-ban az I. ker. Döbrentei téren, az autó lehajtó útgyűrű közepén helyezték el.


Erzsébet királyné szobra napjainkban, a Döbrentei téren

A Vasárnapi Újság ekképp írja le a szobor történetét:

A sok viszontagság után 1932. szeptember 25-én felavatott szobor felállításának igénye közvetlenül a királyné halála után megfogalmazódott. A magyarországi kultuszának egyik központi problémáját jelentő bécsi nyughely okozta feszültségek feloldására egy nagy nemzeti emlékmű terve vázolódott fel: "Ha sirja Bécsben van szobra legyen Budapesten, abban a városban, melyet annyira szeretett." Szeptember 13-án a hírlapok szerkesztői gyűlést tartottak annak érdekében, hogy a meginduló gyűjtéshez a sajtó is hozzájárulhasson, támogathassa a mozgalmat "lapjuk hasábjait rendelkezésre bocsátván a nemzeti kegyeletnek." A Ferenc József által október 12-én szentesített 1898. XXX. tc.-ben örökítette meg az országgyűlés Erzsébet királyné emlékét, kimondva, hogy az "önként megindult adakozás utján bejövő összegek felhasználásával" a fővárosban szobrot állítanak, egyben a megvalósítására megalakuló szoborbizottságot kötelezte évenkénti jelentéstételre az országgyűlésnek. Az emlék felállításához több helyszínre is érkezett javaslat: az Erzsébet-térre, a budai Szent György-térre és Gizella-térre. November 2-án a szoborbizottság alakuló ülésén Bánffy Dezső elnökletével határozat született az emlékmű Szent György téri elhelyezéséről, amihez Ferenc József is jóváhagyását adta november 10-én. Így Erzsébet királyné "megszabadító" szerepbe került, mivel Hentzi sok botrányt kavart szobrát a tervezett emlékmű miatt kell majd eltávolítani. Erre utal a következő újsághír is: "Áldott emlékű királyné alakja fog állni azon a helyen, hol a szomorú idők háborgó érzéseivel járt eddig a magyar ember. A Hentzi szobor többé nincs, a fájdalmak helyét az engesztelés angyala megváltotta".

A 8 tagú végrehajtó bizottság elnökének Ráth Györgyöt választották meg, megállapítva egyúttal a testület eljárási szabályzatát is. Széll Kálmán a képviselőház 1900. január 18-ai ülésén benyújtott jelentésében vázolta az országos bizottság javaslatát, miszerint a királyné emlékművét a miniszterelnöki palota lebontásával megnagyobbított Szent György téren tervezik felállítani. A meginduló gyűjtés nyomán 1899 végére készpénzben 173 709 frt. 71 krt., értékpapírban pedig 576 140 frt. 74 krt. gyűlt össze e nemes célra. A Vasárnapi Ujság híradása jól illusztrálja az eseményeket, és a széles társadalmi támogatottságra is rávilágít: "A kegyeletnek mély megnyilatkozása a királyné szobrára megindult adakozás. Mintha mindenki mielőbb látni akarná a késő idők nemzedékének átadandó emlékművet, oly rohamosan gyűlnek az adományok. Valódi nemzeti érték lesz Erzsébet királyné szobra, mert szegény és gazdag hozzájárul. Egész Magyarország jól érzi, hogy ha nincs itt Erzsébet királyné sirja, dicsőitő szobrának itt a helye".

A Szent György tér rendezéséről az 1900. január 31-én a Kereskedelmi Minisztériumban tartott tanácskozáson határoztak, ami szükségessé tett ingatlan-kisajátításokat is. A társadalom igényeiben, elvárásaiban egy nagy nemzeti emlékhely bontakozott ki, mely méltóképpen őrizheti a királyné emlékét: "Figyelemre méltó az az eszme, hogy ne kössük magunkat szoborhoz, hanem monumentális emlékművet állítsunk, melynek létesítésén közreműködjék az építészet, a szobrászat és festészet. E három művészet egyesülve méltó és kifejező emléket birna teremteni mind a királynénak, mind annak a hálának, mely beláthatatlan idők számára felállítja az emlékművet".

A különböző művészeti fórumok észrevételei alapján kidolgozott pályázati feltételeket a végrehajtó bizottság a Budapesti Közlöny 1900. február 24-ei számában tette közzé. A pályázóknak teljes szabadságot biztosítottak az emlék koncepciója és a költségvetés terén. A titkos pályázaton csak magyar állampolgárok indulhattak, mely döntésüket az indokolta, hogy féltek, a külföldi művészek Erzsébetet a magyar hagyományoktól eltérően örökítik meg. 10 000, 6000 és 4000 korona pályadíjat terveztek kiosztani. A pályázat eredetileg 1901. március 1-jén járt volna le, amit az 1900. december 21-ei végrehajtó bizottsági határozattal 1901. december 31-éig, majd 1902. január 22-éig hosszabbítottak meg. Tizennyolc pályamű érkezett be e határidőre. A 12 tagú bírálóbizottság január 6-án alakult, döntésüket február 11-én hozták nyilvánosságra: "a pályázók általában véve méltányolandó komolysággal törekedtek nehéz feladatukat megoldani, de ez az első verseny, mint az ily pályázatoknál általában történni szokott, csak a felszínre került különböző szempontok, különösen a hely nagyfontosságu kérdésének tisztázására szolgáltatott értékes anyagot, a nélkül azonban, hogy a megkívánható tökély fokát a pályaművek bármelyike is elérte volna."

A bizottság a négy legjobbnak ítélt pályamunkának - Zala György, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos; Stróbl Alajos és Gester Kálmán; Telcs Ede és Tőry Emil; Fadrusz János, Korb Flóris és Giergl Kálmán - egyenként 10 000 korona díjat szavazott meg. Továbbá határozatot hoztak 7 pályamunka megvásárlásáról, egyenként 4000 koronáért, illetve újabb pályázat kiírásáról, és a helyszín megválasztását (Szent György téren belül) a pályázó művészre bízták. A Műcsarnok pályamunkákból rendezett kiállítását nagy érdeklődés kísérte. A művészek terveiben a megváltozott Erzsébet-kép fejeződött ki. A Magyarországon megszokott ideálképpel ellentétben mártíromsága kapott hangsúlyt, e jelenségre utal a Vasárnapi Ujság beszámolója is: "Egyik sajátossága a pályázatnak az is, hogy Erzsébet királynéban a művészek a szenvedő, mártir asszonyt látták, kit bánat és töviskoszorú övez. A mindenkit megnyerő, a hódító szép királyné, kit a hetvenes években ismert és annyiszor látott a magyar főváros, helyet adott a fájdalmas asszonynak."

Az eredménytelenséget követően a második pályázatot az országos szoborbizottság 1902. májusában írta ki, az előzővel nagyrészt megegyező feltételekkel. Előre meghatározták azonban, ha a pályázat ismét sikertelen lenne, akkor a bíráló bizottság javaslatára a művészeknek 4000 korona tiszteletdíjat szavazhatnak meg, mivel "mindhárom kitűzendő díjat a jury csak oly terveknek ítélheti meg, melyek egyaránt kivitelre alkalmasak." Az 1903. május 31-ei határidőre 25 pályamunkát nyújtottak be. A bírálóbizottság 8 ülésen tanácskozva hozott határozatában egyelten tervet sem talált kivitelre alkalmasnak, továbbá újabb szűkebb körű pályázat kiírásáról döntöttek. A jutalmazásra érdemesnek tartott művészcsoportokat két kategóriába sorolták: az elsőknek egyenként 6000 koronát, a másodikaknak 4000 korona tiszteletdíjat ítéltek meg. A művészek formanyelvében a királyné kultuszához kapcsolódó szimbólumok fogalmazódtak meg, nagyobb teret engedve az emlékmű jellegéből adódóan annak, hogy mítoszának több kedvelt eleme egyidejűleg jelenjen meg. A pályamunkák egyik főgondolata a magyarok és Erzsébet királyné kapcsolata, ez tükröződik a legtöbb tervezetben.

Zala György Bálint Zoltán és Jámbor Lajos műépítészekkel pályázva a királyné alakját a Madonna domborműve alatt elhelyezett trónuson, hódoló népéhez közeledve jelenítette meg, a nemzeti igényeknek megfelelően magyaros ruhában. Erzsébetet hetvenes évekből való képe nyomán ábrázolta, s "alakján és arczán végtelen jóság és szerető odaadás tükröződik."

A Telcs Ede és Tőry Emil által készített tervekben a trónuson ülő királyné a hódoló néppel övezve - közük Andrássy Gyula és Deák Ferenc alakjával - jelent meg. Az emlékmű hátsó részére kápolnát terveztek, melyben Erzsébetre való további utalásként a "Mater dolorosa" szobrát akarták elhelyezni.

A Mátrai Lajos György, Mátrai Lajos és Hikisch Rezső által benyújtott pályázatban virággal és pálmaággal járulnak a magyar nők Erzsébet trónusához. A tervezett kupolacsarnok egyik főpillérén a hazához, a másikon pedig a koronához való hűséget szimbolizáló csoportokat helyeztek el. Emlékművük előterébe a történelmet és a legendát jelképező szoborcsoportot állítottak fel.

A szakralitás erősödését, illetve a királyné mártíromságát hangsúlyozva Margó Ede és Popper szobrászok, Scheer és Fischer építészekkel dolgozva, a fájdalomtól sújtott királynét formázták meg, szobra talapzatán életéből vett jelenetek[39] megörökítésével, e felirat kíséretében: "Élete útja rózsákkal és tövisekkel volt tele. A rózsákat szétosztotta, a tövisein elvérzett. Szivéből hajtott ki a béke termő olajága. Könnyeket könnyeivel szárított föl."[40]

Fadrusz János Korb és Giergl építészekkel együtt kialakított pályaművében az ország védőasszonyát, Szűz Máriát trónusán ülve középen, míg Erzsébetet az előtérben helyezték el, alakja mögé szenteket (köztük Szent Gellért, Szent István, Szent László és Szent Imre) két angyallal övezve állítottak, utalva kultuszának vallásos vonulatára. Így Erzsébetnek az ország szentjei mellett tulajdonítottak helyet a nemzeti emlékezetben.

Róna József szobrász tervéhez az építészeti részeket Lajta Béla készítette. Emlékművükben Erzsébet királyné trónszéke előtt áll, körülötte a hódoló néppel. A trón mellett a szépség és béke allegóriája, hátterében az ármány felett diadalmaskodó Hungária alakja.

Maróti Rintel Géza művében egy angyal rózsákkal övezi a királynét, fő motívumként használva Erzsébet egyik kedvelt attributumát. Terve hátterében a Piétát és a jóság szimbólumát formázta meg, ami tükrözi a királyné magyarországi kultuszának gyakran használt elemeit: a fiát elvesztett anya fájdalmát, illetve személyét mint a jóság megtestesítőjét láttatja.
Az újságok a Műcsarnokban kiállított terveket övező nagy érdeklődésről számoltak be, megfogalmazva reményeiket, hogy "dicsőült királynénk emlékét a magyar nemzethez és királynéhoz méltó emlék fogja hirdetni..." A felállítandó szobor helyének kijelölésére 1904. júniusában szűkebb körű eszmei pályázatot hirdettek. A pályázók a Szent György-térre és a Várhegy oldalának beépítésére tettek javaslatokat terveikben. Az 1904. június 27-ei ülésen újabb helyszínek is felvetődnek, a városligeti rondeau és az Erzsébet tér. Arra az esetre, ha nem a Szent György téren kerülne felállításra az emlékmű, javaslatot tettek a Hentzi-szobor helyén emelendő kisebb emlékszobor tárgyában. A szobortervekből egy egyre monumentálisabb, az egész várhegyet eluraló emlékezethely vágya bontakozott ki: "Mint a pályázatok tanúsítják, a feladat többé nem az volt, hogy a királyné számára szobor állíttassék, hanem hatalmas építészeti mű létesüljön és azután ennek keretében kerestessék hely, hol a királyné szobrát felállítani lehessen. És még ennél is tovább menve, a czél nem a szobor, hanem az, hogy a várhegy oly építészeti emlékkel koronáztassék, mely az egész budai várat egységesen kiegészítve, összhangot hozzon annak hatalmas látképébe."

A kérdés megoldását abban látták, ha a két dolgot elválasztják egymástól. A legfőbb problémát továbbra is a megfelelő hely kiválasztása jelentette, mivel egyes vélemények szerint a Szent György tér akkori állapotában nem volt megfelelő helyszín a szobor elhelyezésére. A miniszterelnöki palota lebontásával szerettek volna felállításra alkalmas helyet kialakítani. Továbbá új helyszínként merült fel a Várkertbazár egy része, melyet a területrendezést követően a nagyközönség számára is megnyitottak volna. A bizottság tagjai abban látták a pályázatok sikertelenségét, hogy "ez oly nagy összeg, mely zavart okozhat a tervezőknél az emlék költségeinek megállapításában." A megoldásra javaslatok születtek jótékony intézmények támogatására. További problémát jelentett a művészek "leterheltsége" a sok évforduló miatt, például a Rákóczi- és Kossuth-emlékek pályázati kiírásai is megvoltak már. Végül Wekerle Sándor 1909. március 23-ára hívta össze a halálozások miatt új tagokkal kibővült bizottságot az érdemi munka folytatására.

Működésük eredményeképp 1909. április 20-án új pályázatot hirdettek a Várhegy oldalánál a siklótól a volt Ferenc József-kapuig terjedő terület rendezésére, melyet az emlékmű felállítására alkalmas helyszínnek találtak. Huszonnégy pályamunka érkezett be az 1909. december 20-ai határidőre. A bírálóbizottság 1910. február 5-én közzétett döntése alapján a 6000 koronás első díjat Bálint és Jámbor, a 5000 koronával járó másodikat Vermes József és Kaszab Miklós kapta, míg a harmadik helyezettet 4000 koronás pályadíjjal jutalmazták. Építészeti körök városképi szempontból nem találták megfelelőnek a díjazott műveket. Észrevételeik figyelembevételével újabb térrendezési pályázatot hirdettek, melyben hangsúlyt helyeztek arra, hogy a Várhegy oldalának művészi kialakításakor annak kert jellegét meg kell őrizni.

Az 1910. október 31-én lejárt pályázaton az első díjat Bálint és Jámbor, a másodikat Hikisch Rezső, a harmadikat ifj. Kauser József nyerte el. A pályanyertes mű megvalósítására meg kellett vásárolni a Lónyay-villát és a Csónak utcai ingatlant. A 400 000 koronáért átengedett területre kiírták a III. szoborpályázatot; 25 pályamunka érkezett az 1913. május 10-ei határidőre. Telcs Edét és Györgyi Gézát a 15 000 koronás első díjjal, Szentgyörgyi Istvánt és Hikisch Rezsőt a 10 000 koronás második díjjal, míg Maróti Gézát 6000 koronás harmadik díjjal jutalmazták. Az 1913. október 18-ai bizottsági ülésén döntés született a pályadíjak megemeléséről, annak ellenére, hogy a nyertes pályamunkák egyikét sem találták megvalósításra alkalmasnak, és új pályázatot is hirdettek. A pályázatok sikertelenségét a következőben látták: "Mi összegyűjtöttünk hatalmas összeget, hatalmas műemléket akartunk emelni és ennek keretében egy hatalmas hegyet is bele akartunk illeszteni. A nagy summa akkor agyon nyomta az idillikusnak tervezett művet, a nagy budai hegy pedig agyonnyomta az egész mozgalmat. Pedig milyen szép volna, ha a Habsburgok közül legalább a mi Erzsébetünk emlékműve állna, ezt még a képromboló forradalmak sem bántották volna. De emléke úgy is él a magyar nemzet lelkében, a magyar ember lelkében."

A nemzeti adakozás révén több mint 2 000 000 aranykorona gyűlt össze az Erzsébet-emlékalapra (ezt értékpapírokba fektették, részben pedig takarékpénztárban helyezték el), ami mutatja azt az óriási társadalmi vágyat, mely Erzsébet királyné emlékének méltó megörökítésére törekedett. Az eredménytelen pályázatok 1914-ig 500 000 aranykorona költséggel jártak. A legnagyobb akadályt a túlzott társadalmi elvárások jelentették, melyek hatására a pályamunkák egyikét sem találták méltónak a megdicsőült királyné emlékének megörökítésére. A felállítandó emlékmű kijelölt kultikus szerepét a nemzeti emlékezetben gróf Csáki Albinné ily módon fogalmazta meg: "...unokáink késő unokái is zarándokolni fognak még feléje, és ha újabb vészfelhők tornyosulnak majd hazánk egén [...] akkor reményt, hitet, erőt fog mosolyogni hű nemzetének lelkébe...". A terv megvalósulására 1932-ig kellett várni.

Budapesten a nagy emlékmű elkészültéig több Erzsébet-emléket is felavattak, melyek közül kettő a budai hegyekben tett kirándulásai emlékét idézte. Glück Frigyes saját költségén állítatta fel 1906-ban a János-hegyi úti erdő egy tisztásán Stróbl Alajos Erzsébet királynét ábrázoló "típus" mellszobrát, melyen a királynét a koronázás idejéből, szépségének teljében, magyar királynéi díszben örökítette meg. Ő volt továbbá az egyik fő támogatója az Erzsébet nevével összekapcsolt, a János-hegyen emelendő új kilátótorony tervének is. Budapesten nemzetközi mintára felvetődött egy díszes kőkilátó építésének igénye, amely az Erzsébet iránt megnyilvánuló tiszteleten túl, a könnyebb megvalósulás reményében, összefonódott emlékművének tervével, mely a királyné e helyen tett kirándulásai kapcsán szinte magától adódott. Erzsébet először 1882-ben kereste fel a János-hegyet, s a hagyomány szerint a következő szavak kíséretében gyönyörködött az elétáruló csodálatos látványban: "... e hegyek s az itteni kilátás kiállja a versenyt a legszebb világrészekkel." E kirándulás emlékét Gömöri Havas Sándor javaslatára emlékkő elhelyezésével örökítették meg 1883-ban, továbbá a János-hegy csúcsát is a királynéról nevezték el Erzsébet oromnak. Feljegyzések szerint a királyné összesen négy alkalommal kereste fel a vidéket.

Egy díszesebb kilátó emelésének javaslata már 1885-ben felmerült az életveszélyessé váló és lebontásra ítélt famesszelátó helyére. A tervek összekapcsolása Erzsébet királyné személyével 1896-ban a Magyar Turista Egyesület Budapesti Osztálya javaslatában öltött testet. Elképzelésükben egy olyan emlékmű terve bontakozott ki, mely megörökíti a királyné kirándulásainak emlékét és kilátóként is működik. A kezdeményezés Erzsébet halála után került ismét napirendre: 1898. október 27-én a fővárosi közgyűlés hozzájárulását kérték a megvalósításához. Az emlék kultikus szerepének erősítésére Mérő János a Svábhegy Egyesület nevében javaslatot tett a királyné szobrának elhelyezésére is.

A Glück Frigyes felhívására megindult és a kilátó megépítését szolgáló gyűjtésre 1904. áprilisában a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete 50 000 koronát ajánlott fel. Glück Frigyes és Gundel János beadványában, az egyesület határozatát ismertetve, megfogalmazta a királyné kultuszában a létesítendő építménynek szánt szerepet: "...e szent helyen, s melyet a kései utódok hálatelt kegyelete a magyar nemzet búcsújáró helyévé fog avatni s felépítetik a megdicsőült védőszentünk nevét viselő Erzsébet királyné kilátótornyot, hogy [...] bizonyítéka legyen, nemcsak a hagyományos magyar királyhűségnek, a magyar hazaszeretetnek, hanem hangos hirdetője annak az ideális kegyeletnek is mellyel ezen évezred megpróbáltatásain átment nemzet annak az angyaljóságú fejedelemasszonynak megszentelt emlékét ápolja, ki népünket igaz szeretettel fogadta nagy szívébe!"

A főváros, elfogadva elképzeléseiket és erre irányuló adományukat, 180 000 koronát szavazott meg a kilátó megépítésére, továbbá döntést hoztak a torony Erzsébet királynéról való elnevezéséről is. A sok bírálatot kapott terveket[78] Klutzinger Pál[79] készítette, mivel a város vezetése és a szállodások egy monumentális emlékművet szerettek volna, míg a hivatal elképzelései egy turisták igényeinek is megfelelő, a királyné emlékére épített kilátó szándékát tükrözték. A rajzokat Schulek Frigyes elképzelései nyomán átdolgozva, egy kápolna mintájára megépülő tornyot terveztek, bejáróban Erzsébet királyné mellszobrával.

A felmerült anyagi problémák áthidalása után az építkezés 1908. június 12-én indult meg, ám a neoromán épület átadását nehéz körülmények késleltették. Az átadásra végül 1910. szeptember 8-án került sor. A város és az állam előkelőségeinek jelenlétében megtartott ünnepélyen dr. Bárczy István polgármester vette a kilátót a főváros gondozásába. Az építmény szerepét Erzsébet királyné emlékezetének megőrzésében határozta meg: "... áldozunk egyúttal a magyarok által annyira szeretett Erzsébet királynénk emlékének. [...] bármilyen jól legyen ez a kilátótorony megalkotva, bármennyire dacoljon is az évszázadok viharaival, egy dologban mégsem fog versenyezhetni: állandóságában, állhatatosságában, törhetetlenségben azzal a rajongó szeretettel és kegyelettel, amellyel Erzsébet királynénk soha el nem múló emlékét őrizzük."

A létrehozók emlékét márványtáblán örökítették meg. A királyné személyére további utalás volt a Stróbl Alajos által készített carrarai márvány mellszobrának felállítása, mely Erzsébetet a megszokott módon, a róla kialakított sematikus képet közvetítve, királynéi attributumaival ábrázolta fiatalasszonyként. Szobrát a kilátótorony központi termének egyik oszlopfülkéjében helyezték el, hátterében Róth Miksa által Tardos-Krenner Viktor és Körber tervei alapján megvalósított, Erzsébet életét megjelenítő üvegmozaikkal. A felállításához szükséges anyagi alap megteremtésére a Svábhegyi Turista Egyesület indított gyűjtést, amelyet a főváros is támogatott. Bessenyi Magyar Gyula ez alkalomra írt verse jól illusztrálja a kilátónak az Erzsébet-kultuszban "megálmodott" szerepét:

"Közel az Istenhez, fölséges magasba,
Legyen ez a hely itt oltárrá avatva;
Íme, kik mindenkor rajongva tiszteltek,
Oszlopot emeltek itt most emlékednek!
Büszkébben leng rajta már a magyar zászló
És akik alkották, ím most körülállják,
Királynénk, nevedet, lelkükben is áldják.
Nemzetünk jó anyját."

A torony kedvelt kirándulóhellyé vált, azonban a neki szánt nemzeti zarándokhely-szerepet nem töltötte be. Erzsébet emlékezethelyei között egyedi helyet foglalt el, annak ellenére, hogy kultuszának fenntartásában nem játszott jelentős szerepet. Azonban Erzsébet királyné emlékének ily módon való megörökítése az emlékhelyek egy speciális formáját jelentik, minthogy a kilátótornyokban az emlékezet megőrző funkciók turisztikai célokkal fonódnak össze.

 

Adatok

 
 Tervezője: Zala György
 Építés éve: 1932
 Lebontás éve: 1958 körül
 Áthelyezés éve: 1986
 Funkciója: szobor
 
 

Megközelítés

 
Döbrentei tér
 
Döbrentei tér
 
   (Rudas-fürdő, Erzsébet híd) 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
  
 

Veszély

 

Hajléktalanok, koldusok veszélye