HIRDETÉS

Királyi-palota (Budavári-palota)
       I. kerület, Vár

A budavári Királyi-palota Budapest panorámájának egyik meghatározó eleme, s egyik legfőbb turisztikai központja. A budai Várnegyed részeként 1987 óta Budapest világörökségi helyszíneinek egyike. Jelenlegi külsejét a II. világháború utáni átépítésnek köszönheti, mellyel sajnos csak nagy vonalakban hasonlít a korabeli uralkodói épületre. A palota épületében a Krisztinavárosi-szárnyban 1985-től található meg az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a palotában székel a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum is.


HIRDETÉS

A palota elnevezése a köznyelvben többnyire Budai várként vagy egyszerűen csak Várként szerepel, helytelenül. A Várhegyen található várfallal körbevett erődített települést nevezzük Várnak, melynek része a Várnegyed. A Várnegyedtől délre, a Vár déli részén fekszik az uralkodói központ, vagyis a Királyi-palota. Mivel Budán (és Óbudán), illetve fent a Várban is több palota létezett, ezért megkülönböztetésként nevezzük a Várhegy tetején magasodó palotát budavári Királyi-palotaként.

A budavári Királyi-palota az esztergomi és a visegrádi királyi székhelyek mellett a harmadik legfontosabb uralkodói központ volt a magyar történelem során. A középkori, fényűző gótikus palotát a XIV. század elején kezdik el építeni, melyet Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király is folyamatosan bővített. A leghíresebb - immár reneszánsz - palota Mátyás király idejében született a XV. század közepén, amelynek híre szerte Európába eljutott. Ha állna, képét a prágai Hradzsinnal és a mintájára épített krakkói Wawellel egy lapon mutatnák be az építészettörténeti tankönyvek Európa szerte.

A palota hanyatlása 1541-től, a török megszállással kezdődött, s az idegen uralom közel másfélszázados ideje alatt szinte teljesen tönkrement. Végső pusztulását Buda 1686-os felszabadítása során szenvedte el (lásd: Buda ostroma, 1686.). Ennek során a középkori Buda s a reneszánsz palota helyrehozhatatlanul megsemmisült. Az új palota felépítése 1715-ben kezdődött immár barokk stílusjegyekkel, amely folyamatosan formálódott és bővült a XIX. század végéig, amikor is Ybl Miklós majd Hauszmann Alajos által fel nem épült az új, neobarokk palota.

A palota teljes körű feltárására és megismerésére a második világháborúban szétlőtt neobarokk palota felújítását megelőzően került sor 1948 és 1957 között (lásd: A palota 1945 után). Ezen régészeti kutatások során kerültek napvilágra a középkori palota föld alá temetett és elfeledett részletei, például a kápolna és a lovagterem is. Számos középkori kőfaragványt, gótikus szobrokat, cserépdarabokat és egyéb maradványokat fedeztek fel a palota körüli ásatási gödrökben.

A második világháborút követően hosszas vita előzte meg a palota felújítását: voltak, akik lebontották volna a "despota" királyságra emlékeztető romhalmazt, s voltak, akik egyetemet álmodtak meg a falai közé. Végül 1948-ban kezdték meg a helyreállítási munkálatokat Gerevich László régész és művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum akkori főigazgatójának az irányításával.

A mai Királyi-palota csupán árnyéka korábbi Önmagának, s csak nagy vonalakban hasonlít korabeli énjére. Falai között már nem találjuk meg azt a pompát, amely a háború előtti neobarokk palotát jellemezte. A szétszabdalt belső térbe több kulturális egység költözött: a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és az Országos Széchényi Könyvtár.

 Budapesti Történeti Múzeum ( btm.hu)
A Budapesti Történeti Múzeum a főváros történetének dokumentumait, tárgyi emlékeit gyűjti. Hozzá tartozik az Aquincumi Múzeum, a Vármúzeum, a Kiscelli Múzeum és a Budapest Galéria.

 Magyar Nemzeti Galéria ( mng.hu)
A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészet kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény. Önálló múzeumként 1957 óta működik, jelenlegi helyére 1975-ben költözött. Gyűjteményének alapját a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtára, modern szobor- és éremgyűjteményének, valamint grafikai gyűjteményének magyar anyaga képezi. 1957-ben a gyűjtemény mintegy 6000 festményt, 2100 szobrot, 3100 érmet, 11000 rajzot és 5000 nyomatot foglalt magában.

 Országos Széchényi Könyvtár ( oszk.hu)
Az Országos Széchényi Könyvtár Magyarország nemzeti könyvtára. Feladata a magyar és magyar vonatkozású írott kulturális örökség gyűjtése, feldolgozása, megőrzése és hozzáférhetővé tétele a kéziratos kódexektől a nyomtatott dokumentumokon keresztül az elektronikus kiadványokig.


A palota kulturális egységeinek elhelyezkedése

Rendezvények

A palota közvetlen környezete számtalan budapesti rendezvény kiváló helyszíne, többek között az igen népszerű Mesterségek Ünnepe és a Budavári Borfesztivál otthona.

 Mesterségek Ünnepe ( mestersegekunnepe.hu)
A Mesterségek Ünnepén évről évre más-más ország vendégeskedik. 2013-ban Kirgizisztán népművészei tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt, ízelítőt mutatva népi kultúrájukból és tárgyaikból. A gyermekek a hagyományok szerint játékos formában ismerkedhetnek meg a népművész szakmák tudományával, kipróbálva és testközelből átélve azt.

A rendezvény a magas belépődíj és a kínált portékák magas ára miatt az átlagembernek sajnos megfizethetetlenné vált, ezért leginkább a turisták látogatják.

 Budavári Borfesztivál ( aborfesztival.hu)
Közép-Kelet Európa legnagyobb fővárosi borszakmai rendezvényén, a Budavári Borfesztiválon Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait. A hazai nedűk mellett neves borkereskedők jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül. Az 5 napon át tartó esemény történelmi helyszínen kínál több ezerféle bort, gazdag kulturális programokat, szórakozást és élményt, nem csak borkedvelőknek!

Öt napon át gazdag KULTURÁLIS ÉS ZENEI PROGRAM várja a látogatókat. Közel 50 produkció kerül bemutatásra a Borfesztivál színpadán. A világzene legkedveltebb magyar együttesei, népzene, néptánc, és a jazz teszik feledhetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat. A Borfesztiválra vezető Mesterségek utcáján magyar kézművesek mutatják be a régi idők mesterségeit, ahol kézműves termékek vására is várja a Borfesztiválra érkezőket.

Színes, látványos, táncos-zenés forgatag vár mindenkit a Borfesztiválon szeptember 14-én, a SZÜRETI FELVONULÁS - NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC GÁLA ünnepén. Igazi látványosság, ünnepi hangulat, amely a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek képviselői alkotják.

A Borfesztivál idén is különleges GASZTRONÓMIAI KÍNÁLATTAL készül a hazai minőségi alapanyagokra és a Vendégország ízeire, tájegységek gasztronómiájára épülő kínálatával. Régi receptúrák újragondolva, kézműves hagyományőrző termékek és eleven bisztró konyha egyszerre a Budai Várban. Hagyományos, kézzel húzott rétesek, kemencében sült kenyérlángosok, klasszikus kürtőskalács, szőlőcsősz pecsenyéje, finomságok mangalicából, magyar, francia és spanyol juh-, kecske-, és tehéntejből készült sajtok, sonkakülönlegességek, házias füstölt ínyencségek várják a látogatókat.

    Nyitva:
       2014. szeptember 10-12. szerda-péntek: 14.00–23.00;
       2014. szeptember 13–14. szombat-vasárnap: 10.00–23.00
 
    Belépők:
       Napi karszalag:
       2014. július 31-ig: 2200 Ft/fő/nap (elővételben)
       2014. augusztus 1-től, illetve a helyszínen: 2900 Ft/fő/nap
  
    A belépő tartalmaz:
       - 1 db kristály kóstolópoharat;
       - 1 kényelmes, könnyen használható pohártartó szütyőt;
       - ingyenes belépést a BTM állandó kiállításaira,
       - 12 éves kor alatt a belépés ingyenes.

    5 napos bérlet jegy:
       Ára elővételben 2014. július 31-ig: 7000 Ft/fő
       2014. augusztus 1-től, illetve a helyszínen: 7500 Ft/fő
       A karszalag mind az 5 napra érvényes, melyhez az első
        belépéskor egy kóstolópoharat, és egy pohártartó szütyőt
        adnak.


A Királyi-palota látványa este a Gellért-hegyről (kép: Gabler Csaba)

A palota napjainkban alapos felújításra, műemléki rekonstrukcióra szorul. A helyreállításra többek között azért is szükség van, mert az 1960-as évek felújítása számtalan előnytelen megoldást hozott, amit ideje lenne korrigálni. Bár konkrét tervek egyelőre nem láttak napvilágot, a szándék szerint visszatérnének a Hauszmann Alajos tervezte homlokzati kialakításhoz, legalábbis részben. Visszaállítanák az elbontott Habsburg-lépcsőt, többek között kicserélnék a palotától teljesen idegen ablakokat, illetve pótolnák a hiányzó homlokzati díszeket. A belső terek helyreállítása a felmerült költségek miatt egyelőre nincs napirenden.

2011. január 14-én Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter úgy nyilatkozott, hogy az Új Széchenyi Terv által finanszírozva felújítják az egész Budai Várnegyedet és a Budavári-palotából elköltöztetik az Országos Széchényi Könyvtárat. Sem a munkálatok kezdési időpontját, sem a befejeződésüket nem árulta el, kivéve a Várkert-bazárt, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy felújítása várhatóan 2014-re készül el. Ez utóbbi felújítását 2013-ban kezdték meg, s 2014 nyarán fejezték be.


A Várkert felújítása 2013. decemberében Pestről nézve (kép: Varga Máté)

 

Adatok

 
 Építés kezdete: XIII. század
 Reneszánsz: XV. század
 Barokk: 1715., 1749., 1780.
 Neobarokk: 1867.
 Eklektikus: 1950.
 
 

Megközelítés

 
Clark Ádám tér
 
Clark Ádám tér tér
 
  Szarvas tér
 
  Dísz tér
 
   
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
  
 

Veszély

 
Teljesen biztonságos hely
Nem kell tartani veszélytől


 

 

  Középkori palota

Az 1241-42-es tatárjárás pusztítása után kezdi el IV. Béla magyar király a budai Várhegyen található szinte elnéptelenedett település várfallal történő megerősítését. Pontos dátumot nem ismerünk, de a XIV. század elejére már várfallal körülvett várost említenek a krónikák. IV. Béla 1255. évi oklevelében, Buda várának megalapításáról megemlékezve, már "benépesített erős vár"-nak nevezi az addig pest-újhegyinek nevezett várat. Feltehetőleg ez az oklevél Buda főváros jellegének a legrégebbi bizonyítéka. Az oklevélben a vár nagyságára, szerkezetére nincs utalás, annyi viszont bizonyos, hogy alapításakor a védelem volt az elsődleges szempont. A vár első lakosai magyar és német nyelvű polgárok voltak, s ekkor kezdik el Budát Ofen néven említeni. Az északra húzódó régi királynéi Budát ezután Ó-Budaként különböztetik meg a királyi Budától. A budai várban ekkor "Curia" (királyi udvarhely) működött, de ennek pontos helyét ma már nem tudjuk meghatározni.

Feltűnő, hogy ez időben és az utána következő háromszáz éves korszakban - amely alatt Budavár fölépült - számos templom, kolostor, királyi paloták, előkelőségek lakóházai keletkeztek, s noha ezekről számos följegyzés maradt ránk, egyiknek az építőmestere sem említtetik. Valószínű azonban, hogy Buda várát ez első korszakában leginkább német építőmesterek építették.

A budai vár elleni első támadás Károly Róbert uralkodása idején történt, amikor is a cseh Vencel birtokolta várat Károly Róbert híveinek csapatai 1302 szeptemberében megostromolták. Károly Róbert ekkor még nem Budán tartotta udvarát, mert nem kedvelte a várost, és Buda Vencel-párti polgársága miatt inkább Temesváron, majd Visegrádon lakott. Mikor 1309-ben, hosszas huzavona után megkoronázták a budai Nagyboldogasszony templomban (mai Mátyás-templom), fényes ünnepséget tartott Budán, majd uralkodásának első éveit is a várban tartotta.

Az Anjouk 1320-1330 körül épült palotája a Várhegy déli részén egy U alakú kastély volt, déli végén egy magas toronnyal és egy ahhoz csatlakozó kis kápolnával. A vár I. (Nagy) Lajos nápolyi hadjárata alatt a király névlegesen kormányzó öccsének, István hercegnek a székhelye is volt (1347-1354 között), ami arra utal, hogy ez időben már állhatott a minden bizonnyal róla elnevezett István-vár. Ennek magasan kiemelkedő tornya, az István-torony mindvégig egyik jellegzetes építménye volt a középkori királyi várnak. Romjai a budai vár területén ismert legkorábbi épületmaradványok.

  Az István-torony délnyugat felől és a Friss-palota északkeleti homlokzata
Illusztráció Zolnay László
A budai vár című könyvéből

A király ugyan nem lakott Budán, de korabeli oklevelekből tudjuk, hogy az 1360-as években már előrehaladott állapotban voltak a budai építkezések. A palotát észak felé bővítették ekkor, ennek emlékét őrzi a gótikus királyi Várkápolna fennmaradt alsó szintje is. Az Árpád-kori erődrendszert is növelték, ekkor épült a Dunára néző keleti falszoros, valamint a folyóig húzódó, a víz felhordását biztosító és a kereskedelmi utakat illetve a kikötőt ellenőrző fal is.

 

Belpolitikai válság után Zsigmond vette át a hatalmat, aki véglegesen Budára helyezte át udvarát. Ezután méreteiben és kiképzésében az egyszerű felépítésű korabeli királyi vár helyén megépítette a budai városképet is döntően megváltoztató királyi palotát. Zsigmond mint magyar király és német-római császár, Európa legnagyobb közjogi méltósága volt. Általa a királyi vár a német-római birodalom "székhelyévé" vált. Palotája az elődeitől örökölt palota méreteit lényegesen meghaladta. Ő építette ki a palota soktornyos épülettömbjét és annak hatalmas várfalait.

Zsigmond - az Anjouk építkezéseit folytatva - a palotát észak felé kibővítette a középkori gótikus, úgynevezett Friss-palotával. Lényegében - az akkor már meglévő keleti szárnyat és a központi épületet kivéve - az egész várat átépíttette. A beépíthető területet azzal is növelte, hogy a hegyoldalra alapozott oldalépítményekkel is kiegészítette. E korban már tüzérségi lövedékekkel is számolni kellett, ezért Zsigmond új, vastag és szilárd várfalakat építtetett, amelyek a régi falaknál kijjebb húzódtak, és alapjaikkal a lejtős, meredek hegyoldalra támaszkodtak. A régi és új palotát tört vonalú, két-háromszoros falrendszer övezte, ami által különböző belső udvarok és falszorosok alakultak ki.

Korabeli utazók leírásai merőben ellentétesen festik le a palota állapotát:
Eberhart Windecke szerint az új palota jelentős része 1419-re már elkészült, a Szentföldről visszatérőben, 1433-ban Magyarországon átutazó Bertrandon de la Brocquière, Jó Fülöp burgundi herceg követe, aki „a hegy déli végén emelkedő nagyon szép és nagy palota” építését még befejezetlennek találta.

A középkori
királyi vár vázlatos helyszínrajza

1. Északnyugati torony
(Karakas pasa tornya),
2. a Főbejárat és kaputornya,
3. Szárazárok,
4. Kaputorony,
5. Friss-palota,
6. Csonka-torony,
7. Reneszánsz palota,
8. Keleti sziklaárok,
9. Nyugati reneszánsz épület,
10. Alamizsnás Szent János kápolna,
11. Corvin-könyvtár,
12. Kapu és folyosó,
13. István-torony,
14. Déli nagy rondella,
15. Kelenföldi kapu,
16. Buzogány-torony,
17. Vízi rondella.

Különösen jelentős volt a palotát a külső udvartól elválasztó, a Csonka-toronnyal megerősített északi védővonal folytatásaként a Dunáig lefutó Északi kortinafal, amely a legfelső várövből indított, vele párhuzamosan haladó és ugyancsak a Dunáig levezetett és a Vízi rondellához csatlakozó Déli kortinafallal a hegyoldal egy tekintélyes hányadát fogta közre. Az így kialakult négyszögű területet a hegy lábánál egy, a Dunával párhuzamosan vezetett támpilléres fal, a Dunai zárófal védte. Ez a minden oldalról erőteljes falakkal védett udvar kiválóan alkalmas volt a királyi vár élelem- és fegyverraktárai, öntőműhelyei, istállói elhelyezésére. A Dunai zárófal védőfolyosói, őrtornyai ellátták az itt horgonyozó királyi flotta és kikötőjük védelmét is.

A két lefutó kortinafal saroktornyaival minden Budát bemutató korabeli metszeten megtalálható, és mind a mai napig meghatározó motívuma a budai vár keleti látképének. Alapjában véve Zsigmond idejében alakult ki a vár ma is ismert védelmi rendszere, amit Mátyás és utódai - különösen a törökök - védőművekkel tovább erősítettek.


A Királyi-palota látványa Zsigmond uralkodása után

Trónviszályok után Hunyadi Mátyás került a magyar trónra, s mivel számára már nem állott rendelkezésre akkora szabad hely a palota területén, ahol új, nagyszabású épületet lehetett volna emelni, főleg csupán szépítette a palotát, és Zsigmond épületeit reneszánsz stílusban alakította át. Tevékenysége így elsősorban az épületek belső építészeti gazdagítására irányult. Neki tulajdonítható a Vár-hegy deli csúcsának a védelmére emelt Déli nagy rondella is, amely az ágyús várvédelem egyik legkorábbi példája. Zsigmond a várfalakra széles körüljárót építtetett, Mátyás ezekre fából tágas védőfolyosót és őrtornyokat ácsoltatott. A védőfolyosókon, amelyeknek külső falát pártázat ékesítette, az egész palotát körül lehetett járni. A kimagasló István-torony és az őrtornyok tetőcsúcsain aranyozott toronygombok ragyogtak (ezért nevezték később, a török időkben az aranyalma – Kizill Elma – palotájának).

Jelentősek voltak Mátyás király vízmű-építkezései is: több új ciszternát létesített, s megoldotta a budai hegyek forrásvizeinek a várba vezetését. Bonfini jegyezte fel: „Mátyás király Budára nyolc stádiumnyi (mintegy másfél kilométer) távolból, szurkos fa- és ólomcsöveken át, forrásvizet vezetett. A szökőkutakat, a halastavat és a kerteket a Duna vizével látta el, amelyet egy különleges vízemelő gépezet hajtott fel a palotába".

A Mátyás-kori palotáról először a nagyszabású királyi esküvő budai ünnepségsorozatán résztvevő külföldi vendégek és követek adtak hírt. Hans Seybold bajor utazó, valamint a szász és a pfalzi fejedelem követei beszámolóikban különösen a Zsigmond-kori nagyterem szépségét emelték ki:

Az ebédlőterem nagyszerű palotacsarnok volt, királyi fényűzéshez méltó, arannyal átszőtt ritkaságszámba menő vörös függönyeivel, amelyeket teleszőttek számos igazgyönggyel. [...] A teremben legelöl egy kerek asztal állt, mögötte az oldalfalon teljes szélességben aranyfüggöny lógott. Az asztal felett három nagy – arannyal átszőtt – mennyezetkárpitot feszítettek ki. Egyik a királyné címereit ábrázolta két pajzsban és két koronával, a másik két kárpiton a király címerei voltak láthatók”.

A pazarul fölékesített palotáról Bartolommeo de Maraschi castellói püspök, pápai követ 1483-ban úgy vélte, hogy „ennél nagyobb és szebb palota Itáliában sincs”. Mátyás személyesen is részt vehetett az építkezések megtervezésében, Galeotto Marzio olasz humanista író szerint „mindenkinél jobban gyönyörködött a szép épületben”, s más feljegyzésekből tudjuk azt is, hogy figyelemmel kísérte az olasz fejedelmek építkezéseit és az udvarában megforduló követektől erre vonatkozóan élénken érdeklődött, valamint építészeti szakkönyveket és mestereket hozatott Itáliából. A tervezést segíthette a bolognai Aristotele Fioravente építész rövid magyarországi tartózkodása alatt.

A királyi palotában a szörnyetegeket legyőző mitológiai hős nemcsak az említett bronzkaput díszítette, hanem az előudvarban is állt egy önálló, Herkulest ábrázoló bronzszobor, amit 1526-ban Szulejmán szultán szállíttatott el hadizsákmányként.

A leírásokon túl az előkerült faragott kövek, vörös márvány ajtó- és ablakkeret-, fríz- és mennyezettöredékek, lépcső-, árkádos folyosó- és erkélyrészletek, valamint a majolika padlócsempék is arról árulkodnak, hogy Mátyás alatt a gótikus építésű palota nagyrészt reneszánsz architektúrát kapott.

A középkori budai várpalota rekonstrukciója az ásatások alapján; 1470-1502 körüli állapot (Seitl Kornél rajza A budai vár feltárása című könyvéből, 1966.)

Mátyás a már említett, Szűz Mária mennybemenetelének tiszteletére szentelt, valószínűleg Anjou-kori kétszintes, a Bonfini által leírt, jelentős felszerelésekkel gazdagított kápolna felső szintjén helyezte el a török szultántól kapott Alamizsnás Szent János-relikviákat, amiről a kápolnát később Alamizsnás Szent János-kápolnának nevezték.

A külső udvaron, más néven Várpiacon (area magna) tartották a tömeges lovagi tornákat, itt vívott meg (1485-1487 között) Mátyás király Holubár cseh vitézzel, de alkalmas volt ez az udvar cirkuszi játékok, ünnepségek tartására is. A XV. században itt dolgoztak a fegyverkovácsok és a lőporkészítők, háborús készülődéskor itt gyűjtötték össze az ágyúkat, fegyvereket.

A Száraz-árok és a vele valószínűleg egyszerre épült várfal mögött kelet-nyugati irányban helyezkedett el Zsigmond palotája, a már említett Friss-palota. Díszterme – az ún. Római terem – 100 lépés hosszú és 25 lépés széles, vagyis mintegy 70 x 18 méter alapterületű volt. A kéthajós termet nyolc oszlopa (nyilván gótikus pillére) kilenc boltszakaszra osztotta.

A terem a korabeli Európa egyik legnagyobb nem egyházi célú belső tere volt, országgyűlések, tanácskozások színhelye; itt voltak a fogadások, itt zajlottak a nagyobb ünnepségek, itt tartotta 1476. december 22-én Mátyás menyegzőjét Beatrix királynéval. V. László király e terem erkélyéről nézte végig 1457. március 16-án Hunyadi László fővételét: „László grófot Buda vára elébe vezették, szemben a Friss-palota bejáratával, hogy fejét vegyék, és ott le is fejezték" – emlékezik vissza Thuróczi János történetíró krónikájában.

Mátyás halála után, a század utolsó évtizedében a késő gótikus stílusban épült Friss-palota, Mátyás reneszánsz palotájának hatására, veszített jelentőségéből, gyakorlati célokra kezdték használni, sőt II. Ulászló idejében már lőport is tartottak a pincéjében. A törökök a XVI. században lőszerraktárnak használták; a felhalmozott lőpor 1578. május 19-én villámcsapás következtében felrobbant. Ezt a törökök nem építették újjá. Az 1686. évi ostrom során, július 22-én a Duna felőli épület lőportornya is felrobbant, s e két hatalmas robbanás a Friss-palotát teljesen megsemmisítette. A korabeli forrásokban helyéül megnevezett területet a későbbi térképek és metszetek már üresen is hagyták.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Mátyás-kori királyi vár legrégibb ábrázolása a Michael Wolgemuth 1476 körüli rajza alapján készített fametszeten, Hartmann Schedel nürnbergi krónikájában (1496) maradt meg (fenti kép). A fametszet hitelességét igen sokan kétségbe vonták, a feltárások azonban igazolták a metszet több képelemének helyességét.

A fametszet Buda legkorábbi olyan ábrázolása, amely részben bizonyosan helyszíni felvételeken, tehát a valóságon alapul. A Duna felől készített látkép bal oldalán a fallal körbevett királyi palota jelenik meg, jobboldalt pedig a várost ábrázolták. A palota képe számos egyezést mutat azzal, amit a régészeti feltárások során a középkori épületegyüttesből megtaláltak: a várfalaknak baloldalt, a Dunáig lenyúló része, a kép bal felső részén emelkedő ún. István-torony vagy a palotakápolna támpillérekkel tagolt szentélye. Nehezen azonosítható ugyanakkor, hogy a jó félszáz évvel később készült metszeten mely részletek felelnek meg a Zsigmond által emeltetett épületeknek. A várfalakon kívül, melyeknek bizonyos szakaszai biztosan uralkodása alatt épültek, az együttes középső részéből kiemelkedő kettős torony valamelyike valószínűleg a hozzá köthető úgynevezett Csonka-toronnyal azonos, és a jobb szélső, rövidebb oldala felől ábrázolt, sátortetős és oromzatán címerekkel díszített épület lehet a hatalmas díszterméről híressé vált Zsigmond-palota.


A budai vár látványa Pestről 1490 körül (kép: 3Dpast.com)

A palota mintául szolgált a krakkói Wawel építéséhez is. Ugyanis Budán élt bátyja udvarában Zsigmond lengyel herceg (utóbb a lengyelek öreg Zsigmond királya), aki még tervrajzokat is vásárolt, hogy az építendő krakkói palota minél jobban megközelítse mintáját: a budai lodzsás udvart és dekoratív részleteit, színes mázas tetőcserepeivel.

A XVI. század első felén, II. Lajos király idejében már megkezdődött a palota kincseinek a széthurcolása. Az 1526. augusztus 29-én bekövetkezett mohácsi csatavesztés hírére pedig megindult a teljes bomlás; II. Lajos király eleste után Mária királyné a királyi kincstárat Pozsonyba menekítette. 1526. szeptember 11-én a Kelenföldre érkezett oszmán sereg egy puskalövés nélkül birtokba vette a védelem nélkül maradt Budát. A bevonuló seregek a várost felégették, a palotát kizsákmányolták, de épületeit ekkor még megkímélték. Tizenegy napi ott-tartózkodás után Szulejmán elhagyta "Budun várát" és átvonult Pestre, majd - a mai napig megfejthetetlen okból - 1526. október 13-án ötvenezer főnyi seregével elhagyta az országot. Bővebben lásd: A Budavári-palota pusztulásának kezdete

 
 

 

  Török uralom

A hosszú török uralom alatt Buda képe teljesen megváltozott. Az elpusztult vagy elmenekült magyarok helyét törökök vagy más mohamedán vagy nem mohamedán népek foglalták el: bosnyákok, szerbek, rácok, macedónok, zsidók és cigányok. A török adórovó 1563-ban mindössze 175 keresztény házat talál Budán.

A török visszaszorítására, Buda visszavételére több kísérlet is történt, de eredménytelenül. Mivel ekkor Buda az oszmán-török tartomány székhelyévé vált, katonai jelentősége is megnőtt. Buda várát a török birodalom nyugati végvidékének legfontosabb katonai bázisává építették ki. Állandóan dolgoztak falainak, sáncainak megerősítésén; volt amikor a pasa 20.000 munkást vont össze az erődítési munkálatokhoz. A védelmi művek erősítésén, illetve a mohamedán mecseteken, minareteken és fürdőkön kívül a törökök lényegében semmi maradandót nem alkottak. A magyarországi török építkezések sem tükrözik a fejlett iszlám építőművészetet.

Több metszet is megőrizte a török idők minaretekkel teletűzdelt, kupolás dzsámikkal díszelgő Budájának képét. Idősebb Matthäus Merian látképe jól tükrözi a kor hangulatát, s ha építészetileg kissé hamis is, a védelmi rendszer jól kivehető. A veduta Budát nyugat felől - a Császár fürdőtől a Gellért-hegyig - ábrázolja. A vár falai és védőművei az Esztergomi rondellától a Déli nagy rondelláig azonosíthatók.

A jól megerősített és kiépített védőrendszer nagyban hozzájárult a többször is megismételt visszafoglaló ostrom eredménytelenségéhez, s csak 1686-ban, óriási katonai erők bevetésével, hosszas ostrom után sikerült a várat bevenni.


Buda Matthäus Merian metszetén

A törökök, a korábbi ostromok tapasztalataiból okulva, elsősorban a polgárváros északi városfalát igyekeztek minél erősebbre kiépíteni. A többszörösen tört vonalú falat megkettőzték, s a köztük lévő mintegy 30 méter széles falközt lemélyítették. A kettőzött falból ma már csak a Bécsi kaputól nyugati irányba haladó, külső falszakasz van meg. Ez a kettős, viszonylag rövid és a Bécsi kapuval áttört halántfalat a két sarkán egy-egy védőmű: az északnyugati sarkon az Esztergomi rondella, az északkeleti sarkon pedig az Erdélyi bástya védte. A Bécsi kapu fokozott védelmét az egyik oldalról az építőjéről elnevezett Murád pasa kuleszi (torony), azaz Kis rondella, a másik oldalról a Mahmud pasa kuleszi látta el (ez utóbbi már nincs meg). A fal védelmét az Esztergomi rondella és a Murád kuleszi között még egy, tervezőjéről Sziavusz pasa tornyának nevezett védőmű erősítette, mely mai alakját az 1870-es átépítés során kapta.

Az Esztergomi rondella eredetileg földből és palánkból álló építmény volt, és csak Musza pasa (1630-1644) építette át kőből, több, egymás feletti ágyúszinttel. Az anyagára utaló Földbástya nevet a török még átépítés után is megtartotta, és Toprak kuleszinek hívta. Sarokvédőmű lévén nemcsak az északi fal, hanem a nyugati, úgynevezett Hosszú fal előterét is ágyútűz alatt lehetett innen tartani.

A vár legfejlettebb védőműve az Erdélyi bástya volt. A hosszan, mintegy 50 méterre előugró, ék alakú sarokbástyáról oldalazótűz alatt lehetett tartani mind az odavezető utat, mind pedig a Bécsi kaput.

Az Erdélyi bástyától déli irányba futó városfal - mivel meredek sziklaperemre épült, és a Duna felől kevésbé volt támadható - nem igényelt különösebb erősítést. Vonala zegzugos, hiszen a sziklaperemhez igazodva, úgynevezett hajtogatott vezetésű volt. Első szakaszát, amely alaprajzilag nagyobb ívű behajlást, behorpadást mutat, észak felől a már említett Erdélyi bástya, dél felől az erősen a falsík elé ugró, jó kilátást nyújtó, s ezért Híradásbástyának is nevezett őrtorony, a Haber kuleszi védte (a mai Halászbástya északi tornya helyén). A XVIII. század elején bástyaszerűen átépítették.

A várfalvédőöv hajtogatott volta a legszembetűnőbb az annak idején a védelmét ellátó és nevével is a halász céhre utaló Halászbástya szakaszon. A további, a Vízi kapuig terjedő kora középkori városfal tagolódása még ma is a hajdani telekosztást követi.

Dunai végénél állott az Istálló torony, amely az istálló kapubejáratára őrködött. A torony a mai Clark Ádám térről felvezető sétaút területén lehetett. A Vízi kaputól déli irányba, a sziklaperem töréseit követve haladt tovább a Hajtogatott várfal.

Az Esztergomi rondellától induló, mintegy 950 méternyi, nyugati Hosszú falat csak két kis védőmű, az 1570 körül épült Veli bej kuleszi és a népiesen Savanyúleves bástyának mondott rondella töri meg. Mivel ez az oldal nagyobb támadást nem kapott, most is szinte sértetlen állapotban látható. A mai bástyaként támasztó Hosszú fal előtt több mint 20 méter széles árok is húzódott.

A nyugati Hosszú fal a Fehérvári kapuig, illetve a török építésű és ezért Kászin pasa kuleszinnek is nevezett Fehérvári rondelláig terjedt. A rondella, a kapu, a Hosszú fal és a déli irányban folytatódó várfalszakasz védelmét is ellátta. A hatalmas rondellát a múlt század második felében lebontották, de az 1950-es években feltárt alapjára nyers épülettömegét ismét visszaállították.

 
 

 

  III. Károly palotája (1715-1738)

Buda visszafoglalása után a török még mindig jelentős katonai erőt képviselt a birtokában maradt területeken, sőt esetleges visszatérésétől is tartani lehetett. A bécsi Haditanács éppen ezért elrendelte a budai vár romos várfalainak és védőműveinek a helyreállítását és megerősítését, amit Regal tábornok, Buda városparancsnoka sietve el is végeztetett. A felhalmozódott törmelékből, lebontott romokból helyenként hét-nyolc méteres feltöltést készíttetett. Hozzálátott egy katonai raktár - a Zeughaus - építéséhez, amely a középkori palota előudvarában (a mai Szent György tér déli oldalán) 1696-ig el is készült.

Joseph de Haüy császári hadmérnök pedig már 1687. januárjára elkészítette az egész budai vár - máig is használható - térképét. A királyi palota épületeinek helyreállítására - mivel falait az ostrom során Miksa Emánuel állandóan lövetve, töretve teljesen összeromboltatta -, gondolni sem lehetett. Új palota építésével pedig csak az 1700-as évek második évtizedében - Savoyai Jenő győztes zentai csatája, ill. a Rákóczi-szabadságharc leverése után - kezdtek foglalkozni.

A Habsburg királyok nem kívánták udvartartásukat Budán berendezni, de még csak átmenetileg sem szándékoztak itt tartózkodni. III. Károly, majd Mária Terézia budai palotaépítése is csak üres hitegetés volt, mintha az udvartartást Budára kívánnák áthelyezni. Ilyen légkör és körülmények jellemezték az új palota építését, amely eleinte csak lassan, sok nehézséggel és szerény eszközökkel folyt.

Buda helyszínrajzának elkészítésére 1714-ben az olasz Fortunato de Prati kamarai mérnök kapott megbízást. A középkori palota romállapotának felmérését pedig Johann Hölbling császári építőmester végezte, aki - Bánrévy György szerint - „1715. február közepén bemutatja a palotáról készített felvételeit és terveit a Haditanácsnak". E felvételi terveket, amelyek sok vitatott kérdésre adhatnának választ, a mai napig sem sikerült felkutatni, és a bécsi hadilevéltárban kezdeményezett kutatások sem jártak eredménnyel.

Hölbling tett javaslatot - a középkori palota falcsonkjainak lebontása után - a sziklacsúcson egy szerény, új barokk palota építésére is, amelynek tervét a Haditanács 1715-ben el is fogadta. A palota belső kiképzésére Fortunato de Prati készített terveket, megvalósításukra azonban nem került sor. A pénzhiány miatt hosszabb szünetekkel megszakított kivitelezéssel még tető alá hozták az épületet, de az 1723-as tűzvésszel párosult robbanás után már nem folytatták tovább a munkálatokat. Az ezt követő években is csak erődítési és katonai jellegű munkálatokat végeztek, többek közt a tűzvészkor leégett Zeughaus újjáépítését.

A III. Károly kori (1711-1740) egyszerű barokk épületet Johann Mattey mérnökszázados 1742-ben készített felmérési rajzából ismerjük. A Hölbling de Prati tervezte L alakú épület négyzetes alaprajzú, zárt, belső udvaros tömbből és észak felé nyúló szárnyépületből állt. Építésekor a középkori palota maradványait lebontották, és csupán néhány falát használták fel az új palota alapjául. Ezek a mai palotaegyüttes déli épületszárnyának Királypincéjében és az Albrecht-pincében fellelhetők (a szárnyépületet a Mária Terézia-fele palota építésekor lebontották).

Az épület a későbbi nagyszabású palotaépítés meghatározójává vált, mivel ez a szegényes, dísztelen és befejezetlen, kétemeletes épület alkotta a későbbi barokk-neobarokk palota történelmi magvát, déli szárnyát. Helyét, alaprajzi kontúrját és tömegét vették alapul a palota továbbépítésekor.


Buda 1732-ben

A III. Károly-féle palotát Matthey műszaki felvételén kívül egykori metszeteken is ismerjük, így például Mikoviny Sámuel rajza nyomán Joseph és Andreas Schmutzer készítette rézmetszetről. Ez a veduta azonban befejezettebb állapotban mutatja, mint amilyenben a valóságban lehetett. A rajzon jól kivehető a kelet felé néző, tizenegy ablakosztású, négyzetes tömb és a tizenöt tengelyes szárnyépület, a palota homlokzatát kettéosztó - a földszint és az emeleti szintek között húzódó - övpárkány, a nyeregtetőt díszítő padlásablakok és a csúcsok sarokvázái. Az épületet, mivel a Mária Terézia-féle bővítésig nem fejeződött be, gyakorlatilag nem is használták.

 

 

 

  Mária Terézia palotája (1749-1770)

III. Károly utódja leánya, Mária Terézia (1740-1780) volt, aki igyekezett a magyar főurakat különféle külsőséges megnyilatkozásokkal magához kötni. Lényegében ez vezette Őt a budai királyi palota továbbépítésekor is, viszont sosem gondolkodott azon, hogy udvartartását ide helyezze át. Az általa továbbépített palotában csupán egyszer, 1764-ben tartózkodott néhány napig. Az ország fővárosa ekkor Pozsony volt: ott székelt a Helytartótanács, az ország legfőbb kormányszerve is.

Mária Terézia koronázása után mozgalmat indítottak a III. Károly által megkezdett munkálatok továbbhaladásáról, s ennek érdekében az ország rendjei 1741-ben kérelemmel fordultak a királynőhöz, aki 1748-ban járult csak hozzá az egyszerű épület királyi palotává való kiépítéséhez. Ennek kivitelezési terveit Jadot de Ville Issey császári főépítész készítette 1749-ben, de mivel egy évvel később megvált a feladattól, azt utóda Nicolaus Pacassi osztrák építész valósította meg, kissé fejlesztve a terveken. A helyszíni munkálatokat 1750-55 között Oracsek Ignác kamarai építész irányította. Tőle származik a barokk palota homlokzatkiképzése, valamint a tetők és a kupolák megformálása.


A Mária Terézia kori palota nyugati homlokzata az Oracsek-féle kupolával

A porosz háború miatt az építkezés 1758-tól szünetelt, amit 1765-ben folytattak tovább. Ennek irányítását Franz Anton Hillebrandt, a magyar kamara vezető építésze vette át. Általa készült el 1770-ben a palota műszaki tervsorozata.

A tervek a III. Károly-féle épület adottságait felhasználva születtek: Jadot de Ville a négyzetes alaprajzú, zárt belső udvaros épülethez - méreteit és tömegét átvéve, északi nyúlványát lebontva - nyaktagokkal két új épületszárnyat csatlakoztatott. A három épületszárnyat a nyaktagokkal egy közös tengelyre úgy fűzte fel, hogy a tengelyvonal keleti, dunai oldalára egy, a nyugatira két szárny került, U alakú alaprajzot alkotva, nyugat felé kinyíló udvarral (később ebből alakult ki Ybl tervezésében a krisztinavárosi épületszárnyak hozzáépítésével a mai Oroszlános-udvar). Az újonnan kialakult épületszárnyak egy-egy zárt udvart foglaltak magukba.


A palota földszinti alaprajza

A háromszintes palotát akkor még minden szobrászati és plasztikai díszítés nélküli, egyszerű vakolt homlokzatok jellemezték. A dunai homlokzat előreálló középszárnya a nagy rizalit szerepét töltötte be, amelynek a homlokzati síkjából kiemelkedő és a felső két szintet összefogó, timpanonnal lezárt, négyoszlopos kolonnádja jelölte az épület tengelyét és hangsúlyozta főhomlokzati szerepét. A homlokzatot síkban tartott sarok rizalitok szegélyezték.


A Mária Terézia kori palota keleti homlokzata a Karl Zillack-fele csillagvizsgáló toronnyal

A rizalitszárny udvari oldalára ugyancsak timpanonnal lezárt, négy oszlopos kolonnád került. Belső közlekedésre az oldalszárnyakban egy-egy díszlépcsőt és minden szárnyban több melléklépcsőt helyeztek el. Az északi szárny nyugati oldalán volt a kápolna. Az északi négyszögben a hivatalok és a kíséret lakosztályán kívül vendéghelyek is voltak. A középszárny első emeletén volt a királynő és férjének lakosztálya. A déli négyszög földszintjén volt a konyha és a gazdasági helyiségek, a felettük lévő szinteken pedig a főhercegeket szállásolták el.

Még az épületegyüttes építésének teljes befejezése előtt - a már elkészült részt - 1762 és 1772 között az Angolkisasszonyok kapták meg otthonul. 1766-tól Albert herceg,  Magyarország helytartója lakott a palotában, akinek azonban 1777-ben, a nagyszombati egyetem Budára telepítése miatt el kellett hagynia a palotát. Az Angolkisasszonyok Pestre költöztek.


A Királyi-palota Mária Terézia idején (Alt J. A. kőnyomata Raussmann rajza után)
Schams Ferencz "Vollstädige Beschreibung der kgl. freyen Stadt Ofen in Ungarn” (Buda, 1822.) című munkájából

Mária Terézia 1771-ben, a jezsuita történészek kezdeményezésére visszakapta a Szent Jobbot a raguzaiaktól. Méltó őrzésére a palota északi szárnyának zárt udvarában zárt kápolnát építtetett. A történelmi ereklyét 1776-ban ott helyezték el. Hauszmann e kápolnát 1899-ben, a palota bővítésekor lebontatta.

A nagyszombati egyetem idehelyezése után a dunai homlokzat Oracsek-fele kupoláját lebontották, és Karl Zillack tervei alapján egy négyszintes, tetőteraszos csillagvizsgáló tornyot építettek helyette. A torony mintegy fel évszázadon keresztül volt a palota jellegzetes motívuma. Az 1950-es évek elején ezt a toronymotívumot javasolta kupola helyett id. dr. Kotsis Iván a Budavári Palota újjáépítésekor. Az egyetem elhelyezésével kapcsolatos átalakítási munkálatokat Kempelen Farkas udvari tanácsos irányította. Ugyancsak ebben az időben készült el a díszterem Hillebrandt szerinti homlokzatképzése is.

II. József (1780-1790) Budát ismét fővárossá tette, ide helyezte a Helytartótanácsot, de ő maga nem költözött a palotába, sőt itt-tartózkodása alatt sem lakott benne. Utolsó rendeletei között viszont 1790 februárjában visszahozatta az 1541-ben Budáról elvitt királyi koronát.

1784-ben, az egyetem Pestre való áttelepülése után a palota lakatlanná vált, és csak II. Lipót (1790-1792) trónra lépését követően, 1791-től kapott ismét tartalmat a beköltöző Sándor Lipót nádor udvartartásával. II. Lipót rendeletben rögzítette, hogy a koronázási ékszerek a palotában őrizendőek; 1792-ben pedig Budán koronázták magyar királlyá I. Ferencet. Ekkor a palotában zajlott többek között az udvari díszebéd és az ünnepi ajándékozás is. Buda városa ettől az időponttól számítható a Habsburg Birodalom központjai közé – még ha másodrendűként is.

 

 

 

  I. Ferenc palotája (1792-1835)

Az I. Ferenc (1792-1835) budai megkoronázásával járó ünnepi eseménysorozat ismét előtérbe helyezte a királyi palotát. Még Sándor Lipót idejében felvetődött, hogy a nádori udvartartáshoz megfelelő átalakítások szükségesek, de ezt csak később, József főherceg nádorsága idején, 1799-ben végezték el. Zenetörténeti esemény, hogy 1800-ban Haydn a palota dísztermében vezényelte A teremtés című oratóriumát.

Az uralkodó családja 1809-ben - amíg Bécset Napóleon ostrom alá vette - fél évet töltött a palotában. 1810-ben tűzvész pusztított a Tabánban, s a palota is kisebb kárt szenvedett. 1814-ben I. Ferenc osztrák császár és magyar király III. Frigyes Vilmos porosz királyt és I. Sándor orosz cárt egy időben látta vendégül a palotában.

Az 1810-es tűzvész után több terv készült a palota átalakítására, de 1824-ig lényeges változás nem történt. 1827 után azonban a csillagvizsgáló torony és az udvari Oracsek-féle kupola lebontásával, majd a középszárnynak egy új emelettel való megnövelésével jelentősen módosult a Mária Terézia kori barokk palota homlokzatának képe. Az emeletráépítéssel ugyanis az eredeti épületarányokat megváltoztatták: az akkor még meglévő timpanon furcsán metszett bele az új emelet homlokzatába, a tetőfelépítmények eltűntek, és a tetőrendszer is megváltozott.


Az udvari (nyugati) homlokzat terve a harmadik emelet ráépítésével

I. Ferenc utódja, V. Ferdinánd 1846-ban István főherceget tette meg nádorrá, s ez alkalomból ismét kisebb átalakításokat hajtottak végre a beköltözéshez. Ekkor ifjabb Luis Montoyer készített átalakítási és berendezési terveket. A „legmagyarabb Habsburg”-ként emlegetett nádor nagyon megkedvelte a palotát; 1837-39 között még a kápolna altemplomát is átalakíttatta, hogy a bécsi, Habsburg-kripta helyett ide temetkezzen családjával. Már István főherceg helytartósága alatt bővítették ki a dunai homlokzat négyoszlopos kolonnádját az új homlokzati arányokhoz jobban igazodó, ma is látható hatoszlopos megoldásúvá.


A Királyi-palota látképe a torony elbontása és a harmadik emelet ráépítése után

 
 

 

  I. Ferenc József palotája (1848-1916) - Ybl Miklós, Hauszmann Alajos

I. Ferenc József (1848-1916) uralkodásának kezdetére esett a magyar szabadságharc vérbe fojtása. A magyar nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért vívott küzdelem során Budát Görgei csapatai 1849 májusában háromheti ostrommal (lásd: Buda ostroma, 1849.) szabadították fel. Az ostrom súlyos sérüléseket okozott a palota-együttesben. A palota jelentős részének tetőzete leégett. Különösen a déli és a középső szárny rongálódott meg súlyosan: a boltozatok sok helyütt beszakadtak, a belső berendezés elhamvadt. A forradalom leverését követően a király azonnal elrendelte a palota helyreállítását és átalakítását Albrecht főherceg részére, akit 1851-től Magyarország katonai és politikai kormányzójává tett.

1852-ben a déli szárnyat Kimnach Lajos, a középszárnyat Pollack Ágoston állította helyre. 1954-ben a keleti homlokzatra négy díszítő szobrot helyeztek el, amelyeket August la Vigne faragott. E szobrok voltak az első ilyen jellegű alkotások az épületen. Az 1848-as szabadságharc előtt Ladislaus Rupp a középszárny keleti homlokzatának négyoszlopos kollonádját hatoszloposra tervezte át, amelyet Joseph Weiss építési felügyelő és Carl Neuwirth ellenőr az ezek fölé helyezett bábos korlátú erkéllyel fejlesztett tovább a korábbi timpanon helyére. Ugyancsak Rupp tervei szerint készült el a középszárny keleti homlokzatát koronázó manzárdtető toronyépítménye, a falpilléres rizalitok és a tetők manzárdtornyai.

Ferenc József 1852-ben - ha csak rövid ideig is - a palotában tartózkodott. Az 1867-es kiegyezés nem maradhatott hatás nélkül az ország életére: az alkotmány visszaállítását követően a nagy ünnepélyességgel lezajlott budai koronázás után a király udvartartásával hosszabb ideig a palotában tartózkodott.

Az 1873-as városegyesítés után Buda is az új főváros részévé vált. A Hadügyminisztérium a vár erőd jellegét 1874-től kezdődően fokozatosan megszűntette, amely magával vonta a műemlék értékű védőművek lebontását.


A Királyi-palota látványa Ferenc József bevonulásakor, 1866. január 29. (Blumberg Ferenc rajza)

A királyi palota 1866 körül

A gazdasági fellendülés hatására nagyarányú építkezések kezdődtek a Duna mindkét partján, s ez jelentősen megváltoztatta Buda és Pest arculatát.

A legnagyobb városképi változást azonban a Mária Terézia kori királyi palota továbbépítése jelentette. Ennek gondolata első ízben 1867-ben, I. Ferenc József királlyá koronázása alkalmával vetődött fel.

"Az ünnepélyek során kitűnt, hogy a budai palota nem elegendő nagy, és az udvartartás szükségleteit nem elégítheti ki. Mindenütt hiány mutatkozott, a palota termei nem nyújtottak kellő helyet nagyobbszerű pompának kifejtésére és a meghívott vendégek befogadására. A királyi főhercegek és udvari méltóságok nagyrészt szállodákban és magánházakban voltak elhelyezve; a szolgaszemélyzetnek és a számos udvari fogatnak ideiglenes barakkokat kellett építeni, stb. Már akkor nyilatkozott Andrássy Gyula gróf, hogy egyik legfőbb teendője lesz a palota kibővítése és annak magyar királyi méltóságához illő átépítése" - nyilatkozta Hauszmann Alajos. A palota bővítése végül is Erzsébet királyné óhajára került napirendre.

Az átépítés előtt rendezni kellett a Dunára néző hegyoldalt, minek során a régi halászváros (ma Víziváros) szegényes kinézetű, elavult házsorait le kellett bontani. A tervek elkészítésére Ybl Miklós kapott megbízást, aki a budai várban kisebb jelentőségű, a várkert rendezésére szorítkozó terveket (támfalakat, lépcső-tornyokat, lépcsőket stb.) már készített.

A várkert Duna felőli bejárata 1882 után

A díszítő célú építmény 1875-1882 között épült meg. A kompozíció közepén egy oszlopos kerti építmény (gloriett) állt, két oldalán szerpentinszerű lépcsőfeljárattal, s az ezeket jobbról és balról közrefogó pavilonokkal. Az építmény végeit egy-egy lakóépület zárta, amelyek tíz-tíz tengelyes árkádsorral kapcsolódtak a pavilonokhoz.

Az építés során a középkori keleti védőmű alsó várfalának jelentős hányadát elbontották, a Dunáig levezető déli kortinafal végén álló és a Vár vízemelő szerkezetét magában foglaló Vízirondellával együtt. Ez utóbbi pótlására építette Ybl a Várkert-kioszkot, a Vár vízvezetékének szivattyútelepeként (ezt 1905-ben kávéházzá alakították át). Ezek után került sor a palotabővítésre, amelyhez Ybl Miklós - Tisza István miniszterelnök megbízására - 1885-ben több javaslatot is készített. A tervek mindegyikének fő jellemzője az volt, hogy a Mária Terézia kori palotát változatlanul megtartották, s annak stílusához, valamint emeletosztásához igazodtak.


A régi királyi palota támfalépítése a Tabán felől 1893 augusztusában (kép: Fővárosi Szabó Ervin könyvtár)

A program nagy területet igényelt, a rendelkezésre álló hely pedig igencsak szűknek bizonyult. Végleges tervében ezért Ybl - Zsigmond király egykori építkezéseihez hasonlóan - a Várhegy természetes sziklaperemén túlra is terjeszkedett. A nyugati várfalak részbeni elbontásával, új támfalak és alapok létesítésével, a tabáni völgybe lenyúlva hatalmas épülettömböt tervezett. A neobarokk stílusban megoldott épülettömböt két összekötő, háromtengelyes nyaktagrésszel kapcsolta a barokk palota déli és északi szárnyához, létrehozva egy nagyméretű, közel négyzet alakú belső díszudvart.

Az épülő várfal a Tabán felé 1900 körül

További elgondolása volt még a Zeughaus elbontása, és helyén a testőrség részére egy testőrlakóház építése, amelyet a palotával egy zárt, oszlopos folyosóval kötött volna össze. Ez utóbbi nem valósult meg, Hauszmann később ebben az irányban bővítette a barokk palotát.

A tabáni lejtőre tervezett nyugati, krisztinavárosi épületszárny elzárta a Ferdinánd-kapun (és az alagúton) át a palotaudvarra felvezető rácvárosi kocsiutat. Pótlására Ybl a régi várfalak elé erőteljes támfalakkal megtámasztott új utat tervezett, a mai Palota utat. A kivitelezés az új épület "támasztó és bélésfalával" (Hauszmann szóhasználata), valamint az út támfalának építésével 1890. május elsején megkezdődött.

Ybl palotabővítési elgondolásai azonban - 1891. január 22-én bekövetkezett halála miatt - csak részben valósultak meg. A szomorú eseményt a királyi palota építési bizottságának elnöke az e célból összehívott ülésen jelentette be, s egyben jegyzőkönyvi megbízást adott Hauszmann Alajos műegyetemi tanárnak a munkálatok folytatására.

Hauszmann Ybl terveit ugyan átdolgozta, de lényegében nem változtatta meg őket, így az épület Ybl Miklós alkotásaként valósult meg. Ezért a krisztinavárosi szárnyat a szakirodalomban gyakran Ybl-szárnynak is nevezik. Az átdolgozott terveket - amelyek csupán a belső beosztásra és főleg a díszlépcső módosítására szorítkoztak - Hauszmann 1893 elején fogadtatta el. A terveket ugyanezen év május 3-án I. Ferenc József is megtekintette a helyszínen, és megvalósításukat engedélyezte. Az épület alsó két szintje a millenáris ünnepségekre (lásd: Országos Kiállítás) elkészült, és ez alkalomból a király 1896. június 6-án letette az alapkövet.

A királyi palota földszinti alaprajza

Ybl nagy tömegű, téglalap alaprajzú épületének homlokzata - a háromszintes barokk palotához alkalmazkodva - az udvar felé három (ill. a középrészen négy) szintet mutatott, de a Tabán felé - a lejtős hegyoldalhoz igazodva - a földszint alatt még két alagsori és két pinceszint is volt. A hármas tagolású épületszárny két kisebb belső udvart fogott közre.

A régi palotát és az Ybl-szárnyat összekötő északi nyaktagban kapott helyet a palotaudvar főkapuja, külső és belső oldalán két-két oroszlánt ábrázoló kőszoborral - Fadrusz János kitűnő művével - díszítve. A háromnyílású nyitott áthajtó a szobrokról az Oroszlános kapu, a palotaudvar pedig az Oroszlános udvar elnevezést kapta.

A krisztinavárosi épületszárny főbejárata az Oroszlános udvarból nyílott. Ybl a homlokzatokon végigvezette a barokk palota nagy kiülésű fő- és osztópárkányait és az ablakosztások ritmusát. A nyugati oldalon a sarok- és középrizalitok még fokozták az egyébként is nagy magasságú homlokzat függőleges hatását. Itt a középrizalit előtt hatoszlopos kolonnád, felette hat posztamensen allegorikus szobrok helyezkedtek el. A sarokrizalitokat manzárdtornyok, az egy szinttel kimagasodó középrizalitot koporsó alakú manzárdtető zárta. A homlokzatok és támfalaik teljes felületükön nemes kőburkolatot kaptak; a homlokzat alsó részéhez és a támfalakhoz almási, földszint feletti részéhez sóskúti mészkövet, az udvari homlokzatokhoz pedig sárgás bácstoronyi homokkövet használtak fel.

Még a krisztinavárosi szárny építése közben, 1892-1895 között készült el a barokk palota első emeletének középtengelyében lévő nagy díszterem átalakítása is. A díszterem ugyanis a koronázás 25 éves jubileumi ünnepségekor kicsinek bizonyult, és így bővítésre volt szükség. Az alapterületet az épület belseje felé nem lehetett megnagyobbítani, ezért Hauszmann úgy oldotta meg a feladatot, hogy az ablakokat kibontva a homlokzati falat pilléresítette, és a termet az udvar felé folyosószerűen kibővítette. A bővítés következtében előreugró homlokzatszakaszra pedig visszahelyezte az eredeti négyoszlopos kolonnádot.

A millenniumi ünnepségek alkalmával azonban a megnagyobbított díszterem is kicsinek bizonyult, sőt a palota nagyobb ünnepségek rendezéséhez szükséges helyiségekkel nem is rendelkezett.

"Nagyméretű és fényes, új ünnepi helyiségek létesítéséről tehát feltétlenül gondoskodni kellett, és mert a krisztinavárosi szárny keretében ilyeneket beosztani nem lehetett - az épületnek más lévén a rendeltetése -, tehát csakis északi irányban lehetett terjeszkedni a régi fegyvertári épület területén" -indokolta Hauszmann a palota északi irányban végzett későbbi bővítését.

A Habsburg-lépcső

Hauszmann a palotabővítést - a Zeughaus lebontásával - oly módon oldotta meg, hogy a Mária Terézia kori palota szimmetriatengelyét északi irányban eltolva, a dunai oldalon két új szárnyat épített. A bővítéssel a volt északi szárny vált a palota középpontjává, amely a szimmetrikus elrendezés következtében az alap-rajzilag előálló két rizalitszárny homloksíkjához viszonyítva jelentősen visszaugrott. E szokatlan megoldás ellensúlyozására a középrészen egy két szintet összefogó oszlopsort tervezett, előreugró kis rizalittal. A hatoszlopos kolonnádra szoborcsoporttal ékesített timpanont ültetett. Fokozta a hatást az első emeleti szintről levezető, elliptikus szerkesztésű, kétkarú külső lépcső, amely az emeleten lévő, ún. Habsburg-termet kapcsolta össze a palotakerttel. Mindezek fölé pedig - az épületközép hangsúlyozására - nagyméretű kupolát emelt.

Mivel a németes stílusú szecessziós dobon elhelyezett kupola alatt szabad tér nem volt, gyakorlatilag csak díszítőelemként, kupola hatású tetőfelépítményként szerepelt. A palotakertben - a lépcső tengelyében - kapott helyet Savoyai Jenő lovas-szobra, Róna József neobarokk alkotása.


Savoyai Jenő lovas-szobra

A palota új épületszárnyainak homlokzati kiképzését a régi Mária Terézia kori palota stílusa határozta meg: "a bécsi barokk irányban épült palota már kegyelet szempontjából is megtartandó volt és törekvésem főleg oda irányult, hogy megszabott arányok keretében nemesebb részlet-kiképzést alkalmazzak" - írta Hauszmann a palotabővítést ismertető könyvében.

Az új északi szárny főhomlokzata a III. Károly-féle déli szárnyéval azonos hosszúságú, de valamivel kisebb szélességű volt, így a korábbi palota négyzet alaprajzú északi és déli szárnyaitól eltérően itt téglalap alaprajz alakult ki.

A Mária Terézia kori palotához nyaktagrésszel csatlakozó és annak középső, alaprajzilag előreugró rizalit-szárnyával szimmetrizáló másik épületszárny ugyancsak téglalap alaprajzot kapott. A két új szárny magassága és keleti homlokzata - tükörképként - a régi épületszárnyak homlokzatához igazodott.

A nyugati épületegyüttes két szélső (déli és északi) szárnyának Duna-parti homlokzata három-, a középső szárnyáé négyszintes volt. Az utóbbit attika koronázta. Az előreugró két rizalitszárny homlokzata hatoszlopos, erkélyes kolonnádot kapott.

Az egységes képet nyújtó, de rendkívül hosszan - mintegy 304 méteren -, laposan elnyúló, szecessziós manzárd saroksisakokkal és tetőfelépítményekkel magasított dunai homlokzatot neobarokk tetőablakokkal mozgalmassá tett, romantikus szellemű tető zárta le.

Hauszmann a fő közlekedési útvonalat a Szent György téren és a Mátyás-kút udvarán át - az Őrség épület előtt elhaladva - vezette be a díszudvarba, azaz az Oroszlános udvarba. Ugyanezen az útvonalon lehetett eljutni a kupolaszárnyban levő Diplomata lépcső áthajtójába és a déli szárnyban levő Király lépcső behajtójába, amelyek a déli rizalitszárny ún. királyi traktusát fogták közre.

A reprezentációs helyiségek megközelítésére az új északi szárny Szent György téri oldalán, az épület első emeleti szintjén lévő fedett udvarba (áthajtóba) vezető, díszes főbejárati kapu készült. A kocsin érkező vendégek innen közvetlenül az előcsarnokkal kezdődő és a palota együttes dunai szárnyain végighúzódó, összenyíló teremsorba jutottak. A főbejárat gazdag díszítésű, neobarokk kovácsoltvas kapuját és a két oldalán lévő egy-egy kis gyalogkaput négyoszlopos kolonnád fogta össze (az ostromkor megsérült kaput 1960-ban, az újjáépítéskor lebontották).

Az Ybl-szárny építését elsősorban gazdasági okok indokolták. A pincék tüzelőraktárnak, illetve a fűtőkazánok elhelyezésére épültek. Az alsó alagsori szintre a konyhacsoportok és az ezekkel kapcsolatos hűtőkamrák, edényraktárak, személyzeti szobák stb. kerültek. Erre az épületszintre - a belső udvarokba az akkor épített Palota útról közvetlenül be lehetett jutni, s ezáltal az épületen belül is lehetett kocsival közlekedni. A felső alagsori szinten gazdasági hivatalok, személyzeti lakások és raktárak voltak. A földszinten egy főhercegi lakosztályt és a hozzá tartozó kíséret helyiségeit, a kabinetirodát, a posta- és távíróhivatalt stb. helyezték el.

"A déli részben a Felség lakosztálya nyert kiegészítést néhány fogadó teremmel és egy nagy ebédlővel. A nyugati oldalra két koronás vendég lakosztályát osztottuk be, az északi és keleti frontot pedig a kíséret és az udvarhölgyek helyiségei foglalták el. A második emelet nagy részét szintén a kíséreti személyzet, valamint a főudvarmesterek lakásaira tartottuk fönn, csak az északi front helyiségeinek van más rendeltetése. Ugyanis már rég hangoztatott óhaj volt, hogy a magyar Szent Koronát és koronázási jelvényeket, nemzetünk eme féltett kincseit, méltóbb és célszerűbb helyiségben őrizzék, mint aminő a jelenlegi. E célra egy leendő magyar királyi udvari kincstárral együtt a most említett helyiségeket tűzték ki. Itt páncélos szoba készül a Szent Korona őrzésére, melyben egyszersmind Szent István palástjának kifeszített állapotban való őrzésére is megfelelő szekrények készülnek" - írja Hauszmann.

A közbenső termeken keresztülhaladva a Nagy táncterem vagy Bálterem következett, amely a Hauszmann-féle bővítés rizalitszárnyának udvari traktusát foglalta el. Kiemelt szerepét az udvari homlokzaton hatoszlopos kolonnád jelezte. A két emelet belmagasságú termet túltengő szecessziós gipsz, ill. műmárvány mennyezetdíszítésű architektúra jellemezte. Az erkélynyílások és a fal síkja elé állított műmárvány burkolatú oszlopokon nyugvó főpárkányszakaszokkal feloldott falfelületek a sarkokban ívben találkoztak. A teknőboltozatos mennyezet a boltozattükör keretéig neobarokk gipszelemekkel volt túldíszítve. A Nagy táncteremhez tartozott a keleti oldalon csatlakozó Buffet-csarnok hosszan elnyúló, kosárgörbe boltozatos, neobarokk terme.

Néhány közbenső helyiségen átjutva a kupola alatti - de ahhoz szervesen nem tartozó -Habsburg-teremhez lehetett bejutni. E terem hozzá tartozott az uralkodóházakat megörökítő három emlékhelyiség közé, amelyeket Hauszmann maga tervezett, és amelyekről a következőket írta: "a királyi vár történelmi múltja egyenesen megköveteli, hogy nemzeti létünk elmúlt korszakainak kimagasló királyi alakjait itt megörökítsük, így az Árpádok, a Hunyadiak és a Habsburgok korszakát kellett kifejezésre juttatni, s megterveztük a Szent István, a Hunyadi Mátyás és a Habsburg-ház termét, amelyek mindegyike a palota belső beosztásában egy-egy központot alkot. Ezeket a termeket az illető korszak stílusában képezzük ki".
 
A három közül a legelőkelőbb helyet a Habsburg-terem foglalta el az épület keleti homlokzatának középtengelyében. A teremből vezetett le - a már korábban említett - kétkarú, szabadon álló lépcső a palotakertbe. A J. B. Fischer von Erlach stílusában tervezett, kétszintes termet Lotz Károly mennyezetképei díszítették. Falfelületeit tagozott falpillérek és félköríves vakfülkék váltakozó ritmusa bontotta meg, előttük Sennyei Károly alkotásaival: I. Ferenc József, Erzsébet, III. Károly és Mária Terézia márvány mellszobraival.

 

A királyi palota termei

 
 
 

A királyi palota 1867 után

 

A teremsorhoz még több, gazdagon kiképzett helyiség tartozott.

A Mária Terézia kori palota középső, Duna felé előreugró szárnya, a "királyi traktus" első emeletén volt a császári lakosztály. Két irányból lehetett elérni: északról a Diplomata lépcső és délről a Király lépcső felől. Az előző lépcsőhöz a császárnő, az utóbbihoz a császár lakosztálya kapcsolódott. A két lakosztály a Dunára néző traktus közepén lévő közös hálószobában találkozott. Az udvari traktusban a Díszterem (Nagy trónterem) kötötte össze a két lakosztályt. Mint már említettük, az eredeti dísztermet Hauszmann az 1890-es évek elején átalakította, az udvar felé folyosóval megtoldva kibővítette.

A két szint belmagasságú nagy trónterem keleti felét a szemközti pilléresített fal nyílásaival azonos méretű, félkörzáródású, felettük pedig kör alakú vakfülkék tagolták. Két vakfülkéből kétszárnyú ajtó vezetett a belső lakosztályok (és a kiszolgáló személyzet lépcsőjének) előterébe. Az ajtók közötti - a fal közepén lévő - vakfülkében díszkandalló állt. Az aranyozott falmezőket (az ún. pannókat) fűzérfonatok díszítették. A szemben lévő pilléreket nagyméretű tükrök takarták. A terem magasságát megosztó, gazdag tagozatú koronapárkánytól induló teknőboltozat sík mennyezetfelületét három, tagozatokkal keretezett vaktükör bontotta fel, amelyekből egy-egy hatalmas méretű, sok-gyertyás csillár függött alá. A terem déli és északi végén egy-egy kétszárnyú ajtó vezetett a trónterem előtereibe; ezek eredetileg a lakosztályok előszobái voltak.

A császári lakosztály északkeleti sarkában volt a császárnő társalgóterme (vagy fogadóterme), délkeleti sarkában pedig a császár dolgozószobája, közrefogva a díszes dunai teremsort. A termek középtengelyében lévő nyitott ajtókon végig lehetett tekinteni a hat helyiségből álló teremsort. A császárnő társalgótermének két északi ablaka közötti falon, fatáblákból álló falburkolatba (ún. boiserie-be) foglalva, aranyozott, faragott keretű, kétrészes nagy tükör állott. A tükörben a lakosztály másik végén - a császár dolgozószobájában - elhelyezett másik tükör megsokszorozva vetítette vissza a teremsor képét. Az ablak- és ajtónyílások közötti falsíkokon további öt tükör simult a fehérre festett, aranyozott faragványokkal díszített falburkolatba. A XVIII. században ezért Tükörteremnek is nevezték a császárnői fogadótermet.

A dunai díszes teremsor (az ún. appartemento nobile) pompás összhatása - a csatlakozó Vártemplommal - művészettörténeti értékű volt.

Az idők folyamán újra és újra berendezett Mária Terézia-féle palota négy művészeti stílust: a rokokót, a XIV. Lajos kori stílust, az empire-t és a neobarokkot szólaltatta meg a „nobile etage" teremsoraiban.

A Királyi-palota 1880 körül
A kép érdekessége, hogy a
Halászbástyának még
nem épült fel

A másik királyi emléktermet, az első királyunkat és korát idéző Szent István-termet, Hauszmann a krisztinavárosi szárny déli nyaktagrésze folytatásában helyezte el. A neoromán stílusban tervezett terem faarchitektúrát kapott aranyozással és majolika díszítéssel. Az Árpád-házi királyok alakjait és két jelenetet Szent István életéből Roskovics István mesterileg festette meg. Berendezését, valamint berakásos, nemes-fa falburkolatát, oszlopokon nyugvó kazettás famennyezetét és intarziás padlóburkolatát Thék Endre kiváló bútorművész készítette.

Ugyancsak a krisztinavárosi szárnyban, de a nyugati oldal középtengelyében - a mai Corvina-terem helyén - volt Hunyadi Mátyás terme olasz korai renaissance stílusban Benedetto de Majano részletképzése alapján. A falambériával, dúsan díszített kazettás famennyezettel és intarziás parkettával borított - de csak néhány ülőbútorral berendezett - terem közepén Mátyás király kolozsvári lovas-szobrának, Fadrusz János alkotásának kicsinyített mása állt. Egy emelettel feljebb, de az északi traktusban alakították ki a Szent Korona páncéltermét és helyezték el a koronaőrség helyiségsorát. A századforduló palotabővítése soha nem látott feladatot adott, s hatalmas erőpróbát jelentett a magyar kézműiparnak.

Az uralkodó - kegyet gyakorolva a magyarság felé - kifejezetten azzal a meghagyással engedélyezett az építés befejezése előtt 2 734 000 forintnyi összeget - írja Hauszmann - "hogy a hazai művészet és a magyar ipar termékeit használjuk fel a királyi vár belső kiképzésénél és felszerelésénél".

Hauszmann élt is ezzel a lehetőséggel, és a palota díszítésére magyar művészeket, iparosokat kért fel, így a képzőművészeti alkotások - többek között Lotz Károly, Feszty Árpád, Benczúr Gyula, Vajda Zsigmond, Stróbl Alajos, Sennyei Károly, Fadrusz János, ifj. Vastagh György - nevéhez fűződnek.

A már említett három uralkodóház emléktermein kívül mintegy kétszáz helyiséget bútoroztak be. A bútorok között voltak még a Mária Terézia kori palotából megmaradt vagy ajándékba kapott eredeti darabok is, valamint korabeli másolatok, de a legtöbb újonnan tervezett és gyártott bútor volt. Ezeket a legkiválóbb bútorművesek, mint Thek Endre, Lingel Károly, Ma-hunka Imre, Müller Rezső, Cscpreghy János és mások készítették. A kárpitosmunkákat a Gelb M. és Fia cég, Krámer Henrik, Kröszl János végezte. A csomózott szőnyegeket az egyik hazai szőnyegszövő iskola, a szövött szőnyegeket a torontáli háziipari részvénytársaság gyártotta. A selyemkárpitok legtöbbjét Párizsból és Velencéből hozatták, de jelentős részét a szentgotthárdi Bujátti testvérek gyára szőtte, sőt például a Szent István terem aranybrokát szövetét a Haas-féle aranyosmaróti gyárban szőtték, ahova e feladatra milánói szakembereket hoztak. A fémmunkákat Jungfer Gyula, Ludvig Ede, Szirch György, Kissling Rezső lakatosok és bronzművesek készítették. Dolgozott itt még több, különféle (aranyműves, üveges, kályhás, keramikus stb.) hazai mester is, ami számunkra azért jelentős, mert képet ad a hazai könnyűipar századvégi fejlettségéről.

A királyi palota ebben a formájában maradt fenn csaknem a második világháború végéig. I. Ferenc József halála után - még az első világháború idején - IV. Károly, az utolsó Habsburg uralkodó került a trónra. Uralkodása rövid ideig tartott; az 1918. évi októberi polgári demokratikus forradalom kitörését követően lemondott a magyar államügyekben való részvételről.

1919. március 21-től augusztus 1-jéig Magyarország tanácsköztársasággá alakult.

Horthy Miklós (1920-1944) kormányzóvá választása után, 1920. március 1-jén költözött be a budai palotába addigi szálláshelyéről, a Gellért Szállodából. A palota krisztinavárosi szárnyának első emeletén volt kilencszobás lakosztálya és kormányzói hivatala.

Az épület nagy részét különböző, főként katonai hivatalok foglalták el.

Sem IV. Károly uralkodása, sem Horthy kormányzósága idején nem történt említésre méltó változás a palota-együttesben. De e korszaknak tulajdonítható a királyi palotának a tömegek előtt való megnyitása; bizonyos napokon, nagyobb nemzeti ünnepeken az egyszerű polgár is megnézhette a palota nem lakott reprezentációs termeit, megtekinthette a királyi koronázási ereklyéket.

Koronás államfő legutoljára 1937-ben lakott a palotában, III. Viktor Emánuel olasz király személyében.

Horthy kormányzóságához fűződik hazánk részvétele a második világháborúban, majd a német megszállás. A kormányzó több mint huszonnégy évet töltött a budai várban; kényszerű távozása után Szálasi huszonnégy napnál kevesebbet, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy kiürítés címén a palotából tizennyolc vagonnyi értéket külföldre "menekítsen" a bevonuló szovjet csapatok elől.

 

 

 

  A palota 1945-ben

A budavári Királyi-palota történelme során 15 ostromot élt át. Bár a töröktől való visszafoglalást követően hadászati jelentősége elveszett, a város - és egyúttal az ország - fölötti uralom jelképeként mindig megmaradt. A második világháború során a várba visszaszoruló német és magyar hadsereg birtokba vette a palotát is (Horthy Miklós kormányzó ekkor már Hirschbergben tartózkodott német fogság alatt), hogy a Várnegyedben katonai központot alakítsanak ki.

A frontvonal 1944 karácsonyán érte el a fővárost, s az ostrom 1945 február 13-ig tartott. A budai Várnegyed csak az ostrom utolsó óráiban jutott a szovjet hadsereg kezére. Ebből következően a történelmi városrész és vele együtt a királyi palota más városrészekkel ellentétben egész idő alatt ki volt téve a két idegen hatalom harcának, ami annyit jelent, hogy a Vár bombázása és lövetése közel két hónapon át szinte állandó volt. Ezen ostrom alatt a várfalon belül lévő több száz épület közül csupán egyetlen egy volt, amely nem sérült meg.

A Királyi-palota és környezete, valamint a kormányzati negyed szigorúan el volt különítve a Vár többi részétől, s így a belépés csak a hatóságok által kiállított igazolvánnyal volt lehetséges. Erre azért volt szükség, mert a palota falai közé költözött a német katonai parancsnokság, az SS-parancsnokság, illetve a magyar katonai- és csendőrparancsnokság is. Január első napjaitól a palota pincéiben hadikórház is berendezésre került a közeli Sziklakórház tehermentesítésére. A palota emiatt nem csak véletlen találatok, hanem célzott belövések céltáblájává is vált.

 
A Királyi-palota belövései (kép: Fortepan.hu)

A palotában az általános katonai létszám közel hatszorosa volt elszállásolva, megközelítőleg mintegy háromezer személy. Szabó László várkapitány feladata volt a palotában található értékek védelme, de a német megszállás alatt e feladatot szinte alig tudta ellátni. A berendezési tárgyak elszállítása a szovjet csapatok miatt lehetetlen volt, hiszen azok a fővárost már körbezárták, elrejtésük a város különböző pontjain pedig képtelenségnek bizonyult a tárgyak magas száma miatt. A várkapitány ezért úgy döntött, hogy a palota ezüstkamrájában és a fehérneműraktárban rejti el azokat. Mivel minden berendezési tárgy nem fért el ezekben a helyiségekben, ezért Szabó úgy döntött, hogy a belövésektől jobban védhető belső termekben halmozza fel a maradék bútorokat. A védelem érdekében néhány ablakot be is falaztak, hogy minél kevesebb lövedék csapódjon a termek belsejébe. A várkapitány kórházi célokra kénytelen volt átadni a drága függönyöket és szőnyegeket az alagsorban egyre nagyobb területet igénylő kórháznak.

A Dísz tér látványa 1945-ben,
majd a felújítás után 1975-ben

A várkapitány hivatalát január 16-án az oroszlános udvarba becsapódó bomba légnyomása pusztította el, 22-én pedig az Újvilág-kert kapott találatot, amitől a fehérneműraktár ablakainak fém-spalettái szakadtak le.

Január végétől a belövések rendszeressé váltak, amitől a palota melléképületei komoly károkat szenvedtek. A gyújtóbombák okozta tüzeket a vízhiány miatt szinte lehetetlen volt eloltani, s csupán a belső faburkolatok lebontásával sikerült megfékezni azt. A tetőszerkezet felgyulladását is annak megbontásával orvosolták, s a tűz tovaterjedését a bútorok udvarra dobálásával gátolták meg. A folyamatos ellenséges géppuskatűz miatt ezeket lehetetlen volt fedett helyre vinni.

Február 13-ára a palota tetőszerkezete - kettő kivételével - szinte teljesen leégett. A kupola vasszerkezete ugyan állt, de a bádogborítás róla cafatokként lógott lefelé. A kupola tetején lévő Szent Korona-faragvány viszont épségben átvészelte az ostromot.

A Hauszmann-féle nagy bálterem északi fala beomlott, a hozzá kapcsolódó étkezőhelyiség mennyezete szintén. A Szent Zsigmond-kápolna néhány lyuktól eltekintve viszonylag épségben maradt, de a Szent István-terem és a Mátyás-terem szinte maradéktalanul elpusztult. A Habsburg-terem Lotz Károly-féle freskója kisebb sérülését eltekintve viszonylag épen maradt. A Mária Terézia-szárny kiégett, valamint a Trón-terem mennyezete beszakadt. A krisztinavárosi-szárny ugyan több belövést kapott és a főlépcsőháza felrobbant, a Tabán felé néző homlokzata egyetlen helyen sem omlott össze. A palota Duna-felé néző kollonádjainak tartóoszlopai több helyen is ledőltek, valamint a Habsburg-lépcső egyik oldala is találatot kapott.

Bár a palota összképe borzalmas látványt nyújtott és nagyjából 65%-ban semmisült meg, sokan úgy vélték, hogy nem szenvedett akkora kárt, ami miatt az egészet le kellene bontani. A megmaradt berendezési tárgyakat a polgári lakosság majd a "felszabadító" szovjet hadsereg lopta el, viszont szerencsésen megmaradt a festmények jelentős része. Ezeket napjainkban a múzeumok birtokolják.

A Királyi-palota felújításának kezdete hosszú évekig húzódott, hiszen fontosabb volt a felrobbantott hidak helyreállítása, új lakóházak építése, a szociális és egészségügyi ellátás újraindítása, valamint a háborús jóvátétel fizetése, mint egy régi kor immár funkció nélküli szimbólumának újraépítése. A palota ráadásul a Horthy-korszak emblematikus épületévé vált, így az előző politikai rendszerrel egyre inkább szembeforduló új rendszer érdeke a teljes pusztulás elhitetése volt. A Királyi-palota felújítását épp ezért annak politikai múltja hátráltatta a leginkább.

 
 

 

  A palota újjáépítése

A fegyverropogás elhallgatása után az óvóhelyekről előmerészkedő lakosságot megdöbbentő látvány fogadta. A pusztítás leginkább a Várat és környékét sújtotta, amely alól a palota sem volt kivétel. Először a város alapvető működéséhez szükséges infrastruktúrát kellett helyreállítani, s majd csak azután jöhetett szóba egy esetleges rekonstrukció.

A Királyi-palota felújításának gondolata csakhamar megfogant, viszont a korábban említett egyéb létfontosságú beruházások miatt egyelőre nem jutott rá elég erőforrás. Az egykoron fényűző palotán csupán állagmegóvó, s az egyéb veszélyforrást elhárítandó munkálatokat végeztek el. Korábban a Várnegyed területén működött a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Miniszterelnöki Hivatal, amelyeknek sürgősen új helyet kellett találni. A Várban található polgárházak egy részét birtokló bárókat, hercegeket és egyéb előkelőket az új, kommunista rendszer - mint ellenséget - elűzték otthonaikból, ami által ezen épületek üressé váltak. A várfallal körülvett városrész egyszeriben kihalttá vált.

Ezen körülmények biztosították később a műemléki feltárást biztosító régészcsoportok szabad ténykedését, amely által végre betekintést kaphattak e tudomány képviselői az elmúlt korok elfeledett életébe. A régészek és művészettörténészek a palota maradványaival voltak elfoglalva, amelybe eddig szinte senki sem kaphatott betekintést (1943-ban a légoltalmi vízmedencék várkertbeli ásásával összefüggésben kerültek elő értékes vörösmárvány faragványok a Mátyás-kori palotából). Az építészeket erősen foglalkoztatta a palota jövőjének mikéntje, hiszen uralkodó nem lévén az épület immár elvesztette funkcióját.

Dr. Kotsis Iván már 1945 nyarán elkészítette a Királyi-palota  felújításának első látványtervét, amelynek lapos-tetős összképét egy robosztus csillagvizsgáló tornyot idéző felépítménnyel fogta össze. Bár e mögött nem állt Állami megbízás, sejteni lehetett, hogy a döntéshozók pályázatot fognak kiírni a Királyi-palota újjáépítésére és hasznosítására.

Ezen időkben kerültek előtérbe azok az építészek, akik a negyvenes évek moderizmusa által kibontakozva ostorozni kezdték az Ybl-Hauszmann-féle palota "giccs-szerű" ódivatúságát. Véleményük beszivárgott a napi sajtóba, ezáltal formálva az átlagpolgár véleményét.

1949-ben végre megindulhattak az ásatások, amelyekben a középkori romok feltárása mindennel szemben elsőbbséget élvezett. A palotát ugyan műemlékké nyilvánították, de az 1985-ig tartó építkezésnél ennek kritériumait korántsem vették figyelembe, ezáltal az épület számtalan sérelmet szenvedett.

Az első tervek alapján a Habsurg uralkodók és Horthy Miklós után a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága és a Központi Vezetőség Titkársága, az államfő hivatala és a kormányülések költöztek volna be az épület falai közé. E terv komolyabb bontásokkal is számolt, amelynek során például - Janáky István és Perényi Imre által - az A- és E-épület jelentősen része tűnt volna el a föld színéről. A tervben szerepelt még egy, a palotát és a Szent György teret egymástól elválasztó 18 méter széles árok, amelyen át csak egy keskeny hídon lehetett volna eljutni a túloldalra. Az árok valószínűleg egy esetleges lázadás során lett volna hivatott távol tartani a népet a hivatalnokoktól.

Az 1950-re elkészült második tervváltozat az 1949-ben megalakult Középület Tervező Intézet (KÖZTI) közreműködésével jött létre. Ebben már lemondtak az épület radikálisabb megváltoztatásáról, s a tervezői tevékenység kimerült a külső megjelenéssel való kísérletezésben.


Modellfotó 1950-ből (az oldalszárnyak 7-7 ablaktengellyel rövidebbek, a középrészen timpanonnal zárt,
négyoszlopos portikusz, a rizalitszárnyak előtt hatoszlopos kolonnádok vannak)

A kupola átalakításánál Kotsis Iván 1945-ös elképzelését vették alapul, amelyben az egykori, II. József korabeli csillagvizsgálóra emlékeztető torony szerepelt. A tervekben szerepelt a középkori erődrendszer helyreállítása is, amelynek munkálatait meg is kezdték, viszont a palotát illetőleg a nagyobb beavatkozás még váratott magára.

A harmadik tervváltozat az építési program felülvizsgálatának következményeként jött létre 1952-ben. Janáky tervét komoly bírálatok érték a Magyar Építőművészek Első Kongresszusán, így még az 1952. április 9-én meghozott párthatározat előtt visszatért a kupolás megoldáshoz, amely ebben az időszakban még az esztergomi bazilikáéra emlékeztetett. Az új irányelvek elsősorban a belső terekre voltak hatással: mivel az 1300 fős konferenciaterem és a vendégfogadás kikerült a programból, végleg eldőlt, hogy a belső tereket nem eredeti formájukban, vagy ahhoz hasonló módon, hanem teljesen új alaprajz szerint alakítják ki, modern stílusban. A program szerint világos irodaszobákat kellett megépíteni, így a rekonstrukciós elképzelésekről végleg le kellett mondani.

Mivel a külső homlokzat még mindig vita tárgyát képezte, 1952-ben egy zártkörű pályázatot hirdettek, amelyre kilenc építészt hívtak meg. Ez azonban eredménytelenül zárult. Egyetlen haszna csupán az volt, hogy a kilenc építész mindegyike a kupola meghagyásával számolt, ezért a kupolát mindenképp a tervekbe kellett iktatni, azt nem szabad elhagyni.

Jánky 1953-ra elkészült elképzelése szerint csupán annyi az eltérés az eredeti palotához képest, hogy a Szent György térre néző, ma A-épületnek nevezett szárny lett nyugat felé három ablaktengelynyivel kibővítve. A kupola még a C-épület beépített udvara feletti részen, tehát a korábbi megoldáshoz képest a Dunától hátrafelé tolva jelent meg. Az Építésügyi Minisztérium hiába bólintott rá a tervekre, mert az 1953 utáni gazdasági és politikai helyzet nem hagyta elindulni a kivitelezést. 1956-ban pedig mindenféle állagmegóvás és építkezés leállt.

Ezekben az években a palotában fellelt még megmaradt ingóságok végleges helyre találtak a múzeumokban. Sok műalkotás azonban, főleg a palotát kívül és belül is díszítő szobrok a szabad ég alatt, sokszor az építési törmelék közé dobva hevertek éveken keresztül. A Fővárosi Múzeum munkatársai a lépcsőházból származó, s a falról levett Lotz-képeket a Kiscelli Múzeumba szállították, ahol hibás kezelés által azok teljesen tönkrementek. A Szent Zsigmond és a Szent Jobb-kápolna berendezései viszont 1957 folyamán Pilisvörösvárra és Balatonalmádiba kerültek egyházi intézményekbe.

1958-ban a sajtó már sürgette a városképbe nem illő épület mielőbbi felújítását, így a korábbi terveket leporolva újragondolták azokat. Az ötödik tervváltozatban már nem számoltak jelentős gépkocsiforgalommal a palota környékén, s a párizsi és szentpétervári palotákhoz hasonlóan felmerült, hogy a budavári Királyi-palota kulturális intézményeknek adjon majd otthont. Az épületbe így a Vármúzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár, valamint a Minisztertanács kapott volna helyet. Ez utóbbi helyett végül a Nemzeti Galéria kapott bebocsátást.

A külsőségeket illetően a kupola visszakerült eredeti helyére és visszakerültek a szárnyak sarkain megépítendő manzárd-tetők. Miután elfogadták a terveket, 1959-ben megindulhattak a kivitelezési munkálatok az A- és B-épület területén.

 

A hatodik tervváltozat, mely 1960-61 során öltött végleges formát, már az épület ma látható formáját és funkcióit tartalmazta, többek között a sokáig vita tárgyát képező kupola pontos megoldásával. 1964-re az új kupola már a helyén állt, de az ablakok és a belső kialakítás még sehol sem tartott (kép fent).


A palota Tabán felőli oldala 1975-ben

Az építkezés több évtizedes elhúzódása nem tett jót a palota állapotának. Sajnos rengeteg érték meggondolatlan elpusztításával járt az átépítés, amely így csak tetőzte a második világháborúban keletkezett károkat. Az 1945-ben megmaradt romok szétverésével és átalakításával a palota belső és külső kivitelezése csak nagy vonalakban emlékeztet az épület századfordulós megjelenésére. Amíg a külső kiképzés megközelítette a korabeli Királyi-palotát, addig a belső mindinkább eltávolodott tőle.

 
 

 

  A palota napjainkban

A Magyar Népköztársaság kommunista vezetése minden nyomot igyekezett eltűntetni a közgondolkodásból, ami az egykori királyság intézményére emlékeztetett. Így lett a "Királyi-palota" névhasználatból "Budavári-palota". A felújítás során egyre inkább kezdett kitűnni, hogy az épületet bünteti meg a jelenlegi vezetés az általa kiszolgált politikai rendszerek vélt és valós bűneiért.

A XX. században számos európai uralkodócsalád volt kénytelen üresen hagyni trónját, így sok helyen a paloták is lakók nélkül maradtak. A legtöbbször barokk és historizáló pompával kiképzett enteriőrökből gyakorta önmaguk múzeuma is lett, a királyok által felhalmozott műkincsek pedig számos híres európai múzeum gyűjteményének alapjává váltak. Így lett az egykori Királyi-palotából egy külsejében és belsejében erősen leegyszerűsített, jellegtelen közintézmény, ahová 1967 végén először a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma költözött be, majd hét évre rá a Magyar Nemzeti Galéria is.

Az újjáépített E-épületbe került a Történeti Múzeum, amelynek bejáratát az Oroszlános-udvarba tették. A pince, a földszint és az első emelet kiállítóterei csak innen közelíthetők meg. A padlót a nyilvános terekben tardosi vörösmárvány, az oldalfalakat pedig a kiállítóterek kivételével süttői mészkő borítja. A lépcsőket jugoszláviai bányából hozatott szürkemárvány borítja, korlátjai rézből és üvegtáblákból állnak. A második emeletre kerültek az irodák, a könyvtár és a fotótár, míg a tetőtéri szintet a restaurátorműhelyek foglalták el eredetileg. Belső udvarát a kilencvenes években befedték, barokk-csarnok néven rendezvénytérként hasznosítják jelenleg is.

A Nemzeti Galéria a B-, C- és D-épületben kapott helyet, amelynek főbejárata az elbontott Habsburg-lépcső helyén kapott helyet, az eredeti bejárathoz képest egy szinttel lejjebb. A C-épület ezáltal közvetlen a Duna felé eső teraszokra nyílik. A B- és D-épületek bejáratai a Hunyadi- és az Oroszlános-udvarokra nyílik. Az épületbelső központi közlekedő magja a C-épület egykori udvarának beépítésével létrejött reprezentatív lépcsőház. A főleg tardosi vörösmárvánnyal és süttői mészkőlapokkal burkolt terek Németh István belsőépítész munkái. A kupola alatt a harmadik emeleten harminc méteres belmagasságú teret hoztak létre.

A vártemplom terét födémekkel osztották meg. Itt található az épület egyetlen, eredeti formájában megmaradt díszített tere, József nádor és családjának kriptája, amely talán kegyeleti okokból, talán félreeső helye miatt megmaradhatott. Csak 1987-re készült el felújítása, addig a hetvenes években több alkalommal is kifosztották, sírjait feldúlták. Megközelítésén is látszik, hogy megnyitásával nem számoltak az építészek, jelenleg az időszaki kiállítótér egy eldugottabb sarkából keskeny lépcső visz le.

A D-épületben található meg az egykori, Mária Terézia-féle trónterem, amelyet nagyjából a háború előtti állapotában őriztek meg. A nyílászárókat egyedül itt hagyták meg, a palota többi részén üvegajtók, és osztás nélküli, középtengelyük mentén elfordítható faablakok lettek beépítve. A trónterem barokk belső díszítését hosszas vita után viszont végül nem állították helyre, csupán egy leegyszerűsített megoldást viteleztek ki. A Szent Korona 1978-as visszakapását megelőzően szóba került, hogy itt kerüljenek kiállításra a koronázási ékszerek, de végül azok a Nemzeti Múzeumba kerültek, az egykori trónterem pedig felvidéki, gótikus szárnyasoltároknak ad otthont azóta.

A B-épületben található Hauszmann-féle nagy bálterem helyreállítása modern formában történt meg. Hosszát körülbelül 2-2 méterrel lecsökkentették, a Hunyadi-udvarba nyíló ablakosztását átalakították a homlokzati szakasszal együtt, belmagasságát három szintről kettőre csökkentették, díszeit falairól teljesen eltüntették, fehérre festették. Pár helyen meghagyták a barokk boltozatokat, így a D-épület földszintjén, és a XIX. századot bemutató kiállítás egyik termében.

Az A-épületben nyitott meg 1975. április 1-jén a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum. Eredetileg a helyreállított Sándor-palota is hozzá tartozott volna, de annak felújítását azonban 1969-ben költségcsökkentés miatt törölték, így a múzeumot jóformán feleakkora helyre kellett összezsúfolni. A Szent György tér felőli bejáratot megszüntették s a Hunyadi-udvarba helyezték át. Ez az egyetlen épületrész, amelynek körvonalait is megváltoztatta a helyreállítás, nyugat felé 3 ablaktengelynyivel kibővítették. Az épület központi aulájának falait vörösmárvány borítja, terének egy részét a szintén márványborítású, leginkább "vonulásra tervezett” L-alakú lépcső foglalja el, amely az első szinten található ideiglenes kiállítások tereibe vezet fel. A földszinten irodák, 126 fő befogadására alkalmas vetítő, raktárak és a gépészet kaptak helyet. A második emeletre kutatói szobák, irodák, a könyvtár és az állandó kiállítás termei találhatóak, míg a beépített tetőtérbe kerültek a gyűjteményi raktárak, a restaurátorok műhelyei és egyéb helyiségek. Az 1990-ben ide került, új alapítású Ludwig Múzeum 2005-ös kiköltözését követően a Nemzeti Galéria használja az A-épületet. Az összenyitás óta az ideiglenes kiállításoknak ad helyet.

A legutolsó beköltöző az Országos Széchényi Könyvtár volt, amely a teljes krisztinavárosi szárnyat elfoglalja. 1985. április 2-án adták át az ország elsőszámú könyvtárának saját épületét, amely ezt megelőzően Nemzeti Múzeum épületében volt. Az építész tervezők Hidasi Lajos és Havassy Pál, a belsőépítész Lőrinczi Edit volt. Eredetileg a könyvtár a Szent György tér nyugati oldalán is kapott volna épületeket, de ezek megépítését végül költségcsökkentés miatt törölték 1968-ban. A hosszúra nyúló építkezés programját ekkor, és ez után is többször módosították, ami gyakran a már megépített szerkezeti elemek bontásával járt. A két belső udvart 2,1 méteres belmagasságú, 11 szintes vasbetonvázas raktártornyokkal építették be 1973-ra. Ezek a jelenleg itt tárolt 8 millió magyar vonatkozású kiadvány egy jelentős részét befogadják. Szerkezetileg teljesen függetlenek az épület többi részétől, alapozásukat az altalajig leásták, a könyvek súlyát hatalmas vasbeton pillérek vezetik a földbe. Mivel kapacitásuk így sem volt elég, raktárként hasznosult a királyi palota gépészeti helyiségeinek korábban helyet adó két alagsori és két pinceszint jelentős része is. A raktárakat az olvasói kiszolgálással egy 6 kilométeres sínhálózaton futó, úgynevezett Telelift rendszer köti össze. Az Oroszlános-udvar szintjén és az a feletti emeleteken lett kialakítva a 11 darab olvasóterem, amelyeket háromkarú díszlépcső köt össze. Falait szürke-, lépcsőfokait fehérmárvány borítja, az alapító Széchenyi Ferenc mellszobra előtti pihenőt pedig a régi lépcső épen maradt carrarai márvány lapjaival burkolták. A Hauszmann-féle belső kiképzésnek, a földszinten kiállított két atlasz szobor kivételével az egész épületben semmi nyoma nincs, hacsak a részben megmaradt boltozott pincéket nem tekintjük annak. A jobb megközelíthetőség érdekében a Dózsa György térre tervezett, és sajnos költségcsökkentés miatt elvetett második főbejárat pótlására gyorsliftek épültek.

A Budavári-palota 1985-ben befejeződött felújításával a korábbi díszes tetőszerkezet jelentősen egyszerűsödött, bár így is a háború utáni lapostetővel számoló tervekhez képest komoly elmozdulás történt. A homlokzatok legkevésbé a kővel burkolt Oroszlános-udvarban és a könyvtár épületén változtak. A dunai homlokzatok esetében egyrészt előszedték a Hauszmann féle architektúra alól a barokkot a D- és E-épületeken, illetve helyreállították a századfordulós bővítés kinézetét az A-, B- és C-épületeken számos részlet, épületszobor elhagyásával. Az építész tervezők által legtovább vitatott megoldású kupola 1964-re készült el a dunai homlokzatokkal együtt. Mintája a római San Andrea della Valle templom páros oszlopos kupolája lett. A homlokzatokon legutoljára 1989-et követően történt változtatás, amikor a C-épület timpanonja fölül eltávolították a szocialista Magyarország címerét.

1990-et követően egyre erősödtek azok a hangok, amelyek a régi épület értékeinek elherdálásáról szóltak, sőt a Hauszmann-féle tervek leporolásának és újraépítésének igénye is egyre erősebben kiolvasható nemcsak a laikusok, de az építészszakma részéről is az utóbbi időben. A megvalósult épületbelsőket semmi esetre sem lehet színvonaltalannak nevezni, a felhasznált anyagok minősége a fenti sorokból is kiolvasható. Mégis fájó a tudat, hogy helyükön a kiegyezés utáni Magyarország egyik legnagyobb reprezentatív építkezésének és vele együtt sok kiváló magyar iparos és művész munkájának nyoma tűnt el majdnem maradéktalanul. Az új épület funkcionális problémái mára szintén kiderültek. A Nemzeti Galériában túl sok lett a reprezentatív tér és ezen az A-épület megszerzése sem segített sokat, mivel ott is az épület központi részét egy kiállítási célokra igen korlátozottan alkalmas aula foglalja el. A falakat sok helyen borító vörösmárvány sem segíti a műtárgyak megfelelő elhelyezését. Az OSZK-nál ugyan ilyen jellegű problémák nincsenek, a spórolós kivitelezés és az eltelt 25 év néhol már érezteti hatását. A nagy ütemben bővülő könyvtár kapacitása pedig hamarosan kimerül, raktárait onnantól fogva csak külső telephelyeken lehet már bővíteni. A Budapest Történeti Múzeum elhelyezése bizonyult a legjobb ötletnek ezzel szemben. Elköltöztetését az előbbi két intézménnyel szemben nemigen vetette fel még senki.

A Budavári-palota és környéke egyre inkább felújításra érik. A Várnegyed helyreállítását tulajdonképpen sosem sikerült teljesen befejezni, hiszen a Szent György téren máig beépítetlen területek és romok éktelenkednek. Az összeomló-félben lévő, Ybl Miklós tervezte Várkert-bazár is épp az utolsó óráiban menekült meg; 2013-14-ben sikeresen felújították.

A palota 1949 és 1985 között lezajlott rekonstrukciója pedig - a korábban végletesen lebecsült századfordulós építészet polgárjogának helyreállítása óta - egyre inkább talaját veszti. Mögötte ma már az építészszakma sem áll ki egységesen. Jó hír, hogy egyre többen állnak ki amellett, hogy a budavári Királyi-palotát - ha nem is teljes egészében, de - részlegesen helyre kell állítani a korabeli tervek szerint. (a blokk forrása: Kelecsényi Kristóf, hg.hu)