KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Árpád híd, 1950.
  Flórián tér (III. kerület) - Róbert Károly krt. (XIII. kerület)
 


Az Árpád híd Budapest egyik közúti Duna hídja Budapest III. kerülete és Budapest XIII. kerülete között. A Megyeri híd felépítéséig ez volt Budapest legészakibb és leghosszabb hídja.

 

Fényképalbum

 
 

Helyén már a rómaiak is létesítettek hidat, amely összekötötte Aquincumot a túloldali erőddel. Az Árpád híd építését már 1903-ban eltervezték, azonban a tervpályázatot csak 1929-ben írták ki. Építése 1939-ben indult meg Kossalka János tervei szerint, mely a 928 méter hosszú hidat 103 és 102 méteres nyílásokkal képzelte el. A budai oldali 103 méteres nyílások tervezésük idején a világ legnagyobb támaszközű gerinclemezes hídjai voltak.

A munkálatokat 1942-ben, a II. világháború miatt félbehagyták, ekkor még csak az alépítmények, valamint a felépítmények rövid szakasza készült el. A hidat végül 1950-ben nyitották meg, az eredetileg neki szánt Árpád név helyett Sztálinról elnevezve. A munkákat Széchy Károly és Sávoly Pál irányította.

Az Újpesti vasúti híd megépültéig (1955) a hídi villamos vágányt vasúti teherszállításra is használták. 1969-ben nagyobb fokú javítási munkákat végeztek. Az 1958-ban Árpádra visszakeresztelt híd 1980–1984 között a Hungária körgyűrű kialakítása miatt 2×3 sávosra bővült, korszerűsítették a hídon áthaladó villamos vonalat is.

Ma a híd Budapest legforgalmasabb hídja, naponta mintegy 150.000 jármű halad át rajta.

A híd 1950-es kiépítésekor, 11,00 m szélességű útpályával, és 2×1 méteres járdával rendelkezett. A teljes szélességre való kiépítéskor az eredeti középső útpálya mellé két oldalt épült új híddal 18,80 méter szélességűre bővült. 3,4 méter szélességű járdával, valamint 1-1 méter szélességű kerékpársávval egészítették ki. A pilléreket már a kezdetekkor a majdani teljes szélességűre alakították ki. A középső régi hídon zajlik a villamosforgalom.

 

 

 

Adatok

 
 Tervezője: Dr. Széchy Károly
 Építés éve: 1950, 1984.
 Szerkezete: gerinclemezes,
    felső pályás gerendahíd
 Funkciója: Közúti híd
 Hossza: 981 méter
 Szélessége: 27,6 méter
  
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!
  
 

Megosztás