|
Buda városának számtalan egyházi épülete volt, amelyek többsége már
feledésbe merült, s romjai sem találhatóak, mégis őrzi egy-egy utca
vagy hely azok neveit.
HIRDETÉS
 Boldogasszony
plébániatemplom
Az egyetlen középkori budai egyház, amelynek nevét és azonosítását sosem
felejtették el a mai Szentháromság téren (lásd:
Mátyás-templom).
Királyi alapítású egyház. Eredete nem teljesen tisztázott, ugyanis nem tudjuk,
hogy a pesti Új-hegyre települő pesti németek plébániatemplom építését
megelőzően 1247-ben és 1248-ban említett Mária-templom a tatárjárás előtt is
létezett-e már, vagy az új plébániatemplommal azonos. Plébánosát, aki egyben a
budai esperességet is irányította, elvben a polgárok választották, a
gyakorlatban azonban a király tett javaslatot kinevezésére. Főegyháznak is
nevezték azért is, mert alapítása megelőzte a többi budai plébánia alapítását. Ezt az elsőbbséget a Szent Mária Magdolna és a
Szent Péter mártír egyházak plébánosai éves cenzus fizetésével ismerték el.
A Schön- és a Siebmacher-féle metszeteken a templomot felirattal ábrázolták,
amely igazolja a hagyományban fenntartott nevet és azonosítást. A templom az
egykori piactér északi végén, a keleti oldalon, a hegy fennsíkjának peremén
épült fel. Déli oldala mellet tágas térség, temető volt, amelyben a Szent László
kápolna állt. A temetőt házak vették körül. A tanácsháztól a temetőn át a
Kisajtó nevű gyalogkapu vezetett a városfalakon kívüli temetőrészbe és az ott
álló Szent Mihály kápolnához, illetve a Szent István városnegyedbe. A
plébániatemplom nyugati főbejárata előtt keskeny utca húzódott, későközépkori
nevén Ötvös utca (1506).
Ferences
kolostor
Kevés olyan épülete van Budának, amelynek birtoklástörténete visszavezethető
szinte a város alapításáig. Ezek közé tartozik a ferences harmadrendi nővérek,
vagy másik nevükön a beginák kolostora. A kölostorra vonatkozó első adat
1290-ből származik: Fenenna királyné a nagyszigeti (Csepel-szigeti) Bogomery és
Chepteluk birtokokat adományozta ekkor Mojs mester özvegyének és általa a
ferences kolostor környékén élő apácáknak. Az adományokat (Bogomery, Chepteluk,
valamint Meger [ma Békásmegyer]) megerősítő későbbi oklevelekből megtudhatjuk továbbá, hogy az apácák egy olyan épületben laktak, amelyet
1293-ban Mojs mester özvegye saját házának neveztek, 1296-ban pedig már az
özvegy által építtetett kolostornak. Mojs mester V. István király rövid ideig
tartó önálló uralkodása idején a nádori méltóságot töltötte be, később
országibíró és királynéi tárnokmester is volt. Özvegyét a kései, magyar nyelvű
Margit legenda tanúsága szerint Erzsébetnek hívták, és feltehetően rokonságban
állt a királyi családdal, hiszen III. András nővérének nevezte.
Feltűnő, hogy az említett iratok egyszer sem említenek beginákat, hanem
kifejezetten apácákról szólnak. Tovább nehezíti az értelmezést két további adat.
Egy bizonyos Leyphylt nevű apáca (monialis) ugyanis 1312-ben szőlőjét és a háza
alatti pince felét adományozta a ferences kolostornál lévő ún. Szibilla-házban
lakó nővéreknek, avagy begináknak. A Smaragd nembéli Zsámboki Ajnárd fia Miklós
lánya, Aglent pedig 1327-ben a ferences kolostor előtt lévő Szibilla-kolostorból
nyilvánította ki, hogy testvérei átadtak számára a leánynegyedet. Mindkét
esetben egyértelmű a helymegjelölés alapján, hogy a ferences begina kolostorra
alkalmazták a Szibilla nevet. Sajnos nem ismerjük egyelőre az elnevezés eredetét
és értelmét. A későbbi, XV.. és XVI. századi adatok már meglehetős egységességgel
nevezték meg a beginákat és kolostorukat a ferences kolostor előtt, pontosabban
a ferencesekkel szemben.
Az oklevelek egyértelmű kifejezései ellenére a beginakolostor helymeghatározása
nem egyszerű. A ferences kolostorral pontosan szemben ugyanis a valamivel 1410
előtt alapított Szent Zsigmond templom szentélye emelkedik, tehát a beginakolostor elhelyezkedhetett egyaránt a szentély északi, vagy déli oldalán.
Néhány 1526 utáni adat azonban segít pontosítani a képet. 1529-ben említették
meg Kubinyi László budai udvarbíró házát a Szent János utcában az apácakolostor
és Désházi István háza szomszédságában (1529). A Kubinyi-féle ház déli
szomszédja volt a beginakolostor, mivel egy másik adat szerint Kubinyi háza
Désházi házától a királyi vár felé, vagyis dél felé emelkedett, vagyis Kubinyi
északi szomszédja Désházi kellett, hogy legyen. Désházi északi
szomszédja ugyanakkor Mekcsei György királyi titkár volt. A kolostor északi
oldalához tehát hozzá tudunk illeszteni folyamatosan három szomszédos
háztulajdont a XVI. században: beginák, Kubinyi, Désházi, Mecskei. Ennek alapján
arra
kell következtetnünk, hogy a beginakolostor a Szent Zsigmond templom szentélyének
északi oldalán állt a ferences templommal enyhén ferdén szemben.
XVII. század végi
térképek tanúsítják, hogy a templom északi oldalát egy kis kőz választotta el a
szomszédos telektől, vagyis a kolostortól.
A kolostort a XVI. században kibővítették a Szent Zsigmond utca felőli szomszédos
telekkel. Újból egy 1526 utáni irat mondja el, hogy a néhai Budai Eötves Tamás
lánya, Orsolya, nyulak-szigeti domonkos apáca korábban eladta a Szent Zsigmond
egyház környékén, a kolostorral szomszédos házát a begináknak. Az előzőekben kifejtett azonosítás szerint más szomszéd, mint a
telek hátsó szomszédja nemigen jöhetne szóba. Esetleges kétségeinket azonban
eloszlatja Somi Gáspár és Perényi Imre nádor 1515-ös budai ingatlancseréje. A
királyi vár felé tartó Szen Zsigmond utcában a ferences beginaházzal szemben
állt ekkor az egyik elcserélt épület. Vagyis a XVI. század elején
a beginakolostor épületegyüttese már két utcára nyílott a Szent Zsigmond templom
mellett, annak északi oldalánál, egy kis köz után végighúzódott a háztömb teljes
széltében.
A Szent Zsigmond templom északi oldala mellett az 1988-ban és 1994-1996 között
elvégzett feltárásokon egy az utcára merőleges, szokatlanul nagyméretű épületet
találtak, amelynek három egymás melletti pincehelyiségét sikerült részben
feltárni. Az átlagos polgári telkeken álló pincéket méreteiben jócskán
felülmúló pincehelyiségeket az oklevelekből megismert helymeghatározás
segítségével a beginakolostor maradványainak tarthatjuk.
Szent
György kápolna
A mai Dísz tér északi végén állt, 1686 után lebontott és máig feltáratlan,
kelet-nyugati tájolású épület. A kápolnát Nagy Lajos király alapította 1371
előtt a város piacterének közepén, a déli részen. A plébániáktól független
egyházi testülete önálló rektorátust alkotott. Az épület szabadon álló térségen
állt, ez az oka annak, hogy sokszor használták viszonyítási pontnak a
helymeghatározásokban, illetve alapítása után a piacteret is sokszor a kápolna
után nevezték.
A törökkorban az Orta (Középső) dzsámi nevet viselte, majd a város
visszafoglalása és a templom lebontása (1687) után tévesen a Szent Mária
Magdolna plébániatemplommal azonosították. Ezt a tévedést a Schön- és Siebmacher-féle
metszetek templomfelirataival lehetett cáfolni, a Szent György kápolna pontos
elhelyezkedését pedig a kápolnára és a körülötte lévő Szent György piacra
vonatkozó nagy számú okleveles forrással, valamint törökkor végi térképek (pl. Hauy 1687) segítségével határozta meg először helyesen Némethy
Lajos.
Evangélista
Szent János ferences kolostor (St. Johannes Barfüsser Kloster)
A mai Várszínház és
Sándor-palota helyén emelkedett ferences templom és kolostor
maradványait 1971-1972 és 1994-1998 között régészeti kutatás tárta fel. A ferences kolostor a város alapításával közel egy időben keletkezett,
pontosabban nem ismert időpontban. A város korai történetében játszott kiemelt
jelentőségét jelzi, hogy III. András király temetkezési helyéül választotta
(1301). A XV. század közepén a rendi reformok innen indultak ki, falai kőzött
lakott egy időben Marchiai Szent Jakab és Kapisztrán Szent János is. 1444-től a
magyarországi obszerváns rendtartomány központja lett, ahol hittudományi
főiskola is működött.
A törökkorban a templomot a pasa dzsámijává alakították, a déli oldalán lévő
kolostor azonban romba dőlt, helyére a város visszafoglalását követően két
kaszárnyaépületet emeltek. 1686 után rövid jezsuita birtoklást követve a
templomot és az északi oldalán lévő Pasa-palotát 1693-ban a karmeliták kapták
meg. A romokat ekkor a kisebb Szűz Mária templom maradványainak tartották, ezért
a karmeliták vitába keveredtek az újra feléleszteni kívánt Szűz Mária (és Szent
Zsigmond) prépostsággal, ám a karmeliták birtokon belül maradtak.
A
helytörténetírás ettől fogva a templomot tévesen a kisebb Szűz Mária egyházzal
azonosította, a középkori ferences kolostort pedig a Szent Mária Magdolna
plébániatemplom helyén kereste. Csupán a XIX. század végén vetette fel a Schön-féle metszet megismerése után Rómer Flóris a látkép és okleveles források
alapján, hogy a ferences kolostor a Szent János kapu közelében emelkedett.
Vele egy időben Némethy Lajos határozta meg újra helyesen a középkori ferences
kolostor templomának pontos helyét. A kolostor fekvése azonban ezután is
kérdéses maradt, végül a Sándor-palotában az 1990-es években végzett
feltárásokon sikerült megtalálni maradványait. Mind a kolostor előtt húzódó
utca, mind a közeli városkapu nevét a kolostor után kapta.
Szent László kápolna
Wulving comes, budai esküdt, pénzverő kamaraispán kevéssel 1334 előtt alapította
a kápolnát a Boldogasszony egyház temetőjében a három magyar szent király, Szent
Ferenc, a tizenegyezer szűz és
Szent Ilona tiszteletére. A későbbiek során a három szent magyar király titulusát
használták, és közülük is leginkább a Szent László kápolna név fordul elő a
legtöbbet, talán a főoltárt szentelték tiszteletére (1436).
Önálló egyházi
testülettel rendelkező rektorátus volt, amelynek kegyuraságát Wulving örökébe
lépve a Somi család, majd a Somiak adomány folytán a sági premontreiek
gyakorolták. Megkülönbözendő a Boldogasszony plébániatemplom oldalához
épített Háromkirályok kápolnától, amelyet a XV. század elején Hans Ellenpeck
emeltetett. A leírások szerint az épület a plébániatemplom temetőjében, a temető fölött, a templom oldalánál,
pontosabban annak keleti oldalán állt.
A Halászbástya déli bástyájában ágyúkamrává alakított formában még Schulek
Frigyes tárta fel és állította részben helyre azt a régi térképeken is ábrázolt
kápolnamaradványt, amelyet Gerő Győző ismertetett a későbbiekben és azonosított
a Szent Mihály kápolnával.
1996-1997-ben Kiszely István irányítása
mellett kitisztították belső terét. Gerő meghatározását nem fogadhatjuk el,
hiszen forrásaink szerint a Szent Mihály kápolna már a váralján emelkedett, ez az
épület pedig a várfalakon belül helyezkedett el. Zolnay László Gerő Győző
meghatározását elfogadva a Szent László kápolnát a Fontana-Nessenthaler-féle
térképen 37-es számmal, az egykori Jezsuita lépcső előtt jelzett épülettel
azonosította. Hogy itt keresztény templom állott volna, más egykorú hiteles
térképek nem tanúsítják. A Fontana-féle térkép adatát pedig kérdésessé teszik,
hogy az ábrázolt épület - a budai templomok általános elhelyezkedésével szemben
- nem kelet felé tájolt. Véleményünk szerint a Szent László kápolnának az
oklevelekben olvasható leírását kell alapvetően figyelembe venni a
helymeghatározásnál: eszerint az épület a Boldogasszony plébániatemplomtól
keletre állt. Ez a leírás pedig inkább a Schulek által feltárt kápolnára illik,
mint a Zolnay feltételezte kápolnára, mivel ez az épület valóban a Boldogasszony
plébániatemplom szentélye mögött emelkedik.
Szent
Mária Magdolna plébániatemplom (St. Maria Magdalenenkirche)
Az 1945-ös ostromban megsérült, majd 1950-ben lebontott Helyőrségi templom
helyén emelkedett a középkori Szent Mária Magdolna plébániatemplom, amelynek
csupán tornya vészelte át az évszázadok során az ostromok okozta sorozatos
rombolásokat és az azokat követő bontásokat. A templom falmaradványait régészeti
kutatás tárta fel 1958-1965 között. A török időkben egy ideig a vár
egyetlen keresztény templomaként működött, amelyet megosztva használtak
katolikusok és protestánsok, a tizenöt éves háború idején azonban elvették a
keresztényektől, és ezután Fetih (Győzelem), illetve Szaát (Órás) dzsámiként
volt ismert. 1686 után romjait a ferencesek egykori Szent János egyházával
azonosították, és a ferences rend mariánus tartománya kapta meg, majd építette
újjá. II. József császár rendeletére 1787-ben a rendházat és a templomot
bezárták, ezután rövid ideig állami célokat szolgált.
1792-ben a használaton kívüli, újra felszentelt templomban koronázták meg I.
Ferencet, majd 1817-től a budai helyőrség kapta használatba, 1920-tól a római
katolikus tábori püspökség temploma lett, az 1945-ös ostromban súlyos károkat
szenvedett, végül 1950-ben lebontották.
A budai helyrajz hosszan tartó tévedéseinek egyik alapja a templom 1686 utáni
helytelen azonosítása volt. Ennek eredete nem ismert pontosan, feltehetően a
keresztény csapatok közt tábori lelkészként érkező mariánus ferencesek képzelete
látta a jól felismerhetően keresztény templom romjaiban egykori kolostoruk
maradványait. A Schön-féle (ekkor még Meldemann-nak mondott) metszet felfedezése
után Rómer Flóris, Némethy Lajos és Henszlmann Imre szinte egy időben megjelent
írásaikban már a látkép és okleveles források segítségével felismerték, hogy a
Helyőrségi templom a Szent Mária Magdolna plébániatemplommal azonos, és az
egykori ferences kolostort a Szent János kapu mellett kell keresni. A
részletes bizonyítást végül Némethy írta le helyrajzi munkájában.
A Szent Mária Magdolna egyházat, a javarészt német ajkú városban a királyi
alapítású plébánia mellett váralji polgárok alapították, hogy papjai végezzék a
magyar hívek lelkipásztori szolgálatát. Az egyházat kezdetben kápolnának és a
plébánia filiájának tekintették, a filiációs viszony tényleges formái felett
azonban már ekkor vita folyt. A Szent Mária Magdolna egyház papja plébánosi jogokat
gyakorolt hívei felett, és alávetettsége jeleként évi cenzust fizetett a
Boldogasszony egyház plébánosának. Nem tudjuk azonban, mekkora volt ekkor a
cenzus mértéke, és nem ismerjük a további vitás kérdésekben született
egyezségeket sem, amelyek a kápolna papjának kinevezési jogáról és a kápolna
illetékességi köréről szóltak.
A kápolnát a szombaton tartott hetipiac helyén emelték, a piactér nyugati
oldalának közepén, tehát a házaktól elkülönülten, önállóan állt. A régészeti
feltárások tanúsága szerint a templomot temető övezte, amelyet feltehetően fal
választott el magától a piactértől. Ez az elhelyezés megegyezik a legtöbb
magyarországi város plébániatemplomának fekvésével. Érdemes megfigyelnünk, hogy
a templom tájolása jelentős mértékben eltér a többi budai templom tájolásától,
ellenben a templomtól délre eső háztömbök telkeinek tájolása azonos magának a
templomnak a tájolásával. Ez a jelenség az ismert történeti adatok mellett
szintén a város és a Szent Mária Magdolna egyház egyidejű keletkezésére utal.
A XIV. század második felétől kezdődően a királyi udvar egyre gyakoribb itteni
tartózkodásaival párhuzamosan a magyar polgárság száma és társadalmi súlya is
fokozatosan növekedni kezdett. Természetes, hogy a magyar polgárság nemcsak a
városi tanács hivatalainak megszerzésére igyekezett, hanem egyházközségét is
fejleszteni és egyenjogúsítani kívánta. Ennek eredményeként a Szent Mária
Magdolna egyház a XV. század elejére kivívta teljes függetlenségét, és épülete
is teljesen megújult. Környezete is erősen átalakult, a temetőt feltehetően
beszűkítették, és az új, háromhajós templom külsejéhez is házak épültek. A
templom nyugati főbejárata a Mindszent utca torkolatánál nyílt, szentélye mögött
az Olasz utca érte el a teret. A két utcát a templom déli oldalán kis kőz
kötötte össze egymással, ahová feltehetően szintén kapuja nyílott. Itt álltak a
XV. században a piac mészárszékei.
Szent Márton kápolna
A Régi királyi ház kápolnáját Szent Márton tiszteletére szentelték. Eredete
legalább annyira homályos, mint magának a Kammerhofnak az eredete. Legkorábbi
említése 1309-ből származik, ebből következően még az Árpádkorban kellett
felépülnie. Erzsébet királynő 1349-ben búcsúengedélyért folyamodott a pápához az
általa építtetett és ereklyékkel bőségesen ellátott Szent Márton kápolna számára,
amelyet el is nyert a pápától. A kápolna korábbi említései miatt Erzsébet nyilván
csupán újjáépítette az egyébként királyinak és királynéinak mondott kápolnát. A
Régi királyi házon végzett építkezéseiről egyébként egy későbbi oklevél is
megemlékezik, amelyben az általa lerakatott alapfalakról is írtak (1423). A
kápolna romjai a XVIII. század elején még álltak a Mikoviny-Schmuzer látkép
tanúsága szerint, amelyeket az Erdődy palota felépítésekor 1750-ben bontottak
el. Alapfalainak részleteit régészeti kutatás tárta fel a Táncsics Mihály utca
7. udvarán. Eszerint a többi budai templommal megegyező tájolású, egyhajós
épület volt.
Szent
Miklós domonkos kolostor (St Nicolaus Prediger Kloster)
Tornya és a templom hajójának északi fala ma is áll, további maradványait 1902,
1916, 1942-1943, 1958-1970 kőzött régészeti kutatás tárta fel. A törökkorban
fegyvertárnak, majd istállónak használták, 1686 után részben a jezsuita
kollégium, majd az Egyetemi nyomda, részben katonai élelmiszerraktár és sütöde,
majd leánylíceum települt a romok helyén újjáépített épületekbe. A kolostor
teljes feltárását a Hilton szálló felépítése előtt végezték el, majd a
kiegészített maradványokat az új épületbe foglalták. A domonkos kolostort már
Schier helyesen azonosította, amelyet a Schön- és Siebmacher-féle metszetek
feliratai is megerősítenek.
A kolostor egyidős a város alapításával, 1254-ben a rendi nagykáptalant
tartották falai között Jelentőségét mindvégig megőrizte, ennek egyik jele, hogy
itt működött a magyar rendtartomány főiskolája. Az épület a magyar és a német
közösség plébániáinak határán emelkedett már a Szent Mária Magdolna egyház
területén. A rendház előtti utcákat a védőszent után nevezték Szent Miklós
utcának.
A domonkos kolostor érdekes helyet foglal el a város alaprajzában. Rendi előírás
szerint a kolduló rendi kolostorokat általában a város szélén, sok esetben már
azon kívül, az onnan kivezető utak mellett helyezték el. A budai kolostor ennek
ellenére igen előkelő helyszínen épültnek tűnik a Régi királyi ház és a
Boldogasszony plébánia szomszédságában. Az persze nem véletlen, hogy a város
alapításával csaknem egyidős kolostort a falakon belül helyezték el, hiszen az
alapításban éppen a falak védelme játszotta az egyik legfontosabb szerepet.
Megfigyelhetjük azonban, hogy a helyszínt valóban egy határvonal mentén jelölték
ki, 1390-ben a kolostor kapujától kiindulva választották szét a német és a
magyar közösség plébániáinak területét, és 1441-ben is a közelben vezetett el ez
a határ. Tulajdonképpen ugyanitt kereshetjük a Szombathely település szélét is, amely a város alapításánál
korábbi eredetűnek tűnik.
Mivel a kolostor is meglehetősen hamar felépült, meglehet, hogy helyének kitűzésekor
még Szombathelyhez igazodtak, bár ebben a királyi kúria közelsége is szerepet
játszhatott, hiszen a domonkosok a város alapításának idején komoly befolyással
rendelkeztek az udvarban. A templomot feltáró H. Gyürky Katalin véleménye
szerint a domonkosok - egyéb alapításaikhoz hasonlóan -, egy már meglévő
kápolnát kaptak meg letelepedésük idején, amelynek maradványai is azonosíthatók. Ez a korai templom a tatárjárás
előtti Szombathely temploma lehetett.
Mindenszentek
kápolna (Allerheiligenkapelle)
Az előtte húzódó utcának is nevet adó kápolnáról meglehetősen kevés írott forrás
tesz említést, maradványait eddig még megnyugtató módon nem azonosították. Egy
1380-1385 között létrejött ingatlancsere kapcsán említik először a kápolnát egy
magántulajdonban lévő telek részeként. Szepesi János főesperes cserélte
el ekkor a kápolnát is tartalmazó ingatlanát Zámbó Miklóssal. A ház korábban
Cemeteer Lőrincé volt. Újabb említése 1426-ból származik, amikor Pálóci Máté
országbíró királyi adományként kapta Zsigmond királytól az elhunyt Hertlin budai
bíró tulajdonából a koronára szállt ingatlant amelyen a kápolna állt. Időrendben a következő
említés az 1441-es határjárás adata, majd pedig 1449-ben említették meg a Rozgonyiak házát a kápolna környékén.
A leírások szerint tehát a kápolna egy magántulajdonú telken emelkedett, amely
arra utal, hogy számunkra ismeretlen alapítója saját telkén, lakóháza mellet
vagy annak részeként építtethette fel. Feltehetően a földszinten helyezkedett el
és külön bejárattal rendelkezhetett, a határvonal ugyanis kapujához fut. Ezt a
feltevést erősíti az is, hogy a kápolna adta a nevet az előtte húzódó igen
hosszú utcának is nyilván azért, mivel épülete jól megkülönböztethető volt a
házak sorában. A budai templomokat kivétel nélkül kelet felé forduló szentéllyel
építették, feltehetően a Mindenszentek kápolna sem jelentett ez alól kivételt.
Ebből következően a kápolnát csak az utca keleti házsorában kereshetjük, ugyanis kapuja
csak így nyílhatott közvetlenül az utcára. Helyének pontosabb
meghatározását egyedül az 1441-es határjárás segíti.
Az 1696-ban felvett
házösszeírás szerint itt hajdan egy apácakolostor állhatott. Eszerint a romos maradványok még utaltak ekkor is a
hajdan volt egyházi épületre. De a ma még fennálló középkori maradványoknak is
tulajdoníthatunk jelentőséget. Az Úri utca 33. déli határfala szokatlanul vastag
falazat, két emelet magasságban áll ma is, az utcai homlokzatnál sarokarmirozással van ellátva. A sarok utcai homlokzatra forduló
oldalán az első emeleti párkány magasságában gótikus vakmérműves fríz részlete
őrződött meg, a második emeleten 1945 előtt még megvolt
egy csúcsíves ablak maradványa. Az épület udvari homlokzatán, az északi oldalon
egy másik gótikus csúcsíves ablak található. Ezek az apró jelek megengedik azt a
feltevést, hogy a Mindenszentek kápolna maradványait a mai Úri utca 33. számú
telken keressük.
Szent Pál kápolna
A pálos rend központi kolostorának, a Buda felett, másként a Nándor hegyen épült
Szent Lőrinc kolostornak budai házát Szent Pál házaként, illetve a pálosok nagy
házaként emlegették a kortársak. A házhoz kápolna is tartozott, amelynek emlékét
Hadnagy Bálint pálos szerzetes örökítette ránk 1511-ben kinyomtatott könyvében.
A Remete Szent Pál ereklyéjénél történt csodákat összeíró szerző
nem csak a kolostorban található díszes síremléket felkeresőkről tudósított,
hanem olyan eseményekről is beszámolt, amelyek Budán történtek meg Szent Pál
kápolnájában, ahol az ereklyét az ország zavaros közállapotai miatt őrizték.
Emlékeztetnünk kell arra, hogy Nagy Lajos király 1381-ben azért adományozta a
pálosoknak a korábban királyi rezidenciaként szolgáló ún. Kammerhofot, hogy ott
a szerzetesek veszély esetén is biztonságos helyen őrizhessék a rend védnökéül
tisztelt első remete Velencétől megszerzett test-ereklyéjét.
A királyi házat
1420 körül a pálos rend elcserélte Ciliéi Hermannal,
annak budai házára, ez lett a most tárgyalt, Szent Pál házaként is nevezett
épület. A Régi királyi ház rendelkezett kápolnával, és
a pálosoknak az ereklye méltó őrzéséhez az elcserélt másik házban is kápolnára
volt szükségük. Erre a következtetésre magunktól is eljuthatunk, ám hogy ez
valójában is így történt, arra Hadnagy Bálint munkája adja meg a bizonyosságot.
Elbeszélése szerint a Mátyás király halálát követő időszakban a szent testét a
budai házban őrizték, és négy esetet ír le, amely a házban történt, vagy amely
után idejöttek, hogy Szent Pál ereklyéje előtt hálát adjanak. Két esetben
említést tesz a kápolnáról is. A szövegből azt már nem tudhatjuk meg, hogy az
épület melyik részén volt a kápolna, de feltételezhetjük, hogy önálló bejárattal
bírt az utcára. Erre utal a Szent Pál utca elnevezés, hiszen minden egyéb olyan
esetben is, amikor az utcát egy szentről nevezték el, egy, a környezetétől jól
megkülönböztethető egyházi épület volt a névadó.
A kápolna épülete - legalábbis felismerhető formájában - nem élte túl a török
hódoltság 145 évét. Emlékét a pálos rend történetírói ugyan fenntartották, de
más adatokkal vegyítve pontatlan képet örökítettek az utókorra. Már a középkor
végén Gyöngyösi Gergely úgy tudta, hogy I. Lajos 1381-ben egy bizonyos Czilingh
gróf házát adományozta Budán a szentlőrinci kolostornak, összemosva ezáltal az
1381-es királyi adományt - amely a Kammerhofra vonatkozott - a későbbi
ingatlancserével, amely Ciliéi Hermann egykori házát juttatta a pálosok
birtokába. Hadnagy Bálint műve révén a Szent Pál kápolnáról is tudhatott az
utókor, amely az adatokat összegezve már úgy tudta, hogy 1381-ben egy nagyszerű
házat és Szent Pál nevére szentelt templomot adományozott a király a rendnek.
Ehhez utóbb újabb adalékként járult az 1415-ben Budán elhunyt boldog Dominici
János ragusai érsek és pápai követ temetkezési helyének félreértett magyarázata,
a szentlőrinci kolostor helyett a budai váralját jelölve meg, amely által már
a váralján tételeztek fel Szent Pálnak szentelt pálos kolostort mind a rend
tagjai, mind a XVIII-XIX. század helyrajzi írói.
Mindemellett Rupp Jakab a várbeli
Szent Pál utcában is feltételezett egy Szent Pál kápolnát, egyébként téves
azonosítást követve a mai Úri utca 33. telek déli határán látható nagyméretű
falmaradvány helyén. A Rupp utáni történeti
irodalom, elvetve a pálos rendtörténet könnyen felismerhető tévedéseit,
hallgatásával a kápolna létét is megkérdőjelezte. Gárdonyi Albert például a Szent
Pál utca kapcsán ír Szent Pál házáról, de a kápolnát nem említi. Hasonlóan járt
el Pataki Vidor és Kubinyi András is. Hadnagy Bálint könyvének kritikai kiadása
tette lehetővé, hogy a kápolna emlékét őrző sorok újra ismertté válhassanak.
Szent
Zsigmond káptalan (St Sigmundskirche)
Zsigmond király által kevéssel 1410 előtt alapított királyi kápolna, amely a
királyi vár előtt, a Szent János és Zsidó utcák közén, a hegy itteni legmagasabb
pontján épült fel korábbi polgárházak helyén. 1457-től társas káptalanná
szervezték át. A háromhajós templom maradványait a volt Honvédelmi Minisztérium
előtt és részben az épület Szt György tói homlokzata alatt az 1988-ban és
1994-1996-ban végzett ásatásokon tárták fel.
A kápolna kezdettől kettős patrociniummal rendelkezett, amely megzavarta az
újkori topográfusokat. A törökök által Kis dzsáminak, vagy a Janicsár aga
dzsámijának nevezett épület romosán érte meg a város visszafoglalását.
Hamarosan helyreállított szentélyét Szt. Zsigmond tiszteletére szentelték és a
prépostságot visszaállították. 1767-ben a prépostságot az új budai királyi
palota kápolnájába telepítették át és az épületet lebontották. A kisebb Szűz
Mária egyházat azonban eközben tévesen a szomszédos karmelita (középkori
ferences) templommal azonosították. Az okleveles források bővebb megismerése
tette lehetővé az eredetileg kettős patrociniummal rendelkező egyház helyes
meghatározását, amely Kumorovitz L. Bernát érdeme.
Régi Zsinagóga
A város korai zsidó negyedében természetesen zsinagóga is emelkedett. Egyetlen
említését annak kapcsán ismerjük, hogy a Károly Róbert párti Werner fia László
elűzött rektor 1307-ben a zsinagóga melletti kapun keresztül hatolt újra a
városba a XIV. századi krónika kompozíció tanúsága szerint. Helyét a mai Szent.
György utca nyugati házsorában keresték. Újabban felmerült annak a
lehetősége, hogy a későbbi Szent Zsigmond templom helyén állt volna. Egy
2005-ben végzett leletmentés során, távfütővezeték nyomvonalának kiásása közben, a mai Palota út Dísz tér előtti
torkolatában, már a Várnegyed területén, az úttest alatt felszínre kerültek az
egykori kéthajós épület maradványai. Eszerint a zsinagóga közvetlenül a Zsidó
kapu déli oldala mellett épült fel és az egykori Szent György utca 12. számú
telken helyezkedett el.
Zsinagóga
A későbbi zsidónegyed kéthajós zsinagógáját a Táncsics Mihály utca 23. szám
alatt, közvetlenül az egykori belső városfalhoz építve találta meg a régészeti
kutatás 1964-ben. Az 1462-es említés valószínűleg már erre az épületre
vonatkozik, mivel a zsinagóga - az egyik falpilléren feltárt héber felirat
olvasata szerint - 1461-ben épült. Ez a zsinagóga Mendel Izráel
zsidóprefektus háza közvetlen szomszédságában emelkedett (1526). Műemléki
falkutatás tárta fel a késői zsidónegyed egy másik imaházát a Táncsics Mihály
utca 26. szám földszinti helyiségében.
Forrás: Végh András - Buda város középkori helyrajza I. |
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
