HIRDETÉS

Budai Indóház
       Krisztinaváros / Vérmező (1861-1945)

1861-ben nyitották meg a Buda-Kanizsa vasútvonalat, ekkor gördült ki az első személyszállító vonat a mai Déli pályaudvar elődjének számító Budai Indóházból. Az egykori indóház a második világháború pusztításai és a későbbi átépítések miatt teljesen eltűnt, egyedül a régi felvételi épületet díszítő koronás szárnyaskereket mentették meg az utókornak.


HIRDETÉS

Már az 1848-1849-es szabadságharc előtt felvetődött a fővárost a Balaton déli partja mentén Fiumével összekötő vasútvonal építésének gondolata, elsősorban azzal a céllal, hogy az itthoni árukat az osztrák közvetítőkereskedelem kikapcsolásával juttathassák el a tengeri kikötőbe, s így a világpiacra.

E gondolatot Kossuth Lajos és Széchenyi István is egyaránt támogatta azzal a különbséggel, hogy Kossuth a leggyorsabb és legolcsóbb megoldásként egy Fiume-Vukovár közötti vonal megépítését javasolta, hogy ezáltal az Alföld terményei a Duna és a vasút felhasználásával a legkönnyebben juthassanak el az Adriai-tengerhez. Széchenyi ezzel szemben egy Pest-Buda-központú vasúthálózatot képzelt el, amelynek egyik fontos ága a Pestről kiinduló és Fiumét elérő vonal lenne. Ez utóbbi elképzelés érvényesült, amelyet az 1848-as országgyűlés törvénybe is foglalt, megvalósítására azonban a szabadságharc miatt nem került sor.


Az Indóház képe korabeli rajzon

Gregersen Guilbrand (1824-1910) norvég mérnök miután kitanulta az ácsmesterséget, európai tanulmányútra indult, érintve Lipcsét, Drezdát, Prágát, majd mikor Bécsben ellopták személyes holmijait, Magyarországon kötött ki. 1847-ben érkezett Pest-Budára, ahol a vasútépítkezésbe kapcsolódott be. Nem sokkal később önálló feladatot kapott: ő építhette meg a Vág völgyi vasúti hidat. Az 1848-as forradalom nagy hatással volt rá, így önkéntesnek jelentkezett a IV. mérnökcsapatba, ahol utásztisztként szolgált. Paksnál harminchat óra alatt épített fel egy pontonhidat. A szabadságharc leverése után Olaszországba menekült, ahonnan 1851-ben tért vissza. 1888-ban bejegyeztette saját cégét (Gregersen G. és Fiai Építõ Vállalat), ami egy 1865 óta működő cégen alapult. Híd- és vasútépítéssel foglalkoztak, Magyarországon számtalan vasútvonal, pályaudvar és vasúti híd megépítése fűződik a nevükhöz, pl. az 1861-ben megnyílt Buda–Nagykanizsa vasútvonal, a budai indóház vagy nagykanizsai és székesfehérvári pályaudvar fogadócsarnokai.

A Buda–Kanizsa közötti vonalat 1861-ben adták át: a teherszállítás 1861. március 22-én indult el, míg az első személyszállító vonat április 1-jén futott be a budai Indóházba. A pályaudvarral egy időben készült el a 363 méter hosszú vasúti alagút is a Gellért-hegy alatt, amely mintegy két évet vett igénybe.

A fogadócsarnokhoz kapcsolódóan szolgálati lakásokat, raktárt, teherpályaudvart és szelvénytárolókat is kialakítottak. A gőzmozdonyok működéséhez szükséges vizet a Fő utca 5. számú ház pincéből szivattyúzták, amely egy Vár alatt futó Alagút szervizalagútján keresztül futott le a Dunáig.

Az épületet Karl Etzel tervezte, amely két egyforma épületszárnyból és a közéjük épített fából készült fogadócsarnokból állt. Az Indóház külső megjelenése és belső építészeti megoldásai 1945-ig változatlanok maradtak.


Az Indóház 1904-ben

A pályaudvart és a vonalat üzemeltető Déli Vasút (később Duna–Száva–Adria Vasút - DSA) nevű cég 1932-ben átkerült a MÁV-hoz, amely 1942-ben bővítette a pályaudvar fogadóképességét.


A Gellért-hegy alatti vasúti alagút 1927-ben (kép: Wikipédia)

A második világháború végi amerikai bombázások alkalmával az Indóház és vasútvonalai szinte teljesen megsemmisültek. A háború elmúltával, 1945 februárjában azonnal nekiláttak a romok eltakarításához, de csupán szeptemberre sikerült az állomást és a belőle kifutó vonalakat közlekedésre alkalmassá tenni.

A helyreállítás csupán ideiglenesen történtek. a pályaudvar elpusztult csarnokát és az érkezési oldalt egy fedél nélküli személypályaudvarrá alakították keskeny peronokkal, de a korábbi 4 helyett 6 vágánnyal. 1946-tól ezért a Pusztaszabolcsról érkező vonatok is ide futottak be.


A rommá lőtt vasútvonal 1945-ben

1962-ben építették fel az első utasforgalmi csarnokot, valamint további két vágánnyal bővítették a pályaudvart, hogy már a szombathelyi és pécsi vonatokat is fogadni tudják. A folytatást Kővári György építész vezényelte le: 1970-ben az utasforgalmi csarnokot oly módon bővítették ki, hogy összeépítették a már meglévő csarnokrészt a Vérmező felé kissé íves kialakítással körülbelül 30 méter szélességben és 85 méter hosszban emelt újabb, azonos küllemű épületrésszel (lásd: Déli pályaudvar).


Az új fogadócsarnok 1965 körül

A régi épület maradékait robbantással tüntették el, s csak egy homlokzati díszt, a koronás szárnyaskereket mentették meg belőle, amit a pályaudvar területén lévő biztosítóberendezési főnökség épületére helyezték át.

 

Adatok

 
 Tervezője: Karl Etzel
 Építés éve: 1861
 Bontás éve: 1945
 Stílusa: klasszicista
 Funkciója: indóház
 
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!