HIRDETÉS

Elevátor-ház
       A Boráros tér és a Közraktárak között

Az elevátorház és a közraktárak együttesének megépítésére a feldolgozóipar közvetlen közelében a ferencvárosi Duna parton került sor (itt voltak ugyanis a malmok), mintegy 740 méter hosszú és átlagosan 70 méter széles, vagyis kb. 51.000 m² nagyságú területen. Tudták már akkor is, milyen fontos, hogy közút, vasút, és vízi út össze legyen forrasztva.


HIRDETÉS

Új fővárosi raktárak létesítése 1868 óta téma volt, azonban már 1879-et írunk, amikor megkezdődik a Duna parti teherpályaudvar szomszédságában a közraktárak, majd 1881-ben az elevátorház építése. Az építkezés egyre sürgetőbb lett a növekvő ipar számára, mert a tárolókapacitás vészesen rossz minőségű volt. A főváros elszórt helyein pincékben, és különféle magánraktárakban elhelyezett búza szállítása, mérlegelése, és tárolása igen nehézkes volt, ráadásul a folyó évenkénti legalább két áradása miatt a talajvíz gyakran elöntötte ezeket.

A hosszas alkudozás végén, amely az építkezések megkezdését és a finanszírozás módját kísérte a főváros a saját költségen való megépítés, és egy ún. vegyes rendszer mellett döntött. Ez azt jelentette, hogy mind a raktárházak (4db), mind az amerikai típusú elevátor épületek (2db) megépülnek, míg korábban a két dolog egymással versenyzett.

Az elevátor tervpályázatára 8 terv érkezett be. A győztest 1880.április 16-án hirdették ki, Ulrich Keresztély szerénytelenül csak „System Ulrich” jeligével beadott pályázata nyert. Ez abban tért el a többitől, hogy nem vette komolyan a kiírást, és nem az amerikai típusú elevátorszerkezetet másolta, hanem egy saját elrendezéssel állt elő.

Az építkezést szintén finanszírozási problémák kísérték, ezért az eredeti programot több ponton csonkítani kellett, például a korábbi két elevátorépület helyett csak egy megépítésére került sor. A hatóságoknak nem tetszett, hogy a rendszert mozgató gőzgépek 20 méteres magasságba kerülnek, pedig az áthaladó vasúti vágányok miatt nemigen volt más választás.

A gőzt előállító kazánokat egy külső épületbe helyezték, amit egy földalatti csővel kötöttek össze az elevátor gépházával. Az épület földszintjén 4 vasúti vágány haladt át. Legfeljebb 20 vagonba lehetett egyszerre rakodni a 15 méter magas silókból, melyből 290 darab állt rendelkezésre a tíz automata mérleghez ugyanennyi csoportba sorolva. Ezek összes kapacitása 25.000 tonna volt.

A padlásszint összesen 22 méteres magassággal rendelkezett, ahonnan a gabona átforgatását, és tisztítását végezték. A névadó szerkezetből, vagyis elevátorból összesen 18 volt az épületben, ezek közül 10 a vasúti ki és berakodáshoz.

Komoly hangsúlyt fektettek a tűzbiztonságra, így az egész épület egy hatalmas vasszerkezet volt, amit téglával borítottak, egyedül a tető, és a padlózatok készültek fából. A Dunaparton horgonyzó uszályokból óránként 65 tonna termést tudtak kiemelni.


A sérült elevátorház 1948-ban, a bontás megkezdése előtt

Az épületeket 60 évre a Magyar Leszámító és Pénzváltó Bank vette bérbe. Jelentőségük a termelés átalakulásával azonban folyamatosan csökkent. Az elevátorház és a környéke a dunai teherpályaudvar, és a Horthy Miklós híd közelsége miatt 1942-45-ben fokozottan ki volt téve a bombázásoknak. A sérült elevátort végül 1948-ban bontották le, helyén közparkot létesítettek Nehru-part néven.

Hogy a városkép nyert vagy veszített e ennek az ipari épületnek az eltűnésével? Tény, hogy közel 58 méteres magasságával meghatározó eleme volt annak. Ulrich írásának végszavában a „város dunamenti palotasora méltó lezárásának” nevezi. Több könyv turisztikai látványosságként emlékezik meg róla. Valószínűleg iparilag csúcsteljesítmény volt (teljesen automatizált) tekintve, hogy az épületben alkalmazott gépészet szabadalmát az Egyesült Államok, Belgium, Németország, Franciaország, Oroszország is megvásárolta. Hogy építészetileg mennyire kár érte?

Az akkori ipari épületek színvonalát hozta, és ez a színvonal nem volt alacsony. Ha ma állna, ipari műemlék lenne. De valószínűleg ha épségben átvészeli a háborút akkor is lebontották volna. A Petőfi híddal az Elevátor szinte megismételte azt amit az Erzsébet híd és a Belvárosi Plébániatemplom csinál. A hídfő háború utáni szélesítésekor pedig útban volt, többek között ezért is bontották le.

Forrás: varoskepp.blog.hu

 

 

Adatok

 
 Tervezője: Ulrich Keresztély
 Építés éve: 1881
 Stílusa: ?
 Funkciója: ipari épület
 Bontás éve: 1948
 
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!



A háborúban megrongálódott épület 1945-ben


Az Elevátor-ház melletti közraktárak elbontása után maradt téglahalmok