HIRDETÉS

Redout
       V. kerület, Belváros, Vígadó tér

A régi Redout legenda volt. Emlék a reformkori Pestről. Mesébe illő farsangi báljaival és koncertjeivel, amelyeken olyan nagyságok szórakoztatták a zenerajongó polgárokat, mint az idősebb Johann Strauss vagy Liszt Ferenc. A Redout mindössze tizenhat évig létezett. 1833. január 13-án nyitották meg, s 1849 májusáig állt: Buda ostromakor a várat védő Hentzi tábornok bosszúból szétlövette.


HIRDETÉS

Redoutnak vagy Redutnak hívták Európa-szerte a városi vigadóépületeket. Pesten már 1802-ben felmerült egy színház- és vele egy telken egy báli- és koncertpalota építésének igénye. A mai, Vörösmarty téri „elizélt palota” helyén 1812-ben el is készült a Városi Színház (a későbbi Német Színház), s ezzel együtt kellett volna felépülnie a pesti Redoutnak, hátát a színház hátának vetve, homlokzatával pedig a Duna-partra nézve. De pénzhiány miatt csak az alapjai készültek el 1812-re.

Első terveit a színházat is megálmodó Johann Aman építész vetette papírra, de az évek multával egyre inkább Pollack Mihály új terve felé hajlott a Szépítő Bizottmány és József nádor választása. Így aztán 1828-ban Pollack tervei szerint kezdték építeni a város mulatóházát, és 1832-ben elkészült az új Duna-parti palota.

Szimmetrikus, szép harmóniájú, klasszicista épület lett. Közepéből árkádlábakon álló erkély ugrott ki, s ezen hat karcsú oszlop sorakozott timpanonos tetőt tartva. A palota kerekített végű báltermi ablakai két emelet magasságúak voltak. A földszinten boltozatos mennyezetű kávéházat nyitottak.

Az emeleten három jelentős méretű terem volt: középen a nagy, jobbra a kis bálterem, balra a cukrászda. Mindegyik igen tágas, több emelet belmagasságú. A báltermekben hatalmas, Bécsben készült csillárok ontották a fényt, amelyet falitükrök sokszoroztak. Régi báli illusztrációkon meg is számolhatjuk, hány csillár lógott a termekben: a nagyban kilenc, a kicsiben három (Clement List bécsi aranyozó munkái).

S ha már elárultuk a csillár készítőjének nevét, mondjuk el, hogy a parkettát, melyen oly sok táncos láb csusszant, Gut Vince pesti asztalos készítette, a stukkók és szobrok pedig Uhrl Ferenc munkái.

Tudjuk a termek színét is: a nagyterem sárgás színekben pompázott, a kisebb zöld és arany, a cukrászda pedig szürke volt, de a székei cseresznyevirág mintázatúak.

Vay Sándornak kellene lenni, hogy az itt lezajlott bálok hangulatát visszaadhassuk. A Redoutot már délelőtt kinyitották a kíváncsiskodók előtt, akik azonban csak a folyosókon sétálhattak, s legfeljebb az ajtókból nézhették meg a báli termeket. A megnyitást este természetesen bállal ünnepelték, mégpedig maszkabállal. Akkoriban az volt a szokás, hogy tánc előtt kis koncert keretében a zenekar előadta a táncolni való muzsikát, amelyet a közönség többnyire türelmetlenül hallgatott, mert alig várta, hogy elkezdődhessen végre a mulatság.

A nyitóbált Tomala Ferdinánd pesti zeneműkereskedő, zeneszerző rendezte, s az ő Zampa című keringője volt az első szám, amely felhangzott. Ezután következett szintén Tomalától a „dudás-galopp”, majd pedig az idősebb Strauss és Lanner keringői csendültek fel. Közben megérkeztek a táncolni vágyó álarcosok, akik eleve kihagyták a koncertet. A nők többnyire fehér ruhát viseltek, az volt akkoriban a divat, s a báli tudósítók szerint a boa éppen kimenőben volt a módiból. „Le a bálakon a boával!” – hangzott a jelszó.

A Hasznos Mulatságok című lap krónikása meglehetős iróniával tudósított a nyitóeseményről, s főleg a magyar szót, a nemzeti öltözetet és táncot hiányolta: „a magyarosan nem öltözött nem is kíván magyart ugrani” – írta. „A bál fényes volt; tündérek palotáiba vélted magadat álttéve annál inkább, minthogy nőink tündéreket vagy angyalokat akarva utánozni nagyrészt fejérben öltöztek valának... A magyar öltözet látatlan színű volt...” A magyar szó belefúlt a németbe, „de azért a bál magyar vala. Vagy kétszer szólamlott meg a nemzeti muzsika... és talán öt magyar ifjú is tánczolt rajta. (...) A dudás galopp Tomala Ferdinándtól nagy kedvességet nyere, s a bő ujjú ingben volt dudás büszkén emelé bagósüvegét a zajos taps alatt. Fő táncz a német vala; százan és százon kerengtek a sima, viaszos padlózaton. (...) Álarczások számosan jöttek, szépek, rútak, világiak, szerzetesek, vígak, szótalanok, spanyol, törökök, németek; svájczi hölgyek, halászlányok stb., magyar férjfiut nem láttam álarczásat (...) két nőcske mutatkozott bánáti magyar öltözetben arczát elálozva. És kivált ezért vala magyar a bál.”

Strauss, a „bécsi Orpheus” még ebben az évben ellátogatott Pestre, mégpedig ősszel, üveghintón. Kétszer is fellépett a Redoutban harmincegy tagú zenekarával. A következő évben eljött a másik valcerfejedelem, az öreg Lanner is. De vendége volt a háznak Vieuxtemps, a belga hegedűzseni, Olle Bull, a norvég hegedűvirtuóz, Rubinstein Antal orosz származású zongoraművész, és természetesen a zongora magyar királya, Liszt Ferenc, aki 1839-ben és ’40-ben is adott itt koncertet a könnyekig meghatott, s egyre inkább nemzeti érzelmű közönség előtt.

Ugyanezekben az években a festők is igénybe vették a Redout adottságait. A kisteremben rendezték meg a Trefort Ágoston vezetésével létrejött Pesti Műegylet első kiállítását 1840-ben. A külföldi és hazai alkotók képei között legnagyobb sikere idős Markó Károly idilli tájfestményeinek volt.

A nemzeti érzület pedig egyre nagyobb teret nyert Pesten, ebben a német városban. A Redoutban is egyre többet járták a csárdást, amely ekkoriban jött divatba, többek közt Széchenyi István ösztönzésére, aki maga is szívesen táncolta. A magyar zene összecsendült a magyar politikai törekvésekkel, amelyek végül az 1848-as forradalomhoz vezettek. Ebből is kivette részét a Redout. Nagytermében nyitották meg ugyanis 1848. július 5-én az első népképviseleti országgyűlést, s itt mondta el néhány nappal később Kossuth Lajos ama hátborzongatóan gyönyörű beszédét a nemzeti őrsereg felállításának szükségéről, melynek végén a szónok jelképesen „leborult a nemzet nagysága előtt” – merthogy a képviselők megajánlották a szükséges összeget.

Egy évvel később az épület már nem állt. Amikor Görgey Budát ostromolta, a várat védő Hentzi tábornok 1849. május 15-én bosszúból, elrettentésül szétlövette a pesti Duna-sor palotáit. A Redout leégett.

A romokból megmentett részeket kiárusították. Így került a nagy bálterem egyik csillárja a Király utca és a Nagymező utca sarkán álló Szent Teréz-templomba, ahol ma is megcsodálható. Csak már nem viaszgyertyák égnek benne, hanem gyertya alakú villanyégők. Ennyi maradt a régi Vigadó fényéből.

 


A Pollack-féle Vígadó terve

Már a XVIII. század végétől eredeztethető az az óhaj, mely szükségesnek tartott egy rendezvények tartására alkalmas épület létesítését. Ez mindenütt, így Pesten is a formálódó polgári közösség megjelenését jelenti. Pest német lakossága kívánságára, bécsi támogatás mellett, 1808 és 1812. között megépült a Német Színház, melynek építésze szintén az udvar által támogatott Aman volt. Pollack itt is közreműködött, mint vállalkozó kivitelező, de a fennmaradt iratanyag tanúsága szerint személyisége hamarosan, jellemző módon befolyásolta a történéseket. Meglepő önállósággal és határozottsággal lépett fel. Bár az épület vitathatalanul Aman műve volt, de az építkezés során Pollack közreműködése is ismertté vált.

Aman a Német Színház tervezésénél a megvalósult európai példákat akarta követni s valóban az akkorra már sok helyen ismert szimmetria tengelyes szervezésű, félkörös nézőterű, előcsarnokos színház épült fel. Az alaprajzi rendszerben rejlő hármas tagozódás kihatott az épülettömb dunai oldalán létesített rendezvények céljára szolgált teremsorra is, melynek befejezése anyagi okok miatt elhúzódott. A kettős megközelítésű épület valójában két főhomlokzattal rendelkezett. A Német Színház leégése és elbontása után a valamikori nyugati épületrész önálló szerepet kapott. Ebből lett a híres pesti Redout, a Vigadó.

A Vígadó építészeti megjelenése a pesti Dunapart kiépülésével vált fontossá. Bár Aman kezdte tervezni, de befejezése - 1816- tól - Pollack nevéhez fűződik. A régi és az új mester apró zsörtölődései közepette szinte egy új épület létesült. Megmaradt az épület alaprajzi és homlokzati hármas tagolódása, de a középrizalit erőteljesebbé vált és a látványos háromszintes palotahomlokzat jobban érvényesült. Az öttengelyes középrizalit gazdag stílusismeretről tett tanúbizonyságot és tömegével szerencsés arányban volt a két háromtengelyes oldalszárnnyal. Ezzel kialakult az a középrizalitos pesti középülettípus, melynek hatása a vidéki klasszicizmus során is oly sokszor volt látható. A mű a harmincas évek elején készült el s Pollack nagy dicsőségét hozta. Sajnos az épület a következő évtized viharaiban jelentősen megrongálódott, majd a romantika korában, Feszl Frigyes zseniális alkotásaként született újjá.

Forrás:
Kalmár Miklós (Pollack Mihály című műve nyomán)
Hegedűs Sándor (József nádor Kislexikon című műve nyomán)

 

Adatok

 
 Tervezője: Pollack Mihály
 Építés éve: 1832
 Stílusa: klasszicista
 Funkciója: színház, bálterem
 Elbontották: 1849
 
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!