HIRDETÉS

Budapest lakótelepei
       Panelek

A panelház (röviden panel) előregyártott vasbeton elemekből készült lakótömb. A volt keleti blokk államaiban a legelterjedtebb, de a Föld számos országában próbálták a 20. század nagy világháborúi után kialakult lakáshiányt ezzel a viszonylag gyors és olcsó építési technológiával csökkenteni. Magyarországon közel 788.000 panellakás található, ezekben él a lakosság ötöde.


HIRDETÉS

Magyarországon az első kísérleti jellegű panelház 1959-ben épült fel kohósalakos technológiával Dunaújvárosban. Az 1961-ben induló első 15 éves lakásépítési tervben több százezer lakás felépítését irányozták elő az átvett, és részben továbbfejlesztett szovjet házgyári technológia alapján. A döntést hosszas lakáspiaci és városszerkezeti elemzés előzte meg, és természetesen figyelembe vették az ország rendelkezésre álló anyagi forrásait is. Ennek keretében három házgyár építését határozták el.

Ezekben a korai házgyárakban készültek az 1960-as évek Magyarországára jellemző vakolt falú, 4-5 emeletes, három lépcsőházas paneltömbök elemei (például a József Attila lakótelep). Ezek a lakások többségében kétszobásak, átlagosan 53-55 négyzetméter alapterületűek, és korukból adódóan ezek szorulnak rá legjobban a felújításra (de leginkább a lebontásra - a szerk.).


Budapest panel lakótelepei
1:
Békásmegyer, 2: Római, 3: Kaszásdűlő, 4: Óbuda, 5: Gazdagrét, 6: Őrmező, 7: Lágymányos,
8: Kelenföld, 9: Budafok, 10: Csepel, 11: Pesterzsébet, 12: József Attila, 13: Kispest, 14: Lakatos,
15: Havanna, 16: Gloriett, 17: Kőbánya-Központ, 18: Kőbánya-Újhegy, 19: Rákoskeresztúr,
20: Centenáriumi, 21: Gyakorló utca, 22: Füredi út, 23: Jerney, 24: Szigony utca, 25: Kárpát utca,
26: Vízafogó, 27: Árpád híd, 28: Béke tér, 29: Újpalota, 30: Pestújhely, 31: Újpest, 32: Káposztásmegyer
  

Az 1970-es évektől a fokozódó demográfiai nyomás, és ezzel összefüggésben a várhatóan bekövetkező lakáshiány újabb lépés megtételére ösztönözte a pártvezetést. Ennek következtében számos új házgyár épült, amelyek már modernebb, nagypaneles elemeket gyártottak. Praktikus okokból sok esetben a lakások konyhabútorai, beépített szekrényei is a házgyárban készültek.

Az 1970-es években épült panelházaknak a legrosszabb a társadalmi megítélése, mivel a tömegtermelés és a határidők minden áron való teljesítése sokszor a minőség rovására ment, illetve többségében 8-10 emeletes tömbök épültek, ami miatt zsúfoltság alakult ki, és ez rontotta az emberek közérzetét, valamint a városképet.

Ebben az időszakban kezdődött a legnagyobb magyar lakótelepek építése (például Békásmegyeri lakótelep, Újpesti lakótelep, Újpalota). A nagypaneles épülettömbök már nem csak szovjet házgyári technológia alapján készültek, hanem nyugati (Larsen-Nielsen típusú) módszer szerint is (például a Füredi utcai lakótelep).

A nagy paneltelepítési hullám lezajlása után az 1980-as években folytatódott a több ütemben készülő nagy lakótelepek építése. A Kádár-korszak utolsó évtizedében sokkal szerényebb méretű épületeket terveztek, és a kivitelezés minősége is jelentősen javult. Több lett a háromszobás lakás, illetve odafigyeltek a lakókörnyezet minőségére is. Sok esetben a sivár lapostető helyett nyeregtető került a tömbházakra, ami jelentősen javította kinézetüket látványukat (például a Káposztásmegyeri lakótelep).

A rendszerváltás után a házgyárak az ezeket létrehozó korábbi politikai és gazdasági rendszer sorsára jutottak. 1990 után a még félkész lakótelepeket befejezték.

A panelépítés harminc éve alatt közel 788.000 panellakás épült fel, amelyek meghatározzák a magyarországi nagyvárosok és iparvárosok képét. Arányaiban a legtöbb panellakás Komárom-Esztergom megyében található (az összes lakás 25%-a van panelházban). Az arányokat tekintve a sorban a második Budapest (az összes lakás 22,6%-a, 189.667 db).


Panelek látványa a Szent Imre Kórház emeleti ablakából


Kelenföldi panelek a Szent Imre Kórház emeleti ablakából

Mária Valéria-telep

Budapest szégyene volt a Mária Valéria-telep. E "ládaváros" a munkanélküliek és az éhbérért dolgozók nyomortanyája volt. A nyomortelep felszámolásáért Magyarország nagy erőfeszítéseket tett, amelynek helyére harmincezer ember számára épült egészséges, modern lakótelep.


Az egykori Mária Valéria-telep

Az 1880-as években a területen sertéstelep, a Nagy Sertés tó és egy hatalmas füves legelő húzódott, amely ekkor Budapest határán feküdt, Kispest szomszédságában, amely ekkor még különálló, független település volt. Megemlítendő, hogy Ferencváros déli határán, közvetlen a Déli vasúti híd fölött azért épült fel 1870-ben az Közvágóhíd, mert ettől délre helyezkedett el a többszázezer marhát befogadó Bika- vagy Bivalyrét, ahonnan a vidékről érkező sertést és marhát rögtön a vágóhídra lehetett küldeni. E környék Kispestig illetve Erzsébetig kifejezetten ezzel foglalkozott, amely csak a századforduló után kezd el fokozatosan megszűnni Budapest határainak kitolásával, illetve az újabb létesítmények építésével.


1884-ben tó és legelő húzódott Budapest és Kispest határán


18
94-es térkép részlete

Az 1890-es évekre már szemétlerakodó és szemétvasút állomás, valamint egy katonai gyakorló- és lőtér működött a legelő helyén, a tavat pedig keskeny csatorna segítségével néhány év alatt lecsapolták.


A Mária Valéria-telep előtti időkben (térkép részlete 1902-ből)

Az első világháború kezdeteitől fogva annyi sebesült érkezett a fővárosba, hogy a szomszédos Honvéd kórház bővítményeként barakk-kórházat hoztak létre. Az építkezés már 1914 őszén megkezdődött, s két éven belül 120 ideiglenes barakk várta a frontokon megsebesült katonákat. Az 1916-ra kiépülő kórháztábort a folyton jótékonysági gyűjtéseket szervező Mária Valériáról nevezték el. 1916-ban már nem fából, hanem téglából építkeztek, 1917-ben a telepet körbekerítették, majd az utolsó téglaépületeket 1918-ban adták át. Ekkorra a főbb téglabarakkok katonai elosztóként működtek.

A háború és a kommunista terror után, 1918-ban a kórházat felszámolták, majd a barakkokat lakásokká alakították át. Ezekbe először a hazatérő fővárosi katonák, majd az elcsatolt magyar területekről menekülő állami tisztviselők költöztek.


A Mária Valéria-telep egy 1981-as térképen

1920-ban a Főváros intézkedésinek köszönhetően a telepet három, jól elkülöníthető részre osztották. Délkeleten, a Határ út felé 54 fabarakkot téglaépületté alakítanak át (kislakásos telep), amely a József Attila lakótelep építésének idejében is sokáig fenn áll. A telep középső része 80 fabarakkból állt, ahol a legnagyobb nyomor volt tapasztalható, s itt a legrosszabbak az életkörülmények. Az Ecseri útnál található a 16 téglaépületből álló legnagyobb rész.


A Mária Valéri-telep

A telepen hatalmas volt a nyomor. 1945 után még jó pár évig nem kerül napirendre a telep felszámolása, hiszen ennél sürgetőbb feladatok megoldására sem volt pénz. A főváros és az ország romokban hevert. A Rákosi-korszakban annyira szégyellték ezt és az ehhez hasonló nyomortelepeket, hogy létezésükről sem nagyon akartak beszámolni, így kézzelfogható adat is alig található róla.

1957-ben, a Kádár-korszak elején kezdik el a telep bontását, amellyel párhuzamosan kezdik el építeni a József Attila lakótelepet. 1966-ig négyemeletes komfortos lapos tetős téglaházakat építenek melyekben viszonylag kis méretű, de komfortos lakások találhatók.

 

József Attila lakótelep

A három ütemű építkezés során a lakótelepet eleinte Üllői úti lakótelepnek hívják. Az első ütem során az Üllői út - Dési Huber utca - Egyetértés utca - csárdás köz által határolt területen készül el 2312 lakás. A második ütemben 3002 lakás épült fel, majd a harmadik ütem során a Gyáli út - Ecseri út - Epreserdő utca - Csengettyű utca - Börzsöny utca - Toronyház utca - Dési Huber utca által határolt területen készül el 1795 lakás.


A lakótelep építésének ütemezése (GoogleMaps)

A lakóházak között 5 bölcsődét, 3 általános iskolát és 1 középiskolát építettek fel, valamint elkészült a Dési Huber István Művelődési Ház és a könyvtár épülete is. 1973-ban megépítik a Pest-Buda mozit, majd az 1980-ban felépített tizenegy emeletes házak átadásával befejeződik a lakótelep építése.


A József Attila lakótelep építésének vége felé

A lakótelep útrendezése nem merev derékszögű, mint az addig épített lakótelepeké, s a házak sem az utcavonalra kerültek, hanem tájolás szerint igazították őket dél felé. Az utcák hat központi tér köré csoportosulnak, s így kisebb egységeket fognak közre. Az öt-hat házból álló tömbök között viszonylag nagy szabad terület maradt.

 

Állami lakótelep

Az Állami lakótelep 1924-től 1976-ig létezett az egykori Magyar Lőszergyár Rt. telepe helyén.

Az 1910-es évek elején Pestszentlőrinc és Kispest határán, a MÁV Lajosmizsei vasút mellett nagy területet vásárolt meg Lipták Pál mérnök (az első magyar harckocsi megépítője). 1916-tól átállt a hadfelszerelési cikkek gyártására. Először felépített egy martinacél-gyártó üzemet és hengerdét, majd 1916-tól átállt a hadfelszerelési cikkek gyártására. Ekkor a gyártelep mellé építettek egy fallal körülvett lőszertelepet is, amely a Magyar Lőszergyár Rt. telepe volt.

Az első világháború vége felé Lipták gyárai már hitelben szállították a fizetésképtelen államnak a hadianyag-utánpótlást. A világháborús vereség és a trianoni békeszerződés azonban felemésztette Lipták tekintélyes vagyonát, mivel a háborús szállításait sohasem egyenlítették ki, bányái nagy része pedig az elcsatolt országrészekben maradt. A lőszergyártó telep műhelyei és raktárai azonban már Lipták életében hasznosultak: a világháború végén, 1919-ben a Budapestre bevonuló román csapatok leszerelték és elszállították. Ezzel a hadiipari termelést folytató Lipták-gyár megszűnt.

A trianoni békeszerződés után megindult a menekültáradat a korábbi magyar területekről. Elhelyezésük különösen Budapesten járt komoly nehézségekkel, ezrek laktak pályaudvarokon, vagonokban. A Népjóléti Minisztérium, melynek élén Bernolák Nándor állt, az ország több városában, Budapesten és közvetlen környékén is nagyszabású lakásépítési programba kezdett.

A legnagyobb kislakásos telep Pestszentlőrinc határában épült ki. Az erdélyieken kívül sokan jöttek a Felvidékről, a Délvidékről: a közös sors összekapcsolta őket, és a lakók szorgalma, összefogása kedves kisvárost varázsolt az egykori gyártelepből.


Az Állami lakótelep tervrajza (kép: Wikipédia)

1921-ben a magyar állam az I. világháború után, a trianoni békeszerződésben elcsatolt részekről menekültek elhelyezésére az egykori állami lőszertelepi épületek és raktárak átalakításával 130 kataszteri holdon elterülő állami telepet hozott létre. A 252 egy- és kétszobás lakás építése 1924-ben fejeződött be. Először gyors megoldásként csak a meglévő épületeket alakították át. Később a beépítetlen területeken négy- és hatlakásos földszintes házakat, illetve néhány emeletes lakóházat is felhúztak. Számos kedvező feltétel segítette és gyorsította a munkát. Az önellátásra berendezkedett, kőfallal körülvett telepnek saját gondnoksága, több boltja, elemi iskolája, saját vízműve, csatornája, szennyvíztisztítója, villanyvilágítása, illetve sportegyesülete és kultúregyesülete, sőt kaszinója volt. A telepet a minisztérium alá rendelt Gondnokság irányította, szedte a lakbért, működtette a közszolgáltatásokat, a szociális intézményeket. A falat megszakító kapukat éjszakára bezárták.


A lakótelep víztornya

A lakbérek nagyon alacsonyak voltak (a harmincas évek közepén átlagban évi 40 pengő), ezért a menekülteket követve a környező gyárak munkásai, kis fizetésű hivatalnokai is egyre nagyobb számban költöztek az állami telepre. Az 1920-as évek közepén már hatezer ember lakott az Állami lakótelepi házakban, sőt a második világháború kitörésekor már 8–9 ezren. Általában sokkal jobb körülmények között éltek, mint a többi szükséglakótelepen (például a Mária Valéria-lakótelepen vagy az Auguszta-telepen), vagy akár a belső pesti kerületek bérlakásainak többségében élők.

Az Állami-lakótelepet sajátos kettősség jellemezte: az itt élők 70–80%-a állandó fizetéssel rendelkezett, önálló lakást bérlő állami alkalmazott, munkás, kistisztviselő volt, akik lakbért fizettek, komoly jövedelemhez juttatva ezzel előbb a Népjóléti, később a Belügyminisztériumot. Ebből a jövedelemből támogatták részben a legszegényebbeket, állították fel az ingyen-konyhát, támogatták a többi szükséglakótelepet. A telepen lakók kb. 30%-a a nyomorgók köréből került ki, ők gyakran minden jövedelem nélkül, sok-sok gyerekkel tengették életüket a kiutalt 1-1 szobában vagy konyhában.

Az 1930-as években a tartósan nem fizetők egy részét még az ilyen szociális szükséglakásokból - is kilakoltatták. Érdekesség, hogy a telepen sokáig nem neveztek el utcákat, hanem az épületek számot kaptak, s ez a számozás megmaradt egészen a bontásig. Viszonylag hamar létrehozták a polgári iskolát, majd miután az a település más részére költözött, a telepi elemi iskolát a 20-as és a 21-es számú épületben helyeztek el.

Már a két háború között az ingyen-konyha mellett csecsemővédő egyesület, az óvodáskorúaknak napi háromszori étkezést biztosító napközik, munkaiskola, sőt tisztasági fürdő is működött itt. A szikvízüzem, a szőnyegszövő műhely és a telep karban- és tisztántartása munkalehetőséggel is szolgált a rászorulóknak. A hívek adakozásából és közmunkájával 1934–35-ben felépült a (mai) Szent László római katolikus templom, 1935–36-ban pedig az unitárius templom (a hetvenes években mindkettőt bontásra ítélték, de szerencsére megmenekültek, és felújítva ma is állnak.)

A II. világháborúban csupán néhány épületet ért bombatalálat. Az Állami-lakótelepet 1945-ben Pestszentlőrinchez csatolták. A háború után is voltak problémás, nehezen élő családok, de a többség számára az alapvető létfeltételek - még ha szűkösen is - biztosítva voltak. A telepiek nem tudták karban tartani az egyre inkább leromlott épületeket, és erre a kerületi tanácsnak sem volt lehetősége. Aztán az ötvenes évek végén a lakók – tanácsi segítséggel – elkezdték korszerűsíteni a lakásokat, a kamrákból fürdőszobákat alakítottak ki, egyre több szobában állt cserépkályha. Összetartó közösség jött létre. Sőt 1956 után két üresen álló grundon még három új házat is felhúztak, immár komfortos lakásokkal.

A telepet 1976-ban lebontották. Helyén épült fel a Havanna lakótelep.


Az Állami lakótelep bontása 1976-ban

 

Havanna lakótelep

Határai: Baross utca, Margó Tivadar utca, Kolozsvár utca, Barcsay utca, Vörösmarty Mihály utca. Területe hozzávetőlegesen 60 hektár. 140 db házszámmal rendelkező, 34-72 m2-es, összkomfortos panelházból áll, amikben több, mint 6000 lakás (a kerület lakásainak 16,6%-a) található, kb. 17500 lakóval (a kerület lakosságának 18,3%-a). 1989-ben a lakások 31%-a volt magántulajdon, míg 2000-ben már csak 5% maradt önkormányzati bérlakás.

Az Állami lakótelep „rekonstrukcióját” a hatvanas években már tervezték, de akkor még nem láttak hozzá, erre még több mint tíz évet kellett várni. Az ötödik ötéves terv időszakában aztán eltüntették az Állami lakótelepet, és 1977-ben elkezdték a Havanna lakótelep építését. A Fővárosi Tanács beruházása akkor ötmilliárd forintba került; ebből a pénzből 5600 lakás építésére futotta. Szinte rekord gyorsasággal, egy év alatt felhúzták az első házakat, és 1978-ban beköltöztek az első lakók.

A lakótelepek építések korszakainak vitathatatlan királya Magyarországon a 70-es évek második fele. Ebben az időben a lakótelep építések technológiája a szovjet mintára bevezetett nagypaneles technológia volt. E technológia alapvető célkitűzése kettős: gyorsan, olcsón építeni. A lakótelepek egyre inkább kiszorultak a város szélére, ezt jól példázza a Havanna lakótelep elhelyezkedése is.

A teljes beruházás, két ütemben (1977-1981, 1983-1985) zajlott. Végül a 60 hektáros területen 6020 lakás készült el, és több mint 20000 ember talált otthonra a lakótelepen. A lakások 34-72 négyzetméteresek, összkomfortosak. Az épülettömbök 10 és 11 emeletesek és az itt lakók elnevezése alapján „egyenes - vagy cikk-cakk - kialakításúak.

A szocialista időszakban a Havanna-lakótelepen magán (szövetkezeti) és állami (tanácsi) lakások épültek. Ezek között már a kezdeti időkben is hatalmas minőségi különbségek voltak, amelyek az évtizedek alatt tovább nőttek. A hitelre vett öröklakásban lakók 10-25 év alatt törleszthették a vételárat. Ezekben a házakban Lakásfenntartó Szövetkezetek (mai szóval: társasházak) alakultak, és közös költséget szedtek a lakóktól a folyamatos fenntartásra, állagmegőrzésre és felújításra. A tanácsi lakásokban lakbért kellett fizetni, ami olcsóbb volt, de a lakók lényegesen kevesebb szolgáltatást kaptak érte. Többek között ennek köszönhetően a két típus különbsége máig is megdöbbentő.

A Havanna-lakótelep „híre” az 1970-es, 1980-as években megérdemelten volt erősen negatív, még akkor is, ha az igazán félelmetes adatok csak a rendszerváltást követően kerültek napvilágra. A témáról készült tanulmányok és az abban az időben itt lakók egybehangzóan állítják, hogy a lakótelep rászolgált rossz hírére. Ennek több oka ismert, ezek röviden: lakónépesség nagy sűrűsége, kor, végzettség és etnikum szerinti összetétel. A demográfiai és etnikai mutatók a lakótelepen nagyban különböztek a fővárosi átlagtól. Többek között az említett okokra vezethető vissza a bűnözés szignifikáns emelkedése, az alacsony lakásárak alakulása is.

Az 1980-as évek végére, 1990-es évek elejére Budapest és a kerület vezetése jól látta azt, hogy a szükséges és korábban elmaradt beruházások pótlása, a megfelelő környezet kialakítása hosszú távon biztosítja azt, hogy a Havanna lakótelep egy élhető és kedvelhető városrész legyen. A közbiztonság javítására térfigyelő kamera rendszert telepítettek.

A lakótelep az elmúlt 20-30 évben sokat változott. Az itt felnőtt generáció egy része, aki tehette, már elköltözött. A másik, itt maradt részük viszont ma is itt lakik, gyermekeit neveli és láthatóan többet törődik lakókörnyezetével.

A lakótelepen több óvoda, bölcsőde, és iskola található, helyben van felnőtt- és gyermekorvosi rendelő, művelődési ház, valamint két templom. A sétányok, ha lassan is, de új külsőt kapnak. A háztömbökön is itt-ott már látszanak a felújítás eredményei. A panelprogram, az egyedi fűtési rendszer kialakítása és a 2002-ben kiépített kamerás térfigyelő rendszer mind-mind azt mutatja, éled hamvaiból a lakótelep. A bűnözés visszaszorult, és nem kirívóbb, mint bármely más budapesti lakótelepen.

 


 

Gazdagréti lakótelep

A Gazdagréti lakótelep hírnevét a Szomszédok című magyar tv-film alapozta meg. A gazdagréti az ország egyik legszebb lakótelepe. A változatos domborzati viszonyok, a különböző magasságú és típusú épületek, a hatalmas zöldterületek és a budai hegyek felöl áramló friss levegő teszi élhetőbbé Gazdagrétet a többi „betondzsungellel” szemben.

A lakótelep Budapest XI. kerületében található, közvetlen a Budaörsi út és az M1-M7-es autópálya ki- illetve bevezető szakasza mellett. A XI. kerület a főváros legnépesebb, s az egyik legnagyobb kiterjedésű kerülete. Gazdagrétet északon Sashegy, északnyugaton Sasad, délen Hosszúrét, keleten pedig Őrmező határolja.

A lakótelep építése 1983-ban kezdődött el, s 1989-ig tartott a Budaörsi út, Gazdagréti út, Szurdok utca, Nagyszebeni út, Rétköz utca által határolt, mintegy 90 hektáros területen.

Gazdagrét területén már az őskortól kezdve emberek éltek: a lakótelep földmunkálatai során egy római kori temetőt találtak, amelynek keleti szélén egy őskori gödör is előkerült. Ebben késő-rézkorból származó edények voltak. A kéthónapos ásatás és leletmentés eredményeként egy csaknem teljes 115 sírból álló temetőt sikerült feltárni.

Valószínű, hogy a temető a IV. században alakult, s legkésőbb az V. század végéig használták. A temető kettőssége már a feltárás során megmutatkozott. A korábbi periódus sírjai észak-déli tájolásúak voltak, és gyakran kerültek elő tégla- és kőládasírok. A sírmellékletek között megtaláljuk a jellegzetes későrómai ékszereket és viseleti tárgyakat, valamint a IV. század végének jellegzetes agyag- és üvegedényeit. Különösen szépek az ún. zöldmázas kancsók, valamint a férfi sírok rangjelző hagymafejes bronz figurái. A IV. század végén megváltozott a temető szerkezete. A sírok kelet-nyugati tájolásúak, többnyire egyszerű földsírok voltak. Hiányoznak az agyag- és üvegedény mellékletek, vagyis a halottak mellé nem temettek „túlvilági útravalót”.

A XV. századtól kezdve a lakótelep építésének a megkezdéséig szőlők és gyümölcsös kertek terültek el itt, melyeket a budai és pesti polgárok műveltek.

1847-ben kapta a Gazdagrét nevet, mikor Döbrentei Gábor nyelvész és költő kezdeményezésére Buda város közgyűlése a budai hegyvidék elnémetesedett neveit hivatalosan magyarosította (Reiche Ried).


Gazdagrét helyzete egy 1894-es térképen

A XIX. század végén, az egész Európán végigsöprő filoxéra járvány a gazdagréti szőlőket is tönkretette. Ezután már csak gyümölcsösök, felhagyott szőlők helyén kialakult bozótosok voltak a területen, tele orgonával. A „Gazdagrét” akkor még az erdőssztyepp képviselőitől volt gazdag rét.

A XX. század első felében gyümölcsös kerteket, illetve családi házakat találhatunk Gazdagréten: „Budapest székesfőváros polgármestere 148.834/1930-III. számú határozatával (...) az I. kerület Gazdagrét-dűlőben a Budaörsi-útból az 1977. és 1958. új hrsz. telkek közt északnyugati irányban kiinduló dűlőutat, mely már teljes hosszában meg van nyitva és mellette már több családi ház áll, a Nagyszeben-útig terjedően Gazdagréti útnak nevezte el”.

1950-ben Nagy-Budapest létrejöttével Gazdagrétet a XI. kerülethez csatolják, majd ahogy az 1960-as években a főváros terjeszkedett, s elkezdődött a "panelház építési láz”, Gazdagrét is felmerült egy lakótelep lehetséges helyszíneként.

A Fővárosi Tanács és az OTP 1970-ben tervpályázatot hirdetett az új lakótelep építésére. A magas követelményeket támasztó pályázatra értékelhető mű nem érkezett, ezért a terveket a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat készítette el. Ezt 1971-ben hagyták jóvá. A beépítési terv és a beruházási program kidolgozására a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet kapott megbízást, amelyet 1972-ben hagytak jóvá, de időközben a lakótelep megépítése az V. ötéves terv feladatai közül kimaradt, ezért a beruházási program előterjesztésére nem került sor. Az 1978-as új rendezési program alapján 5278 lakás építését irányozták elő. Az eredetileg tervezett házakat 10-ről 11 szintesre növelték, valamint további három típusú ház megépítését irányozták elő, ezzel is növelve a lakások számát.

A korábbi beépítési tervjavaslatokkal ellentétben a középmagas házgyári épületeket nem a gerincvonalra, hanem a lehető legkevesebb földmunkákra törekedve, a terep rétegvonalait követve tervezték felépíteni, úgy hogy az épületmagasságok a tájba illeszkedően a lakótelep szélei felé lépcsőzetesen 11 szintről 7 szintre csökkenjenek.

A jelenlegi beépítés alapját képező rendezési tervet 1980-ban, a beruházási programot pedig a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1981. március 11-én fogadta el, amely értelmében 1983-as kezdéssel az építendő lakások száma 5238 célcsoportos beruházásként és 534 magánerőből, telepszerűen, illetve az évenkénti átadás ütemében a kapcsolódó létesítmények (üzletek, iskolák, óvodák, közösségi ház, utak, parkolók) is elkészülnek. A beruházás költsége több mint 4 milliárd forint, a befejezés határideje 1987. Tervező: Jurcsik Károly. A beruházás vezetője: FŐBER.

1983. tavaszán megkezdődtek a tereprendező munkák, mikor is a Nevegy utca folytatásában, egy nagyjából kelet-nyugati irányú dombhát tetején, illetve északi oldalán a szintsüllyesztő munkák során, mintegy 120 centiméteres mélységben, a sárga altalajban sírfoltokat találtak. A bejelentést követően, április 1-jén Dr. Zsidi Paula vezetésével az Aquincumi Múzeum

munkatársai megkezdték a leletmentést, amely során egy 111 sírból álló római kori temetőt sikerült feltárni. Május 17-én Gopcsa Ágnes vezetésével megkezdődtek a középkori ásatások is, amely során valószínűleg Nevegy falu egy részét sikerült feltárni.

A talaj előkészítő munkálatok után a Győri Állami Építőipari Vállalat megkezdte az első házak építését. Az első ütemben a Regős utca eleje készült el, s 1984 tavaszán adták át az elkészült lakások kulcsait a beköltöző lakóknak. Ekkor még nem voltak üzletek, kommunális létesítmények Gazdagréten. A tömegközlekedés is csak május 1-jén indult meg. Az első lakások átadása után, mintegy fél évvel később nyitottak ki az első üzletek. A Kelenföldi KÖZÉRT vállalat ABC-áruháza 1986. augusztus 28-án nyitotta meg kapuit 1146 négyzetméteren, amely a vállalat legnagyobb üzlete volt. Érdekessége, hogy a bolt árukínálatának az összeállítása részben az itt lakók javaslatai alapján történt.

A Törökugrató utcai Általános Iskolát a GYÁÉV építette, s 1984. szeptember 4-én megkezdődhetett az első tanítási nap.

A tanévnyitó volt az első esemény, amelyről a Gazdagréti Közösségi Televízió tudósított. A Törökugrató utcai óvodát 1985. március 4-én vehették birtokukba az ovisok, a bölcsőde 1985. szeptember 29-én, a Gazdagréti Közösségi Ház pedig 1985. novemberében nyitotta meg a kapuit. A Csíki-hegyek utcában az óvoda 1986. szeptember 1-jén, a bölcsőde pedig 1986. október 23-án nyitott. A Gazdagréti téren a Nyugdíjas Házat 1986. december 24-én adták át hivatalosan. Az orvosi rendelők és a gyógyszertár 1987 őszére készültek el. A Szabó Ervin Könyvtár Gazdagréti Fiókja a Nagyszeben téren 1987. augusztus 19-étől várja az olvasókat, 260 m² alapterületen. A Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium 1990. szeptember 1-jén nyitotta meg a kapuit.

A lakótelep építése idején nem voltak járdák, nem volt telefon (sokáig csak egyetlen nyilvános fülke üzemelt), a csatornázások miatt hatalmas gödrök tátongtak, amelyek fölött egy-egy pallón kellett átegyensúlyozni, s a tömegközlekedés is nehézkesen indult, hiszen az elején csak a telep közepéig jártak a buszok, s onnan már gyalogolni kellett. Az eredeti tervek szerinti alacsonyabb épületeket magasabbra építették, sokak szerint ingatlanspekulációs okokból. Azonban valószínűbbnek tűnik, hogy az adott ötéves tervben előirányzott lakásszámot próbálták olcsóbban teljesíteni. A rövidlátó tervezésnek, a több lakásnak és a piaci alapú gépjármű kereskedelemnek köszönhetően vált napjainkra tragikussá Gazdagréten a parkolási helyzet és a belső utakon a közlekedés.

 

Kísérleti lakótelep

A második világháború után fellépő lakáshiányt az ötvenes években építészeti pályázatokkal igyekeztek megoldani. Mivel olyan tervekre volt szükség, amelyek kevés költséggel, nagyon gyorsan, tömeggyártásban előállíthatók, a tervezők próbálkoztak mind a komfort, mind a rendelkezésre álló alapterület csökkentésével. A túl alacsony komfort elfogadhatatlannak bizonyult, így az ötvenes évek második felében a kétévente kiírt típuslakás-pályázatokon már kis területű lakások terveivel dolgoztak az építészek.


A Vörösvári úti ún. Kísérleti lakótelep Óbudán
1965-re készült el az óbudai Kísérleti Lakótelep kilenc emeletes "pontháza".
A Vörösvári út átépítése és kiszélesítése, valamint a Mező Lajos által tervezett modern lakótelep 1970-ben történt.

A régi Óbuda és az új Óbuda
még együtt éltek pár évet

Az 1958-ban kiírt lakástervezési pályázat, az úgynevezett "C"-terv célja a második ötéves terv (1961-1965) ideje alatt felépítendő, téglából épült házak megalkotása és a típuslakások tömeggyártása volt. Fontos szempont volt a lakáskultúra fejlesztése is, új építési módok alkalmazását is elvárták.

A tervezők új, praktikus megoldásokat találtak a kis terek kihasználására, amelyeket azóta is gyakran alkalmaznak kisebb lakásokban. A beépített konyhabútort is ebben az időszakban használták először, és az olyan térelválasztók is újdonságot jelentettek, mint a harmonikaajtó vagy a függöny. A kiállításon meghallgatható, lakókkal és építészekkel folytatott beszélgetésekből kiderül, hogy a korábbi viszonyokhoz képest ezek az öletek hatalmas változást jelentettek. Korábban a mosdó gyakran nem is volt benn a lakásban, a szobák egymásból nyíltak, s kis méretük miatt gyakran tologatni kellett a bútorokat, hogy ne akadályozzák a közlekedést, vagy ne gyulladjanak fel, ha be kell indítani a fűtést. Az ilyen körülmények között élő emberek számára nagy előrelépést jelentett például, hogy egy harmonikaajtó elhúzásával egybenyithatták az étkezőt a nappalival, egy másik ajtó elhúzásával pedig a konyhával, így jócskán megnövelve a választott helyiség méretét.

A "C"-terv keretében hat épülettípusra lehetett pályázni, összesen 180 pályamű érkezett. Az építészek tudták, hogy alacsony költségvetéssel kell dolgozniuk, mégis figyelembe vették az esztétikai szempontokat is. A kivitelezésnél ezek a szempontok gyakran eltűntek, az elkészült házak homlokzatai egészen másképp festettek, mint a terveken.


Előfordult, hogy az építész egymással harmonizáló színeket vagy virágablakokat tervezett a ház homlokzatára, a felépített házat azonban teljesen más színnel festették ki, a virágablakokat pedig akár már az építéskor, akár később, jellegtelen ablakokra cserélték.

A Mináry Olga által tervezett lakásból később típuslakás lett, és az összes pályamű közül ebből építették fel a legtöbbet. A lakásban akkor újszerűnek számított a tér elosztása, a szűk folyosóról külön bejárat nyílik szinte minden helyiségbe, így a fürdőszoba például nem csak a szobán keresztül volt megközelíthető, ahogy korábbiaknál gyakran előfordult.


A Kísérleti lakótelep házai

A "C"-tervtől függetlenül bútortervező pályázatokat is kiírtak, hiszen a csökkentett alapterületű lakásokat olyan bútorokkal kellett felszerelni, melyek alkalmasak arra, hogy a korábbinál jóval kisebb szobákban ne akadályozzák a közlekedést. Építészeti pályázatokat korábban is írtak ki, ám ez volt az első, amely egy egész pályázatsorozattá kapcsolódott össze.

A tervek ellenére a kísérleti lakótelep házai a később felépült állami lakótelepekre nem voltak nagy hatással, mert a hatvanas évek elejére világossá vált, hogy a középmagas, téglából épült lakóházak sem jelentenek elég jó megoldást a problémára. A sokemeletes panelházak gyártása még helytakarékosabb volt és kevesebb költséggel járt, így a későbbi lakótelepeken, a pályázatra érkezett tervek tipizálása helyett már ezt a módszert alkalmazták. A pályázat mégsem volt teljesen sikertelennek mondható, az állami elit lakásaiban és az akkoriban kezdődő társasházépítésben számos pályamű elemeit felhasználták és széles körben elterjesztették.

 

 

 

 
 
 

Típuskonyha az Óbudai Kísérleti Lakótelepen
a Mináry Olga tervezte díjnyertes lakásban
(forrás: 6b.hu)

 

Óbudai lakótelep


A Vörösvári út páratlan oldalának paneljei (Vihar utca - Flórián tér), velük szemben a régi Óbuda házai


A Szentendrei úti lakótelep Óbudán
(építése 1968-1975 között történt. Az egész szerkezetét és az egyes épületek nagy részét Mező Lajos (1930-1999) tervezte)

 

Folytatjuk!

Forrás: Wikipédia, Desi.hu, Pezsi.eu, C3.hu, Origo.hu

 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek