HIRDETÉS

Budapest építészete stílus szerint
      


HIRDETÉS

Római kori építészet
  

Bármerre is megyünk Budapest területén, lépten-nyomon találkozhatunk elődeink emlékeivel, azaz az előttünk e helyen élt népek életének és kultúrájának nyomaival.

 
Román építészet
  

A román stíluskorszak a középkori művészet korai időszaka. Az elnevezés onnan ered, hogy olyan földön alakult ki, amely korábban a Római Birodalomhoz tartozott, ahol a római kultúra örökösei éltek. A román stílus egész Európában meghonosodott, s így Magyarországon is. Budapest területén sajnos teljes egészében nem található román stílusú építmény.  

 
Gótikus építészet
  

A gótikus elnevezés még a reneszánsz virágzása idejéből származik, amikor így nevezik el a késő középkor művészetét. A kor felfogása szerint ugyanis ez a művészet - az antik aranykor után - a barbár gótok szellemét tükrözi, szakítást az ókor elveivel. A gótika Normadiából indult, s a keresztény vallás uralma határozta meg.

 
Reneszánsz építészet
  

A reneszánsz szó "újjászületést" jelent, e művészeti korszakban az antik formák újjáélesztése volt a fő cél. Az új stílus szülőhazája Itália. A reneszánsz építészet a gótikával ellentétben jellegzetesen emberközéppontú. A méretek, a terek és falak arányai az emberhez igazodnak: nem nyomasztóak, sőt azt hangsúlyozzák, hogy emberi élet és tevékenység színterei.

 
Barokk építészet
  

A barokk korban általánossá vált stílusirányzat műalkotásait túldíszítettség, pompa, bonyolult formaképzés, nagyfokú mozgalmasság, cikornyás ábrázolás jellemzi, s mindaz az erő, a hatalom, a gazdagság fitogtatását jelenti. Az épületek szimmetrikus elrendezésűek, a homlokzat síkját kiugró részek tagolják. Jellegzetes ablakforma a "lant" vagy "hegedű", az ovális kereteket csigavonalak és kagylóformák díszítik.

 
Klasszicista építészet
  

A barokk művészet meglehetősen egyéni módon kezelte, sőt lényegesen átformálta a klasszikus formákat. A XVIII. század végén az építészek újra az antik művészet újjáélesztésén fáradoztak. Már nem elégedtek meg késői korok közvetítésével, hanem az eredeti, ókori alkotásokból merítettek. Felkutatták, felmérték és lerajzolták a még meglévő római és görög épületeket, sőt ásatásokat is indítottak.

 
Romantikus építészet
  

A romantikus művészetet még fokozottabban jellemezte a múlt felé fordulás, az elvágyódás kora valóságától. A szabadságharcok, forradalmak bukása után a dicsőséges múltban vagy a távoli, színes, kalandos, ismeretlen vidékeken keresett kárpótlást. A régi nemzeti nagyság időszakának visszaálmodása a múlt művészetének a felidézésével járt együtt.

 
Eklektikus építészet
  

Az eklektika különféle korok, stílusok, irányzatok jegyeit vegyesen alkalmazó, önálló elemeket ritkán tartalmazó, egyediségét a válogatásban kiélő irányzat. Az eklektikus törekvések elsősorban városépítészeti tevékenységekkel és az életmód színvonalának javulásával függenek össze. Különösen igaz ez Budapestre: e város a korszakban fejlődött világvárossá, ezért városképe a világon egyedülállóan egységes.

 
Neoromán, neogót és neoreneszánsz építészet
  

Magyarországon a neostílusok (és az eklektikus törekvések) a historizmus korszakában érvényesültek. A XIX. század közepén bizonyos mértékben az iparművészetre is jellemző volt a historizmus eme formája, főként a neobarokk. Közös jellemzőjük, hogy csak egyetlen korszak motívumait használják fel egy épületen belül.

 
Szecessziós építészet
  

A szecesszió a századforduló jellegzetes képző- és iparművészeti irányzata, stílusként nehezen értelmezhető, historizmus- és eklektikaellenes mozgalom. A szecesszió arra törekszik, hogy a történeti múlttól elszakadva új, a modern élet lendületét híven kifejező formákat teremtsen, s szabadon áramló formáihoz a növényvilág stilizált motívumait veszi alapul.

 
Bauhaus építészet
  

Jelenleg még nem elérhető!

 
Modern építészet
  

Jelenleg még nem elérhető!

 

 



Az újjáépülő Budapest építészete
Andrássy Kurta János, 1940.

Budapestet a stílustalanság fővárosának szokták nevezni és nem minden ok nélkül. Ennek viszont nem Budapest és főként nem a magyarság az oka. Budapestet nem a magyar népi erők építették, hanem a kiegyezéssel hirtelen virágzásba szökkent polgári társadalom. Ez építette Budapestet a saját képére és hasonlatosságára, pénzzel, de szív nélkül. Pedig ha figyelembe vesszük Budapest
természeti, illetve táji adottságait, Európa legszebb városa lehetett volna.

A világháborút követő évek építkezése méltó folytatása volt az előző időnek, azzal a különbséggel, hogy ráadásul beütött az új stílus is a maga kiforratlanságával, mely úgy néz ki, mintha máris zsákutcába került volna. De reméljük, hogy ez csak látszat.

Ma az építészet nem művészet, kizárólag üzlet és ez érződik minden modern épületről. Azzal érvelnek, hogy a modern építkezésnél nem a stílusszépség a lényeg, hanem a belső praktikusság. Ezzel szemben eddig egyetlen modern lakást sem láttam, mely a ma annyira hangsúlyozott praktikussággal rendelkeznék. Az építtetőnek lehet praktikus üzleti szempontból, de a lakónak kényelmetlen, a vékony falak miatt ráadásul még feszélyező is. Az épület homlokzata rideg, szinte elutasítóan barátságtalan. Végeredményben sem nem praktikus, sem nem stílusos, művészinek pedig egyáltalán nem mondható. Az utóbbi években annyi változás történt, hogy itt-ott egy-egy szobrot vagy domborművet alkalmaznak az épületen, de ez is olyan művész-ínségakció ízű. A szobron látszik, hogy a szobrász munka közben arra gondolt, hogy mennyit kap a szoborért és mit vehet az árán. Az épületen lévő szoborhelyen viszont az látszik, hogy az építész szívesebben megtartotta volna azt az összeget, amit a szoborért ki kellett fizetni. A szobrászat és a praktikusság elvével telített építészet között óriási szakadék mutatkozik. De vajon miért?

Erre a kérdésre szeretnék megfelelni és remélem, nem fogják ellenséges ágálásnak minősíteni kritikámat. A kritikát el kell viselni még akkor is, ha az üzleti érdekekbe ütközik. Természetesen ezzel szemben a kritikának tárgyilagosnak és becsületesnek kell lennie. A kritika nem lehet tekintettel egy vagy két egyén üzleti érdekeire, amikor ez egy város esztétikai érdekeit veszélyezteti. A város területén felépített épület nemcsak az építtető egyéné, hanem a város közönségéé is. Az épületek formája, stílusa, művészi értéke adja meg a város karakterét, stílus- és esztétikai értékét. Épp ezért az építész nemcsak a megbízóval, de az egész várossal, sőt az utókorral szemben is felelősséggel tartozik.

Azt mondják, hogy a mai építészet stílusát a vasbeton anyagszerűsége határozza meg. Az anyagszerűségnek kétségtelenül nagy szerepe van a stílus kialakulásában, de ehhez ember is kell. Ember, ki a foglalkozását nemcsak kereseti lehetőségnek, hanem hivatásnak fogja fel. A mai anyagszerűség csak szólam, üres frázis. Építészeink egyszerűen visszaélnek a vasbeton lehetőségeivel és olcsó trükkökkel próbálnak új stílust mímelni vagy egyszerűen túlteszik magukat minden stílusproblémán és építenek mezítelen épületblokkokat. A modernséget semmi egyéb, mint a csupaszság és a tömegeknek aszimmetrikus formába való torzítása jelenti. Aki pedig nem hajlandó méltányolni ezeket a ládaszerűségeket, maradinak minősítik, ki nem érti a kor szellemét. De hát mi az, hogy modern? A modern szó, azt hiszem, korszerűt jelent. De ehhez a korszerűséghez hozzátartozik pár ezer éves múlt is. Ez a múlt pedig gazdag örökségünk, nagyszerű útmutatónk. De a mai ember fittyet hány a múltra, az kivénült, ósdi lom. Újat kell csinálnia, ami még nem volt. És mert a múlt annyi jót és nagyszerűt alkotott, most csinálnak rosszat. Pedig ami rossz, az még nem feltétlenül új.

Budapest átépítés előtt áll, sőt a folyamat már meg is indult. Egyszer már elrontották Budapestet, és ha építészeink úgy folytatják az átépítést, ahogy elkezdték, másodszor is el fogják rontani. A modern építészeti elv, mint elmélet, jó. De ez is olyan, mint általában minden elmélet, hogy csak elméletnek jó, és mire gyakorlatilag megvalósul, elromlik. Azelőtt a művészeti elv a gyakorlattal együtt született. Ma először elveket gyártanak és ezt próbálják gyakorlatosítani.

Művészet és vasbeton
Énnekem a blokkszerű forma ellen nincs kifogásom, de ez még csak üres váz, amit ki kell tölteni tartalommal. Különben is a vasbeton éppen anyagszerűségénél fogva több fantáziát igényel. A vasbeton anyagának könnyen formálhatósága révén a forma- és stíluskereső fantáziának gazdag lehetőségeket tudna nyújtani, mint ahogy egypár külföldi példából látható.

Tévedés a vasbetont sablonizáló anyagnak felfogni. A vasbeton spirituális anyag, mely a mai kor sokszerű változatosságát rendeltetésének és szellemiségének megfelelően tudná kifejteni. Nem tudom megérteni, hogy például egy templomot, egy garázst, egy áruházat hogyan lehet egy stílusban építeni. Mindegyiknek más, egymástól teljesen elütő szellemiségük és rendeltetésük van. A templom az áhítat, az Istenhez emelkedni vágyásnak a háza. Ezt a szellemiséget a gótika fejezte ki a legtökéletesebben. Szerintem érdemes lenne ezt a szellemiséget a vasbeton anyagszerűségének és ezen keresztül a korszellemnek megfelelően átfogalmazni.

A hivatali vagy egyéb hasonló célt szolgáló épületeket sem szabadna olyan börtönszerű rideg formákban megfogalmazni. Gondoljanak az építészek arra is, hogy az ember, mert a huszadik században él, azért még egy kicsit lélek is. Miért nem lehet ezeket az úgynevezett középületeket barátságosabb külsővel felruházni? Elég annak a hivatalnoknak vagy munkásnak a falakon belül a napi munkájának zord monotonságát elviselni.

A munkáslakásokkal sem lenne szabad olyan mostohán bánni, mint ahogyan láttam a főváros által épített munkás- illetve kislakásépületeken. Ezek a kislakásos épületek a maguk zordságában, vakolatlan falaikkal, szinte válaszfalat emelnek a benne lakók és a város között, holott ma éppen ennek az egészségtelen válaszfalnak a lebontását kellene végrehajtani. De különösen az iskolaépületeket ne építsék olyan áruház- vagy kaszárnyaszerűekké. Ne hivatkozzanak a higiéniára. A higiénia nem zárja ki az alkalmazkodó stílust. És ne csak a testi, de a lelki higiéniára is gondoljunk kissé.

Az iskola legyen olyan épület, amely a gyermeklelket nem riasztja el, hanem már külső hatásában is kedves, hívogató legyen, mint egy szerető édesanya. Az iskolát nem a felnőtteknek, hanem a gyermekeknek kell építeni és itt figyelembe kell venni a gyermeklélek és fantázia igényeit. De a magyar szellemiségnek az építészeti formákon keresztül való kifejezésre juttatása sem utolsó feladat, és építészeink nagyon helyesen tennék, ha ezzel a problémával egyáltalán foglalkoznának. Nem igaz, hogy nincs kiinduló pont. Az erdélyi építkezés és az ország egyéb vidékeinek parasztépületei gazdag motívumanyagot kínálnak a modern építkezésnek.

A feladatoknak ilyen formában való megoldása azonban sok lelkes odaadást és sok szeretetet igényel, és az építésznek kissé művésznek is kell lennie.

De ne legyünk nagyigényűek és érjük be azzal, hogy építészeink csak építészek és nem építőművészek. De egy követelmény akkor fennáll. Ha már művészetet nem kívánhatunk, azt mindenesetre elvárhatjuk, hogy legalább az építkezés statikai és szerkezeti szabályait tiszteletben tartsák. Az ember nem mehet egy modern épület közelébe anélkül, hogy az életét ne érezné kockáztatva, ha látja azokat a levegőben lógó betonlapokat, amelyek a szakember számításai szerint megbízhatók lehetnek, de a laikus emberben, aki csak a szemének hisz, joggal bizalmatlan érzést keltenek.

Művészet és konstrukció
Egyszerűen meg kell állapítanom, hogy építészeink nagy átlaga nem rendelkezik konstrukció-érzékkel. Ennek a megállapításomnak igazolására kénytelen vagyok néhány közismert épületet bírálat tárgyává tenni. A Szent Domonkos utcában van a nyugdíjas postások háza, amelynek bejárata fölött a falból körülbelül egy három méter hosszú, vékony párkánylap van kiugrasztva. Ez a párkánylap a tövénél alá van támasztva két oszloppal. Felmerül a kérdés, ha a vasbeton egy ilyen nagy kilengésű párkányt elbír, minek oda a két oszlop?... melyeknek látszólag (!) semmi gyakorlati jelentősége nincs. (Zárójelben azonban meg kell említeni, hogy ezeknek az oszlopoknak van szerepük, mert a párkánynak a fal felé való vastagításával a súly át van helyezve. Ezt azonban laikus aligha fogja észrevenni. De ez is a cél. Ez viszont komolytalan játék az anyaggal, illetve közönséges szemfényvesztés.) De ha már alkalmazták ezt a két oszlopot, miért nem tették a statikai érzéknek és kívánalmaknak megfelelően a párkánynak a falsíkból messze kiugró külső sarkai alá? Sokkal megnyugtatóbb lenne a szemre.

A Dob utcában (a jövendő Madách sugárúton) épült postapalotán is egy furcsa banalitást láthatunk. Az épület dob- és hársfautcai sarkán, az első emelet magasságában egy ötven centiméter vastagságú párkányon nyolc darab vaskos mészkő kariatidát láthatunk. A kariatidák már zsúfoltságuknál fogva bizarrul hatnak, és egyáltalán nem felelnek meg az oszlopszerű elrendezés szabályainak.

Ezek a kariatida figurák meg vannak terhelve pár emelet magasságú tömeggel, ugyanakkor ezzel a hatalmas teherrel a fejükön, a már említett ötven centiméteres párkánnyal együtt, lógnak a levegőben, minden alátámasztás nélkül. Ismét egy kérdés: Miért tették oda a kariatidákat? Az építésznek, a szobrásznak, de a szakbizottságnak is tudnia illenék, hogy a kariatida nem dekoratív, hanem konstruktív elem, és ennélfogva csakis rendeltetésének megfelelő helyen és módon szabad alkalmazni.

A fent említettekhez csatlakozik a szabadságtéri Pénzintézeti Központ palotája. Ez az épület is, a postához hasonlóan, egy ládaszerű építmény, rengeteg apró ablakkal, amelyeknek az elrendezése – ha ez egyáltalán rendezésnek mondható – a legcsekélyebb ízlést és stílusérzéket is nélkülözi. Hogy az ízlés és külcsín mennyire nem erény, erre a legszemléltetőbb példa, hogy a villanyáram kamrájának nem éppen stílusos vasajtaját az utcára építették. Az oszlopok használata itt is zavart kelt. Ugyanis ott, ahol az oszlopok állanak, szintén csak dekoratív szerepük van. Ezzel szemben ugyanúgy, mint a Szent Domonkos utcában, egy hatalmas párkánylap minden alátámasztás nélkül lóg a levegőben, mintha oda már nem jutott volna két oszlop. A szabadságtéri homlokzaton egy dombormű látható. A hatalmas épületnek ez a dombormű minden dísze. Ez elég is lenne, ha maga a dombormű jó lenne és másodszor az épületbe mereven lenne beillesztve. Azonban mind a két feltétel hiányzik. A dombormű figuráinak szerkezeti hibáitól és esetlenségeitől eltekintve, a komponálás minden architektonikus jelleget és érzéket nélkülöz. Az épületen való elhelyezése pedig olyan, mintha egy ládára ragasztott vignetta lenne. Ragaszthatták volna akármelyik oldalra, a lényeg ugyanaz maradna.

Ez csak pár eset a sok közül, de elég exponált épületek ahhoz, hogy ne mehessünk el szó nélkül mellettük. És joggal tehetjük fel a kérdést, hogy milyen lesz a többi, ha ezeket, mint kezdetet, így merté megépíteni és építtetni?

Szobrászat és modern építészet
Azonban igazságtalanság lenne ezeket a hibákat kizárólag az építésznek a terhére róni. Egy általános kórtünettel állunk szemben. A szobrászok ugyanúgy nem érzik az architektúrát, mint az építészek nem érzik a szoborművek alkalmazásának módját. Egy lakásba beakaszthatunk egy képet vagy beállíthatunk egy szobrot és ezeknek a helyét cserélhetjük, mert ezek képek vagy szobrok nem rögzített tartozékai a lakásnak. De egy épületbe beépített szoborműnek architektonikus szerepe van, és ezt az épület konstrukciójába kell foglalni még akkor is, ha annak csak díszítő szerep van szánva.

Azért, mert a mai vasbeton-építkezés nem szorul annyi támasztó vagy tartó elemre, ez nem jogosít arra, hogy ezeket az elemeket felelőtlenül és indokolatlan formákban alkalmazzák. Ha az oszlop ma csak dekoratív elem, akkor is szerkezeti jellegének megfelelő helyre kell állítani. Ugyanúgy a szoborművet is szerkezetileg kell kapcsolni az épülethez. Ha végignézzük a klasszikus és középkori épületeket, látni fogjuk, hogy a kariatidáktól és figurális oszlopfejektől eltekintve, a szoborműveknek főleg térkitöltő, vagyis dekoratív szerepük volt. Tehát lényegében az épület statikai szerkezetéhez nem tartozott. De próbáljunk meg egy szobrot, vagy akár egy jelentéktelennek látszó
ornamentikát eltávolítani, az lesz az érzésünk, hogy az épület meg lett bontva. Tehát a legcsekélyebb hiány az épület egységét bontja meg. Természetesen nehéz párhuzamot vonni a régi és a mai építészek között. a múltban az építészek egy személyben szobrászok is voltak, és így, amikor egy épületet megszerkesztettek, az egy személyben levő építész és szobrász remek összhangba kerekített kompozíciót hozott létre.

Ez a jelen és múlt között fennálló differenciát át kell hidalni, éspedig úgy, hogy építészeink csökkentsék kissé felsőbbségi érzetüket a művészekkel szemben, és amikor egy épületen helyet adnak egy szobor részére, ezt ne művész-szociális feladatnak vagy kötelességnek tekintsék. A művészetet az építészetnek nem alá, hanem mellé kell rendelni. És tekintettel arra, hogy a mai építészeink nem tudnak szobrászilag is gondolkozni, már a tervezőasztal mellé állítsanak oda egy szobrászt, és így a művész és építész kiegészíthetik egymást. A mai építészetet csakis ezzel a dualisztikus rendszerrel lehet művészi színvonalra emelni, ami a városrendészeti és esztétikai szempontból nem nélkülözhető. Az építészetnek a korszerű praktikusság mellett művészinek is kell lennie.

Azzal pedig ne védekezzen senki, hogy a művészet megdrágítja az építkezést. Különben sem szobrokkal teleaggatott épületekről van szó. Az épület minden szobormű nélkül is lehet művészi, ha az épület alaprajzi és homlokzati formái artisztikusan vannak szerkesztve és tagolva. De a fővárosban történő építkezéseknél egy-egy szobor ára sem jelenthet elviselhetetlen kiadástöbbletet. A közületi építkezéseknél pedig éppenséggel nem probléma, mert a közületi építkezéseknek képzőművészeti alkotásokkal való díszítésére az építkezési összeg két százaléka biztosítva van. Végeredményben minden anyagi lehetőség adva van, hogy a jövendő Budapestnek művészi arculatot adjunk. Az építésznek és művésznek összefogásán és lelkiismeretességén múlik, hogy a régi stílustalan Budapest helyébe milyen új Budapestet fogunk építeni.

 

Historizáló építészet
Wikipédia

A historizáló építészet Magyarországon az 1860-as évektől az 1900-as évek elejéig meghatározó építészeti irányzatok összefoglaló neve. Mint azt a régebben használatos „eklektikus építészet” kifejezés is jelzi, a historizáló építészek különféle korok stíluselemeiből válogatnak, neostílusokat alkotva. A legjellemzőbb a reneszánsz, a barokk, a gótika és a román építészet elemeinek használata, valamint az orientális elemek megjelenése. A historizáló épületek, bár formajegyeik korábbi történelmi korszakokra utalnak, saját koruk funkcióinak feleltek meg, korszerű építési technológiával és szerkezetekkel.

A magyarországi historizáló építészet hozzávetőlegesen az Osztrák–Magyar Monarchia fennállásának idejére esik, amely erőteljes gazdasági, technológiai, kulturális és társadalmi fejlődéssel, ebből következően komoly építőipari fellendüléssel járt Magyarországon. Az ebben a korban emelt épületek ma is meghatározzák a főváros, Budapest, valamint a nagyobb vidéki települések arculatát, nem egy esetben nemzeti jelképnek számítanak, mint a budapesti Országház.

A magyar historizáló építészet legfontosabb, nemzetközileg is kiemelkedő tehetségű mestere Ybl Miklós, akinek nevét ma legfontosabb építészeti díjunk viseli. Olyan alkotások kötődnek hozzá, mint a budapesti Magyar Állami Operaház, a Fővámház, a Várkert Bazár vagy a Szent István-bazilika. Mellette a korszak meghatározó, máig közismert mesterei a Parlamentet tervező Steindl Imre, a Mátyás-templom felújításáért felelő Schulek Frigyes, vagy a New York-palota mestere, Hauszmann Alajos.

 Politikai és történelmi körülmények

Az 1860-as évek elején a Magyar Királyság a Habsburg Birodalom egyik tartománya. Az 1866-os porosz-osztrák háború megingatja a birodalom helyzetét, így 1867-ben, közel két évtizeddel a levert és véresen megtorolt 1848–49-es forradalom és szabadságharc után létrejöhet a kiegyezés és Magyarország a birodalomnak Ausztriával egyenrangú tagjává válik. A politikai-gazdasági önállóság önmagában is komoly építőipari konjunktúrát eredményez, hiszen adminisztratív, katonai, oktatási épületek sorára lesz szükség. Ez korrelál a 19. század második felében szerte Európában jellemző rohamos urbanizációval, amelynek részben a gépészet, az elektronika és az építőipar fejlődése az oka. A városi népesség számának növekedésével párhuzamosan megnő a bűnözés aránya, és egyre nagyobb problémát jelentenek a járványos betegségek. A társadalom erre a közintézményrendszer fejlesztésével próbált választ találni. Magyarországon is fellendül az oktatási és kutatási intézmények, az egészségügyi intézmények (kórházak, népfürdők), a szegény- és árvaházak építése.
Általánosságban elmondható, hogy a historizáló építészet korszakára, szemben például a barokk építészetével, az első számú építtető szerepét az állam veszi át, az egyház pedig megbízóként a háttérbe szorul. Meghatározó szerepet töltenek be a privát beruházók, elsősorban a magántulajdonú nagyvállalatok is.

Budapest esetében a fejlődés ütemére az is serkentően hatott, hogy 1873-ben Buda, Pest és Óbuda összeolvadásával létrejött az egységes főváros. Az esedékes nagyszabású építkezésekre önálló szervezetet, a Fővárosi Közmunkák Tanácsát hozták létre, amely egészen 1948-ig működött. A beruházási hullámot ugyancsak erősítette az ország alapításának ezredik évfordulója 1896-ban, amelyre épületek és köztéri emlékművek sorát emelték országszerte.

 Elnevezés

A különféle stílusok formai jegyeit, elemeit vegyítő építészetre már a kortársak is az „eklektikus” jelzőt használták Magyarországon. Ez később, elsősorban a modern építészeti mozgalom teoretikusainak hatására pejoratív felhangot kapott, ennek ellenére egészen az 1990-es évekig általánosan használták. Az utóbbi évtizedekben a kevésbé negatív „historizáló építészet” kifejezés terjedt el a korszakra vonatkoztatva, bár ez némileg félrevezető, hiszen a romantikus vagy a klasszicista építészet is historizál, azaz korábbi formajegyeket használ.

A korszak nagy hatású iskoláira utalva ismert még az „akadémikus építészet” kifejezés is. Angolul és franciául a „Beaux-Arts architecture” és a „Style Beaux-Arts” kifejezés használata a mérvadó, a meghatározó párizsi képzőművészeti iskolára, az Ecole des Beaux-Arts-ra utalva.

 Periodizáció

„A historizmus sem nem korszak, sem pedig egységes formanyelv, hiszen a neogótika, neoreneszánsz, klasszicizmus, neobarokk, orientalizmus stb. mind a „historizmus” fogalomkörébe tartozik. (...) A historizmus építészetére az esztétikum hangsúlyozása jellemző, helyesebben az építészet hagyományos esztétikai integritásának átmentése egy megváltozott igényekkel fellépő világba.”
– Moravánszky Ákos

A historizmus Magyarországon a romantikus építészettel párhuzamosan, az 1860-as évek elején jelentkezett, elsőként a neoreneszánsz jegyeivel, amely mellé aztán felzárkóztak a neogótikus, a neoromán és a neobarokk építészet művelői. Az orientális, keleties építészet szintén már a romantikával párhuzamosan jelen volt Magyarországon, és mindvégig elsősorban a zsidó polgárság építkezéseire, ott is leginkább a szakrális épületekre jellemző.

A korai historizálás idején a konkrét példák felhasználása és a stílustisztaság jellemző. A Régi Műcsarnok (Láng Adolf, 1875-77) a Michele Sanmicheli tervezte veronai Palazzo Bevilacqua hatását viseli, a vele szomszédos, Rauscher Lajos tervei szerint emelt Képzőművészeti Egyetem a firenzei korai reneszánsz ihletésében készült. Az 1870-es évektől a fővárosi középületeknél gyakorlatilag a neoreneszánsz az „elvárt” stílus, és az itáliai mellett megjelennek a francia és a német reneszánsz formajegyei is.[4] Az 1880-as évektől jelentkezik a neogótika és a neobarokk, a legkésőbb pedig a neoromán.

Az 1890-es évektől Magyarországon is jelentkező szecesszió nem váltotta fel a historizmust, hanem együtt élt annak kései szakaszával. Az első világháborút követően a historizálás új erőre kapott, és egészen az 1940-es évekig meghatározó építészeti irányzatot jelentett, amelyet elsősorban az állami és az egyházi megbízók preferáltak. A második világháborút követően a historizáló formanyelv voltaképpen teljesen eltűnt.

 A historizálás legfontosabb építészei Magyarországon

Ybl Miklós (1814-1891) – pályája romantikus épületekkel indult; olaszországi utazása és Gottfried Semper munkáinak hatására fordult az itáliai reneszánsz stílusa felé, amelyet a hatvanas évektől szinte minden munkájánál használt. Elismertségét jelzi, hogy olyan fontos középületek fűződnek a nevéhez, mint a régi képviselőház, az Operaház, a Fővámház, valamint a Várkert Bazár. 22 éven át dolgozott a Szent István-bazilikán, amely javarészt az ő művének tekinthető. Őt bízták meg a királyi palota átépítésével is, de ezt sem tudta befejezni. Ő lett az első építész, akinek szobrot állítottak Budapesten.

Weber Antal (1821-1888) – Hild József tanítványa, iskoláit Bécsben végezte. Számos romantizáló, vidéki kastélyépület után 1867-től a fővárosban dolgozott, nemesi palotákat és lakóházakat tervezett. 1881-től, Kolbenmeyer Ferenc halála után a kultuszminisztérium vezető építésze lett, ő fejezte be az Üllői úti Klinikák épületegyüttesét, de több épülete áll a Bölcsészkar Múzeum körúti együttesében is.

Szkalnitzky Antal (1836-1878) – a debreceni színház sikere nyomán újabb, historizáló teátrumokat tervezett Aradon és Székesfehérváron, de az ő munkája volt a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán álló régi Nemzeti Színház is. Ifjabb Koch Henrikkel közös fővárosi munkái az Oktogon négy sarokháza, a Petőfi Sándor utcai Főposta, valamint az Egyetemi Könyvtár.

Steindl Imre (1839-1902) – a késő historizmus kiemelkedő mestere, elsősorban főműve, a budapesti Parlament okán. Ezt megelőzően tervei alapján épült a Múzeum u. 6-8. alatti egyetemi épület és a Váci utcai neoreneszánsz Új Városháza, illetve a Parlament építésével párhuzamosan tervezte a Rózsák terei Szent Erzsébet plébániatemplomot. A Parlament avatóülése előtt két héttel hunyt el.
Schulek Frigyes (1841-1919) – a Mátyás-templom újjáépítése mellett Schulek felelt a templom mögött, a Duna felé néző Halászbástya neoromán átépítéséért és reprezentatív kiképzéséért, bár terve a folyópartig vezető lépcsősorral nem valósult meg teljesen. Emellett számos helyreállításban vett részt.

Petschacher Gusztáv (1844-1890) – osztrák származású magyar építész, 29 éves korában telepedett le Pesten. Legfontosabb munkái az Andrássy út 98. alatti Pallavicini-palota és a Kodály köröndön álló MÁV nyugdíjintézeti bérház (Andrássy út 88-90.).

Id. Bobula János (1844-1903) – szlovák származású építész, többnyire neoreneszánsz stílusban dolgozott. Meghatározó munkái, a Barcsay utcai és a Trefort utcai gimnáziumok mellett a Budapesti Építészeti Szemle szerkesztőjeként is nagy hatással volt a kor architektúrájára.

Schickedanz Albert (1846-1915) – legfontosabb munkája a budapesti Hősök tere, valamint az ide néző Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok megtervezése, emellett ő tervezte a szekszárdi múzeumot is (1900).

Hauszmann Alajos (1847-1926) – a késő eklektika nagy hatású, rendkívül befolyásos mestere. A Blaha Lujza téri egykori Technológiai Múzeum (1889) épületét vörös és sárga téglából rakott, árkádos neoreneszánsz homlokzattal tervezte meg, a Kossuth téri Kúriát (1891-96, ma Néprajzi Múzeum) neobarokk motívumokkal. Az ezzel párhuzamosan épített New York-palota a kor legszebb bérházai közé tartozik. Ybl halálát követően Hauszmann fejezte be a budai királyi palota bővítését, de jelentős alkotása a Műegyetem Duna-parti főépülete is (1903-1909).

Láng Adolf (1848-1913) – (eredetileg Lang) prágai születésű, osztrák származású építész, 26 éves korától Pesten élt, néhány Bukarestben töltött év kivételével. Legjelentősebb alkotása a fiatalkori Régi Műcsarnok az Andrássy úton; Steinhardt Antal partnerségével tervezte a pesti Magyar Színházat, a kassai és a pécsi színházakat, a szegedi Kultúrpalotát és a pécsi városházát.

Czigler Győző (1850-1905) – fő műve a városligeti Széchenyi gyógyfürdő, amelynek épületét tanítványa, Dvorák Ede valósította meg. Fontosabb munkái közé sorolható az Andrássy út 3. alatt álló Saxlehner-bérpalota (1884-86), a Központi Statisztikai Hivatal székháza (1897) és a Műegyetem kémiai épülete (1904).

Meinig Artúr (1853-1904) – német származású építész, harmincéves korától élt Magyarországon. Többnyire barokk stílusban dolgozott, legfontosabb műve az egykori Wenckheim-palota, illetve a Stefánián álló Park-klub.

Pecz Samu (1854-1922) – 1889-1896 között az ő tervei alapján épült a Vámház körúti Központi Vásárcsarnok. 1890-ben az unitáriusok budapesti bérházát és templomát, 1896-ban a Szilágyi Dezső téri református templomot tervezte. Neki köszönhető a Magyar Országos Levéltár budai otthona és a Műegyetem 1909-re befejezett könyvtára; az egyetem professzoraként is dolgozott.
Alpár Ignác (1855-1928) – legismertebb épülete az 1896-os millenniumi kiállításra emelt és később állandó jelleggel újraépített városligeti Vajdahunyad vára. Pénzintézetek építészeként is közkedveltté vált, többek között a Magyar Nemzeti Bank mai székházát és a Szabadság téri egykori Tőzsdepalotát is ő tervezte, késő historizáló modorban.

 Historizáló építészek a Monarchia után

Foerk Ernő (1868-1934) – Friedrich von Schmidt tanítványaként Bécsben diplomázott, majd 1891-től Steindl asszisztenseként a Parlament kivitelezésén dolgozott. Legfontosabb műve a szegedi Fogadalmi templom. Mintegy félszáz temploma és középülete mellett helyreállításokon is dolgozott, például a kalocsai főszékesegyház vagy az ócsai román kori templom esetében.

Sándy Gyula (1868-1953) – már a századfordulón az építészeti közélet meghatározó alakja, a felső-magyarországi reneszánsz építészet propagálója. Ebben a pártázatos reneszánsz modorban építette a Postapalotát a budapesti Széll Kálmán téren, valamint számos templomot, több esetben Foerk Ernővel közösen.

Hültl Dezső (1870-1941) – Berniniről írt disszertációjával 1906-ban lett a műszaki tudományok doktora 1913-tól, a Műegyetem professzora. Igényes, neobarokk épületeket tervezett; ilyen a komáromi kultúrpalota (1913), a piaristák pesti gimnáziuma (1915), valamint a rend kecskeméti (1930-33) és váci (1940-41) iskolái. Tervezett modernebb épületeket is, mint a Cházár utcai autóbuszgarázs (1930).

Hikisch Rezső (1876-1934) – ellentétben a kor legtöbb historizáló építészével, ő a klasszicizmus ihletésében tervezte a Bécsi úti kislakásos telepet 1928-ban. Tervei szerint épült Erzsébet királyné emlékművének körtemploma az Eskü (ma Március 15.) téren 1932-ben.

Lux Kálmán (1880-1961) – elsősorban műemlékvédelmi szakemberként ismert, de az ő tervei szerint épült a budapesti Sziklakápolna és a lillafüredi Palotaszálló, a két világháború közötti historizáló építészet egyik csúcsműve.

Wälder Gyula (1884-1944) – fiatalkorától a barokk építészet csodálója, Hültlhez hasonlan nagy hatású műegyetemi tanár. Legismertebb alkotásai közé sorolható a miskolci Zenepalota (1926-27) és a Postapalota (1937), a ciszterci rend lágymányosi temploma (1937-38) és gimnáziuma (1927-29), valamint a Fővárosi Közmunkák Tanácsának székháza, a tervezett Madách sétány nyitóépülete a Madách téren – ez utóbbi art déco formajegyeket mutat.

Kotsis Iván (1889-1980) – a két világháború között a neobarokk építészek között vezető szerepet töltött be, ide sorolható munkái József főherceg tihanyi kastélya (1924-25), a zalaegerszegi ferences templom és kolostor (1925-27), a tihanyi halbiológiai intézet (1926) és a balassagyarmati csendőrség (1928). A harmincas években Székesfehérvár belvárosának helyreállítását irányította.

 Városépítészet, urbanisztika

Az 1867-es kiegyezést követő évtizedekben Budapesten hatalmas városépítészeti beruházások zajlottak, amelyek lényegében a mai napig meghatározzák a fővárost. 1870-ben törvény született a Fővárosi Közmunkák Tanácsának létrehozásáról, amely (elsősorban Podmaniczky Frigyes irányítása alatt, 1873-1905 között) számos nagy volumenű beruházást bonyolít a városban. Az intézmény felelt a Duna partjainak szabályozásáért, az egyesített főváros útjainak építéséért és fenntartásáért, beleértve a Nagykörút és a Sugár út kialakítását, az Operaház és az Országház felépítéséért, a királyi palota bővítéséért, a lipótvárosi templom befejezéséért, a Mátyás-templom helyreállításáért, a Hősök tere, a Ferenciek tere, a Szabadság tér kialakításáért.

1871-ben tervpályázatot írtak ki a város rendezésére, amelyet Lechner Lajos gyűrűs-sugaras elrendezésű, párizsi és bécsi mintára született terve nyert meg. Előzményének tekinthető Reitter Ferenc koncepciója a hajózható pesti csatornára, nagyjából a mai Nagykörút vonalában, amelyet azonban elvetettek. Lechner tervének készítésekor a Sugár út (a mai Andrássy út) építése már eldöntött ténynek számított, és felmerült a Nagykörút kialakításának ötlete is. A belvárosból a Városliget szélén újonnan kialakított Hősök terére vezető Andrássy út tervezett vonalán a kisajátított és megvásárolt házak bontását 1870-ben kezdték el, a kialakított 2318 méter hosszú sugárút mentén pedig 1885-ben kezdődtek az építkezések. Az utat két teresedés, az Oktogon és a Körönd harmadolta; az egyes szakaszokon különféle beépítési előírásokat érvényesítettek. Az út mentén elsősorban bérpaloták épültek, emellett itt kapott helyett a Magyar Államvasutak székháza, az Operaház, az út végén pedig felépült a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok. Az Andrássy út kiváló tükre a korszak városépítészeti elképzeléseinek: az Oktogonig tartó szakasz beépítésén az azonos magasságú, párkányokkal lezárt homlokzatok egységes, sodró lendületű térfalat képeznek. Az Andrássy út első házainak kupolás kiképzése ugyancsak jellegzetes városkép-formáló elem; a sarokkupola vagy saroktorony építészeti hangsúlyként történő használata számos alkalommal visszaköszön a korban az Egyetemi Könyvtártól a budapesti neobarokk-szecessziós Klotild-palotákon át a kolozsvári Státusházakig.

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa által lebonyolított munkák közül ugyancsak figyelmet érdemel az egykori Újépület helyén kiképzett tér, a Szabadság tér kialakítása. Az U alakú tér Palóczy Antal tervei alapján készült, és javarészt középületek, pénzintézetek vagy kereskedelmi vállalkozások székházai kapta rajta helyet, többek között a budapesti Értéktőzsde állandó székháza, valamint az Osztrák-Magyar Bank központi épülete (ma a Magyar Nemzeti Bank székháza).

Vidéki városaink közül Szeged az egyetlen, ahol a fővároshoz hasonló léptékű átalakítások zajlottak. Ennek oka a várost romba döntő 1879-es szegedi nagy árvíz, amely után a várost Lechner Lajos tervei alapján, a budapesti mintára gyűrűs-sugaras szerkezettel építették újjá, szabályozott, egységes hangulatú belvárossal. A Klauzál tér a mai napig kiváló példa a historizáló városépítészet szalonszerű, zárt köztereire, nagyobbrészt egységes homlokzati kiképzésű, kétemeletes házaival, a tér keskenyebb oldalára helyezett középülettel és a fókuszpontba állított emlékművel. Kevésbé ismert, de ugyancsak szép példája a korszak urbanisztikájának a révkomáromi Klapka György tér.
A historizáló városépítészet késői gesztusa a 42 méter széles kecskeméti Rákóczi út kialakítása 1902-ben, amely az Andrássy úthoz hasonlóan a település reprezentatív főútjaként, egy korábban elszlömösödött területen keresztül biztosítja az összeköttetést a vasútállomás és a belváros között.

 Középületek

Az Országház

Én az új Országházánál új stílust nem akartam teremteni, mert ilyen, évszázadokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igenis, arra törekedtem, hogy a középkor remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet mindenkor okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be
– Steindl Imre

A budapesti állandó országgyűlés számára a Nemzeti Múzeum mellett, Ybl Miklós tervei szerint 1865-66 között felépített Régi Képviselőház hamar kicsinek bizonyult, így 1882-ban pályázatot írtak ki egy új tervezésére. A beérkezett tervek többsége neoreneszánsz stílusban készült, Steindl Imre utóbb győztesnek választott munkája azonban neogótikus volt. Választását indokolta a magyar középkor dicsősége, valamint Charles Barry híres londoni Parlamentjének hatása mellett az is, hogy a stílus különbözzék a bécsi Parlament klasszicizmusától. A döntést a király személye körüli miniszter, Andrássy Gyula is pártfogolta.

A Duna-parton, 268 méter hosszan elnyúló, legszélesebb részén 118 méteres Parlament alapterülete tíz udvarával együtt 17 745 négyzetméter, térfogata 472 ezer köbméter. Ezzel építése korában a világ egyik legnagyobb épületének számított. A dunai nézetet a tömb közepén elhelyezett kupola uralja, a két oldalszárnyat pedig az üléstermek kiemelkedő tetői. Az épület két végén kiszélesedik, itt újabb reprezentatív termek helyezkednek el.Az alaprajz mindkét tengelyre nagyjából szimmetrikus, a térszervezés egyszerű. A Kossuth Lajos térről az épület főhomlokzatán nyitott kapukon át az előcsarnokba jutunk, innen újabb lépcsőn a nagyszabású főlépcsőházba. Ennek tetejénél található a több mint 27 méter belmagasságú kupolaterem. Innen balra és jobbra helyezkednek el az egykori felsőházi és alsóházi üléstermek. Az épület külsejét és belsejét a kor legjobb képző- és iparművészei díszítették.

Minisztériumok

A Parlament építése új minisztériumok szükségességét is felvetette. A Kossuth téren, a Parlamenttel szemben Bukovics Gyula tervei alapján készült el 1895-97 között a Mezőgazdasági Minisztérium nagyméretű épülete; neoreneszánsz homlokzatát a földszinten végigfutó árkádsor hatalmas ívei uralják, amely alatt a magyar agrártörténelem panteonját alakították ki. Fellner Sándor tervei alapján emelték a Pénzügyminisztérium új Szentháromság téri székházát 1901-1904 között. A vári hangulathoz és a szomszédos Mátyás-templomhoz stílusában illeszkedő, neogótikus, de túldimenzionált és túldíszített épületet a második világháború után visszabontották, ma jelentősen kisebb eredeti méreténél. Fellner tervezte és építette az igazságügyi minisztérium Markó utcai épületét is 1913-18 között.

Város- és megyeházák

A korszak leginkább reprezentatív, kifejező épülete ebben a kategóriában a Váci utcában emelt Új Városháza (1870-75). Steindl Imre eredetileg gótizáló terveket készített hozzá, de az 1870-es évekre a közintézmények stílusa a neoreneszánsz lett, így az építkezés megkezdése után néhány hónappal átdolgoztatták a már kész terveket. A nagyvonalú, vörös téglával és kerámiával díszített homlokzat a Váci utca szűkössége miatt jószerével átláthatatlan (a szemközti háztömb bontására több terv is született). Az épület különlegessége a neoreneszánszot a gótikával ötvöző lépcsőház, amelynek fémszerkezete Oetl Antal, korlátai pedig Ganz Ábrahám gyárában készültek.

1894-1900 között épült fel új a győri városháza, a pályázaton második helyezett Hübner Jenő tervei alapján, mivel az első díjas Alpár Ignác végül visszalépett. A jellegzetesen kései historizáló, alapvetően neobarokk épület tömegét magas, erkélyes torony uralja, amelyet az előreugró középrizaliton, a főbejárat mellett két kisebb torony kísér. Tömegkompozíciójában hasonló, de jóval korábbi az 1882-83 között épült városháza a szegedi Széchenyi téren, amelyet az árvíz után a meglévő épület felhasználásával épített újjá Lechner Ödön és Pártos Gyula, ugyancsak neobarokk stílusban, színes kerámiatetővel.

Szintén meglévő épület, az egykori Grassalkovich-kastély felhasználásával készült el Baja neoreneszánsz városházája 1896-ban, Jeney Mihály tervei alapján.
A közelgő millennium lázában égő ország nagyvárosaiba Alpár Ignác ugyancsak több megyeházát tervezett: a dévait (1889-90), a dicsőszentmártonit (1890), a nyíregyházit (1891-92) és a kolozsvárit (1897).

Igazságügyi épületek

A kor igazságügyi építészetének legfontosabb emléke a legfelsőbb bíróságnak helyet adó Kúria a budapesti Kossuth téren, amely Hauszmann Alajos tervei alapján épült 1893-96 között. A reneszánsz és barokk formákat ötvöző, méretes tömb homlokzatát alacsony tornyokkal közrefogott, előreugró, timpanonos középrizalit uralja, tetején az Igazság istennőjének hármas fogatával (Senyei Károly munkája). A timpanon szoborcsoportja Zala György műve, de a homlokzati szobrok elkészítésében Fadrusz János, Róna József és Donáth Gyula is közreműködött. Az épület legnagyobb szabású belső tere a hatalmas, ókori bazilikákra emlékeztető előcsarnok, amelyből kétoldalt lépcsőkön lehet feljutni az emeletekre. A bejárattal szemben, a második emelet magasságában egykor Justitia szobra fogadta az érkezőt, a mennyezeten ma is látható az Igazság diadalát ábrázoló falfestmény, Lotz Károly alkotása. Az épületben ma a Néprajzi Múzeum működik.

Az igazságügyi épületek specialistájának tekinthető Aigner Sándor, többek közt a szászrégeni, a galántai, a sárvári, a tasnádi járásbíróságok, a nagybecskereki törvényszék és a budapesti Fő utcai bíróság épületének tervezője – utóbbi halála után Hübner Jenő jelentősen módosított formában fejezte be. Ugyanebben a műfajban volt elismert nagyság Wagner Gyula, a helyi bíróság tervezője Szombathelyen, Szabadkán, Szekszárdon, Debrecenben, Máramarosszigeten, Szatmárnémetiben, Gyulán, Aradon, Lugoson, Szegeden és Egerben. Ő tervezte a szegedi Csillagbörtönt, a Mosonyi utcai toloncházat Budapesten, valamint a Maglódi úti gyűjtőfogházat is.

Múzeumok és kiállítási épületek

A historizáló építészet korai korszakának értékes emlékei közé tartozik az 1875-77 között emelt Régi Műcsarnok, Láng Adolf korai főműve, amely a veronai Palazzo Bevilacqua (Michele Sanmicheli, 1530 k.) homlokzatának hatását mutatja. Néhány száz méterre, az Andrássy út végénél kialakított Hősök tere két oldalára két fontos, neoklasszicista stílusú kulturális épület került, mindkettő Schickedanz Albert és Herzog Fülöp tervei alapján: a Műcsarnok 1895-re, a Szépművészeti Múzeum 1900-1906 között épült fel. Az utóbbira a múzeumigazgató, Pulszky Károly készíti a pályázati kiírást, ezt nyeri meg Schickedanz és Herzog terve, amely a kiállítótermeket és raktárakat tartalmazó, neoreneszánsz architektúrájú tömbhöz a tér felé klasszicizáló, oszlopsoros főhomlokzatot csatol.

Az 1896-ben rendezett millenniumi kiállítás történelmi kiállítására Alpár Ignác terveit követve épült fel a Vajdahunyad vára, amelyet 1902-1907 között tartós anyagokból újjáépítettek, hogy a Mezőgazdasági Múzeum otthonaként szolgáljon. Ugyancsak az 1896-os kiállíts pavilonjaként épült eredetileg a Közlekedési Múzeum tömbje a Városliget túlsó szélén.

A millenniumi építkezések jó példája a szegedi Kultúrpalota (ma Móra Ferenc Múzeum) reprezentatívnak szánt, de saját korának kritikusai által felületesnek talált épülete, amely Steinhardt Antal és Láng Adolf tervei alapján épült fel 1896-ra.

Oktatási, tudományos és egészségügyi céllal emelt épületek

Trefort Ágoston minisztersége (1872-1888) alatt erőltetett ütemű iskolaépítési programok indulnak, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban önálló építészeti osztályt hoznak létre. Ez Trefort után is folytatódik: 1890-96 között a millennium alkalmából indított beruházás-sorozat részeként négyszáz iskolát emelnek szerte az országban.

A nagyszabású, reprezentatív célú oktatási épületek közül számos kiemelkedőt lehet említeni. Szkalnitzky Antal tervei alapján 1873-ra épül fel a pesti Egyetemi Könyvtár, az ország első állandó, nyilvános könyvtárépülete. A sarokkupolás, neoreneszánsz épület olvasótermébe, amelyet Lotz Károly és Than Mór freskói díszítenek, nagyszabású előcsarnokon és díszlépcsőn lehet feljutni. Ugyancsak Szkalnitzy terve szerint épült a Szegedi Főreáltanoda neoreneszánsz tömbje 1871-73 között (ma a Szegedi Tudományegyetem főépülete). 1899-re hasonló stílusban épült fel Alpár Ignác tervei szerint a Kolozsvári Egyetem (a mai Babeș–Bolyai Tudományegyetem) nagyméretű központi épülete Kolozsvárott. Az Andrássy úton Rauscher Lajos tervei alapján épül fel a Képzőművészeti Egyetemnek a firenzei kora reneszánsz hatását tükröző, sgraffitóval ékesített központi épülete (1874-76). Hauszmann Alajos tervei szerint épült fel a Műegyetem hatalmas méretű és igen összetett alaprajzú épülettömbje a Duna-parton, a Lágymányos feltöltött területén, 1903-1909 között.

Az iskolákhoz hasonló a kórházépítés fejlődése is, sőt, nem egy esetben összekötődik, elsősorban az építtető minisztérium kapcsán. Kolbenheyer Ferenc a kultuszminisztérium vezető építészeként tervezte többek között a Markó utcai (1874-76) és a II. kerületi gimnáziumokat (1896), valamint az egyetem sebészeti klinikáját és bonctani intézetét (1874-79) az Üllői úton (ma Semmelweis Egyetem). Halála után munkakörébe Wéber Antalt kérték fel, ő fejezte be a Kolbenheyer által elkezdett Üllői úti klinikaegyüttest, illetve tervezte meg a Szentkirályi utca 46. alatti belgyógyászati pavilont, az angyalföldi elmegyógyintézetet (1881-83), valamint a Trefort-kerti egyetemi kampusz több épületét.

A Hauszmann Alajos tervei alapján emelt Szent István Kórház 1880-85 között épül fel az Üllői út mellett. Ez az ország első kórháza, amely a legkorszerűbbnek tartott járványügyi elvek alapján, egymástól különálló épületekben helyezi el a különböző osztályokat. Ez az ún. pavilonos elrendezés évtizedekig meghatározóvá válik a hazai kórházépítészetben, hatását mutatja többek közt a Kauser József tervezte Szent János kórház (1895-1898).

Magyar Tudományos Akadémia

Az 1825-ben alapított Magyar Tudományos Akadémia székházának felépítésére 1860-ban országos gyűjtés indult. Az építési programot Henszlmann Imre állította össze, aki harmadmagával a mindössze három meghívottnak szóló tervpályázaton is elindult 1861-ben. Henszlmann egyértelműen a gótikus stílust preferálta, ám a közhangulat ellene szólt, mivel a gótikát a németekhez kötötték. Ez volt az első alkalom, hogy középítkezés kapcsán komoly stílusvita alakult ki a magyar sajtóban (később a Parlament kapcsán is lesz ilyen). A meghívásos pályázat eredménytelenül zárult, az Építészeti Bizottmány végül a kor két neves külföldi építészét, Leo von Klenzét és Friedrich August Stülert kérte fel egy-egy terv elkészítésére, majd utóbbi neoreneszánsz stílusú munkáját választotta. Az építkezés Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal művezetésével zajlott, az új székházat 1865-ben adták át, Pest egyik első neoreneszánsz stílusú középületeként.

Mivel a telek az Akadémia számára túl nagynak bizonyult és a szűkös költségvetés sem engedte teljes felhasználását, hátsó részére Ybl tervei alapján egy stílusában illeszkedő bérházat emeltek. Ebben 1988 óta a Magyar Tudomány Akadémia könyvtára működik. Az elkészült székház eleinte még így is túlméretezettnek bizonyult, így az alagsort a környék kereskedői használták, raktárként.

 Színházak, hangversenytermek, mozik, szórakozóhelyek

Az Osztrák-Magyar Monarchia színházépítészetének meghatározó szereplője Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi irodája; az itt tervezett 48 épületből számos Magyarországra készült, javarészt kötetlen neobarokk stílusban. A legfontosabbak a pesti Népszínház (később Nemzeti Színház, lebontva), a Szegedi Nemzeti Színház (1883), a pesti Vígszínház, a kolozsvári Nemzeti Színház és a kecskeméti Katona József Színház. Az ő munkájuk a Nagymező utcai egykori Somossy Orfeum épülete is, amely ma a Budapesti Operettszínház otthona.

Fellner és Helmer mellett magyar építészeknek is számos feladat jut a színházépítészet terén. Az Astoriánál álló klasszicista Nemzeti Színházat 1873-75 között Szkalnitzky Antal tervei alapján építik át és bővítik bérházzal. A létrejött komplexum az ország egyik legreprezentatívabb színházépülete, de 1908-ban tűzveszélyességre hivatkozva bezárják. A Nemzeti társulata ekkor a közeli Népszínházba költözik át, de az Astoriánál álló tömböt még évekig raktárként használják, végül lebontják. Láng Adolf és a nála idősebb, jártasabb Steinhardt Antal közös irodájának alkotásai az 1960-as években a felismerhetetlenségig átépített pesti Magyar Színház (1897), a pécsi Nemzeti Színház (1893-95) és a kassai színház (1898-99). A kevésbé ismert mesterek közé tartozik Voyta Adolf Károly, Dés, Pápa, Nyitra, Zombor, Szatmár és Munkács kisebb méretű színházainak tervezője.

A korszak egyedülálló emléke a Schmahl Henrik tervei alapján emelt pesti Uránia filmszínház, amely eredetileg 1893-ban mulatónak épült, és csak 1899-től adott helyet az Uránia Tudományos Színháznak. A késő historizáló, a velencei gótika és a mór építészet elemeit felhasználó épületnek különösen értékes a belső tere, az előcsarnok és a nagyterem páratlanul épségben megmaradt enteriőrjei.
A korszak társadalmi életének kiemelkedő fontosságú helyszínei, egyben a belsőépítészet meghatározó emlékei a kávéházak. Budapesten máig eredeti formáját őrzi a Múzeum Kávéház és a New York, helyreállítva működik a Centrál kávéház.

Magyar Állami Operaház

Ez a mesteri alkotás, ha abszolút méreteiben nem is, de tömören világos megfogalmazásával, a belső és a külső tökéletes összhangjával, a felületek részletgazdag, s egyúttal sansovinoian nemes megformálásával, pompás, harmonikus lépcsőházával, Lotz Károly freskójával koronázott ünnepélyes és mégis meghitten bensőséges hatású, kitűnő akusztikájú nézőterével a kor színvonalának csúcsteljesítményét jelentő, ma is kiválóan funkcionáló technikai berendezésével világszerte elismert operakultúránk méltó hajléka. Le kell már egyszer írni: ha abszolút méreteiben nem is, építészeti értékeit tekintve felülmúlja a kor nagyszabású, hasonló rendeltetésű épületeit, Charles Garnier párizsi (1860-1875), Eduard van der Nüll és August Siccardsburg bécsi (1861-1868) operaházát, Gottfried és Manfred Semper drezdai új udvari színházát (1871-1878)
– Merényi Ferenc, 1970

Az állandó operaház megépítésének ötletét báró Orczy Bódog, a Nemzeti Színház igazgatja vetette fel 1872-ben. Miután kijelölték helyszínként az Andrássy út vonalára eső egykori Hermina teret, 1873-ban nemzetközi pályázatot írtak ki az épület tervezésére. A zsűri Ybl Miklós tervét nyilvánította győztesnek, amelyet az építész utóbb többször átdolgozott. A neoreneszánsz épület főhomlokzata a sugárút felé néz. A kapu a három árkádnyílásos kocsifelhajtóban nyílik, amelynek teteje teraszként használható az emeleti büféhez. A kocsifelhajtó felett a homlokzatot öt árkád nyitja meg, kétoldalt pedig egy-egy falpillérben szobrok állnak. A főpárkány feletti balusztrádos korlátot ugyancsak szobrok koronázzák. Az épületnek csak a főhomlokzatát burkolták kővel, a többi vakolt. Belül a kor egyik legszebbe enteriőr-együttese látható, az előcsarnokból a színházteremhez vezető, elegáns vonalú lépcsővel és a patkó alakú nézőtérrel. A díszítésben Than Mór, Lotz Károly, Székely Bertalan, Aggházy Gyula és Scholtz Róbert működtek közre. Az épület 1884-re készült el.

 Pénzügyi, kereskedelmi épületek, székházak

Bankszékházak

A bankszektor fejlődése az egész korszakra jellemző, a pénzintézetek épületei meghatározzák a városképet. Buda és Pest egyik legkorábbi neoreneszánsz épülete a Budai Takarékpénztár 1860-62 között épült palotája a Lánchíd (ma Clark Ádám) téren (elpusztult). Mellette 1867-69 között, ugyancsak Ybl Miklós tervei alapján épült fel a Lánchíd Részvénytársaság ma is álló székháza. Ybl a Pesti Hazai Első Takarékpénztár számára két épületet is tervezett, 1869-ben a Károlyi Mihály u. 12. szám alatti, ma is álló neoreneszánsz épületet, 1874-ben pedig a közeli Kálvin téren az intézmény bérházát és új fiókját, amely a második világháborúban semmisült meg. Utóbbit a kritikusok nem sorolták sikerültebb munkái közé, a környezet léptékéhez képest igen magas és széles homlokzat elnyomta a Nemzeti Múzeum látványát is a tér felől.

A korszak bankspecialistájává nem Ybl, hanem Alpár Ignác vált, aki az 1900-as évek elejétől sorozatban tervezte a pénzintézeteket, utóbb már nem is pályázat eredményeként, hanem egyéni megbízással. Első komoly ilyen munkája az Osztrák-Magyar Bank Szabadság téri épülete (1901-1905). A rendkívül gazdag kiképzésű, monumentális kőkváderekkel és domborművekkel ékes homlokzatú, a belsőben többek közt Róth Miksa műhelyében készült üvegablakokat tartalmazó épület ma is áll, a Magyar Nemzeti Bank székháza. Ezzel párhuzamosan, 1905-re épült fel a Szabadság tér túloldalán található Tőzsdepalota. A tér teljes nyugati felét elfoglaló épület homlokzata rendhagyó, a klasszikus formákat és az ezek alapján kidolgozott, saját motívumokat szabadon ötvözi. A tengelyesen szimmetrikus (a Parlamentére némileg hasonlító) alaprajzú épületben két nagyméretű csarnokban folyt a tőzsdei tevékenység. A Tőzsdepalotát a II. világháború után évtizedekig a Magyar Televízió székházaként hasznosították. A következő pénzintézeti megbízást a Pesti Magyar Kereskedelmi Banktól kapta az építész, az 1905-1909, majd 1913-17 között a Széchenyi István téren, az egykori Diana fürdő helyén felépült, reprezentatív belső kiképzésű házban ma a Belügyminisztérium működik.

Alpár munkásságában ezt követte a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnak a Vörösmarty tér és a Váci utca sarkán álló tömbje (1908-1905). Az óriás oszloprenddel tagolt homlokzatú, a sarkon kerek, tömzsi tornyokkal hangsúlyozott épület gazdagon díszített belső terei nagyobbrészt ugyancsak épen maradtak napjainkig (a rendszerváltás után az újraalapított Tőzsde költözött ide). Ezzel csaknem párhuzamosan, 1909-1913 között emelték a Magyar Általános Hitelbank székházát, a József nádor térre tervezett nagyméretű épületnek azonban csak a kétharmada készült el, a harmadik helyén ma is áll a lebontani tervezett, klasszicista épület. A megvalósult részekben ma a Nemzetgazdasági Minisztérium működik. Alpár ilyen típusú megbízásai közül kiemelkedik az Anker Élet- és Járadékbiztosító Társaság Deák téri székháza, amely sajátos urbanisztikai gesztusként a telken nyitott új utcával párhuzamosan készült, bár it az eredeti tervekben átjáróház szerepelt. A 1907-1910 között elkészült épület, figyelemfelkeltő, egyiptomias homlokzatával és piramisszerű tetejével már saját korában is rosszallást váltott ki.

Alpárnál kevésbé ismert mestere a pénzügyi épületeknek a Zürichben tanult Hubert József, aki harminckét vidéki székházat épített az Osztrák-Magyar Bank számára.

A historizálás és a szecessziós építészet közötti átmenetként említésre méltó még a Schmahl Henrik tervei alapján 1909-1912/13 között emelt Belvárosi Takarékpénztár, ismertebb nevén a Párizsi Udvar a budapesti Ferenciek terén. Schmahl utolsó munkáján az általa kedvelt orientalizáló motívumokat alkalmazta, keverve neogótikus és szecessziós elemekkel. A Zsolnay-kerámiával gazdagon díszített homlokzat mellett az épület kiemelkedő értéke a bevásárlópasszázs, amelynek természetes fényt nem kapó üvegtetejét villanyégők százai világították meg.

 Posta, távközlés

A pesti Főposta 1869-71 között Szkalnitzky Antal tervei alapján épült a Petőfi Sándor utcában. Nagyszabású, neoreneszánsz homlokzata kevéssé érvényesül a szűk utcákban. A Nagymező utcában Balázs Ernő tervei alapján, 1900-1903 között épült fel a város első telefonközpontja, a Terézvárosi Telefonközpont, neogótikus-neoreneszánsz stílusjegyekkel, már részben a szecesszió hatását mutatva.

 Polgárházak, bérházak, városi paloták

„Míg 1870-ben mindössze 2485 házat számláltak Budapesten, a század végéig 6455 s a világháború kitöréséig 5535 új ház épült, a házak száma tehát 45 év alatt megötszöröződött, míg a lakosság csak három és félszeresére növekedett!” – írja Borbiró Virgil 1937-ben.[21] Ezeknek a házaknak a többsége három-négyemeletes körfolyosós bérház, palotaszerű, neoreneszánsz, ritkábban neobarokk vagy neogótikus homlokzattal. A lakóházak között alapvetően két típust különböztethetünk meg: a bérház kizárólag kiadott lakásokat tartalmaz, a bérpalota viszont a módos építtető saját lakását is magába foglalja, nemegyszer önálló lépcsőházzal, és szinte mindig az első emeleten. A korszak jelentős építőipari újításai közül a bérházakban is megjelentek a duplaablakok, a vasbeton poroszsüveg födém, vagy a távfűtés. Általános maradt azonban az egyes épületeken belül is óriási társadalmi különbség: míg az utcai fronton négy-ötszobás, saját fürdőszobás, tágas lakások épültek, a cselédek a belső udvari szárnyak szűkös szobáiban laktak és közös, folyosói vécét használtak.

A nagy számból nyilvánvalóan következik, hogy a korszakban számos, kifejezetten bérházak építésére szakosodott építész működött, mint például Freund Vilmos vagy Wellisch Alfréd. A historizálás építészetének jellegzetes lakóházai közé sorolható Szkalnitzky Antal négy, hasonlóan formált (csak apró részletekben eltérő) épülete, amelyek a budapesti Oktogon térfalát képezik. Az 1872-74 között emelt házak egyedileg nem kiemelkedőek, de együttesként már figyelemreméltó városképi értéket jelentenek. Ehhez hasonló bérpaloták és bérházak jellemzik a korban beépített utcák nagy részét; az Andrássy úton szinte kizárólag neoreneszánsz stílusban és értékes építőanyagok felhasználásával, míg a Nagykörúton változatosabb stílusban, vakolatarchitektúrával.

Ugyancsak figyelmet érdemel a Kodály köröndön álló MÁV Nyugdíjintézeti bérház, szinte teljes egészében sgraffitóval borított homlokzata nyomán (tervező: Petschacher Gusztáv, a sgraffitókat Rauscher Lajos készítette, 1879-81). Átellenben ugyanannak a megbízónak Kauser József tervezett a francia reneszánsz ihletését tükröző bérházat (1882). Jellegzetesen túlzsúfolt, plasztikus homlokzattal építette meg Linzbauer István a Vörösmarty téri Haas-palotát (1872-73), amelyben az utókor a historizáló építészet tipikus eltévelyedését látta (a II. világháborúban kiégett, majd lebontották). A leginkább reprezentatív bérházakat általában pénzintézetek építtették, ilyen a Hauszmann Alajos tervei alapján épített New York-palota, a Deák téri Anker-ház (Alpár Ignác) vagy a már szecessziós jegyeket viselő Gresham-palota (Quittner Zsigmond műhelye, valószínűleg Vágó József és László közreműködésével).

Városi paloták

A Nemzeti Múzeum átadásától ennek nagytermében, majd a szomszédos, Ybl Miklós tervei szerint felépített Képviselőházban ülésezett a magyar országgyűlés egészen az új Parlament elkészültéig. Itt épült fel a (mára elpusztult) Nemzeti Lovarda is, ugyancsak Ybl munkájaként. Elsősorban ennek köszönhető, hogy az 1850-es évektől számos nemesi palota, majd bérpalota épült a múzeum környékén, kialakítva a Palotanegyedet. A Festetics család számára 1862-65 között, Ybl Miklós, majd Wechselmann Ignác vezetésével emelt palota jellegzetes példája a nagyvárosi, reprezentatív nemesi otthonnak: külsejében a 16. századi itáliai reneszánszot idézi, a nyilvánosságnak szánt belső terek azonban a 17-18. századi francia barokk és rokokó belsőépítészetét. Ugyancsak Ybl tervei alapján épült a Károlyiak palotája 1863-65 között, elegáns, francia reneszánsz stílusban, a Múzeum utca 11. alatt pedig a család palota-bérháza Szkalnitzky Antal tervei alapján, 1869-71 között. Ezzel szemben az Almássy család Gottgeb Antal tervezte egyszintes palotája áll, itáliai villákat idéző belső udvarral.

A Festetics-palota szomszédságában 1870 körül Baumgarten Alajos munkájaként elkészült az Esterházy család kétszintes palotája.A mai Bródy Sándor és Puskin utcák sarkán Dégenfeld-Schomburg Imre bérpalotája épült fel 1874-re, Ybl tervei alapján.[28] A közelben áll a Wéber Antal tervei alapján készült Ádám-palota (1875), amelynek emeleti loggiáját eredetileg Lotz Károly freskói díszítették.

Bár meghatározó, a neoreneszánsz stílus nem egyeduralkodó a Palotanegyedben: a Múzeum utca 17. szám alatt 1881-re neobarokk-neorokokó stílusban épült fel a Károlyi-Csekonics-palota a Fellner és Helmer építésziroda tervei alapján, a Wenckheim családnak pedig Meinig Artúr tervezett neobarokk palotát, rendkívül díszes belső teremsorral (1887, ez ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár otthona). Ugyancsak neobarokk formában épült fel a Törley család palotája a Bródy Sándor u. 16. alatt, Ray Rezső tervei alapján 1894-ben.

A Nagykörútra, valamint az Andrássy útra kevésbé jellemzőek a nemesi építkezések, elsősorban gazdag polgárok építtettek itt bérpalotákat. A kivételek közé sorolható a Teréz körúton emelt Batthyány-palota (Hauszmann Alajos, 1884), amely az építtető kívánságának megfelelően a firenzei Strozzi-palota arányosan kicsinyített másaként épült meg. Innen nem messze, az Andrássy út 98. alatt áll a Petschacher Gusztáv tervei alapján épült, kolonnádos homlokzatú Pallavicini-palota (1882), a 120. szám alatt pedig Wéber Antal tervei alapján emelték 1877-ben az Erdődy-palotát (ma átépítve az Orosz Föderáció követsége).

A budai királyi palota

A Parlament mellett a korszak legnagyobb volumenű, reprezentatív célú építkezése a budai királyi palota átépítése és bővítése. A Mária Terézia által építtetett palota 1849-ben teljesen kiégett, az 1850-es években állították helyre. A század végére az ország vezető osztályában megfogalmazódott az igény egy reprezentatív királyi palota építésére, amely felveszi a versenyt a bécsi uralkodói lakhellyel; ezt az 1867-es kiegyezés után Ferenc József is támogatta.

Az 1874-től megkezdődő építkezések vezetését Ybl Miklósra bízták. Ybl átépítette és közlekedésre alkalmassá tette a középkori erődítmény maradványait, a Várhegy lejtőjén lefutó kortinafalakat, és az ő tervei alapján épült a Clark Ádám téren ma is látható országcímeres támfal. A Duna-parton húzódó házsor lebontása árán Ybl maradandó dunai panorámát biztosított a palotának; itt épült fel a Várkert Bazár, illetve a királyi székhely vízellátást biztosító vízművek.

A palota bővítésével elsősorban új nyilvános és kiszolgáló helyiségek létesítése volt a cél, miután Ybl a palotától északra fekvő barokk Fegyvertárat elbontandónak ítélte, és helyére kupolás testőrpalotát tervezett. Magát a palotát nyugat felé bővítette, a meglévő udvar lezárásával: a Várhegy platójáról kilépve hatalmas alépítményt tervezett, amelyet öt emelettel fejelt meg. Ebben az úgynevezett főhercegi szárnyban kaptak helyet az uralkodó pár lakosztályai.

Ybl 1891-ben elhunyt. A munkák folytatását Hauszmann Alajos vette át, aki Ybl terveit erőteljesen átdolgozta. Legfontosabb változtatása az volt, hogy (Ybl egy korábbi tervváltozatát követve) a palota alaprajzát egy kelet-nyugati tengelyen megtükrözve újabb belsőudvaros szárnyat épített a Szent György térre néző homlokzattal és főbejárattal, a hosszan elnyúló épületegyüttes dunai homlokzatának közepére pedig nagyméretű kupolát helyezett, csúcsán aranyozott Szent Koronával. A krisztinavárosi szárnyat viszont az Ybl tervezte kupola helyett manzárdtetővel fedte. Akárcsak elődje, stílusában Hauszmann is igazodott a Mária Terézia-korabeli épületszárnyakhoz, az újonnan emelt neobarokk részek kedvéért azonban jelentős középkori és barokk maradványokat bontott el. A palota egyes részletein, például a Mátyás-kúton vagy a kupolán már szecessziós elemek is megjelentek, amelyek még határozottabban jelentkeztek a belsőben. A királyi palota enteriőrjei a korszak iparművészeti csúcsteljesítményének tekinthetőek, a Duna-parti szárnyban kialakított 304 méter hosszú teremsor Európa-szerte párját ritkította. Főbb elemei: a 724 négyzetméteres, 15,5 méteres belmagasságú nagy bálterem, a büfécsarnok, valamint a Habsburg-terem Lotz Károlynak a Ferenc Józsefet és Erzsébet királynét ábrázoló mennyezetképével. Innen lehetett kijutni a Habsburg-lépcsőn keresztül a dunai teraszra, amelyen Róna József Savoyai Jenőt ábrázoló szobrát állították fel. A millenniumi ünnepségekre készülve Hauszmann kibővítette a Mária Terézia-féle tróntermet is az udvar felé kialakított hajóval.

A palota a II. világháborúban kiégett és súlyosan megrongálódott. Az 1950-60-as években megmaradt belsőépítészeti elemeit is elbontották, a külsőt pedig átalakítva építették újjá, így ma csak részben mutatja az Ybl–Hauszmann-féle állapotot.

 Vallási célú épületek

A historizáló építészet idejére végképp megszűnnek a keresztény felekezetek közötti különbségek. A leginkább közkeletű stílus a neogótika: Pecz Samu ennek elemeit használva építette meg az unitáriusok budapesti templomát és bérházát 1890-ben, a Szilágyi Dezső téri református templomot 1894-96 között, és a fasori evangélikus templomot 1905-ben. Neogótikus a meggyilkolt Erzsébet királyné emlékére emelt, 1908-ra elkészült Üllői úti római katolikus Örökimádás-templom is. (A tervező, Aigner Sándor legfőbb vetélytársa itt Friedrich von Schmidt egy másik tanítványa, Hofhauser Antal volt, aki utóbb az 1915-re elkészült Thököly úti Rózsafüzér királynéja-templomnál mutathata meg, mit tud a gótikáról.) A történelmi reminiszcenciák nem gátolták meg a tervezőket abban, hogy innovatívan alkalmazkodjanak a kényszerítő körülményekhez: Pecz az unitáriusok kápolnáját például a második emeletre helyezte, hogy a telket gazdaságosabban ki tudja használni.

A két világháború között a neogótika helyébe a neobarokk lép, elsősorban Wälder Gyula és Kotsis Iván templomépítő tevékenységének köszönhetően, igaz, utóbbi francia neoromán stílusban tervezi a Regnum Marianum utóbb felrobbantott Magyarok Nagyasszonya-templomát a Városligetben. Neoromán stílusban építi Möller István is a Lehel téri Árpád-házi Szent Margit templomot, de más okból: a korábban általa helyreállított zsámbéki templom mintájára, annak életnagyságú „modelljeként”. A korszak protestáns templomainál, elsősorban Sándy Gyula hatására megjelenik a pártázatos felvidéki reneszánsz hatása is. Neoklasszicista stílusban, kimondottan az esztergomi bazilika mintájára épül a Rezső téri Magyarok Nagyasszonya-templom (Kismarty-Lechner Jenő, 1931), és a stílus hatását mutatja a Pozsonyi úti Hálaadás református templom is (Tóth Imre és Halászy Jenő, 1937-40).

A kor kiemelkedő templomépületei (az építés időrendjében)

Szent István-bazilika (1851-1905) – az 1838-as árvíz emlékére emelt templom tervezését Hild József kezdte el, de mai, neoreneszánsz külső képét Ybl Miklósnak köszönheti, a belső befejezését pedig Kauser József felügyelte. Az évtizedek során az épülő templom stílusában egyre távolodott az eleinte előképként szolgáló esztergomi és egri székesegyházaktól. Az eredetileg tervezett, oszlopos főbejárati portikusz helyett végül Leon Battista Alberti mantovai S. Andrea-székesegyházának mintájára készült el a szokatlan, félkör záródású fülkébe helyezett főbejárat. A kupola előképei között említhető a londoni Szent Pál-templomé, Christopher Wren munkája, valamint a párizsi Invalidusok dómja. A homlokzati szobrokat Fessler Leó faragta, a kapu feletti mozaikot Than Mór tervei alapján a velencei Salviati cég készítette, akárcsak a kupola mozaikját (itt Lotz Károly volt a tervező). A belső dekorációján a kor legnevesebb képzőművészei dolgoztak, többek között Benczúr Gyula, Stróbl Alajos, Fadrusz János és Senyei Károly.

Mátyás-templom (újjáépítés: 1874-1896) – a 13. században alapított, többször át- és újjáépített templom a legutóbbi, Schulek Frigyes által vezetett rekonstrukció során nyerte el mai képét. Alapvetően Schulek munkája a templom mai képe, a gazdagon díszített neogótikus homlokzattal, amely részben (például a toronyablakok esetében) a megtalált eredeti formákra támaszkodik. A belső gazdag neogótikus berendezése, Lotz Károly, Székely Bertalan és Zichy Mihály festményei és freskói, valamint Mikula Ferenc és Hausen István szobrai szintén ekkor készültek.

Assisi Szent Ferenc-templom (1867-79) – az 1838-as pesti árvízben megrongálódott ferencvárosi plébániatemplom hlyén Ybl Miklós tervei alapján készült el az új. A neoromán részletformákat, de gótikus arányokat mutató, egyhajós, kereszthajóval bővített épület homlokzatán Ybl kedvelt párosításaként sóskúti mészkövet és sajtolt téglát alkalmazott. Az oltárképeket Than Mór és Lotz Károly festették.

Szent Erzsébet templom (1893-1901) – Steindl Imre a Parlament munkálatainak vezetése mellett pályázott Erzsébetváros új plébániatemplomának tervezésére, majd (Pecz Samut és Aigner Sándort maga mögé utasítva) el is nyerte a megbízást. A hatalmas méretű, neogótikus templom homlokzatát sárga tégla borítja, amelyet faragott kőelemek és színes terrakotta szobrok díszítenek. A kéttornyos, háromhajós épület alapvetően a francia középkor ihletésében készült. A rendkívül gazdagon díszített belső tér ma is a kor legszínvonalasabbjai közé tartozik, bár a második világháborúban elpusztult üvegablakokat csak részben sikerült pótolni.

Szilágyi Dezső téri református templom (1894-1896) – a budai Duna-parton álló, vörös téglából épült, Zsolnay-kerámiacseréppel fedett épületet Pecz Samu tervezte. A református szertartásnak megfelelően Pecz kerülte a hosszhajós megoldást, helyette rendhagyó, ötszög alaprajzú hajót tervezett. A főhajó tömegéből négy szentélyszerű bővítmény ugrik ki, a tetőre pedig tízszögű kupola került.

Zsinagógák

A historizmus orientalizáló, mór stílusú zsinagógaépítészetének meghatározó korai példái a romantikus építészethez is sorolható Dohány utcai zsinagóga (Ludwig Förster, 1854-59), valamint a Rumbach utcai zsinagóga (Otto Wagner, 1869-1872).

A kor zsinagógaépítésének kiemelkedő alakja Baumhorn Lipót, aki több mint húsz önálló épületet tervezett erre a célra. Baumhorn 1883-1894 között Lechner Ödön és Pártos Gyula irodájában dolgozott, és korai korszakára a zsinagógaépítészet hagyományosnak tekinthető orientalizmusa és a historizáló elemek ötvözése a jellemző. Ide sorolható a Dohány utcai zsinagóga hatását mutató esztergomi (1888), a mára lebontott fiumei (1895) és nagybecskereki (1896), a temesvári (1899), a szolnoki (1898), a pesti lipótvárosi zsinagóga terve (1899, nem épült meg) és a főművei közé sorolható szegedi zsinagóga (1900-1902). Utóbbit nemcsak mérete, de rendkívül gondos kidolgozása és gazdag dekorációja is kiemeli a sorból. Alaprajza Baumhornra jellemző módon görögkeresztet formál, egyforma hosszúságú hajókkal. A középrész felett összetett, gazdag díszítésű kupola emelkedik. A templom üvegablakai Róth Miksa műhelyében készültek.

A XX.. század első éveiben Baumhorn továbbra is mór stílusú zsinagógákat tervez, szép példája ennek a korszakának a brassói zsinagóga. A tízes évektől aztán munkáin egyre erőteljesebben jelennek meg a szecesszió formajegyei.

 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!