HIRDETÉS

Parkolási lehetőségek Budapesten
       Parkolási lehetőségek és szabályok

Budapesten új, egységes zónahatárokat alakítottak ki, és újabb területeket vonnak be a fizetős övezetekbe, mellyel csökkentették az ingyenes lakossági engedélyek számát, szigorították a mozgássérült-engedélyek kiadását, valamint új P+R parkolókat építettek. Az eddigi "4 zóna, és 9 övezet" rendszer helyett hat "két kiemelt és 4 normál zóna" rendszert vezettek be. A 2-es zóna az alap, itt egy BKV-jegynek felel meg egy óra parkolás, a többi zónában ennek szorzóival alakítják ki a díjakat, amelyek követik majd a BKV-emeléseket.


HIRDETÉS

Az emelés mértéke az eddigi 2-es zóna 2. övezetében a legnagyobb (47 százalékos, 150 forintról 220 forintra), a legkisebb pedig a jelenlegi 1-es zóna első övezetében (9 százalékos, 265 forintról 290 forintra). A várt 3-5 milliárd forintos többletbevételt elkülönítik és parkolás-fejlesztési célra fordítják.

Az emelés magyarázata szerint 2002-től nem változott a parkolási díj, ami reálértéken 22 százalékos csökkenést jelent. Ezzel szemben a BKV-jegy ára ugyanennyi idő alatt 72 százalékkal nőtt és ennek "forgalompolitikai szempontból rossz üzenete van".

A stratégia szerint csökkenteni kell az ingyenes lakossági engedélyek számát is, mert mára például az V. kerületben az a helyzet állt elő, hogy a városrész 7000 darab fizetős férőhelyére 7200 ingyenes engedélyt adtak ki. Ezért a jövőben egy háztartás csak egy autóra kap ingyenességet, a második autóra jelentős, 97 százalékos kedvezménnyel ugyan, de fizetni kell.

Az ingyenes mozgássérült-engedélyekkel való visszaéléseket is csökkentenék, úgy hogy az engedélyt nem a háziorvos, hanem az Országos Rehabilitációs Intézet adná ki, valamint luxusautóra egyáltalán nem lenne ingyenes engedély. 2008 júniusában ugyanis a mozgáskorlátozott-engedéllyel várakozók férőhelyhez viszonyított aránya 17 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden ötödik autós ilyen engedélyt használt, holott a mozgáskorlátozottak aránya Budapesten mindössze 3-4 százalék.

Budapest közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról című rendelet - 30/2010 (VI. 4.) - értelmében a várakozási övezetek területén (az 5. számú mellékletben megjelölt kivételekkel) minden év december 24-én üzemkezdettől az utána következő év január 1-jén üzemzárásig nem kell várakozási díjat fizetni.

Parkolási feltételek

Fontos tudni, hogy a jegykiadó automaták min. 15 percnek megfelelő, 5 Ft-ra kerekített összeg befizetése esetén adnak jegyet. Nem kell minden megkezdett órát teljes díjjal fizetni.

A várakozási díjat a várakozás megkezdésekor kell fizetni.

A jegykiadó automatánál készpénzzel, vagy parkolókártyával lehet jegyet váltani, melyet az első szélvédő mögé, teljes egészében jól látható módon, az információt adó oldalával felfelé kell elhelyezni.

A díjat meg lehet fizetni mobil telefon használatával is. Ehhez az EME Zrt-vel kötött szerződés, vagy a mobil szolgáltatók ún. Ad-hoc parkolási szolgáltatása szükséges. Részletek itt találhatók.

A 30/2010 (VI.4) sz. fővárosi rendelet alapján a várakozási övezetek területén az alábbi esetekben lehet várakozni:
a) a rendeletben meghatározott várakozási díj megfizetése ellenében, kivéve az áruszállítás végzésére szolgáló rakodótárcsa rendelet szerinti alkalmazása esetén,
b) lakossági várakozási hozzájárulással,
c) gazdálkodói várakozási hozzájárulás alapján a várakozási díj megfizetésével,
d) egészségügyi várakozási hozzájárulással,
e) a Rendvédelmi szervek és a Fővárosi Közterület-felügyelet részére kiállított behajtási és várakozási hozzájárulással,
f) a kerületi Közterület-felügyeletek részére kiállított behajtási és várakozási hozzájárulással.

A várakozási övezetek területén, közúti várakozóhelyen a betegszállító jármű díjfizetés nélkül, külön jogszabályban meghatározott feltételekkel várakozhat.

A várakozási övezetek területén, közúti várakozóhelyen a mozgásában korlátozott személyek számára kiadott parkolási igazolványok külön jogszabályban meghatározott kedvezményeit alkalmazni kell, ha az igazolványt a gépjármű első szélvédője mögött úgy helyezték el, hogy előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából tejes egészében látható.

A várakozási övezetek területén, közúti várakozóhelyen a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt gépjármű díjfizetés és időtartam korlátozás nélkül várakozhat.

Budapesti parkolási övezetek és tarifáik

Budapesti parkolási cégek

    XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.
    Közterületi Divízió - Parkolási Ágazat
    1136 Budapest Hegedűs Gyula utca 15. 

    Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.

    Centrum Parkoló Rendszer Kft.

    Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás

    Józsefvárosi Közterületi-és Parkolási Rendészet
    (Józsefvárosi Közterület-felügyelet)
    1084 Budapest, Német u. 17-19.

    Parking Kft.
    Parkolás VI., VII., VIII., IX. és XIII. kerületben 2011-től
    1036 Budapest, Lajos u. 48-66.
    +36(1)374-0814, +36(1)374-0815

P+R parkolók

P+R parkolók Férőhely
I-II. Budai alsó rakpart (Lánchíd - Margit híd észak) 179
I-II. Bem rakpart (Batthyány tér – Bem tér) 143
II. Árpád fejedelem útja (Margit híd) 25
II. Báthori László utca (Huvösvölgy) 12
II. Huvösvölgyi út (Hidász utca) 76
II. Huvösvölgyi út (Huvösvölgy-BKV végállomás) 80
II. Huvösvölgyi út (Szépilona) 50
III. Ország út (Békásmegyer) 155
III. Vörösvári út (Szolo utca) 131
IV. Bocskai utca (Újpest Városkapu metróállomás) 100
VIII. Ülloi út (Nagyvárad tér metróállomás) 194
IX. Ülloi út (Ecseri út metróállomás) 100
IX. Ülloi út (Pöttyös utca metróállomás) 160
X. Kerepesi út (Pillangó utca metróállomás) 58
X. Kobánya-Kispest (metró végállomás) 152
X. Örs vezér tér (metró végállomás) 103
X. Ülloi út (Népliget metróállomás) 109
XIII. Árva utca (Újpest-Városkapu metróállomás) 120
XIII. Váci út (Árpád híd metróállomás) 160
XIV. Ifjúság útja (Papp László Budapest Sportaréna) 300
XIV. Kacsóh Pongrác út (Mexikói út földalatti-állomás) 257
XVI. Ostoros út (Cinkota HÉV állomás) 82
XVII. Rákoscsaba vasútállomás 135
XVII. Rákoscsaba-Újtelep vasútállomás 28
XVII. Rákoshegy vasútállomás 163
XVII. Rákoskert vasútállomás 69
XVII. Rákosliget vasútállomás 37
XXII. Budafok-Belváros vasútállomás 140
XXII. Budafok-Háros (vasútállomás) 62
XI. Etele ter ?

EZ Parkolóházak
     VI., VII. kerület

Weiner Parkolóház
Budapest, VI. kerület, Weiner Leó u. 16.
131 férőhely

Székely Parkolóház
Budapest, VI. kerület, Székely Mihály utca 3.
304 férőhely

Kertész Parkolóház
Budapest, VII. kerület, Kertész utca 24-28.
180 férőhely

Holló Parkolóház
Budapest, VII. kerület, Holló utca 6.
255 férőhely

Dob Parkolóház
Budapest, VII. kerület, Dob utca 63.
100 férőhely

Akácfa Parkolóház
Budapest, VII. kerület, Akácfa utca 12-14.
100 férőhely

Opera Parkolóház
Budapest, VI. kerület, Zichy Jenő utca 9.
400 férőhely

 

 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek