HIRDETÉS

Programajánló
       Budapesti rendezvények és egyéb programok


HIRDETÉS

Nemzeti ünnepek

A nemzeti ünnep olyan kitüntetett napot jelöl, amelyen egy ország vagy egy nép nemzeti összetartozását ünnepli. A nemzeti ünnep legtöbbször azon a napon van, amikor az adott állam vagy tartomány elnyerte függetlenségét. Más esetekben az ország védőszentjének napja vagy kiemelkedő történelmi esemény válhat nemzeti ünnepnappá. Az állami élet szempontjából kiemelkedő nemzeti ünnepüket az egyes országok törvényben lefektetett állami ünnepként ünnepelik meg.

Március 15.
   

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig.   

 
Augusztus 20.
   

Augusztus 20-a Szent István király ünnepének a napja, illetve a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja. Ezen a napon a Duna partjáról fél órás tűzijáték látható, amelyet a Dunáról, a belvárosi hidakról és a Gellért-hegyről lőnek a magasba.

 
Október 23.
   

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.

 

 

Nemzeti emléknapok

A nemzeti emléknap olyan kitüntetett napot jelöl, amely egy ország vagy egy nép életében kiemelt jelentőséggel rendelkezik, de nem nemzeti ünnep. Általában egy olyan történelmi győzelem vagy tragédia, illetve más nemzeti jelentőségű esemény, amely fordulatot hozott, amelyre az adott ország állampolgárai vagy nép tagjai büszkék lehetnek vagy amelyet gyászolnak. A tragikus nemzeti eseménnyel kapcsolatos emléknap másik neve nemzeti gyásznap. A nemzeti emléknapok fontossága és az ünneplésük mértéke országonként eltérő.

Budapest napja
   

November 17. | Pest, Ó-Buda és Buda települések vezetése 1872-ben hozott döntése értelmében az addig önálló három várost Budapest néven egyesítették. Emlékére november 17-én tartják a főváros "születésnapját".

 
A magyar labdarúgás napja
   

November 25. | A magyar labdarugó Aranycsapat 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította.

 
Június 4.
   

A trianoni békediktátum az I. világháborút lezáró békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország határait és gazdaságának fejlődését.

 

 

 

Éves rendezvények

Budapesten minden évben megrendezésre kerülnek különféle hagyományos események, amelyek minden alkalommal nagy tömeget vonzanak és népszerűek a lakosság körében.

Sziget Fesztivál
Augusztus 5-12.
    

A Sziget Fesztivál Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvénye, melyet minden év augusztusában rendeznek meg Budapesten, az Óbudai-szigeten. A fesztiválozók kényelmét bankautomaták, éttermek, elsősegély-nyújtó helyek, csomagmegőrző, gyermekmegőrző, posta, gyógyszertár, értékmegőrző és nyelvi segítséget nyújtó sátrak segítik.

Facebook

Nemzeti Vágta
Szeptember 20-22.
    

A Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén és közvetlen környezetében az Andrássy úton játszódó rendezvény, amely valójában a magyarság határokon átívelő, hagyományőrző fesztiválja. A Nemzeti Vágta több, mint egy lovasverseny, a lovas hagyományok, illetve a magyar városok és falvak ünnepe, melyet évente megrendeznek.

  Facebook

Budapest Design Week
Szeptember 27. - december 6.
    

A fesztivál a kortárs design határátlépéseivel foglalkozik; vagyis a művészet, a design és a kézművesség műfaji határainak feloldódásával és az unikális craft technikák újszerű alkalmazásával. A nemzetközi és hazai anyagot felvonultató nyitókiállítás a Design Terminál kiállítóterében várja majd a látogatókat, de lesz Nyitott Stúdiók, Vásárlási akció, Design Túrák és a gasztro-programok sora is folytatódik.

  Facebook

Karácsonyi Vásár
November 20. - december 30.
   

Minden év novemberétől Karácsonyig találkozhatunk a város különböző pontjain az ideiglenesen felállított fabódékkal, ahol a megszokott ajándéktárgyak mellett különféle finomságokat is vásárolhatunk, ahol a szabványnak megfelelő faházakból, fabódékból árusítják a portékát, amely nem csak kellemes megjelenésű, de egységes képet is ad a karácsonyi készülődés idején.

 

 


Budapest Design
Map

A térkép nyomtatott verziója megtalálható a rajta szereplő design pontokon, köztük a Design Terminálban (Budapest 1051, Erzsébet tér 13.), míg a mobil alkalmazás ingyenesen letölthető a Google Play webáruházból.

Alkalmi rendezvények

Reel Rock 9
November 13-15.
    

November 13. Corvin Mozi: Andy Kirickpatrik Előadás, és ezt követi a Valley Uprising film vetítés.
November 14. Corvin Mozi: Valley Uprising film pót vetítés.
November 15. Monkey Boulder terem: Valley Uprising filmvetítés és boulder jam verseny és ezt követi egy after parti.

A Reel Rock-ot egy csapat lelkes outdoor sport rajongó szervezi, összefogásban a magyar hegyi-sport klubokkal.

Facebook

 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 Jelenleg nincs ajánlható link!