Budapest tömegközlekedésének problémáját a földalatti közelekedés fejlesztésével lehetne orvosolni: a központi kerületek villamosait a föld alá helyezve nemcsak egy akadály nélküli villamos-hálózatot hozhatnánk létre, de temérdek hely válna felszabadíthatóvá a felszínen.
A városokon belüli közforgalmú közlekedés
kialakulását a 19. század közepétől számítjuk. Részben ekkorra alakultak
ki az újkor virágzásával akkora területű és lakosságú városok, ahol erre
reális igény keletkezhetett, részben pedig ekkorra alakult ki az a
technika, amelynek segítségével műszakilag meg is tudták oldani a
helyváltoztatási igények kielégítését. Ebben az időszakban részben a
lóvontatás, részben pedig az országos vasúthálózatokon már ismert
gőzvontatási technika használata volt elérhető, így nyíltak meg a
belvárosokban sorra a lóvasutak, míg külső területeken használtak
gőzhajtású közúti vasutakat is.
Az első lóvasút Pesten 1866. július 30-án indult el. Érdekesség, hogy
ennek útvonala az azóta is a város egyik fő közlekedési ütőerének
számító Váci úton haladt, végállomásai a Széna (ma Kálvin) tér és
Újpest-Városkapu voltak. Gróf Károlyi Sándor erre a célra alapította meg
a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot (PKVT).
Budapest fejlődésével, népességének és területének gyarapodásával
azonban a lóvasút már nem tudta kielégíteni az elvárt igényeket, ezért
olyan megoldást kerestek, amely gyors és nagyobb tömegeknek áll a
rendelkezésére.
Werner Siemens 1879-ben mutatta be egy berlini kiállításon az első olyan
villanyhajtású vasutat, amely az áramot nem magával hordozott
akkumulátorból kapta, hanem áramszedő segítségével egy erre a célra
épített vezetékből. Ennek a találmánynak a továbbfejlesztése adta meg
később a lökést a közúti vasutak továbbfejlesztésének irányába. A
villamos elnevezést tehát a régebben meghonosodott városi, utcai
vasutaktól (például lóvasút) való megkülönböztetés hozta létre, arra
utalva, hogy ez a közlekedési eszköz nem állati vagy gőzhajtással
üzemel, hanem elektromos, azaz „villanyos” energia hajtja.
A fővárosi villamosok megindulásával és térhódításával könnyebbé és
gyorsabbá vált a budapesti közelekedés, amely egyúttal a klasszikus
értelemben vett tömegközlekedés születését is jelentette. A
székesfőváros első villamosvonala az 1887. október 1-jén kiadott
engedély alapján már november 28-ára el is készült, majd rohamtempóban
alakult ki szerte a város területén.
Az elmúlt száz évben Budapest jelentős változások esett át. Az ipar és a
szolgáltatások kiépülésével a tömegközelekedés is nagyarányú fejlődésen
ment keresztül: az egykor gyalogosforgalomnak létrehozott utakon
megjelent a villamosok és buszvonalak mindent behálózó szövete, amely
így nemcsak korlátozta, de a járdákra is kényszerítette a járókelőket.
Ezt tetézte a személygépkocsik elterjedése is, így a közterületeket
lényegében elfoglalták a gépjárművek, kiszorítva onnan az embert és
növényeket.
A folyamat napjainkra elérte a maximális méretét: ma már nincs hová
hátrálni, az utcákat végérvényesen a gépjárművek uralják - az élettér
helyét átvette a közlekedési tér. Mindent a gépeknek rendeltünk alá a
céljaink gyorsabb és könnyebb elérése érdekében.
Emellett érdemes megemlíteni még két dolgot a tömegközlekedéssel
kapcsolatban: az egyik, hogy a köztereink meglehetősen csúnyák lettek,
hiszen az egykori gyalogos helyeket most aszfalt és sínek látványa
uralja, a másik pedig a légszennyezettség, amely a lakók egészségét
teszi próbára. De ide kívánkozik az is, hogy az időjárás viszontagságai
miatt a villamosok sínjeit sűrűbben kell karbantartani, mintha azok a
földfelszín alatt lennének.
És itt értünk el a mondandóm lényegéhez: úgy vélem, hogy a főbb
villamosvonalak földfelszín alá vitelével egyrészt helyeket
szabadítanánk fel a felszínen, másrészt megszüntetnénk a villamosok
által okozott por- és zajszennyezést, harmadrészt pedig az állandó
környezeti körülményekkel lecsökkenthetnénk a karbantartásra szánt
összeget is. De elmondható az is, hogy míg a felszínen kereszteződések,
lámpák és egyéb forgalom lassítja a villamos haladását, addig a felszín
alatt akadálytalanul suhanhatnak a a járművek.
Az alábbiakban felvázolom, hogy mely útvonalakon építeném ki azokat a
metróvonalakat, amelyek nagyban javíthatnák a főváros tömegközlekedését.






















