A XIX. század közepe óta Európa-szerte nagy divatban volt a kiállítások rendezése. Világvárosok kiállításokon mutatták be fejlődésüket: London (1865), Párizs (1867), Bécs (1873). Magyarország is ilyen világkiállítást kívánt rendezni 1885-ben, bár csupán egy Országos Kiállítás jött létre, 1896-ban.
Erre az alkalomra épült fel az Iparcsarnok hatalmas
kiállítási épülete Kohn Jánosnak, a Schlick-gyár későbbi vasszerkezeti
tervezőjének elgondolása szerint. Az épületet Ulrich Keresztély
tervezte.
Az Iparcsarnok hatalmas földszintes épület volt, olasz reneszánsz
stílusban készült, diadalkapu-szerű bejáratokkal, a saroképületek
téglából és kőből, az összeköttetések vasból és üvegből épültek.
Homlokzata a Keleti pályaudvar főbejáratához hasonlított. Alapterülete
meghaladta a 14.000 négyzetmétert.
A megnyitást követően számos kiállítást rendeznek itt ("A fényképezés
fejlődése"; "Agyag-, czement-, aszfalt- és kőkiállítás"; "Villamos
munkagépek kiállítása").
Az 1896-os nagy millenniumi kiállításon az Iparcsarnok - mint az
ezredéves kiállítás egyik központja - a bútor-, szövő- és anyagipari
termékek bemutatóhelye. Ekkor épül meg a csarnok előtti elegáns korzó
díszkerttel, valamint a Sió szökőkút, melynek elődje még az 1885-ös
kiállításra épült (nagyjából a mai napozórét és a Petőfi Csarnok
szabadtéri színpada helyén), amely szombaton, valamint vasár- és
ünnepnapokon este fél kilenctől tíz óráig kivilágítva működött. Így az
Iparcsarnok és közvetlen környéke a millenniumi kiállítás reprezentatív
központja lett.
Az ezt követő években számos időleges kiállítás helyszíne volt az
Iparcsarnok: volt itt "Papíráru kiállítás", "Autómobil kiállítás",
"Cukrászipari kiállítás" 1907-ben, "Hadirepülő kiállítás" 1917-ben,
"Vasipari" és "Reklámkiállítás" 1927-ben. Télen állandó bútorkiállítás,
évente május elején Tavaszi Nemzetközi Árumintavásár, ősszel pedig
Országos Mezőgazdasági Kiállítás.
A II. világháború során súlyos károsodás érte. Az épület kiégett,
tetőszerkezete elpusztult, ezért az egészet lebontották.




















