I. Károlyt először 1301-ben koronázták meg, de mivel ez nem a magyar Szent Koronával történt, ezért magyar részről nem ismerték el királynak. Csupán a harmadik, 1310-es koronázásakor válhatott a Magyar Királyság (huszonhatodik) királyává, de a történelemtudomány 1308-at, az őt érvényesen királlyá választó országgyűlés évét tekinti uralkodása kezdetének.
Kubinyi András írja a felhévízi központról: "A
XIV. század húszas éveiben a királyi országbíró, azaz a királyi kúria
bírája (1323-24-ben) Felhévízen székelt. Ez annál jelentősebb tény,
mivel abban a korban, amikor az uralkodó többnyire az országot járta,
egyedül az oktávákon rendszeresen ítélkező királyi kúria jelentett
valamiféle helyi állandóságot, és így a kúria székhelye mintegy az
ország központjának tekinthető. Felhévíz esetében azonban úgy látszik
csak ideiglenes központra gondoltak. Előtte Temesváron működött a kúria,
Felhévízre költözése egybeesett az uralkodó Visegrádra költözésével.
Valószínűleg Visegrád még nem volt berendezkedve a dikasztériumok
elhelyezésére, és ezért kiépüléséig a központi fekvésű Hévízen működött
ideiglenesen a kúria. Helyi elhelyezésére valószínűleg az apácák
tulajdonába átmenő régi királyi kúriaépületet használták. Nemcsak a
királyi bíráskodás központja volt azonban Hévíz, hanem - a fentinél
állandóbb jelleggel - Pilis megyéé is. Legalábbis a XV. század végétől a
Pilis megyei szolgabírák rendszeresen Felhévízen székelnek, és itt
tartják a megye ítélőszékét"
De miért nem a királyi várban székel az Ítélőszék?
Magyarország királya ekkor már az ifjú Károly Róbert volt, aki ugyan
1301-től koronás, de csak az „Anjou-párt” részéről elismert uralkodó.
Nagyanyja Árpád-házi Mária nápolyi királyné volt. Érvényesen
(harmadszorra megkoronázva) 1310 és 1342 között uralkodott. A
történettudomány 1308-at, az őt érvényesen királlyá választó
országgyűlés évét tekinti uralkodása kezdetének.
(III. András halála után az osztrákok bevonultak Budára, hogy
hazakísérjék Ausztriába az özvegy királynét, aki nem kívánt
Magyarországon maradni. Károly ezalatt ezer főnél kisebb, jelentéktelen
harcértékű csapatával elfoglalt több kisebb erősséget a Dél-Dunántúlon.
Az osztrákok kivonulása után se Székesfehérvárra (a koronázó városba),
se Budára (ahol a korona volt) nem sikerült bevonulnia, mert mindkét
város polgárai lezárták előtte a kaput, és nem engedték be).
A megjelenése és elismerése közötti időszakban (ami 7 évet jelent) nem
tudta megvetni lábát Sicambriában, ezért egy új uralkodói központ
felépítését határozta el a ma ismert Várhegyen, így pedig már érthető,
hogy az Ítélőszéket miért Felhévízen és nem a királyi várban működtették
- ugyanis akkor az még nem volt kész! (a mai Budát ezekben az időkben
nevezték Új-Budának, de létezett egy Újváros nevű városrész is, amely a
mai Margit körút nyugati oldalán, a budai külső falon kívül alakult ki,
és amely a bortizedlajstromokban fordul elő. Ez a városrész kb. a mai
Mechvart tér és Széna tér közti területen (vagy annak egy részén)
terülhetett el. Az eddigi véleményektől eltérően továbbá ide, kb. a mai
ún. Országúti ferences kolostor helyére lokalizálnánk a Szent
Lázár-ispotályt. Ebben az esetben Újvárost inkább Buda részének kell
tekinteni)
1303-ban például Temesváron rendezte be udvarát, ami érthetetlen lépés
abból a szempontból, hogy az állítólagos Várhegyen elvileg már létezett
egy palota, amit III. András birtokolt, s amit illett volna mielőbb
elfoglalnia, érzékeltetve vele, hogy ki is az ország valódi uralkodója.
De Róbert király nem így tett, hanem leutazott Temesvárra, s ott
rendezte be udvarát.
1306-ban visszafoglalta Esztergomot és elfoglalt több felvidéki várat.
1307-ben a Vencel fogságából kiszabadult Werner fia László budai bíró
Csák nembeli János támogatásával visszafoglalta és Károly Róbert
hűségére térítette Budát. Az egykori Buda (Sicambria) ekkor lett a
király tulajdona. Október 10-én Károly Róbertet a hívei által
összehívott rákosi országgyűlés királlyá választotta. A megjelentek
elfogadták Károlyt és utódait Magyarország királyának, de nem voltak
jelen a leghatalmasabb tartományurak: Csák Máté, Kán László és a
Kőszegiek, és több jelenlévő érdeke sem a királyi hatalom erősítése
volt. Második koronázása 1309. június 15-én volt a
Nagyboldogasszony-templomban, de mivel a Szent Korona Kun Lászlónál
volt, így ez a koronázás is érvénytelennek számított. Kán László végül
1310. április 8-án, Szegeden fogadta el Károlyt törvényes urának úgy,
hogy a Tamás esztergomi érsek kezében tartott keresztre esküdött. A
vajda által visszaadott Szent Koronával Fehérvárott 1310. augusztus
27-én az esztergomi érsek harmadszorra, immár minden szempontból
érvényesen is Magyarország királyává koronázta Károly Róbertet.
Károly Róbert egyébként uralkodásának második felében jelentős gótikus
építkezések folytak: ekkor épült például a visegrádi királyi palota (a
vár 1246-1251 között épült), a soproni ferences kolostor káptalanterme,
átépült a diósgyőri vár, valamint gótikus szárnyakkal bővült a
székesfehérvári koronázóbazilika is.
Budán a Kézai Simonnal korábban megszakadt krónikás hagyományt a budai
ferences minoriták folytatták az 1330-as évek végéig. Ezek alapján,
valószínűleg Kálti Márk szerkesztésében készült el a Képes Krónika,
amelyik Záh Felicián merényletének elbeszélését követően, az 1330-as
havasalföldi hadjárat, valamint az 1330. november 9-én kezdődött posadai
csata leírásával és Károly halálát megemlítő sorokkal hirtelen
megszakad, s a mondat közepén a »quatenus« szóval végződik.






