A Kosztolányi Dezső tér a XI. kerületben, Újbuda és
Kelenföld határán, a Bocskai út és a Bartók Béla út kereszteződésében
található. Északi felén a Feneketlen-tó határolja, amely közkedvelt
pihenőhelynek számít a kerületben. Déli felén létesítették az 1990-es
évek közepén az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat egyik állomását.
A 4-es metróvonal egy korábbi tervében a Bocskai úti megálló helyett a
Kosztolányi Dezső téren létesítettek volna metróállomást, amely végül
azért nem valósult meg, hogy a 4-es metró vonalvezetése ne essen
teljesen egybe a 49-es villamoséval. A Kosztolányi Dezső téren lévő
Volánbusz pályaudvart is épp ezért áthelyezték át az Etele térre.
A téren áthaladó tömegközlekedési eszközökkel gyakorlatilag Buda bármely
részébe eljuthatunk: a 19-es villamos az Etele tér - Batthyány tér
között, a 49-es villamos Etele tér - Deák Ferenc tér között közlekedik.
A 86-os busz a Bocskai út elejétől indul, s a Kosztolányi Dezső téren
felszállva egész az Árpád hídig utazhatunk; a vonal érinti a Fehérvári
úti vásárcsarnokot, az Allee bevásárlóközpontot, a Szabadság hidat és a
Gellért-hegyet, az Erzsébet hidat, a Batthyány teret, a Lánchidat, a
Margit hidat és a budai oldal szinte valamennyi gyógyfürdőjét. A 7-es
busszal a Móricz Zsigmond tér, a Szabadság híd és a Rudas gyógyfürdő
érintésével a pesti városközpontot szelhetjük át a Keleti pályaudvaron
át a Bosnyák térig, míg a 173-as busszal azon túl, Rákospalotáig
közlekedhetünk. A téren halad át a 212-es busz, amely a Boráros tértől
kiindulva a Svábhegyig közlekedik. A térről induló buszokkal eljuthatunk
a Baross Gábor-telepre (Nagytétény), a Savoya Parkba (Budafok),
Őrmezőre, Törökbálintra és Kamaraerdőre is.
Története
A Kosztolányi Dezső téri buszpályaudvar 1965 körül (kép: Fortepan)
A Volánbusz pályaudvarát 1963-ban adták át a
Kosztolányi Dezső tér déli oldalában, a Bukarest és Ulászló utcák
között. Innen azok a buszok indultak, amelyekkel Diósd, Érd,
Százhalombatta, Sóskút, Pusztazámor vagy Ercsi felé mehettünk. E cikk
szerzője korábban - érdi lakosként - e tér érintésével járt nap mint nap
a fővárosba. A pályaudvar északi végében volt egy büfé, ahol isteni
finom sültkolbászt lehetett kapni. A Volánbusz pályaudvart a környék
lakóinak kezdeményezésére 2000-ben átköltöztették az Etele térre, így a
helyközi buszközlekedés a téren megszűnt. A korábbi várócsarnok
napjainkban étteremnek ad otthont.
A Feneketlen-tó körüli parkban, közel a Bartók Béla úthoz található
Kosztolányi Dezső és Bartók Béla szobra. Az előbbi szobrot Borbás Tibor
készítette 1979-ben, míg utóbbit Somogyi József alkotta 1981-ben.
Kosztolányi Dezső szobra
Bartók Béla szobra
A Kosztolányi Dezső tér és a Feneketlen-tó kapcsolata (kép: Google Maps)
Képek
Hamarosan!