Az Aeropark (korábbi nevén: Ferihegyi Repülőgép Emlékpark) magyar repüléstörténeti múzeum, amely Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja közelében helyezkedik el.
A repülőgép-múzeumban megtekinthető a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esig,
valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz.
Az Aquincumi Múzeum a mai Óbuda területén, a Római Birodalom korában létezett Aquincum település emlékeit mutatja be. A főváros által alapított és fenntartott kulturális intézmény Budapest III. kerületében, a Szentendrei út 135. sz. alatt található,
a Budapesti Történeti Múzeum egyik szervezeti egysége.
Az Arany Sas Patika az első gyógyszertár volt Budán, a törökök kiűzése után,
1687-ben a mai Dísz tér 1-2. számú házban alapította Bösinger Ferenc Ignác.
A patika 1687 és 1696 között a Dísz tér 6. szám alá költözött. Bösinger
fiókgyógyszertárat is nyitott a Vízivárosban, ami később Fekete Medve
Gyógyszertárként lett ismert.
A Bibliamúzeum 1988-ban jött létre a Dunamelléki Református Egyházkerület
Ráday Kollégiumának épületében Budapesten. A Bibliamúzeum ebben a formában
2011 júliusáig működött, majd megindult a múzeum áttervezése. A 2017-ben
megnyitott új kiállítás arra a kérdésre kíván választ adni, miért fontos ez
a könyv a mai korban is, miért érdemes a Bibliát kézbe venni, kézbe adni és
olvasni. A Biblia világát eredeti régészeti tárgyak, másolatok, hagyományos
és informatikai interaktív eszközök segítségével mutatjuk be.
Tárlatvezetéssel, múzeumpedagógiai foglalkozással és szakmai beszélgetéssel
is várjuk a látogatókat.
A Budapesti Történeti Múzeum Budapest egyik legjelentősebb múzeuma, a
főváros történetének dokumentumait, tárgyi emlékeit gyűjti. Önkormányzati
intézmény, de hivatalos besorolása szerint országos múzeum. Központja
Budapesten az I., Szent György tér 2. szám alatt van.
A Dreher Sörmúzeumban megtalálható minden, amit a sörről és a Dreher
Sörgyárakról feltétlenül tudni kell. Az országban és nemzetközi szinten is
egyedülálló tárlat 1979 óta a gyár és a söripar történetének, eszközeinek
állandó kiállítása.
Az Ernst Múzeum egy kortárs magyar művészeti múzeum volt Budapesten.
Kezdetben Ernst Lajos magánmúzeuma volt, amit 1912 májusában alapított,
később a Műcsarnok egyik fiókintézménye volt. 2013-ban megszűnt.
Helyiségeiben a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kapott helyet.
Szeretettel várunk a XIX. század flipperelődeitől a legmodernebb flipperekig
minden időszak játékgépeit felvonultató, interaktív állandó kiállításunkkal
(több mint 130 kipróbálható géppel) közel 400 négyzetméteren.
Magyarország egyedülálló múzeuma, mely a fodrászat történetével és a szakma
kellékeivel ismerteti meg a látogatókat. Aki betér a múzeumba, egy 1880-as
évekbeli fodrász szalonban találja magát. A bükkfából készült muzeális
fodrász szék fejtartóval, mellette a régi szekrény sok apró fiókkal,
borotvával, pamaccsal, arctörlő kendővel, parfümmel igazán különleges
hangulatot kelt. A filmkészítők is felfigyeltek e helyszínre, több filmhez
is vettek fel itt jelenetet.
A Földalatti Vasúti Múzeum a Közlekedési Múzeumhoz tartozó múzeumi
kiállítóhely, amely Budapesten a Deák Ferenc téri aluljáróban található.
1955-ben a Deák Ferenc téri átszálló rendszer építése miatt az M1-es
metróvonal állomását körülbelül 40 méterrel arrébb helyezték. A
nyomvonal-korrekció során felhagyott 60 méter hosszú alagútszakaszban
berendezett kiállítást 1975-ben az akkori Budapest Főváros Tanácsa és a
Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) hozta létre.
Magyarország legnagyobb földtani gyűjteménye ásványokat, kőzeteket,
ősmaradványokat, valamint tudománytörténeti fényképeket és hagyatéki
anyagokat őriz.
A Kiscelli Múzeum a főváros által alapított és fenntartott kulturális
intézmény Budapest III. kerületében. A múzeumépületben a Budapesti Történeti
Múzeum két, szervezetileg és gyűjtőkörét tekintve különálló, de egymás
mellett működő és kiállító tagintézménye kapott helyet. Az Újkori
Várostörténeti Osztály gyűjtőköre a főváros 1686 utáni történetével
kapcsolatos dokumentumokra, különféle tárgyi emlékekre terjed ki. A Fővárosi
Képtár Budapest képzőművészeti gyűjteménye, főként fővárosi 20. századi és
kortárs művészek alkotásait gyűjti és mutatja be.
A Fürdőmúzeum a Budapesti Történeti Múzeum egyik kiállítóhelye Budapest III.
kerületében, a Flórián tér 3-5. szám alatt, a gyalogos aluljáróban. A
kiállítás a római kori Aquincumhoz tartozott katonai tábor közfürdőjének
(therma) maradványait mutatja be.
A Textil- és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum, rövid nevén: Textilmúzeum
a magyarországi textil- és ruházati ipar tárgyi és szellemi emlékeit megőrző
intézmény volt Budapest III. kerületében, Óbudán, amely a hazai textilipar
kialakulásában fontos helyszínnek számított. A múzeum ebben az eredeti
formájában ma már nem létezik, helyén a Goldberger Textilipari Gyűjtemény
működik.
A budapesti Hadtörténeti Levéltárban a magyar hadtörténelmi emlékekkel
együtt felgyűjtött muzeális tárgyakból jött létre a Hadtörténeti Múzeum
1918-ban. Az 1847-ben klasszicista stílusban épült Ferdinánd-laktanya –
amelyet 1880-as évektől Nádor-laktanyának neveztek – nyugati szárnyát
1926-tól alakították át Hadimúzeum céljára.
A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Budapesten, az Andrássy út 103. szám
alatt található. A Szépművészeti Múzeum szakmúzeuma, amelynek gyűjtőkörébe a
Távol-Kelet művészeti emlékei tartoznak.
A Múzeum az Országos Húsipari Kutatóintézet területén (Budapest, Gubacsi út
6/b) található, mely állandó nyitvatartási renddel nem rendelkezik, de
előzetes bejelentés alapján látogatható. A múzeum állandó kiállítással 1974.
szeptember 27-én nyílt meg a nagyközönség előtt. Az ipartörténeti gyűjtemény
az egyemeletes volt mosodaépület hét helyiségében foglalt helyet. Jelenleg a
kiállítás két teremben, illetve a Kutatóintézet udvarán tekinthető meg.
Az Iparművészeti Múzeum országos múzeum Budapest IX. kerületében, az Üllői
út 33-37. szám alatt. Az Iparművészeti Múzeum a magyar és nemzetközi, régi
és kortárs iparművészet, illetve design első számú gyűjtőintézménye és
bemutatóhelye Magyarországon. Gazdag kollekciója Európában is a legfontosabb
ilyen profilú múzeumok közé emeli, egyes gyűjteményrészei, így a szecessziós
üveg- és kerámiatárgyak, vagy az iszlám-török szőnyeggyűjtemény,
világszínvonalúak. A múzeum őrzi a középkori és kora újkori Magyarországról
egyetlenként fennmaradt nemesi kincstárat, az Esterházy családét.
A Tűzoltó Múzeum, avagy a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma a tűzoltás,
illetve a tűzoltók eszközeinek és tevékenységének bemutatásával foglalkozó
kiállítás Budapest X. kerületében. A Katasztrófavédelem irányítása alá
tartozik, amelynek központi múzeuma.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 2009-ben alakult meg a Közlekedési
Múzeum és az Országos Műszaki Múzeum összevonásával. A múzeum összesen 8
kiállítóhellyel rendelkezik: Közlekedési Múzeum, Repüléstörténeti és
Űrhajózási Állandó Kiállítás, Öntödei Múzeum, Elektrotechnikai Múzeum,
Műszaki Tanulmánytár.
A múzeum kortárs művészeti alkotásokat gyűjt és mutat be, jelentős magyar és
nemzetközi képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkezik. 2005. március 15-étől
működik a Művészetek Palotájában, korszerű múzeumtechnológiai körülmények
között. Területe 3300 m², a palota nyugati, Duna felé néző oldalán foglal el
4 szintet. A múzeum archívummal, szakkönyvtárral és múzeumpedagógiai
műhellyel rendelkezik. A gyűjtemény alapjait az aacheni Ludwig házaspár
ajándékai és hosszútávú letétei képezik.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum országos szakmúzeum, melynek
gyűjtőköre kiterjed a hazai kereskedelem (kis- és nagykereskedelem,
áruvásárok, a nemzetközi kereskedelem, pénzügyi kereskedelem, biztosítás és
szerencsejáték), a vendéglátóipar (szállodaipar, egyéb vendéglátóipari
helyek), valamint a turizmus, idegenforgalom történetének kulturális
javaira.
A múzeumi fogadótér egyrészt a gyerekek által létrehozott vagy befogadott
színházi- és bábelőadásoknak, árnyjátékoknak, vetítéseknek a színtere,
valamint itt tartjuk a drámapedagógiai és a kreatív műhelyfoglalkozásokat
is, amelyek a mesék vizuális feldolgozására irányulnak (rajzolás, festés,
bábkészítés, jelmezkészítés, térjátékok, stb.).
A Vajdahunyadvár épülete az 1896-os millenniumi ünnepségsorozat alkalmára
épült. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1896. június 20-án tette le a
múzeum alapító okiratát. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Európa
szerte egyedülálló módon mutatja be a mezőgazdaság történetét. Az itt
dolgozó szakemberekkel, kilenc állandó és számtalan időszaki kiállításával,
negyven gyűjteményével az intézmény bemutatja a hazai mezőgazdaság,
erdészet, vadászat, halászat, a szőlő és a bor, a domesztikáció, az erdők és
növények, a lótartás fejlődését, történetét.
A Magyar Nemzeti Múzeum országos múzeum, mely a magyar történelem tárgyi
emlékeit gyűjti és mutatja be. Főépülete Budapest VIII. kerületében, a
Múzeum körúton található. A múzeum klasszicista stílusú épülete 1837–47
között épült, tervezője Pollack Mihály építész volt, alapítója gróf
Széchényi Ferenc.
A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum (korábbi nevén: Testnevelési és
Sportmúzeum) a magyar sport történetét bemutató országos szakgyűjtemény,
amelynek kiállítóterme Budapest XIV. kerületében, az Ifjúság útján található
a Papp László Budapest Sportaréna mellett.
A Magyar Természettudományi Múzeum Magyarország legnagyobb természetrajzi
(ásványtani, kőzettani, földtani, őslénytani, növénytani, állattani,
embertani) gyűjteménye.
A Magyar Vasúttörténeti Park (becézett nevén: "Füsti Park") Közép-Európa
legnagyobb interaktív vasúti emlékparkja Budapesten, a XIV. kerületi Tatai
út 95. szám alatt. A 70 000 m² alapterületű parkban több mint 100 vasúti
jármű tekinthető meg, köztük számos ritka mozdony. A járműállomány az
1870-es évektől napjainkig mutatja be a vasút fejlődését.
A Memento Park (korábban Szoborpark Múzeum) szabadtéri múzeum Budapest XXII.
kerületében, a magyarországi szocializmus emlékeinek bemutatásával
foglalkozik. E kortörténeti kiállítóhelyen a szocializmus éveinek azon 42, a
szocialista realizmus stílusában alkotott köztéri alkotása található,
amelyeket az 1989–90-es politikai rendszerváltozást követően Budapest
utcáiról eltávolítottak.
A Műcsarnok Budapest legnagyobb kiállítóterme, amely a Hősök terén található
a Szépművészeti Múzeummal szemközt. Leginkább a mindenkori kortárs
művészetek kiállításainak ad helyet. 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia
felügyelete alatt áll.
A Nagytétényi Kastélymúzeum az Iparművészeti Múzeum 1949-ben létesített
bútormúzeuma, amely Budapest XXII. kerületében, a Kastélypark u. 9–11. sz.
alatt található. Felújítási munkálatok miatt a Nagytétényi Kastély 2018.
január 15-től zárva tart.
Az Öntödei Múzeum – 1969-es alapítása óta – a Ganz Ábrahám által 1845-ben
alapított Ganz-gyár egykori öntödéjében működik. Az 1858–62 között épült
csarnokban Közép-Európa első és hosszú időn át egyetlen kéregkerék-öntödéje
működött, de vasúti kereszteződési elemeket és gabonaipari őrlőhengereket is
gyártottak.
A Benczúr-házban nyilt állandó kiállítás öt teremben olyan postatörténeti
jelentőségű témákat mutat be, melyek a Magyar Királyi Posta kísérletező
kedvét, innovatív szemléletét, alkalmazottainak újító tevékenységét
bizonyítják. Makettek és eredeti járművek segítségével mutatjuk meg, hogy a
világon először Budapesten állították a motoros tricikliket a levélgyűjtés
szolgálatába, és szólunk a távíró- és távbeszélő-szolgálatban 1872-től
foglalkoztatott nők munkakörülményeiről.
A múzeum 1908-ban nyitotta meg kapuit Bűnügyi Múzeum néven a fővárosi
rendőr-főkapitányság Ferenc József téri frontján, mint zártkörű intézmény. A
gyűjtemény az 1940-es évekre már közel 10 000 tárgyat számlált. A törzsanyag
a II. világháború során sajnos szinte teljesen megsemmisült, de az
1950-60-as években történő újjászervezést követően 1967-ben kapta meg
működési engedélyét, mint országos gyűjtőkörű múzeum. 1999. április 26-tól a
múzeum teljes kiállítási anyaga nyilvánossá vált. A Rendőrmúzeumban
megtekinthető állandó kiállítások: A magyar rendőrség története 1848-tól
napjainkig, Kriminalisztikai (bűnügyi) kiállítás, Múlt és jelen
fotókiállítás.
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár célja a betegségek,
a gyógyítás és a test történetével kapcsolatos eszközök, dokumentumok és
műalkotások gyűjtése, feldolgozása, megőrzése, kutatása és hozzáférhetővé
tétele a széles közönség számára, valamint Semmelweis Ignác tudományos
jelentőségének feltárása és emlékének megőrzése.
A Telefónia Múzeum Budapesten az I. Országház utca 30. (Úri utca 49.) szám
alatt található műszaki kiállítóhely. A múzeum műemléki környezetben mutatja
be a több mint 130 év telefonnal kapcsolatos magyar tárgyi emlékeket.
2002. június 18-án megnyitotta ajtaját az ELTE TTK természetrajzi Múzeuma a
Lágymányosi Campus déli tömbjében. Az üvegpiramis alatt a Biológiai és
Paleontológiai Gyűjtemény, vele egy időben a Trefort kertből átköltöztetett,
és itt eredeti állapotában újraépített Ásványtár. Ma már Matematikai
Gyűjteménye is van a Múzeumnak.
A Terror Háza Múzeum a 20. századi diktatúrák áldozatainak emlékére
létrehozott múzeum Budapesten, az Andrássy út 60. szám alatt. A Közép- és
Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 2000
decemberében vásárolta meg az épületet, hogy egy olyan múzeumot hozzon
létre, amely a magyar történelem két véres korszakát (fasizmus és
kommunizmus) mutatja be.
A világ egyetlen Zászlómúzeuma Balogh László saját gyűjteménye
felhasználásával, Józsefváros önkormányzata segítségével nyílt meg 1995.
október 20-án. Jelenleg a József körút 68-as szám alatt működik. A
gyűjtemény a világ országainak vezetőivel folytatott levelezés alapján jött
létre. A tulajdonos-alapító a „Balogh Gyűjtemény” első darabját 1983-ban
kapta, amely az idők során körülbelül 6000 darabosra bővült.
A Zenetörténeti Múzeum feladatköre: organológiai (hangszertörténeti)
kutatás, magyar és európai zenetörténeti múlt dokumentumainak (kéziratok,
levelek, képek, hangszerek, hagyatékok) gyűjtése, feldolgozása, publikálása
monografikus formában és kiállítások keretében, zenei ikonográfiai kutatás
és publikálás, állami tulajdonú mesterhangszerek nyilvántartása és szemléje.
A Dunától induló domboldalakon, régebben Promontornak nevezett vidéken több
évszázadon keresztül földbe vájt emberi lakóhelyek is voltak. 1966-ban az
utolsó lakó elköltözése után a barlangokat betömték. A
Barlanglakás-kiállítás Budafokon (Budapest XXII. kerületében), a Veréb
utcában található.
1876-ban Ybl Miklós tervei alapján készült és 1877-ben nyitották meg az
eredetileg is bölcsődének épített intézményt. Az épületben kapott helyet a
Bölcsődei Múzeum és itt működik a Szociális Szakmai könyvtár és olvasóterem.
Feladata a fővároshoz tartozó közterületek képző- és iparművészeti
alkotásaival (szobrok, plasztikák, muráliák, művészeti emléktáblák)
kapcsolatos ügyek szakmai képviselete: új művek, tervek esetén bírálat
szervezése; a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott tervek megvalósítása.
Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzata 2016. márciusában hozta létre a
Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központot (KHEK). Gyűjteményükben
szakemberek és érdeklődők kutatják kertvárosuk tárgyi és írásos emlékeit,
amelyek a kiállítótérben megtekinthetők.
Gyűjteményünk több évtizedes múltra tekint vissza. Elődeink a 60-as évektől
gyűjtötték a Csepel története szempontjából fontos anyagokat, Csepel
emlékeit, a helyi érdekességeket; amelyeket 1985-től intézményesült formában
(Csepel Galéria és Helytörténeti Gyűjtemény, a mai Szent Imre tér 3.)
mutattak be az érdeklődőknek. A Gyűjteménynek 2005 óta a Királyerdei
Művelődési Ház ad otthont.
Az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó tárlatának keretén belül több
részletben, tematikus osztásban mutatja be a magyarországi
villamosenergia-ipar történetét kiemelkedő, világviszonylatban is jelentős
gyártmányok tükrében.
A XI. kerületi helytörténeti társaság Hidvégi Miklós vezetésével alakult meg
1991-ben. Az eredetileg Etele Helytörténeti Kör néven működő csoport a
kezdetektől – az alapításkor megfogalmazott célokhoz hűen – gyűjtötte a
helytörténeti anyagokat, részt vett minden, a kerület szempontjából fontos
eseményen, illetve séták, látogatások során megismerkedtek a kerület
nevezetességeivel, kiemelkedő intézményeivel, gyáraival. Albertfalván, az
Etele Helytörténeti Gyűjteményben megtekinthetők azok az autómodellek is,
amelyeket a nemrég elhunyt Haris Ottó, a hazai autó- és motorgyártás
elismert kutatója, testvérével együtt készített. A fivérek a magyar
közlekedés múltjának dokumentálására és valósághű bemutatására törekedtek.
Az 1997-ben alapított Helytörténeti Gyűjtemény Ferencváros tárgyi, írásos és
szellemi örökségének kutatásával, gyűjtésével és feldolgozásával
foglalkozik.
A múzeum közgyűjteményi (szakmúzeumi) státuszát 2015. december 31.-én
jogszabályi előírások miatt sajnos meg kellett szüntetnünk de a gyűjtemény
előzetes egyeztetést követően továbbra is megtekinthető a Gamma Zrt.
székhelyén.
A XII. kerületi Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény 1973-ban kezdte
működését egy, a Városmajor utca 76. szám alatti kis helyiségben, ahol
tevékenységét erősen korlátozta a félszobányi terület. A Gyűjtemény és
Galéria azóta folyamatosan fejlődik és 2017 óta a Hegyvidéki Helytörténeti
Gyűjtemény a Zugligeti Lóvasút Végállomás egykori épülete mellett, míg a
Hegyvidék Galéria a Királyhágó tér 10. alatt talált otthonra. A
helytörténeti gyűjtemény állományában olyan érdekes, értékes tárgyak,
dokumentumok találhatóak, mint például az Óra-villa óraszerkezete, a gróf
Semsey-család levéltári iratainak egy része, vagy Barabás Miklós
végrendelete. Közel ezer darabos kerületi témájú képeslapgyűjtemény is a
kutatók rendelkezésére áll.
A Hercules-villa római kori lakóépület maradványait bemutató múzeumi
kiállítóhely Budapest III. kerületében, a Meggyfa utca 19-21. szám alatt. A
Budapesti Történeti Múzeum része, műemlék.
A Kispesti Futball Ház Budapest XIX. kerületének sétálóutcájában, a Fő utca
38. szám alatt található. Az önkormányzat tulajdonában lévő épület korábban
a Kispesti Helytörténeti Gyűjteménynek volt a része, de 2014-es felújítását
követően a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület által összegyűjtött
sporttörténeti gyűjteménynek ad otthont. A Budapest Honvéd FC szurkolóitól
és játékosaitól kapott felajánlásokból és adományokból a klubhoz kötődő
emléktárgyakat mutat be a kiállítás.
A Petőfi Irodalmi Múzeum Budapesten található, országos gyűjtőkörű
szakmúzeum, amelynek feladata a magyar irodalom tárgyi emlékeinek gyűjtése,
őrzése és bemutatása. Múzeumi kiállítóhely, tudományos intézet, kutatóhely
és könyvkiadó.
Kő Ferenc titokzatos és nem mindennapi festményeit különleges effektek
segítségével, szinte interaktív módon ismerheti meg a látogató. Más
festményt látunk magunk előtt nappali fényben, s mást UV-világítás alatt. Az
átváltozó festmények témái szorosan összetartoznak, a festő egymással
asszociatív kapcsolatban álló történeteket helyez egymás alá a vászonra, de
más-más technikával. A szemünk láttára teljes átalakuláson áteső
festményekben való elmélyedést mindegyik kép/képpár témájához illő, hatásos
zene fokozza, ezzel teszi teljessé a kiállítás szemlélőjének élményét.
A Bajor Gizi Színészmúzeum Bajor Gizi halálának első évfordulóján, 1952.
február 12-én Gobbi Hilda kezdeményezésére nyílt meg Bajor Gizi egykori
villájában.
Budapest II. kerületének zöldövezetében található a Bartók Béla Emlékház,
Bartók Béla utolsó budapesti lakhelye, a zeneszerző otthonában létrehozott
múzeum és koncerthelyszín. A Bartók Béla egykori szobáiból kialakított,
családias hangulatú hangversenyterem évek óta elsősorban az életművével
foglalkozó koncertek, ismeretterjesztő előadások, filmvetítések és
múzeumpedagógiai rendezvények helyszíne.
Nem mindennapi ajándék születésnapra egy teljes múzeumot kapni. Főként, ha
ehhez egy 107 éves autó is jár, amely ráadásul az első magyar gyártású
automobil. A Magyar Posta 1905-ös automobilja, eredeti szerszámgépek,
benzinmotorok, anyagvizsgáló berendezések, dokumentumok, tablók és
fotográfiák mutatják be Csonka János gépészmérnök (1852-1939) sokoldalú
tevékenységét abban az emlékmúzeumban, amely a feltaláló születésének 160.
évfordulója tiszteletére nyílt Budán.
A múzeum bemutatja Eötvös Loránd személyes hagyatékát és laboratóriumi
eszközeit, alkotásait, valamint az Eötvös inga utáni kor geofizikai
kutatóeszközeinek műszaki gyűjteményét.
A Gaál Imre Galéria: a Pesterzsébeti Múzeum egykori épületét Budapest XX.
Kossuth Lajos u. 39. sz. alatt 1989-re újították fel; azóta a múzeum
galériája, a Gaál Imre Galéria működik itt. A Galériában kapott helyet a
Múzeum közel 700 darabból álló képzőművészeti gyűjteménye, benne Gaál Imre
120 grafikája, Tóth Menyhért, Nolipa István Pál és Muszély Ágoston
festményei és tollrajzai. Elsősorban helyi kortárs művészek időszaki
kiállításai láthatók itt. Három évtizedes hagyomány a Tavaszi Tárlat.
Gül Baba türbéje egy 16. században épült török sírkápolna a budapesti
Rózsadombon, a Margit híd budai hídfője közelében. 2016-tól az épületet
környezetével együtt teljesen felújították, és 2018-ban az ingatlanegyüttes
a Külgazdasági és Külügyminisztérium vagyonkezelésébe került. A Gül Baba
Kulturális Központ és Kiállítóhelyet a Gül Baba Türbéje Örökségvédő
Alapítvány működteti, 2018 őszétől látogatható megújult formában.
A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely (röviden: Holokauszt
Emlékközpont) a Páva utcai zsinagóga mellett felépült múzeum és egyben
emlékhely, ami a magyarországi zsidó holokauszt eseményeit dolgozza fel és
állítja ki.
Az emlékhely minden idők legnagyobb szabadulóművészének, a magyar származású
Harry Houdininek állít emléket. Az itt bemutatásra kerülő állandó kiállítás
Európa egyetlen és legnagyobb Houdini tárlata.
Jókai Mór a Svábhegyen vásárolt telket feleségével, Laborfalvi Rózával. A
vidék természeti adottságait figyelembe véve itt alakították ki kertjüket,
nevezetessé vált gazdaságukat. A halhatatlan regényíró emléktárgyai és
bútorai láthatók a kiállításon.
A Gát utca 3. számú bérházat Kaim István építtette 1891-ben. Ebben a házban
született 1905. április 11-én József Attila. A család anyagi nehézségek
miatt hamarosan elköltözött a Szvetanay utca 18-as számú házba. Mindössze
három hónapos koráig élt itt a költő, a ház mégis szimbolikussá vált az
elmúlt évtizedekben. A József Attila Emlékhelyhez kapcsolódó
múzeumpedagógiai foglalkozások speciális célja a Ferencvárosban született
költő gyerekkorának, életkörülményeinek, munkásságának felfedeztetése,
érzékenyítés a költő verseinek megismerésére, megértésére, a helytörténeti
ismeretek bővítése a múzeumpedagógia eszközeivel.
A Kassák Lajos Emlékmúzeum Kassák Lajos magyar író, költő, festő műveiből és
írásaiból rendezett kiállítás. Kassák Lajos, a magyar avantgárd vezető
művésze. Irodalmi és képzőművészeti munkásságát mutatja be, a volt
Zichy-kastély I. emeletén található állandó kiállítás, mely 1976-ban, a
Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléjaként jött létre.
A ház földszinti négyszobás saroklakásában Kodály Zoltán zeneszerző 1924-től
haláláig (1967) lakott. A ház falán, a Körönd felől, Vígh Tamás bronz
domborműve erre emlékeztet. Lakását később múzeumnak rendezték be. A szobák
egy részét Kodály korabeli állapotban őrizték meg, pl. a 19. századi
hangulatot árasztó szalont, ahol Kodály Zoltán a legkedvesebb vendégeket és
a próbára érkező muzsikusokat fogadta.
Az Alapítvány célja, hogy a magyar társadalom minél szélesebb rétegei
számára megismertesse és megkedveltesse a kortárs művészetet és az ebbe a
körbe sorolható alkotók munkáit.
A Róth Miksa Emlékházat a magyar üvegfestészet és mozaikművészet kiemelkedő
alkotójának 1911 és 1944 közötti lakóházának és alkotóműhelyének épületeiben
alakították ki. Az utcai épület első emeletén két állandó kiállítást
alakítottak ki: a lakásmúzeumot és Róth Miksának a család birtokában maradt
legfontosabb üvegfestményei illetve mozaik alkotásai láthatók itt. A ház
tetőterében a múzeum kisegítő helyiségeit alakították ki, irodák,
műtárgy-raktár, restaurátor-műhely kapott itt elhelyezést. A földszinten
pedig 2005 szeptemberében nyílt meg az időszaki kiállítások terme, valamint
a Róth Miksa egykori dolgozószobájából kialakított „Róth Szalon”.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ új, korszerű vizuális intézmény
Budapesten, amely 2013. július 12-én jött létre. A Központ célja a világhírű
magyar fotográfia népszerűsítése, a fotózás önálló művészeti ágként való
magyarországi elismertetése. A Központot a Magyar Állam által e célra
létrehozott Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Nonprofit Kft.
működteti.