A második világháború végén a visszavonuló németek
valamennyi budapesti Duna-hidat felrobbantották, így teljesen megszűnt
az összeköttetés a Duna két partja között. A szovjet csapatok két
hadihidat építettek, amelyek a front elhaladta után a polgári
közlekedés igényeit is kielégítették: az egyik Újpesten, a másik
Budafoknál működött. Fenntartásukat a magyar hatóságoknak szándékoztak
átadni, ám azok vonakodtak ettől, nem lévén megfelelő személyzetük e
feladatra. A szovjetek építették meg a déli vasúti hidat pótló
szükséghidat, valamint a Horthy Miklós (ma Petőfi) és a Ferenc József
(ma Szabadság) híd roncsain álló szükséghidakat is, ezek 1945. március
15-én, illetve április 5-én nyíltak meg. A szovjetek készítették a
Manci nevű cölöphidat is, amely a Sziget (ma Radnóti Miklós) utcától a
margitszigeti köröndig, onnan pedig a Lukács fürdőig húzódott, és
március 27-én adták át.
A szűkebb értelemben vett belvárosi folyószakaszokon azonban csak
kompon lehetett átkelni. A zsúfoltságot csak fokozta, hogy a szovjet
hajók nem tartották be a forgalomkorlátozásokat, ezért nemcsak
éjszaka, hanem nappal is fel kellett nyitni a hidakat. Emiatt
felmerültek más műszaki elképzelések is, így egy kötélpályás megoldás,
valamint repülőhídé, amelyet a Duna sodrása terelt volna egyik partról
a másikra, és nem akadályozta volna a hosszirányú hajóforgalmat, de
ezek kapacitása aligha lett volna elég az átkelési igényekhez képest.
Végül két pontonhíd épült: az első a szükséghíd kiváltására 1945
júniusában a Boráros tér és a Műegyetem rakpart között, de egy sáv
széles lévén csak gyalogosok és kézikocsik közlekedhettek rajta (a
kézikocsi a kor jellegzetes járműve volt, az utcán állandóan lehetett
ilyen eszközt húzó embereket látni).
Kézikocsizók a Deák Ferenc téren 1951-ben (kép: Fortepan)
A Petőfi pontonhidat a város központjában építették
meg (Böskének is becézték, mivel az Erzsébet híd mellett állt). A két
sáv szélességűre tervezett híd parti nyílásai mintegy 30 méteresek
voltak, így a vízszint ingadozásától függetlenül rá lehetett hajtani,
bár a rámpa meredeksége változott. A hajókra rácsos vasszerkezet
támaszkodott, ez tartotta a fa pályatestet. Az 1945. november 18-i
avatóünnepségen részt vett Tildy Zoltán miniszterelnök, Rákosi Mátyás
államminiszter, Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter, Balogh István
miniszterelnökségi államtitkár, Vas Zoltán polgármester és Kossa
István, a Szakszervezeti Tanács főtitkára, valamint szovjet részről
több mérnök-ezredes és a hazánkban tartózkodó Ilja Ehrenburg író.
A hidat dr. Széchy Károly, a kereskedelmi minisztérium hídosztályának
vezetője, az építkezés irányítója Gerőnek adta át, aki "meleg
szavakkal emlékezett meg a nagy munkáról, melyet a mérnöki kar és a
munkásság végett a híd felépítésén" - mint arról az Új Szó, a Vörös
Hadsereg magyar lakosság számára készült napilapja beszámolt. Gerő
Ernő a szovjet hadsereg alakulatainak is megköszönte a híd építéséhez
szánt anyagokkal, szállítóeszközökkel és munkaerővel nyújtott
segítséget. A budapestiek nevében a létesítményt Vas Zoltán vette át,
s kijelentette: "Dacára a reakció hírverésének, mely azt állította,
hogy a híd nem készül el, mégis elkészült (...) Ez így lesz a Kossuth
híd és egész Magyarország felépítésével is" - ígérte meg a
polgármester, s a következő két fontos feladatként a vasúti és a
villamos összeköttetés helyreállítását jelölte meg a két part között.
Vas Zoltán a hídépítés összes munkását vendégül látta, és a közéleti
vezetőkkel együtt megünnepelték Tildy Zoltán kormányfő 56.
születésnapját.
A Petőfi pontonhíd (Böske) 1946-ban
(a háttérben látható a még használhatatlan Lánchíd)
A Petőfi pontonhídon a megnyitás után naponta mintegy kétszázezer ember, számtalan motoros, lovas és kézi járművek haladt át. 1946. január 11-én a jégzajlás a Boráros téri pontonhíddal és a Manci híddal együtt elvitte, így egy hétre ismét Duna-híd nélkül maradt a főváros: a Kossuth hidat január 18-án helyezték forgalomba. Az ideiglenes hidakat később kijavították és újra üzembe helyezték, 1946 szeptemberében a Manci hídon 13, a Kossuth hídon 112, a Petőfi pontonhídon 21, a Szabadság hídon 23 ezer fő gyalogolt át naponta. Gépkocsin összesen mintegy 13 ezren, hajón háromezren keltek át a Dunán. A Petőfi pontonhidat a Lánchíd 1949. november 20-i megnyitása után bontották le és Boráros téri átkelőként szerelték újra össze, ahol a Petőfi híd 1952. november 25-i átadásáig működött.
A Böske 1949-ben (kicsit odébb már használják a Lánchidat) (kép:
Fortepan)