Az 1745-től működött az Arany Sas, a Várnegyed egyik legrégibb patikája. Az eredeti berendezés mellett a patika történetét is bemutatják a klasszicista részleteket tartalmazó barokk épületben. A tárlatvezetéshez előzetes bejelentkezés szükséges.
A magyar gyógyszerészettörténeti emlékek
összegyűjtését 1896-ban Ernyey József kezdeményezte Budapesten, 1905-ben
pedig már egy szakmúzeum felállítására is javaslatot tett, ám ennek
létrejötte még elég sokáig váratott magára. Az első ilyen jellegű
kiállítás 1948-ban nyílt meg az orvosegyetem keretén belül, melynek
anyaga 1963-ban került a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár tulajdonába
azzal a szándékkal, hogy alapját képezze egy létrehozandó orvos- ill.
gyógyszerészettörténeti múzeum kiállításának. Az Orvostörténeti Múzeum
megnyitásával egyidőben már elkezdődött az a munka, melynek
eredményeképp 1974-ben megnyitotta kapuit a budai vár egyik nagy múltú
épületében az Arany Sas Patikamúzeum.
Nem véletlen, hogy a Tárnok utca 18. alatt található épületre esett a
választás, amikor helyszínt kerestek a kiállításnak, hiszen ebben a
házban már a 18. század közepétől kezdve, egészen az I. világháborúig
patika működött. A középkori alapokon nyugvó épület alsó szintje
kezdetektől fogva kereskedelmi célokat szolgált, amely többszöri
átalakítás után, a 18-19. század folyamán nyerte el mai elrendezési
formáját, s jött létre az officina (a vevők kiszolgálására szolgáló
helyiség) és az átadóablakkal összekötött laboratórium egysége.
A kiállítás is a két fő helyiségben kialakított
enteriőr köré szerveződve mutatja be a gyógyszerészet tudományának
fejlődését azoknak az írott, képi és tárgyi emlékeknek a segítségével,
amelyek bizonyítják, hogy a gyógyszerészettörténet nem csupán egy
tudományág történetét hivatott bemutatni, hanem az iparművészet
történetének is fontos részét képezi.
A patikai berendezési tárgyak, a kerámia, fa, üveg állványedények, a
mozsarak, mérlegek és egyéb eszközök míves kidolgozásukkal, szépségükkel
méltán tartoznak a magyar és az egyetemes művészeti örökségünk legszebb
darabjai közé.
Képek hamarosan!