A kétemeletes neogót stílusú épület sárga és vörös nyerstéglából, 1857-1859 között épült Petschnig János, a pesti reáliskola rajztanárának tervei alapján, faragottkő-díszítésekkel. Az épület a Várhegy Duna felőli oldalának egyik legszebb éke.

AJÁNLÓ

A kezdetben Budai Császári és Királyi Felsőreáliskolának nevezett, német nyelvű intézmény császári rendelettel alapíttatott a Leo Thun kultuszminiszter nevéhez fűződő Organizations Entwurf , azaz az osztrák közoktatást szabályozó rendelet szellemében. A reáliskola célja az alapfokú ipariskolák és a "technikai iskolák" (vagyis műszaki egyetemek) közötti átmenet, a középfokú oktatás biztosítása, előkészítés a technikai iskolai tanulmányokra, és természetesen a német szellem erősítése a tanítási nyelv révén.

Az 1854-es év utolsó napjaiban Ferenc József császár aláírta a Budán felállítandó főreáliskola létesítését elrendelő iratot. A szabadságharc leverését követő nyomasztó politikai légkörben fontos fordulópontot jelentett ez az esztendő. Ferenc József ebben az évben kötött házasságot a 16 éves bajor királylánnyal, Erzsébettel is, aki hamarosan különleges vonzalmat érzett a magyarság iránt, s viszont fordítva. Az esküvő után a császár feloldotta a magyarországi "kivételes állapotot", a politikai foglyok legalább részleges kegyelemben részesültek, s a katonáktól és hadi törvényszékektől visszavette a hatalmat a polgári közigazgatás és igazságszolgáltatás.

A korszak magyarjai szüntelenül érezték az elnyomást és a lenézést, s a fennálló és gyűlölt Bach-rendszerben nem láttak mást, mint ellenséget vagy groteszk akarnokságot. A középiskolai oktatás szervezése és a politikai feltételek együttesen értek meg 1854-55-re, amelynek egyik fontos jele volt az Pest és Buda reáliskoláinak megteremtése.

Az európai forradalmak leverését követő idők közérzetéhez a "reál", mint realitás fogalma jól illett. Az 1850-es években a józan, racionális helyzetértékelés, a nemzeti vágyak újra gondolása, a korhoz és az európai adottságokhoz való illesztése csak elvetett kísérletként jelent meg a magyar közgondolkodásban, de a politikusok, írók és jogászok a kiábrándultság egyik tüneteként fokozott érdeklődéssel fordultak az anyagi valóság és a természettudományok felé.

A valóság, a realitás és a reáliák jelentőségének növekedése jó alapot teremtett a reáliskola új pedagógiai intézményének. Persze ez nem csak magyarországi jelenség volt, hanem kiterjedt Európa nagy részére: a reáliskolák képezték ki az ipari-technikai forradalom korának főszereplőit, hőseit: a technikusokat és a leendő mérnököket.

A reáliskola a német oktatási rendszerben gyökerezett, akár csak a latin nyelv és irodalom oktatására alapozott gimnáziumi rendszer. A kikristályosodott (humán) gimnázium struktúrája az "örök értékekre" összpontosította figyelmét, és nem sikerült a kor követelményeihez alkalmazkodóvá alakítani. Ezért a természettudományok és a modem nyelvek oktatására, a polgári életpályákra való felkészítésre született meg az első reáliskola Berlinben 1746-ban. Magyarországon - nem sokkal követve Ausztriát - a reformkorban jelent meg a reáloktatás megteremtésének igénye. 1836-ban már törvényjavaslatként foglalkozott az országgyűlés egy "Műegyetemi Intézet" felállításával, amely azonban Széchenyi István erőteljes támogatása ellenére is csak 1844-ben kapta meg az uralkodói jóváhagyást, és két évvel később nyílt meg József Ipartanoda néven.

Már az 1840-es évek politikai sajtójában vitatéma volt a reáloktatás, ipariskola, műtani intézet kérdésköre, azonban működő tanintézet csak a szabadságharc után létesült.

Ausztria és tartományainak gimnáziumai és reáliskolái az uralkodói jóváhagyást 1849. szeptember 15-én elnyert közoktatási törvénye alapján szerveződtek meg. Ezt a törvényt rövidítve Organisationsentwurf-nak, szervezeti tervezetnek nevezték. Rendeltetése az volt, hogy az egész birodalmon belül átlátható és egységes középfokú oktatás jöjjön létre, és az azonos szintű állami, nyilvános tanintézetek azonos értékű képzést és érettségit adjanak ki földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül.

A törvényben is kifejeződő alapelv volt a művelődés jogának, a tanulás és tanítás szabadságának megadása, a magántanítás és az iskolaállítás lehetőségének biztosítása, a tankötelezettség bevezetése 12 éves korig, az iskolázás ingyenessége és a nemzetiségek egyenjogúságának biztosítása az oktatásban. Ez a törvény vezette be a 10-18 éves fiúk számára a 8 osztályos gimnáziumot, amely két négyosztályos egységből, az algimnáziumból és a főgimnáziumból tevődött össze. A nyilvános gimnáziumoknál rendszeresítette az érettségi vizsgákat, és lehetővé tette, hogy a gimnáziumok egy próbaévre tanárjelölteket is alkalmazzanak.

Újonnan létrehozott iskolatípusa volt a reáliskola: ez csupán 6 tanévből állt, kétszer hármas megosztásban; tantervében nem szerepeltek klasszikus tárgyak, helyüket a természettudományok, az élő nyelvek és néhány gyakorlatias készségfejlesztő tárgy foglalta el. Ennek az iskolatípusnak eredetileg az volt a célja, hogy a felsőfokú műszaki tanulmányokra készítsen elő.

A törvényben kifejeződő igények olyan magasak voltak, hogy sok, akár nagy múltú magyar középiskola sem tudta teljesíteni, aminek következménye négy év türelmi idő után a nyilvános iskolai jogállás megvonása lett.

Az első reáliskola Pozsonyban kezdte meg működését 1850-ben, mint városi iskola, már az előtt, hogy a császár elrendelte a reáliskolák felállítását. A fővárosban a Pesti Városi Főreáliskola - a mai Eötvös József Gimnázium - 1855. januárban nyílt meg, alig néhány hónappal előzve meg a budai főreáliskolát, amelyet azonban akkor már megalapított az uralkodói pátens. Amint egy erőteljesen központosított és bürokratikus rendszertől elvárható, az állami iskola alapítása is a legfelső hatalmi szint, a császár aláírásával vált véglegessé. 1854. december 28-án született meg Ferenc József iskolaalapító rendelkezése - amely persze csak hosszas bécsi minisztériumi előmunkálatok befejezését jelentette.

Az iskola és a Duna látványa a Várból (1876 után)

A tanári kar fizetését a magyar Tanulmányi Alap, az épületet és berendezését pedig Buda városa biztosította. Az uralkodói döntés után nyolc nappal, 1855. január 5-én kinevezték a megbízott igazgatót, s ezzel ténylegesen is megtörtént az alapítás. Az iskola első igazgatója Schenzl Guidó bencés szerzetes volt.

Schenzl Guidó (1823-1890) bencés pap volt annak a katolikus szerzetesrendnek a tagja, amely iskoláiról, gazdag könyvtárairól és tudósairól volt híres Európa-szerte.

Johann Hieronym Max Schenzl 1841-ben lépett be a Benedek-rendbe, és szerzetesi névként vette fel a Guidót. Tudományos érdeklődésű rendfőnöke küldte el őt a gráci egyetemre kémiai és fizikai tanulmányokra, ami nyilván összefüggött azzal is, hogy az admonti kolostor számos ércbánya tulajdonosa volt Stájerországban, s a bányászat nélkülözhetet-len alaptudományai közé tartozik a kémia és fizika.

1850-ben befejezett doktorátusa után az egyházi uradalmi bányák helyett tanári állomáshelyeket kapott, előbb Marburgban, majd a bécsi matematika és fizika tanári vizsga után Budán, 1851. december 24-től. Itt a gimnáziumban lett helyettesítő tanár, egy szintén bencés igazgató mellett.

1860. június 18-án a Tudományos Akadémia matematikai-természettudományi bizottságot állított fel, s ennek feladatai közé sorolta az ország éghajlati, klimatológiai megfigyelését és meteorológiai észlelések rendszeresítését, amihez nélkülözhetetlen egy megfigyelőállomás létesítése. Az Akadémián tudtak arról, hogy Schenzl az iskolában létrehozott egy ilyen állomást; ezt ekkor megvizsgálták, s annyira alkalmasnak találták tudományos megfigyelések és kutatások céljaira, hogy azonnal megtették "akadémiai observatorium"-nak. 1867-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta meg, ami egyúttal jelzésként is szolgált, hogy a hazai tudományos élet nem tartja őt idegennek, és számít munkásságára.

Magyarország a kiegyezés idején ismét reformlázban égett; ez kevésbé volt politikai és ideológiai töltetű, mint a reformkoré, ám annál több valóságos teremtő és szervező feladatot adott, s ezek megoldásánál nélkülözhetetlen volt Schenzl szakmai tudása, felkészültsége is. Például a tőkés gazdaság fejlődése, bekapcsolódás a nemzetközi kereskedelmi vérkeringésbe egyre sürgetőbbé tette, hogy Magyarország is bevezesse a Nyugat-Európában már régebben használatos tizedes mértékrendszert. Kormányzati felkérésre a Tudományos Akadémia állította fel az alapelveket lefektető és javaslattevő négytagú bizottságot, amelynek egyik tagja Schenzl volt. A bizottság 1867. október 7-én terjesztette elő jelentését.

Eközben az Akadémia folytatta törekvéseit egy országos meteorológiai központ létrehozására. A tervezet kidolgozásával Schenzl Guidót és Hunfalvy Jánost bízták meg. Javaslataikat felkarolta Eötvös József is, s előterjesztésére Ferenc József 1870. április 8-i rendeletével felállította a Meteorológiai és Földdelejességi Magyar Királyi Központi Intézetet, amelynek igazgatójául Schenzlt nevezte ki július 12-én. Schenzl ekkor végképp megvált az iskolától, és minden energiájával a meteorológiai intézet szervezésének fogott neki.

A főreáliskola 1860 körül

Az alapítás idején Pest-Budán mindössze három középiskola működött: Budán a Katolikus Egyetemi Főgimnázium, Pesten pedig az Evangélikus és a Piarista Gimnázium. Az oktatás ténylegesen 1855-ben kezdődött, a megnyitó ünnepség október 29-én volt. Nagyjából ekkor, a Budai Főreállal egy időben kezdte működését a Pesti Főreál, a mai Eötvös Gimnázium.

A tanítás az első négy évben a Fő utca és a Ponty utca sarkán álló elemi iskola termeiben folyt. A napjainkban is használt épület 1857-59 között épült Petschnig János, a pesti reáliskola rajztanárának tervei alapján a Donáti utca és a mai Toldy Ferenc utca (akkor Neue Gasse) között húzódó Wagner-féle telken. A kétemeletes neogót épület sárga és vörös nyerstéglából készült, faragottkő-díszítésekkel. Ez a stílus akkor újszerűnek számított, külföldön is felkeltette a szakma érdeklődését.

Építészeti szempontból több jelentős változás is történt azóta. Nem áll már a legrégebbi képeken látható huszártorony, s átalakult a déli szárny is: elbontották az épülethez csatlakozó tornyot és díszes kaput, a régi erkély helyett új ablakokat törtek a fizika előadó déli falán. Nem látható a déli kiugró (a fizikaszertár) keleti falán volt napóra sem. Ezeknek az eredeti állapota a tanári társalgóban függő, az épületet délkeleti irányból bemutató régi rajzon látható. A régi díszterem is évtizedekig tornatermi célokat szolgált.

Az iskola eredeti megjelenése (Philipp István rajza)

Az iskola tanítási nyelve kezdetben a német volt, s németül jelentek meg évkönyveik is. Az Entwurf szellemében még a magyar nyelvtant is németül oktatták! Ebből természetesen politikai konfliktusok származtak az iskola és a budai polgárság között, de a diákoknak a tanulásban is sok gondot okozott a nyelv. 1861-től aztán - a politikai helyzet változásával és néhány tanár fellépésének köszönhetően - vegyes tannyelvű lett az iskola. Egyes tárgyakat magyarul, másokat németül, megint másokat pedig mindkét nyelven oktattak. Az utóbbiaknál az előadás és a kikérdezés nyelve a tanár és a diák nyelvtudásának függvényében váltakozott. Az 1861-ben kiadott hatodik évkönyv már magyar nyelven is megjelent.

A némiképp zűrzavaros helyzetet a kiegyezés szüntette meg, amelynek folyományaként teljesen magyar tannyelvűvé vált az ekkor éppen Budai Királyi Főreáltanodának nevezett intézmény. Ez a folyamat okozott némi meghasonlást a tanári kar különböző nemzetiségű tagjai között, ám az alapító igazgató, Schenzl Guidó megérezvén az idők szavát bölcs türelemmel vezényelte le az átmenetet, miközben maga is megtanult magyarul.

A reáliskola kezdetben hat-, majd az 1870-es évek második felétől nyolcosztályos struktúrában működött. A tantárgyak zöme megegyezett a gimnáziuméival (vallástan, német nyelv, magyar nyelv, földrajz, történelem, matematika, természetrajz és természettan), amelyek mellett a reáliskolában még vegytant, geometriai rajzot, építéstant, géptant, szabadkézi rajzot és szépírást is oktattak, cserébe viszont a reál diákjainak le kellett mondaniuk a görög és latin nyelvek, valamint a filozófia tanulásáról.

A két iskolatípus tantárgyrendszere már a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben fokozatosan közeledett egymáshoz. A reáliskolai követelményeken felül a Budai Főreálban már a nyolcvanas évektől rendkívüli tárgyként oktatták a latint, ugyanis a latin érettségi feltétele volt a legtöbb egyetemre való jelentkezésnek. Az első érettségit 1876-ban tartották az akkori legfelső évfolyam, a hetedik osztály legjobb tanulóinak részvételével.

A Főreáliskola 1920-ban vette fel Toldy Ferencnek, "a magyar irodalomtörténet-írás atyjának" nevét. (Toldy szülőháza egykoron az épülettel szemben, a mai Toldy Ferenc utca túloldalán állt, az utcát pedig már halála után róla nevezték el). A következő névváltozás 1934-ben történik, amikor az új oktatási törvény eltörli a reáliskolai formát. Ekkortól kezdve iskolánk neve: Toldy Ferenc Gimnázium.

A háború után, 1946-ban ugyan a minisztérium megkísérli a Mátyás Király Gimnáziummal való összevonás révén megszüntetni a Toldy önállóságát, de a tanári kar ellenállásán megbukik az elképzelés. 1948-ban átmenetileg általános iskolai osztályokkal is bővül az iskola. 1951 és 1954 között pedig Fürst Sándor Gimnáziumnak nevezik a Toldyt. 1954-ben nagy fegyvertény, hogy a centenáriumi ünnepségsorozatra sikerül visszaszerezni a régi nevet. És egy örvendetes változás: az 1959/60-as tanévben az első évfolyamok már koedukáltak (mert bár 1951-1955 között volt egy [!] kizárólag lányokból álló osztály is, de rajtuk kívül eddig csak fiúk jártak az iskolába).

Az iskola épülete két világháború viharát vészelte át. Az elsőben elpusztult a több mint 400 növényfajtának otthont adó botanikus kert. Közvetett következménye volt a háborúnak, hogy a gazdasági helyzet rosszabbodásával elapadtak az iskolát addig támogató anyagi források. Még rosszabbul járt a Toldy a második világháborúban: az ostrom alatt találatot kapott az épület, s az északi szárny teljesen kiégett (szomorú érdekesség, hogy a tűz terjedését csak az épület egy részének felrobbantásával tudták megállítani). A legfájóbb csapás a könyvtár pusztulása: a mintegy tízezer kötetes állományból csak 660 darab maradt meg. A romos, fűtetlen, folyamatosan beázó épületben sokáig ma már elképzelhetetlen nehézségek között folyt a tanítás, és a helyreállítás csak az 1954/55-ös centenáriumi tanévben fejeződött be.

A háború fizikai, a következő időszak pedig szellemi értelemben sújtotta a Toldyt. 1946-ig nagy formátumú, tudós igazgatók álltak az iskola élén, de ezen évtől kezdve azonban az igazgatók egy-két évenként váltják egymást. A Rákosi-korszakban és a forradalom után számos tanár és diák szenved üldöztetést (köztük Antall József is, akit 1957-ben büntetésből helyeznek a Toldyba, 1959-ben pedig végleg eltávolítják a tanári pályáról). A fordulat 1961-ben történik, amikor a ma már legendás Pataki Gyula kerül az igazgatói székbe.

Harminc évvel későbbi haláláig irányítja az iskolát, s ezt az időszakot a bizalom és az emberség légköre hatja át. Vezetése alatt a gimnázium visszatalál korábbi önmagához. Ez a három évtized emberi és tanulmányi értelemben is a fellendülés kora. Jelenlegi igazgatónk, Porogi András, aki 1992 óta áll az iskola élén, Pataki Gyula szellemi örökösének vallja magát.

A tanári kar 1888-ban

AJÁNLÓ

AJÁNLÓ