A Margit-hídtól pár száz méterre a Frankel Leó úton egy természetes forrás által táplált tó látható, amely alatt kiterjedt víz alatti barlangrendszer terül el. A Molnár János-barlang egy fokozottan védett barlang, amely a Szemlőhegy alatt, a Rózsadomb mellett található. Magyarország legnagyobb víz alatti üregrendszere, amely egyúttal Európa legnagyobb és leglátványosabb hidrotermális barlangja.

AJÁNLÓ

Amikor 1982-ben védett barlanggá nyilvánították, még csak 450 méter volt ismert az eddig feltárt hat kilométer hosszúságú, hasadék jellegű járatrendszerből, amely még mindig nem a teljes barlang. Három bejárata ismert, amelyből kettő járható emberek számára. A felső és száraz bejárata a Malom-tó felett, míg az alsó nedves bejárata a tó víztükrén át vezet. A tóban található víz a József-hegy forrásaiból táplálkozik, amelyek a mélyből feltörő meleg, és a Budai-hegységből érkező hideg karsztvíz keveréke.

A barlang falát gömbüstök és hévforráscsövek díszítik, míg mélyebben fekete, mangános bevonat borítja. Az öt nagy rózsadombi barlang közül ez az egyetlen, napjainkban is aktív, hévizes barlang. A benne fakadó 20-23 °C-os termálvizet a Szent Lukács gyógyfürdő hasznosítja.

Nevét arról a Molnár Jánosról kapta, aki a szárazban futó járatait 1856-ban bejárta, s elemezte a víz kémiai összetételét. A vizsgálatait az Orvosi Hetilap 1858. évi 33. számának 525. oldalán tette közzé. Molnár János értekezésében kifejti, hogy következtetése szerint valahol összeköttetést jelentő vízzel telt barlangnak kellett lennie a tó és a száraz részek között, de száz év telt el, mire a fejlődő búvártechnika lehetővé tette a víz alatti kutatást. Papp Ferenc ajánlotta Budapest meleg gyógyforrásai című könyvében, hogy az akkor még Langyos-forrásbarlang néven ismert üregrendszert Molnár Jánosról nevezzék el.

A barlang mélyén (kép: Selmeczi Dániel)

A mai Császár és Lukács fürdő területén a honfoglalás idején a Felhévíz nevű település állt. Történelmi források szerint a XII. században gyógyítással foglalkozó lovagrendek (1178-ban a Szent János lovagok, később máltai és rodoszi lovagrend) telepedtek le itt, akik a kolostoraik mellé fürdőt, kórházat is építettek. Korabeli peres okiratok tanúsága szerint már a középkorban létezett a területen egy Malom-tó. A török korban is működtek ezen a helyen fürdők (a mai Császár fürdő elődje, a Veli-bej fürdő, valamint Barutháne/Barut degirmeni ilidzsaszi elnevezésű, azaz a lőpormalom melletti fürdő), de a feltörő forrás energiáját elsősorban a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben hasznosították.

A barlang első publikált felmérése 1942-ben jelent meg a Budapest meleg gyógyforrásai című könyvben, amely Papp Ferenc és Tarics Sándor 1937-es munkáján alapult. Plózer István vezetésével készült egy vázlatos térkép a barlangról, amelynek lemért hossza 1977-ben érte el a 420 métert. Az 1980. évi Karszt és Barlang első félévi számában nyilvánosságra hozták a kiemelt jelentőségű barlangnak a barlangkataszteri számát. 1984-ben jelent meg a legújabb térkép a Magyarország barlangtérképei című sorozat ötödik füzetében, amelyet Kalinovits Sándor és Kollár K. Attila szerkesztett.

A Molnár János-barlang járatai (kép: ismeretlen)

A 2003-ban napvilágot látott, Magyarország fokozottan védett barlangjai című könyv szerint a Molnár János-barlang 420 méter hosszú, 55 méter függőleges kiterjedésű, 18 méter magas, 37 méter mély és a vízszintes kiterjedése 60×80 méter. A 2005-ben megjelent, Magyar hegyisport és turista enciklopédia című könyv szerint majdnem három kilométer hosszú és körülbelül 62 méter mély.

A barlang mélyén (kép: MMHH)

A Rózsadomb térségében fakadó számos melegvizes forrás sok barlang kioldódását tette lehetővé. A középső- és újpleisztocén folyamán a barlangképződési időben nagyrészt a szépvölgyi mészkőben húzódott a keveredési zóna, ezért alakult ki itt a rózsadombi barlangjáratok többsége, bár ez a kőzet több %-al magasabb agyagtartalma miatt kevésbé alkalmas a karsztosodásra, mint a triász mátyáshegyi mészkő. A kialakult járatméretek természetesen nemcsak a kőzetminőségnek, hanem a barlangokat létrehozó vizek oldóhatásának is függvényei. A hegytömeg kiemelkedésének ismert és már említett szakaszosságát, ill. időnkénti nyugalomba kerülését bizonyítják a különböző barlangszintek. Ahol több idő állt az oldódás rendelkezésére - mert a keveredési zóna viszonylag hosszabb ideig tartózkodott megközelítőleg azonos tengerszint feletti magasságban -, ott nagyobb belső méretű járatszelvények alakultak ki - azonos korrozív hatású oldatokat feltételezve. Az erózióbázis süllyedésének részben klimatikus okai nyilvánvalóak, bár ennek a kimutatása ill. bizonyítása a barlangi képződményeken nehéz. Az oldódás megszűnése után számos ásvány vált ki a rózsadombi barlangokban. Ezek egy része valószínűleg még a barlangot kitöltő melegvízből származtatható (pl. a lemezes kalcit), másrészük pedig a hegység kiemelkedése, a járatok szárazzá, inaktívvá válása után keletkezhetett (pl. gipszbevonatok, a szerény mennyiségben előforduló cseppkövek stb.). A barlangok arculata sokat változott a szárazzá válás után. Ekkor ugyanis pusztuló fázisba kerültek, az agyagbemosódás, az eltömődés és a különböző omlások jellemzőek rájuk.

A barlang mélyén (kép: Janne Suhonen)

Már a magyarországi könnyűbúvár tevékenység kezdetén megpróbáltak utat találni a barlangba a Malom-tó irányában. A komolyabb, eredményes feltárás a hetvenes években indult meg, amikor sikerült több száz méternyi járatot feltárni. Ezután rendszeressé váltak a kutatómerülések, a vizsgálatok, ám nem tudták, hogy a barlang egy még nagyobb titkot rejt: bő egy évtizede a barlang addig ismert részének elején fedezték fel az új járatot, és óriási termekre bukkantak. A 2003-ban megindult feltáró merülések során egyre messzebbre jutottak, majd kiderült, az új járatok hossza a többszöröse a korábban ismertnek. Noha most is több, mint 8 kilométernyi járatot ismernek, még mindig nem lehet tudni, pontosan hol van a barlang vége.

A barlang mélyén (kép: Janne Suhonen)

A manapság zajló kutatások arra koncentrálnak, hogy először azt ismerjük meg jobban, amit már korábban bejártak. Az utóbbi években izgalmas dolgokat sikerült kideríteni a víz áramlásáról, a mélyben élő vakrákokról és csigákról, és folyamatosan zajlik a térképezés egy a későbbiekben elkészítendő három dimenziós térképhez.

A legutóbbi kutatási jelentések rengeteg részletet derítettek fel. A barlangban elhelyezett áramlásmérőkkel sikerült felderíteni, mekkora a vízhozam, és ezt összevetve a jelenleg ismert egyetlen kifolyás vízhozamával, az eltérés nagy. Lennie kell tehát másik kifolyásnak a Duna irányába- hogy hol, még nem tudni. Fosszíliák is vannak a barlangban, például kagylók, illetve cápafog.

A búvárok lehetőségeit alapvetően változtatta meg az, hogy a hegybe fúrt tárótól pár méterre volt az egyik részben víz alatt lévő terem, amit az új szakasz felfedezése során találtak meg. Egy segédtáró hajtása új utat nyitott a hatalmas Kessler-terembe. Lehetővé vált, hogy a kiépített felszíni bázison kényelmesen készülődjenek a búvárok.

Forrás: Wikipédia, mjcave.hu

AJÁNLÓ

Képek

AJÁNLÓ

Molnár János kutatása

Molnár János 1814-ben született és 1838-ban szerzett gyógyszerészeti diplomát. Saját laborja volt, patikusként dolgozott, de törvényszéki vegyészként több alkalommal segítette a rendőrség nyomozásait Pest városában. Hétköznapi munkája mellett érdeklődött a biológia, az ásványtan, a geológia és számos tudományterület iránt. Ismert szakértője volt a magyarországi termálvizes forrásoknak, amelyek többségét elemzésnek vetett alá.

Az egykori Császár-malom tavának vizéről 1856-ban jelent meg tanulmánya, amelyről később több előadást is tartott. És bár a terület a római korszak óta jól ismert ezekről a forrásokról, ő volt az első tudós, aki ilyen alapossággal kutatta e föld alatti forrásokat.

A róla elnevezett Molnár János-barlang felett húzódik a József-hegy, míg előtte a Malom-tó (s az út túloldalán a Lukács Fürdő). Molnár tanulmányában ezekről is írt, bemutatva ezzel a tó környékét. Ebből tudjuk, hogyan zajlott a tó vizsgálata.

Felfedezte, hogy hideg és meleg források törnek a felszínre, amelyek a tavat táplálják. Miután szivattyúkkal lecsapolták a tavat, már bejárhatóvá vált a mögötte található barlang. Megpróbálták megtalálni a forrást magát, de mivel a barlang bebukott a víz alá, ezért ez lehetetlenné vált.

Pár nap múltán a József-hegy oldalában ráleltek egy hasadékra, amely végül a tó vízszintje feletti barlangba vezetett. Miután sziklákat dobtak a barlangba, kiderült, hogy annak alján víz található. Egyikük leereszkedett ugyan a tátongó mélységbe, de a gyenge fényerejű lámpa nem volt rá elegendő, hogy annak méretét is megállapítsák. Molnár úgy vélte, hogy egy hatalmas barlangnak kell lennie a domb mélyén.

A tanulmányban Molnár János közzétette az összes megállapítását: a különböző vízminták elemzésérl, a vízhőmérsékletről is írt, rajzokat készített a tóról és a domboldalon lévő kis barlangról. Volt egy javaslata is: úgy gondolta, hasznos lenne megnyitni egy átjárót a dombon belül a vízzel töltött barlanghoz. Természetesen 160 évvel ezelőtt nem gondolt a búvárkutatásra, ám mindenesetre ő volt az első, aki úgy vélte, a barlang még sok felfedeznivalót rejt. Hangsúlyozta az általa “természetes kincsnek” nevezett barlang megóvásának fontosságát.