Az I. század végén alakulhatott ki a mai Óbuda központjától körülbelül 2 kilométerre északra, a jelenlegi Szentendrei út (139. szám) mentén a római kori polgárváros. A város a II-III. században élte virágkorát, ekkor 14 ezer lakója lehetett. A IV. század végével hanyatlásnak indult és valószínűleg az V. század elején vált lakhatatlanná, amikor a rómaiak a hunokkal történő megegyezés értelmében kiürítették Kelet-Pannóniát.
Aquincum római katonai tábor és polgári település
volt a mai Budapest (óbudai) területén. A rómaiak az első század második
felében foglalták el a Dunántúlt. Budapest területének írásos történelme
a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődik, amelyet 89 körül alapítottak
a Duna jobb partján, egy kelta település közelében. Aquincum 106-tól az
300-as évek végéig Alsó-Pannónia központja volt.
A középkor folyamán a romba dőlt épületek anyagát részben felhasználták,
majd az idővel betemetődött maradványok feledésbe merültek.
1778-ban egy óbudai sváb szőlősgazda római padlófűtés (hypocaustum)
maradványaira talált munka közben. A leletet Schönvisner István
azonosította Aquincum városával. A régészeti ásatások 1880-ban, Rómer
Flóris irányításával indultak meg; napjainkig a polgárvárosnak
körülbelül negyedrészét sikerült feltárni.
A 380-420 méteres területet fal vette körül, amit 90 méterenként bástyák
erősítettek. A négy égtáj felé emeletes városkapuk nyíltak. A
védőműrendszerhez kettős sáncárkok tartoztak. A várost az északi és déli
kapuk között már korábban kiépített vízvezeték szelte ketté. A városias
település utcái egymást merőlegesen metszették. A lakóházak túlnyomó
többsége földszintes lehetett, ám nagyobbik részük összkomfortos volt,
vízvezetékkel, csatornával és padlófűtéssel. A helyiségek falát üreges
téglákkal bélelték ki, így a meleg levegő az alagsorból az emeletre is
felszállt. A vízfogyasztást a belépő vezeték csapjára szerelt mérővel
állapították meg.
A korszak lakáskultúrájának magas színvonalára utalnak az egykor
üvegezett ablakok. Aquincumban is gyártottak síküveget, amit az ablak
vaskeretéhez habarccsal rögzítettek. A mesterséges világítást általában
olajmécsessel oldották meg, de a módosabb lakásokban körmécses és
kandeláber is előfordult.
A lakószobákat falfestmény, olykor mozaikpadló is díszítette. Az eddig
feltárt középületek közül elsősorban a közfürdők és a
Mithrasz-szentélyek érdemelnek figyelmet.
A romkert kapuján belépve egy római kori út vezet a múzeum irányába. Az úttest helyenként még megmaradt eredeti kőburkolata a kocsikerekek nyomait őrzi. Jobb kéz felől a kapitóliumi szentély állt a II. században. Mellé a III. században a császárkultusz templomát emelték. Balról a városi közigazgatás épületegyüttese helyezkedett el: a curia (ahol a városi vezető testület ülésezett), illetve a basilica (törvényszék).
Ásatások
2013. augusztusában bukkantak rá a régészek Aquincum
római kori polgárvárosának keleti falára a budapesti Északi vasúti híd –
Esztergom vasútvonal korszerűsítésekor. Az építkezés során a régészek a
fal felfedezése mellett gazdag leletanyagot is találtak, egyebek mellett
előkerültek a földből pénzérmék, kerámiaedények, és az erdők istenének
egy egészen különleges épségben fennmaradt apró szobra.
A területen a vasúti forgalom miatt korábban nem volt lehetőség
módszeres feltárásra, így a most előkerült leletek különleges
jelentőséggel bírnak – mondta Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum
(BTM) Aquincumi Múzeumának ásatásokat vezető régésze a helyszínen. A
szakember kiemelte: nagy várakozás előzte meg az idén áprilisban
megindult régészeti munkálatokat a vasúti vonalszakasz felújítása
kapcsán, hiszen a vasút kelet–nyugati irányban a római kori városon és
közvetlen környezetén halad keresztül.
A vasúti töltés elhordásakor tartott ásatás
A jelenlegi munkálatok során elsősorban a várostól
nyugatra, a római kori villaövezet területén volt néhány kisebb
beavatkozás. Római és középkori leleteket gyűjtöttek a múzeum
munkatársai, azonban a kutatások eddigi legfontosabb állomása a római
kori város keleti szélén most készülő vasúti hidak pilléralapjainak
feltárása volt.
A nyugatabbra fekvő, kiásott pillér helyén sikerült pontosan azonosítani
a település keleti szélét, itt került elő a határt jelző nagyméretű
vizesárok, az egykori városfal már az ókorban lebontott maradványa,
illetve a város határával párhuzamosan futó kövezett út is. A
vizesárokból ruhakapcsoló tűk (fibulák), pénzérmék és edények darabjai
származnak, ez alapján az árkot a Krisztus utáni II. század első felében
áshatták ki a rómaiak.
Leletanyag a feltárás során
Egy másik pillér alapozási gödrében egy kutat és egy
nagyméretű szemétgödröt találtak a régészek, amelyben hatalmas
mennyiségű, 2000 éves városi szemét, egyebek mellett konyhai és asztali
edények, ételmaradékok (állatcsontok), érmek, táblás játékok zsetonjai
és a közeli fazekasműhely rontott edényeinek töredékei kerültek elő.
Lassányi Gábor vezető régész kiemelte: a leletek között szerepel több
mint 1800 éves, a mai Franciaország és Németország területén készült,
majd később erre a területre került díszedény, valamint Hadrianus
császár bronz érméje is.
A feltárások és megfigyelések a vasútépítéshez kapcsolódó földmunkák
idején még folytatódnak, és a szakemberek biztosak benne, hogy a
régészeti emlékek jelentős része épen kerül elő.
"Ezen a területen feltehetően hosszú időre a mostani az utolsó
lehetőségünk, hogy feltárhassuk Aquincum még ismeretlen titkait” –
hangoztatta Láng Orsolya. A most feltárt leletek az Aquincumi Múzeum
jövő évi kiállításain már láthatók lesznek.
A vasúti vonalszakasz felújítása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
beruházásában, az Új Széchenyi Terv keretében 25 milliárd forint uniós
forrásból valósult meg. A rekonstrukció keretében 16 állomáson és
megállóhelyen épült új peron, perontető, korszerűsödött a tájékoztatás,
a térvilágítás, a vasúti pályatest.
Aquincum kiterjedése
2020. május végén a Bécsi út mentén egy megelőző
feltárás során bukkantak rá az aquincumi katonaváros nyugati temetőjére,
amelyben találtak egy feltáratlan kősírládát is.
Ez azt jelenti, hogy egészen mostanáig a mészkőtáblákkal kibélelt
sírgödörhöz és annak tartalmához mintegy 1700 éven keresztül senki sem
nyúlt hozzá, sírrablók tevékenységére utaló jeleket a feltárást vezető
Vámos Péter régész nem talált. A sír felnyitásához először az azt lezáró
fedelet kellett elmozdítani, ami nem egy egyszerű mutatvány: öt férfi
csákánnyal dolgozott azon, hogy a legalább 200 kilós tömböt lelökjék a
sírról. Miután ez sikerült, vastag iszapréteget kellett eltávolítani a
szarkofág belsejéből - az évek során az eső, a talajvíz hordta be ide az
üledékét. Végül előkerült egy egészen egyben maradt késő római kori
csontváz is, igaz a koponya kicsit elcsúszott, lejjebb a test mellé,
valószínűleg a talajvíz mozgása miatt. Egyéb leleteket is találtak a
ládában: a csontváz ujján egy gyűrűt, a kulcscsontnál egy klasszikus
ókori fibulát, vagyis egy bronz, hagymafejes ruhakapcsot, lábánál egy
csatot, egy pohár és egy üvegpalack töredékét, illetve egy szerves
maradványt is, amely valószínűleg egy fatábla része lehetett.
Elképzelhető, hogy a fatábla egy festett szemfedélből maradt vissza, ami
akár egy nem túl jól sikerült múmiatemetkezésre is utalhat, de ezt majd
a restaurátorok dolga lesz kideríteni.
A sírládába egy viszonylag fiatal férfit temethettek el, az illető
valószínűleg kevésbé volt módos ember. A római kori Aquincum központja a
mai Flórián téren lévő katonai tábor volt, ahol 6000 legionárius
állomásozott. A tábor körül pedig gyűrűszerűen kialakult egy
katonaváros, ahol a katonák hozzátartozói, iparosok, kereskedők és
rengeteg, az adminisztrációban részt vevő hivatalnok élt.
Aquincum-Canabae
Aquincum-canabae a mai Budapest területén az ókori
római aquincumi légiótábor körüli katonai területen létesült városias,
de városi joggal nem rendelkező település, "táborváros", latinul canabae
volt. 140 hektáron feküdt, a mai Bogdáni út, Hévízi út, Bécsi út és
Nagyszombat utca által határolt területen. Kelet felől a Duna, nyugatról
a tábor mögötti dombvonulat, északon a Rádl-árok és az
Arany-hegyi-patak, délen pedig egy árok határolta.
A település utcarendszere a táborból kivezető illetve a táborfalakat
kívülről körülvevő kísérőutak határozták meg. A mellékutak kezdetben
kuszák voltak, de a 2. század elejétől kezdve egyre rendezettebb képet
mutattak.
A canabae délnyugati részén ipari műhelyek voltak. Ezek egy része
építőanyagot (téglát, burkolatokat), kerámiát (házi- és luxuskerámiát
egyaránt, mécseseket) műhely volt, amik a mai Bécsi út 120-126. szám
alatt kerültek elő. De dolgoztak itt üvegfúvók, pékek, kovácsok és egyéb
mesteremberek is.
A tábortól délre helyezkedett el a fórum, azaz a canabae piactere, ami
120x180 méteres volt. A keleti részben volt a kikötő és a kikötői
raktárak. A városrész főútja, ami itt haladt keresztül, a határerődöket
egymással egybekötő limesút volt. Erre a főútra csatlakoztak
derékszögben a mellékutak, így ez a városrész viszonylag rendezettebb
képet mutatott. A negyedben fürdők, vendégfogadók, szentélyek
maradványai kerültek elő, amiket a Táborvárosi Múzeum mutat be, és itt
volt az amfiteátrum is.
A canabae északnyugati része kiterjedt szentélykörzet lehetett. A
táborból északnak, Brigetio felé kivezető úttól keletre mozaikkal,
freskóval, szobrokkal gazdagon díszített lakóházakból álló negyed állt,
aminek egyik épülete a Hercules-villa. Itt magas rangú hivatalnokok
lakhattak. A táborváros északkeleti részén, a Duna partján többemeletes,
palotaszerű középületek álltak.
A település kiépülése Caracalla idejéig lassan és szervezetlenül
zajlott, ekkor azonban, valószínűleg a császári látogatások miatt, az
építkezések jelentősen felgyorsultak, annyira, hogy az épületek
díszesség és monumentalitás tekintetében túlszárnyalták az
Aquincum-polgárváros épületeit. A canabae-ban volt a helytartó székhelye
is, és a 3. század közepétől ideköltöztek a légió parancsnokai és az
irodák hivatalnokai, és a közigazgatási intézmények is ide kerültek.
A Római Birodalom a legnagyobb kiterjedése idején, Traianus uralkodása alatt
A késő római korban, amikor megnőtt a barbár támadások veszélye, ezt, a gazdagabb északi városrészt hagyta el először a lakosság. A 4. század első felében a felhagyott negyedben megjelentek a temetők (cella trichora), a népvándorlás korabeli népek pedig beköltöztek a romok közé.
Limes Pannonicus
A limes a Római Birodalom védelmét szolgáló, a
császárkorban létesített szárazföldi határvonal (a történelem során
általánosítva ezt a kifejezést alkalmazzák a folyam menti ripa
védőrendszerre is). Mindkettőt egy út(védő)szakaszhoz kapcsolódó sáncok,
árkok, őrtornyok, erődök alkották. Az 1. századtól folyamatosan
építették ki. A provinciát utak, főleg hadiutak hálózták be, bekapcsolva
a határvidékeket is, melyeket összekötöttek Rómával, de átnyúltak
ellenséges területre is. Természetes akadályok, például folyók
egészítették ki a mesterséges földhányásokat, akadályokat
(ripa-szakaszok).
A limest eleinte a légiók, később a határőr alakulatok (limitanei)
védték. A szó a latin limes (határ) szóból ered. A katonai táborokat a
limes mentén helyezték el.
A Limes Pannonicus Pannonia provinciában a Duna mentén, a mai Ausztria,
Magyarország (Dunántúl), Horvátország és Szerbia területén a síkságot
védő határvonal képét mutatja, szemben a hegyeket és szorosokat követő
Limes Dacicusszal.
A Limes Pannonicusnál megkülönböztetünk egy régebbit még abból az
időből, amikor a rómaiak még nem voltak a Dunántúl urai, s egy későbbit,
amikor ez az állapot már bekövetkezett.
A régebbi Theodor Mommsen szerint a Dunának csak Eszéktől Zimonyig
terjedő részét követte Poetovio (Pettau, Ptuj) és Sirmium
táborhelyekkel. Fröhlich Róbert szerint a Száva volt a határ, melyet
három táborhely védett: Poetovio, Siscia és Sirmium.
A Limes Pannonicus vonala
A későbbi limes természetes határként a Dunát
követte, melynek különösen Bécstől (Vindobona) Óbudáig (Aquincum)
terjedő részét védték erősen. Itt nem kevesebb mint 4 légió volt négy
nagy táborral:
- Carnuntum (Petronell-Carnuntum),
- Brigetio (Ószőny),
- Vindobona (Bécs),
- Aquincum (Óbuda).
Az első három egy összefüggő rendszert alkotott, amelynek középpontja
Carnuntum volt. Aquincum külön központot képezett. A négy nagy castrum
között az összeköttetést közbeeső táborhelyek (minden mérföldre egy
szilárdul épített erőd), és ezeket összekötő katonai út tartotta fenn,
amely jóformán párhuzamosan haladt a Dunával, s amelynek tömör töltése
akár sáncként is szolgálhatott.
A kisebb táborhelyek (castellum, későbbi barbár latinsággal burgus is)
legsűrűbben Zimonytól Aquincumig, s azontúl Brigetióig fordultak elő.
Ilyenek az előbbi vonalon: Szurdok, Novi Banovci (Új-Banovce), Dálya
(Teutoburgium), Baranyabán (Antiana), Kiskőszeg, Bölcske, Dunakömlőd
(Lussonium), Dunapentele (Intercisa), Adony (Vetus Salina), Batta
(Matrica), Tétény (Campona). Aquincumtól felfelé a Duna mentén ott volt
Szentendre (Ulcisia Castra), Pilismarót (Ad Herculem), Nyergesújfalu
(Crumerum). A későbbi császárok, különösen Diocletianus uralkodásától
kezdve a Duna túlsó partján is állítottak castellumokat, mint például
Castellum Onagrinum (Begecs), Contra-Aquincum (Budapest, V. kerület) és
Contra Florentiam (Dunafalva). A magyarországi limest teljes hosszában
még nem tárták fel.
Hadászati szerepükön kívül a limesek a vám ügyét is szolgálták. Az
ellenőrzés itt történt meg egyes állomásokon (stationes) mindarra nézve,
amit kivittek, avagy beszállítottak. Behozni mindent csakis vám mellett
lehetett, kiszállítani csak egyes dolgokat volt szabad (vasat,
fegyvereket, bort, olajat, gabonát, sót, aranyat soha). A forgalom útja
a stációkon vezetett keresztül.
Képek
Hamarosan!
Római katonai táborok
Aquincum-katonai táborok név alatt az időszámításunk
kezdete idején a mai Budapest területén alakult római kori katonai
táborokat értjük. Ilyen táborból több is volt a Duna mentén.
A Római Birodalom terjeszkedési stratégiájának a része volt előbb
segédcsapatai (auxiliares) számára ideiglenes táborokat létesíteni, majd
később, a birodalom pozíciójának javulásakor építettek állandó
tartózkodásra is alkalmas kőtáborokat, amik körül városias település is
kialakult.
Védendő pontok
A Duna menti első római kori katonai táborok a stratégiai fontosságú
átkelőhelyek védelmére jöttek létre. Aquincum az eraviszkuszok
civitasának a szélén feküdt, stratégiai fontosságú helyen. A
terepviszonyok miatt a Dunakanyar kevéssé volt védhető, így a
Gellért-hegynél volt a Felső-Duna egyik legfontosabb átkelőhelye, amit a
rómaiak megjelenése előtt az eraviszkuszok felügyeltek. Ezt és a Duna
több más átkelőhelyét katonai táborral kellett megerősíteni. Különösen
fontosak voltak a szigetek, mert ezek csúcsainál a folyó beszűkült - és
természetesen a magaslatok is fontos stratégiai pontnak számítottak.
Ezen pontok mentén kellett kialakítani a limest, ami két következménnyel
járt:
- a Gellért-hegyi oppidumot és a többi falvat hátrébb kellett tolni a
katonai zónától, és
- a budapesti limes-szakasz fontos pontjaira állandó jelenlétű katonai
egységeknek, az 500 fős lovas alakulatoknak tábort kellett építeni.
Nagytéténytől Békásmegyerig 6 ilyen pont van a Dunán: szigetek
végpontjai valamint a Dunába ömlő folyók torkolatai, mivel a távolsági
utak e folyók mentén értek a Dunához. Akkoriban a folyó vízszintje
sokkal alacsonyabb volt a mainál, ezért volt szükséges az átkelő
helyeket védeni.
A római korban a mai három nagy sziget mellett (Csepel-sziget,
Margit-sziget, Hajógyári-sziget) használták még a Fürdő-szigetet (a
Hajógyári- és a Margit-sziget találkozásánál). A sziget a nevét a rajta
épült közfürdőről kapta, de a szigetet a Duna Gőzhajózási Társaság
elkotortatta 1874-ben, mert akadályozta a gőzhajók közlekedését.
Ugyanekkor sziget volt a mai Pest Belvárosának területe is, amit egy
Duna-ág határolt a mai Nagykörút helyén. A két fontos folyótorkolat, az
Arany-ároké Óbudán és az Ördög-ároké a Tabánban, a Gellért-hegy
északkeleti aljában szintén védendő terület volt.
Ennek a hat veszélyeztetett pontnak a megerősítése és erődítése ismert a
legújabb ásatásoknak köszönhetően. A hat pont ismerete azért jelentős,
mert azelőtt csak három létezéséről tudtak és fel sem merült a másik
három szükségessége.
A 6+1, napjainkban többé-kevésbé felszínre hozott castrum és
segédcsapattábor az 1. századból, Claudius és Vespasianus idejéből való.
A legújabb kutatások szerint két fázisban építették be a határvonalat,
délről észak felé haladva.
Segédcsapat-táborok
Campona (Budapest - Nagytétény) 50 körül létesült, korai alaprajza
részben ismert. Első helyőrsége, a cohors prima Tungrorum Frontoniniana
a Rajnától érkezett.
Albertfalva (Budapest - Albertfalva) ókori neve nem ismert, szintén 50
körül létesült. Jelenleg az egész pannoniai határvonalon a legjobban
feltárt auxiliaris (azaz segédcsapat) castrum, védművei és
beépítésrendszere is ismertek, valamint a tábort körülvevő vicus
militaris épületei is ismertek.
Gellért tér déli oldala a hegy lábánál, a Csepel-sziget északi végénél.
Mocsaras terület volt, vicus militarisa ismert. Több I. századi ala
váltotta itt egymást és fazekastelepe a II. század elején is működött.
Fő utca-Bem tér (Budapest - Víziváros). Itt castrum állt 45-50-től. Első
helyőrsége az ala Hispanorum prima volt. A castrumot a Margit-sziget
déli végével szemben a Pasarét-Batthyány utca mentén futó út zárja le.
Az ala közfürdője a vicusban (a déli táborkapun kívül) a Fő utcában, a
mai török fürdő helyén volt. Főutcája a mai Fő utca alatt fut.
Lajos utca-Árpád híd térségében a castrum építési felirata 73-ból való
és úgy tűnik, egy korábbi kisebb tábor helyére építették. Ennek
védműveit mind a 4 oldalon feltárták. A tábor belsejében és körülötte a
vicusból is ismert több épület, valamint ipartelepe is volt, aminek a
fazekasrészlege ismert. Helyőrsége az ala prima Tungrorum Frontoniniana
volt. Temetőjében, a mai Lajos utca mentén több lovas katona sírköve is
előkerült.
Hajógyári-sziget mindkét vége megerősített hely volt már Claudius és
Vespasianus idejében is, egy-egy segédcsapattábor emelkedett a szigettel
szemben lévő budai parton. Az északi pontnál lévő tábor a későbbi
polgárváros helyén terült el, ennek a védműveit sikerült feltárni,
vizesárka is volt Ezt a II. század közepén töltötték be üszkös-romos
épületanyaggal. A déli ponton, az Árpád híd déli feljárójánál lévő
tábort 73-ban építették, amikor Pannonia helytartója Caius Calpetanus
Rantius Quirinalis Valerius Festus volt. A két segédcsapattábor közötti
terület nyugati oldalán állt a Domitianus császár alatt létesített
légiótábor.
A folyótorkolatok közül, északról délre haladva előbb az
Aranyhegyi-patak torkolata számított fontos stratégiai pontnak, (a
jelenlegi Óbuda, Mozaik utca, és a Filatorigát helyén). Ez a patak ma
mesterséges mederben halad, átszeli a polgárvárost kelet-nyugati
irányban, párhuzamosan az esztergomi vasút töltésével. Eredetileg
azonban az Arany-hegyről indulva délkeleti irányban folyt és felvette a
Rádl-árok vizét, ami a Bécsi út felől érkezett az Árpád-forrásból. Az
Arany-árok torkolatánál arra is figyelni kellett, hogy a Duna egészen
keskennyé szűkült a Hajógyári-sziget miatt. A torkolat előterében a
patakon át hidat is kellett verni a Dunával párhuzamosan futó limes-út
részére. Mindezek miatt itt is szükség volt egy állandó táborra és egy
esetleges őrtoronyra is. A három létesítmény (castrum, őrtorony, híd)
valamint a kikötő partfalának nyomai előkerültek a Mozaik utca-Miklós
utca térségében végzett ásatásokon.
Az I. század közepéig, a 40-es-50-es évek közötti csapatelhelyezések
idején főleg a Rajna mellékéről, Galliából és Hispaniából érkeztek lovas
alakulatok. Ezek magukkal hozták a kézműveseiket is: fegyverkovácsokat,
fazekasokat, kőfaragókat, szövőket, de a helyőrségek ellátásába bevonták
a helyi lakosságot is.
Ma a felsorolt segédcsapattáborok helyénél, valamint a később épített
Contra-Aquincum és Transaquincum helyén egy-egy Duna-híd ível át a
folyón: Újpesti vasúti híd, Árpád híd, Margit híd, Lánchíd, Erzsébet
híd, Szabadság híd, Petőfi híd, Összekötő vasúti híd.
A segédcsapatok állománya összesen 3-4000 fő volt. Őmelléjük helyeztek
egy légiót 6000 főnyi katonával, így Aquincum térségét mintegy 10000 fő
vigyázta.
Légiótábor
Az első légió, a legio II Adiutrix Domitianus uralkodása idején érkezett a területre és 89-ben a két auxiliaris tábor között felépítette az első légiós palánktábort, aminek avatásán a császár is részt vett. A tábor 520x540 méteres volt, de a keleti erődfal helye bizonytalan. Megépítésétől számítjuk Aquincum megalapítását. Ebben a táborban szolgált a parancsnok első helyetteseként (tribunus militum laticlavius) a későbbi császár, Hadrianus.
A légió katonái
Az idevezényelt légió tagja csak római polgárjoggal rendelkező férfi
lehetett, akik városi lakosok voltak és magasabb volt az iskolai
végzettségük is. A légiót Britanniából helyezték át erre a területre,
soraiban többnyire italikuszok szolgáltak. Feladatuk a béke biztosítása
mellett a romanizáció volt. Ők terjesztették a római szokásokat, mint
például a napi fürdés, a fürdők látogatása, szabadtéri játékok az
amfiteátrumban, áldozatok bemutatása. Az első légiótábort a II.
században lebontották.
Az itt állomásozó katonák közül sokakat emlegetnek a feliratok, de a
leggyakrabban Caius Castricius Victor neve fordul elő. Egész alakos
sírköve fennmaradt. Az elhunytat teljes fegyverzetben ábrázolják és a
képen látható valamennyi felszerelési darabnak a megfelelőjét
megtalálták: díszsisakot, dísztőrt, kardot, mell- és lábpáncélt, pajzsa
fémdíszítményeit. A sír feliratának szövege szerint Comóban született,
és 38 évesen halt meg. Marcius Turbo centuriájában szolgált,
valószínűleg akkor, amikor a későbbi császár, Hadrianus volt a
légiótábor parancsnok-helyettese. Marcius Turbo Hadrianus barátja volt,
és amikor Hadrianus Pannonia Inferior első helytartója lett, akkor
Daciában futott be karriert, majd később Aquincumban lett helytartó.
Második légiótábor
A palánktábor helyén néhány évtized múlva épülő kőtábor építkezései
Traianus alatt indultak meg és Hadrianus alatt is folytatódtak. Ez az új
tábor tágasabb volt az előzőnél, és délebbre, praetoria-frontja pedig a
Dunától messzebbre került. A korabeli stratégiai előírásoknak
megfelelően kőfala 160 centiméter vastag volt és átlagosan 90
méterenként állt rajta egy-egy befelé forduló négyszögű torony, amik az
amúgy is emeletes falak fölött magasodtak még egy emelettel. A tábornak
négy háromnyílásos kapuja volt, mind a négynek ismert a helye, háromnak
a romjait is feltárták, két kaput pedig műemlékileg helyreállítottak. A
falat belülről körbenjáró övezte, kívülről vizesárok vette körül.
A tábor teljes közműhálózatát is sikerült rekonstruálni, vagyis a
folyóvíz-vezetékének a hálózatát és a szennyvízcsatorna rendszert is.
Valamennyi római tábor építése a közművek megépültével kezdődött, amiket
még az erődfalak felépülte előtt kialakítottak.
Az aquincumi légiótábor a II-III. század folyamán nem sokat változott,
bár a markomann háborúk után sok javítás vált szükségessé. Feltárták a
tábor principiáját a parancsnoki épülettel, a táborszentéllyel, ahol a
hadi jelvényeket tartották. A belső udvaron a napiparancsokat hirdették
ki, és erről az udvarról nyíltak a légió 10. ezredének, a cohorsoknak az
irodái és az irattárak.
A castrum elülső részében voltak az I. cohors - ami dupla létszámú volt
- kaszárnyái és irodái, szomszédjában állt a valetudinarium, azaz a
tábori kórház, amiről számos felirat tesz említést. A kórháznál is volt
egy teljes raktársor, akárcsak a tábor hátsó felében, ahol főleg az
élelemellátással foglalkozó üzemek is helyet kaptak. A lovassági
istállók a főutcát szegélyezték, támadás esetén innen jutott ki a
lovaskatonaság a főkapun keresztül a leggyorsabban.
Az aquincumi légiótáborban több, a későbbiekben híressé vált hadvezér és
politikus is szolgált.
Traianus kora (98-117)
A tábornak nemcsak a teljes alaprajzát sikerült tisztázni, de felszínre
került két építmény maradványa is. Az egyik a principia főbejáratánál
emelt négynyílásos díszkapu, az úgynevezett tetrapylon, amit már az
átépített, 3. századi formájában sikerült feltárni. Itt keresztezte
egymást a tábor két főútja: a via Praetoria és a via Principalis. A
23x23 méteres, többemeletes torony padlója alatt futott össze a
folyóvízvezeték minden irányból, és valószínűleg dugattyús
szivattyú-szerkezettel a vizet felnyomták a torony tetején lévő
vízmedencébe, ami a tábor vízellátását szabályozta. Egy ilyen szerkezet
használata nem számított ritkaságnak a légiók technikai
felszereltségénél. A víztorony valószínűleg gromahely is volt, azaz
innen mérték a kapukból kifutó főútvonalak távolságát.
A másik fontos építmény a tribunus laticlavius, vagyis a táborparancsnok
helyettese épületének a feltárása. A házhoz, amiben irodák mellett lakás
is volt, egy Mithras-szentély is tartozott, és ennek falán megtalálták
az eredetileg itt állott kultuszképet keretező festményt. Ezen kis,
keretezett jelenetek összefüggő sora ábrázolja az istenség történetét és
a beavatási ünnepséget. A kereszténység térhódítása idején, a 330-as
években bezárták, akkor amikor új, nagyobb légiótábort alapítottak
közvetlenül a Duna-parton. Az oltárkövek feliratain olvashatóak az itt
szolgálatban lévő tribunus laticlaviusok nevei.
Helytartói székház
A Római Birodalom ezekben az években próbálta meghódítani Daciát, ami nem ment zökkenőmentesen, emiatt vezényelték az egyik légiót Aquincumba. Traianus és Hadrianus alatt végleg kialakult a pannóniai hadállások rendje, ami szerint mintegy két évszázadon át Vindobona, Carnuntum, Brigetio és Aquincum lettek az állandó légiótáborhelyek, azaz 4 légió állomásozott a provincia határán, a Duna mentén. Ehhez a stratégiai helyzethez kellett alkalmazkodnia Pannonia közigazgatásának is, így Traianus alatt, valószínűleg 106-ban két részre osztották a provinciát, amik között nagyjából észak-déli volt a határ. Pannonia Superior mintegy kétszer akkora volt Pannonia Inferior, és Aquincum ez utóbbinak lett a székhelye. Superiort consuli rangban lévő helytartó irányította, míg Inferiort csak praetor rangú, consulságra jelölt helytartó. A két vezető irodájának létszámában is volt különbség: Inferior hivatalnokainak száma csak a fele Superiorénak. Az, hogy mindkét székhely (Superioré Carnuntum volt) a Római Birodalom határán volt, mutatja a birodalom abbéli szándékát, hogy a Duna északi partján legalább egy sávnyi területet megszálljon, mivel ez szükséges volt a folyami közlekedés és szállítás biztonságossá tételéhez.
Hadrianustól Commodusig
A székhely létesítése hozzájárult Aquincum polgári fejlődéséhez is. A
helytartói apparátus nagy része a légióban szolgáló szakemberekből állt:
jogászokból, gazdasági szakemberekből, mérnökökből, orvosokból,
technikusokból. Mivel haditechnikára mindig volt forrás, a legjobb
szakemberek a hadseregben szolgáltak, akik között Vitruvius, Frontinus,
Apuleius is megtalálható. Béke idején ezek az emberek és az irányításuk
alatt lévő speciális alakulatok a városok fejlesztésébe segítettek be.
Más pannoniai városok építésében is jelentős szerepet játszottak a
légiók műszaki alakulatai: Scarbantiában a Superiorban állomásozó három
légió egy-egy csapata dolgozott, Brigetioban a legio I Adiutrix a város
vízvezetékének a kialakításán dolgozott, Vindobonában a legio XIII
Gemina a város utcáit burkolta. A carnuntumi legio XV Apollinaris
Scarbantia közfürdőjét építette.
A markomann háborúk ebbe a békés időszakba (a Pax Romanába) szóltak
bele. A háborúk végigsöpörtek a limesen és a provincia belső területein
is. Marcus Aurelius császár emiatt többször időzött Aquincumban. A
háborúk nem hoztak eredményeket, ezért két módosítást hoztak a 170-es
években: egyrészt a limesszakaszra lovas barbárokkal azonos harcmodorú
alakulatokat rendelt Syriából és Africából. A két szír íjászezred közül
az egyik Intercisában (Dunaújváros) a másik Ulcisia Castrában
(Szentendrén) állomásozott. A három afrikai alakulat Esztergomtól Bajáig
elosztva védte a limesszakaszt. Ezek a különböző etnikumból származó
katonák főleg a háború befejeztével voltak hatással Aquincum
társadalmára.
A háborúk befejezése után Aquincum körzetében, két fontos átkelőhelynél
a Duna bal partján (azaz ellenséges területen) kikötőerődöket építettek:
Contra-Aquincumot és Transaquincumot, de építettek további erődöket is,
például Pone Navatát Visegráddal szemben és Solvát Esztergommal
szemközt. Ezeknek az erődöknek a megépítésével főleg a kereskedelem
jutott kedvező helyzetbe, és az erődök építési feliratain fel is
tüntették, hogy a Commertiumot szolgálják.
A Severusok alatt
Az légiótábor valamennyi fontos létesítményét felújították Caracalla
alatt, így a védműveket, a principiát, a tribunusházakat és a
kaszárnyákat. Ugyanakkor megújították azt a rendeletet, amit már
Hadrianus óta többször kiadtak, hogy a katonai célú létesítményeket
tilos díszíteni, és a légiótáboron belül tilos nem hadászati célú
építkezésekbe fogni. Ebben a rendeletben kiemelten szó volt arról, hogy
az utak kereszteződésénél tilos a gyors közlekedést akadályozó
szökőkutakat építeni.
Ezt a rendeletet azért kellett újra kiadni, mert az egyes parancsnokok
szinte versengtek abban, hogy ki tud például szebb szobrokat állítani.
Az I. cohors helyén Aquincumban több feliratos oltárkő került elő,
aminek a felirata Silvanus-szentélyre utal, továbbá március 7-ét, azaz
Pegazus napját is megünnepelték. A Pegazus a legio II Adiutrix
címerállata volt. Előkerültek színes falfestmények is a tiszti házakban,
lakosztályokban kaszárnyákban.
Caracalla Aquincumban hirdette ki, nagy ünnepségek közepette, hogy
Pannonia provinciát átalakította, azaz onnantól Superior és Inferior
területe azonos lett, mindkettőben 2-2 légió állomásozott. Erre azért
volt szükség, mert bár Traianus alatt a provincia Superior része volt a
lakottabb, Caracalla idejére a helyzet megváltozott, és Dacia provincia
miatt is a keleti határvonal hangsúlyosabbá vált.
Gallineus hadseregének átszervezése
80 évnyi béke után, 260-ban Pannoniát súlyos csapás éri a
roxolán-szarmata háborúban. A barbár népek nem csak ezt a provinciát, de
egész Észak-Itáliát, a Pó-völgyéig megrengetik támadásaikkal. Gallienus
császár kénytelen volt nem csak a határpolitikáját, de az egész római
hadsereget újjászervezni.
Átcsoportosította a határon állomásozó alakulatokat, és pótolta az
elpusztult vagy súlyosan megsérült épületállományt. Elsősorban a Duna
bal partján épített újakat, a barbár földi határsávban sűrűbbé váltak az
erődsorok. Egy másik döntése Aquincumot is mélyebben érinti
következményei miatt: a kizárja a birodalmi hadseregből a senatori rangú
vezetőréteget, helyükbe lovagrendűek kerülnek, olyanok, akiknek van
katonai szaktudása, tapasztalata és rátermettsége. Ezzel az
intézkedéssel megnyílt az út a pannonok előtt az egyre magasabb katonai
pozíciókhoz és akár a császári trónhoz is. Gallienus ezen intézkedése az
oka, hogy a 193-tól 284-ig tartó időszakot szokás a pannonok
évszázadának is nevezni. Pannonia szerepe annyira megnövekedett, hogy a
birodalmon végigsöprő gazdasági válság ellenére ebben a tartományban a
katonai vezetőréteg kifejezetten jómódban élt, és ennek a jólétnek a
tartalékából a 4. század elejéig képes volt tartani magát.
268-ból származik egy felirat, ami a katonai fürdő teljes átépítéséről
szól a helytartó és a táborparancsnok testvérpár felajánlásában.
Ugyanebben az időben készült a principia díszkapuzatának tetrapylonná
való átalakítása. Egy ennek kapuja fölé illő faragvány Amon isten fejét
mintázza, ezt a fürdő hátsó bejárata és a principia között találták a
via Praetoria szegélyén.
Tetrarchia és a Constantinus-dinasztia kora
Diocletianus császár Pannonia provinciát a korábbi kettő helyett 4
részre osztotta, amik sokat veszítettek önállóságukból. Aquincum az új
Valeria provincia hadseregének központja maradt a dux irányításával. Azt
még nem pontosan tudni, hogy a polgári kormányzó meddig maradt
Aquincumban a 4. század elején, valószínűleg 320-330 között távozott,
ekkorra épült fel az új, erőd jellegű légiótábor, a castrum. Ezekben az
időkben általános volt, hogy a polgári ügyekkel foglalkozó praeses
székhelyét mintegy 50-60 kilométerrel hátrébb vonták a provincia
belsejébe. Ez a távolság akkor egynapos kocsiútnak vagy a lovasfutár egy
félnapi útjának felelt meg.
I. Constantinus újabb lépéseket tett a határvédelemben: nagyobb
központokban összpontosította a határon a katonaságot, de ugyanekkor a
hátországban is megerősítette és erődfallal vette körül a főbb utak
mentén a császári birtokokat, a nagybirtokok központi villáit. Ezáltal
óriási erődépítési hullám indult meg Pannoniában.
Castrum
Az új castrum építését a haditechnika fejlődése is indokolta. Új
kőhajítógépeket fejlesztettek ki, amik messzebbről és magasabbra voltak
képesek kilőni a köveket, ezért a lövedékek átütő ereje sokkal nagyobb
lett. Emiatt a táborok falát masszívabbá kellett építeni, magasabbra
kellett húzni őket, és meg kellett szélesíteni a vizesárkokat. A falak
évszázadok óta 150-160 centiméter vastagok voltak és átlagosan 8 méter
magasak, vizesárkaik pedig 3 méter mélyek voltak. Ezeken a méreteken
kellett változtatni, így az új erődök fala átlagosan 3,2 méter vastag
lett, magasságuk 10-12 méter, a befelé forduló tornyok helyett most
kifelé forduló tornyokat építettek, amik például Aquincumban már nem
sík, hanem mélyen íveltek voltak. A IV. századi erődnek csak 2 kapuja
van, a kisebb erődöknek csak egy, és teknő alakú vizesárkot ásnak,
aminek a szélessége átlagosan 6-8 méter.
Az auincumi castrum közvetlenül a Duna-parton épült fel, keleti falát a
korábbi tábor nyugati fala adta. Nagy változás volt, hogy a
kaszárnyákat, a parancsnoki épületet és minden további fontos építményt
már nem a tábor közepére, hanem közvetlenül a falakhoz építettek, így
védték őket az új kőhajítógépek lövedékeitől. További fontos változás,
hogy a táborszentély szintén a fal belső oldalához simult. A szentély I.
Constantinus 322-es türelmi rendelete nyomán már keresztény kápolna vagy
templom volt. Aquincumban ezt a templomot a jelenlegi Péter-Pál
plébániatemplom helyén keresik, és szondázó jellegű feltárások során
sikerült is találni épületfalakat és beszakadt mennyezeti boltívet, de
összefüggő alaprajzot ezen adatok alapján nem lehetett megalkotni.
A castrum a IV. században eredetileg 720x300 méteres volt, de ezt a
következő század fordulóján beszűkítették és ugyanakkor fel is
újították. Az erőd déli fele változatlan maradt. Ezen a helyen, a régi
kikötő helyén, nagy raktárrendszer állt, ahol a hosszabb ostromra
számítva őrizték a gabonát. A későbbiek folyamán a castrum mentsvárként
is szolgált a környékbeli lakosság részére.
A castrum a limes menti erődrendszerbe illeszkedett. Amikor Dacia
271-ben kivált a Birodalomból, a barbárok támadásai már közvetlenül
érték Pannonia keleti határát. Ekkor az Alföldön dupla, illetve tripla
sáncrendszert építettek az egykori Meszes limestől a Bánátig, aminek
Csörsz-árok vagy Ördög-árok volt a neve. Ennek a védelmi rendszernek
volt a mai Árpád-híd mellett az északi őrhelye, az Alföldre a
Transaquincumból vezető út kiindulópontjánál.
Valentinianusi erődrendszer
A IV. század harmadik negyedében Valentinianus császár az utolsó
kísérletet tette meg a limesrendszer fenntartására. Aquincumba rengeteg
pénz érkezett az építkezésekre, ami a vásárlóértékét évszázadokon át
megtartotta, még az Árpád-korban is forgalomban voltak ezek az érmék. A
megnövekedett pénzforgalom azonban nem jelentette azt, hogy az állapotok
jobbra fordultak volna.
A sok új castrum és burgus miatt a katonai egységeket fel kellett
aprózni, hogy mindenhova jusson katona, ezért szerződéssel fogadtak be
egészen vegyes összetételű paraszt katonaságot, alig romanizált
barbárokat: szarmatákat, alánokat, germánokat. Mindezek következtében a
provincia és vele Aquincum egyre inkább barbarizálódot, a határ menti
települések falusias jellegűvé váltak, a lakosság élete a IV. század
végére teljesen bizonytalanná vált. Tömegesen vándoroltak el innen a
provincia belsejébe, nagy részük 50-60 kilométeres távolságra, de
voltak, akik messzebbre, akár Észak-Itáliáig vándoroltak. Itt nehezen
fogadták be őket és nem volt jobb életük, mint Aquincumban, ahol a
castrum biztonságot adott, és a püspök megszervezte az életüket. A limes
már csak jelképes határvonal volt, a folyó túlpartjáról rendszeresen
átközlekedett a lakosság, innentől már a régészeti leletekben sem
mutatható ki lényeges különbség a két terület között.
A IV. század végétől megkezdődtek az első temetkezések a falakon belül.
A népvándorlás korabeli népek időről időre megtelepedtek a romok között.
A tábor, főleg annak déli-délkeleti része meghatározó szerepet játszott
a középkori Óbuda fejlődésében.
A castrum feltárása
A castrum feltárása Schönvisner István nevéhez fűződik, aki a XVIII. század végén megkezdte a kutatásokat, amik azóta is folynak. Ezek a kutatások az 1970-es években, az Árpád-híd bővítése és a Flórián téri közlekedési csomópont kiépítésekor új irányt vettek, a leletmentés és feltárás mellett fontos szerepe lett a műemlékvédelemnek és a leletek bemutatásának is. A jelentősebb romok ma konzerválva és a környezetbe illesztve tekinthetőek meg, köztük a Flórián tér közelében elhelyezkedő principia, thermae maiores, a déli táborfal és a táborkapu, egy legénységi barakk és a porta praetoria.
Téveszmék
Napjaink történészei előszeretettel hazudják nekünk,
hogy a honfoglaló magyarok Aquincum elhagyatott épületeit és romjait
vették birtokba és használták, ahol aztán kialakult a mai Óbuda. Mindez
hatalmas tévedés, ugyanis semmiféle leírást vagy régészeti emléket nem
találtak az amfiteátrumokban és környékén.
És míg ezt napjainkban nem tudják, addig a régi idők tudósai
egyértelműen leírták a valós tényeket:
Tudományos Gyűjtemény, 1823.
Folytatjuk!