A kolostor késő római kaszárnyaépületek maradványaira épült a XIII. század második felében. Fűtőrendszere is a római tábor hasonló építészeti elemeinek felhasználásával készült. A kisméretű templomnak négyszögletes, sarkán támpillérekkel megerősített szentélye volt, közepén sírkamrával.
1974-ben a Vöröskereszt utca nyugati végén feltárásra
került egy középkori kolostor templomának részlete. Az egyhajós egyenes
szentélyzáródású templom északi oldalán épületmaradvány került elő. A
maradványokat a középkori ferences kolostorral azonosították. A Fényes -
Perc - Mókus utca területén folytatódott az ásatás, amelynek során a már
meghatározott klarissza kolostor templomát tárták fel, amely a
kolostortól északra helyezkedik el. A középkori kolostor alatt római út
és épületmaradványok húzódnak.
Feltételezhető, hogy az óbudai mariánus ferencesek kolostorában
fordították és másolták le az óbudai klarissza apácák számára az ún.
Guary-kódexet.
Képek
Hamarosan!