Óbudai selyemgombolyító

III. kerület, Óbuda, Harrer Pál utca 4.

Írta: Endrei Walter 1984.

Az óbudai lakótelep magas házainak gyűrűjében különös alakú, vonzó megjelenésű épületet fedezhet fel az arra sétáló. Az ovális alaprajzú épület története a XVIII. század végére nyúlik vissza, amikor Óbudán létrehozták a Monarchia selyemiparának kísérleti telepét II. József támogatásával.

Olasz építőmesterek 1780 és 1782 között, messze északra Óbudától, egy hatemeletes, speciális rendeltetésű épületet emeltek a filatórium (fonógép) céljára Fachini Pál tervei szerint a luccai selyemcérnázó üzem mintájára. A filatórium selyemcérnázó és fonóüzem, amelyben a selyemáru szövéséhez szükséges fonalat készítették elő. A filatóriumot patak mellé telepítették, hogy vízi energia biztosítsa az orsókat forgató kerék meghajtását. A kis esésű patak csak nagy üggyel-bajjal tudta a II. József jelenlétében ünnepélyesen felavatott gépezetet elindítani, ezért duzzasztógátak építését határozták el. A nagyméretű épület ma már nem áll, de emlékét a duzzasztáshoz épített "Filatori-gát" elnevezés őrzi.

Néhány évre rá, 1786-ban kezdett termelni a deglomeratorium (selyemgombolyító), amely kevéssel délebbre, már Óbuda területén épült fel. A különös alaprajzú épületben Mazzucato Ágoston velencei szakember új találmánya szerint gombolyították le a szálakat a gubókról. Mazuzuco tervvázlatai és útmutatása alapján az építészeti terveket Tallherr József készítette.

A két épület közötti különbséget a selyem feldolgozásának folyamata által ismerhetjük meg: a selyemgyártás első fázisa a selyemgombolyítás. A selyemhernyók gubójában lévő bábot forró levegővel elpusztítják, majd a gubókat forró vízben áztatják és letekerik róluk a vékony, de akár több száz méter hosszúságot is elérő vékony selyemszálakat. Így alakul ki a még sodratlan alapanyag, a nyersselyem (ezt végezték Óbudán). Második lépésként a filatóriumban a nyersselymet dolgozzák fel: a finom selyemszál összesodrásával, vastagabbá fonásával alakul ki a szőhető selyemcérna.

Az előbbi épület történetét ismerteti meg velünk az alábbiakban Endrei Walter:

II. József merkantilista iparpolitikájára jellemző, hogy megelégelve az itáliai városállamokból állandósult selyem és textil-importot és a monarchia területén - de különösen Szlovéniában és a Bánátban - termelt selyemfonal gyenge minősége miatti panaszokat, a gubók legombolyítására illetve cérnázására nagystílű beruházásokra és know-how vásárlásra határozta el magát. Az 1980-as években előkerült iratokból kiviláglik, hogy az óbudai cérnázóra (filatóriumra) irányuló döntés nem előzi meg évekkel a gombolyítóét, hanem azzal közel egyidejű. Nem is lett volna logikus nyers selyemfonal nélkül több ezer orsós cérnázót létesíteni. Az óbudai selyemfilatórium tervei ugyanis 1780 végén készültek el és építéséhez 1781 februárjában fogtak hozzá.

Ekkor kezdődhettek a tárgyalások Agostino Mazzocato meghívására, mert első adatunk arról tudósít, hogy módszerének bemutatására Bécsbe utazott és a próba elvégzéséhez leteendő kauciót 1781 szeptemberében egy bérkocsis honfitársa előlegezte számára. Ez arra enged következtetni, hogy a II. József által biztosított 100 dukátos költségtérítést vagy nem utalták még ki, vagy már elköltötte. Hogy mi okozta a most következő huzavonát, nem tudjuk; talán az óbudai filatórium balsikerű indítása is közrejátszott abban, hogy Mazzocato 1781. október 1. - 1785. április 30-ig Bécsben marad.

Alighanem 1784 áprilisában jött először Óbudára, mert az 1784. április 1. - november 10. közötti költségeket a Budai Kamara pénztára utalta ki.

Ekkor vázolta fel meglehetősen gyakorlatlan kézzel az elképzelése szerinti gombolyító alaprajzát, amely két félkörrel záródó téglalapot szemléltet, a körbefutó folyosó belső oldalára 16, a külsőre 28 katlant tervezett, az udvaron téglával bélelt ciszterna. Egy évvel későbbi keltezésű félbemaradt perspektivikusnak szánt oldalnézete emeletes épületet mutat, felirata "Fabbrica per la Trattura della Seta in Buda".

Az Országos Levéltárban fellelhető tervek aligha elégíthették ki a hatóságokat, mire felkérte a más vonatkozásban ismert óbudai ácsot és molnárt, Johann Michael Manglt, hogy készítsen szakszerűbbet. Ez a tervrajz a BTM anyagában már csak 40 katlant tartalmaz. Bal oldalán ez a felirat olvasható: "Pianno della Real Fabbrica posta in Buda Vecchia per la Tirratara della Seta con Fornelli disegnato da me Gio. Michaele Mangl: M[aestr]o de Marangoni del Sud[itt]a Reggio Coronal Paese".

Minthogy Manglról nem tételezhető fel az olasz nyelv ismerete, bizonyára a jobb oldalán magát feltalálónak deklaráló öreg mester keze- és helyesírását dicséri a szöveg: "Agostino Mazzocato da Treviso dello S[tat]o Veneto Inventore tanto del piano di questa Real Fabbrica quanto del nuovo modo di tirrar la Seta unitamente alio Stroso. M[es]e Aprile 1785".

Azt, hogy miért volt szükség erre a rajzra, nehéz ma már megállapítani. Ugyanis a Kamara meg 1784-ben megbízta Tallherr Ferenc budai építőmestert a tervek elkészítésével és ezek a melléképületekkel együtt 1785 januárjában már a hatóságok birtokában voltak. Csak egy év végi panasz világít rá az esetleges okra: Mazzocato nehezményezi, hogy Tallherr nem pontosan elképzelése szerint tervezte meg az épületet. Az építész 1786. február 6-án visszautasítja a vádat és a Helytartótanács bizottságot küld ki a vita eldöntésére. Tagjai közt ott van Kempelen Farkas, Podmanitzky József. Minthogy az eltérések minimálisak és Tallherr a hiánypótlást megígéri, az építkezés gyors ütemben folytatódik.

A Tallherr-féle tervrajz felirata is megerősíti Mazzocato feltalálói szerződését. Címe: "Plan von der Neu zu erbauenden Seidenspinnerey Fabrique nach der angäbe des Apetino Mazzocato in Alt-Ofen zu erbauen".

Tallherr 1785-ös alaprajza, mely a gombolyító mellett feltünteti Mazzocato családi és a munkáslányok lakó helyiségeit, valamint az epreskertet

A 40 katlanos, emeletes, ívelt kettős külső lépcsővel, erkéllyel díszített, alacsony kéményekkel felszerelt manufaktúra-épület mellett látjuk az utcai fronton Mazzocato lakásának 4 szobáját, a munkásnők közös hálótermét, az udvari szárnyban különböző gazdasági helyiséget (pl. fonalraktárt); a helytelenül oválisnak mondott főépület körül eperfa ültetvény, noha selyemhernyótenyésztés céljaira szánt helyiség nincs. A rajz jobb oldalán megjegyzés olvasható, mely szerint az emeleti szobácskák rendeltetése gubóraktár.

Mazzocato hivatalos megbízását a 13.117 számú (1784. november 11-én megjelent) udvari dekrétum tartalmazza. Eszerint megbizonyosodott, hogy eljárása jobb minőségű és nagyobb mennyiségű fonal gyártásával jár, köteles ezt felesége és két fia segítségével fokozatosan az egész országban bevezetni. Ezért a munkáért évi 800, felesége 300, idősebb fia 250, az ifjabbik 150 forint (összesen tehát évi 1500 forint) remunerációt kap, a lakást, oktatásra alkalmas helyiséget és útiköltségeit megtérítik. Viszont a szerződés kötelezi őt arra is, hogy a fonalat legalább 1 forint / font áron értékesíti vagy ő maga veszi át.

Ez az egyébként kereskedelmi érzékről valló kikötés súlyos vitákra adott okot, mert Mazzocato az eddig szokásos laza kincstári átvétel módját rigorózusan megváltoztatta és a parasztoktól csak kiváló minőségű gubót volt hajlandó átvenni, hogy kockázatát csökkentse.

A turai "selyem bogár tartó lakosok" panaszolják, hogy amióta Óbudára kell vinni a gubót, a köztük gyalogszerrel közlekedők - különösen az öregek és sánták - oly lassan érnek oda, hogy "az ártatlan bogarak sokan kirágják magokat és kibújnak a tojásakbul", s ezeket nem veszik át. Akadt olyan (gödöllői) paraszt, aki a jó kereset reményében mezőgazdasági munkáját elhanyagolta és pórul járt: "Azon öreg olasz ajándékot ígérvén néki, szegény ember félben hagyván aratását Óbudára ment..." de egész gubó szállítmányáért nem kapott semmit. Ennek megfelelően csökkent az átvett gubók mennyisége.

Skerlecz azt írja róla, hogy őt megáldotta a természet azzal a képességgel, hogy egyetlen tekintettel felismerte az első osztályú gubókat és finomságuk szerint három kategóriába sorolta őket. A termelés csökkenése - bármilyen minőségi javulással járt is - kellemetlen vizsgálatot eredményezett. De egyelőre más nehézség tette próbára Mazzocatót.

Az épületek 1785 végén elkészültek, azonban a találmánya szerinti gombolyító katlanok és motollák - amelyeket a helyi lakatos gyártott - Luca székének bizonyultak. Tekintélyes summát kapott értük Mazzocato, de még márciusban is csak 10 működött a 40-ből és a Helytartótanács ismételten sürgette a munka befejezését, sőt szemére vetik, hogy titkolózik a gépével, amely így sohasem fog elterjedni. Ugyanakkor kötelezik arra, jelentse mikor indul már az üzem, mikor küldhetik a gyakornokokat.

És megindul az iskolázás, egymás után érkeznek gyakornokok 3-4 betanítandó fonónővel (Komárom, Zombor, Eszék stb.), megrendelések újabb gépekre (Belovar, Versec, Temesvár) sőt tervrajzokat (Cegléd) és szakértői véleményeket is kérnek tőle (Catena porosz selyemfelügyelő és Blaskovits motolláló berendezései).

Végül 1786. július 1-jén a gombolyítót üzembe helyezték és termelése fokozatosan felfutott.

Felesége és egy Bécsből hozatott Francescati nevű fonónő tanította be a lányokat, akik közül ötöt az első üzemév végén pénzjutalomban részesítettek.

Míg a szomszédos filatórium, a "Paolo et Johann Fachini et Company" társaság vezetése alatt lassan a csőd felé haladt, sőt 1787-ben - amikor már 235 000 Forinttal tartoztak a kincstárnak -, a névadó kivált a cégből, a selyemgombolyító tűrhetően prosperált. A gubóbeváltás szigorúsága azonban a termelők elkedvetlenedésével járt és a selyemtenyésztés teljes elsorvadásával fenyegetett, Mazzocatót pedig azzal gyanúsították, hogy saját zsebére dolgozik. 1787-ben az általa átvett gubók mennyisége a negyedére zsugorodott és ezzel betelt a pohár. A lefolytatott vizsgálat ugyan kimutatta, hogy Mazzocato nem lopott, de az mélyen sértette önérzetét; még öt év múlva is megemlékezik üldöztetéséről.

Megállapítja viszont az 1788-ban zárult vizsgálati jelentés, hogy a hosszú szállítás alatt a gubók jelentős hányada elpusztul, a szállítók maguk is lopnak, a termelők nem érdekeltek eléggé, mert a nyereség elenyésző és kockázatos. E célból Mazzocatót kötelezték az átvételi szabály megmagyarázására, s javasolták a szállítmányok híd- és kövezetvám alóli mentesítését és azt, hogy a gubó árából ne vonják le a petéét.

A filatorium (északon) és a deglomeratorium (délen, kis kör alakú épület) elhelyezkedése 1820-ban

A kedvező elbírálásban szerepet vihetett az is, hogy Mazzocato - az első fonalárverés (1786. augusztus 17-én) sikertelensége láttán - mintát küldött a legnagyobb osztrák filatóriumba, a K. K. Privilegierte Fürst Johann Adam Auerspergische Kunstflorfabrik Traiskirchen-i gyárába, mely azt igen jónak, egyenletesnek, tisztának minősítette.

Tévedés lenne azt hinni, hogy a 73 éves „öreg olaszt" elkedvetlenítette az ellenőrzés. Vállalkozókedve töretlen: még azon év végén - látva a filatórium bukását - javaslatot nyújt be, hogy saját lakása fölé cérnázót építhessen; a tervrajzok elvesztek, ez a projekt nem valósult meg.

Ezt követően, 1792. május 9-én ajánlatot tett az ekkor már üresen álló filatórium bérbevételére és elindítására. Azt alighanem elutasították, mire 1794-ben a kisebb óbudai (később a Hajógyárihoz csatolt) szigetet kéri bérbe eperfatelepítés céljára: ezt 1795. március 5-én meg is kapja.

Ugyanez év január 30-i keltezéssel a Helytartótanácshoz javaslattal fordul a selyemkultúra megszervezését vállalva, mert a gubóhiány immár vészessé vált. A felterjesztés mellékletét képezi Pest vármegyének az országos összeírásra adott válaszához, melyben felemlítik "hogy Ó-Budán legyen egy Selem Cultura melyben Maczokato Ágostony vagyon, akiis azon panaszkodik, hogy elegendő Galletai nem légyenek, az eperfáknak csekély száma végett és a lakosok sem iparkodnak a Selem Bogarak tartásán, azért lehetetlen, hogy a Selem Cultura elöl mehessen, amint meg Nevezet Fabricansok ide rekesztet declaratiojából ki teczik".

Azt, hogy miben állt a javaslat, egy latin-német szerződés tervezet vázolja a MD-ban (1795. december 20.):
1. Mazzocato vállalja, hogy a selyemmanipuláció 20000 Ft/éves deficitjét felszámolja.
2. Az ötven éve egy helyben topogó selyemtermelést évről évre növeli, az (olasz) importot csökkenti.
3. A magyar parasztok „hiú előítéletek által elvakított" magatartását felvilágosítással, népszerűsítéssel megváltoztatja.
4. Egész Magyarországot hajlandó eperfa csemetével ellátni.
5. A turinihoz hasonló minőségű selymet fog gyártani.
6. Ha mindez nem sikerül, 20000 Ft-os kaucióját elveszettnek tekinti, továbbá
7. felajánlja biztosítékként nyugdíját, fizetését és „becsületét, melyet életénél többre tart"

Emellett az egyidejű Jakobinus-perre emlékeztető esküszöveg található, melyben Mazzocato ígéretet tesz, hogy semmilyen titkos társaságba nem lép be; ez mellesleg nincs aláírva.

A reverzális hét pontja híven jellemzi Mazzocato nagyratörő vállalkozói természetét s egyben a realitások iránti érzékenységét. Ugyanazon évben selyemraktárt építtet, a tervrajzon jól látható „Herr von Mazzocato" lakásának öt szobája is.

Két év múlva újabb terjeszkedésen töri a fejét: az óbudai régi sörházat - a ma is álló Lajos utca 158. középkori épületet - kéri a Kamarától, hogy benne fonó-szövő kombinátot szervezzen. Általa akkori 17 fős munkáslétszámát 3-4-szeresére emelhetné. Elutasítják, 1000 Ft-os tőkéje nem jelent kellő biztosítékot.

Úgy tetszik azonban, valahogyan mégiscsak keresztülvitte akaratát: az 1807/08. évi regnikoláris összeírás fia vejének még ismertetendő manufaktúrája mellett az övét is feltünteti. 30 szövőszéken szövet ekkor fátylat, bársonyt és szalagot. Az, hogy ekkor már több esztendeje működik az üzem, abból valószínűsíthető, hogy a jelentés szerint Oroszországba exportál fátyolszövetet.

Az öregember makacs kitartása a filatórium ügyében nyilvánul meg legpregnánsabban. Bizonyára bántja a hatalmas, toronyszerű épület, amelyet naponta lát: 1799-ben, majd 1803-ban megismétli ajánlatát. Mivel az üzemelés legfőbb akadályának a vízkereket hajtó patak elégtelen vízmennyisége okozta, új duzzasztó, majd a három óbudai vízér egyesítése segítségével akar célt érni.

Bizonyára elutasítják, mert 1807 júniusában, tehát 93 éves korában felkerekedik és Bécsbe utazik, audienciát kér a császártól és személyesen adja elő a filatóriumra irányuló javaslatát. A forradalmi és napóleoni háborúk okozta konjunktúrát Mazzocato jól hasznosította: 10000 Ft kauciót hajlandó letenni, ha az épületet - mely másra úgysem alkalmas - bérbeadják neki. 15-20 árva és nyomorék jutna kenyérhez, a környékbeli malmok nem károsodnak. Nem ismerjük javaslatának elbírálását, csak annyit tudunk, hogy 1810. augusztus 8-án írásban fordul az uralkodóhoz és kéri a szóban tett ígérete teljesítését. Válaszról nincs tudomásunk.

Ez az utolsó csalódás bizonyára megtörte az agg mestert; fia egy 1816-ban kelt kérvényben arra hivatkozik, hogy az utolsó években fokozatosan átvette a gombolyító vezetését. Négy év múlva, 1814. augusztus 13-án Mazzocato Ágoston Óbudán meghalt.

Jogosan merül fel az olvasóban a kérdés: miben állt Mazzocato találmányának a lényege? Sajnos keveset tudunk az 1783. évi határozatban biztosított 50 Dukátnyi „Praemium für die Erfindung" érdemi vonatkozásáról. Az 1788. július 21-én lefolyt bemutató alkalmával jelen volt újságíró leírása homályos: ebből csak az derül ki, hogy egy tűzről négy katlant fűtöttek - aminek ellentmond az épület 40 kéménye -, hogy egy motollát 3 fő helyett 1 lány kezelt és hogy óránként 2 motolla telt meg, a napi termelés pedig - 4 gubó szálának egyesítése esetén - 4 font volt.

Még egy utalás segít tovább bennünket. Sappl J. eszéki selyemfelügyelőnek adták ki 1785-ben Barcellini J. volt temesvári gyáros képpel felszerelt motolla javaslatát. Sappl leszögezi, hogy a 4 fonalat motolláló gépek nem váltak be, mert a fonónő nem képes ellátni feladatát és ezért 2 fonalas motollálás mellett kell maradni: utóbbit javasolta Mazzocato is és ennek bevezetését kötelezően előírták. Eszerint 4-6 gubóról csak 2 matring készült egy motolIán. A gépen készült fonalat egyébként még 1835-ben is „Mazzogatisch Gattung"-ként emlegetik.

Végül méltányos megemlékezni Mazzocato utódairól. Felesége már 1817-ben, 78 évesen követte a sírba, fia és annak felesége (szül.: Johanna Pichenini) léptek kettejük örökébe. Mazzocato Miklósnak két lánya volt, az idősebbet, Jozefát 1805-ben a milánói származású Rosconi (olykor Roscogni) Károly vette feleségül, aki akkor már hosszabb ideje élt Óbudán és 1806 óta apósának selyemfelügyeleti tevékenységében mint „Seidenkultursviceinspektor" működött. A másik Mazzocato fiúról nem hallunk többé.

Mazzocato Miklós apjához hasonlóan jó textilszakember volt, azonnal átvette a gombolyító igazgatását, rendszeresen korrepetálta a nagyváradi, temesi, verseci, aradi kerületeket és Festetich Györgynek Keszthelyen olyan fonodát állított fel - maga is vezette évekig -, hogy (írja egy kérvényben) "das Georgikon zu einer Lehrschule für Zöglinge wurde", azaz "a Georgikon a tanulók képzőiskolájává vált".

Véglegesítését 1819-ben éri csak el és további 8 évig irányítja az üzemet. Anyja halála után felesége, Johanna lesz az "Oberspinnmeisterin", aki ekkor már 32 éve dolgozik ott. Mindkettő 1827-ig marad állásában, ekkor a Hoffmann und Söhne cég veszi bérbe a gombolyítót. Mazzocato Miklós 1831-ben hal meg kb. 70 éves korában. Hiányzott belőle apjának célratörő, szívós vállalkozókedve; ez viszont megvolt vejében, Carlo Rosconiban, aki a harmadik generációt képviselte.

Nem tudjuk, Rosconi mikor alapította óbudai manufaktúráját, de az 1807-ben 12 széken taftot, Gros de Tours-t, damasztot, atlaszt és egy "strophia collaria mediolanensis"-ként (alighanem nyakkendő szövet) szereplő selyemszövetet gyártott; néhány szép minta ma is elfekszik a Nádori levéltárban. 1809 tájt áthelyezi üzemét a budai Vízivárosba, a következő évben már budai polgár.

Manufaktúrája ekkor a vízivárosi kórházzal szembeni Magati-féle (Magathy J. vaskereskedő) házban volt és 47 fővel 30 szövőszéken termelt, mégpedig nem is akárhogyan. Roscony - most már így írja magát - ugyanis szabadalomért folyamodott olyan szövőszékre, mely 2, 3 sőt 4 szövetpályát készít egyidejűleg.

Ez egy mai szövőtechnikusnak nem képez problémát, 2-4 lánc- és vetülékrendszerrel (és vetélővel) - ha nem túl sűrű a kívánt áru - megoldható feladat, a XIX. század eleji Magyarországon még újdonságként hatott. Rosconi talán felesége nagyapjától nyerte a munkás és szövőszék szaporulatot; 1809/10 évben már 10577 rőf selyemszövetet, közel ezer tucat selyemkendőt és 1040 vég 20 rőfös nyakkendőszövetet állított elő.

A manufaktúrát 1820 táján több nyomtatott forrás is megemlíti, Schams Ferenc már 36 székről, 60 munkásról és egy újabb - csévélőgép - szabadalomról tudósít 1822-ben. Minthogy húsz éves működésről ír, feltehető, hogy az óbudai üzem már 1802-ben működött.

Rosconi ugyanakkor folytatta selyemtenyésztési felügyelői munkáját, amiről különböző vármegyék 1833/34. évbeli igazolások tanúskodnak, melyekkel magyar nemességért folyamodását támasztotta alá; Hont vármegyében pl. több száz eperfát ültetett 1806 óta és ingyen osztogatott petét a parasztok közt. Nem tudjuk, nemességet kapott-e, azt sem, mi lett manufaktúrájával, de újabb vállalkozásairól még akad adat.

A Szerémségi Hazafias Egyesület (Patriotische Gesellschaft Syrmiens) 1829-40 között bérbe adta az iregi kaszárnyában létesített selyemfonodát. Ezt bérelte ki Rosconi, fennmaradt 1830. évi elszámolása a beszerzett berendezésről, közte "4 Stück Mazzocatische Spinn Maschinen" darabja 50 Ft. Egy későbbi iratból értesülünk arról, hogy 20 katlannal bővítette a gömbölyítő üzemet.

A vállalkozás jól jövedelmezhetett, mert "Carl Nicolaus Roscony" 1839. április 17-én két házat vesz Újvidéken. A bérleti szerződés lejárhatott, mert most már "Újvidék városának kebliben... nagyobb kiterjedésű honni selyemgubók lefonyó Intézetet" állít fel Miklós fiával együtt.

Innen kezdve már magyar nyelvű iratokkal találkozunk, hiszen "Roskonyi Károlyt" a nádor "elismert szakértősége alapján 18-dik Májusban 1845 esztendőben a Magyar Országos Gazdászati Egyesület selyemtenyészeti osztályában rendes tagnak kinevezni méltóztatott...".

1848-ban Rosconi még közéleti tevékenységet folytat s alighanem 1852-ben hal meg.

Fia bizonyára részt vett az iregi vállalkozásban is, az újvidéki fonodát 1849-ben történt elpusztítása után valószínűleg már ő állította helyre az 1850/51. évadban.

Az anyagban található utolsó selyemipari vonatkozású javaslatok is az ifjabb Rosconi Miklóstól erednek. 1860-ban felajánlja szolgálatait és feleleveníti dédapja kedves gondolatát a "Zu Alt Ofen befindliche Seidenfilatorium" (eszerint az épület ekkor még létezik!) használatbavételére.

1861-ben - immár magyar nyelven - a "Margitta szigetén", István volt nádor birtokán szeretne selyemtenyészetet létrehozni. 1862-ben végül a vármegyétől kéri Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyei selyemfőfelügyelővé való kinevezését.

Az utolsó textilipari vonatkozások ifj. Roscony Károly, Miklós fiának középiskolai füzeteiben bukkannak fel. Anyagtan és technológia tantárgy jegyzeteiben eléggé terjedelmes rész foglalkozik a pamutipari gépek mechanikai technológiájával. Nem érdektelenek a múlt század 50-es 60-as éveire tehető fonógépvázlatok és a hozzá tartozó szövegek, megállapítható, hogy mai diákjainknál több konkrét gépészeti ismeretekhez jutottak múlt századi társaik.

Mazzucato gombolyítójának épülete máig áll. Ő és utódai négy nemzedéken át szolgálták a magyar selyemipart, amely végül is napjainkban átadta helyét a mesterséges textilszálak feldolgozásának.

Az elhanyagolt, elcsúfított épületet - a szerencsésen fennmaradt eredeti tervek alapján - 1955-56-ban restaurálták. Valószínűleg különleges külsejének, valamint feltűnően jó állapotának és viszonylagos gondozottságának köszönhető, hogy a környezetében lévő korabeli épületek bontásakor megkímélték. Az egyemeletes, szép arányú, ovális alaprajzú épületen körben 24 sima kőkeretezésű ablak van. Az épület rövidebb homlokzatán kétkarú szabadlépcső vezet az emeletre. Ez adja meg a klasszicizmusba hajló késő barokk, illetve copf stílusú ház oly megnyerően kedves, hívogató hangulatát. Egyik jeles német ipartörténész-kutató szerint az épület az úgynevezett "forradalmi stílus" valószínűen egyetlen építészeti emléke Közép-Európában.

1973-74-ben a FIMÜV Műemléki Osztálya öt hasznosítási alapterv variációit dolgozott ki az épület jövőjét illetően: színháztörténeti múzeum, szabadidőközpont, könyvtár, vendéglátóipari kombinát is felmerült új funkcióként. Alapos épületkutatás és egy újabb rekonstrukció után 1985 májusában nyitották meg a Közművelődési Információs Központot. A rendszerváltás után több cég irodája itt működött. Ma iroda- és rendezvényházként használják.