Újpesti Clarisseum

IV. kerület, Istvántelek, Árpád út 199.

Írta: Varga Máté 2021. április

Ybl Miklós kevésbé ismert, kissé elfeledett alkotásai közé tartozik a megépítésekor Rákospalotához, 1950 óta azonban Budapest IV. kerületéhez tartozó Clarisseum, és azon belül a Szent István király plébániatemplom. Az Istvántelek városrészben található épületkomplexum alapkövét 1882-ben tették le, s 1884 tavaszán adták át. Kevésbé ismert, hogy a plébánia a Bakáts téri templom szerény utóda. Az épületek általános históriáira rácáfolva a 132 esztendős intézmény eredeti funkcióját - a gyermekek védelmét, oktatását - a mai napig megőrizte.

Károlyi Sándorné Kornis Klára és anyósa, Károlyi istvánné 1870-ben megalapították a Budapesti Első Gyermekmenhely Egyletet, amely több intézményt is működtetett, így például a IX. kerületi Knezich utcában és Fóton is, azonban szükség volt egy szakmát adó iskolára is, amelyet végül az Újpest és Rákoscsaba közti végtelen mezőn hoztak létre, Istvántelken.

Újpest és Rákoscsaba egy 1870-es térképen (ekkor még felparcellázott telkek, ritkán elszórt házikók és füves-homokos puszta jellemezte a környéket)

A kápolna főépületének és tornyának, valamint oldalhomlokzatának tervrajz az udvari fedett folyosó metszetével, 1881-ben
(Maga a kápolna román stílusú és szerény rokona az 1879-ben felszentelt Bakáts téri Assisi Szent Ferenc plébániatemplomnak, amely szintén Ybl Miklós tervei alapján épült)

Az ún. Clarissum tervezője, Ybl Miklós már fiatal korában kapcsolatba került a Károlyiakkal; tudjuk, hogy 1843-ban már a család szolgálatában állt, s Károlyi István finanszírozta a tehetséges fiatalember itáliai tanulmányútját is. E kapcsolat kifizetődő volt Ybl számára, mert vele terveztették meg például a fóti birtokuk számos épületét vagy a templomot a település központjában. Épp ezért érthető, hogy Ybl kapta meg a gyermekmenhely épületének megtervezését is. A kivitelezést Wahl Hugó építőmesterre bízták, költségeit pedig Kornis Klára és anyósa állták. Az alapkőletételre 1882. július 12-én került sor, majd a komplexumot 1884-ben vehették birtokba a lakók, és bár a tanítás már ebben az évben elkezdődött, az intézmény egészét csak 1888. június 5-én adták át ünnepélyes keretek között.

Hogy milyen volt az élet a birtokon, arról a Vasárnapi Újság 1894-ben íródott cikkébből meríthetünk leginkább:

"Hazánk népesedésének legsötétebb lapját foglalja el a gyermekek óriási halandósága. Szakférfiak kimutatása szerint egy éves korig 32 százalékuk pusztul el. Egytől öt éves korig tizennyolcz százalek. A szülők halála, nyomora vagy vétke által az elhagyatottság szomorú sorsára jutott gyermekek száza közül alig éri el tizennyolcz az ifjúság korát. Pedig Magyarországon a hajléktalan és családi felügyelet nélkül levő senki fiainak száma évenként tizenötezerre rúg.

S míg az egylet kisebb pártfogoltjait a főváros kilenczedik kerületében, az irgalmas nénék vezetése alatt álló Knezics-utczai és a kisdedovóval egybekötött fóthi intézetében ápolja, a felserdültebb finövendékek a rákospalotai Istvántelken berendezett konviktusban vannak elhelyezve. A kisebbek, a hat-évesektől a tizenkétévesekig, a népiskola tantárgyaiban nyernek oktatást. A nagyobbakat, a földművelés és közoktatásügyi miniszterek által jóváhagyott kertészképző iskola hat éves tanfolyamán, a konyha-, dísz- és fakertészetben, a szőlőtenyésztésben, a kosárfonásban, a kerti eszközök készítésében képezik ki.

A kertészet mellett az arravaló hajlamot és tehetséget érző fiúkat, a telepen berendezett lakatos, czipész- és szabóműhelyekben képzett iparos mesterek tanítják ki. A jövőben a bognár, kerékgyártó, kovács és asztalos ipart is bevonja tanítási körébe az intézet, mely tanonczainak felszabadításáról és kellő elhelyezésükről is gondoskodik. Hat évi tanfolyam után a növendék az iparostól kapott oklevéllel és az utolsó két évben végzett munkájához mért összeggel lép az intézetből a gyakorlati életbe.

A menhely-egylet, mint tehetetlen, elhagyott csecsemőt veszi ápoló karjaiba s mint keresetképes, tizennyolcz éves iparost adja át a társadalomnak s bocsátja pályájára. Most már az életereje teljében levő munkástól függ, hogy tudását áldásosán kamatoztassa.

Ezer okuk van szívesen és hálával emlékezni vissza az intézetben lefolyt évekre. Kevés magyar iparos fiának akad gyermekéveiben oly sora, mint a menhely felkarolt árváinak. Szegény szülő nem is nyújthat magzatjának ily életmódot, gondos nevelést és szakszerű oktatást, mint a milyet ez az intézet ád növendékeinek. Pompás helyisége, kiváló berendezése, a fedele alatt folyó élet vonzó képe érdemesek rá, hogy a fővárosból egy-két órára kiránduljunk hozzájuk s megismerjük őket. Akár a magyar államvaspályán, akár lóvonaton csakhamar czélunkhoz érünk. Minkettőnek az állomásához egyaránt közel esik az intézet, mely renaissance stílben tartott, emeletes épület, Román stílű kápolnájának karcsú tornya messze ellátszik dombos telkéről. Homlokzata a palotai erdő új villasorára néz. A Duna mellől húzódó áramlat ide csapja az üde erdei levegőt.

Az előtérben jól gondozott pázsit, fenyő, fagyai, ribiz és vadsóska csemeték parkjai közt kavicsos út vezet a főépület oszlopos előcsarnokába. A földszint nagy részét a három iskolahelyiség és a nagy étterem foglalja el. A kényelmes, világos tantermek teljesen megfelelnek a modern igényeknek. Táblákban, térképekben és szemlélhető rajzokban nem szenved hiányt a felszerelés. Az ebédlő valóságos terem, melynek fényezett fatáblák vannak borított falán s mozaik padozatán és fölszerelésén csak úgy ragyog a tisztaság. A háztartás gondjátviselő szürke nénék serény keze látszik meg rajta. Ép úgy, mint a ruhatár rendjén, a pinczehelyiségben elhelyezett konyhán, s czélszerűen berendezett éléstáron.

Egészséges, egyszerű, egy takarékos munkás szerény igényeihez mért ételeket kap a gyermek s ez az élelmezés uralkodó főelve. Hetenként ötször kapnak a növendékek húst vagy húsneműt, levessel és főzelékkel; kétszer a leves mellé tésztát. Vasárnap és ünnepnapon sült vagy sütemény tetézi a rendes kosztot. Reggelijük tej kenyérrel ; délelőtt és uzsonnára is mindenkinek kijut egy darab kenyér. Hogy a statisztika igényeinek is megfeleljek, följegyeztem, hogy egy gyermekre napi átlagúi tizennégy dekagramm hús és negyvenkét dekagramm kenyér esik.

Hogy az intézet növendékei kellőleg vannak ellátva, azt a virgoncz gyermekek virító jó szine bizonyítja. Mosó kékben, könnyű szalmakalapokban futkároznak fel s alá az intézet kertjében. Télen sapkát és melegebb posztóöltönyt viselnek. Egyenruhájuk szerény, de tiszta, akár egy katonáé. Kaszárnya-szerű hálótermeikben harmincz gyermek alszik elég kényelmesen megvetett vaságyakon. A ruhatárakban is minden növendéknek meg van a maga külön szekrénye. Mosdószobájuk fehér márványasztalokkal, forgó tengelyű márványmedenczékkel, csapos vízvezetéki csövekkel ellátva, nagyon alkalmas a tisztaság állandósítására. A szellőzés és vízvezeték czélszerű berendezésű az egész intézetben. Az udvar jobboldalán épült fűtőházból külön gőzgép állandóan friss vízzel látja el nemcsak az intézet egyes lakórészeit, de alagcsövezéseken át délkeletre elterülő kertjének medenczéit, üveges melegházait is. Külön pavillonokat alkotnak a kertésziskola tantermei, a természetrajzi és physikai múzeum, kissé távolabb az iparosműhelyek, Rothberg főkertész laka, hatvan kertésznövendék nappali és hálótermei, Tóth Károly igazgatónak és Sandula Imre lelkésznek a telep kellő közepén emelkedő lakásai mellett. Az intézet kertje, gazdasági helyiségei, szőleje, erdeje, szántóföldjei és rétjei 134 katasztrális holdat foglalnak el, melyet Károlyi Sándor gróf engedett át örök használatra ingyen, a menhely czéljaira.

Az emberbaráti szeretet bőkezűsége és körültekintő figyelme mitsem mulaszt el, hogy az intézet keblére ölelt árváknak kárpótolja azt, a mit a sors mostohasága tőlük megtagadott: a szülői szeretet melegét és nevelésének gondosságát. Az életnek megmentett s a haza munkás polgáraivá felnevelt ezerek minden ékesszólásnál szebben dicsérik az első gyermekmenhely egylet kitűzött czélját és negyedszázados tevékenységének derekasan betöltött feladatát" - Dr. MÁTRAY ERNŐ

A középső traktus akkor még csak a menhely kápolnájaként működött, s csupán kéőbb vált plébániatemplommá. Fakeretes oltárképét - amely azt a pillanatot ábrázolja, mikor István király Szűz Máriának ajánlja Magyarországot - 1885-ben alkotta Kestler József (erre különös módon csak egy 1968-ban történt felújítás során derült fény, amikor a festő neve láthatóvá vált. Egészen addig úgy tartották, a fóti templom oltárképének alkotója, Karl von Blaas osztrák festő lehetett (aki Kestler Blaas tanítványa volt). A régi Kestler-féle oltárkép mögött egy nagyobb, vászonra festett kép látható, mely az 1930-as évek végén került a falra. Egyesek szerint a vászon alatt egy másik, mára ismeretlen oltárkép is fellelhető).

A menhely vezetője Novák lajos volt, az a 48-as honvédtiszt, aki szögre akasztva a katonai egyenruhát, lelkészként folytatta pályafutását. A háztartást az irgalmasnővérek vezették. A kertésztanonc fiúgyermekek szakmai oktatója a francia származású zsidó Rothberg Gusztáv volt.

"A budapesti gyermekmenhely egyesületnek Rákospalotán saját ipar és gazdasági telepe van, a hol a 6-12 éves gyermekek legnagyobb részét kertészkedésre tanítják, de vannak ott bognár, asztalos, kerékgyártó, kovács és szabómühelyek, kosárfonók, hol képzett iparosok oktatják a gyermekeket. A tanfolyam 6 évig tart s a kiképezett fiatal kertészeket ós iparosokat azután maga az egyesület helyezi el; utolsó két évi munkájuk arányában még pénzsegélyben is részesítvén őket. Ilyen telep létesítésére mi sajnos épen szegénységünk folytán egyelőre nem is gondolhatunk, de talán sikerülni fog védenczeink egy részét a rákos- palotai telepen elhelyezni, m;g a többinek itthon a vármegyében kell módot nyújtani, hogy valamely módon jóra való emberekké neveljük őket" - írja a Békés című lap 1900 február elején, Az elhagyott gyermekekről című terjedelmes cikkében.

A Clarisseum kertészete oly híressé vált, hogy az egész ország területére szállítottak gyümölcsfa csemetéket és zöldséget.

A Clarisseum 1910 előtt (kép: Borovszky Samu - Magyarország vármegyéi és városai)

1903-ban a gyermekgondozás állami feladattá vált, így a fiúiskolából katolikus internátus, elemi és polgári iskola lett, ahol a Vincés nővérek segítségével gondozták a gyerekeket. Az intézmény ettől kezdve használta a Clarisseum nevet az egyik alapító, Kornis Klára és az ő védőszentje, Szent Klára tiszteletére.

A Clarisse-ként emlegetett Kornis Klára (1834-1906),
Károlyi Ede gróf feleségeként

Kornis Klára 1850-51 telén ismerkedik meg Károlyi Ede gróffal, akivel hamarosan eljegyzik egymást és 1851 márciusában össze is házasodnak. Klára és a két évvel fiatalabb huga között nemcsak testvéri, de szoros baráti viszony is van. Kölcsönös támogatásuk, elismerésük az egyik legnagyobb erő, amivel egymást segítik a társaságban való érvényesülés során. Anna szinte csodálja nővérét, az "angyali Clariss”-t, aki "igazába hercegnének van teremtve”, hiszen "szép, mind egy Vénusz, kedves, mind egy angyal, ártatlan, mind egy bárány, szíve tiszta minden intriga irigységtől, esze is sok van. Nem kéne, hogy így dicsérjem testvéremet, de nem dicsérem, mert csak kimondom, mit szívem érez" (1851. január 1.)

1914-ben a Clarisseum is arra a sorsra jutott, mint sok más hasonló méretű intézmény: hadikórház lett belőle. Egészen addig, amíg a háború okozta sebek némiképp nem enyhültek. Ekkorra már az Egylet se működött, s az intézmény bizonytalan ideig bezárt.

1924-ben az Országos Katolikus Patronázs Egyesület bérbe vette az intézetet a Károlyiaktól, majd átadta a szalézi Don Bosco szerzetesrendnek, akik 1924. november 6-án 86 növendékkel újranyitják az intézményt. A szerzetesrend több mesterséget is oktatott, amelyek közül kiemelkedő volt a nyomdaipari. A Don Bosco Nyomda és Kiadó (Clarisseum Nyomda néven is) Rákospalota legismertebb nyomdáinak egyikeként működött 1927 és 1948 között - elsősorban vallási művek kiadásával, kinyomtatásával foglalkoztak. Maga a nyomdaüzem nem a Clarisseumban, hanem attól külön, Rákospalotán, egy Fő úti épületben működött.

A II. világháború idején lejár a Károlyiakkal kötött bérleti szerződés, ezért felmerül az intézmény felvásárlásának lehetősége (gondolom jól ment a nyomda és olcsó volt hozzá a munkaerő - a szerk.). Hosszú tárgyalás-sorozat után végül a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete vásárolta meg az komplexumot, akiktől kibérelhették a szaléziak.

A háború befejeztével a kommunista hatalom mindenre rátette a kezét, amit az egyház vagy a régi uraságok birtokoltak, így az intézmény is látotérbe került. Az egyezkedés 1948-ig tartott: október 25-én a kápolnát plébániatemplommá nyilvánították, a következő év első napján vette fel - az oltárkép alapján - a Szent István király plébániatemplom nevet, s lett első plébánosa Bánhidai János.

1952. október 28-án a Budapesti Hadbíróságon perbe fogják a szaléziakat és azok vezetőjét, Szitkei Károlyt. A koncepciós per végén többeket börtönre ítélnek, néhányukat viszont kivégzik, majd az egész nyomdát bezárják (részleteket lásd lejebb).

A Kornis Klára Gyermekotthont - amely szakiskolaként is működik - 1953-ban nyitják meg, ahol 14-24 év közötti lányoknak nyújtanak ellátást.

1974-ben az Újpestet Rákospalotával összekötő felüljáró építésekor a Clarisseum előtti kert javarészét elvették, s egy hatalmas beton támfalat építettek az új határra.

A nevelőotthon és a plébániatemplom ma már jelentősen elkülönül, míg a templom az istentiszteletek idején nyitott a közönség előtt, a nevelőotthon teljesen zárt, az az épületszárny nem látogatható.

2011-ben a templom épületét felújították, melynek költségét zömmel az önkormányzat állta, de az érsekség és a hívek is vállaltak áldozatot.

A templom plébánosai voltak: Szepesi Jenő (1951), dr. Percz Antal (1952-55), dr. Bardócz Ernő (1955-1976), Falu Imre (1976-1982), Vangel Imre (1983-1987), Füles Lajos (1987-1989), Biró Lóránt plébániai kormányzó pedig 1989 óta. Szintén a Clarisseum falai között élt az a Sándor István, aki fémipari szakmunkásból lett nyomdász, szakoktató és szalézi szerzetes. Őt 1952-ben letartóztatták, az úgynevezett "pártőrségperben" elítélték és egy évvel később kivégezték. Mártíromságáért 2006-ban boldoggá avatták.

Képek

Pártőrségper, 1952.

1949-ben, amikor az Államvédelmi Hatóság létszámát csaknem harmincezer főre duzzasztották fel, az országos káder osztály a nevelőintézetekből – így a Clarisszeumból is – összegyűjtethette a már 18. évüket betöltött fiatalokat, majd három hónapos átképző tanfolyamra küldték őket. A legjobbakból, s persze a legmegbízhatóbbakból verbuválták a pártőrség kétszázötven tagját. Ezek az államvédelmisek tiszti rangfokozatban testőrként védték a Magyar Dolgozók Pártjának legfontosabb elvtársait: Rákosit, Farkast, Gerőt.

Bár a katolikus egyház szerzetesrendjeit feloszlatták, a pártőrség számos katonája szoros kapcsolatot tartott fenn az egykori lelki vezetőkkel, a szalézi, piarista és jezsuita atyákkal. Sándor István, a már akkor bujkáló szalézi szerzetes legmegbízhatóbb tanítványán, Zana Albert ÁVH-s őrmesteren keresztül folytatta az államellenes röpiratok terjesztését és hittérítő tevékenységét, amellyel egyre több államvédelmis sorkatonát nyertek meg.

A Rettegés az örökségük című dokumentumfilmből – amelyben a per túlélői vallanak – kiderült, hogy az ötvenes években mindannyian kapcsolatot tartottak Zana Alberttel. Pokorni János a dokumentumfilmben elmondta, hogy miután 1948-ban feloszlatták a cserkészeket, vele egykorú barátaival megalakították a Kolhoz Dei, azaz Isten kolhoza társaságot, majd létrehozták a Familia Dei, azaz Isten családjai közösséget. A szervezkedés célja az volt, hogy önmagukat, így jövendő családjukat is felkészítsék a vallásos életmódra. A csoportos megbeszélések egyikén, amely Pokorni János édesanyja lakásán zajlott, egyszer megjelent Zana Albert. A kék egyenruha – Pokorni János megfogalmazása szerint – az összes jelenlévőt megdöbbentette, de rövid bemutatás után mindenki megnyugodott, mert egyértelművé vált, hogy nem a hatóság jelent meg, hanem a társasággal együtt gondolkodó fiatalember, akinek megbízhatósága teljes értékű. A filmből az is kiderült, hogy Zana Albert és Pokorni János röplapokat cseréltek. Akkor még egyikük sem tudhatta, hogy ebben az időszakban, 1952 nyarán már a fiatal ÁVH-s őrmestert és a Pokorni családot is figyelték. Nem sokkal később a kommunista titkosrendőrség letartóztatta a klerikális összeesküvőket.

A perrel, és különös tekintettel Sándor István szalézi szerzetes vértanúságával foglalkozik egy nemrég megjelent könyv, amelyet P. Zsédely Gyula ceglédi kanonok-plébános írt. A szerző idéz egy szigorúan bizalmas iratrészletet, amit Rákosi Mátyás kapott meg. A szöveg a következő: „A börtönügyi főosztály vezetője, Décsi Gyula elvtárs és a kémelhárító osztály vezetője, Dékán István elvtárs jelenti, hogy pár héttel ezelőtt olyan bűnbandát leplezett le az ÁVH, amely az illegálisan tevékenykedő KIOE- (Keresztény Ifjúság Országos Egyesülete) vezetőkből áll – akik a Pártőrség tizedesei is egyben –, s akik még ma is kapcsolatban állnak egykori szaléziánus, piarista és jezsuita lelki vezetőkkel. Eligazítást kérnek Décsi Gy. és Dékán I. elvtársak.”

Az eligazítást megkapták. Bár Sztálin 1953 márciusában meghalt, a hatalom, a titkosrendőrség és a bíróságok igyekeztek minden rendszerellenes hűtlenségi ügyet minél előbb lezárni. Ezért 1953. május 23-án a Budapesti Hadbíróság Kovács Béla hadbíró alezredes, a tanács elnökének vezetésével – Ács István áv. főhadnagy, Tóth Sándor áv. főhadnagy katonai ülnökök, Mészáros István áv. törzsőrmester jegyzőkönyvvezető és Béres György áv. őrnagy ügyész részvételével – demokrácia és hűtlenség vádjával a pártőrség perében a következő ítéletet hozta:

Zana Albert áv. őrmester I. r. 21 éves, kötél
Ari László áv. őrmester II. r. 22 éves, kötél (később kegyelem, életfogytiglan)
Farkas Ferenc áv. hadnagy III. r. 27 éves, kötél
Sándor István szalézi pap IV. r. 39 éves, kötél
Hegedűs Hajnalka gimn. tanuló V. r. 15 éves 8 év
Pál Sándor áv. őrmester VI. r. 15 év
Hosszú Béla áv. alhadnagy VII. r. 15 év
Guzi Imre áv. alhadnagy VIII. r. 15 év
Bodocs Pál áv. őrmester IX. r. 12 év
Horváth István áv. őrmester X. r. 8 év
Ruzsinszky József áv. őrm. XI. r. 22 éves, 8 év
Pokorni János terv. technikus XII. r. 24 éves, 12 év
Ádám László katolikus lelkész, tart. főnök XIII. r. 15 év
Varga György Aladár katolikus lelkész XIV. r. 10 év
Szitkei Károly katolikus lelkész XV. r. 10 év
Dániel Tibor kispap, katolikus lelkész, XVI. r. 21 éves, 5 év (a börtönben agyonverték)

A három halálraítélt akasztását sürgősen végrehajtották, 1953. június 8-án este 21 órakor. Az elítéltek nagy része 1956-ban szabadult. Sándor István ártatlanul kivégzett szalézi szerzetes öccsének, vitéz Sándor Jánosnak a résztvételével a kivégzettek hozzátartozói, a volt társak és a barátok minden évben találkoznak az újpesti szalézi kápolnában, ahol misét hallgatnak az elhunytak lelki üdvéért.

A nyolcvanhárom éves Sándor János jelenleg Szolnokon él MÁV-nyugdíjasként. A mai napig nem tudott belenyugodni az égbekiáltó igazságtalanságba. A vértanú pap testvére reszkető kezekkel kereste elő a megsárgult iratokat, leveleket, fényképeket, dokumentumokat és csöndesen idézte fel a sötét régmúltat: "A szalézi rendnek nyomdája is volt Újpesten. A testvérem, Sándor István úgymond rendszerellenes röplapokat nyomtatott itt. Bár negyedrendű vádlott volt, klerikális beállítottsága miatt kivégezték. A bátyám sorsa által üzenni akartak a nyughatatlan keresztény embereknek: Így végzitek majd ti is" – mondta Sándor János.

A múltidézésből kiderült: Sándor Istvánnak a szolnoki katolikus egyház rendfőnöke, Polikár atya javasolta, hogy a gépipari szakiskola elvégzése után menjen Újpestre, a szalézi intézetbe, ahol több száz árva gyereket gondoznak. Néhány év múlva fogadalmat tett Mezőnyárádon és folytatta egyházi munkáját. A rend feloszlatása után hazament Szolnokra, bajuszt növesztett és nevet változtatott. Hamis személyivel, Kiss István néven elhelyezkedett a fővárosban, a Persil gyárban. Kitüntetett munkás lett, de közben a gyári fiatalok között is folytatta hittérítését, valamint titokban találkozott azokkal a sorkatonákkal, akiket korábban a Clarisszeumban mint árva gyerekeket nevelt. Pokorni Jánossal ebben az időben ismerkedett meg, akivel aztán röplapokat szerkesztett és terjesztett.

Budapesten 1950 őszétől, az Imre utcában lakott egy kispapnál, Dániel Tibornál (aki később a perben tizenhatodrendű vádlott volt, de az öt évet nem ülte le, mert vallatás közben belehalt a verésbe). Tanítványai közül számosan bekerültek az Államvédelmi Hatósághoz. Az egyházi nyomdában röplapok ezreit nyomtatták, amiből több röplap az ÁVH-hoz jutott. A lebukás elkerülhetetlen volt. – A bátyámat egyébként figyelmeztették, hogy figyelik. Ádám László atya, a tartományfőnöke azt javasolta: utazzon Szombathelyre és disszidáljon – folytatta a múltidézést a szalézi szerzetes testvére.

Sándor János visszaemlékezéséből az is kiderült, hogy iratokat, útlevelet készítettek, a külföldi rendházakhoz pedig ajánlólevelet írtak az üldözött pap számára.

"Ádám László atya – aki húsz esztendőn keresztül Szombathely lelki irányítója volt és egy nagy templomot is építtetett a szaléziaknak – embercsempészt is szerzett, aki majd átviszi a határon Pistát. A bátyám azonban a határon meggondolta magát és úgy döntött, hogy nem menekül el a feladatok elől, rá nem Olaszországban vagy Kanadában van szükség, hanem itthon, ahol több száz magyar ifjú hitét, lelkét kell megmentenie. Példaképe a szalézi rend alapítója volt, Don Bosco, aki soha nem menekült el a feladatok elől" – összegezte a letartóztatás előtti utolsó időszakot Sándor János, majd folytatta: "Végül is az ÁVH-ban terjesztett röplapok és egy levél buktatta le a bátyámat" – sóhajtott fel Sándor János.

A levelet szülők küldték az Imre utca 4. számú házba, Sándor István névre, mert nem tudták, hogy a fiuk Kiss álnéven él Budapesten. Az Imre utcai házmester, Éva néni azonban kézbesítő volt az ÁVH-nál és a férje ugyanott gépkocsivezető. Hamar rájöttek, hogy ki is ez a gyári munkás, mi is a valódi neve. Néhány nap múlva letartóztatták.

"Amikor megjelentek a nyomozók és az állig felfegyverzett ÁVH-sok itt a szolnoki házunkban, majd’ minden szobát felforgattak, akkor sejtettük, hogy nagy baj van a bátyámmal. Csak évekkel később tudtuk meg, hogy a bátyámat felakasztották" – emlékezett vissza Sándor János.

Sándor János hozzáfűzte: hiába érdeklődött a Magyar és a Nemzetközi Vöröskeresztnél, semmit sem tudtak mondani. 1955-ben aztán édesapja kapott egy értesítést, hogy gyermekét demokráciaellenes szervezkedésért halálra ítélték, az ítéletet végrehajtották.

Sándor János 1956 után elment Szajolba egy bizonyos Győri Bélához, akiről megtudta, hogy egy cellában volt a bátyjával. Ő mesélte el, hogy amikor Sándor Istvánt kísérte az ávós a kihallgatásra, a folyosón rugdosta az imádkozó pap bokáját és azt hangoztatta: „amit kap, megérdemli. Őt úgyis kivégzik, engem meg előléptetnek.” A cellatárs azt is elmesélte, hogy a foglyokat rendszeresen ütlegelték.

A Sándor család csak a rendszerváltás idején tudta meg, hol lehetnek nagyjából a szalézi szerzetes földi maradványai: a nevezetteket ebben az időben a 298-as és a 301-es parcellákban temették el.

Legutóbb 2001 januárjában kapott levelet Susa Éva biológus-antropológustól, aki értesítette, hogy a 2000. május 29. és június 17. között történt váci rabtemető kegyeleti, régészeti feltárásánál – ahol több száz csontmaradványt emeltek ki a földből – befejeződtek az antropológiai vizsgálatok, de a teljes azonosítás még nem. Mint írja a szakértő: "...nem kizárt, hogy édesbátyja, néhai Sándor István eltemetése is a rabtemetőhöz köthető”.

Sándor János nem csak testvére kivégzése miatt lett megbélyegzett. Páncélvadászként harcolt a fronton a szovjetek ellen – ezért kapta vitézi címét –, ráadásul 1956-ban a Munkástanács tagja volt. A MÁV személyzeti osztálya pedig mindent tudott.

"Lehet, másodrendűségemben közrejátszott az is, hogy nem voltam egyetlen pártnak sem a tagja. Dolgozni ugyan hagytak, de jutalmat nem adtak és 58 százalékos bérbeállással küldtek nyugdíjba 1980-ban. Bár most kapok valamiféle nyugdíjkiegészítést, hiszen a Független Magyarországért kitüntetés tulajdonosa vagyok, de azokat az évtizedeket nem lehet elfelejteni. A méztermelés, a nyugodt családi otthon, a feleségem, akivel ötvenhárom éve élek együtt, nyújtott egyedül örömöt, megnyugvást" – mondta a Sándor János.

Búcsúzásként Pokorni Jánosra kitérve megjegyezte: szerinte az ügyről ítéletet csak az tud alkotni, aki abban a korszakban élt, mert szigor, félelem, terror volt a Rákosi- és a Kádár-rendszerben egyaránt. – Bármibe is kényszerítették Pokorni Jánost 1956 után, a kivégzés, a halál és a tizenkét év szigorított börtön között már nincs olyan nagy különbség, nincs akkora távolság. Ezt nem szabad elfelejteni! – zárta mondandóját a vértanú szalézi pap testvére.

Újpesti Clarisseum

IV. kerület, Istvántelek, Árpád út 199.

Képek

Pártőrségper, 1952.

Térkép

Adatok

Megközelítése

Ajánlott cikkek