1887-ben nyílt meg Erényi Ullmann Lajos által építtetett és Quittner Zsigmond tervezte Centrál Központi Kávéház. A kávéház valóban központi helyen állt, kulturális intézmények, újságszerkesztősé-gek, nyomdák környezetében és az ide betérő emberek lelkében is. Már ez is arra predesztinálta, hogy Budapest szellemi életének központja legyen.

AJÁNLÓ

A későbbi kávéház előtti kis házikó, a középkori Pest egyik utolsó hírmondója 1880 körül

A budapesti Egyetem utca 1. szám alatti telek szabálytalan alakja sok nehézséget okozott beépítésekor. A háztulajdonos, Erényi Ullmann Lajos éveken át nem tudta eldönteni, hogy a rendelkezésére álló tervrajzok közül melyiket fogadja el. Végül Quittner Zsigmondot bízta meg a teljes tervezet elkészítésével.

"A programm azt követelte, hogy a teleknek lehető legjobb kihasználásával és a költségek lehető kímélésével a földszinten nagy kávéházi helyiség, az emeleteken pedig négy-négy lakás minden hozzátartozó mellékhelyiséggel együtt - rendeztessék be. (...) A főbejárásnak a Ferenciek terén lévő főhomlokzat közepén, a főlépcsőház tengelyében lett volna természetes helye, minthogy azonban ez a földszinti kávéházi helyiség összefüggését megszakította volna, célszerűbbnek mutatkozott a főbejárást az Egyetem utcai homlokzat közepére helyezni" - írja Quittner Zsigmond az Építő Ipar című műszaki hetilapban. Az újságban megjelent a ház fényképe és alaprajza is. Az alaprajzon látható, hogy szinte az egész földszintet a kávéház foglalta el nyolc termével, két játékszobájával, kávékonyhájával és ruhatárával.

1885-ben alapították és 1887-ben nyílt meg a Central (Központi) kávéház Erényi Ullmann Lajos házában. Egy bizonyos Seemann úr rendezte be veje, Franki részére. A megnyitás alkalmából cikk jelent meg az egyik építészeti szaklapban A budapesti Café Central címmel. Szerzője, Dr. Hell Alois kiemelte Scholz Róbert mester festő-, mázoló-, és aranyozó-munkáját, mely a termek plafonját és falait díszítette. A mester a világos narancsszínt kombinálta kékkel, fehérrel és aranyozott cirádákkal. A villanyfény, amivel a kávéházat kivilágították, életre keltette ezeket a színeket. A büfét maga Quittner Zsigmond tervezte, falát két óriás tükör fogta közre, melyek az F. Waldsteiner cégtől származtak.

A Centrál Kávéház vonalából a Petőfi Sándor utca felé 1900 körül (jobbra az Egyetemi Könyvtár homlokzata)

Hell Alois fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a kávéházban minden munkálatot magyar cégek végeztek, csak a világítóberendezést hozatták Bécsből, a B. Egger cégtől: "A világítótestek, s az egész berendezés, úgymint a márványasztalok, fotelek, biliárdasztalok, az egész játékszoba s a kávékonyha, sőt az edények és csészék is oly szépek, hogy szebbet elképzelni sem lehetne" - írja. Megtudhatjuk továbbá a cikkből, hogy a Centrálban a legtöbb bel- és külföldi újság a vendégek rendelkezésére állt, hogy a felkínált italok kiválóak, nem is túl drágák, és a pincérek figyelmesek, udvariasak voltak.

A Central valóban központi helyen állt a Ferenciek tere sarkán, szemben az Egyetemi Könyvtárral, közel a Fővárosi Könyvtárhoz, az Egyetemhez és a Franklin Társulat épületéhez, az Athenaeum-nyomda szomszédságában (ez utóbbit 1898-ban lebontották). Ilyen kulturális környezetben szinte magától értődő, hogy a kávéház szellemi centrummá vált.

Az alapítás esztendejében, 1887- ben két évszázaddal vagyunk túl a legendás bécsi kávéház megszületésén. A császárvárosban az előkelő első kerület még előkelőbb utcájában, a Herrengasse 14. szám alatt 1876- ban megnyílt névrokon és névadó, a Café Central már fogalom: nagy tisztességnek számított letelepedni ott az írók és vezető politikusok törzsasztalához. Ha egy vidéki vagy külföldi polgár Pesten járt, mindenképpen betért valamelyik híres kávéházba, hisz az üzleti, politikai, kulturális információszerzés, eszmecsere, a polgári életforma meghatározó színtere a kávéház volt.

A Centrál Kávéház 1910-ben

A régi Centrál Kávéház belsőépítészeti kialakítását a század első évtizedeiben a historizáló eklektika jellemezte. A berendezésben szerepet kaptak a thonet székek, öntöttvas lábakon álló márvány asztalok, perzsaszőnyegen plüssfotelek, angol klub bőrgarnitúra néhány pálma társaságában, a falon városfotók, grafikák és tükrök, az asztalokon nemes vonalú kerámiák.

Egykor éjjel-nappali nyitva tartás mellett festők, építészek, szobrászok, újságírók, színházi emberek, fotósok, muzsikusok, művészettörténészek, orvosok, egyetemi tanárok otthona, törzskávéháza volt.

1900-ban Grüneck Gusztáv lett a kávéház bérlője, majd amikor súlyosan megbetegedett, 1905-ben lányának vőlegénye (azután férje), Mészáros Győző vette át a vezetést, otthagyva bankfőtisztviselői állását. A kávéház ekkor élte fénykorát. Tudósasztala körül vitázott többek között Gombócz Zoltán nyelvész, Eckhardt Sándor művészettörténész, Szekfű Gyula és Hóman Bálint történészek. A Centrál Kávéház nevezetes Kerek Asztala körül szerkesztette Kiss József a Hét című újságot.

Érdemes itt egy rövid kitérőben vázolni Mészáros Győző pályafutását. Megcáfolva kollégái és barátai hitetlenkedését, rövid idő alatt a kávésipar egyik legkiválóbb képviselőjévé vált. Amint átvette a Centrált, azonnal bekapcsolódott a kávéstestület életébe, ahol 1910-től kezdve mint a pincérség szociális ügyeinek vezetője, később, 1917-től kezdve mint megválasztott alelnök munkálkodott.

Az 1910-es pincérsztrájk és az egyre erősödő munkásmozgalmi törekvések szükségessé tették, hogy megalakuljon a Budapesti Kávésok Szövetsége. Ennek első elnöke is Mészáros Győző lett. Ezen tisztségében sikerült egyrészt a testület és a munkaadó kávésok, másrészt a dolgozók és a pincérek érdekei között egyensúlyt, a két fél között megegyezést teremtenie, "noha az akkori pincérséggel folytatott tárgyalások turbulens és a vezetőségre nézve többször közvetlenül életveszélyes, forradalmi indulatú lázongásokban robbantak ki a felizgatott pincérség részéről kiindulóan".

Mint a kávéstestület alelnöke megszervezte a testületi ingyenes munkaközvetítést és tanoncképzést. 1921-ben a szervezet ipartestületté alakult, s ennek elnöki posztját 1927-től 1942-ig szintén Mészáros Győző töltötte be. Hihetetlenül aktív volt tehát a különböző szervezetekben, s mint látni fogjuk, saját kávéháza hangulatának és szerepének kialakításában is. A Pestbudai kávéházak történetének megírásával is ő bízta meg a Bevilaqua Borsody Béla - Mazsáry Béla szerzőpárost. A könyv maga a Centrálban íródott, Bevilaqua Borsody Béla a kávéház Egyetem utcai szárnyában szeretett üldögélni. A Centrálról szóló fejezet utolsó mondata így szól: "Nem könyvből írtam, hanem életből, a kávéházi műhelyasztalon".

1907-ben rendkívüli szakasza kezdődött a magyar irodalomnak. A Hét fiatalabb íróinak csoportja, Ady Endre, Babits Mihály, Kemény Simon, Gellért Oszkár, Csáth Géza, Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Juhász Gyula, Szép Ernő, Tóth Árpád, Kárpáti Aurél, Kosztolányi Dezső, Surányi Miklós - az új nemzedék új hangot keresett magának, új irodalmi és eszmei áramlatok iránt kezdett érdeklődni. A Bristolban fogant meg s a Centrálban született a Nyugat, de nemsokára át is költözik a New-Yorkba. Ignotus így ír a kiválásról: "Ki tudja, mint fordult volna a magyar költészet, ha A Hét és Kiss József nem jár a Nyugat előtt? Mert nemcsak az írók tanultak tőle írni, de a mesterségét megbecsülő íróról az olvasóra is átragadt az érzés, hogy az írás külön nagy dolog, melyért annak, aki tud írni, külön becsület jár".

Babits Mihály Halálfiai című regényében érzékelteti a hangulatot, melyben a Nyugat megalakult. Igaz, a regénybeli kávéházat Sienának hívják, de egyértelmű, hogy Babits a Centrálra utal. Néhány szóban vázolja a kávéház berendezését is: "...meghomályozott tükreivel, kényelmes, kopott fekete bőr karosszékeivel s nagy kerek márványasztalaival a régi Pest egy épen maradt darabja volt, mindaddig míg néhány évvel később a modern igényeknek megfelelően át nem alakították".

Ebben az időszakban egyre több kávéházban került sor átalakításokra. Zuboly, a városban zajló változások lelkiismeretes krónikása a következőképpen számol be a folyamatról: "Az utolsó öt év alatt kezdték rohamosan felhajtani a háztulajdonosok a kávéházak bérét a történeti belvárosban és az igazi belvárosban. Úgy látszik a laikus előtt, hogy a bérösszegekben az egyes kávéházak között aránytalanságok vannak, de ez csak a látszaton alapul, mert a bér kisebb vagy nagyobb voltát az is meghatározza, hogy a kávéházi berendezések újabban vagy régebben kinek a költségére történtek".

Megtudhatjuk az újságcikkből, hogy az Abbázia évi bére 45.000 koronáról 70.000-re szökött fel, hogy a NewYork évi bére 42.000 korona, a Centralé  20.000 korona volt. Tizennégy kávéház bére mozgott húsz- és harmincezer, kilencé tíz- és húszezer korona között. A bérleti díjak emelkedésének egyik jelentős okát Zuboly abban látja, hogy "...a budapesti kávéházak egymásután kezdték régi öltözetüket felcserélni. Az 1880-as és 90-es évekből való bútorzatot, asztalokat, székeket, tükröket sorra eltávolították, s helyükre párnázott padok, fotelok, függönyök, új formájú márványasztalok, új biliárdok, s oltárszerű építésű kusza emelvények kerültek, melyek oly rohamosan divattá váltak, hogy nemcsak az új kávéházakat rendezték be ebben a modorban, hanem a régieket is ezek szerint átalakították. Kéj-gyönyör-márvány-tükör és villanyfény paradicsomi káprázata szédíti el azóta a kávézó pesti vendéget, melynek kegyeiért öles tükrökkel, villanycsillárokkal, perzsa szőnyegekkel, s minden szatrapai kényelmet ígérő fényűzésekkel udvarol a pesti kávéház intendatúrája".

50-60 fillérért a pesti világváros szegénylegényei és kispolgárai mindezt naponként megkaphatták.

A Central egy kis ideig még tartja magát a modernizációval szemben, de 1915-ban Mészáros Győző is nekikezd az átalakítási munkálatoknak. A Pesti Hírlap beszámolója: "A Belváros egyik legrégibb és legelőkelőbb kávéházát, a Centralt ma reggel bezárták. Közel negyven évi fennállása óta ma történt meg először, hogy megfordították a kulcsot az ajtók zárjaiban s az éjjelnappal állandóan nyitva levő kávéházat egy időre beszüntették. Hogy miért kellett így lennie, arra érdekes felvilágosítást ad a kávéház tulajdonosa, Mészáros Győző: Budapesten a kávéházi konkurencia 8-10 év óta a régi szolid kávéházakat egymás után kiirtotta. Divatba jöttek a márvány burkolatú, pazar díszű, amerikai eleganciájú kávéházak, melyek először a körutakon rendezkedtek be. Később aztán a belvárosi üzletekre is rákényszerítették az újításokat. Mi már tavaly meg akartuk ezt tenni, de elálltunk szándékunktól, mert mint a lapok megírták, törzsvendégeink nagy része kijelentette, hogy kimarad, ha a kávéház megszokott rendjében változások lesznek. Az átalakításokat tovább azonban nem lehetett halogatni, pláne, miután a belvárosban mi maradtunk utoljára, akik a régi patriarchális stílus mellett kitartottunk. - A régi Central mostani bezárásával a pesti életnek érdekes történelmi múltú tarsasintezmenye szűnik meg".

Az első világháborúban Mészáros Győző és Bányai Elemér is szolgált. 1915. április 2-án, harminchét évesen az erdélyi Kárpátokban Bányai Elemér, tartalékos századparancsnok elesett. Mészáros Győző még ebben az évben emléktáblát állított neki. A dombormű Magyarzsákody Csiszér János szobrászművész munkája, a táblát Ady Endre - Zuboly barátja - sorai díszítették:

"Zuboly, nézz bennünket!
Te szabad hajdúságod
S halálos nagypénteked
Él tovább és lüktet
Ereinkben, valónkban
S mikép te mondtad: Jól van"

1920-ban a Nyugat visszatér a Centrálba. Nagyon sok visszaemlékezés született erről a korszakról. Bohuniczky Szefi így idézi fel az akkori atmoszférát: "Közelében volt a Belvárosi kávéház, de a két hely élete és látogatói úgy viszonyultak egymáshoz, mint egy porosz város és Nápoly tája. A Belvárosiba pénz-szagot hoztak, a Centrálba szellemi kíváncsiságot. így lett az egyik parádés, a másik szerény és nagyvonalú. A Central mindennapi beszélgetést és olvasást szolgált, s amint elhelyezkedtünk füstös melegében, már egy nagy család gyermekei voltunk. Hála ezért két derék főurunknak is: Ernő bácsinak és Gusztinak! így hívták két kedves, mindig készséges és a vendégek ügyes-bajos dolgait szeretettel figyelő pincérünket. Ernő bácsi annyit állt az írók asztala mögött, hogy az idegen törzstagnak gondolhatta. És Gusztival együtt hozzájárultak, hogy aki egyszer belekóstolt a Central uzsonnakávéjába, ne kívánkozzék máshová".

Bohuniczky Szefit Szabó Dezső szoktatta a Centrálba, az író, aki lenézte a nyugatosokat, s szinte mindenkit lenézett. Rendkívül furcsa, egyéni eszmevilágát egy politikai irányzattal sem tudta összeegyeztetni, így lassan egészen magára maradt, s  később a Centrálból emigrált a Philadelphiába. A Segítség! című regényében rajzolta meg Ernő pincér alakját: "Ernő, az öreg főpincér az igézett alvó biztonságával jár a vendégek között. Ötven év óta teszi ezt, ötven év óta a Központi Kávéház a világ számára. Itt volt pikkoló, itt volt pincér és harminc év óta itt szedi a pénzt. Már régóta csak megszokott teendőit látja a sok furcsaságú világból. A vendégeket is inkább a fogyasztásukról és nem az arcukról ismeri".

Maga Szabó Dezső persze nagyon jól vélte ismerni a vendégeket, kívülről, belülről. Soha nem szalasztotta el, hogy megjegyzést tegyen a költőkre, írókra, kik a Nyugat vagy a Független Szemle asztalánál foglaltak helyet. A kávéház Egyetem utcai sarkában volt a nyugatosok asztala, ahol szinte mindennap megfordult az egész gárda: Tóth Árpád és felesége, Nagy Zoltán, Mikes Lajos, Móricz Zsigmond, Kaposi József (Dante-kutató), Divald Kornél (művészettörténész), Heinrich Gusztáv, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Schöpflin Aladár (a társaság lelke), Osvát Ernő, Füst Milán, Kosztolányi Dezső és felesége, Karinthy Frigyes és felesége, Fenyő Miksa, Elek Artúr, Gellért Oszkár, Gyergyai Albert, Farkas Zoltán, Tersánszky Józsi Jenő. A Független Szemlének dolgozott Czakó Ambró, Király György, Benedek Marcell, s ők is gyakran jártak a Centrálba.

"Már-már annyira sok az igazi és ál-író a Centrálban, hogy a nyár folyamán Mészáros Győző egy külön karzatot épít számukta, s az Olimposzhoz közelebb, magasabbra telepíti őket. így talán a másik közönség, a tisztes polgári elem is nagyobb kényelemhez jut majd" - írja 1922-ben a Bécsi Magyar Újság.

Karinthy Frigyes, miután átköltözött Budáról Pestre, székhelyét a Hadikból a Centrálba tette át. 1934-től 1938-ig minden nap itt ült. Ottlik Géza már kezdő íróként a Centrálba járt. "Kora ebéd után egy időben Karinthyval üldögéltem mindig az Egyetem utcai ablakban" - emlékszik vissza. Karinthy elfogadta, hogy a fiatalember, aki délutánonként mellé telepszik: író noha ezt akkoriban még többen kétségbe vonták.

1940 és 1944 között a Centrálban működött a Bólyai Akadémia irodalmi és társadalomtudományi baráti kör Püski Sándorral, Féja Gézával.

A második világháború után a Centrálban szerkesztették az első irodalmi folyóiratot - az Újholdat - így lettek a kávéház törzsvendégei Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky, Szabó Magda, Mándy Iván, Örkény, Ottlik, Hubay, Devecseri Gábor, Somlyó György. 1949 július 2-án - az államosítás évében - végleg bezárt a Centrál, és elkezdődött az egykori híres kávéházhoz méltatlan, hányatott sorsa.

Hogyan lett az irodalmi kávéházból eszpresszó? Erről a Politika című lap számol be: "Megkísérelték legújabb tulajdonosai, némely kellemetes és elbájoló hölgyek, a nagy kávéházi dinasztia kései leszármazottai, kiknek több érzékük volt a sikkes budapesti mondénség, mint a komoly és zárkózott tradíciók iránt, hogy [a Centralt] erővel megfiatalítsák. E célból egy műépítésszel, több tervezővel selymes paplanokkal és csíkozott huzatokkal borított kecses zsöllyéket és színes fotőjöket készítettek... - és ott elbűvölőnek hitt eszpresszót rendeztek be, elég csinosnak mondható árakkal, gótikus ablakokkal, pálmákkal. A nagy tükörablakok helyén az utcára kecses kis bárpultok tekintenek kifelé, ahol úrinők rázzák a koktélkeverő sékert, alkoholos italok aromája száll, drága italmárkák neve csendül. Éjjelente kacér és hívogató pikáns zene szól, divatos slágerek és műdalok zengenek az éjszakába, a mondén közönség itt ád találkozót egymásnak: előke lő belvárosi ügyvédek, aranyifjak, az operaházi balettkar lelkes pártfogói, vállalkozók és gyárosok. Az írók és a professzorok, akik régen a kávéház jellemét jelentették, messzire kerülik e traktust, és a magasabb igényű intellektualizmus képviselői mintha mostanában kevesebbet járnának ide".

A cikk hangvétele rendkívül keserű és gúnyos. Szerzője úgy érezhette, a lehető legméltatlanabb dolog esett meg kedvelt kávéházával - szerencséjére nem láthatott előre az 1990-es évekbe. Végül 1949. július 2-án kénytelen hírül adni, hogy: "A Ferencziek-terének és Egyetem-utcának sarkán álló Central kávéház végképpen bezárta kapuit. (...) Most a Paprikaközpont Nemzeti Vállalat kerül a helyére - az új népiességnek megfelelően itt most paprikát mérnek majd".

A Kávéház fénykora után a hely előbb a metróépítő munkások étkezdéje lett Metro-klub címen.

1965 körül váratlanul megkapta az ELTE diákklubként, s egy ideig igen népszerű, sokak által látogatott hely volt, már Eötvös-klub néven.

"Belső berendezéséből még néhány falikar, kilincs, tükör a régi kávéházra emlékeztet, de bútorzata s az egész hangulat már valami furcsa keveréke a szocialista üdülő-étteremnek és egy kisajátított állami kastély ebédlőjének" - írja Bodor Ferenc. „A Surányi Miklós és Bányai Elemér írók emlékét őrző márványtáblák sajnos elkallódtak, a régi csillárokat pedig a háztulajdonos összetörte, különben a MÉH nem vette volna át".

Az 1990-es években mint játékterem üzemelt, miközben állaga egyre romlott. Wilhelm Droste - aki, noha Hamburgból érkezett városunkba, úgy harcol a kávéházakért, mintha őshonos budapesti lenne - így ír: "A Central az intenzív osztályra jutott - de talán még megmenthető. A mostani helyzet bizonyosan nem tartható sokáig. A teljes vég fenyeget: az eladás, mi több, a kiárusítás. Átmenetileg ugyan tart még a kegyelmi állapot, most még az egyetem, az ELTE rendelkezik a helyiségekkel. Az eladásra vonatkozó híresztelések miatt azonban legfőbb ideje, hogy ezt a vissza nem térő alkalmat kihasználjuk, hogy megmentsük az elsüllyedt magyar kávéházi kultúra eme csodálatos mozaikmaradványát. A házat » természetvédelmi területté, rezervátummá « kell nyilvánítani, amelyet nem hasznosíthat » ültetvenykent, selyemhernyó-tenyésztésre « semmiféle vásárló, jöjjön a világ bármely tájáról".

Minderről Wilhelm Droste szerint törvényt kellene alkotni. Törvényjavaslata 11 pontból áll. Az első pont így hangzik: "1. - A termeket kávéházzá, a CENTRAL KÁVÉHÁZZÁ kell visszaváltoztatni".

Végül több, mint 50 év után Dr. Somody Imrének köszönhetően ismét a régi fényében ragyoghat ez a páratlan hangulatú hely.

A kávéház terasza (kép: Google Maps)

AJÁNLÓ

Képek

A Centrál Kávéház (kép: centralkavehaz.hu)

AJÁNLÓ