Hold utcai vásárcsarnok

V. kerület, Lipótváros, Hold utca 13.

Írta: Varga Máté 2021. április

A Hold utcai vásárcsarnokot ötödikként építették fel a budapesti vásárcsarnokok között. Elsőre egyszerű lakóháznak tűnik, de közelebb érve szembetűnik a hatalmas bejárati kapu és feliratok: "V. VÁSÁRCSARNOK" és "BEJÁRÁS".

A Hold utca - melyet az V. kerületi vásárcsarnok számára kijelöltek - fontos utcája Budapest nevezetes városrészének, a Lipótvárosnak. Ez a negyed utoljára jött létre a régi pesti városfal körül a XVIII. században kialakult külvárosok közül, de gyors ütemű fejlődéssel nemcsak behozta hátrányát, hanem gazdasági jelentősége a XIX. századra a Belvárosét is felülmúlta, a magyar kapitalizmus központja lett, sőt szimbóluma.

A Hold utca, melyet az V. kerületi vásárcsarnok számára kijelöltek, fontos utcája Budapest nevezetes városrészének, a Lipótvárosnak. Ez a negyed utoljára jött létre a régi pesti városfal körül a XVIII. században kialakult külvárosok közül, de gyors ütemű fejlődéssel nemcsak behozta hátrányát, hanem gazdasági jelentősége a XIX. századra a Belvárosét is felülmúlta, a magyar kapitalizmus központja lett, sőt szimbóluma.

Városépítészeti jelentősége is páratlan: ez volt az ország első tervezett - nem pedig nőtt - városrésze, szabályos, téglalap alakú tömbökkel, sakktáblaszerű alaprajzzal. Kiépülését alapvetően három tényező határozta meg: a Duna, az Újvásártér (Erzsébet tér) és az u.n. Újépület (Neugebáude) a mai Szabadság tér helyén. Az utóbbihoz vezettek a városrész legfontosabb utcái: a Nádor, a Bálvány, a /Két/ Sas és a Három Korona (később Nagykorona, majd Wekerle, Alpári Gyula, ma Hercegprímás) utca. E négy utca közül a két középső nekiment az Újépületnek, a szélsők a sarkaihoz vezettek, ahol megtörve folytatódtak a hatalmas épülettömb mellett: a nyugati ugyanazon a néven, a keleti új utcaként; neve Holdvilág /Mondschein/, később Hold utca /Mondgasse/ lett.

A városrész szabályozására készített XVIII. századvégi tervek (Jung, Schilson, Hilf) csak az Újépületig terjedtek, ezért most nem szükséges kitérni rájuk, Hild Jánoséra (1805) viszont igen, mert különösen jelentős szerepet szánt a Hold utcának: rendezési tervén ez a városrész főútvonala, mely nyílegyenesen vezet a Duna közelébe tervezett csillagszerű körtérig (ahová a Nádor utca folytatása és a Váci körút is torkollt volna). Ha ez a fásított avenue nem is valósult meg, belső szakaszának kiépítése ennek jegyében történt.

Amíg az Újépület nyugati oldalán kelet-nyugati tájolású tömböket alakítottak ki, addig a keletin egyetlen hosszú, észak-déli irányú telek-, majd háztömb alakult ki (a Nagy Sándor József utcát csak jóval később hozták létre).

A tömböt keletről a Vadász utca határolta (délről a Bank, északról a mai Báthory utca). E hosszúkás telektömbnek majdnem pontosan a közepén helyezkedett el az a három ingatlan, melynek helyén a vásárcsarnok felépült. A két Vadász utcai telek keskeny volt és mély, a Hold utcai széles, a három együtt hosszúkás téglalapot formázott.

A Lipszky-féle térkép részlete (sajnos nincs nagyobb méretben)
(az Újépület hatalmas tömbjétől jobbra, középen épült fel a vásárcsarnok)

A telkek beépülésének folyamata a városrészről készült térképeken követhető nyomon. 1810-ben a Hold utcai telek még üres, a Vadász utcában viszont már kis, L-alakú beépítések láthatók a Lipszky-féle térképen. Nyilván a forgalmas Ország út (ma Váci út) közelsége volt a nagyobb építési kedv oka ezen az oldalon. Az egyes házak építéstörténetére nem szükséges kitérni - a csarnoképítés nyomtalanul eltüntette őket.

A leendő V. kerületi vásárcsarnok tárgyában 1891. december 8-án terjesztette be a mérnöki hivatal az első tervvázlatokat. A helyszínrajzok és vázlattervek sajnos nem maradtak fenn, csak maga a jelentés, amely a leírásukat tartalmazza. Eszerint a csarnokot nem a jelenlegi helyére, hanem egy háztömbnyivel délebbre helyeznék el, de hasonlóan a két utca közé szituálva: a mai Vadász utca 16. és Hold utca 7. szám alá (akkori helyrajzi szám szerint 929. és 932.). A helyválasztás indoka fényt vet arra is, hogy miért nem a korábban preferált Széchenyi-sétateret szemelték ki a célra: ez az a hely "hol a jelenlegi vásár létezik, s mint a hová úgy a szokás kívánja, mint a főváros Közmunkák Tanácsa javasolja".

A fő szempont tehát a létező utcai piac helye, a kialakult vásárlói szokások figyelembe vétele volt, amely mindegyik budapesti csarnok elhelyezésénél érvényesült. Az V. kerület esetében ez azt jelentette, hogy a csarnok a városrésznek nem a közepére, hanem a szélére került, míg a Széchenyi tér kb. a súlypontjában volt (természetesen az akkori V. kerületről van szó, melynek a Belváros nem volt része, csak a Lipótváros). Az elhelyezés időleges hátránya volt, hogy a kerület jelentékeny részéből csak nagy kerülővel, az Újépület körüljárásával lehetett elérni. A tervezett áruhelyek számát a közélelmezési ügyosztály vezetője, Matuska Alajos 200-ban szabta meg.

A két ingatlan területe 743 négyszögöl volt, valamivel kevesebb, mint azé a háromé, ahol a csarnok megépült (768 négyszögöl). A terv szerinti elrendezés - ahogy a leírásból kivehető - a maihoz hasonló lehetett. Közepén 8 m széles kocsiút, 2,5 m széles mellékutak, a Vadász utca felől a vásárfelügyelőség, rendőrség és mentő szoba, valamint kávémérés, a Hold utcai oldalon vendéglő, húsvizsgáló helyiség, továbbá bolthelyiség terveztetett, a pincét viszont a középútról lehetett volna megközelíteni 2 lépcső és 1 felvonó által, összesen 270 áruhelyet (190 állandót és 80 ideigleneset) helyeztek el. Lényeges eltérés abban volt a későbbihez képest, hogy mind a két utca felé egyemeletes szárnyak határolták volna, az emeleten 2-2 lakással. A költségeket 465.523 forintra becsülték.

Egyúttal fölvetették azt az alternatív megoldást is, amely a Hold utcai oldalon bérházat létesítene, a Vadász utca felől pedig közvetlen bejutást biztosítana. Mivel a Hold utca felől a bérház udvarán át történne a bejárás, ez az elrendezés (a megépültek közül) leginkább a Klauzál téri csarnokéra emlékeztet. Így viszont csak 165 fix áruhely lenne elhelyezhető és 60 ideiglenes. Ebben az esetben a felügyelői és más helyiségek is a Hold utcai oldalra kerülnének. A költségek nem tennének ki lényegesen többet, 2 emeletes bérház esetén 471.166 forintot, 3 emeletes építésénél pedig 15.496 forinttal többet.

A jelentés még egy - nem elrendezési, hanem elhelyezési - alternatívát is fölvet: a Váci körút (ma Bajcsy-Zsilinszky út) 56. számú házat a mögötte lévő Vadász utcai telekkel (956, 957. hrsz.). A felvetett ötlet szerint a ház udvari szárnyából egy részt le lehetne bontani és ott, valamint az üres Vadász utcai telken 187 állandó és 60 ideiglenes áruhelyet magába fogadó csarnokot lehetne építeni. A szükséges helyiségeket a két utcai oldal földszintjén helyeznék el, a fennálló kétemeletes ház szolgálna a csarnok bérházaként (ennek építésére tehát nem kellene költeni). Ez a megoldás kisajátítással együtt is csak 443.862 forintba kerülne, nem számítva a bérház bizonyos átalakítási költségeit (külön gyalogosbejárat, lépcsőház stb.).
A hivatal szerint az áruhelyek területét, illetve a költségeket illetően ez lenne a kedvezőbb megoldás, de hogy a csarnok helyét tekintve is az-e, arra nem érezte illetékesnek magát nyilatkozni.

A tanács december 7-i ülésén úgy döntött, hogy bár a "Széchenyi tér környékén létesítendő vásárcsarnok" mindkét helyen felépíthető, a közélelmezési szempontból előnyösebb Hold utcai megoldást fogadja el, és az érintett telkek kisajátítása iránti alkudozást haladéktalanul indítsák meg. Az esetleges bérházról nem született döntés.

A téma legközelebb 1892. április 21-én került a tanács elé, midőn nyilvánvalóvá vált, hogy a kisajátítási albizottság vezetője nem tud megegyezni a kiszemelt telkek tulajdonosával, a Pesti Könyvnyomda Részvénytársasággal (mely túl magas árat szabott) és a telkekhez amúgy is csak másfél év múlva lehetett volna hozzájutni. Ezért felhívták a mérnöki hivatalt, hogy készítsen alternatív javaslatot két másik telekcsoportra.

Az egyik ugyanezen tömb déli része lett volna és a Hold utca 1-et, a mai Bank utca 4-et és a Vadász utca 10-et foglalta volna magába (925., 935. és 936. hrsz.), a másik pedig az a három ingatlan volt, melyen a csarnok felépült. Mivel ez utóbbi olcsóbb volt és egyébként is több áruhely helyezhető el rajta, a tanács ezt a megoldást tette magáévá. Utasítást adott a kisajátítás azonnali megindítására és megrótta a mérnöki hivatalt, amiért ezen telkekre még nem mutatott be vázlatterveket. Végül csak fél év múlva, az év októberében kerülhetett sor az ingatlanok kisajátítására és a tulajdonosok kártalanítására. Ez egyidejűleg történt a másik három kerületi csarnokéval, a foganatosítására tett intézkedések is valamennyit érintették.

Lechner Lajos 1892. december 28-án tett előterjesztést a detail-vásárcsarnokok tervezéséről, reflektálva a tanács azon november 24-i utasítására, hogy a Rákóczi téri, István (Klauzál) téri, Hunyadi téri és Hold utcai csarnokok, valamint a velük helyenként kapcsolatos bérházak vázlatai alapján immár a végleges terveket és költségvetéseket készítse el a mérnöki hivatal, mégpedig azonnal. Szerinte ez - tekintettel arra, hogy az épületeknek a központi vásárcsarnokkal egyidejűleg kellene elkészülniük még abban az esetben sem lehetséges, ha ezekhez a munkákhoz rendkívüli munkaerőt vehetne is igénybe. Hivatkozik a mérnöki hivatal csekély létszámára és beosztottainak szerteágazó feladataira, felsorolja az építés alatt álló 8, a következő évben aktuálissá váló 17, valamint a tervezési fázisban lévő 8 középítkezést, köztük azokat is, melyek művezetést, vagy ellenőrzést igényelnek (mint pl. a Központi Vásárcsarnok).

Megoldásként azt javasolja, hogy a négy kerületi csarnok közül háromnak a tervezésével magánépítészeket bízzanak meg, és csak a Rákóczi téri terveit csinálják a mérnöki hivatalban, "hogy ennek is a feladatból osztályrésze jusson". Még így is további munkaerőt igényel, majd fölsorolja azon építészeket, akik már tanulmányokat tettek és tájékozottsággal bírnak ezen a téren, mégpedig Czigler Győzőt, akire az István téri és a Hold utcai csarnokot bízná, valamint a francia Escande és Gourmez párost. Az utóbbiak megosztott első díjat kaptak a Központi Vásárcsarnok tervpályázatán, de a megbízást Pecz Samu kapta, így szóba hozásuk kárpótlásként is értékelhető.

A javaslat heves tiltakozásra, különvélemény megfogalmazására késztette a közélelmezésügy fővárosi vezetőjét, Matuska Alajost. Sem pénzügyi megfontolásból (a magánépítész drágább), sem a hatósági felelősség szempontjából (az esetleges késés miatt) nem tartja elfogadhatónak a javaslatot, szerinte már a központit is a mérnöki hivatalnak kellett volna megterveznie. Külföldön is mindenütt a városi építészeti hivatalt bízzák meg, a főmérnök-középítési igazgatónak kötelessége a munka elvégzése; nem a javasolt személyek ellen emel kifogást, hanem elvi alapon tartja elfogadhatatlannak az ötletet.

A Tanács Lechnernek adott igazat és úgy döntött, hogy csak a Rákóczi téri és az István téri csarnokot tervezze meg a mérnöki hivatal (az ehhez kért plusz munkaerő engedélyezésével), a Hold utcai és Hunyadi térit pedig Czigler Győző műépítész és műegyetemi tanár, aki "ezen téren kiváló szakismeretet szerzett és a fő és székvárosnak a központi vásárcsarnok ügyének műszaki előkészítése körül hasznos szolgálatokat tett".

Figyelemre méltó, hogy a jeles építésznek nem tervezői kvalitásaira, jelentős alkotásaira történt hivatkozás (ezen az alapon tucatnyi más építész is szóba jöhetett volna), hanem éppen a vásárcsarnok-kérdésben tett szolgálataira.

Ez az utalás vonatkozhatott fentebb röviden ismertetett emlékiratára, amit egy tanácsnok felkérésére írt (talán Lechner jelentésével szembeni alternatívának szánták), de nemcsak erről lehetett szó. Czigler ugyanis 1874-től a fővárosi mérnöki hivatalban dolgozott, így bennfentesnek számított. Ráadásul a vásárcsarnok kérdéssel is kapcsolatba került, még ha maga nem is tervezett csarnokot - de ilyen tapasztalatokkal más sem rendelkezett az országban. Feltűnő mindenesetre, hogy személyének kiválasztását senki sem kifogásolta és más építész neve (a franciákét leszámítva) szóba sem került.

Az utolsó szót a közgyűlés mondta ki Czigler megbízása ügyében 1893. január 11-én. Az építész garanciát vállalt arra, hogy "amennyiben ezen általa nem keresett megbízásban részesülne" mindenképpen be fogja tartani a határidőt, amire Matuska elállt különvéleményétől, a közgyűlés a tanácsi előterjesztést elfogadta és Cziglert bízta meg a Hold utcai és a Hunyadi téri csarnok tervezésével és művezetésével, nem nagyobb díjazás mellett, mint amilyenben Pecz Samu részesült a központi vásárcsarnokért. Hangsúlyozták, hogy a csarnok-rendszernek egyidejűleg, éspedig legkésőbb 1895-ben átadható állapotban kell lennie.

Lipótváros 1884-ben és 1896-ban
(balra még nincs Országház és vásárcsarnok, jobbra pedig már elkészült mindkettő)

Czigler 1893. szeptemberében együtt nyújtotta be a Hold utcai és a Hunyadi téri vásárcsarnok terveit (feltehetően azért ilyen sokára, mert két csarnokkal is foglalkozott egyszerre. Nincs rá adat, hogy sürgették volna, ugyanakkor tudjuk, hogy az egyidőben elkezdett István téri csarnok tervezése hónapokkal előbbre járt).

Maguk a tervlapok nincsenek az iratok között, csak azt tudjuk, hogy két mappát ("tárczát") töltöttek meg, valamint költségvetést, vasszerkezeti számítást, 15 talajvizsgálati rajzot és építésrendőri véleményt is csatolt hozzá. Műleírás viszont rendelkezésre áll. Mint a tervezés általános szempontjait, Czigler kiemeli a könnyű közlekedést, az árusítás megkönnyítését, az időjárással szembeni védelmet és az egészségügyi ellenőrzést. Az viszont rá jellemző egyéni vélemény, hogy hangsúlyozza: minden ilyen épületet úgy kell tervezni, hogy szükség esetén kibővíthető legyen! A szilárd falazat és a kettős tető az összes vásárcsarnok sajátossága.

Rátérve a Hold utcai csarnokra, ismerteti az alaprajzi elrendezést: háromemeletes bérház a Hold utcai, ellenőri helyiségek a Vadász utcai oldalon; kétoldalt légudvarok részben a vízlevezetés, részben a világítás lehetővé tételére; háromhajós, longitudinális elrendezés karzatok építésének a lehetőségével. A beépített terület 2627 m2 (130 m2 híján a telek teljes területe), amiből 2107 m2 esik a csarnokra, 520 a bérházra. Ez utóbbira alternatív megoldást nyújtott be, bérlakások, illetve hivatalok kialakítására. 174 állandó és 80 időleges áruhelyet tudott elhelyezni, de a karzatok megépítése által további 140-nek biztosított potenciális helyet. Az állandó áruhelyek megoszlása a következő: hús és vad - 42, hal - 12, zöldség - 120. A pincerekeszek száma 207, a hűtőkamráké 235. A szükséges kezelői helyiségek: 2 mérlegszoba, egy húsvizsgáló, egy rendőrségi és egy mentő szoba, valamint 4 helyiség a vásárfelügyelőség számára (ebből egy a szolgáknak), külön WC-csoport férfiaknak és nőknek.

A homlokzatra külön nem tér ki, de mindaz, amit a Hunyadi tér kapcsán leír (nyerstéglaburkolat, terméskő tagozatok, belső burkolat), a Hold utcára is érvényes. Látható - és a helyzetből logikusan következik - hogy igyekezett mindazt tipizálni az általa tervezett két csarnoknál, amit csak lehetett. Ezért is lesz a vállalkozók, szakiparosok között sok átfedés, bizonyos részletekre (pl. az áruhelyberendezésre) közös tervek készültek.

A tanács szeptember 14-én a foganatosítás sürgősségére való tekintettel egyszerre adta ki a terveket és költségvetéseket felülvizsgálatra a mérnöki hivatalnak és a főszámvevőnek, közös jelentést kérve két héten belül. Ugyanezen idő alatt kellett a ül. ügyosztálynak építésrendőri szempontból átvizsgálnia az anyagot.

A mérnöki hivatal nem hagyta magát siettetni, véleményes jelentése csak november 29-ére készült el (tehát a határidő ötszörös túllépésével), viszont rendkívül alapos, terjedelme meghaladja Czigler beadványáét. Általánosságban mind műszaki, mind vásárforgalmi szempontból pozitívan ítéli meg a terveket és (bizonyos kiegészítésekkel) a kivitel alapjául való elfogadását ajánlja. A Lechner Lajos és Máltás Hugó által aláírt szakvélemény mind a telek gazdaságos kihasználását, a csarnok célszerű elhelyezését, mind pedig beosztását, kiképzését és berendezését tekintve helyeslően nyilatkozik, majd rátér azokra a részletekre, melyeknél változtatást javasol.

Az alapozás módjával egyetértenek, a pince körítő falaira nézve viszont egy izoláló légréteg alkalmazását javasolják a falazásnál, a pincefalak és pillérek esetében pedig egy aszfalt szigetelő réteg közbeiktatását. A háromhajós elrendezést helyeslik, a világító felületek nagyságát úgyszintén, de az ablakok sűrű beosztású díszítésének mellőzését indítványozzák, a jobb megvilágítás érdekében.

A karzatról - melynek létesítése a költségvetésben nem is szerepel szkeptikusan nyilatkoznak, szükségessége - különösen a Hold utcai csarnokban - szerintük aligha fog felmerülni. Ott a mellékhajó földszinti áruhelyeinek nappali megvilágítása szempontjából hátrányos is lenne. Ha viszont a karzatok létesítésétől végképp el lehetne tekinteni, úgy csökkenthető lenne a belmagasság és persze a költségvetés.

A szakvélemény különös gondot fordít a pincékre. Javasolja a világítóudvarok pincetalajig való lesüllyesztését és a pincefalakban készítendő szellőző nyílásokon kívül a Vadász utca felől világító aknák létesítését a pinceablakok előtt, ráadásul szellőztető korongok alkalmazását a csarnok földszintjén (tehát a pinceboltozatban) az oldalutak közepén, részben a pince nappali megvilágítása, részben jobb szellőzése érdekében.

Elvileg helyeslik, hogy a csarnok és a pince víztelenítése külön-külön csatornahálózattal történjék, de az előbbinek a pinceboltozat feletti elhelyezését problematikusnak tartják. A pincébe tervezett árnyékszékek elhagyandók lennéne,; a világítóudvarokat vasszerkezetű üvegtetővel le kellene fedni.

Az általános beosztást, a hivatali helyiségek és az áruhelyek elhelyezését tekintve és a közlekedést illetően kisebb korrekciókat javasoltak: a kész pincelépcső és a felvonó áthelyezését a világító udvarból a csarnok belsejébe a jobb világítás érdekében (miként a mérnöki hivatal által tervezett csarnokokban csinálták), akár néhány áruhely feláldozása árán is, további két gyalogos kapu nyitását a Vadász utca felől (a forgalom jobb elosztása céljából), a kocsiút burkolatának módosítását keramit kövezet helyett kettős aszfaltra, a mellékutakét pedig keramit lapokra. A csarnok belső burkolatát illetően pedig nyerstégla helyett sima vakolatot indítványoztak, világos színezéssel.

A bérház alternatív funkcióját elvetik, hivatali helyiségek elhelyezését nem támogatják, csakis bérlakásokét. A bérházak legfelső emeletén tervezett vastartók közötti boltozott mennyezet helyett a szokásos csaposgerenda mennyezetet, az utcai szobák kárpitozása helyett egyszerű festést javasolnak. A tetőzetet illetően a jelentés rendkívül részletes. A Czigler tervében szereplő - a kettős deszkaburkolat közé foglalt izoláló légréteg melletti - 7 cm vastag szigetelő gipsz-lemez burkolatot elvetik, ilyet a többi csarnoknál sem alkalmaznak. Ez a terhelést is csökkentené, ami megtakarítást jelentene. Ugyanezen célból javasolnak a tervezett palafedés helyett bádogfedést. Túlzottnak tartják a terhelési mutatókat is (a hónyomásra 75 helyett 60 kg-ot, szélnyomásra 150 helyett 120 kg/m2-t elegendőnek ítélnek).

Rátérve a vasszerkezetre kifejtik, hogy kívánatos lenne külföldi vasgyárak bevonása is a versenytárgyalási kiírásba, egyrészt a hazai cégek (a millennium miatt) feltételezhető túlterheltsége miatt, másrészt a nagyobb versenytől várható kedvezőbb ajánlatok reményében. A részletes erőterveket és súlyszámításokat maguknak a gyáraknak kellene elvégezniük - teljes felelősséggel. A cél az lenne, hogy ne csak az egységárak, hanem az összsúly tekintetében is versenyezzenek egymással!

Mivel Czigler a terveket szolid és tartós kivitelre készítette, csekély fenntartási költségekkel, az ilyenkor szokásos takarékossági redukciók listája rövid: csak az áruhely berendezések és a külső kovácsoltvas lámpák egyszerűbb kivitelét hozzák fel lehetséges költségcsökkentő tényezőként. Végezetül hangsúlyozzák, hogy az egyes munkanemekre szóló kiírást még a télen közre kellene bocsátani.

Amíg a korrekciós javaslatok reálisak és ésszerűek voltak (nagyrészt meg is valósultak), addig az utolsó kitétel ilúzórikusnak bizonyult, az építkezés megkezdése - az eredeti ütemezéshez képest - jó egy éves halasztást szenvedett.

A fentiek segítségével lehet biztosan datálni azt a tervsorozatot, mely kartonra kasírozva, magyar és német nyelvű felirattal ellátva, de aláírás, dátum, vagy iktatószám nélkül maradt ránk. Igényességéből (és kétnyelvűségéből) arra lehet gondolni, hogy valamilyen (talán nyilvános) bemutatásra készült, de erre nézve nincs adatunk. Fő vonásaiban a megépült csarnokot mutatja, de néhány részlet alapján bizton állítható, hogy az első, 1893-as tervfázist tükrözi; ugyanis a mérnöki hivatal intenciói szerinti módosításokat még nem hajtották végre: a Vadász utcai oldalon még nincsenek az oldalhajókba vezető mellékbejáratok, a csarnokból a pincébe vezető lépcsők a légudvarok - s nem az áruhelyek - teréből vesznek el helyet, még vannak WC-k a pincében stb. (Természetesen a következő menetben - már 1894-ben - javasolt, alább tárgyalandó korrekciók sem szerepelhetnek rajta). Az egyetlen lényeges különbség az emeleti alaprajz, melyen Czigler az ekkor megépíteni még nem kívánt, de számításba vett karzatot is feltüntette.

Összességében megállapítható, hogy e tervlapok ezzel együtt is alig térnek el a végleges megoldástól, nem volt szükség olyan mérvű módosításra, mint akár a mérnöki hivatal saját tervezésében készült Klauzál téri csarnok esetében. A tervező ügyességét dicséri, hogy már az első menetben sikerült a programnak és az elvárásnak megfelelő, közmegelégedést kiváltó tervet bemutatnia. Ezzel azonban nem úszta meg a közgyűlés által előírt költségcsökkentési procedúrát, mely kitöltötte az 1894-es év nagyobbik felét.

1894. május 10-én Matuska tanácsnok előterjesztést tett Gerlóczy alpolgármesternek a kerületi csarnokok ügyében. Kifejezte aggodalmát, hogy a dolgok állása szerint a Központi Vásárcsarnok - melynek terveit már minden szinten jóváhagyták és épp aznap döntöttek az árlejtés kiírásáról - esetleg előbb fog elkészülni, mint a detail-csarnokok. Ezek redukált költségvetését ugyanis még nem tárgyalta az e célra összehívott bizottság, sőt, Czigler még be sem terjesztette! Ezért sürgős intézkedést kér. Erre végül nem lett szükség, mert Czigler öt nap múlva magától nyújtotta be, így Matuska már a minél előbbi megtárgyalást sürgethette.

A költségredukcióra azért volt szükség, mert - mint a tervező számításaiból kiderül - az előző évben benyújtott tervek szerint való megépítés (a telkek kisajátítási összegével együtt) jelentékenyen túllépte volna a 471.166 forintos előirányzatot. A terveken tett módosítások inkább csak az építő anyagok megválasztását és bizonyos műszaki paramétereket érintettek, ezért tervrajzokat Czigler ezúttal nem is nyújtott be. összesen 84.206 forintot sikerült lefaragnia a költségekből, de még így is több mint 94.000-el túllépte a tervezettet, a redukált végösszeg 565.533 forintot tett ki. A túllépés egyik okaként a bérház nem két-, hanem háromemeletes voltát jelölte meg.

Noha azonnal kiadták neki, Lechner Lajos jelentése csak több mint egy hónap múlva, június 21-én készült el. Ebből többet tudhatunk meg a módosításokról: a Hold utcai csarnok alapfalai 1,5 helyett csak 1 méter mélységben készülnek, a belső falfelületet nyerstégla burkolat helyett vakolás és színezés fedi, az áruhely-szigetek szegélyét gránit helyett keramit-szegélykövek alkotják, a húsáruhelyek mögött is keramitból készül a burkolat (fayence-lap helyett), a kőfaragó és szobrász munkákat és a tető vasszerkezetének terhelési adatait leszállítják, és elhagyják a szigetelő gipszlemezeket, a pincében harmadára csökkentik az árurekeszek számát, végül teljesen kiveszik a költségvetésből a hivatali helyiségek bútorzatát.

Bizonyos -nem részletezett - tételeket visszavettek a Czigler által kihúzottak közül, így jött ki 418.000 forint építési költség (és csak 59.850 forint redukció) - a telek megszerzésének árát nem számítva. Ez utóbbiból levonták az ott álló házak bontási anyagának bevételét (3860 forint), így a kisajátítás költsége csak 168.640, a teljes építési költség pedig 586.640 forint. A túllépés indokaként a telek hosszúkás alakját és a csarnok aránylag kisebb méretét hozták föl, majd további, nagyobb megtakarítás lehetőségét vetették föl: a csarnok magasságának és fesztávjának mérséklése által. Mivel ilyen tervek - az idő rövidsége miatt - nem készülhettek, e szempont keresztülvitelét a munkatervek készítése során figyelembe veendőnek ajánlották, a megtakarítás mértékét pedig az építési költség legalább 5 %-ában adták meg. Ugyanakkor szóba hozták a Vadász utcai homlokzatnak az építési vonalon belülre hozását közlekedési okokból és a bejáratok kiszélesítését, valamint járda létesítését a gyalogosok részére.

Az anyag július 10-én került a vásárcsarnokok tervei és költségeinek megállapítására kiküldött bizottság elé. Jelentésük nagy része a korábbi szakvélemények kombinációja. Szigorúan betartandónak mondják a mérnöki hivatal előző évben ajánlásként megfogalmazott javaslatait, majd szó szerint átvették a hivatal mostani jelentésének szövegét, ezért csak az általuk tett kiegészítéseket adjuk meg: nemcsak a bejáratok kiszélesítését kívánják, hanem a lakók számára külön kapuk létesítését, hogy a vásárlóközönségtől külön közlekedési útjuk legyen; a Vadász utcában kiszökellés (rizalit) helyett beszökellés kialakítását írják elő, a kényelmesebb közlekedés miatt a belső beosztás megváltoztatása nélkül; a Hold utcai homlokzaton pedig a bérház emeleti kettős ablakait módosíttatják egyesekre. Végül felvetik annak lehetőségét, hogy az V. és VI. kerületi csarnok bérházaiban ne lakásokat, hanem a kerületi elöljáróságok és netán a kapitányságok helyeztessenek el.

A tanács július 17-én tárgyalta az ügyet és pártolólag a közgyűlés elé terjesztette a jelentést, mely lényegében változatlanul fogadta el július 17-18-án (az egyetlen korrekció, amit tett, a bérházak netáni hivatali felhasználására vonatkozott; arra hívta fel a figyelmet, hogy ha esetleg ilyen célra használnák fel őket, akkor beosztásukat is ennek megfelelően kellene módosítani). Ezután került sor a belügyminiszter, illetve a közmunkatanács jóváhagyásának megszerzésére, ami törvényerőre emelte a döntést. A belügymisztériummal szemben - mely ezen a téren a fővárosra hárította a felelősséget - a közmunkatanács műszaki kérdésekre is kitért: nem kifogásolta pincebeli árnyékszékek létesítését, ha összekötik őket az utcai csatornával ill. középületről lévén szó nem tettek észrevételt a 0,4 m-es Vadász utcai kiszögelésekkel szemben. Ez volt az egyik pont, ahol nem tartották be a törvényerőre emelt előírást, ti. igenis létesítettek rizalitot, mint ahogy a belső falburkolatra vonatkozóan is csak részben: a főhajók végfalain elhagyták a kifogásolt téglaburkolatot, de a mellékhajók oldalfalán nem. Ezeket az eltéréseket - tudomásunk szerint - senki sem kifogásolta.

A tanács csak szeptember 27-i ülésén dönthetett a foganatosítás elkezdéséről. Az év nagy része eltelvén, a munkálatok megkezdése sürgős volt, ezért felhívták Cziglert a föld-, kőműves- és elhelyező, továbbá a kőfaragó munkák vállalati feltételeinek mielőbbi összeállítására, október 20-i határidővel.

Az építési terület ekkor már rendelkezésre állt. A három ház kisajátítására már 1892-ben sor került, lebontásukról 1893. augusztus 1-én tartottak árverést. A majdani V. kerületi csarnok helyét illetően Temesváry Lipót tette a legkedvezőbb ajánlatot (akárcsak a Rákóczi téri és a Központi vásárcsarnok helyén álló házak bontására), így őt bízták meg 3860 forintért. (Az építkezéssel ellentétben nem lefelé, hanem fölfelé licitáltak, ugyanis a vállalkozó megkapta és értékesíthette a bontási anyagot, így ez a művelet a városnak jövedelmet hozott)

A bontásokat - párhuzamosan mind az öt épülő csarnoknál - szeptemberig befejezték. A törvényhatósági bizottság november 22-i közgyűlése viszont olyan határozatot hozott, melyben jelentést kért a tanácstól, hogy miért rendelte el a kisajátított házak lerombolását. A válasz a közgyűlés azon határozataira hivatkozott, melyek előírták, hogy az összes csarnok egyszerre épüljön föl 1895-ig. Mivel egy detail-csarnok építésére legalább 18 hónap kell, a határidő csak így tartható be. Ha csak néhány hónappal elhalasztják a dolgot - különböző itt nem részletezhető okokból - az egy egész év csúszást jelentene. A közgyűlés elfogadta a magyarázatot, melynek a 18 hónapos építési időre vonatkozó kitétele (ha a kifejezetten építési munkára vonatkozik) pontos volt. Ami az egy év csúszást illeti, arra - mint láttuk - más okból, de sor került. Az építési munkák tényleges megkezdésekor a telkek már több mint egy éve üresen álltak.

Czigler időben benyújtotta, a tanács pedig már 1894. október 27-én el is fogadta a föld-, kőműves- és elhelyező, valamint a kőfaragó, továbbá a vasmunkák árlejtési és vállalkozói feltételeit, elhatározta közzétételüket a főváros hivatalos lapjában és döntött a megtartás időpontjáról. A vállalkozói érdeklődésre jellemző, hogy a feltételeket 29-en vették át december 10-ig, az árlejtés napjáig.

Az építkezés ezen alapvető fontosságú munkái közül a föld-, kőműves- és elhelyező munkákra jelentkező 8 ajánlattevő közül a legolcsóbbat, a Sivirsky Antalét fogadták el, aki egyébként nem tartozott az ismertebb építőmesterek közé. Annyira nem, hogy mivel a fővárosnak addig még nem dolgozott, felhívták Czigler Győzőt, szerezzen be Sivirsky szakképzettségére és vállalkozói képességére vonatkozó adatokat! (Ennek a tervező építész két napon belül eleget is tett, jelentette, hogy "nevezett kevésbé elméleti, mint főleg gyakorlati ismeretekkel bír. Az eddig teljesített munkálatai megfelelők; csak jó és pontos, minden részletre kiterjedő szerződéssel kell megkötni kezét. Így - terhelő adatok hiányában - rá merték bízni a munkát)

A kőfaragó munkákra tett öt ajánlatból a két legolcsóbb vidékről érkezett, de a hiányosan benyújtott kőminták, az ajánlattevők ismeretlensége és vidéki voltukból adódó nehézségek miatt Aprily János ajánlatát fogadták el.

A vasmunkákat két csoportra osztották, elkülönítve a hengerelt vastartókat, falkötő vasakat stb., illetve a tetőszerkezetet. Itt történt meg először, hogy a tanács felülbírálta az építésre felügyelő bizottság javaslatát. A hét ajánlatból az első csoportra a Danubius Rt., a másodikra a bécsi illetőségű Waagner R.F. cég tette a legkedvezőbb ajánlatot. Az utóbbi okozott problémát, hiszen a budapesti Oetl gyár ajánlata csak 299 forinttal volt drágább, viszont ismert hazai cég volt, mely a Hunyadi téri csarnokra a legkomolyabb ajánlatot tette. Viszont az osztrák cég ajánlatát a bizottság nem javasolta mellőzni, mert "ez az osztrák vasgyárakat jövőre concurrentiában való részvételtől elriasztaná, ez pedig semmiképp sem lehet a fővárosnak érdeke", különösen akkor nem, amikor másik két kerületi csarnok vasmunkái még kiadásra várnak. Két nappal az árlejtés után az Oetl cég beadványt intézett a tanácshoz, melyben a két ajánlat közti különbség csekély voltára és arra hivatkozva, hogy Waagnerék itteni fiókteleppel nem rendelkeznek, továbbá arra, hogy ők maguk helybeli adófizetők is - kérte a munka neki ítélését.

Nem tudhatni, hogy a kérelem hatására-e, mindenesetre hazai vállalkozó voltukra hivatkozva döntött úgy a tanács, hogy mégis ők kapják meg a munkát. (A bécsi cég a Klauzál téri csarnokkal vigasztalódhatott)

A földmunkákat rögtön meg is kezdték, tavasszal végeztek az alapozással és pincefalazással, őszre befejezték a kőműves- munkákat és a vasszerkezet szerelését is. Télre - akárcsak a többi - a Hold utcai csarnok is (bérházával együtt) tető alá került.

Az 1895-ös év egyébként is mozgalmas volt. Csak most készült el Czigler megbízólevele a két csarnok tervezéséről és művezetéséről. A 29 sűrűn teleírt oldal tartalmát itt nem szükséges ismertetni, a benne szereplő határidő az érdekes: 1896. áprilisáig kellett /volna/ teljes berendezésével együtt befejezni a csarnoképítést. Tervezői tiszteletdíjának összege ismert: 25.857 forint 57 krajcár. Ennek durván kétötöde járt a Hold utcai (a többi a Hunyadi téri) csarnok után; érdekes módon külön tételként szerepelnek a Hunyadi téri karzat számára készített tervek 585 forinttal, míg a Hold utcaiéi nem. A honorárium utolsó, 1857 forintos részletét csak 1899-ben utalványozták, s Czigler még az előző évben is elszámolt saját zsebéből fedezett kifizetéseket. Az építési költségnek tehát kb. 6 %-át kapta. Kapcsolata megbízóival - a jelek szerint - nélkülözte a komolyabb konfliktusokat. Csak kisebb késések jelentettek problémát, így pl. mikor 1895. április 30-án a hiányzó árlejtési feltételek elkészítését sürgették.

Az árlejtéseket ugyanis folyamatosan írták ki az egyes munkanemekre, miközben már javában dolgoztak a csarnokon. A kiírás rendje mindig azonos volt: az építész által összeállított részletes költségvetés és megfogalmazott feltételek elfogadása esetén a részvevők csak a határidőre és a költségekre licitáltak, utóbbira úgy, hogy megjelölték, hány % kedvezményt tudnak adni a megadott árból (általában 5 %-ot). A döntés majdnem mindig automatikusan a legolcsóbb elfogadása volt, csak ritkán tettek kivételt. Így például hétféle munkáét tartották 1895. május 9-én, s közülük csak egy esetben nem a legolcsóbb kapta a megbízást: a bádogos munkára öt jelentkező közül Fried Zsigmondé volt a legolcsóbb, de "az épület solíditasa érdekében" Zellerin Mátyást preferálták. Az eljárás tipikus, az ajánlatok között minimális volt az eltérés, viszont az egyik jelentkező a szakma leghíresebbje, számos nagy fővárosi építkezés közreműködője volt, ezért részesült különleges elbírálásban.

A munkanemek egy részére zárt körű pályázatot hirdettek 4-7 részvevővel (ennél sokkal többen a nyilvánosra sem igen jelentkeztek). Ezek a különleges hozzáértést kívánó munkanemek voltak zömmel (szobrász, villamos munkák, falburkolat), de nem csak azok (hanem pl. a szobafestő is). A felkértek listája jellemzően mutatja, hogy kik számítottak a budapesti iparosok élgárdájába: a villanyvilágításra Egger, Ganz és Siemens és Halske, a famunkákra Gregersen, Neuschloss és Thék, a vaskályhákra Berkes, Jungfer és Svadló kapott - mások mellett - felhívást.

Volt azonban egy munkanem, mely rengeteg problémát okozott és a hazai műipar egyik legjelesebbjével volt kapcsolatos, erre érdemes bővebben kitérni. A tanács 1895, augusztus 31-én döntött a még hátralévő munkák szűkebb körű árlejtésének kiírásáról. A falburkolati munkákra 6 cégtől kértek ajánlatot. A kiírás 355,68 m2 felületnek 20 mm vastag keramit-lapokkal való burkolására szólt, felső végén futószegéllyel, kocka alakban, portland vakolattal, vörösbarna szegéllyel, alul simán, felül mintázva.

A szeptember 23-i árlejtés nem hozott azonnali eredményt; az építésre felügyelő bizottság kiadta összehasonlító számítások elvégzésére az építésvezetőségnek, mely véleményét csak 1896. február 12-én terjesztette be. Eszerint a kiírásban foglalt számítások helytelenek voltak, ezért sem a Magyar Kerámiagyár Rt., sem a Walla József cég ajánlatai nem elfogadhatók (innen tudható, hogy ennek a két jelentkezőnek volt a legtöbb esélye). A munka sürgőssége miatt Walla Józsefet új ajánlattételre szólította fel, amit ő meg is tett december 2-án. Ennek elfogadását javasolta a bizottság február 12-én.

Ámde 10 nap múlva kiderült, hogy Wall a csak hosszabb határidő esetén tudja fenntartani ajánlatát, ezért az építésvezetőség - a szeptemberi árlejtésre egyébként már meghívott - Zsolnay gyár budapesti kirendeltségét hívta föl ajánlattételre. Zsolnayék azonos feltételek mellett, május 1-i határidővel elvállalták a munkát, amit a tanács február 27-én jóváhagyott.

Az igazi gond áprilisban jelentkezett, amikor a keramit lemezek nagyrészének leszállítása, sőt elhelyezése után derült ki, hogy nem egyeznek a választott színárnyalattal, s ezért nem fogadják el! A cég elismerte, hogy egy árnyalattal sötétebb, de azt hozta fel mentségül, hogy a határidőt csak így lehetett tartani: "Gyárunk rendkívüli erő megfeszítés és szaporított költségek mellett igyekezett a fenn forgó körülmények között a legjobbat szállítani és most azon végtelen kellemetlen s káros körülmény előtt állunk, hogy a már részben elhelyezett, részben a gyárban elkészített, oly tömérdek mennyiségű lemezek vissza utasíttatnak". Tekintve, hogy nem minőségi kifogás merült fel, csak színárnyalati eltérés, kivételesen kérik az átvételt, vállalva a feltűnően elütő lapok cseréjét.

Hibájuk oka a túlbuzgalom volt, hogy Czigler szállítási felszólításának megfeleljenek. A kérelem elég sokáig hevert elintézetlenül, ugyanis Krátky főmérnök 3 év [!] elteltével reagált rá, 10 %-os árcsökkentést javasolva. Ez persze nem akasztotta meg az ügyet: Czigler május 20-i sürgető levelére Zsolnayék 1896. június 6-án már minőségi problémák létét is elismerik és elfogadás esetére árcsökkentést ajánlanak.

Czigler augusztus közepén már 3,5 hónapos késést jelentett, sürgetéseire adott kitérő válaszról és más munkák fennakadásáról számolt be. 1000 forint bírságot javasolt, amit Krátky - a vállalati feltételekre hivatkozva - a felére módosított. Zsolnayék fellebbeztek, amit elutasítottak, a bírságot a közgyűlés is megerősítette. Zsolnay azután a belügyminiszterhez folyamodott, méltányosságból kérve a jogilag nem kifogásolható bírság elengedését, mondván: senkinek nem származott kára a késésből. A minisztérium ezt azzal utasította el, hogy méltányosságot gyakorolni nem az ő, hanem a főváros jogköre.

A következő évben, már az átadás után került szóba megint a dolog, a végszámla műszaki átvizsgálása kapcsán: Czigler a hiányos és késedelmes szállítás miatti árcsökkentés mértékének bizottsági megvizsgálását kérte. Erre októberben került sor, az egész építkezésre vonatkozó összes számla felülvizsgálata alkalmából. A helyszíni szemle minőségi kifogást nem állapított meg, csak a színárnyalat kívánt egyöntetűségét hiányolta, s mivel ez nem hátrány a rendeltetés szempontjából, levonást nem javasolt, elegendőnek ítélte a késedelmi bírságot.

A történetnek ezzel még nincs vége: 1899-ben a Zsolnay cég - a garanciális idő lejárván - biztosítéka visszafizetését kérte. Ez állítólag megtörtént, de a tanács később mégis úgy döntött, hogy nem fizethető ki, mert a büntetés a késésre vonatkozott, nem a gyengébb minőségre. Zsolnayék reklamáltak, hiába. A biztosíték visszafizetését még 1905-ben is kérték.

Visszatérve az építkezéshez, az alapozás mélységének redukálásáról már esett szó. Menet közben újabb korrekció történt 1895. nyarán: a mérnöki hivatal jelentette, hogy az alapgödrök kiemelésénél már a vártnál kisebb mélységben hordképes talaj mutatkozott (a Hold utcánál kavicsos), ezért a beton alapozás mellőzhető volt; a vízálló mészhabarcsba fektetett tégla alapozás kivitelezését Sivirsky elvállalta. Az alapfalak szigetelését a Kőolaj és Asphalt Rt. (későbbi nevén Hazai Asphalt Ipar Rt.) 1896. legelejére végrehajtotta.

Abszolút tökéletes választás: angyalok, szentek és szüzek helyett marhafejjel díszített homlokzat
(kép: Varga Máté)

Módosítás történt a tető lefedésével kapcsolatosan is. Czigler az év szeptemberében kezdeményezte, hogy az általa tervezett csarnokok fedélhéjazatán pala helyett horganyzott vaslemezt alkalmazzanak borításképpen. Indokolásában a közelgő mostoha őszi időjárásra hivatkozott, aminek nem szabad kitenni a fedél deszkázatát, a tető kis hajlásszögére, mely miatt különösen gondos munka szükséges a vízhatlansághoz és arra, hogy a javasolt változtatással szemben a tetőfedés vállalkozója nem támaszt kifogást. Mind az építésre felügyelő bizottság, mind pedig a tanács magáévá tette az érveit, különösen, hogy ez a módosítás nem járt plusz kiadásokkal. A Hold utca esetében ezt a munkát Zellerinre bízták.

A minden építkezésnél szakaszhatárt jelentő bokrétaünnepélyre 1895. decemberében került sor, s ezzel kapcsolatban a szokásos jutalomosztásra. Az ezzel kapcsolatos iratból tudjuk az ácsok és vasmunkások néhány vezetőjének nevét: az előbbiek művezetője Miskás Ignác, főszerelője Preczrechján Sándor. Ekkortájt került sor a szomszédos, Massanek-féle ház alacsonyabb volta miatti kéményfelemelésre, melynek munkaköltségét az építtető, anyagköltségét a tulajdonos volt köteles vállalni.

1896. elején újra szóba került a bérházak mikénti felhasználása, a korábban függőben hagyott kérdésre az V. kerületi elöljáróság személyzetének beadványa tért vissza: kérelmezték, hogy ők vehessenek bérbe 6 lakást a Hold utcai épületben. Ravasz módon a hátrányokat hangsúlyozták (célszerűtlen beosztás - módosítására mellékeltek is terveket a csarnokkal közös lépcsőház, hiányzó udvar és melléklépcső, zaj, bűz, legyek stb.), azt sugallva, hogy magas bért úgysem lehetne kérni értük. Nekik viszont megfelelne. Választ nem kaptak, a beadvány hátoldalára majd' két évvel később írták rá, hogy nem igényel tárgyalást.

A bérház egyébként előbb készült el, mint maga a csarnok: 1896. április 16-án már a bolthelyiségek bérletét árverezték. Ezek a következők voltak: nagy vendéglőhelyiség és 3 üzlethelyiség, továbbá 4 pince a Hold utcai oldalon. A bérház emeletein 4-4 lakás volt szintenként. (A bérbe adható helyiségekből összesen 9670 forintot vártak évente, a négy kerületi csarnokból befolyó ilyen jellegű jövedelem kb. 1/5-ét)

Czigler 1896. július 15-én jelentette, hogy a bérházak közelednek a befejezéshez (a Hunyadi tériek is), augusztus 1-vel ki lehetne adni a lakásokat A lakhatási engedélyt szeptember 9-ével adták meg. A berendezési munkák ekkor már ott tartottak, hogy a csarnok felirati tábláit, a lakások számát stb. rendelték meg.

A nyár folyamán olyan esemény történt a Központi vásárcsarnokban, mely a kerületiekre is kihatott: július 30-án tűz ütött ki, mely jelentékeny károkat okozott. Hatására mindenütt szigorították a tűzbiztonsági előírásokat és el kellett halasztani a csarnokrendszer megnyitását 1897-re, Mivel a kerületi csarnokok építése késésben volt, ez bizonyos értelemben jól is jött.

A csarnok az év végére teljesen elkészült, a tanács már novemberben intézkedett az ideiglenes átadásról; erre december 22-én került sor - hivatalos körülmények között. Tüzetes helyszíni szemle után, mely még a villanyvilágítás kipróbálására is kiterjedt, a csarnokot teljesen felszerelve találván (a villanyóra kivételével) nem volt akadálya az átvételnek. Kezelője a vásárcsarnokok ideiglenes igazgatója, Ziegler Nándor lett.

1897 elején a kerületi elöljáróság megadta a használati engedélyt a 2 teherfelvonóra, később felszerelték a még hiányzó (a bérházétól különválasztott) vízmérő órákat. A hátralévő intézkedések már a csarnokban dolgozók jelvényeire, a kapuőrök bundájára stb. vonatkoztak, így nem térünk ki rájuk. Ugyancsak fölösleges beszámolni az 1897. február 15-i ünnepélyes megnyitóról, ill. az ősz folyamán zajlott leszámolási eljárásról.

A csarnokrendszer megnyitása szenzáció volt, de a kortársak zömét - érthetően - nem az építészeti vonatkozások érdekelték. A szaksajtó már korábban ismertette az épületek terveit, így most nem tért vissza a témára. A legnagyobb publicitást - nyilvánvaló okokból - a Központi Vásárcsarnok kapta, mellette alig jutott tér a kerületieknek, amelyek közül a Hold utcai - mint legkisebb - keltette a legkevesebb figyelmet. A szakpublikációk is elintézték néhány sorral, tervei közül legfeljebb egy alaprajzot közöltek. Kritikai ismertetés egyáltalán nem jelent meg róla.

"Az egyes kerületi vásárcsarnokokban az árúhely berendezési és az összes belső felszerelési munkálatoknak befejeztével, a teljesen készen állott kerületi vásárcsarnokokat az e végből az építési bizottság kebeléből kiküldött bizottság az illető vállalkozóktól ideiglenesen átvette és pedig a Hunyady- téri és a hold-utczai vásárcsarnokokat 1896. évi deczember hó 22-én, a Rákóczy-téri és István-téri vásárcsarnokokat 1897. évi január hó 16-án" - írja a Magyar Székesfőváros 1899. június 5-én.

A következő háromnegyed évszázad építészettörténeti irodalma nem foglalkozott az épülettel, csak az elmúlt másfél évtizedben fedezték fel, mint a múlt századi mérnöképítészet jeles alkotását. (Természetes, hogy az újabb publikációkban csakúgy háttérbe szorult a többi csarnokhoz képest, mint elkészülte idején).

Átadásuk után néhány éven belül kiderült, hogy mely csarnokok várható forgalmát becsülték túl, és melyekét alul. A központi és a Hunyadi téri egyértelműen szűknek bizonyult, bővítésükre már a századfordulón készültek tervek. Az utóbbival kapcsolatban fölmerült, hogy a Czigler tervezte karzattal bővítsék, de erre nem került sor. A Hold utcai forgalma nem lett nagyobb a vártnál, így átalakítási elképzelések nem is voltak vele kapcsolatban. Csak a minden épületnél szokásos kisebb problémák jelentkeztek. 1897. december 31-én tűz ütött ki az egyik munkás szobában, de komoly kár nem keletkezett (tizenöt évvel később pedig kéménytűz volt az épületben). 1898-ban szükségessé vált a pissoir lemezek szétszedése és portland cementbe, illetve aszfaltba való újbóli elhelyezése. Az alattuk lévő pincék beázásának veszélye miatt sürgős munkát Aprily János végezte. 1899-ben történt az első kisebb átalakítás, amikor a vendéglő helyén boltokat létesítettek (a munkát az időközben csődbe jutott Sivirsky munkavezetőjére, Brang Adolfra bízták).

A csarnok egyetlen része, mely szűknek bizonyult az évek során, a pincelejárat volt, mely a pincében lévő 200 árus miatt nagy forgalommal bírt. Ezért kérte Ziegler Nándor vásárcsarnok igazgató 1901. szeptemberében, hogy az egyik pincelépcsőt - az egyik teherfelvonó feláldozásával - szélesítsék ki. Krátky János a mérnöki hivatal nevében ezt ellenezte és - mivel a közönség zömmel a Vadász utca felől érkezik s az ottani homlokzat északi tengelyében javasolta új pincelejárat létesítését. Ezt támogatta a vásárcsarnok bizottság is 1905 [!] februárjában.

1902-ben az üresen álló helyiségek jövedelmezővé tétele került szóba: a Vadász utcai oldal 1-1 földszinti és I. emeleti nagy illemhelyét - mely a megnyitás óta használaton kívül volt - kívánták üzletté, illetve altiszti lakássá átalakítani az épület délkeleti sarkában (a karzatlépcsővel átellenben). Mivel a mérnöki hivatal ellenezte, a tanács elvetette a javaslatot.

Egy 1905-ös átalakításról csak onnan tudunk, hogy Ivó Lajos kőműves három évvel később visszakapta 100 forint biztosítékát. Arra nézve, hogy mit csinált, nem találtunk adatot. 1910/11-ből a csatornahálózat megújításáról tudunk.

Egyetlen tartós probléma jelentkezett a csarnok fennállásának első két évtizedében, mégpedig a süllyeszthető fa kapuké, melyeket már 1901-ben elkopottnak, gyökeres javítást igénylőnek mondtak, s Berkes Kálmánnal reparáltattak. 1907-ben bádoggal burkolták őket, de már a következő évben gond volt a működésükkel. Végül 1911-ben összetolható rácsos vaskapura cserélték ki őket, melyeket Grundman Rezső lakatos készített 3200 koronáért.

A következő évtizedekből kisebb átalakításokra utaló adatokkal sem rendelkezünk, nagyobb pedig valószínűleg föl sem merült. Fennállásának ötödik évtizedében a csarnok a hanyatlás jeleit mutatta: csak 86 árus működött benne, a csarnoki felhozatalnak pedig mindössze 3 %-a irányult ide (összevetésképpen: a Hunyadi téribe 13 %).

Az utolsó félévszázad eseményeiről semmilyen archívumi anyag nem került elő, az ekkor történt beavatkozásokat a csarnok mostani állapota tükrözi. Az általánosan leromlott állapot mellett a zöldségáru-hely szigetek ronda bódékkal való megépítése a legfeltűnőbb, ugyanakkor más építményt nem helyeztek el a csarnoktérben. Ha leromlottan is, de nagyjában-egészében az eredeti architektúrát mutatja.

A Hold utcai csarnok országos szintű műemléki védettséggel nem rendelkezik. Ennek oka, hogy a mérnöképítészet alkotásait sokáig nem ítélték védelemre méltónak, megtartandó értéknek. A korszak egészének rehabilitációja és a műemlékvédelmi szemlélet megváltozása kellett ahhoz, hogy a figyelem e korszak ilyen jellegű alkotásai felé forduljon.

Mivel elsősorban Budapesten vannak nagy számban és bírnak jelentős értékkel, először a fővárosi helyi védelmet megteremtő 1974-es 925/74. sz. VB. határozat vett fel jelentős számban ilyen jellegű és korú alkotásokat a védett épületek listájára. A Hold utcai csarnok 1982-ben került rá föl, és a jelenleg kidolgozás alatt álló, helyi védettségű értékeket tartalmazó jegyzékben is szerepel. Az épület rendelkezik olyan értékekkel, melyek alapján, valamint a korszak átértékelése következtében érett a műemlék jellegű besorolásra.

2013-ban a tanyafejlesztésre kiírt minisztériumi pályázatból a legnagyobb összeget az V. kerület nyerte el. Négy pályázatból összesen 226 millió forintot szerzett a belváros a Hold utcai csarnok felújítására. Az önkormányzat magyarázata szerint az egyébként jó állapotú, felújított épületre azért fordítják a tanyafejlesztési forrásokat, hogy a kistermelők piachoz, belvárosi vevőkhöz juttatását segítsék.

2014. április elejére elkészültek a munkálatokkal, bár átadást, megnyitót nem szerveztek. Az épületen első ránézésre nehéz felfedezni bármi változást. A korábban is jó állapotú homlokzathoz nem kellett nyúlni. Lecserélték viszont a bejáratot, most már automata ajtón lehet bejutni a csarnokba. A földszinten az árusító helyek között látássérültek számára vezetősávot raktak le, új járólapot tettek a padlóra. Most már van Braille-írásos térkép a standok elhelyezkedéséről.

A felújítás utáni hetekben a csarnokban alig akadt vevő, s nagyjából csak egy hentes, egy pék, két-három zöldséges és a hosszú évek óta itt működő kínai kifőzde várja csak az erre tévedőket. Hiába nevezték át a csarnokot Belvárosi Piaccá, a kínálat és az árak nem különböznek egy hétköznapi zöldségesétől vagy húsboltétól.

Hold utcai vásárcsarnok

V. kerület, Lipótváros, Hold utca 13.

Képek

Térkép

Adatok

Megközelítése

Ajánlott cikkek