A jelenlegi Központi Városháza volt eredetileg az Invalidusok-háza, mely Széchenyi György esztergomi érsek alapítványából épült. A négyudvarosra tervezett, hatalmas épületkomplexum a török háborúban rokkanttá vált 4000 katonának nyújtott volna otthont, ám a palota Károly körút felöli szárnyának teljes kiépítését az akkor még meglévő pesti városfal akadályozta. Az alapozáshoz 1716-ban, Fortunato de Prati kamarai mérnök tervei szerint kezdtek. Az építkezés azonban csak 1724-ben vett nagyobb lendületet, amikor a munkálatok irányításával Anton Erhard Martinellit bízták meg.

AJÁNLÓ

Az itáliai barokk építészeten iskolázott mester bécsi és prágai előképek hatására olyan tetszetős homlokzatot tervezett, melyet később Mária Terézia szebbnek talált a maga schönbrunni palotájánál. A városház utcai épületszárny végül 1747-re készült el. II. József az invalidusokat átköltöztette Nagyszombatba, és 1783-ban gránátos-kaszárnyává alakították, az alapító III. Károlyról Károly-kaszárnya néven. 1894-ben a főváros városháza céljára vásárolta meg és Hegedűs Ármin építésszel hivatal céljaira alakíttatta át. A 189 méter hosszú, háromemeletes, öt-rizalitos főhomlokzat jelenlegi formájában meglehetősen egyszerű. Eredetileg azonban három oromattikáját is szobrok díszítették. A kapukat, a császári sast és a középső, egykori kápolnába vezető kapu allegórikus szobrait Johann Christop Mader bécsi szobrász faragta. A hajdani kápolnát II. József szüntette meg, majd belsejét vízszintes födémekkel három szintre osztották. Egykori szerepére már csak apró tornya emlékeztet. Figyelmet érdemelnek a szélső hármas kapuzatok feletti domborművek, melyek közül a Szervita tér felőliek III. Károly tengeri utazásaira, a déli kapuk felett lévők pedig Savoyai Jenő Győzelmeire emlékeztetnek. A Buda címerpajzsát tartó, sisakos, dárdás istennő Budapest egyik jelképe lett.

* Invalidus - Rokkant, munkaképtelen, elaggott, hadirokkant ember.

Széchényi György esztergomi érsek, fiatal férfikorában özvegy édesanyjával együtt lakott a török megszállás alatt lévő budai várban. Az 1686-os felszabadulás örömére 30.000 forint adományt adott a falak felújítására, valamint 130.000 forintot a kapuk fenntartására. 1687. március 19-én 317.000 forint értékű birtokot adományozott a jezsuita rendnek rendház építésére, valamint az általuk vezetett szeminárium létesítésére. E napon adományozott 20.000 forintot a kapucinusoknak is, hogy azok Budán vagy Pesten zárdát alapítsanak. 1690. február 17-én kelt negyedik végrendeletében vágbesztercei birtokát egy Budán felállítandó kórházra testálta, amelyet az 1692. január 15-én keltezett ötödik végrendeletében úgy módosított, hogy a kórház ne Budán, hanem Pesten legyen felépítve.

1692. január 24-ei alapítólevelében a török uralom alóli felszabadító harcokban megbetegedett, lebénult, megsebesült és lerokkant katonák számára olyan katonai kórház szervezésére gondol, amelyben származásra való tekintet nélkül bárki ellátásban részesülhet. Erre -központi fekvése miatt - Pest városát találja a legalkalmasabbnak. A cél érdekében a vágbesztercei, csejtei és beckói birtokainak minden hasznát e pesti kórház építésére szánja azzal a kikötéssel, hogy e birtokok visszaváltása esetén is a megváltás összege - 6%-os kamatlábbal - kizárólagosan a pesti kórház céljaira legyen költhető. Erre I. József király pártfogását is kéri.

Széchenyi György esztergomi érsek
(1605–1695)

Széchenyi György nem érhette meg a pesti kórház építésének a kezdeteit, mert 1695. február 18-án meghalt. Halála után húsz évvel indult csak meg az építés előkészítése, mikor is az udvari tanács felkarolta az ügyet a veszedelmesen megszaporodott hadirokkantak miatt.

Az alapítvány működését hat pontban szabályozza:

1 - a felügyeletet mindenkor az esztergomi érsek és az esztergomi káptalan látja el. A káptalan a kórház élére a gazdálkodáshoz értő főnököt válasszon évi 300 forint tiszteletdíjjal, aki a helytelen gazdálkodásból eredő károkat a saját és a káptalan vagyonából köteles megtéríteni;

2 - a szegények felvétele az esztergomi káptalan engedélyével történhet;

3 - az Egyház vagy a Haza ellenségeivel, különösen a törökkel folytatott háború idején mások mellőzésével lehetőleg a császári és királyi táborok beteg, megsebesült katonái felekezeti s nemzetiségi különbség nélkül részesüljenek a kórház jótéteményeiben mindaddig, amíg teljes harcképességüket vagy egészségüket visszanyerik;

4 - a kórháznak legyen szent György katona és vértanú tiszteletére felszentelt kápolnája a kórház lakóinak lelki épülése céljából tartandó istentiszteletek számára, amelyeket egy áldozár végezzen évi száz forint meg tisztességes étkezés és lakás ellenében;

5 - a naponkénti ájtatosságoknak meg istentiszteleteknek, a bentlakók évszakonkénti gyónásának és áldozásának a rendjét megállapítván, mindennemű bűnözést szigorúan meggátolni, a bűnözésre vezető henyélést megfelelő foglalkoztatással megszüntetni kívánja, kötelezővé téve a menház megalkotandó életrendjének pontos betartását;

6 - az esztergomi káptalant esküszegés terhe alatt arra kötelezi, hogy ez alapítvány jövedelmeit semmiféle ürügy alatt másra fel ne használhassa, mint egyedül a szegények istápolására; érseki székben következő utódait pedig az Isten ítélőszékéhez való fellebbezéssel kéri, hogy mindenkor alapítványa szellemében járjanak el.

A Habsburg-dinasztia nagybirodalmi politikája Buda felszabadítása után is folytatódott. A törökök elleni felmentő harcok sorozata, a spanyol örökösödési háború, a Rákóczi szabadságharc, a rajnai és belga hadviselés, és a lengyel örökösödési háború óriási katonai tömegeket mozgatott meg, amelyek miatt egyre nőtt a hajléktalanul kóborló, fosztogató, betegségeket terjesztő katonák és civilek okozta problémák száma. E tömegek veszélyeztették a közbiztonságot és a közegészségügynek is állandó fejtörést okoztak. A haditanács állandó pénzhiánnyal küszködve képtelen volt megoldani a rendteremtés feladatát.

Keresztély Ágost szász herceg, esztergomi prímás a mind több panasz miatt 1715-ben felhívta az udvari tanács figyelmét Széchenyi György alapítványára, amelynek első paragrafusában a megboldogult prímás egy Pesten felállítandó katonai kórház vagyonának az ellenőrzéséhez az udvari kamara s a haditanács egy-egy megbízott-jának a delegálását is elhatározta.

Az udvari haditanács számot vetve e nagy összegű alapítvánnyal és más meglevő, vagy idővel megszerezhető jövedelmi források felhasználásával, Regal Miksa Lajos altábornagyot, a budai vár akkori prefektusát utasította, hogy egy építendő kórház számára alkalmas telket keressen Pest város belső területén. Regal csakhamar az általa megfelelőnek gondolt telek rajzát Hölbling János budai építőmesterrel csináltatta meg és június 4-én e vázlatot véleményező jelentés kíséretében megküldte a Bécsben székelő udvari haditanácsnak.

Regal jelentésében Pest városának ama területét ajánlotta megvételre, amelyet a Szervita utca (ma Városház utca), a Hatvani utca (ma Kossuth Lajos utca), az Újvilág utca (ma Semmelweis utca), a vármegyeháza s ennek háta mögött egy üresen álló telek övezett; e trapéz alakú telek legnagyobb része Pöckh főkomisszárius tulajdonát képezte néhány lakható szobával, kisebbik darabján pedig városi tulajdont alkotó vendéglőépület állott. Regal az egész telket betöltő épületre gondolt, amely főhomlokzatával a Hatvani utcára, illetőleg ez utca másik oldalán levő ferencrendiek és a polgári kórház telkeire nézett volna; a vármegyeháza háta mögött elterülő üres telket viszont a körház kertjének szánta.

Ajánlatát azzal indokolta, hogy e telek kútjai jó minőségű vizet rejtenek, levegője egészséges, a város végén szinte elkülönítve áll, ami egyrészt nem veszélyezteti a városi polgárság egészségi viszonyait, másrészt pedig a kórház betegeinek minden fáradtság nélkül módjukban állana a szomszédos Hatvani kapun kívül fekvő terület friss levegőjének az élvezése, amely terület sétálásra alkalmas.

Ez a telek eleinte a haditanács tetszésével is találkozott, amire Regal megbízta Hölblinget a reá építendő kórház tervének a felvázolásával és alkudozásba lépett a telek tulajdonosaival annak megvétele céljából. A haditanács folytatólagos utasításokkal látta el Regalt, hogy egyrészt nyomja le a telek magas eladás-vételi árát, másrészt pedig a kórházat a telek arányainak legcélszerűbb kihasználásával lehetőleg 2000 ember befogadására, a termeket 20-30 személy elhelyezésére alkalmasnak terveztesse. Hölblinggel, viszont telektakarékossági szempontból a kórházban építendő kápolna arányait ne mérje az összes lakó teljes számához, hogy az ne csökkentse a kórház befogadóképességét és végül, ha szükségét érzi, a tanács Fortunato de Prati kamarai mérnököt küldi majd segítségül. Prati július folyamán hivatalos küldetéssel érkezett Bécsből Budára, akire itt a felmentő ostromban rommá lőtt régi királyi palota helyére új királyi palotának a megtervezése várakozott.

Mivel azonban Regal nem tudta lealkudni a telek árát és amaz sem bizonyult elég terjedelmesnek ilyen arányú kórház felépítésére, így Hölblinget áthelyezték Szegedre majd Bajára az ott folyó katonai célú épületek munkálatai végett. Prati eközben Pest azon részét hozta fel az építkezés új helyszínéül, amely északra terült el a város keleti faláig terjedve. A terület a Városház utca és a várfal között feküdt, melynek területén egy templommá alakított török mecset, egy temető és egy hatalmas üres telek állt huszonegy tulajdonos birtokában.

Ezek és más magántulajdonban levő kisebb telkek e szabálytalan ötszögű terület déli részét foglalták el az egésznek - körülbelül háromötödét alkotva -, míg az északi kétötöd telekrész északkeleti nagyobb tagját a város birtokolta s északnyugati kisebb tagjának pedig a szervita atyák voltak a tulajdonosai a rajta levő kőfallal bekerített mecset-templommal.

A lajstromozás becslési áraiból következtetve valószínű, hogy e telek nagyrészt mesteremberek, iparosok tulajdonát képező magánházai szerény igényűek lehettek és kisajátításuk nem veszélyeztetett, illetőleg későbbi lebontásuk aligha semmisített meg nevezetesebb művelődéstörténeti vagy művészettörténeti becsű emléket.

De már a telek északnyugati sarkában álló mecset-templom, amelynek négyszögű kőfal-kerítése kijáratával a Szervita utcába vágódott, bizonyosan kiválóbb jelentőséggel rendelkezett úgy művelődés- mint művészettörténetileg. A jelek szerint ezen a helyen állott eredetileg a johannita ispotályos lovagok XV. század elején keletkezhetett Szent Miklós templomának és konventjének nagyobb épületkomplexuma, amelynek egyik része a török hódoltság idején fallal körülvett fő- vagy nagymecsetté alakíttathatott át. Ezt a kőfallal övezett mecsetet ideiglenes templomul és a szomszédos házat ideiglenes rezidenciául 1688 november 13-án kelt legfelsőbb parancs alapján a szervita atyák vették birtokukba. Ez a mecset, amelyet némi tatarozás és átalakítás után sekrestyével bővítve templomul használtak, azonos azzal a pesti mecsettel, amelynek képét az idősebb Johann Bernhatd Fischer von Erlach örökítette meg Entwurff-jában (Entwurff einer Historischen Architectur), amint azt e pesti mecsetről a Prati által 1717-ben készített sematikus alaprajz és Johann Matthei századosmérnök által 1722-ben délnyugat felől vázolt felvétel szembetűnően igazolja részletesebb vizsgálat után.

Pest és Buda 1728-ban (részlet L. F. Rosenfelt szépiavázlatából / Kriegsarchivum; Vienna)
(A budai Várhegyről nézve ábrázolja Pest városát, s ezért különösen a város északi részének a rajza mondható részleteiben is a leghívebbnek. Nézőpontja lehetőséget nyújtott neki ahhoz, hogy művészi szándékait a pontos ábrázolással szerencsésen összeegyeztesse. Mindezen túl látképe különösen érdekes azért is, mert az Invalidusok Háza telkét még üresnek ábrázolja, s a pesti templomok egy részét még dzsáminak)

A nyilvánvalóan lényegtelen eltérések onnan erednek, hogy Fischernek Benjámin Kenckel által metszett mecsetje még magán viseli a török korabeli eredeti állapotnak paradigmaszerű sértetlenségét úgy egészében, mint részleteiben, viszont e mintaszerű részletpontossággal szemben - nem szólva Pratinak részleteket nélkülöző alaprajzáról -, Matthei felvétele már a szerviták által átalakított és mindenesetre leegyszerűsített alakjában vázolja a mecset-templomot, amely azonban úgy alaprajzában, mint négyszögű kőfal kerítésében, továbbá minaretjének elhelyezésében, kupolája alakjában és egész külső megjelenésének jellegzetesebb vonásaiban, profiljában meg sziluettjében és végül arányaiban teljesen hasonlónak, illetőleg azonosnak hat az Entwurff-beli metszett mecsettel.

Ehhez a művészettörténetileg is értékes meg érdekes mecset-templomhoz a szerviták szuperiora a császári parancs utasítására hivatkozva a budavári katonai prefektustól új klastrom és templom céljára a mecset-templom és a várfal között lévő területet kérelmezte, amelyet 1690 október elsején Venerio Ceresola császári építész ki is mért a szerviták számára tizenkét ölnyi szabad közt hagyva a telek keleti oldalán a városfal mentén. Az így északon és keleten hosszúkás szabálytalan négyszöggé kibővített terület sarkait a szuperior fakeresztekkel jelölte meg. Ettől a negyedszázadon át birtokolt területtől a mecset-templom és az azt övező temető kivételével a szerviták 1715 július 17-én szerződésileg megváltak Pest városa javára, amely viszont cserébe két házat engedett át, illetőleg megvásárolt rezidenciájuk mellett a szerviták építendő kolostora és temploma számára.

Az adás-vételi alkudozások folyamán Regal, Prati és Hölbling is készített a területre egy-egy kórháztervet. A haditanács 1716. március 11-én Prati tervének a kivitelezése mellett döntött, melynek vezetésével is a tervezőt bízta meg. Ezzel Prati nem csak a budai királyi palota, de az invialidus-ház tervezője és kivitelezője is lett.

Regal május 28-án adás-vételi szerződést kötött a városi tanáccsal, amelyben lekötötték a mecset-templom és temető kivételével szánt 4850 forintnyi vételárat, melyet készpénzben fizetnek meg, valamint e telkekre építendő kórház a város falán kívül ahhoz tartozó kerttel együtt kivétetik a város joghatósága alól és pedig örök időkre. A szerződésbe foglalták még, hogy a kórház saját kertjeiben és sütödéjében csak a falakon belül lakók részére termelhet és készíthet élelmet, valamint az eladók egészen a kórház építésének megkezdéséig a házaikban lakhatnak annak ellenére, hogy az ingatlanuk értékét már megkapták.

Május 29-én két mérnök a város bírája és szindikátusa jelenlétében kijelölte a kórházépület helyét, és megkezdték az alapkő letételének előkészületeit. Tették ezt annak ellenére, hogy a mecset-templom és a temető területének a megváltására még nem született egyezség.

A pesti szerviták naplókönyve szerint 1716. augusztus 2-án délelőtt kilenckor Prati és Hölbling elhelyezte az invalidus-ház alapkövét, amelybe néhány relikviát helyezett el a szerviták szuperiora s megáldotta azt. Ennek nyomán megindult az alapozás, azonban lassú menetben, mert a Prati-féle terv még állandó megbeszélés és módosítás alatt állt. Azonban a tél beálltával pénzhiány miatt a munkálatok teljesen leálltak.

A tavaszi munkakezdést hátráltatta a mecset-templom és temető megváltásának elhúzódása, mert a tárgyalások folyamán a szerviták rezidenciájukat az utca felett ívben emelkedő viaduktszerű gyalogjáró útján kívánta összekötni az épületet a mecset-templommal. Ennek építésébe részint költség-kímélésből, részint az invalidus-ház főhomlokzatának esztétikai hátránya miatt nem egyezett bele Regal; e gyalogjáró elejtésével a szuperior az invalidus-házban oly nagyobbszerű templom építését hozta javaslatba, hogy abban a szerviták minden vallási, ájtatossági s plébániai funkciójukat végezhessék, amit viszont Regal váltig ellenzett a kórház leendő betegei szempontjából, hogy azok nyugalmát ne zavarja a középen elhelyezendő kápolnában való gyakori orgonázás, énekszó meg zsolozsmázás.

E viták közben Regal a törökellenes háborúk végett a déli határvidékre utazott, ahol is Péterváradnál váratlanul elhunyt. A haditanács hatalmas engedményeket téve végül 1717. május 18-án megegyezett a szervitákkal: a haditanács 2000 forintért megvásárolja a mecset-templomot és annak várfallal körbevett temetőjét, amelynek kő anyagát a szerviták felhasználhatják új templomuk építéséhez, valamint addig használhatják a mecset-templomot szertartásaikra, amíg az új templom fel nem épül. Utolsóként a haditanács abba is beleegyezett, hogy a szerviták az invalidus-házban lelkészi adminisztráció céljára helyiséget kapjanak.

Mivel a szerviták a szerződés alapján az új templom felépüléséig használhatták a mecset-templomot, így annak bontásáig veszélyben állt az invalidus-ház északi homlokzatának építése.

Prati arra törekedett, hogy mielőbb tető alá hozza a főépületet, amelynek kápolnáját a módosított tervek szerint teljes terjedelemben építhetné fel. Mivel a haditanács egészen szeptemberig nem válaszolt kérésére, így annak alapozását jóváhagyott terv nélkül kezdte meg.

A budai várkapitány a haditanács részére elküldött augusztus végi jelentése szerint Prati, a néhai Regal utasítása alapján áprilistól kezdve folytatta az előző évben megkezdett alapozást az egész épületre kiterjedően, hogy az alapfalak mielőbbi kiépítésével gátat vessen az alapokon belül felhalmozott építőanyag és szerszámok elidegenítésének. Ez az alapozási munka legfőképp a telek északi sarkára szorítkozott, ahol a korábban felépített falhosszt még 26 ölnyivel meghosszabbította. Ezt a földszinti ablakok magasságáig emelte. Mivel azonban a mecset-templom a további falazás útjában állt, így azt kihagyva további 20 ölnyi hosszban alapfalat épített. Az építés lassan haladt, amely nem csak a kevés munkással volt magyarázható, hanem mert az alapfalakat vastagabbra építették.

Augusztustól az alapozást Hölbling vette át, aki tervet dolgozott ki arra nézve, hogy a haditanács által kifogásolt alapozás vastagságát mennyivel szűkebb méretben lehetne folytatni. 1718. tavaszától immár vékonyabb falazással folytatódott az építkezés, amit a haditanács még mindig sokallt. Ezt Hölbling azzal hárította, hogy a pesti homokos talaj indokolttá teszi az erősebb alapozást.

1719. áprilisában a haditanács engedélyezte a Hölbling által javasolt falvastagság kivitelezését, de pénzhiány miatt az építkezés augusztusban ismét leállt. Hölbling a falazásért 305, Prati évi járandóságért 300, míg Rupert kőfaragó mester 30 forintot kapott.

Csak 1720. augusztusában indulhatott meg újra az építkezés, amelyre a haditanács 2000 forintot biztosított. 1721-ben is csak vontatottan haladt a munka, annak ellenére, hogy gróf Henrik József budai városparancsnok többször is megsürgette azt. Júliusban például panaszkodva jelentette a haditanácsnak, hogy a megrendelt épületfát sem tudják kifizetni (100 forint), így az építést kénytelenek leállítani.

1722-ben a gróf Keresztély Ágost hercegprímásnál szorgalmazta, hogy az a Széchenyi-féle alapítványból kiadós összeget bocsásson az építés folytatására. Szeptemberi jelentéséből tudjuk, hogy ekkor az épület északi, nyugati s déli 260 ölnyi hosszú külső falai a közbeeső mecset-templom kivételével egészen a városfalig 13 lábnyira emelkednek a föld színe fölött. A főhomlokzatnak azonban a vármegyeháza felé eső sarkán a falak már szobákat körülzárva, az első emelet ablakainak a magasságában állnak, és e szárnyrésznek megfelelő udvari folyosó pillérei is hevederívestül az első emeletig készek. Levelében megemlítette, hogy az alapítók szándékával ellenkezik e tétlenség, s a maga részéről azt ajánlja, hogy az építkezés céljaira felállított téglaégetőkből minél több tégla értékesít-tessék az építkezési pénztár javára, valamint a szerviták szerződéses követelésének a kiegyenlítését, s az írnokok évi javadalmának a kifizetését függesszék fel egy időre. Végül a városkapitány azért is kéri a szükséges pénz előteremtését, mert a magukban álló falak az eső és a hideg hatására folyamatosan romlanak.

1723. júniusában Henrik József gróf levelére válaszolva Keresztély Ágost kimutatást küldött a Széchenyi-féle alapítvány vagyoni állásáról. A levelezésnek sikerült az udvari haditanács leghatal-masabb tényezőjének, a hadvezéri hírnév tetőfokán álló Savoyai Jenő hercegnek a teljes érdeklődését is felkeltenie. Maga onnan tudott az építkezés körüli áldatlan állapotokról, hogy a Csepel-szigeten és Ráckevén is állott birtoka, s amúgy is többször utazott keresztül Pesten és Budán.

Utasítására a haditanács számba vette az erre a célra számításba vehető alapítványokat és gyűjthető összegeket, mert a Széchenyi-féle alapítvány forintjait már elköltötték a pozsonyi és pesti kórházak építkezéseire és ezek fenntartására.

Miután az invalidus-ügy rendezésének sürgősségét az elvadult közbiztonsági s megfertőzött közegészségi viszonyok kényszerítő hatása alatt általánosan elismerte a haditanács, Savoyai Jenő herceg 1724 márciusában oly értelmű előterjesztést tett III. Károly császár-királynak, hogy Pesten, mint központi fekvésű városban, az összes örökös tartományok rokkant-alapítványainak a felhasználásával létesüljön egy egyetemes invalidus-ház.

Az előterjesztést az uralkodó március 23-án elfogadta, de a cseh és az osztrák kancellár ellene foglalt állást, mert úgy gondolták, hogy Prágában és Bécsben külön invalidus-ház kell, hogy épüljön az ottani betegek számára. Savoyai herceg ösztönzésére gyűjtés indult egy pesti invalidus-ház építésére, amely a cseh és osztrák álláspont miatt részben megfeneklett, mindazonáltal viszont az építkezés tovább-vitelének az ügye az udvari haditanács érdeklődésének a homlok-terébe lépett. Csak évek múltán sikerült összegyűjteni a szükséges tőkét (közel 600.000 forint), 1727. novemberében a haditanács úgy döntött, hogy ezentúl a pesti invalidus-ház továbbépítését a saját választott bizottsága útján közvetlenül Bécsből fogja irányítani, s a budai katonai várparancsnokságnak csak ellenőrző szerepet hagy. A Prati-féle építkezés felülvizsgálatát és a jövő teendőit ezzel rábízta Martinelli Antal Erhard (Anton Erhard Martinelli) építőmesterre.

Martinelli, miután beutazta Pestet és megvizsgálta az eddig építési eredményeket, 1727. december 24-én Bécsben terjedelmes jelentésben vázolta fel a haditanács részére a lehetőségeket. Jelentése szerint a falakat kissé leromlottan ugyan, de ugyanabban az állapotban találta, mint ahogy azt öt évvel ezelőtt Hölbling munkája hagyta. Mivel Martinelli vázlata mára elkallódott, így csupán L. F. de Rosenfelt császári mérnökszázados Pest-Buda városáról 1728-ban készített szépiavázlatú vedutájának a pesti részlete ad némi támpontot az építkezés állásáról.

Martinelli szerint az első emeletig kész déli sarokban egy évnyi építési munkával 150-200 ember lesz elhelyezhető, továbbá az északkeleti sarkon kívül, de a városfalon belül pedig négy polgári házból álló telek megvásárlását ajánlotta, amelyre ő a gazdasági melléképületek felállítását szánta. Ezután hozzálátott a - mára 4000 főt befogadó - invalidus-ház elhelyezését célzó rokkantház tervének az elkészítéséhez a Prati-féle alapokon belül. Az uralkodó 1728. május 24-én a terveket elfogadta, így megindulhatott az építkezés.

IMP. CAROLUS. VI. S. A. PP. HANC. MOLEM. CONDIDIT.
AD. SERVANDOS. MILITES. SENIÖ. MORBIS.
VULNERIBUS. CONFECTOS.
A. S. MDCCXXVIII.
A főhomlokzat középoromattikájába később faragott felirat szavai

Ez a felirat, amely VI. Károly császárt örökíti meg az invalidus-ház alapítójául, magában rejti az uralkodónak ama jóindulatát, amellyel ő megengedte, hogy különböző alapítványokat, hagyatékokat, gyűjtéseket, gazdátlanul maradt összegeket fordíthasson a haditanács bizottsága a pesti invalidus-ház céljaira. Mert hiszen a Széchényi-féle 157.000 forintnyi alapítványon kívül, amely magában már korántsem lett volna elegendő ilyen nagyszabású intézmény létesítésére s fenntartására, az uralkodó kegyéből még vagy húsz pénzforrás jutott ennek a célnak, amely pénzforrások közt a máltai keresztesrend 23.000, Miksa hannoveri herceg hagyatéka 125.000, lichtenstein Erasmus herceg alapítványa 6000, a Houchín-féle alapítvány 5.000, Sack ezredes alapítványa 36.000, a hadseregben külön e célra gyűjtött havi krajcárokból és család nélkül elhunyt tisztek hagyatékából származó alap 147.766 forinttal szerepel. Mindez összegek kiegészítve kisebb összegű alapítványokkal, jövedelmekkel és a tőkék kamataival, 587.494 rajnai forintnyi tőkére emelkedtek.

Miután elfogadták Martinellit az építkezés tervezőjének és kivitelezőjének, megfelelő kőbányát szerezve és még két új téglaégetőt állítva, 1729-ben Bécsből rendelt kőművesekkel folytatódhatott az immáron hét éve álló építkezés.

Az épület délnyugati sarkának egy része már szeptemberben lakhatóvá vált, ahová Érsekújvárról 300 rokkant nyomban át is költözött. E lakóknak a haditanács zsoldként külön rézpénzt veretett, amit csak a ház falain belül lehetett elkölteni. Ezen érméket  Antonio Maria de Genaro érmekészítő véste.

1730-ban az építkezésre a vármegyeháza által közmunkára ítélt rabokat küldtek. Az anyagi erőforrások rendezésével és a rokkantak testi-lelki gondozásával egy időben a haditanács bizottsága az invalidus-ház belső szervezetére, berendezésére s lakói életének minden- mozzanatára kiterjeszkedő szigorú szabályzatot dolgozott ki augusztus hóban életbelépő érvénnyel, amelyet csakhamar pallosjoggal tetézett. Ebben az évben már annyira előrehaladt az építés, hogy a háromemeletes főhomlokzat déli szárnya orom-attikájának kétfejű császári sasát és négy allegorikus kőszobrát Johann Christoph Mader bécsi szobrász őszre elkészítette.

1732-ben is szakadatlanul folyt az építkezés, amelynek még mindig útjában állt a mecset-templom. Ebből ez év augusztus 22-én költöztek ki a szerviták, de a templom még így sem volt bontható, mivel az invalidus-ház középső épülettraktusába tervezett templom még építés alatt állt. A szerviták részére emelt Klauzurás-lakosztály év végére elkészült.

1733-ban a déli épületszárny városfal felé eső végébe beköltözött az Irgalmas-rend. Gyógyszertáruk és laboratóriumuk az invalidus-ház főhomlokzatának déli szárnyának földszintjén kapott helyet.

Az irgalmasok kórházi hivatásukkal kapcsolatban fokozott figyelmet fordítottak az invalidus-ház környékének a tisztaságára s ezért felvetődött egy nagyobb-szerű csatornának a terve, amely az invalidus-házból a Dunáig vezetett volna. Júniusban Martinelli is magának érezte a csatorna ügyét, így ő is mellette foglalt állást, azonban úgy a városon keresztülvezető, mint pedig a Matthei budai mérnökszázados által decemberben vázolt és Pest városa körül hajózható csatorna létesítése is abbamaradt. Közben elkezdődött az északi és déli szárnyakat összekötő traktus építése is.

1734-re Martinelli elkészítette a főhomlokzat középső orom-attikájának, a templom főoltárának és szószékének a terveit és költségvetéseit is. Így 1735 február 6-án a főhomlokzat négy allegorikus kőszobrát, kétfejű császári kősasát, továbbá a főoltár Szent Flórián, Szent György, Szent Sebestyén és Szent Mór faszobrait és a szószék faplasztikáját Johann Thenny bécsi szobrász, a főoltár és a szószék famodelljét Wenzel Matiegowsky bécsi műasztalos, a főoltár és a szószék festését és aranyozását Joseph Oblasser bécsi festő vállalta kivitelezni.

Ezen év március 22-én utasították a rokkantakat, hogy mivel a mecset-templom már-már összedől, oly roskatag, a szomszédos szervita templomban tartsák meg istentiszteleteiket addig, amíg az invalidus-ház saját temploma fel nem épül. Egyúttal megkezdték a mecset-templom lebontását is, amely eddig akadályozta az invalidus-ház északi szárnyának a felépítését.

Az év áprilisában szerződést kötöttek Antonio Caietano Bussi bécsi stukkószobrásszal, majd elfogadták Zechenter Antal budai ágyú- és harangöntő mesternek az invalidus-ház tornyocskájában elhelyez-endő, reliefekkel ékes három harangjának a terveit. Májusban szerződtették le Johann Stephan bécsi asztalosmestert a gyóntatószék és a sekrestyei szekrény elkészítésére.

Martinelli egyidejűleg a harangok öntésére s a toronytető sisakjának a fedésére törött hadirezet kérelmezett, amit Savoyai herceg július folyamán engedélyezett, szeptemberben pedig Christian Brethauer bécsi órásmesternél megrendelte a toronyba való órát.

A templomot 1735. október 23-án szentelték fel, s tartották meg az első istentiszteletet az invalidusok számára.

Télbe fordult már az idő, mire a templom stukkó-ornamenseinek és a szükségelt rézmennyiségnek utolsó küldeményei Pestre érkeztek. Azonban Pesten a beszállított rézanyag egy részének lába kelt; a gyanú néhány napszámosra és pesti lakosra terelte a hatóság figyelmét. A hatósági vizsgálat megejtése, amely 1736 januárjába húzódott át, hátráltatta a toronysisak befejezését. Míg a rézanyag ügye tisztázódott, a bizottság január 22-én Michael Gotthart Unterhueber bécsi aranyművesnél megrendelte a templom számára való arany-ezüst kegyszerek, kelyhek, szentségtartó, tömjénező elkészítését.

Tavasszal pedig a főhomlokzat északi szárnyának a lebontott mecset-templom helyén való befejezése került sorra. A főhomlokzat befejezett részén május-június folyamán helyezte el Thenny szobrász a középső orom-attika négy allegorikus kőszobrát. Ekkor készülhetett ez orom-attika latin szövegű felirata is.

E nyáron készült el a főhomlokzat középső oszlopos kapuzata is, amely az invalidus-ház templomába vezetett; e bejárat tympanonjába eredetileg a kétfejű császári sas kőszobrát tervezték, de mivel a szobrász a tympanon mezejénél nagyobb méretűre faragta azt, helyette a Martinelli rézből készült, sugaraktól övezett Istenszemét helyeztette, amely egyúttal jelezte e kapu templomba vezető hivatását.

A feleslegessé vált sas kőszobra az invalidus-ház nyugat-keleti középtengelye irányában áttört városfal kapuja fölé helyeztetett és pedig, amint az egykorú jelentés mondja, azért, hogy benne a vásárokra errefelé jövő-menő idegenek az invalidus-ház hátulján is láthassák meg és tisztelhessék a császári kegyelmes házat.

Az invalidus-ház hátulsó része ugyanis Pest városát övező falig terjedt, amely városfal ezen a szakaszon a Krautschneider-rondellától megtörve északnyugati irányban haladt fölfelé a Zsidó piactól övezett városfal sarkáig. Ezen szakaszon, a városfalon belül, annak falazatára támaszkodva épültek az invalidus-ház ideiglenes gazdasági melléképületei s e gazdasági épületek között a Rómer-féle Krautschneider-rondellától északra nyílt az invalidus-háznak a városfalon átvezető kapuja.

Ezen a szakaszon a városfal mentén húzódó külső városárkot ebben az esztendőben betemettette az invalidus-ház vezetősége, hogy temetőjét kibővíthesse és, hogy tűzifa lerakodót létesíthessen. De betemettette azért is, hogy a városárokban felgyülemlett szemét szagától mentesítse a mellette emelkedő kórterem és irgalmas-rezidencia lakóit annál is inkább, mivel a szemét, az esővíz és egyéb szenny levezetésére az invalidus-ház minden udvarából földalatti elvezető csatornák építése lett tervbe véve a jövő év végrehajtandó feladatai közé.

1737-ben jelent meg Bél Mátyásnak az új Magyarországot ismertető monumentális műve, amelyben ő a város épületei fölé emelkedő hatalmas tömegű invalidus-házat, ha az teljesen kiépül, a világhíres párizsi invalidus-palota versenytársául állítja. Műve mellékletéül Pest és Buda város széles vedutájának nagyméretű képét nyújtja, amelyet Mikoviny Sámuel valószínűleg az előző évben a helyszínen rajzolt.

Pest látképe 1737 körül
Johann Adam Schmutzer (1680-1739) rézmetszete Mikoviny Sámuel rajza után
(Mikoviny Magyarország megyénkénti felmérését Bél Mátyás Notitiájához – Magyarország megyénkénti történeti és földrajzi ismertetéséhez – kapcsolódóan kezdte meg)

Az eredeti metszet

Mikor Martinelli befejezte az északi szárny építését, az építkezés szó szerint a pesti városfalba ütközött. A tervek szerint az épület kívülről zárt négyszögű, belülről keresztszárnyakkal négy udvart befogó épülettömeget alkot, amelyen a gazdasági melléképületek az invalidus-házon kívül, a városfal túlsó oldalán épültek volna. A haditanács ennek megfelelően szerette volna megkapni a városfalon kívüli területeket is, ami természetesen a városfal bontásával járt volna, de a városi tanács ehhez nem járult hozzá, mert nem akarta így elveszíteni a félkörben övező városfal erőd jellegét, s ezzel feladni Pest védhetőségét. Annak megbolygatását vagy lebontását, ha kisebb szakaszon is, amíg módjában állott, mindenképpen meggátolta.

Martinelli 1738-ban újratervezve az épületet, a már meglévő területet osztotta fel egyenlő négy részre, amely által nem 4000, csupán 2500 férőhely volt kialakítható.

E tervet J. H. F. Nesselrode gróf elnökletével a vizsgálóbizottság nem hagyta jóvá, mert véleményük szerint a leszűkített udvarok miatt azokban félhomály, levegőtlenség és fülledtség lépne föl. Ezért az eredeti tervek szerinti építkezés folytatását tartották követendőnek, s a pesti városfal északkeleti sarkán kívül fekvő Stephaniz-féle ház és telek megszerzését hagyta helybe.

Közben 1739 februárjában Gottfried Sonnholtz bécsi orgonakészítőnél orgonát rendeltek, melynek díszét Pietro Antonio Gamba Bécsben működő szobrász faragta.

 Salomon Kleiner rézmetsző az eredeti tervek alapján elkészült épületről metszetet készített, melyek 1740. februárjára készültek el.

A rézmetszetek elkészültével az invalidus-ház építése tulajdonképpen befejeződött. 1741-ben a Sütő utcai épületszárnyat a városfalig meghosszabbították, de a tervek szerinti továbbépítés és belső kiépítések megszakadtak. Savoyai Jenő herceg 1736-os és VI. Károly császár 1740-es évi halálával az építkezés pártfogói elvesztek, így nem jutott a városfalon kívül további építési területhez az invalidus-ház, bár Mária Terézia éreztette kegyességét és jótékonyságát e katonai intézménnyel szemben.

Martinelli 1741 április végén javaslatokat tett a ház majdani befejezésének lefolytatásának módjára, többek között, hogy az építéshez szükséges követ a környező bányákból szállíttassék a helyszínre, valamint mely telkek azok, amelyeket a városfalon kívül szükséges lesz felvásárolni.

A városi tanács május 5-én írásbeli határozatában azt válaszolta, hogy sem kőbányával, sem kőanyaggal nem szolgálhat, mert az kimerülő félben van, de ajánlják a Martinellinek nem tetsző csepeli homokkő felhasználását.

Ekkor érkezett a hír, hogy Mária Terézia udvarával együtt a porosz és a bajor hadak támadása elől a védettebb Budán kíván megszállni. Gróf Styrum Ottó budai katonai várparancsnok látván a Prati által tervezett és időközben elhanyagolt budai királyi palotának az uralkodó udvar befogadására már alkalmatlan állapotát, a pesti invalidus-házat ajánlotta a királynő szállásául. De október elején a pestisjárvány miatt a királynő látogatása elmaradt, így nem sikerült az udvar figyelmét az invalidus-házra irányítani. Az építés abbahagyásával aztán Georg Peter Gergetitsch, az építés felügyelője 15 évnyi vesződség után lemondott tisztéről.

Idő közben a ház lakóinak száma 1700 körül ingadozott. Az invalidusok parancsnoksága s hivatali személyzete, továbbá a rokkant állományú tisztek a háromemeletes főhomlokzati szárnyban laktak. A rokkant közkatonák családjaikkal együtt az invalidus-ház többi, másfél emeletes szárnyaiban voltak elhelyezve a Rostély utcai szárnynak a városfal felé eső végét kivéve, amelynek a földszintjén kórház, emeletén pedig az irgalmasok rezidenciája volt berendezve. A rokkantak egy része orvosi vagy kórházi kezelés alatt állott, más része különböző ipari foglalkozást űzött, később egy része a nőkkel együtt az invalidus-ház négy termében berendezett textilüzemben dolgozott.

A meggyógyult és katonai szolgálatra még alkalmas része hadi műveletekben gyakorlatozott. Az invalidus-ház lakóinak ellátására külön mészárszék, péküzem, vendéglő és vegyes-kereskedés volt berendezve, kivált azok számára, akik nem a közös konyháról étkeztek. Ez üzletekben az invalidus-ház lakói számára külön vert rézpénz volt használatban.

Az Invalidus-ház madártávlati képe
(Salamon Kleiner rézmetszete; 1740.)

A gyermekek oktatására külön iskolát, nevelésére s napközi foglalkoztatására külön női személyzetet tartott fenn a parancs-nokság, amely a serdültebb fiatalság kenyérkereseti jövőjére is fordított gondot, lehetőleg ipari foglalkozást keresve számukra. Természetesen a különböző fajú, különböző vérmérsékletű s a harcokban eldurvult invalidusok béke idején is, elemi gondoktól mentesített és életük végéig is biztosított sorsban számos visszaélést követtek el, azért az udvari haditanács választott bizottsága a parancsnokság útján hol kemény büntetéssel sújtva, hol a vallásosság elmélyítésével javítva szigorú házi fegyelem alatt tartotta az invalidus-ház lakóit.

A pesti városi tanács tagjaiban az invalidus-ház minden kívánságával, kérésével szemben, ha nem is elutasítást, de mindig ellenvetést tanúsított; így 1746-ban is, bár két polgári telekről (Bobics, Götting), illetőleg megvételéről volt szó, amidőn az invalidus-háznak vezetősége Rode auditor útján temető számára e két kerttelket kérte, a tanács ismét panaszos, kitérő válasszal felelt. Ilyen nehézségek, továbbá megfelelően hatalmas befolyású pártfogó hiánya, majd bizonyos pénzügyi takarékosság és végül Martinelli 1747. szeptemberében bekövetkezett halála nemcsak akadályozta az invalidus-háznak az eredeti terv szerint való befejezését, de azt végleg befejezetlen csonkaságra kárhoztatta.

Az udvari haditanács ugyan 1749 októberében a rokkantak megsokasodásával szükségesnek mondta ki az invalidus-ház továbbépítését, de e határozatnál egyéb nem történt. És az invalidus-ház olyan állapotban maradt a városfalon belül, amilyennek azt befejezetlenül hagyta Martinelli, a városfalon kívül pedig azzal a bepalánkolt régi és időközben szerzett új területtel rendelkezett, amelyet Matthei századosmérnöknek ez időtájban készített pest-budai térképe feltünteti.

A Martinelli által abbahagyott épületben ama fejedelmi látogatás után, amikor 1751 augusztus 10-én Mária Terézia férjével együtt megtekintette az invalidus-házat, főleg a templom felszerelésének és berendezésének a megszerzése folyt kisebb, szaggatott részletekben. Így 1752 márciusában a királynő Bécsből egyházi ruhákkal együtt 24 darab fából faragott és aranyozott gyertyatartót és 8 fa feszületet küldött a templomnak. Később, 1762-ben azonban utasítást adott, hogy e templom felszerelése lehetőleg Pesten szereztessen be.

Ez időtájban a csarnok-templom közepén 1735-ben felállított főoltáron kívül tervezett négy mellékoltár közül kettő építtetett fel kőből. A harmadik és negyedik mellékoltár még készülőben sem volt, amikor 1764 augusztus elején az irgalmasok invalidus-házbeli rezidenciájának a vikárius jelentette, hogy az alig harminc éves, fából faragott főoltár szúrágás folytán pusztulóban, a tervezett mellékoltárok közül kettő még hiányzik, a miseruhák javításra már alkalmatlan foszlásban és a templomi fehérneműben nagy a hiányosság. E vikáriusi memorandum előtt az invalidus-ház parancsnoksága is több javítási munkálat végrehajtását kérelmezte.

Talán részben e kérelmek és memorandum hatása alatt érkezett augusztus 28-án Vácról Ferenc császár Lipót főherceg társaságában az invalidus-ház megtekintésére. A királynő azonban csak a legszükségesebb javítások eszközlését engedélyezte s a csatornának, amely ellen a pesti városi tanács állást foglalt, meg a zárófalnak az építésébe egyelőre nem egyezett bele.

A következő, 1765. év februárjában megbízta Franz Anton Hillebrandt kamarai építészt, hogy az építsen az invalidus-templomban új főoltárt, továbbá emeljen a megszaporodott elmebeteg invalidusok számára negyven szobából álló tébolydaépületet, amely Corrupten-haus néven ismert tébolydaépület a városfalon kívül.

Bizonyosan ezek után, de keletkezésük pontos idejét szintén nem ismerve, épülhetett a templom harmadik és negyedik mellékoltára is az előző mellékoltárok módjára, szintén olajfestésű képekkel ellátva.

Az Invalidus-ház legkorábbi ismert ábrázolása (kép: Központi Antikvárium)
(Ceruza-tus-akvarell, XVIII. századi, merített papíron. Készült: 1770 körül.
Vízjel: "D & G Blauw IV", mellette koronás címerpajzson András-kereszttel, a pajzson "D G B" betűkkel)

A kripta rendezésére 1780-ban tért reá az invalidus-ház vezetősége, amikor Schima Ignác építési felügyelő abba 400 halotti fülke építésére készített tervet. E terv szerint a templom belsejéből vezető kriptalejárat megszüntetvén, az új lejárat nem e terv alapján, a templom hátulsó folyosójában létesült, hanem az I. számú udvarba nyíló második szelelő ablakból lett kitágítva; költség híján pedig csak 100 halott számára való fülke épült; a sírbolt átalakítási munkálatait Josef Gerl bécsi építőmester végezte 1781 folyamán, aki már 1777-ben foglalkozott a nagyszombati jezsuita-kollégiumnak az invalidusok számára való átalakításával.

Az Invalidus-ház főhomlokzata
(Salamon Kleiner rézmetszete; 1740.)

Pest és az Invalidusok háza 1793-ban (ekkor még nincs Nemzeti Múzeum)

AJÁNLÓ