Kresz Géza Mentőmúzeum

V. kerület, Lipótváros, Markó utca 22.

Írta: Varga Máté 2021. április

A Mentőpalota építését a szervezett magyarországi mentés megteremtője, a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet 1887-ben alapító orvos igazgató, Kresz Géza kezdeményezte. Az 1889 októberében induló építkezés anyagi hátterét a főváros Törvényhatósági Bizottsága és a lakosság széles körű társadalmi közadakozása biztosította.

A kivitelezés Quittner Zsigmond műépítész tervei alapján és szakmai irányítása mellett valósult meg. Az új mentőállomást, a kivilágított Mentőpalotát 1890. augusztus 1-jén, nem sokkal éjfél után vették át a mentők. A még épülő Szent István Bazilika mellett működő ideiglenes mentőállomásról fáklyák fényében, zárt oszlopban vonultak át a mentőfogatok új állomáshelyükre.

Az itthon és Európa-szerte egyedülálló épületben a kortársak nem csupán egy mentőállomást, hanem a kontinens első, eredetileg is mentőállomásnak épített épületét csodálták. A folyamatosan gyarapodó mentőfeladatok végett később a palota bővítése mellett döntött a vezetőség, az 1898-ban átadott újabb épületszárny is Quittner Zsigmond tervei alapján és felügyelete mellett épült meg.

Az Országos Mentőszolgálat, a Mentőmúzeum és a Pincekórház épülete napjainkban (kép: Google Maps)

A századfordulón a közel egymilliós főváros ellátását biztosító mentőintézmény életében felbecsülhetetlen szerepet töltött be az új épület. Talán kevesen tudják, de a mentőállomás a második világégés idején átmeneti kórházként is működött. Budapest ostromakor a mentők - folyamatos baleseti kivonulásaik mellett - az épület földszinti ambulanciáján és légoltalmi pincerendszerében fogadták a főváros belső kerületeinek lakóit. Ugyancsak itt, 1956. október 24-én, a forradalom és szabadságharc másnapján sebészeti műtővel rendelkező átmeneti segélykórház, az ún. "Pincekórház" kezdte meg működését (lásd: Pincekórház). A kórházak megközelíthetetlensége miatt az ideszállított súlyos, életveszélyes sérültek kerültek azonnali ellátásra a légoltalmi helyiségekben a leghevesebb harcok idején.

1948-ban a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület államosításával az új, immár országos hatáskörű mentőintézményhez, az Országos Mentőszolgálathoz került a patinás épület. Tágas falain belül kezdte meg működését a Mentőszolgálat legfelső irányító szerve, a Főigazgatóság s annak szakigazgatási osztályai. A főváros belső kerületeit ellátó mentőállomás ettől kezdve Központi Mentőállomás néven, a hatvan éve működő mentésirányító központ pedig Központi Irányító Csoportként folytatta működését. A századfordulón alapított Mentőmúzeum továbbra is fogadta látogatóit.

Az 1960-as években ugyancsak itt kapott helyet a Budapesti, majd a Pest Megyei Mentőszervezet, amely 2005 ősze óta, a két mentőszervezet összevonásával Közép-magyarországi Regionális Mentőszervezet néven működik. A Központi Mentőállomáson napjainkban több roham- és esetkocsi, valamint orvos nélküli kiemelt mentőkocsi üzemel. A szolgálat különlegessége a rohamkocsik egyike, az országban egyedüliként működő gyermek-rohamkocsi.

1902-ben egy 3,5 LE-s elektromos gépkocsi üzembe állításával elsőként indítottak mentőgépkocsit Magyarországon és Európában

A múzeumot 1926-tól kezdődően folyamatosan bővítették, átalakítása 1937 elejére, a BÖME alapításának ötvenedik évfordulójára fejeződött be. Az átalakítás Dr. Körmöczi Emil (1869-1949) igazgató főorvos felügyelete és irányítása mellett történt.

A második világháborút követően a kormányzat a magyarországi mentőintézmények államosítása mellett döntött. 1948. május 10-én megalakult Magyarország legnagyobb egészségügyi intézménye, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), melynek központi irányítószerve, a Főigazgatóság és szakigazgatási osztályai 1949 februárjában az államosított BÖME Markó utcai székházába költöztek. Az OMSZ alapító-főigazgatója Dr. Orovecz Béla (1909-1966) orvos-őrnagy, mentésügyi miniszteri biztos volt. A székházban állandósuló helyszűke miatt a múzeum működését az 1950-es évek közepétől ideiglenesen szüneteltették, újbóli megnyitására az OMSZ Róbert Károly körúti új székházának 1983. évi átadását követően került sor.

A múzeum újranyitásának gondolata és a páratlan gyűjtemény egyben tartása és bemutatása a rohamkocsi-szolgálat főorvosának, Felkai Tamásnak (1922�1997) személyes ügye volt. Felkai Tamás az újraindításig a gyűjtemény egyes darabjaiból összeállított kollekciókkal ismeretterjesztő mentéstörténeti kiállításokat szervezett és előadásokat tartott. Publikációival, előadásaival, A mentés kialakulásának fejlődéstörténeti elemzése című mentéstörténeti kandidátusi értekezésével és 1980-ban megszerzett kandidátusi fokozatával a mentés ügyét és a mentéstörténelem népszerűsítését szolgálta egész életében.

Az egykori alapító nevét felvevő Kresz Géza Mentőmúzeum 1987. május 10-én, a szervezett magyar mentés centenáriumi évében nyitotta meg ismét kapuit. Igazgatója Felkai Tamás lett, aki 1997-ben bekövetkezett haláláig vezette a nagy múltú intézményt. Őt kortársa, Dr. Pap Zoltán, az OMSZ nyugalmazott főorvosa, az akkori tudományos és oktatási kérdésekben irányadó Szervezési és Módszertani Osztály alapítója-vezetője követte 1997-ben. A múzeum igazgatói posztját 9 éven át, 2006 végéig töltötte be. Vezetése alatt a Mentőmúzeum a megyei mentőszervezetekkel szorosan együttműködve vándorkiállításokat szervezett az országban, amelyeken a mentéstörténet tárgyi emlékeit, mentéstechnikai eszközöket és a Mentőszolgálat egykori gépjárműveit mutatták be az érdeklődőknek.

A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület 1887. május 10-én kezdte meg működését az épülőfélben lévő Bazilika körüli Lipót-bazár 47. szám alatt, egy földszintes üzletsori épületben
(Dr. Felkai Tamás és Dr. Pap Zoltán a Mentőmúzeum tevékenységének fejlesztésével, a mentéstudomány eredményeinek népszerűsítésével kiemelkedő kulturális érték megalapozói voltak)

2005-ben kisebb, majd 2008 és 2009-ben jelentős felújítások, beruházások történtek a Mentőmúzeumban; világítástechnikai együttesét a kor modern elemeivel cserélték le, helyiségeibe mozgás- és füstérzékelő rendszert telepítettek. A padozat új járófelületet kapott, kiállítótermeibe újabb, esztétikusan kivitelezett tárlószekrények kerültek. A mentés és a mentéstörténelem szemléletesebb bemutatása végett a Paulikovics Elemér kiállító terem vetítőteremmé alakult. A múzeum könyvtára és kutatóhelyisége is megújult, az udvari garázsokban muzeális mentőgépkocsik lettek kiállítva.

Külön öröm és büszkeség számunkra, hogy a Mentőmúzeum a 2009. évi Múzeumok Majálisán "A legigényesebb program közönségdíját� nyerte el a nagyközönség szavazatai és a szakmai zsűri döntése alapján, mely díjat minden évben egyszer és csak egy múzeumnak ítélnek meg.

A Kiállítótermekben műtárgyaink kronologikus és egykori rendeltetésüknek megfelelő csoportosításban tekinthetőek meg. Így a múzeumi séta során kisebb termeinkben először a magyarországi elsősegélynyújtás és borbélysebész-képzés történetét és napi gyakorlatát, majd az 1887-ben alapított Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület működésének történetét ismerhetik meg látogatóink. Ismertetjük a századfordulón alkalmazott sürgősségi gyógyeljárásokat, továbbá a mentés motorizációjának történetét, a lovas mentőfogatoktól egészen 1948-ig, a mentés államosításáig. Majd bemutatjuk a vidéki mentőegyesületek alapításának folyamatát és működésüket. Ugyancsak a témához kapcsolódóan ismertetjük az országos mentészszervezés korát, így az 1926-ban szervezett Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesületének alapítását, országos állomás-hálózatának működését.

Központi kiállító-termünkben, az Orovecz Béla-teremben a mentés államosítását, az immár országos hatáskörű mentőintézménynek, az 1948-ban alapított Országos Mentőszolgálatnak megalakulását és jelenét mutatjuk be. Látogatóink betekintést nyernek a mentés napi gyakorlatába és megismerhetik a mentésirányítás történetét, jelenét. A terembe vezető hosszanti kiállító térben a mentés híradástechnikájának kialakulását, a mentőrádiók alkalmazásának történetét mutatjuk be. Ezzel együtt az egykoron használatban lévő összes típus is megtekinthető az esztétikusan kialakított üvegezett fali szekrényekben. Bemutatjuk az 1956. évi forradalom és szabadságharc mentéstörténetét, kiemelve az Országos Mentőszolgálat helytállását. Tematikus elrendezésben tekinthetőek meg a mentésben egykoron és napjainkban használatos lélegeztetés- és elektroterápiás, keringésdiagnosztikai felszerelések. E speciális készülékek bemutatása mellett látogatóink megismerhetik a világon elsőként Budapesten indított rohamkocsi-szolgálat történetét, a tudományos életre gyakorolt hatását így a speciális helyszíni beavatkozásoknak és az újraélesztés gyakorlatának kialakulását.

A Paulikovics Elemér vetítő-teremben látogatóink filmeket tekinthetnek meg a mentés múltjából és jelenéből. A múzeumi sétát követően látogatóinknak bemutatjuk az épületben állomásozó mentőgépkocsikat és az udvari garázsban kiállított muzeális mentő járműveket.

Ferenc József császár látogatása a B.Ö.M.E. székházában, 1891. március 3-án

Forrás: Debrődi Gábor - Országos Mentőszolgálat, Kresz Géza Mentőmúzeum
Köszönet Bokor Árpádnak a képekért és tájékoztatásért!

Képek

Pincekórház

A Markó utcai Mentőpalota pincerendszerében kezdte meg működését 1956. október 24-én, a forradalom másnapján a mentődolgozók által "Pincekórháznak" elkeresztelt különleges szükségkórház. Életre hívását az indokolta, hogy 1956 őszén, az órák alatt kibontakozó fegyveres összecsapások idején az Országos Mentőszolgálat szinte háborús körülmények közé került. Néhány óra leforgása alatt a sérültek tömegét kellett ellátni, és a továbbiakban számítani lehetett a harcok eszkalálódására és a sérültek számának emelkedésére.

A helyzet súlyosságára való tekintettel a budapesti mentést személyesen Dr. Orovecz Béla, az OMSZ alapító főigazgatója irányította. Október 24-e reggelén - az éjszakai harcok láttán - elrendelte a Markó utcai légoltalmi pincerendszer üzembe helyezését és a várható sérültek tömeges ellátásához szükséges egészségügyi felszerelések beszerzését.

Responsive image
Mentőautók a mentőpalota előtt 1956-ban

A mindössze nyolc éve alapított Országos Mentőszolgálat 1956-ban ismét felelevenítette azt a második világháborús gyakorlatot, amelynek során a főváros ostromakor a Markó utcai épület pincéjében fogadták és látták el a környék sérültjeit. A több mint tíz évig használaton kívüli légópince helyiségeit most újra segélykórháznak rendezték be. Ismét itt helyezték el a sérülteket, és - mentőorvosok irányításával - végezték a betegellátást. Külön blokkban még műtőt is kialakítottak, ahol a legsürgősebb, gyakran életveszélyes esetekben azonnali beavatkozásokat végezhettek. A kórház elindítását megkönnyítette a főigazgató második világháborús légoltalmi tapasztalata.

Responsive image

Látva a harcok elhúzódását, az Egészségügyi Minisztérium a tartós betegellátás kívánalmainak megfelelően nagyobb egészségügyi szállítmányt utalt ki a mentőknek. A Fővárosi Autóbuszüzem önkéntes sofőrjei is felsorakoztak a mentésben segíteni akarók táborába: matracokat, kötszereket és gyógyszereket szállították autóbuszaikon a Pincekórházba. A Mentőszolgálat később több ízben is csatasorba� állította a Fővárosi Autóbuszüzem buszait és dolgozóit: a legsúlyosabb harcok és tömegbe lövetések idején ők is segítettek a mentésben és a betegek szállításában. Ezekben a napokban így sok súlyos sérült életét sikerült megmenteni.

A mentők hozzáállását mindvégig pártatlan segítségnyújtás jellemezte. A Pincekórház orvosai a szabadságharcosok és járókelők mellett sérült szovjet katonákat is befogadtak, gyógykezeltek és operáltak. A harcokban feladatteljesítés közben mentődolgozók is megsérültek, sőt emberéletek is estek áldozatul. Szolgálatteljesítés közben halt hősi halált Rónafalvi Ödön mentőorvossegéd és Kecskés Sándor mentőápoló.

A folyamatosan duzzadó beteglétszám és a helyszűke miatt a Pincekórház betegeit időről időre továbbszállították a különböző kórházakba. Október utolsó napjaiban � november elején kezdődtek azok a tárgyalások a Mentőszolgálat főigazgatója, Orovecz Béla és a Budapest VI. ker. Szobi utcai - akkor szemészeti - kórház főorvosa, Dr. Constantinovits Milán között, melynek eredménye végül a Pincekórház kiürítése és átköltöztetése lett.

A mentők átvehették az épületet, s így kialakult kórházuk, a Mentőkórház, amely Magyarországon a sürgősségi betegellátás csírája lett.

A Pincekórház emlékét ma is őrizzük, hiszen olyan emberi helytállásról, összefogásról tanúskodott rövid élete, amelyhez foghatót igen ritka pillanatokban produkál a történelem.

E helyen, az Országos Mentőszolgálat Kresz Géza Mentőmúzeumának kiállítóhelyén tisztelgünk az áldozatok, az ellátott betegek és a Pincekórház minden egyes önfeláldozó dolgozója előtt!

Responsive image