1905. október 30-án indult meg a kereskedés a budapesti Szabadság téri Tőzsdepalotában, a Magyar Televízió egykori székházában.
Budapest reprezentatív tere helyén korábban a Hild
János tervei alapján 1786-ban épült, hírhedt Újépület állt. A kaszárnya
betöltötte a mai Hold és Nádor, valamint Báthory és Arany János utcák
közti területet, óriási udvarán kocsiversenyt is rendeztek. Később
börtön és az osztrák önkényuralom szimbóluma lett, itt végezték ki
Batthyány Lajost, az első magyar kormányfőt.
A Neugebaudét 1897-1898 között bontották le, s több pályázat után
Palóczi Antal rendezési tervét fogadták el. Ennek nyomán alakították ki
a 4,3 hektáros teret, amelynek két szemközti, meghatározó épülete, az
Osztrák-Magyar Bank (ma Nemzeti Bank) és a Tőzsdepalota Alpár Ignác
tervei szerint épült.
Alpárt banképítésznek nevezték, e két műve mellett ő tervezte a Pesti
Magyar Kereskedelmi Bank épületét (Belügyminisztérium), a Pesti Hazai
Első Takarékpénztárat (Budapest Bank) s a Magyar Általános Hitelbankot
(Pénzügyminisztérium) a József nádor téren. A Tőzsdepalotára 1899-ben
kiírt pályázat első és egyik második díját is ő nyerte - egyébként
minden pályamű historizáló stílusban készült.
Az első pesti tőzsdét 1854-ben alapították, a Lloyd palotában, a
Széchenyi István tér déli végén. Amikor ezt kinőtték, 1893-ban új palota
építéséről határoztak, amelyhez megvették a Szabadság téri telket. A
tőzsdeépületek mindegyikének nagyterme az épület belsejében van, felső
vagy udvari világítással. Alpár tiszta, világos, szimmetrikus alaprajzot
tervezett, a tőzsdetermeket az emeletre téve. Ez lehetővé tette a
földszinti helyiségek kiadását, a Nádor utcai oldalon kávéház és
távíróhivatal létesült.
A külföldi példákkal szemben a termek a természetes világítás érdekében
az épület két végére kerültek: északra az árutőzsde, mivel egyenletes
megvilágítást kellett adni a nap állásától függetlenül; ezt öt 9 méter
magas ablak biztosította. A tervező délre helyezte az értéktőzsdét,
mindkettőhöz elegáns oszlopcsarnok vezetett. Középen irodák, tárgyalók,
ruhatárak, várótermek, büfék, társalgók és dohányzók, távíró- és
telefonhelyiségek létesültek.
Az öt udvar révén minden helyiség természetes fényt kapott. A palota 145
méter hosszú, 41-61 méter széles; ez volt Európa legnagyobb ilyen
épülete. Az impozáns előcsarnok 16x17 méteres, magassága 18 méter,
erőteljes építészeti tagozatok díszítik. A 15 méter átmérőjű kupolaterem
18,5 méter magas. A tőzsdetermek 60x22 méteresek, magasságuk 18 méter,
itt karzat is épült a közönség számára. A külső magasság 25 méter,
azonos a szemközti Nemzeti Bankéval, a homlokzatot 13 méteres, 1,5 méter
átmérőjű oszlopok díszítik. A kapuzat 20 méter magas, 11,5 méter széles,
két oroszlános neoreneszánsz torony és timpanon ékesíti, ezen Merkur és
Hephaisztosz, a kereskedelem és ipar istenei ülnek. A bejárati oszlopok
tövénél a fő funkcióra búzakévék utalnak.
A Tőzsdepalota 1909-ben
A Tőzsdepalota 1910 körül
A Tőzsdepalota a pénz és a gazdagság hatalmát jelképezi, túlzott méretei - akár a Parlamenté - a Bécs-Budapest rivalizálást, a regionális központ igényét, a Nyugathoz való felzárkózás igényét fejezik ki. Süttői és sóskúti mészkő alkotja a homlokzatot, az előcsarnokot márvány és gránit burkolja. A kivitelező a Grünwald testvérek és Schiffer Miksa cége volt, a dekorációt a Steindl-céh iparművészei végezték el, Langer Ignác díszítőszobrász, Seenger Béla és Kauser József kőfaragók, a majolika-díszeket a Zsolnay-gyár készítette.
A Tőzsdepalota 1915 körül
A kivitelezés 1902-ben indult, a teljes átadást 1907-ben tartották.
Sikerült a 4,4 millió koronás költségszinten belül maradni, egyebek közt
a belső udvarok szerény homlokzatkiképzése révén, az épület viszonylag
alacsony fajlagos áron valósult meg.
A Szabadság téri épületben a tőzsde 1948. május 25-i megszűntetéséig
működött. Itt jött létre a Lenin Intézet, majd a Technika Háza, a
tudományos egyesületek székháza lett. A Magyar Televízió 1955-től
költözött be, az 1960-as években az egész épületet megkapta.
A több évtizedes, az értékekre közömbös átépítések mára
felismerhetetlenné tették a palota belsejét, amely már csak archív
fotókon létezik. Külső, eklektikus-historizáló képe változatlan.
Az 1990-ben újraalakult Budapesti Értéktőzsde a Deák Ferenc utcában
volt található.
A Szabadság tér és a Tőzsdepalota látványa a magasbó (kép: Google Maps)
A budapesti Tőzsdepalota épületét a Tippin 2006-ban vásárolta meg az ÁPV Rt-től.
Az ingatlanra csak többkörös procedúrában sikerült a vevőt megtalálni. A Tippin
a 4. fordulóban csatlakozott a tenderhez, az eljárás pedig nagyjából 18 hónapig
tartott. A végeleges vásárlási ár 4,6 milliárd forint volt. Az értékesítést
követően a Magyar Televízió összesen 3 és fél éven keresztül bérelte vissza az
épületet, majd 2009 közepén költözött át az új székházába. A felújításokkal
2014-ben szerettek volna végezni, de magát a felújítást végül csak 2019-ben
kezdték el.
"Az életben a legjobb dolgokhoz idő kell” - válaszolta Michael D. Tippin arra a
kérdésre, hogy miért húzódik ilyen régóta a projekt. Már kiválasztották a
generálkivitelezőt (Laki), a konkrét munkák 2019 elején kezdődnek, addig az
előkészületek folynak: eltávolítják például mindazt, amit az MTV annak idején
beépített. Az állami televízió 54 évig működött az épületben, jelentősen
átépítve azt. Tippin és csapata az elmúlt éveket részben azzal töltötte, hogy
kibontsák az eredeti tervekben nem szereplő, utólag beépített födémeket,
válaszfalakat. A fejlesztés spekulatív, és nem feltétlenül törekednek előbérleti
szerződésekre, inkább a teljesen kész terméket szeretnék piacra dobni. „Nem
aggódom amiatt, hogy ki fogjuk-e tudni adni az épületet”.
A Tippin Corporation és társ befektetési alapja a Tőzsdepalota, valamint a
Liberty Square Parking projektekre mintegy 120 millió euro összeget költ. A
mostani rekonstrukció során a földszinten kiskereskedelmi egységeket, kávézókat
nyitnak, és - az épület történetében először - megnyitják a közönség számára az
aulát is, afféle belvárosi rendezvényközpont, találkozóhely funkcióval.
2015-ben az üresen álló épületben forgatták a Szárnyas Fejvadász 2049 című film
egy jelenetét.
Képek