A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (korábbi, ismertebb nevén a Zeneakadémia) a magyar zenei felsőoktatás intézménye, mai épülete pedig egyike a legismertebb épületeknek Budapest VI. kerületében, amely egyúttal a hazai hangversenyélet egyik legjelentősebb helyszíne. A palota Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei alapján épült. Színes és gazdag ornamentikájú előcsarnoka a szentélyek hangulatát idézi. Koncertterme a korai hazai vasbeton építészet kitűnő alkotása.

AJÁNLÓ

1875 márciusában Liszt Ferencet a magyar parlament kinevezte a Zeneakadémia elnökévé, amely az év október 14-én kezdte meg működését. Az intézmény igazgatója Erkel Ferenc zeneszerző-karmester-zongoraművész, a magyar zene kiemelkedő személyisége lett. Liszt és Erkel a zongora tárgyat tanította, a zeneszerzés professzora pedig Robert Volkmann, a szászországi születésű német zeneszerző volt, aki 1841-ben telepedett le Pesten. Az intézet titkára nem más volt, mint Ábrányi Kornél, aki az évek során zeneszerzést, zeneesztétikát, magyar zenét, zeneelméletet és zenetörténetet tanított. Liszt első növendékei közé tartozott Aggházy Károly, Juhász Aladár, Ravasz Ilona és Thomán István, akikből hamarosan kiváló előadóművészek illetve tanárok váltak.

1875-ben a nagy magyar zeneszerző, Liszt Ferenc lakásán alakult meg a Királyi Zeneakadémia, a Duna-parti Hal téren álló bérházban. A tanítás megkezdésekor már a teljes épületet az oktatás rendelkezésére bocsátották, de igazán méltó elhelyezést csak négy évvel később kapott az intézmény, amikor a Sugár úton (Andrássy út - Vörösmarty utca sarkán) önálló épületet emeltek a számára. 1877 és 1879 között felépült a mai Andrássy út 67. szám alatt Láng Adolf tervei alapján a manapság régi Zeneakadémia néven említett épület (falán az emléktábla Farkas Zoltán alkotása 1934-ből). A háromemeletes sarokház neoreneszánsz stílusú.

A régi Zeneakadémia épülete az Andrássy út - Vörösmarty utca sarkán (ma Liszt Ferenc Múzeum)

Volkmann halála után a zeneszerzés oktatását a német Hans Koessler vette át. Koessler János nem csupán kiváló zeneszerzéstanár volt, hanem tehetséges orgonista és karnagy is, aki az egyházzenei területen is tevékeny volt.

1884-ben Huber Károly, a Nemzeti Színház zenekarának egykori koncertmestere és karnagya indította el a hegedűoktatást. Váratlan halála miatt az 1886-os tanévtől fia, az akkor már európai hírű Hubay Jenő vette át a hegedűtanszak vezetését. A brüsszeli konzervatóriumból azzal a feltétellel jött haza, hogy a prágai születésű kiváló csellista, Popper Dávid is katedrát kapjon Budapesten. Így 1886-ban a gordonkatanítás is megkezdődhetett a Zeneakadémián.

Liszt Ferenc 1886-ban bekövetkezett halála után egy évvel Erkel Ferenc – korára való hivatkozással – nyugdíjaztatását kérte, és utóda Mihalovich Ödön lett, aki egy személyben az elnöki pozíciót is betöltötte. Az 1887-88-as tanévtől a Zeneakadémiát Országos Magyar Királyi Zene- és Színművészeti Akadémia néven hat évre összevonták az Országos Színészeti Iskolával, melynek korábban ugyancsak Mihalovich volt az igazgatója. Mai mértékkel mérve hihetetlenül hosszú ideig, 32 éven át, 1919-ig vezette az intézményt.

A helyhiány miatt a századforduló környékén új épületre volt szükség, amely 1907-ben lett kész (A főiskola igazgatója ebben az időben Mihalovich Ödön volt). Ez lett a világhírű budapesti Zeneakadémia, melynek kiváló adottságú hangversenytermeivel a magyar és az európai zenei élet jelentős központjává vált.

A régi épületet az átköltözéskor eladták és csak az 1980-as években vásárolták vissza. Ekkor az egyetem újra használatba vette, de más szervezetek is kaptak itt otthont, mint például a Liszt Ferenc Társaság és a Magyar Kodály Társaság. Itt hozták létre a Liszt Ferenc Emlékmúzeumot, valamint a Liszt Ferenc Kutatóközpontot és Zenetörténeti Kutatókönyvtárat.

A megszorítások a rangos intézményt sem kerülték el. Ennek ellenére kiemelkedő tehetségek pályája indult a budapesti Zeneakadémián. Kadosa Pál zeneszerző mint zongora-főtárgytanár tanított. Az ötvenes években nála végzett Kurtág György és Hambalkó Edit, a hatvanas években Kiss Gyula, a hetvenes években Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és Schiff András.

Kadosán kívül zongora főtárgyat tanított Hernádi Lajos, Bächer Mihály, Antal István, Horusitzky Zoltán, Nemes Katalin, Wehner Tibor, Ungár Imre és Solymos Péter.

A vonós tanszék tanárai közül elismert művész és tanár Garai György, Lukács Pál, Zsámboki Miklós (aki még Popper-tanítvány volt), Banda Ede, Rados Dezső, Országh Tivadar. Zeneszerzés főtárgyat Viski János, Szervánszky Endre és Farkas Ferenc, orgonát Pécsi Sebestyén, az 1960-as évektől Gergely Ferenc, az 1970-as évektől Lehotka Gábor, karmesterséget Somogyi László, karvezetést Vásárhelyi Zoltán, cimbalmot Rácz Aladár, elméleti tárgyakat mások mellett Molnár Antal, Legány Dezső, Maros Rudolf, Ligeti György, Szőllősy András, Kókai Rezső, Gárdonyi Zoltán és Ádám Jenő tanított. Az operarendezői szak tanára Oláh Gusztáv volt, és olyan kiváló énektanárok oktattak, mint Hoór Tempis Erzsébet, Maleczky Oszkár, Révhegyi Ferencné és Rösler Endre.

Az intézmény 1971-ben kapott egyetemi rangot, akkor még a hagyományos név megtartása mellett. Az Egyetem szót 2000 januárjában vette fel a nevébe.

Az 1989/1990-es tanévben megnyílt a korrepetitor-képző, 1990/1991-ben pedig újjáéledt a régóta nélkülözött egyházzenei tanszak. 1991/1992-től kezdve – egyelőre egyszeri alkalommal – zenei menedzserek, valamint rádiós és tévés zenei szakemberek hároméves másoddiplomás képzésére került sor. Ugyanennek a tanévnek az elején megnyílt a kétéves hangszerészképző iskola. 1995-ben megindult a hároméves doktorképzés a zenetudományi tanszakon végzett hallgatók számára a PhD fokozat, majd az egyházzene, a zeneszerzés és több hangszeres tanszakon a DLA (Doctor of Liberal Arts) fokozat megszerzése céljából. 2007 szeptemberében a népzenész képzés is megindult a Zeneakadémián.

A Nagyterem és a Voit-orgona (kép: Stiller Ákos)
(1907 és 1925 között az orgona felpezsdítette a magyar orgonás életet, olyan neves orgonisták koncerteztek rajta, mint Karl Straube, a lipcsei Tamástemplom orgonistája, Alexandre Guilmant, a Párizsi Conservatoire akkori igazgatója, Enrico Bossi, korának egyik legnagyobb orgonavirtuóza, vagy AntalffyZsiross Dezső, a Zeneakadémia frissen kinevezett ifjú orgonatanára)

2010. május 18-án a Zeneakadémia szenátusa a művészi, építészeti, műemlékvédelmi, gazdasági és orgonatörténeti szempontok együttes mérlegelésével határozatot hozott az eredeti Voit-orgona rekonstrukciójáról. Az intézmény rektora orgona bizottságot hozott létre, amelyben az orgona mellett a gazdasági, jogi és műszaki területek szakemberei is helyet kaptak. A bizottság feladata volt a projekt szakmai előkészítése, a megvalósíthatósági és finanszírozási lehetőségek feltérképezése. Az intenzív munka gyümölcseként 2014 novemberében Magyarország Kormánya határozatot hozott a felterjesztett projekt támogatására.

A nemzetközi közbeszerzési eljárás eredményeként a kiváló referenciákkal rendelkező német Johannes Klais Orgelbau és magyarországi partnere, az AerisOrgona Kft. végezték a rekonstrukciót. A rekonstrukciós terv kidolgozását és az orgonaszakértői feladatokat Szabó Balázs végezte, az egyetem orgonatanáraiból és műszaki szakembereiből álló szakértői bizottsággal együttműködve.

A rekonstrukciót úttörő teljesítménynek értékelik világszerte, hiszen ez az első olyan projekt, ahol egy századfordulós elektromos traktúrájú orgonát minden részletében, autentikusan rekonstruáltak. Ugyanakkor a régi rendszertől teljesen függetlenül megjelennek a modern orgonaépítészet vívmányai is, mint például a setzer kombináció, egy olyan számítógépes rendszer, amely az orgona hangszín-kombinációinak kezelését könnyíti meg. A Voit-orgonával nem csupán a Zeneakadémia és az oktatás, de Magyarország is egy olyan jelentős orgonakinccsel gazdagodik, ami világviszonylatban is egyedülálló.

Az orgona újjáépítése nemcsak restaurálási munkálatokat követelt, hanem az elveszett, illetve megsemmisült elemeket rekonstruálni kellett. A fa tartószerkezetet, a teljes belső állványrendszert, három redőnyfalat, szélcsatornákat, több manuál szélládáit, a teljes billentyű- és regisztertraktúrát, több regisztert és a játszóasztalt újra el kellett készíteni az eredeti tervek, rajzok, fotók és analóg hangszerek alapján.

Az orgona eredeti helyére került vissza, az 1907-es belső elrendezésnek megfelelően. Tíz év kitartó munkájának és erőfeszítéseinek köszönhetően napjainkban már újra régi fényében tündökölhet a Nagyterem legszebb ékköve, a főnixmadárként újjászületett Voit-orgona.

Azorgona felújítása közben, 2011-ben ideigelenesen bezár a Zeneakadémia, hogy elkezdődjön annak teljes körű felújítása.

Az Ünnepélyes Megnyitó Gálakoncertet 2013. október 21-én rövid sajtótájékoztatóval egybekötött sajtóbejárás előzte meg. Több mint száz restaurátor és összesen több mint ezer ember munkájának eredménye látható a megújult Zeneakadémián - hangsúlyozta Batta András rektor a 26 hónap alatt felújított és ünnepi hangversennyel megnyíló Liszt Ferenc téri épület sajtóbejárásán.

"Ha valakit meg akarunk győzni arról, hogy Magyarország zenei nagyhatalom, azt hívjuk meg a Zeneakadémiára" - mondta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, aki egyúttal a Magyar Érdemrend polgári tagozatának lovagkeresztjét adta át a Zeneakadémia felújítását vezető szakembereknek: Lakatos Gergely műszaki menedzsernek, főmérnöknek és Csepeli László építészmérnöknek.

Az átadó vendége volt Edward, kenti herceg, akivel Orbán Viktor miniszterelnök együtt avatta fel a zenepalotában a Solti György nevére keresztelt kistermet. Ezután kezdődhetett a meghatóan szépre sikeredett nyitógála, melyet a helyszínen csak válogatott közönség láthatott: köztük egykori köztársasági elnökök, volt miniszterelnökök és a politikai, gazdasági, tudományos elit jelesei. Soltinak, az intézmény világhírű tanítványának, aki pályája csúcsán a Brit Birodalom lovagja lett, az épület Liszt Ferenc téri sarkánál szobrot is állítottak, melyet a karmester-zongorista özvegye, Lady Valerie Solti és Martonyi János külügyminiszter avatott fel a gálaest előtt.


A meghívottak között találhattuk a világ jó néhány nagy koncerttermének, zeneakadémiájának igazgatóját is, többek között a hatezer fő befogadóképességű, londoni Royal Albert Hall vezetőjét, Christopher Cottont, aki egyébként építész végzettségű, s nyilván értékelte a nagyszabású építészeti megújulást. A meghívottak között szerepelt Alekszandr Szokolov, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium rektora, volt orosz kulturális miniszter. Eljött Katsotushi Suzuki, a tokiói Tokyo College of Music elnöke, Peter Simon, a torontói konzervatórium elnöke, és Alan Walkler világhírű angol Liszt-kutató is.

Az esti ceremónia nem volt sajtónyilvános, azon csak a távirati iroda és az MTVA vehetett részt. Egyébként az egész átadás szervezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma vette át a Zeneakadémiától, kiemelt kormányzati eseménnyé minősítve azt, amiből támadt is némi bonyodalom, mivel az Emmi más vendégkörben gondolkodott, mint az egyetem, így vissza kellett vonni a már korábban kiküldött meghívókat. Az eseményt a Terrorelhárító Központ biztosította.

A Zeneakadémia megújítása kormányokon átívelő program volt, a sikeres uniós pályázat még Hiller István minisztersége idején történt, s ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nem is mulasztotta el megköszönni a sajtótájékoztatón. A munka nemcsak a Liszt Ferenc téri épület rekonstrukcióját jelentette, hanem a Wesselényi utcai, modern tanegység megvalósítását is, ahol a főépület műemléki rekonstrukciója idején az oktatás nagy része folyt, s ahová az adminisztráció átköltözött. Ezt a létesítményt is beleszámolva, továbbá a hangszerbeszerzéseket is beleértve a teljes megújulás 13,2 milliárd forintba került. További 300 millió forint volt a főépület környékének térrendezése, amit a VI. kerülettel együtt biztosítottak, és még további 800 millió lett a nagyterem régi orgonájának helyreállítása (ami 2018-ra készült el).

A Solti Györgyről elnevezett kisteremben fiatal együttesek kapnak teret, népzenei előadások és újra operadarabok csendülnek fel.

Az államilag egyelőre külön is támogatott zeneakadémiai koncertélet tehát már a hét végétől megindul, az oktatás azonban csak februártól költözik vissza, többek között a zongora, a vonós, az ütős, az ének tanszakok és tanszékek térnek „haza” a Wesselényi utcából, illetve az Üllői útról. Ott marad viszont a Wesselényiben az adminisztráció, a rektori iroda is, a főépület régi direktori szobája csak reprezentatív célokat szolgál majd.

Az október 22-én, Liszt Ferenc születésnapján megnyíló Zeneakadémiát több mint 13 milliárd forintból, Európai Uniós és állami támogatásból rekonstruálták. Nem csak a szecessziós zenepalota született újjá, hanem a felsőoktatási intézmény szerepköre is tágult, a Zeneakadémia koncertközponttá avanzsált.

A budapesti Zeneakadémia rekonstruálásából Pécs is kivette a részét, ugyanis az épületben látható összes kerámiaburkolatot a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. gyártotta. Kifejezetten ide készültek a lépcsőfordulókban található kék eozingömbök, melyeket zöld gyöngysor díszít. Az egyedi darabokon kívül hatvan körmintás, húsz körte motívumos, hatvan kör alakú elem, 7200 fekete és zöld mázas pirogránit burkolólap és egy 27 centiméter átmérőjű festett faunt ábrázoló fali dísz készült.

Bachar Najari, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. tulajdonosa elmondta, hogy technológiailag a legbonyolultabb az utóbbi, faunos dísz volt, amit újra kellett mintázni és az eredetivel pontosan megegyező színre festeni, eozinnal bevonni.

Az eozinelemeknél bonyolult volt az eredeti színvilágnak megfelelő mázas díszek gyártása, de a legnagyobb kihívást a labradormázas kék gömb egyedi színének újraélesztése jelentette. Ez az egyik lépcsőfordulóban állt valaha, de az idők során eltűnt, korábban a gyár nem tudta pótolni a hiányzó darabot, mert nem találták meg az alkotás receptjét. Most mégis rábukkantak az eredeti technika leírására, így azt is le tudták gyártani – tette hozzá a tulajdonos.

Ehhez képest a megfelelő színek kifejlesztése után a burkolólapok gyártása már szinte rutinmunka volt. Egyébként a Zeneakadémiát díszítő összesen 7342 Zsolnay-kerámia nagyjából két hónap alatt készült el a pécsi manufaktúrában.

A Zeneakadémia a magasból (kép: Google Maps)

AJÁNLÓ

A budapesti Zeneakadémia építészettörténetileg igazi ritkaság: kevés ilyen gazdagon díszített és a zenének szentelt épület maradt fenn a múlt századforduló idejéből. A legismertebb a gyakorlatilag azonos időben emelt barcelonai Palau de la Música Calatala. A katalán szecesszió Gaudí mellett legismertebb mestere, Lluís Domènech i Montaner gótikát és szecessziót ötvöző alkotása talán csak a mexikóvárosi Palacio de Bellas Artes épületének gazdagságával mérhető össze. Ez utóbbi viszont már magyar párhuzamokat mutat, nem véletlenül: a milánói világkiállításon aratott sikere nyomán ugyanis a grandiózus művészeti központ építőmesterei közé hívták Maróti Gézát, illetve Róth Miksát is.

Az 1875-ben megalapított Országos Magyar Királyi Zeneakadémia oktatási tevékenysége Liszt Ferenc lakásán indult, a pesti Belváros századfordulós rendezésével eltüntetett Hal téren. Az iskola reprezentatív, vadonatúj épületét csak 1879-ben vehette birtokba: ma ezt Régi Zeneakadémia néven ismerjük az Andrássy úton. A Láng Adolf tervezte neoreneszánsz palota azonban csakhamar szűkösnek bizonyult; nem véletlen, hogy az évről évre új megmérettetést rendező Magyar Mérnök- és Építész Egylet 1888–1889. évi pályázatához a „zene- és szinészeti akadémiával összekapcsolt hangversenyépületet" választotta témaként.

A versengést az akkor mindössze 27 esztendős Giergl Kálmán nyerte meg, aki 12 évvel később, 1901-ben Korb Flórissal közös irodájának élén pályázat nélkül kapott közvetlen megbízást a vallás- és közoktatásügyi minisztertől ugyanerre a feladatra. Jóllehet Korb és Giergl ekkorra befutott, közkedvelt építészeknek számítottak, olyan házakkal, mint a Ferenciek terén álló Királyi bérpalota és a két Klotild-palota, nyilvánvaló protekciójuk a szakma éles bírálatát váltotta ki. Saját újságjában, a Vállalkozók Lapjában a szintén neves építész, Komor Marcell álnéven írt olvasói levélben protestált: „...lelkem teljes erejével tiltakozom ellene, hogy az ilyen természetű tervező megbízásokat kéz alatt adják ki az előkelő vezeték nevekhez ragaszkodó Pistáknak, s egyéb nevű pajtásoknak!" Komor a modern magyar stílusként ünnepelt nemzeti szecesszió megteremtője, Lechner Ödön követőjeként elsősorban attól tartott, hogy pályázat hiányában a majdani épületre a minisztériumi bürokraták ízlése nyomja majd rá bélyegét. Mint kiderült, nem is alaptalanul.

Az első változatot, majd a Színiakadémia elhagyása utáni 1903-as második verziót is Korb és Giergl egyértelműen Lechner hatása alatt készítette; erre utalnak a homlokzat keleties elemei, a gazdagon tagolt párkányzat, az ívelt záródású ablaksorok. A tervlapok felett azonban a felkért építészbizottságban valóban kitört a polémia: a historizmushoz ragaszkodó örök ellenlábas, Alpár Ignác a szintén a zsűriben ülő Lechner füle hallatára küldte el melegebb égtájakra a tervezőket, de vétót emelt a zenész-építész Fittler Kamill, a munkák miniszteri biztosa is – nem mellesleg a Lechner tervezte Iparművészeti Múzeum igazgatója!

Így sajátos stílusmixtúraként, a harmadjára is átdolgozott, hagyománytisztelőbb, a homlokzaton például kerámia helyett főleg követ használó tervek alapján épült meg a Zeneakadémia 1904 és 1907 között. A bejárat feletti kőatlaszok akár a közeli Andrássy út valamelyik neoreneszánsz palotáján is állhatnának, Maróti Géza Géniusz-szobrait viszont, amelyek a főpárkány feletti névfelirat mellé kerültek, elismerően fogadta az 1906-os milánói világkiállítás nemzetközi közönsége. Az asszír vagy az egyiptomi építészetből kölcsönzött elemek ugyanakkor minden tiltás ellenére Lechner filozófiájával rokonítják Korb és Giergl gondolkodásmódját, aki épp a Közel-Keletig ment ihletért. Ugyancsak saját korukra vall, hogy bevetették az akkori Magyarországon kevéssé ismert vasbetont is. A rendszert Franciaországból importáló mérnök, Zielinski Szilárd úttörő szerkezetet alkotott: nem csak az alapozás, de az összes födém, valamint a nagyterem erkélyei is vasbetonból készültek. A felújítás során előkerült részletek a mai szakemberek elismerését is kivívták, bő száz évvel ezelőtt azonban több szerkezeti elem megépítését csak Zielinski személyes garanciájával hagyta jóvá a minisztérium. A leggyengébb láncszemről, a középrizalit feletti vasbetonkupoláról csakhamar ki is derült, hogy a várttal ellentétben mégsem vízálló, így eredeti kialakítását a rákerülő tető tüntette el.

Bár van alapja a sokat hangoztatott állításnak, miszerint a Zeneakadémián a kor legjobb iparosai dolgoztak, a teljes igazság az, hogy kiválasztásuknál a legnagyobb súllyal az ár esett latba. A minisztérium szinte minden, az építkezéshez kapcsolódó "közbeszerzésen" a legolcsóbb ajánlattevővel szerződött. Ettől csak az építészek javaslatára tértek el; nekik köszönhető, hogy Walla József helyett a drágább, de megbízhatóbbnak vélt pécsi Zsolnay-cég kapta a padló- és falburkolati munkákat, illetve hogy a minisztérium által preferált Majoros Károllyal szemben végül a ma is közismert Róth Miksa lehetett az épület üvegablakainak kivitelezője. Igaz, az utóbbi döntés kiharcolása egy teljes évig tartott.

A belső terek ornamentikája, bár merít antik és reneszánsz előképekből is, alapvetően az osztrák szecesszió hatását mutatja. Róth a bécsi Julius Hoffmann mintakönyve alapján dolgozott, a nagyterem szellőzőrácsai pedig az 1897-ben elkészült kiállítási palota, a Sezession aranylevelekből összeálló kupoláját idézik. A közreműködő társművészek közül Körösfői-Kriesch Aladár nevét mindenképp érdemes kiemelni. A gödöllői művészkör vezetőjének munkája a földszinti előcsarnok két freskója, valamint az emeleti foyer-ben látható kompozíció, A művészetek forrása, a preraffaelita festészet kissé megkésett, magyar földön ritka remeke.

A belső terek közül a 20. század viharos évtizedeiben is megőrizte eredeti formáját a földszinti és az emeleti előcsarnok, a fémvázas galériával tagolt könyvtár, valamint az eredeti bútordarabokat őrző igazgatói tárgyaló. A Nagyterem és a Kisterem összképét azonban a II. világháborút követő felújítás jelentősen megváltoztatta. Előbbiben a falak megszokott zöld-sárga tónusa helyett mostantól a megtalált alsó festékréteg alapján helyreállított vörösbarna-márvány veszi át a hangsúlyt, a barnára mázolt faburkolat pedig visszakapta eredeti fekete-arany festését. A terem így az aranyozott díszítményekkel, illetve az óarany-bronz kárpitokkal együtt sokkal határozottabbá, kontrasztosabbá vált, akárcsak a Kisterem, amelyben nemcsak a színek újultak meg, de helyreállították a meglelt díszítőfestéseket is a mennyezeten.

AJÁNLÓ

Vasárnapi Újság, 1907.

Az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia új épülete

Ősi kobzok, tárogatók és hegedűk zengése, gyújtó dalok, tüzes nemzeti tánczok, mind arról tanúskodnak, hogy a «sirvavigadó» magyar fajnak fejlődésében mindenkor jelentős szerepe volt a költészetnek és a zenének. Évszázadok viharán át, ha győztünk, ha csatát vesztettünk, ha örültünk, ha keseregtünk, a dal és a zene volt egyetlen meghitt barátunk, lelkesítőnk, vigasztalónk. A rejtett hazafiúi érzések őrzője, gondozója a zene és a dal volt, a bujdosás szomorú napjaiban ez adott erőt s a szabadság eszméinek kiküzdésében is ez volt a harczi riadó. A szó, a gondolat felszabadult, a költészet kibonthatta szárnyait, csak a szivünkkel egybeforrt zene nem talált még hivatott művelőkre.

Liszt Ferencz tüneményes lángelméje kellett ahhoz, hogy a művészi érzékkel megáldott magyarság szivében új erőben támadjon fel a legideálisabb művészet: a zene. A magyar rapszódiák halhatatlan mesterének szerény Hal-téri lakása volt a zeneoktatás első, barátságos és biztató otthona. Négy küzdelmes esztendőt töltöttek itt a zene művelői. Liszt, Erkel és Volkmann érdeme, hogy a nemzeti közhangulatban visszhangra találtak a bölcsőkorukat élő zenei törekvések. Micsoda ünnep, micsoda gyönyörűség lehetett akkor a művészlelkek rejtekén, a hogy a picziny haltéri zeneiskola tágasabb és állandó otthonhoz jutott! 1879-ben az államférfiak lelkes támogatása folytán az Andrássy-ut egyik bérpalotájában helyezkedett el a zeneművészet új iskolája. Vezetője, szive, lelke és mindene maga Liszt lett, hogy tovább fejleszsze a magyarságnak a zene iránt táplált vonzódását, rajongó szeretetét és veleszületett gazdag művészi érzékét.

Itt bővült, itt alakult ki s itt nőtt nagyra fáradságos munkában eltöltött évtizedek után az a kulturális intézetünk, melynek vezetői hervadbatlan érdemeket szereztek művészi intelligencziánk fejlesztésében, zenei műveltségünk megizmositásában. És most végre a vándorlások és az átalakulások korszaka is le fog záródni. Az országos zeneakadémia harminczkét esztendős mostohaságából immár teljesen kiszabadulva, otthagyja régi, művészietlen otthonát s néhány nap múlva a levegőtlen bérkaszárnyából, ragyogó új palotájába fog bevonulni.

A zeneművészet múzsájának impozáns méretű új szentélye ott emelkedik a Gyár-utcza s Király-utcza sarkán és sajátszerű arcbitekturális eredetiségével, imponáló méreteivel már messziről magára vonja figyelmünket. Azonnal észreveszszük, hogy tervezői háborút üzentek az építés megcsontosodott formáinak s valami sajátos, új törvényszerűséget akartak igazolni a klasszikus irányok motívumainak figyelembevételével. A modern építkezés áramlatában sűrűn látjuk ezt a törekvést, a mely legtöbbször nyers és kialakulatlan formakeresésben merül ki inkább, mint a művészetben. Az új zenepalota megépítésében ez a modernségre való törekvés mintha egy lépéssel előbbre juttatta volna az új művészi irány fejlődését. Nem bántja szemünket, nem hat ízlésünkre zavarólag, mert nem látjuk a vonalaknak annyi természetellenes fejlődését, a stilizált formák kiforratlanságát, mint a mennyi modern épületeink nagy részét még mindig oly nagyon jellemzi.

Főhomlokzata a gyár-utczai oldalon van, mely a Kemnitzer-utczára néző stílszerű oldalhomlokzatban nyer harmonikus kiképzést. Az épület arczának arányos tagolású mezőiben frízek, medaillonok, stilizált keretek, szimbolisztikusan képzett díszítések, az épület rendeltetését magyarázó allegorikus csoportozatok és szobrok foglalnak helyet. Elhelyezésükben azonban némi nyugtalanság is van s ezért művészi hatásuk is kissé bágyadt és erőtlen. Mennyi érzés, ihlet és biztatás áradna felénk Stróbl szoborművéből, ha Liszt Ferencznek nemes bronzalakját nem az erkélyek rejtett magasságában, hanem a normális szemhatár nyugodt vonalában láthatnók! Az épület művészi külsejében ez az impozáns bronztömeg épen olyan zavaró, mint az üde, szabályos arcz finom metszésű vonalai közé tévedt szemölcs. A nagy mester prófétai tekintete nem azokon lebeg, kik a művészet csarnokába óhajtanak lépni, hanem szürke háztetőkön s a szomszédos kémények imbolygó füstfelhőín révedez. Ez az imponáló bronzszobor, melynek minden plaszticzitását eltorzította az emelet magasságban fekvő erkély kőkerete, sem mint Liszt, sem mint Srobl alkotása nem érdemelte meg ezt az elhelyezést.

Ugyanily magasságból tekintenek ránk Erkel és Volkmann zeneművészek bronz medaillonjai. A palota külső ornamentikájának legharmonikusabb része a főbejáró vonalában négy-négy kisebb méretű mezőbe illesztett gyermek frizcsoport. Mintegy húsz, pompeji amorettekre emlékeztető, jól megrajzolt és ügyesen csoportosított gyermek-alak allegorizálja a zeneművészet történetét. A homlokzat összhangzó képéhez előnyösen illeszkedik s annak művészi betetőzéséül szolgál az a két lantot tartó karcsú géniusz, a mely a felhők magasságában, szabadon, levegős környezetben kifejezően hirdeti az új palota czélját, az elvont művészet nemes czéljait.

Itt állunk a zenének kőbe faragott főszentélye előtt. Lépjünk be a főbejáró széttolható hatalmas kapuján. Nyissunk be a párhuzamosan haladó kettős esapóajtókon s megpillantjuk a színekben, ornamentikában egyaránt gazdag promenoirt. Nyugodt, komoly, méltóságos oszlopcsarnokban vagyunk. Zöld majolika koezkalapokkal s fehér erekkel futtatott sötétszürke műmárvány takarókkal vannak borítva a díszes előcsarnok oszlopai ós falmezői. Az egyenes vonalú oszlopok csillogó lapjairól gyöngéden, lágyan simuló tört fénysugarak áradnak a szökőkút keretét alkotó mozaik falakra és frízekre. A promenoir jobb- és baloldali részében van a szokatlanul nagyméretű ruhatár, melynek a folyosóba kapcsolt mindkét határvonalán színes üvegmezőkre tagolt ajtók tompítják az arányok nagyságát. A promenoir központjából s a körbe futó folyosókról összesen nyolcz kényelmes bejáró vezet abba a terembe, melyre szinte vértanúi türelemmel évtizedeken át vártak a zene iránt érdeklődők. Ez a nagy hangversenyterem. Díszítése pazar, terjedelme nem az iskolák szokásos méreteihez van szabva. Két emelet magasságban a különböző stílusok szerencsésen modernizált elegyedésében gyönyörködik a belépő. A terem hatalmas nézőterével szemben a palermói Capella Palatina egyszerű és nemesen idealizált művészetére emlékeztető keretben Magyarország első hangverseny-orgonája ötlik a szemünkbe. Az orgona berendezése elektromos motorokkal külön gépházból irányítható. Értéke meghaladja az 54 ezer koronát. Zenei közönségünknek ismét egy szokatlan és új élvezetben lesz része.

Az orgonahangversenyek már régóta elsőrangú műélvezetek közé tartoznak a külföldön, melyeknek halavány utánzatával eddig csak a templomokban próbálkoztunk. A nagy kiterjedésű orgonakarzat alatt mintegy háromszáz szereplő számára berendezett zenepódium foglal helyet. A nyugodt színárnyalatokban gazdag terem igen megkapó képet nyújt a zenepódium magaslatáról. Voltaképen innen kapjuk a legkifejezőbb áttekintést. Látjuk az egész nézőteret, a gracziozitással kihajló oldalerkélyeket, a gyöngéden tompított mennyezetet s a két emeletmerészen kiröpülő vasbetonos középerkélyeit. Levegő, fény, színek játéka, a méretek természetessége, az oldalfalak határvonalain körülfutó magyaros és mór ornamentika szimfonikus lágysága s a díszítésnek minden legparányibb motívuma határozott érvényre juttatják mindazokat a művészi hatásokat, melyeknek erejét a kiforrt egyéniségek szívében s művészi tudásában kell keresnünk. Ezt a bensőséges és jellemzetesen modernizált művészi hatást azonban csak akkor élvezhetjük, ha a földszintinézőtér első soraiban foglalunk helyet.

Sokkal derűsebb és intimebb az új kultúrpalota kis terme. Alig van művészi díszítése, pikturája és szobrászati munkája, vagy valamely meglepőbb ornamentikái kompozicziója, de mert, hogy az ajtó legparányibb nyílására is megelevenedik előttünk a teljes interieur nemesen egyszerű képe, megbarátkozunk, és nincs alkalmunk összetűzni az építő művészet géniuszával. A nagyterem közép erkélyével átellenben van a kis szinpad tanterme, az operai tanfolyam részére. A tantermek száma mindössze 24 s rövid idő múlva attól lehet tartani, hogy a közel két millió koronába kerülő palota szűknek fog bizonyulni. Az régész épület építészeti hangsúlya a nagy hangversenyteremre jutott, holott az országos zeneakadémia helyisége elsősorban iskola s csak másodsorban a közönség művészi szórakozó helye. Ez az egyetlen terem felemésztette azt a kicsiny territóriumot, melyre csak nagy építészeti tudással lehetett az új palotát elhelyezni. Így aztán kár esett sok mindenben.

Az 1150 látogatót befogadó nagy hangversenyterem hoszsza némi disszonáncziában van, annak két emeletre nyúló magasságával. Földszinti díszes csarnoka alacsony, világítása pedig a gótika miszticzizmusára emlékeztet. Az értékes zeneművek könyvtára s Liszt. Ferenez rendkívül értékes és gazdag partiturahagyatéka a villanynyal világított souterrainba került. A tantermek világosak ugyan, de kicsinyek s csekély számúak.

A ruhatárak, az emeleti buffet-helyiség s a korridorok dimenziója pedig megfelelne akár egy nagyobb, mozgalmasabb város vigadójának. Az egész palota berendezése különben a legmeszszebb menő modernség bélyegét viseli magán. Korb és Giergel neves műépítészeink a topográfiai viszonyokhoz képest elég ügyesen oldották meg feladatukat. A palota szobrászati és díszítő művészeti munkálatait: Stróbl, Maróti, Szabó Antal, Teles Ede, Groó István és Kőrösfői (Kriesch) Aladár jeles művészeink nagy invenczióval végezték. Ha van is egynémely fogyatkozása a monumentális új zenepalotának) egységes művészi hatásában mindazáltal új, eredeti és jelentős alkotás. Néhány nap mulya fényes zenei ünnepségek keretében felavatják s átadják rendeltetésének, hogy ápolja zenei érzékünket, fényt dicsőséget szerezzen a magyar művészetnek, a magyar nemzeti kultúrának.

Írta: Csudáky Bertalan