A magyar operajátszás régen várt pillanata érkezett el 1884. szeptember 27-én, amikor fényes külsőségek között, I. Ferenc József jelenlétében megnyitotta kapuit a budapesti Operaház.

AJÁNLÓ

1869-ben határozat született a dráma és az opera szétválasztásáról, majd amikor 1870-ben Andrássy Gyula miniszterelnöknek sikerült az uralkodó anyagi támogatását kieszközölni és Pest városa is nagyobb pénzösszeget ajánlott fel a létesítendő operaház javára, a terv egyre kézzelfoghatóbb formát öltött.

Az Operaház 1879. körül

Az önálló dalszínház megteremtésének első átfogóbb tervezetét Orczy Bódog, a Nemzeti Színház igazgatója dolgozta ki (1872), ebben több javaslatot is tett az új színház elhelyezésére. Elképzelése egybevágott a korszerű nagyvárosi fejlődést szorgalmazó Fővárosi Közmunkatanács 1871-es városrendezési tervpályázatával, amit elsősorban a főforgalmi utak és a középületek (köztük az operaház) elhelyezésére írtak ki. A Közmunkatanács a szóba jöhető telkek közül a kiépülőfélben lévő Sugár út mentén elterülő Hermina teret javasolta. Ez ugyan nem volt túlságosan előkelő hely (az ócskapiac működött itt) és a városközponttól is kicsit messze esett, de megközelítése könnyű volt, mellette szólt olcsó ára és főleg az, hogy beépítetlen lévén, azonnal meg lehetett kezdeni az építkezést.

A vázlatterv és az előzetes költségvetés elkészítésével Ybl Miklóst bízták meg, aki a Sugár úti épülettömbök előzetes tervvázlatait is készítette. Ybl tervezete alapján 1873-ban meghívásos tervpályázatot írtak ki neves magyar (Ybl Miklós, Steindl Imre, Skalnitzky Antal, Linczbauer István) és külföldi építészek (Ferdinand Felmer és Ludwig Bohnstedt) felkérésével, egy mintegy 2000 személyes operaház megtervezésére, kikötve, hogy az építkezés költségei a 2 millió forintot nem haladhatják meg. A pályázatot csaknem egyhangúlag Ybl Miklós terve nyerte meg.

Ybl ekkor már jónevű építész volt, híres középületekkel (Bakáts téri templom, Vámház, Várkert bazár stb.), palotákkal és több meg nem valósult színháztervvel a háta mögött. Díjnyertes pályaműve azonban az előirányzott építési összeget messze túllépte, ezért többször is át kellett dolgoznia. E változtatások főleg az épület pompáját mérsékelték (lemondott a nézőtéri negyedik emeletről, csökkentette az előcsarnok méreteit), de a terv külső-belső szépségén, célszerű megoldásain nem változtattak, sőt összefogottabbá, harmonikusabbá tették az épületet.

Az Operaház főlépcsője

Az Operaház nézőtere

1875 októberében kezdődtek meg a földmunkák, 1878 decemberében megtartották a bokrétaünnepséget. A kezdetben nagy lendülettel folyó építkezés azonban az évtized végére anyagi gondok miatt jelentősen lelassult, így az eredetileg tervezettnél csak jóval később (és így is csak Tisza Kálmán miniszterelnök erőteljes beavatkozására) fejeződhetett be 1884 nyarán.

Az Andrássy út Operaház melletti szakasza, 1890-es évek (kép: Fortepan)

Az Operaház építésén a Podmaniczky Frigyes, a későbbi intendáns vezette építőbizottság intenciói szerint csak magyar művészek, mesterek és cégek működhettek közre. Kivételt mindössze a Mainzban csináltatott nagy nézőtéri bronzcsillár és a bécsi Asphaleia társaság által készített színpadi gépezet esetében tettek. Ez utóbbi szabadalmát Ybl az 1881-ben a Ringtheaterben pusztító, több mint 400 halálos áldozatot követelő tűzvész után vásárolta meg és alkalmazta elsőként a világon. A szigorúbb biztonsági előírásokat követve, változtatásokat hajtott végre az épületen is: hármas osztásúvá tette a nézőteret, növelte a vészkijáratok számát és új, emeletenként függetlenül induló lépcsőházakat építtetett. Az Asphaleia (=általános biztonság) rendszer a színpadi gépezeten túl kiterjedt a tűzbiztonság és színpadtechnika egyéb vonatkozásaira is: záporszerkezet, vasfüggöny, hidraulikusan működtetett körhorizont, kulisszák helyett felülről mozgatott díszletelemek alkalmazásával korának legmodernebb technikai berendezése volt.

A kilencévi munkával elkészült Operaház végül az előirányzottnál mintegy 50%-kal többe, 3 millió 300 ezer forintba került, ám megnyitásakor Európa legmodernebb operaháza volt, egy olyan épület, ami a legmagasabb fokon valósította meg a művészi megjelenés és a célszerűség összhangját. 1895 nyarán bevezették a villanyvilágítást.

Az Operaház megnyitóját kisebb felháborodás követte az előadásra kiválasztott színdarabok miatt, ugyanis mellőzték azon műveket, amelyek sérthették volna a királyt, így elmaradt Erkel Ferenc "Szent István" című darabja és egy másik, erre az estére írt mű, a "Király-dal". A visszautasított szerző így írt Podmaniczky bárónak, a program felelősének, amely levelet a Petőfi Társaság lapja, a Koszorú 1884. évi 40. száma közölte:

A Hajh! Rákóczy, Bercsényi-féle dal nem volt előttem ismeretlen: igazolja Magyar királydalom-nak Táborszky és Parsch kiadásában megjelent zongorakivonata, melynek címlapján e szavak olvashatók; egy régi magyar dallam után. E dallal legelőször Bartalus István antológiájában ismerkedtem meg s meghatott határozott, kifejező s mesterkéletlen jellegével; azonnal elláttam egy győzelmi végzet-részszel s mit sem törődve tovább egykori forradalmi szövegének jellemével, fölkértem ifj. Ábrányi Kornélt egy uj, kiválóan loyalis szöveg írására, Éljen a király végsorral, hogy aztán magyar király-dalom úgy szövegileg, mint zeneileg teljes kifejezést nyerjen.

Erkel Ferenc

E visszautasított művész maga Liszt Ferenc volt. A rossz ízű kezdés ellenére az Operaház hamarosan Gustav Mahler vezetésével kivívta és azóta is tartja előkelő helyét a világ művészeti életében, míg maga az épület, ez a fényűző, kőbe faragott, modern (hiszen felavatásakor színház-technikailag az egyik legmodernebb volt a világon) csoda ma is áll és lenyűgözi az operakedvelőket, a város lakóit és a turistákat.

Az Operaház 1900 körül (kép: Fortepan)

AJÁNLÓ

1912-ben, Medgyaszay István elgondolásai szerint nagyobb belső átalakítást végeztek: a férőhelyek számának növelésére a rivaldát keskenyebbé tették, a zenekari árkot süllyesztették, kicserélték a széksorokat, egy új alsó ruhatárat alakítottak ki a hozzá vezető lépcsőkkel, új szellőző- és fűtőberendezéseket szereltek fel, kettéosztották a felső emeletet festőteremre és házi színpadra.

A második világháború során az épületet szerencsére csak jelentéktelen károk érték, ezeket gyorsan sikerült kijavítani. 1950-ben Kaufmann Oszkár és Oláh Gusztáv irányításával kisebb felújításra került sor, ekkor újra festették a nézőteret és növelték a helyek számát. Az 1960-as évektől a közönségforgalmi részen folyamatos felújítás folyt, az üzemi részeken azonban a helyzet tarthatatlanná vált. 1951-ben ugyanis az Erkel Színház közös üzemeltetés alá került az Operaházzal, felduzzasztva ezzel az együttes és az adminisztráció létszámát. Az Erkel Színház épületében viszont sem műhelyek, sem raktárak, sem próbatermek nem állnak rendelkezésre, így minden produkció előkészítése az Operaházban folyik. E problémák enyhítésére épült fel 1981-ben a Hajós utcai üzemház. Ide költözött át az adminisztráció és a próbatermek, műhelyek egy része. A teljes rekonstrukció azonban egyre elodázhatatlanabbá vált. 1976-ban a színpadgépezet egyik hengere megrepedt, a hidraulikát le kellett állítani. Átmenetileg álló díszleteket használtak, majd 1980 júniusában megkezdődött az épület külső-belső felújítása. A rekonstrukció során elsősorban a színpadgépezet újult meg: az új elektromechanikus szerkezetet egy drezdai cég szállította. A nézőtéren restaurálták a freskókat, felújították a burkolatokat és az aranyozásokat, megnagyobbították a zenekari árkot, kicserélték a széksorokat, a férőhelyek számát 1289-re csökkentették, a III. emeleten visszaállították a régi cukrászdát.

Az aprólékos munka nyomán megújult Operaház 1984. szeptember 27-én, a 100 éves évfordulón ismét régi fényében fogadhatta a közönséget. Az Operaház a Nemzeti Múzeum és a Vigadó mellett Budapest legjelentősebb XIX. századi műemléke. Alaprajzánál Ybl Miklós - nyilván a telek adottságait is figyelembe véve - nem az általánosan példaképnek tekintett Gottfried Semper-féle négyzetes formát (a nézőteret körülölelő előcsarnok), hanem a párizsi operánál is alkalmazott megoldást (a nézőtér tengelyében elhelyezett díszlépcső) választotta. Az egyszerű, világos tagolású épület négy, egymástól élesen elkülöníthető részre osztható: a fogadótérre (előcsarnok, társalgók, feljáratok), nézőtérre, színpadtérre és üzemi részre (hátsó színpad és műhelyek). Míg az utóbbi kettőnél a praktikum, a belső tér lehető leggazdaságosabb kihasználása volt a fő szempont, s ez érvényesül az alagsori műhelyektől a IV. emeleten elhelyezett festőteremig, a közönségforgalmi részeknél Ybl elsősorban a kényelmet és a harmonikus művészi hatást tartotta szem előtt.

Az Operaház előcsarnokának mennyezete (kép: Fred Romero)

AJÁNLÓ

A neoreneszánsz épületen harmonikus egységben olvadnak össze reneszánsz és barokkos stíluselemek, architektúra és plasztika, ornamentika, fa- és fémmunkák, Ybl mindenre kiterjedő figyelmének köszönhetően. Még a legapróbb részletek (csillárok, falikarok, kilincsek) is őrzik keze nyomát. Gazdag díszítés hangsúlyozza az épület reprezentatív funkcióját: a márványból készült előcsarnok és lépcsőház, a márványlapokkal burkolt falak, a szalonok intarziás padlója, a selyemtapéták, a nézőtér aranyvörös ragyogása, a mennyezeteket és oldalfalakat díszítő művészi falfestések és freskók. Az Operaház falfestményeinek zömét a magyar historizmus három nagy mestere, Lotz Károly, Székely Bertalan és Than Mór készítette, párizsi és bécsi mintára, egy egységes vezérgondolatra - a Zene hatalmának egyetemessége, a Zene apoteózisa - fűzve fel a freskóciklus képeit. A dekoráció tervezésében Ybl Schickedanz Albert, a későbbi nagynevű építész segítségével tevékenyen részt vett.