A Károlyi-Csekonics-palotát Csekonics Margit (1848-1936) és férje, Károlyi István (1845-1907) építtették 1881-1885 között, a bécsi Ferdinand Fellner (1847-1916) és Herman Helmer (1849-1919) építészek tervei szerint.
A telek már az 1840-es évek óta a Csekonics család
birtokában volt, Csekonics Margit pedig nászajándékba kapta szüleitől,
aki egyébként Erzsébet királyné palotahölgye volt.
Férjével, gróf Károlyi István országgyűlési képviselővel 1891-ben adtak
megbízást a családi rezidencia megtervezésére Ferdinand Fellnernek és
Herman Helmernek, akik a színházépítés specialistáinak számítottak.
A Károlyi-Csekonics palota egyszerre található a Múzeum utca 17. és a
Reviczky utca 6. szám alatt, két szárnya eredetileg is elkülönült
egymástól fizikailag. A grófi család a Múzeum utcai részben lakott, míg
a személyzet a mellette lévő, Revicky utcai kiszolgálóépületben, ahol az
istálló is helyet kapott.
A két palota elhelyezkedése a Reviczky utca felől (kép: Google)
A neobarokk stílusú Múzeum utcai portált egy kocsifelhajtó kötötte össze a Reviczky utcai épülettel, hogy annak díszesebb kapujában szálljanak ki a vendégek. A Múzeum utcai palotában egykor illusztris vendégeknek tartottak bálokat, aki Thék Endre faragott fadíszei, bútorai, valamint a hallban és az ebédlőben világos árnyalatú feszített textilekkel dekorált falak között mulathattak. A bálterem mennyezetét Lotz Károly freskója díszítette, de ez az idők folyamán teljesen megsemmisült (amit a 2019-es restaurálás során fényképek alapján festettek újra - ezt a padlóból előkerült festék-, gipsz- és műmárvány maradványok is segítették).
Csekonics Margit (1848-1936)
A Múzeum utcai épületszárnyban és az udvari szárnyak emeleti részein az
építtető család magánlakosztályai és a reprezentatív terek helyezkedtek
el, a Múzeum utcai udvar körüli szárnyakban a többi szinten kiszolgáló
funkciók: a személyzet lakószobái, fürdőszobák, konyha, előkészítő és
tálaló helyiségek kaptak helyet. A Reviczky utcai épületrész udvari
szárnyaiban istálló és kocsiszín, valamint személyzeti szállások voltak.
Az építtető család 1900 körül kibővíttette a Reviczky utcai épületrészt
egy emelet ráépítésével, és lakását ide helyezte át, a Múzeum utcai
épületrészt bérbe adták. Az építtetők lánya, Melinda 1938-ban a Baross
Szövetség részére adta el az épületet, akik azt azonnal felújították és
beépítették a Múzeum utcai tetőteret.
Az épület mindkét része komoly károkat szenvedett a II. világháborúban,
sok eredeti részlete ekkor pusztult el. 1956-ban készültek el az épület
átalakítási tervei az Országos Műszaki Könyvtár elhelyezésére, melyet a
KÖZTI készített, Béla Antal építész vezetésével. Az épület átalakítása
során megváltoztatták az épület eredeti közlekedőrendszerét, az egykori
táncteremben többszintes könyvraktárat alakítottak ki. Az épület az
átalakítás ellenére sem felelt meg maradéktalanul a könyvtárnak,
1965-1966-ban az épület Reviczky utcai épületszárnyát két szint
ráépítésével bővítették.
Az épület következő nagyobb átalakítására 2001-2006 között került sor. A
palota átalakítása alatt, 2004-ben helyezték az épületet műemléki
védelem alá.
A 2019-ben folyó felújítás és átépítés építészeti programtervének
alapvető célkitűzése volt a "Károlyi-Csekonics-palotaegyüttes átfogó,
állagmegóvó felújítási feladatai” elnevezésű beruházás keretein
belül, hogy az örökségvédelmi koncepcióhoz alkalmazkodva, annak
tiszteletben tartása és figyelembevétele mellett az épület majdani
használója - a Károli Gáspár Református Egyetem - által megfogalmazott
egyetemi oktatási igényeket a lehető legteljesebb mértékben kielégítse.
A Múzeum utcai épületszárny műemléki értékeinek védelme érdekében a nagy
tömegforgalmat a már többször gyökeresen átalakított Reviczky utcai
épületrészen belül tartották a tervezők.
A két szint utólagos ráépítésével túlterhelt, belső műemléki értékeitől
és eredeti közfalaitól megfosztott épületszárnyak - különösen a II.
világháborúban megsérült, földszint felett az 1950-es években
újraépített keleti oldalszárny - nem mutattak kellően állékony
szerkezetet ahhoz, hogy a tervezett új funkciót befogadhassák.
Míg emiatt a Reviczky utcai épületrészben nagymértékű bontások és
újraépítések történtek, a Múzeum utcai épületrészben a meglévő értékek
restaurálása mellett több helyütt helyreállították az eredeti
térszerkezetet és közlekedőrendszert, illetve egyes enteriőrök
belsőépítészeti elemeit.
A palota Múzeum utcai homlokzata
Képek
Hamarosan!
A palota felújítása
A 2017. év végén megkezdett kivitelezés ideje alatt
számos nem várt szerkezeti probléma merült fel, valamint korábban
takart, műemléki értéket képviselő szerkezet és tartozék. A munkálatok
során előkerülő ismeretlen részletek nem csak az épület eddig ismert
történetét árnyalják, sok esetben módosítják és finomítják az
építési-restaurálási munkákat is.
A Reviczky utcai épületrész bontása során a keleti épületszárny alatt
egy korábbi épület maradványai kerültek elő, melyek feltehetően a
Csekonics család XIX. századi majorságépületének részletei voltak. A
korábbi épület falait már a palota építésének idején megsemmisítették,
de az 1880-as évekbeli épületszerkezet kontúrján kívül eső falak egy
része megmaradt. A nagygépekkel végzett földmunka során eredeti helyéről
kimozdulva ugyan, de több darab előkerült a keleti épületszárny egykori
istálló öntöttvas oszlopainak alapozásként szolgáló kő tartóelemei
közül, illetve egynek eredeti tégla alapozása is megfigyelhető volt.
Az egykori istálló öntöttvas oszlopai közül egynek létezése
feltételezhető volt a 2001-2004 közötti építkezés során készült, pontos
helyhez nem köthető fénykép alapján, azonban a munkák megkezdésekor nem
volt ismert a helyszínük. A bontási munkák során három oszlop került
elő, mind az egykori istállóhelyiségen belül kialakított falakból, ahová
az 1950-es évekbeli átalakítás során befalazták. A gondos építésvezetői
munkának köszönhetően az oszlopok sérülten, de viszonylagos épségben
kerültek elő. Az öntöttvas oszlopokra egykor rendkívül gazdagon
díszített spiáter fejezet volt rögzítve, melyek közül egy oszlopfő volt
összeszerelhető. A beruházó kérésére az oszlopok konzerválást követően
az épületben kiállítási tárgyként kerülnek elhelyezésre.
A Reviczky utcai épületrészben a korábbi nagyarányú átalakítások miatt
további műemléki értékű részletek nem kerültek elő a bontások során az
eredeti, jellemzően többszörösen átalakított épületszerkezeteken kívül.
Ezzel szemben a Múzeum utcai épületrészben számos olyan tartozék került
elő, amelyek a palota eddig megismert történetét finomították,
árnyalták. A korábbi közgyűjteményi és helyszíni kutatások során az
épület látható értékei rögzítésre kerültek, történtek roncsolásos
kutatások is a még használatban lévő épületben, de a palota a
kivitelezés idejére is tartogatott meglepetéseket.
A Múzeum utcai pince egyik korábban megközelíthetetlen helyiségében, az
ifjú gróf földszinten elhelyezkedő fürdőszobájának melegvízkazánját
találta meg kivitelező. Az épített tűzhelyben spirál alakban elhelyezett
fémcső futott körbe, mely a benne átfolyó vizet felfűtötte. Az
elhasználódott, elkoszolódott szerkezetet az épület felújítása során
elsősorban az elkészítendő falszigetelés miatt nem lehetett megőrizni.
Felmérését követően a szerkezetet óvatos és dokumentált bontás után
átadták a Magyar Épületgépészeti Múzeum számára. A kivitelezés során
talán a legérdekesebb felfedezés a Múzeum utcai keleti épületszárny
alagsorában található egykori konyha és szomszédos sütőhelyiség eredeti
gépészeti rendszerének maradványai voltak.
A helyiség a legutóbbi időkben az épületben működő hivatal tömör
raktáraként, irattárként szolgált. Padlójának bontása közben, a beton
alól előkerült egy korábbi polcmozgató-szerkezet, amely a korábban itt
működött Országos Műszaki Könyvtár raktárában töltött be hasonló
funkciót. A polcok mozgatására szolgáló szerkezet maradványai az
illetékes szakmúzeum gyűjteményébe kerültek, a bontást és dokumentálást
a múzeum munkatársai végezték el.
Az egykori konyha és sütöde, tehát a főzés és a sütés célját szolgáló
helyiségek padló rétegrend alatti boltozati feltöltésében kőagyag
csatornák töredékei is előkerültek. Abban a korban használatos
szennyvízcsatornához hasonló, de annál kisebb átmérőjű, kör
keresztmetszetű csövek a helyiségek különféle pontjaira, illetve a
falban lévő falazott kürtőkhöz vezettek. A teljesen tiszta csövek
feltehetően a helyiség szellőztetésének célját szolgálták.
A sütőhelyiségben feltárt két kisebb keresztmetszetű cső egy falazott
légaknán keresztül a keleti tűzfal alatt a szabad levegővel volt
összeköttetésben. A főzésre használt helyiségben feltárt két nagyobb
keresztmetszetű cső a helyiség udvari falában egy-egy kb. 1,5 méter
magasságig kialakított légaknával, a keleti folyosó felőli falban a
teljes belmagasságú aknákkal volt összeköttetésben. Ez utóbbi
feltehetően a födém feletti szintekre vezetett tovább, azonban a felette
lévő falak korábbi áttörései miatt az eredeti nyomvonal nem volt
megfigyelhető.
A párhuzamosan futó csövek egy pontján szabályozó csappantyú volt
elhelyezve, amely szintén feltehetően a rendszer egyik szabályozó eleme
volt. Az eredeti szellőzőrendszer pontos működését nem lehetett
rekonstruálni, de feltételezhető, hogy az egyes tüzelőberendezések friss
levegővel való ellátását és a konyhában keletkező szagok elvezetését
egyaránt szolgálhatta. A feltárt csövek a kivitelezés során
kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek el, de a födém rétegrendek
áttervezésével és egyedi megoldásokkal sikerült a csőrendszert az új
padlórétegrend alatt is megőrizni.
A Múzeum utcai épületrész emeletén, a grófkisasszony egykori szalonjának
előkerülő eredeti parkettája szintén nem várt műemléki érték. A jó
minőségű, keskeny és széles halszálka mintázatú parketta faanyaga jó
állapotban maradt fenn a felső parkettaréteg alatt, leszámítva, hogy a
felső réteg parketta alá öntött aljzatkiegyenlítő tapadásának javítása
érdekében a parkettát szisztematikusan végigszegelték.
A parketta eleve sok javítást igényelt volna, mivel kopott, hézagos
volt, szétmozgott az idők során, de a szögelés nyomait a leggondosabb
restaurátori munka sem tüntetheti el. A parkettára vonatkozóan
faanyagvédelmi és farestaurátori szakvéleményt készítettek, a lehetséges
kezelési módjaira több javaslat is született. Végül a beruházó úgy
döntött, hogy nagyobb padlófelületen nem tartja elfogadható látványnak a
sérült parkettát. A helyiségben az eredeti alapján újragyártott
parkettát helyeznek el, viszont előterében a történeti parkettát újítják
fel.
Nagyobb összefüggéseket nélkülöző, de rendkívül értékes kifestés
töredékei kerültek elő az egykori grófnői fürdőszobában. A helyiségben
maradt meg az épület egyik teljes egészében eredeti ablaka is, melynek
oka azonos: a helyiségcsoport eredetileg és a későbbiekben is
vizesblokként szolgált. A WC-helyiség utólagos válaszfalainak,
előtétfalainak és csempeburkolatának elbontását követően a falakon
feltűnő volt a festésrétegek nagy száma. A műszaki ellenőr és a műemléki
szakértő kérésére festőrestaurátori kutatást végeztek a falfelületeken,
melynek célja a helyiség egykori falszínének megállapítása volt.
Ugyan az épület korábbi átalakításai során a falfelületeket általában
gondosan lekaparták festés előtt, itt két sávban gazdag, neorokokó
jellegű díszítőfestés került elő a felsőbb festésrétegek alól.
Bár a résztvevők egyetértettek abban, hogy a festés érdemes volna a
helyreállításra és bemutatásra, a helyiség későbbi funkciója ezt nem
engedi meg, áttervezésre pedig nem volt mód ez esetben. A feltárt
festést a restaurátor szakszerű levédést követően letakarta,
dokumentálta, így az épségben maradhat meg az utókor számára egy majdani
helyreállítás reményében.
A fürdőszoba egy másik érdekes részlete is előkerült egy elbontott
előtétfal takarásából: A Múzeum utcai épületrészben sok helyen
megtalálható az eredeti hőlégfűtési rendszer aknáihoz tartozó
légbeeresztő rács, mögötte a szabályozó lamellákkal, néhol a teljes
szabályozó szerkezettel. A fürdőszoba fűtésére nyilván nem volt szükség
állandó jelleggel, ezért rács helyett itt egy olyan felnyitható sárgaréz
ajtóval látták el a fűtőjáratot, amelyet szükség esetén kinyitottak,
használaton kívül pedig zárva tartottak.
A Múzeum utcai épületrész két neorokokó faragású ajtaján már a tervezés
időszakában is felfedezhető volt aranyozás. A kivitelezés során a
farestaurátori munkálatok során több ablakon, illetve a grófnő
lakosztályának előterében a faburkolaton is gazdag aranyozást sikerült
feltárni. Azonban az eredeti aranyozás az utólagos festékrétegekhez való
erősebb tapadása miatt sajnálatos módon csak egyes kijelölt
tanúfelületeken őrizhető meg.
Az előtér faburkolatának és a grófnői lakosztály ablakainak eredeti
halvány szürkészöld színét is sikerült megtalálni, ezt a színt a mostani
helyreállítás során az előtér faburkolata visszakapja, aranyozással
együtt.
A palota legreprezentatívabb helyisége a bálterem. Már a korábbi
kutatások során kerültek elő töredékek a bálterem betonaljzata alól az
egykori műmárvány burkolatából és stukkóiból. A kivitelezés során
lehetőség volt a terem teljes járószint alatti feltöltését átvizsgálni,
és az építési törmelék között egyes helyeken valóban további elemek
kerültek elő. Pontosítani lehetett ezekből a műmárvány egykori színeit,
a stukkódísz plaszticitását és aranyozásának módját, de még az egykori
intarziás parketta apró maradványai is fontos információval szolgáltak
az újragyártáshoz.
Elsőre szokatlannak tűnik, hogy a bálterem öntöttvas ablakai is
aranyozva voltak eredetileg, mivel a befalazva megőrződött fém
ablaktokokról ipari épületek ablakai jutnak eszünkbe.
Feltehetően éppen e hatás elkerülése céljából akarták az egykori
enteriőrtervezők az ablakok anyagszerűségét csökkenteni az aranyozással.
A befalazás ellenére meglepő épségben megmaradt, bonyolult geometriájú
ablakok rekonstrukciója óriási feladat, már a speciális feladat
elvégzésére alkalmas szakember megtalálása komoly kihívásnak bizonyult.
Az eredeti élmény minél hitelesebb megközelítése a cél. A minél korhűbb
helyreállítás érdekében bálterem mennyezetén a terv szerint grisaille
festményként rekonstruálandó Lotz-kép is színesben kerül helyreállításra
a fellelhető vázlatok és további kutatások eredménye alapján. Mindezen
módosítások a kivitelezési munkák folyamatos újragondolását igényelte,
de a résztvevők legfontosabb célkitűzése a projekt megvalósítása során a
minél hitelesebb eredeti miliő helyreállítása.
Forrás: magyarepitok.hu, 2019.