Uránia Nemzeti Filmszínház (Rimanóczy-palota)

VIII. kerület, Józsefváros, Rákóczi út 21.

Írta: Varga Máté 2021. április

A négyemeletes mór stílusú bérház és a hozzá kapcsolódó hangverseny- és táncterem terveit a hamburgi születésű Schmahl Henrik készítette. Schmahl egyik kései fő műve a Párizsi udvar néven ismert Belvárosi Takarékpénztár, ahol kedvenc mór stílusjegyei már szecessziós hangszerelést kaptak. Ezeknek az épületeknek korábbi tervváltozatain nyomon követhető az építész stílusfordulata: a velencei és mór elemek megjelenése és térhódítása.

A telken egy földszintes lakóház állt, amelyet a felső-magyarországi legrégiebb nemes családok egyikea Beniczky család birtokolt. Miután a tulajdonos, Beniczky Flórián (1794-1864) elhunyt, az özvegy, Beniczkyné Schneé Mária (1802-1886) 1867-ben átalakíttatta Wieser Ferenc építész tervei által. E házikóra 1871-ben egy emeletet építettek Pucher József építész terve szerint.

Pest ezen évtizedekben hatalmas fejlődésen ment keresztül, ezért a város bel- és kültelkei gyorsütemben cseréltek gazdát, ahogy azt a befektetők étvágya megkívánta. Beniczkyné Mária házát Rimanóczy Kálmán nagyváradi építész vásárolta meg 1893-ban, majd bontatta le egy évvel később. Helyére egy négyemeletes bérházat emelt, amelyben egy hatalmas méretű hangverseny- és táncterem is kialakításra került.

A velencei gótika szellemét és a mór díszítőelemek egzotikumát elegyítő terveket Schmall Henrik készítette, amelynek kivitelezését Baumann Bernát és Kölber Lajos építőmesterek irányították. A vasszerkezeti terveket Richter Károly okleveles mérnök szignálta, a vasmunkák a Svadló Ferenc cégénél készültek. A szobrokat Langer Ignác készítette.

Az épületet 1896-ban adták át, amelyben 1898-ig az Oroszi Antal revüszerző vezette mulató, az Oroszi Caprice működött. Oroszi Antalt, az egyik legtartósabb sikerű honi színmű íróját csakis álnevén tartja számon a nemzeti könyvtár, mint Caprice. Az írót persze eredetileg nem így hívták. A mindent tudó bibliográfus, Szinnyei József a Magyar írók élete és munkái IX. kötetében megjegyzi, hogy "egy Lövi Antal pesti kereskedősegéd 1869-ben változtatta nevét Oroszi-ra".

A pompától fülledt, bársonnyal bélelt, rézkorlátos, aranydíszítésű, luxuskivitelű karavánszerájt úgy alakították ki, hogy lépten-nyomon tapétával fedett rejtekajtókba fusson bele az ember, ahol a táncosnőkkel és a kurtizánokkal gyorsan lezavarhatott egy-egy menetet. Oroszit azonban tönkretette a jövedelem. Belerokkant pazar vállalkozásába.

A bebukott Caprice helyén az Alhambra működött rövidebb ideig, majd Leszkay András (1863-1928) színész tervezett színházat nyitni a helyébe, viszont ez utóbbit felülírta egy 1898-ban frissen alakult társaság, az Uránia Tudományos Színház Egyesület, aki ügyesebben tudott alkudni: az örökös, ifjabb Rimanóczy Kálmán (1870-1912) építész inkább nekik adta el az épületet 1899. július 22-én.

Az Uránia Tudományos Egyesület

A századfordulós magyar gazdasági viszonyok szükségessé tették a tömegek nagyobb arányú tájékoztatását a tudományok, technika és művészetek terén. Ezt a kor támasztotta követelményt felismerve 1899-ben megalapították az Uránia Magyar Tudományos Egyesületet, amely feladatául a tudományok és művészetek népszerűsítését és terjesztését, a szélesebb néptömegek tájékoztatását vállalta. Ehhez a színpad járószintjét 90 cm-rel lesüllyesztették, az első emeletét elbontották, így több mint 11 méter magas, zsinórpadlással is rendelkező színpadteret állítva elő. Az átalakított, 528 férőhelyes kultúrintézmény 1899. november 4-én nyitotta meg kapuit Cholnoky Jenő előadásával.

Az egyesület elnökének Molnár Viktort választották, aki a hazai tudományos ismeretterjesztés nagy úttörője volt, s e munkának szentelte életét. Az egyesület céljait az egyesület 1900-ban kiadott "Az Uránia Magyar Tudományos Egyesület alapszabályai" című kiadványban a következőképpen fogalmazták meg: "Az egyesület célja az Uránia magyar tudományos színházat, mint kulturális intézményt erkölcsileg, szellemileg, anyagilag támogatni, és ezúton a főváros és a vidék nagyközönségével a tudományos és művészeti törekvéseket megismertetni és megkedveltetni, s az összes tudományos és társadalmi ismeretek történetét, fejlődését és jelenét oly módon mutatni be, hogy az a komoly tudományos jelleg és erkölcsi érzék szem előtt tartásával mindenkor vonzó és szórakoztató legyen, úgy a tudásvágyat, mint a hazafias érzelmeket emelje".

Az Uránia Magyar Tudományos Egyesület több irányban fejtette ki tevékenységét. Egy évvel megalakulása után kiadta az Uránia című havonta megjelenő népszerű tudományos folyóiratot, az egyesület közlönyét. Ugyanebben az évben szoros kapcsolatba lépett az Uránia Színházzal, ahol vetített képekkel kísért tudományos ismeretterjesztő és művészeti előadásait tartotta.

Az Uránia Magyar Tudományos Egyesület megalakulásának időpontjában létrehozta az egyesület közlönyét, az Uránia című havonként megjelenő, ismeretterjesztő folyóiratot, melynek első száma 1900. május 1-én jelent meg. Alapítói és szerkesztői az egyesület alapítói és vezetői közül kerültek ki, s az egyesület céljainak megvalósítása érdekében határozták el a folyóirat kiadását. A folyóirat az egyesület munkájában igen fontos eszköz szerepét töltötte be, hiszen ezzel a tömegek rendszeres tájékoztatását, tudósítását, befolyásolását érhették el.

Az 1900-ban kiadott első szám rovatai a következők voltak:
I. önálló cikkek:
a) A physika, mathematika és chemia köréből;
b) A csillagászat és meteorológia köréből
c) A természetrajz és földrajz köréből;
d) Az orvostudomány köréből;
e) Az irodalom, művészet és zene köréből;
f) A jog és államtudományok köréből;
g) Vegyes tartalmú cikkek.

II. Kisebb közlemények:
A) Krónika;
- a) A physika, mathematika és chemia köréből;
- b) A csillagászat és meteorológia köréből;
- c) A természetrajz, és a földrajz köréből;
- d) Az orvostudomány köréből;
- e) Az irodalom, művészet és zene köréből;
- f) A technika köréből;
- g) Vegyesek.
B) Hasznos tudnivalók.
C) Csillagászati krónika.
D) A csillagos ég.

Később, a folyóirat fénykorára (1912-1913) a folyóirat rovatai lényegesen kibővültek. Külön rovat nyílt a történelemnek, művelődéstörténetnek, néprajznak, s a képzőművészetnek.

1901-ben az egyesület megkezdte az Uránia Könyvtár című sorozat kiadását. Ezek a kötetek a tudományok és művészetek terjesztését szolgáló rövid, ismeretkört összefoglaló műveket tartalmaztak.

Ugyanezen évben az egyesület - mivel adományokból hozták létre és mindvégig adományokból élt - alaptőkéjének gyarapítására engedélyt kapott a pénzügyminisztertől, s hamarosan meg is szervezte az Uránia sorsjátékot. Az Uránia sorsjáték céljaira olyan művészek ajánlották fel műveiket, mint Kernstock Károly, Kezdi Kovách László, Lotz Károly és Stróbl Alajos.

1901-ben készült A táncz, fekete-fehér magyar némafilm, amely az Uránia Tudományos Színház egyik előadásának mozgóképes illusztrációjaként született. Ez volt az első tudatosan rendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar filmalkotás. A mozgókép nem maradt fenn, csak a korabeli sajtóban megjelent képek ismertek, valamint azok a fotók, melyekből képeslap-sorozatokat is nyomtattak. A Pekár Gyula ötlete alapján, Zsitkovszky Béla által forgatott huszonnégy 1-2 perces ún. "kinematogramot” 1901. április 30-án mutatták be. Ebben Blaha Lujza, Márkus Emília, Pálmay Ilka és Fedák Sári színésznők ropták a ritmust az Operaház tánckarával közösen.

Ami meglepő, hogy a filmfelvételt az Uránia tetején forgatták egy díszlet falai között, s a képen maga Pekár Gyula is felbukkan

Emellett színházi előadásokat is tartottak: 1902. április 19-án nagyszámú érdeklődő előtt viharos sikerrel lépett fel Miss Isadora Duncan amerikai táncosnő. Duncan sikere merőben új táncstílusából fakadt, amely nagyszerűen ötvözte a látványt és az erotikát, inspirációt merítve a görög vázákból és domborművekből. Duncan leginkább Londonban és Párizsban tevékenykedett, de előadásával bejárta egész Európát is.

Isadora Duncan (1877-1927)
(Kaliforniában született és nevelkedett, de Nyugat-Európában élt és táncolt 22 éves korától egészen 50 éves haláláig)

A művésznő sokáig élt Berlinben, ahol a kor liberális szellemiség hatása alá került. Párizsban tánciskolát nyitott, majd az első világháború kitörése után visszaköltözött az Egyesült Államokba, ahová magával vitte iskoláját is. Egy évvel később elhagyta a hazáját, majd ismét Európában, 1921-ben a Szovjetunióban telepedett le, ahol szintúgy tánciskolát nyitott. Mivel a számításai nem jöttek össze, ezért hamarosan ismét Nyugat-Európában telepedett le.

(Duncan életét tragédiák sora kísérte: két gyermeke született, akik egy véletlen autós baleset következtében a Szajnába fulladtak 1913-ban. Kétségbeesésében Romano Romanelli szobrászt kérte meg, hogy feküdjön le vele, mivel szeretett volna gyermeket, viszont az 1914-ben született kisfiú pár hét múlva elhunyt. Mindezekből látható, hogy miért utazott annyit és miért nem találta helyét, bárhová is költözött. Duncan 1927. szeptember 14-én hunyt el, nem szokványos módon: egy nyitott tetejű autó utasaként, amikor a több méter hosszú gyapjúsála a huzattól a kocsi hátsó kerekére tekeredett, amely megfeszítve a sálat, kitörte a nyakát)

Duncan fájdalmát a táncaiban adta elő; előadásai a természetes mozgást hangsúlyozták, szemben a hagyományos balett merevségével. Szakítva a konvencióval, Duncan azt képzelte, hogy a táncot a gyökerekig szent művészetként kell követni. Ebből az elképzelésből fejlesztette ki a szabad és természetes mozgás stílusát, amelyet a klasszikus görög művészet, a népi táncok, a társadalmi táncok, a természet és a természeti erők inspiráltak, valamint az új amerikai atlétika megközelítését, amely magában foglalta az ugrást, a futást és a dobálást.

Mindezek fényében érthető, hogy a Duncan-féle show miért aratott akkora sikert a pesti színpadok világában.

"Hetek óta sokat beszéltek már nálunk társadalmi körökben Miss Isadora Duncanról, a ki nemrég egy zártkörű társaság előtt bemutatta saját maga által komponált görög stílusú tánczait s élénk érdeklődést keltett velük azokban, a kik látták. Most végre április 19-én nyilvánosan is fellépett az Uránia-szinházban, s nagy közönség előtt mutatta be művészetét. Duncan kisasszony kaliforniai származású; nyúlánk, karcsú, magas termetű hölgy, plasztikus idomai, megnyerő kifejezésű, élénk tekintete mindjárt rokonszenvet keltenek iránta a nézőben. Az előadás rendezése emeli a hatást: az egyes tánczokat zene kiséri, melyben a hárfának jut a főszerep, előttük a Magyar Szinház egy művésznője verseket szaval, Horatiusból elmélkedő ódát, majd játszi modern dalt, opera szöverészeket, ókori pásztoridylt. Közbe-közbe karéneket is hallunk. A fiatal művésznő alakját, a mint a szinpadon megjelenik, szivárványos fény veszi körűl, a háttér szinfalai tavaszi tájat, majd később görög díszítésű termet ábrázolnak. Duncan kisasszony teljesen mezítláb tánczol, görög szabású lenge ruhában, tunikában és chlamysban" - írja a Művészet 1902-ben.

1903-ban megszervezték az Uránia Magyar Tudományos Egyesület vidéki akcióit, amelynek keretében több vidéki városban tartottak vetített képekkel kísért előadásokat. A szövegírók legfontosabb alakjaként jelenik meg ebben Pekár Gyula (később az állami filmirányítás vezéralakja), aki a Spanyolország című darabbal új műfajt teremtett: "Alig volt és van művelt magyar ember, aki ne látta volna és ne gyönyörködött volna a spanyol tánczban, a bikaviadalban". A Pekár-siker írói gárdát teremtett az Uránia színházban, "spanyol" mintára íródott több alkotás, és rendre ezek váltak a legkedveltebb előadásokká: Dessewffy Arisztid Velencze című darabja: "A tengert ez a darab mutatta először az Urániában, ugyancsak itt volt először zene és ének". (Mikor a Szent Márk templom belsejét mutatják, gyönyörű énekkar zendül meg, mely a legfinomabb árnyalatú szent énekekeket láthatalanul zengedezi a beeresztett függöny mögött)

Ehhez a sikersorozathoz tartoztak a továbbiakban Dessewffy Arisztid: A vas, Weisz Róbert: China, Hegedűs Sándor: Amerika, Hentaller Lajos: 1848 című előadásai.

A saját apparátussal készült előadásoknál a jellegzetes képi gondolkodásmód megkívánt hatása mellé még egy gyakorlati szempont is csatlakozott. A darabokat úgy állították össze, hogy a szöveg megengedje az egyes részletek képi megújíthatóságát és kicserélhetőségét. "A párisi életet 1900-ban vetített és mozgó fényképekben mutatja be az Uránia május második felében. Salamon Ödön és Heltai Jenő írják hozzá az anekdótikus, humoros, vidám, ötletes szöveget. A darabot úgy állítják össze, hogy időnként egyes részletei megújíthatók és kicserélhetők legyenek és ennek következtében kapuzárás előtt és az ősszel állandóan friss alakban álljon a nagy közönség előtt".

Mivel az Uránia falai között működött ideiglenesen a Nemzeti Színház és a Vígszínház is, így az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia néven 1905-ben indították el az első hivatalos színészképzést is, ahol többek között Bajor Gizi (1893-1951) is tanult.

1906-ban a Kígyó téren, a király bérházának földszintjén megnyitották az Uránia Műkereskedést, amely állandó kiállítóterem lett. Az Uránia Műkereskedés a képzőművészet népszerűsítése ügyében Lukács György közoktatási miniszter által az 1905. október 17-én egybehívott értekezlet határozata alapján létesült. Célja a nagyközönség művészeti érzékének fejlesztése volt.

1907-ben Amudsen volt az Uránia vendége, akinek előadására József főherceg és Auguszta főhercegnő is ellátogatott.

De 1907-ben az egyesület munkásgimnáziumot is szervezett, majd később elkészítette ennek szabályzatát és hálózatát országszerte kiépítette. A munkásgimnáziumok szabályzata a munkásosztálybeliek, főleg az ipariskolát végzett fiatal segédek téli tanfolyamainak szervezésére adott utasítást.

A századforduló utáni forgalmas Kerepesi út 1906 körül
(ekkor még állt a gyönyörű Nemzeti Színház, néhány épülettel a Keleti felé pedig az Uránia működött)

1910-től az Uránia folyóiratban külön rovat nyílik a repülésnek Repülési Krónika címen. Ebben a repülés mindenkori legújabb eseményeit közölték. A repülés hívei két táborra oszlottak, az egyik a léghajótól várt eredményeket, a másik tábor a repülőgéptől. A repülésről hírt adó első cikkek Formán és Blériot eredményeit ismertették. Később a lap olvasói tanúi lehettek annak, miként szárnyalták túl ezeket a teljesítményeket a további kísérletezők. Meglepődve tapasztalhatták, a repülési technika fantasztikus gyorsasággal történő tökéletesedését az első világháború éveiben. Budapesten is rendeztek repülési versenyt, erről a lap nagy szenzációval tudósított. Az első világháború kezdetére már olyan fejlettségi szintet értek el mind a léghajózásban, mind a repülésben, hogy mindkettőt bevezették harci célokra, robbanóanyagot szállítottak rajtuk, és megkezdték a repülős és léghajós tisztek képzését. A repülés - mely után az ember évezredek óta vágyott, de megvalósítani nem tudta - a huszadik század első évtizedeiben pár év alatt megvalósult és tökéletessé vált.

Az 1911-es évfolyamban arról olvashatunk, hogy megalapították a bécsi Radium Intézetet, mely nem a tanítást, hanem a kutatást szolgálta, s az intézet nyitva állt bármilyen nemzetiségű kutató előtt, akinek programja az intézet munkájával összeegyeztethető volt.

1917-ben arról adott hírt az Uránia, hogy a repülőgépet Amerikában már tömegközlekedési eszközként használják, s Amerika kilenc városa között volt rendszeres, menetrendszerű utasszállító légiforgalom. Az 1919-es évfolyamban pedig arról olvashatott a nagyközönség, hogy utasszállító repülőgépjáratot terveznek Párizs és London között.

Az Uránia című folyóirat a műveltebb rétegek felé terjesztette a tudományos és művészeti ismereteket. Az egyesületet azonban nem csak a művelt középosztály tájékoztatása foglalkoztatta, hanem a szegényebb néprétegeké, a munkásoké is. A munkások tájékoztatásának, művelődésének időszerűségét és szükségességét látva megszervezték és országszerte kiépítették a munkásgimnáziumok hálózatát. A folyóirat kezdeményezése, és elért eredményei felbecsülhetetlenek, hiszen a tudományok, művészetek széles körben való terjesztését, népszerűsítését honosította meg. Megszűnését csakis az első világháború és az 1919-es Tanácsköztársaság után kialakult nehéz gazdasági viszonyok okozták, működésére továbbra is igény és szükség lett volna.

Ezekben az években született meg a filhíradó műfaja. Gróf Károlyi Mihály 1917 karácsonyán nyilatkozta: "A filmet a legerősebb népies agitációs fegyvernek tartom, és a jövőben még sokkalta nagyobb, hatékonyabb eszköze lesz az agitációnak". Ez a tény 1918 őszén, a forradalom kitörésekor komoly propagandalehetőséget sejtetett, amit az őszirózsás forradalommal rokonszenvező két nagy napilap, Az Est és a Pesti Napló munkatársainak közreműködésével készült és Az Est Film című filmhíradó ki is aknázott. Az Est Filmből lett azután a Tanácsköztársaság Vörös Riport Film elnevezésű filmhíradója, melynek készítésében újságírók, művészek, filmoperatőrök vettek részt.

Filmek kora

Annak ellenére, hogy az Uránia nem filmszínháznak épült, felépülése után 4 évvel már vegyes használatú színházként és moziként működött, ezért a legkorábbi ilyen épületeink egyike. Ettől függetlenül a színházat csak 1917-ben alakították át filmek vetítésére is alkalmas színházzá Fehérkúti Bálint építész terve és Miákits Károly lakatosmester kivitelezésében.

(A kor diákjai nemcsak a színház vetítővásznán láthatták az uránia sorozatokat, hanem az iskolák besötétített tantermeiben is élvezhették a - szénszálas vagy Mita-égős vetítővel - vetített képek kínálta látványt. Az iskolában alkalmazott sorozatokat újraválogatták, a tanterv kereteihez igazították. Állókép - szöveg - zene - színpadi élőképek, a vetített képes előadások műfaji kereteinek megszilárdulását megelőzte a néma-, majd a hangos-, sőt a színesfilm térhódítása. Így e műfaj az Uránia színház falai közül kiszorult. A tudományos és ismeretterjesztő diaelőadások, maguk az üveglemezek tovább éltek az iskola falai között, vándoroltak a "falu Urániájával". A szemléltető oktatás az 1940-es évek végéig - egy-két helyen még tovább is - használta azt a több tízezer felvételt, melyek összeállításukban, tartalmukban ekkorra már elavultak. A Leica-méretű, két üveglemez közé szorított, papírcsíkokkal szegett cellulóz-nitrátfilmek, majd a lángmentes tekercs és fémkeretes diakockák végképp száműzték a 8.5 x 8.5-es Uránia-diákat)

Radó István, aki az 1910-es évek elejétől az 1940-es évek második feléig dolgozott a magyar filmszakmában, világháborúk közben is filmes szakember volt és maradt. Rendkívül változatos eszközökkel érte el, hogy az emberek kíváncsiak legyenek az általa képviselt filmekre, vagyis a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió produkcióira (egyszer például a Fővárosi Állatkerttől bérelt kivénhedt oroszlánról állította azt, hogy az MGM kabalaállata, és úgy parádézott vele fel és alá Budapesten). Ő maga 1927 és 1940 között dolgozott az MGM budapesti dramaturgjaként és propagandistájaként, de volt lapszerkesztő és producer is (a dramaturg a némafilmkorszakban feliratírót jelentett, Radó fordította a jeleneteket összekötő angol nyelvű inzerteket, propagandistaként pedig gondoskodott róla, hogy a filmek el is jussanak a közönséghez).

"A film is méteráru, a filmhez és a mozihoz nem kellett szakmai képesítés, csak egy kis üzleti ösztön és főleg pénz" - vallotta munkájáról később.

Ez a szemlélet pedig megmagyarázza, miért voltak hajlandók ő és kollégái a legdörzsöltebb trükkökre is annak érdekében, hogy becsábítsák a mozikba az embereket. A filmek eladásában, egyáltalán a filmkultúra egyik területén sem működtek még akkoriban bevált praktikák. Ez a filmdramaturg-nemzedék éppolyan fiatal volt, mint maga a film. Valamennyien a múlt század utolsó éveiben születtek, és az 1910-es években kezdtek dolgozni. A mozitulajdonosok és filmvállalkozók valamennyien az előző nemzedék tagjai voltak. Senki nem volt köztük, aki azzal kezdte az életét, hogy filmes lesz; kereskedők, műszeriparosok, nyomdászok, pénzt örökölt értelmiségiek, fényképészek, kávésok, vendéglősök tértek át a jó jövedelmet ígérő új találmány kihasználására, a közönség mindinkább megnyilvánuló érdeklődésének kielégítésére.

Egyébként Radó volt az, aki a híres színészpárost, a Laurel és Hardy nevű komikusokat átkeresztelte Stanra és Panra, mert szerinte eredeti nevükön nem lesznek híresek Magyarországon.

Filmpropagandistaként kockázatos filmnek tartotta az Óz, a csodák csodáját is, mert Dorothy útitársai szerinte túl könnyen megfeleltethetők voltak az antant szövetség országainak. Ez már olyan nyakatekert értelmezése a filmnek, ami csak a paranoid világháborús hangulatban juthatott eszébe a cenzoroknak, Radó viszont az ő fejükkel is gondolkodott, és végül úgy emelte magasabb presztízsű filmmé az Ózt, hogy Szabó Lőrincet kérte fel a musical dalszövegeinek fordítására – ezek után a filmet illett engedélyezni.

Radó egyébként többször is közel került a politikához. 1919-ben ő szerkesztette és adta ki a Tanácskormány hivatalos filmszakmai lapját, a Vörös Filmet, de ezen a poszton is inkább volt filmszakmai ember, mint politikai ejtőernyős. Sokakkal ellentétben nem is kellett elmenekülnie a Tanácsköztársaság bukása után, és végigdolgozhatta a Horthy-rendszer első két évtizedét.

1924. február 27-én jelent meg a mozikban az 1923-ban alapított Magyar Film Iroda Részvénytársaság (MFI) első heti filmhíradója, mely folyamatos megjelenéssel, folyamatos számozással 1944 végéig 1084 kiadást élt meg.

1925-től Nyugat-Európában kezdetét veszi a filmszínházak amerikai mintára történő átalakítása. A német UFA filmgyár alkalmazásában állt vendégként a magyar származású (de Amerikában élő) Rapée Ernő karmester, akinek zenekara szolgáltatta a zenét a némfilmek alá. Ő játszott az első amerikai rendszerű filmvetítés alatt a berlini Zoologische Garten-ban lévő teljesen átalakított Ufa-palotában. Rapée jelentős szerepet játszott további filmszínházak átalakításában, majd 1927-ben visszatért Amerikába, hogy ott a világ legnagyobb zenekarát, a Roxy Szimfonikus Zenekart vezesse.

Az UFA terjeszkedése és fejlődése elérte Magyarországot is: a Corvin Filmgyár Rt. csődje után szabad utat kapott a hazai "mozik" felvásárlására, így hamarosan az Urániát is bekebelezte, miután Pekár Gyulától sikerült felvásárolniuk az épületet. Jánszky Béla és Szivessy Tibor ezután a mozgóképszínház jelentős átalakítására vonatkozó terveket nyújtott be a tanácshoz.

"A magánépitesi bizottság Céh István műszaki fő tanácsos elnöklete alatt tartott ülésén építési engedélyügyeket tárgyalt, összesen 15 engedélyt adott ki, ezek közül 14 családiház építésére nyújt módot, a 15. az UFA fIlmkereskedelmi r.t.-nak szól, amely az Uránia-szinházat UFA-palotává akarja átalakítani és erre meg is kapták az engedélyt" - számol be a Magyar Országos Tudósító 1929. október 29-én.

Az Uránia az átalakítással, megtartva egzotikus, mór jellegű architektúráját, Budapest egyedülálló "donmodern" filmszínháza lett. Ettől kezdve az Urániából UFA Palota lett, amely főként az UFA filmjeit játszotta nagy sikerrel (ilyen UFA mozi működött a Nyugatival szemben is).

1939-től a zsidótörvényeket érvényesítő Filmkamara felállítása után a zsidó származású Radó István sem maradhatott a helyén. 1941 őszén toloncházba zárják, decemberben pedig más filmesekkel, mozisokkal együtt internálják Nagykanizsára. 1942 tavaszán hazaengedték, és jó kapcsolatainak, valamint keresztény papírjainak - ő maga református, felesége katolikus vallású volt - köszönhetően sikerült túlélnie a vészkorszakot.

1940 december 6-án mutatták be a filmszínházban a Bismarck című filmet, amely hatalmas sikert aratott. Az előadáson jelen volt Göbbels birodalmi miniszter, valamint a film készítői és az állam, a párt, a hedsereg sok képviselője. A nagyszabású történelmi film nagy tetszést aratott, amit a közönség előadás közben többször kifejezésre juttatott. Különösen Paul Eartmann Bismarck-alakitása, valamint Christian Kayseler, aki I.Vilmos szerepében tetszelgett. A vetítés után megjelentek a színpadon a rendező, Wolfgang Liebeneiner (1905-1987) és valamennyi színész is (Wolfgang Liebeneiner 1942-től az UFA termelési igazgatója volt, és része volt a német kormány által ellenőrzött hivatalos filgyártásnak).

Kommunista korszak

1945. február 2-án, amikor Budán még elkeseredett harcok zajlottak, a pesti Rákóczi úton a sebtében helyreállított Uránia moziban bemutatták Az oreli csata című grandiózus műalkotást, amely óriási sikert aratott a romba dőlt város pincéiből előtántorgó túlélők körében, csakúgy, mint a másik szovjet filmeposz, az egy partizánnő életét felvillantó Tovaris P., amelyet szintén heteken át telt ház előtt vetítettek (Major Tamás kerékpáron szállítja a Tisza Kálmán téri pártközpontból a moziba az Oreli csata című film tekercseit - 470, télikabátban didergő, ingyenes mozi-nézőnek a vetítés előtt Básti Lajos szavalja el Petőfi Mit nem beszél az a német című versét). A szovjet filmek iránti felfokozott érdeklôdés azonban igen hamar lelohadt, június közepére a helyzet - párhuzamosan azzal, hogy a mozikban sorra jelentek meg a nyugati, elsôsorban az amerikai, a francia és az angol filmek - gyökeresen megváltozott.

A Magyar Kommunista Párt sérelmezte a szovjet filmek iránti érdektelenséget, a pártkasszába viszont csak akkor ömlöttek a politikai megerősödéshez nélkülözhetetlen pengők, majd forintok, ha az MKP mozijaiban nyugati filmeket vetítettek.

"Még 1948-ban is előfordulhatott, hogy a mozikban tartott ellenőrzés során tucatszámra találtak 12-14 éves iskolakerülő gyermekeket, akik A pankrációs cowboy vagy a Tarzan győz és hasonló filmek révén részesültek az imperialista nevelés áldásaiban" - háborgott 1949-ben A harmincéves szovjet film diadalmas útja Magyarországon című díszkötet előszavának névtelen szerzője. Az Új Film című szakmai lap év végi száma viszont már arról tudósított, hogy "december utolsó hetében az ország valamennyi mozijában csak szovjet film szerepel a műsoron".

1945 júniusában az újonnan alapított Magyar Filmipari Rt. (Mafirt) vezérigazgatója, Kovács István szerint "Az orosz filmek iránt a nagyközönség kezdeti erős érdeklődése csökkenőben van", amelynek egyszerű oka volt: a nézőknek egész egyszerűen elegük lett a nyugati filmek embargójából és a túl sok szovjet propagandafilmből. Kovácsnak szeptember közepén azért kellett igazoló jelentést írnia Révai József kultúráért felelős miniszternek, mert csak hét napig játszották a Lenin című, egész estét betöltő dokumentumfilmet: "A film minden erkölcsi siker ellenére gazdasági bukást jelentett a színház számára".

1946 tavasza azonban változást hozott: a Soyuzintorgkino - amely időközben Sovexportfilmre változtatta a nevét - váratlan hadműveletet hajtott végre: arra hivatkozva, hogy az Uránia mozi felszerelése német tulajdon, s mint ilyen, jóvátételként a Szovjetuniót illeti, április közepén egyszerűen kiebrudalta az épületből az Mafirt-ot. A legfelső magyar pártvezetés igyekezett menteni a menthetőt, Rákosi májusban rövid időre félbeszakíttatta a Mafirt és a Szovexportfilm közötti elszámolásokat - értsd: a vetítési jogdíjak kifizetését -, ám a Rákóczi úti filmpalota szovjet kézben maradt, s attól fogva a főváros legnagyobb nézőterű, ám legkisebb látogatottságú mozija kizárólag szovjet alkotásoknak adott otthont.

A szovjet filmek bemutatási joga oly fontos lehetett, hogy még a háború közben, 1944 decemberében szerződést kötöttek róla. Mivel e jog változatlanul a Mafirtot illette, de a magyar cég ez irányú buzgalma korlátok közt maradt, új vádat fogalmaztak meg a szovjetek: nem kielégítő a szovjet filmek propagandája, "lelkiismeretlenül" fordítják le magyarra az orosz szövegeket, a Ködös ifjúság című filmben például egy kolduló szájába az "Adjatok alamizsnát!" helyett az "Adjatok egy kis pástétomot!" szófordulat került - sőt politikai szabotázsként értékelték azt, hogy egy szovjet híradóból éppen a német Paulus tábornok bírósági vallomását vágta ki az egyik moziüzem vezetője.

Kovácsot végül a meghagyták a Mafirt élén, de ügyvezető igazgatóként a Franciaországból hazatelepült illegális kommunista Angyal Györgyöt tették mellé. Angyal elvtárs ezután a Kisgazdapárt tagjaira fogta, hogy azok bojkottálják a szovjet filmeket, de alapvetően egyetértett Kováccsal, hogy az emberek azért nem ülnek be a szovjet filmekre, mert nincs érdeklődés irántuk. Így pedig a mozik nehezen tudnak megélni, hiszen nincs bevételük, ha szovjet filmeket adnak, az adót pedig ugyanúgy be kell fizetni.

1945. december 16-án a filmszakma tíztagúnküldöttsége tisstelgő látogatáson jelent meg Nagy Imre belügyminiszternél. A küldöttség tagjait Kovács István, a Mafirt vezérigazgatója mutatta be a miniszternek és előadta a látogatás célját. A miniszter érdeklődéssel hallgatta a fejtegetést, majd elbeszélgetett a küldöttség tagjaival. Keleti Márton arra kérte, hogy abból a tizenkét százalékból, amit közérdekű adók címén fizetnek a mozik, egy jelentős részt, esetleg az egészet, fordítsák a súlyos gondokkal küzdő magyar filmgyártás megsegítésére. Radó István, a Filmalkalmazottak Szabadszervezetének főtitkára előadta, hogy a filmszakszervezet egyike az ország legfiatalabb szakszervezeteinek. Sokezer dolgozójának anyagi eszközök hiányában, se jóléti alapja, se nyugdíjalapja nincs. Azt kérte a minisztertől, hogy a rövidesen felosztásra kerülő vidéki moziengedélyekből juttasson egyet a Szakszervezetnek, hogy annak a jövedelméből ezeket a fontos szociális intézményekeit megteremthessék. A miniszter nagy megértéssel és jóindulattal hallgatta meg a panaszokat, kifejtette, hogy a demokrácia fejlődése szempontjából mennyire fontosnak tartja a mozi és filmszakmát, majd megígérte, hogy tőle telhető módon igyekezni fog a panaszokat orvosolni.

Nagy Imre belügyminiszter fogadja Kovács Istvánt, Keleti Mártont és Pásztor Bélát

1947-ben Kovács István "tragikus hirtelenséggel elhunyt", vagyis öngyilkos lett. Ezután Angyal lett a Mafirt igazgatója, akit a szovjetek állítottak félre: A Vörös Hadsereg sajtóirodájának vezetője, akit a korabeli források Quin elvtársként említenek, az MKP titkárságának címzett levelében 1947 őszén "a Szovjetunió párt- és állami vezetése nevében" 11 pontban foglalta össze "a magyar filmes elvtársakkal" szembeni, akkor már jól ismert kifogásokat. Ráadásul a szovjetellenesség vádjával is megfejelte őket, mondván, a Mafirt "az amerikai, francia és angol filmek átvételét politikailag képzetlen emberekre bízza, és a saját mozijaiban ideológiailag tudatosan káros filmeket" mutat be. Angyal azzal védekezett, hogy a "25 éves fasizmustól megmételyezett magyar közönség ízlését dialektikusan" kell megváltoztatni, majd az október 22-i egyeztető ülésen hozzátette, hogy az amerikai filmek elleni harcnak "jó módszere (...), hogy a mi mozijainkban mutatjuk be és buktatjuk meg őket. Nem érdekünk ugyanis, hogy a konkurencia csináljon velük nagy üzletet".

"Nekem komoly összefoglaló jelentésre van szükségem!” - ezzel a vészjósló oldalszéli jegyzettel dobta vissza 1948. február 6-án Farkas Mihály, a Magyar Kommunista Párt főtitkárhelyettese Angyal Györgynek, a szovjet film magyarországi helyzetéről és forgalmazásáról írott 15 oldalas, adatokkal és számsorokkal alaposan megtűzdelt beszámolóját.

Angyal a háború utáni Magyarországon azon kisszámú kommunista káderek közé tartozott, akik értettek ahhoz, amit csináltak. A filmmel való kapcsolatot otthonról hozta, New Yorkban született apja a hollywoodi filmstúdiókat létrehozó magyarok holdudvarához tartozott, és amikor Magyarországra visszatért, filmkereskedelmi céget alapított. Érettségizett fiát az európai film fővárosába, Berlinbe küldte a filmtechnikai főiskolára. Hitler elől Párizsba menekült, részt vett az ellenállási mozgalomban, és 1946 elején mint megbízható, kipróbált kádert nevezték ki a kommunista párt filmcégének az élére. Ezzel egy, a pártja szempontjából feloldhatatlan konfliktusnak csöppent a kellős közepébe.

Miközben a hegemóniára törekvő szovjet testvérpárt mind fenyegetőbben sérelmezte a szovjet filmek iránti magyarországi érdektelenséget, a pártkasszába viszont csak akkor ömlöttek a politikai megerősödéshez nélkülözhetetlen pengők, majd forintok, ha az MKP birtokolta mozikban nyugati filmeket vetítettek.

A kezdetben baráti hangnemű egyezkedés 1947 őszére odáig fajult, hogy a Vörös Hadsereg sajtóirodájának budapesti vezetője (akit a korabeli források Quin elvtársként említenek) az MKP titkárságának hosszú (feljelentő) levelet írt "a Szovjetunió párt- és állami vezetése nevében”, és 11 pontban foglalta össze "a magyar filmes elvtársakkal” szembeni kritikákat. Az enyhébbek közé azt sorolták, hogy a Mafirt vezetői (értsd Angyal) nem bíznak a szovjet filmben, üzletpolitikájuk nem veszi figyelembe a politikai szempontokat, mi több: szovjetellenességüket bizonyítja, hogy tudatosan mutatnak be "ideológiailag káros filmeket”. Az igazoló jelentésre kényszerített Angyal ugyan megpróbálta emlékeztetni kinevezőit arra, hogy kettős feladattal bízták meg: "a haladó szellemű filmek terjesztésén” kívül "a párt gazdasági eredményeit kell szolgálni”, ezt az érvet Quin azzal söpörte le, hogy "a legrosszabb szovjet film is jobb, mint egy amerikai”, majd írásba adta fenyegetését: "Kijelentem, ha a Mafirt munkájában semmiféle változás nem lesz, akkor másképpen és más szervek előtt fogjuk ezt a kérdést felvetni”.

Angyalt másfél hónap múltán a vezérigazgatót posztjáról leváltották, majd - mintegy felfelé buktatva - az Országos Találmányi Hivatal megszervezésével bízták meg. Itt alig egy évet tölthetett el, mert végül 1949-ben a Rajk-per kapcsán letartóztatták, és 38 éves korában, a vizsgálati fogságban meghalt.

1948. január 1-én az Országos Magyar Színművészeti Akadémiából létrehozzák a Színház- és Filmművészeti Főiskolát.

1950-ben az épület újra magyar tulajdonba került, ekkor alakult meg itt az Országos Magyar Színművészeti Főiskola Színháztudományi Intézet. A Színház- és Filmművészeti Egyetem székhelyeként üzemelő mozit többször felkereste már Károly (1948-) walesi herceg, Colin Firth (1960-) Oscar-díjas angol színész, Sir Andrew Lloyd Webber (1948-) zeneszerző és Roman Polanski (1933-) Oscar-díjas lengyel filmrendező.

1985 - az Uránia mozi homlokzatára felfüggesztett transzparens a viharos szélben lezuhant és magával rántotta a mélybe a többmázsás kőkorlátot is

A rendszerváltás után

A Rákóczi úti mozi felújítása 2001 májusában kezdődött. Ekkorra a filmszínházat bérlő Uránia Kft. már egy éve nem fizette a bérleti díjat az épület kezelőjének, a (mai nevén) Színház- és Filmművészeti Egyetemnek. A felújítást a kezdetektől a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) finanszírozta költségvetési forrásból; ennek költsége megközelíti az 1,1 milliárd forintot.

A mozi az eredeti tervek szerint már a 2002-es filmszemlére elkészült volna, a felújítás alatt azonban hőforrás bukkant fel a mozi alól, ami nehezítette a munkát.

"A feltörő gejzír kiváló érték lett volna, ha éppen fürdőt építünk a mozi helyén, de nem ez volt a cél, így ezt a nem várt problémát orvosolni kellett, ami jócskán elnyújtotta a munkálatokat" - mondta a filmszínház igazgatója.

A filmszínház felújítását két filmmel ünnepelték meg: április 1-én Káel Csaba Bánk bánját, majd április 8-án a Széchenyi István életét bemutató és Bereményi Géza által rendezett Hídember című filmet mutatták be.

Az összesen 425 fős díszterem mellé ekkor két 60 fős kamaratermet is kialakítottak az Uránia épületében. E termeket később filmtörténetünk két legendás alakjáról, Fábri Zoltán filmrendezőről és a színészóriás Csortos Gyuláról nevezték el.

A díszterem mellett erkélyt és páholyokat is helyreállították ezek azóta az egyetemes és a magyar filmtörténet klasszikus alkotásainak nevét viselik. (Aranypolgár (10 fős), Hyppolit (4 fős), A nagy Ábránd (8 fős), Aranyláz (4 fős), A Táncz ( 8 fős), Casablanca (8 fős), Kék Angyal ( 8 fős), Meseautó (4 fős), Körhinta 10 fős) ellátott. A táncz a legszebb, a középső díszpáholynak kölcsönzi a nevét.

Az előzőleges tervek szerint a mozi ezután évente tíz jelentős magyar, tíz jelentős európai és ugyanennyi közönség-, illetve sikerfilmet mutatna be. A felújítással az épület alkalmas lett fesztiválok, filmszemlék rendezésére, sőt színházi produkciók bemutatására is. Az Uránia 2002-re 100 millió forintos minisztériumi támogatást kapott.

Az Uránia a jegyárakat illetően eltért a multiplexek gyakorlatától: átlagosan 150 forinttal mentek a multiplexek mozijegyárai alá.

Mozi technikai eszközök: nagy teljesítményű 22000 ANSI Lumen fényerejű FULL HD moziprojektor, valamint két különböző méretű, felhúzható vetítő vászon található. A nagyvászon a teljes színpadteret betölti, mérete 8,2x4,8 cm. 2013-ban a hangélményt javították 8 db NEXO PS10L/R 10” szélessávú hangsugárzó, valamint a 2 db NEXO RS15-P 2x15” sub hangsugárzó beépítésével. A vászon előtti színpad területe 100 m2, belmagassága nagy. 3 db színházi öltöző és egy VIP öltöző áll a fellépők rendelkezésére.

2019-ben a nagyterem befogadóképességénél már 460 főt tüntet fel a filmszínház honlapja, tehát 35 fő-vel emelték a befogadóképességet. Az alagsori két 60 fős kamaraterem jelen pillanatban nem üzemel.

Összehasonlításképen a legnagyobb mozi vászon Magyarországon a Corvin mozi 460 fős Korda termében működik: 17,4 m x 7,4 m. A második legnagyobb vászon a szegedi Belvárosi mozi Zsigmond Vilmos termében működik 15 m x 6,5 m. Ez utóbbiban lévő Zsigmond Vilmos terem 550 fős befogadóképessége révén a legnagyobb magyarországi még működő klasszikus filmszínház.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2006-ban a kiemelkedő műemléki helyreállításért megkapta az Európai Unió műemlékvédelmi díját, az Europa Nostra-díjat. Budapest legszebb mozija ma ismét a film és moziszerető közönség otthona, filmfesztiválok, díszbemutatók és más rangos filmszakmai események helyszíne.

2005 februárja óta az intézmény igazgatója Bakos Edit volt, 2015 márciusa óta pedig Elekes Botond.

2021-ben megjelent Az ismeretlen Uránia - Fejezetek egy filmszínház történetéből című könyv.