Az egykori virágzó szőlőkultúrák emlékét őrzi az 1844-ben épült Csősztorony a Harmat utca 31. szám alatt, országos védettségű műemlék.
Felállítását annak köszönhetjük, hogy a XIX. század
első felében gyakran tolvajok károsították a kőbányai szőlőket, s Pest
város Magisztrátusa 1843-ban pályázatot írt ki egy csősztorony és egy
hozzá tartozó "főcsőszi" épület megtervezésére és felépítésére. A
következő évben Zofahl Lőrinc vázlatai alapján Brein Ferenc építőmester
hozzá is fogott a kivitelezéshez. A romantikus stílusú, szabadon álló
lépcsős építmény magában foglalja az őrházat is.
A két szintes, oromzatos nyeregtetővel fedett téglalap alaprajzú
őrházhoz keskeny összekötő taggal csatlakozik az aszimmetrikus
elhelyezésű, négyzet alapú pártázatos épület, ahonnan a torony
lépcsőzete is indul. A kilátóhoz vezető csigalépcsők mentén vékony,
elegáns vaskorlát fut. Az emeleti helyiség bejárati ajtaja
fafaragásokkal gazdagon díszített.
A csősztorony a "mezei kapitány" felügyelete alatt évtizedekig segítette
a kőbányai csőszök munkáját. A Csősztorony képe bekerült Kőbánya címerébe is.
"A középitési bizottmány és a tanács előterjesztéséhez képest a
közgyűlés hozzájárul a kőbányai Ihász-utczának és a csősztorony melletti
útnak a fővárosi közmunkák tanácsa által 1886. évi ápril hó 8-án 1,301.
szám alatt es 1886. évi október hó 21-én 3,919. szám alatt elfogadott
újabb és akkenti szabályozásához, hogy a jelenlegi Ihász-utcza nem
szűnik meg, hanem csak kiszélesítendő lesz és a csősztorony a mellette
elvonuló út eltolása folytán nem lesz okvetlenül eltávolítandó" -
Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyve,
1886. december 1.
"A közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány és a tanács pártoló
előterjesztései alapján a X. ker. Óhegyen levő csősztornyot a m. kir.
államrendőrség részére az ott létesítendő őrség elhelyezése czéljából
további intézkedésig használatul átengedni határozza, kikötvén azonban,
hogy az épület jókarban tartásáról az államrendőrség tartozik
gondoskodni és hogy a fővárosnak jogában álland félévi felmondás előre
bocsátásával az épületet bármikor visszavenni. Miről a tanács további
megfelelő eljárás végett, tárgyiratok visszaadása mellett értesíttetik"
- 1896. november 18.
A Csősztorony 1954-ben
A Csősztorony 1967-ben
Újságcikk 1983-ból
A Csősztrony napjainkban
Képek
Hamarosan!