Lágymányosi Dohánygyár

XI. kerület, Lágymányos, Budafoki út 59.

Írta: Varga Máté 2021. április

Az egykori hatalmas gyár 1909-1911. között épült a mai budafoki út 59-63. szám alatt, Fellner Sándor tervei szerint. Az épület Budapest legnagyobb dohánygyára volt bezárásáig. Napjainkban irodaházként funkcionál.

A városfejlődés következtében szükségessé vált a ferencvárosi dohánygyárnak a fővárosban a lakosság által kevésbé sűrűn lakott részére történő áttelepítése. Alkalmas helyszínként a Lágymányos akkor gyéren lakott részét választották ki.

"A budapesti dohánybeváltó hivatal és a budapesti VII. kerületi (erzsébetvárosi) dohánygyár kitelepítése már az 1904. évi XIV. törvénycikkben kilátásba vétetett, a terv kivitele azonban elmaradt azért, mert az idézett törvénycikk alapján dohányjövedéki beruházások czéljaira rendelkezésre bocsátott 6,820.000 K hitel keretén belül a kitelepítés kérdése megoldható nem volt. Az indokolás szerint ugyanis a budapest-ferenczvárosi és erzsébetvárosi dohánygyár, továbbá a budapesti dohánybeváltó hivatal kitelepítésére összesen 3,866.360 K lett szánva. A dohányjövedéki üzemnek 1904. év óta tapasztalt rendkívüli emelkedése következtében (a belföldi eladásból nettó összegben: 1904. évben 110,797.938 K, 1911. évben pedig 156,662.368 K folyt be) beállott azonban annak szüksége, hogy a ferenczvárosí dohánygyár kitelepítésére szánt lágymányosi dohánygyár - a modern berendezkedés igényeihez alkalmazkodva - az eredetileg tervezett kereteknél az egészségügyi követelményeknek is megfelelően, jóval nagyobbra építtessék. Részben ez a körülmény - de nemkülönben az is, hogy az épitkezési munkálatok biztosításának ideje alatt az építkezés 30-40%-al megdrágult - okozta azt, hogy a budapesti kitelepítésekre rendelkezésre jutott összeg (az erzsébetvárosi dohánygyár czéljaira megvett Hungária-uti telek vételére fordított 4 54.230 K kivételével) a lágymányosi dohánygyár czéljaira teljesen felhasználtatott. Ily körülmények között és tekintettel arra, hogy a székesfőváros belső területén fennálló dohánybeváltó hivatal és dohánygyár kitelepítése elöl továbbra elzárkózni már városrendészeti érdekekből sem lehet, nemkülönben figyelemmel arra, hogy a budapesti erzsébetvárosi dohánygyár czéljaira szolgáló épület teljesen elhasznált és ugy az épület, mint elavult régi berendezései a czélnak többé meg nem felelnek meg, gondoskodnom kell arról, hogy ugy a budapesti dohánybeváltó hivatal, valamint a budapesti erzsébetvárosi dohánygyár - a város fejlődését akadályozó jelenlegi helyükről kitelepittessenek" - írja indoklását a Pénzügyminisztérium az 1914/1915-ös költségvetési tervezetéhez.

A Budafoki út 59-63. szám alatt épült fel Budapest legnagyobb dohánygyára. A termelés 1911-ben indult meg, a régi ferencvárosi gyár gépparkját nem hozták át, hanem új, akkor korszerűnek tekinthető villamos energiával hajtott gépek segítségével történt a termelés.

Egy 1910-es térkép részlete, amelyben a gyárat még nem jelölik (319-es számnál), viszont Lágymányos tervezett utcahálózatát már igen (kör alakú rész a Karinthy - Irínyi - Bogdánfy utcák találkozása)

A beépítetlen környékből kimagasló gyár 1910-ben
(a mai Bercsényi és Október huszonharmadika út sarkától nézve - ettől balra létesült a BEAC-pálya)

A Karinthy úti front mögött, a telek sarkaiban helyezték el az Igazgatósági épületet és egy lakóházat. Az egyes számú kapu mögött pedig egy tervezett útvonal nyitása okán egy sajátos nyitott háromszög alaprajzú műhely-pavilont telepítettek. A malomipar után Budapest élelmezési és élvezeti cikkeket gyártó iparának a dohánygyártás volt a legjelentősebb ága, amely 1929-ben az ipari főcsoport termelési értékének 22,1%-át képviselte, a magyarországi dohánygyártásnak pedig 56,1%-a koncentrálódott Budapesten. A dohánygyárak jelentősége a fővárosban az első világháború előtti viszonyokhoz mérten az 1920-as években növekedett.

A budapesti dohánygyárak termelése már 1926-ban túlszárnyalta az 1917. évi színvonalat. Ugyanakkor a munkások létszáma a gépesítés és a munka intenzitás növekedése folytán évről évre csökkent. A gyárak száma 1923-ban a Kőbányai Dohánygyár üzembehelyezésével négyre szaporodott. Legnagyobb volt közülük a Lágymányosi Dohánygyár, amely 1927-ben 1298 munkást foglalkoztatott, és így a budapesti élelmezési és élvezeti cikkeket előállító iparágakban ez volt a legnagyobb üzem, míg az óbudai dohánygyárban 1927-ben 604, a Kőbányai Dohánygyárban pedig 213 munkás dolgozott. Az Erzsébetvárosi Dohánygyár 1927-ben dobozgyárrá alakult át, így a fővárosban ettől kezdve három dohánygyár működött.

A mai Karinthy Frigyes útról nézve a Vak Bottyán utcánál 1911-ben
(alább ugyanez a nézőpont napjainkban)

A Budafoki úti gyárban előbb a szivarok és pipadohányok, majd később a cigaretták készítése állt a termelés középpontjában. A 1950-es években a Moni, Budapest, Budavár, Daru, Kossuth, Mirjam, az 1960-as évek első felében a Fecske, Toto, Velence elnevezésű cigarettákat készítették.

A bejárati kapu kintről nézve, napjainkban (sajnos eléggé elhanyagolt állapotban)

1929. március 26-án Milf Wohlin svéd pénzügyminiszter külföldi tanulmányútján Budapesten tartózkodott, hogy látogatást tegyen az európaszerte elhíresült Lágymányosi Dohánygyárban. Őt Wekerle Sándor pénzügyminiszter és Penko Ferenc helyettes államtitkár fogadta a dohányjövedéki központ igazgatójának kíséretében. A svéd pénzügyminiszter megtekintette a dohánygyár üzemét és két óra hosszat tanulmányozta Magyarország legnagyobb dohánygyárát. Körútjának befejezése után őszinte elismeréssel nyilatkozott a gyár mintaszerű és a legmodernebb igényekét kielégitő berendezéséről.

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) 1898. november 5-én alakult meg báró Eötvös Loránd elnökletével a Budapesti Tudományegyetem sportegyesületeként. 1901 szeptemberében a Főváros támogatásával megnyitotta versenypályáját Lágymányoson, a mai Allee bevásárlóközpont helyén.

Az I. világháború után 1922 őszére fejeződött be a közel 5 millió koronából megvalósuló felújítás, melynek eredményeként egy korszerű, 12000 fős lelátóval rendelkező BEAC-sportpályát avathattak fel.

A sportpálya átadása 1922-ben (háttérben a Dohánygyár)
(1935-ben ismét felújították a pályát, amely során lelátót és öltözőt / fürdőt is kapott)

A BEAC-pálya 1940-ben (háttérben a dohánygyár nyugati épülete)
(a pálya helyén található a mai Allee bevásárlóközpont)

1945 előtt a magyar dohányosoknak nem lehetett panaszuk: a Jövedék bőséges hazai és külföldi termékpalettát biztosított a számukra. 1930-ban például egyidejűleg akár 450 féle dohányáru közül is választhattak. Ez az idilli helyzet azonban egy csapásra megszakadt a háború alatt és főleg utána. A harcok okozta pusztítás természetesen a hétköznapi élet minden területén nyomot hagyott, így a dohányiparban is. Viszonylag rövid időn belül elvégezték a helyreállítást és a még mindig jövedéki formában működő gyáraink megkezdhették a termelést. Azonban a minőségi nyersanyag hiánya egészen 1946 végéig tartott, félig kezelt anyagokból dolgoztak a gyárak, melynek eredményeképp pocsék minőségű cigaretták készültek. Egyes katonai alakulatok hatalmas mennyiségben hoztak be külföldi dohányárut, melyeket feketén, horribilis összegért, csomagonként 20 Forintért árultak, mialatt a Munkás 2 Ft-ba került - írja a Dohánymúzeum.hu a hazai dohányválasztékról.

1948. november 8-tól új orosz, bolgár és kanadai cigarettákat hoztak forgalomba, melyek kizárólag az IBUSZ-irodákban, eredeti, bontatlan csomagolásban voltak kaphatók. A bolgár gyártmányok közül a 100 darabos, 70 Forintos Lux volt a legdrágább, a 20-as, 8 Ft-os Monopole a legolcsóbb. Ezek mellett még kapható volt 10-12 Forintért Arda, Lion, Orient, Pax és Rhodope márka is. Az újonnan bevezetett és jobban sikerült márkák sokszor még mindig hiánycikkek voltak, a termelés nem győzött lépést tartani a fogyasztással - ez leginkább a Fecske, majd később a Savaria esetében mutatkozott meg.

1948-ban a kommunista diktatúra a többi magáncéghez hasonlóan a Lágymányosi Dohánygyárat is államosította. Júniusban nyilvánosságra hozták az országos ipari munkaverseny április havi eredményeit: a jelentés tanúsága szerint a munkaverseny további komoly eredményeket hozott a nemzet javára, s nemcsak a mennyiségi termelés emelése, hanem az önköltség csökkentése és a selejtszázalékok csökkentése terén ls újabb jelentős eredményeket sikerült elérni. Azokat az értelmiségi dolgozókat, valamint a nem közvetlenül produktív munkát végző dolgozókat, akik kimagasló eredményeket érlek el, "A kiváló munkáért" felíratú jelvénnyel tüntették kl.

1949 nyarára a gyár évente kétmilliárd szál cigarettát gyárott, amelyhez hozzájött a számtalan szivarka és szivar gyártása is. Az év közepén áttértek a kétműszakos termelésre.

1956. március 5-én avatták fel a dohánygyár új szivarkatöltő gépeit. Az októberi forradalom eseményei közben Magyarország új szivarkagyártó gépsorokat kapott az NDK-tól (a VEB Tabak- und Ind ustriemaschinen drezdai üzemtől), összesen 10 darabot, mintegy segélyként. A Lágymányosi Dohánygyár ekkor az ország szivarkatermelésének 40 százalékát adta. E gépek mintegy két és félszeresével nagyobb teljesítményűek, mint az addig használatosak, amelyek 8 óra alatt mintegy 30 ezer darab szivart sodornak meg. Az NDK-ból szállított gépekhez kocsámytalanító és dohányvágó gépek is tartoznak.

A forradalom idején viszont anyaghiány és szállítási problémák miatt a termelés akadozott, amely még a jövő év januárjára is átgyűrűzött. Emiatt a trafikok előtt hosszú sorok kígyóztak, várva az esetlges szállítmányt.

"Ma már nincs sorban állás - viszont cigaretta sem. A színét is, ízét is elfelejtettük a jó magyar cigarettáknak. Sokan ráadták fejüket az Arda szívására s már-már véglegesen lemondtak arról hogy valaha is mást szívjanak. Az utóbbi napokban azonban az Arda is eltűnt s csak Rodophet kínálnak, ami nélkülözi még az Arda piciny ízét, erejét is, s dohányos ember számára nem jelent többet illatos fűnél" - írja a Tiszavidék 1957. január 19-én (az Arda egy bolgár cigaretta volt - a Szerk.).

Hivatalos jelentés szerint a forgalomba kerülő szivarkák 60 százaléka magyar gyártmány és 40 százaléka bolgár import - a január eleji állapotokhoz képest, amikor ez az arány 20 százalékkal rosszabb volt a bolgárt cigaretták javára. A lágymányosi, egri és debreceni dohánygyár napi két műszakban gyártja a Tervet és a Kossuthot. Egyedül Lágymányoson tizennyolcmillió darabot gyártanak naponta. A többi üzemek termelése is napról-napra emelkedik.

"Az elmúlt hetekben Kiskunfélegyházán is megnőtt a dohányféleségek iránti kereslet. A Terv és a Kossuth hívei közül sokan rátértek - jobb híjján a tekerésre, illetve a pipára, a háziasszonyok nem kis „örömére“. A vásárlóközönség megnyugtatására felkerestük Szabó Ilona elvtársnőt, a Szakraktár és Dohányelosztó vezetőjét, hogy tájékoztasson minket és a szenvedélyes dohányzókat az áruellátás állapotáról és a jövő kilátásairól. Sajnos - mondotta - az eddigi árumennyiség 70-75 százalékát kapjuk csak ezidőszerint. A leszállított áru egyharmada külföldi cigaretta. Kedvezőbb híreket talán a hét végén tudunk mondani. A gyengébb áruellátás oka, hogy az egri és a pécsi dohánygyárak csak fél kapacitással dolgoznak, a Lágymányosi Dohánygyár a főváros igényeit elégíti ki. A félegyházi elosztó eddig a Debreceni Dohánygyártól kapta az árut és most Budapestről kisebb mennyiségben. Hiba az is, hogy az árudák részére kiadott egyheti árukészletet sok esetben egy nap alatt széthordják. Manapság látni olyan vásárlókat is, akik egyik árudától másikig járnak és nagyobb mennyiségű dohányárút halmoznak fel, mert attól félnek, hogy később nem lehet kapni. Ha ez nem így volna, kisebb lenne a „dohány-mizéria“. Ezúton is kérjük a dohányzókat, hogy csak a szükséges mennyiséget vásárolják, mert lesz cigaretta. Az eddigieknél csak többet termelhetnek a gyárak, ennélfogva az áruellátás csak jobb lehet. Addig azonban türelmesen kell várnia minden dohányzónak" - írja a Félegyházi Közlöny tudósítója 1957. január 20-án.

A BEAC-pálya egy 1960-as években készült fényképen (mögötte már nem a dohánygyár épülete, hanem a Bercsényi utca új házsora látható) (a pályára építették 1976-ban a budai Skálát)

Az 1960-ban nyílott Budapesti Ipari Vásárban mutatkozott meg az ugyanilyen elnevezéssel készült cigaretta, amely a vásár ideje alatt, csak a vásár területén volt kapható.

A Budapesti Ipari Vásár nevű reklámcigi (kép: Dohánymúzeum.hu - lásd: Vásári cigaretták)

1960. április 30-án a gyár 30 teveli TSZ-tag parasztot látott vendégül hétvégére, hogy megmutassa nekik a modern dohánygyártás mikéntjét.

A fenti panaszra a Heves Megyei Néplap adja meg a választ: "Közel két éve már, hogy feltettük az illetékeseknek a kérdést: miért olyan rossz a Kossuth- és a Terv-cigaretta? Miért nagy a dohánykiszóródás, vagy éppen miért annyira kemény, hogy szívni sem lehet? És miért büdös és zamat nélküli? És végül - miért nem ég? Az illetékesek, az Egri Dohánygyár, a Budapesti Lágymányosi Dohánygyár, a Debreceni Fermentálóüzem, a Dohányipari Kutató Intézet, valamint az Élelmezésügyi Minisztérium Dohányipari Igazgatóságának vezetői akkor - kisebb eltéréssel - szinte ugyanazt a választ adták: 1961-ben Európa és Afrika (sőt Ázsia) dohánytermését megtizedelte a peronoszpóra. Ami megmaradt a dohányból, azt idő előtt, zölden, éretlenül törték le, és így nem várhatja a dohányzóközönség, hogy 1962-ben a cigaretta (elsősorban a Kossuth és Terv) kellemes és valódi finom legyen.

Azaz... 1962 második felére várható némi javulás - mondták az illetékesek - részben a tudományos kutatómunka hatására, részben az új technológiai eljárások bevezetésével. Bizonyos javulás 1962 végére tényleg mutatkozott, de 1963 elején mintha elvágták volna. Újra potyogott a dohány, egy csomagban 6-7 cigaretta szívhatatlan volt dohány hiányában, újra elaludt a Kossuth az ember szájában - nyáron, szél mentes időben is".

1963. decemberére a minisztériumban megszűnt a dohányipari igazgatóság és az egész magyar dohányiparból egy országos nagy vállalat alakult, összevonták tehát az összes dohánygyárat, a fermentálókat, a tudományos kutatóintézetet (és megszüntették a Dohányértékesítő Vállalatot).

Az összevonásokkal megszűnt a dohánygyárak és a fermentálóüzemek érdekellentéte. Azelőtt gyakran tapasztalták, hogy a fermentálóüzemek magasabb minőségi osztályba sorolták a gyengébb minőségű dohányokat Is, a dohánygyárnak abból kellett gyártania, amit kaptak, s amíg a jogászaik vitatkoztak a fermentálók jogászaival, addig a fogyasztóközönség szívhatta a rossz minőségű cigarettát (a fermentálók önállóságuk korában gazdaságilag természetesen abban voltak érdekelve, hogy minél több jobb minőségű dohányt állítsanak elő. Ezért az említett manipulációk sokat segítettek a vállalat gazdaságossá tételében - a Szerk.)

1963. december 30-án üzembe állították az új melegítőhengereket. Mivel ekkorra már elmúlt a dohányt érintő peronoszpóra veszély, ezért a dohánytermékek minősége némiképp javult, viszont mivel rossz minőségű cseh dohánypapírt szállítottak a gyárnak, a cigarettákra még ezután is sok panasz érkezett. A degusztáló (úgymond: vizsgáló, ízlelő) bizottság felmérése alapján a Budapesten gyártott cigaretták minősége a legutolsó helyezést érte el. 1963-ban épp ezért a Lágymányosi Dohánygyár cigarettái iránt visszaesett a kereslet.

1964-től a Kossuth és a Terv nevű cigarettákba már nem használtak indiai dohányt, viszont a Munkás cigarettát még azzal töltötték meg. Februárban új cigarettát kezdtek el gyártani, a Totót, amely a Kossuth cigarettához hasonlóan keverék dohányból készült, csak gyengébb lett annál - és kizárólag magyar termésű dohányból. A névválasztással az olimpiai játékokat és a szerencsejátékot hivatottak népszerűsíteni. Ára ekkor 20 fillér (!) volt.

A Totó mellett megjelent a Velence is, amely a Fecskénél lényegesen jobb minőségű, aromásabb, könnyebb és tartalmasabb volt. Tölteléke 40 százalék finom hazai Virginia és 60 százalék finom török és bolgár dohány. Füstszűrös szopókáját két színben gyártották, pirosat a nőknek (a rúzs miatt) és parafa színűt a férfiaknak. Ennek ára 80 fillér volt.

1964-ben a dohánygyárból 1 db KT-400-as rotációs dohányvágó gépet és egy Niepmann 20-as típusú csomagológépet szállítottak át az Egri dohánygyárba. Ekkor már készültek a Lágymányosi dohánygyár bezárására, ami végül 1965-ben következett be. Ezzel megkezdődött a Magyar Dohányipar koncentrációja és a Lágymányosi Dohánygyár leszerelése, amelynek termelését a vidéki üzemek vették át. A kormányhatározatnak megfelelően végrehajtott ipari koncentráció az Egri Dohánygyár történetében a legnagyobb fejlesztést, korszerűsítést indította el. A további években a lágymányosi filteres cigaretta előállításának az Egri Dohánygyárba történő áthelyezése határozza meg a gyár fejlesztését. Az Egri Dohánygyár a Magyar Dohányipar legfontosabb gyárává lépett elő (A fejlesztés összetett feladatként jelentkezett: a Lágymányosi Dohánygyár termelését emelt volumenben és bővülő gyártmányösszetételben kellett átvenni. A technológiát úgy alkalmazták a helyszínre, hogy új épületet nem építettek, mindössze a technológiai teret megszakító belső lépcsőházat telepítették ki. Bevezettek egy teljesen új gyártási ágazatot, a műszálfilterrúd-gyártást. A volumen emelkedése mellett lényegesen változott a gyártmányszerkezet is, összetettebb lett a technológia. A nagyobb géppark mellett gépesített vonalak alakultak ki. A belső anyagmozgatást felsőpályás keretszállító berendezéssel biztosították. Megnőtt a munkával szembeni igény, nőtt a vezetés minőségi összetétele és növekedett a műszaki szakember gárdával szembeni szakmai igény is).

"Több III. kategóriájú üzem vidékre telepítése a vidéki beruházások kivitelezésének elhúzódása miatt néhány, a rendelkezésre álló anyagi eszköz hiánya miatt késik. Ugyanakkor néhány olyan üzem, illetve gyártási tevékenység kitelepítésére is sor iaarül, amely nem volt III. kategóriába sorolva. Ilyen pl. a Lágymányosi Dohánygyár is, A Lágymányosi Dohánygyár példája mutatja, hogy jelentős üzemek kitelepítése is lehetséges viszonylag alacsony eszközfelhasználással, ha az érdekelt minisztérium a kitelepítés megvalósítását szorgalmazza" - írja az MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának jelentése 1965. decemberében, majd folytatja: "A kitelepítések gyakran nem egósz üzemeket érintenek, hanem egyes gyártási tevékenység kerül vidókre ós ezzel elkerülhetővé válik az egyébként a fővárosban megvalósítandó beruházás. A II. 5 éves terv időszakára kitűzött feladatokat csak részben sikerült megvalósítani.A telephelyek közül 60-at számoltak fel, ami a tervezett feladat 62%-át jelenti és ezzel együtt kb. 56oo munkahelyet szüntettek meg. Szén kivül megszüntettek néhány olyan telephelyet, vagy üzemet is, melyeket eredetileg nem soroltak III-as kategóriába, Ezek közül a legjelentősebb a Lágymányosi Dohánygyár".

A Budafoki úti egykori dohánygyár épületét napjainkban több cég használja irodaként.

Lágymányosi Dohánygyár

XI. kerület, Lágymányos, Budafoki út 59.

Képek

Térkép

Adatok

Megközelítése

Ajánlott cikkek