A Tüskecsarnok az 1995-ös osztrák–magyar világkiállításra tervezett, 1998-ban félbehagyott, végül 2014-re elkészült sportcsarnok.
Bécs és Budapest 1980-ban elhatározta, hogy 1995-ben
közös világkiállítást tart. Ezt a bécsiek 1991-ben népszavazáson
megvétózták, ezért Bécs kilépett a világkiállítás megrendezéséből.
Budapest azonban eltökélte, hogy egyedül is véghezviszi a rendezvényt,
immáron Millecentenáriumi Ünnepségek néven. Ennek keretében a
Lágymányosi híd (ma
Rákóczi Ferenc híd)
két végpontja körül építkezések kezdődtek (a hidat 1992-ben kezdték el
építeni és 1995-ben adták át).
A Tüskecsarnok tervezésére 1993-ban pályázatot írtak ki, a győztes a
Lázár Antal és Magyar Péter vezette tervezőcsapat (A&D Stúdió) terve
lett. Különlegességnek ígérkezett, hogy a talajszintet kicsit
megemelték, a sportcsarnokot és a szomszédos uszodát részben
lesüllyesztve helyezték el; így a természet a földborítással felkúszott
az épületek oldalára.
A kilencvenes évek első felének boldog illúziót viszont hamarosan anyagi
problémák törték össze, ezért Budapest végül kénytelen volt néhány
építkezést leállítani: a Tüskecsarnok uszodájának építése egy gödör
kiásásáig jutott, a csarnok mögött pedig edzőtermek, melléjük futópálya
és teniszpályák épültek volna az engedélyezési terv szerint. Az
edzőterem és az alá építendő mélygarázs építése a csarnokéval együtt
végül 1996-ban leállt.
Az építési terület részben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem (BME) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) sporttelepeinek
átengedésével jött létre, ezért a kiállítás után az egyetemek
hasznosították volna. A meghiúsult építés miatt
a két egyetem kártérítést követelt az Államtól.
Az ideiglenesen félbemaradt építést többször tervezték folytatni.
2002-ben a tornász világbajnokságot tervezték itt megrendezni (végül
az Debrecenben lett megrendezve), majd a 2006-os úszó-Európa-bajnokságot,
2008-ban pedig konferenciaközponttá alakították volna. Több film –
München, Hellboy 2, Boszorkányvadászat – stúdiómunkáihoz is
felhasználták az épületet.
Sorsát a második Orbán-kormány is megpróbálta
rendezni, a kormányzati elhatározásokat jogszabályokban kötötték ki: a
budapesti Tüskecsarnok beruházási programmal összefüggő közigazgatási
hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró
hatóságok kijelöléséről szóló 32/2012. (III. 7.) Kormányrendelet,
valamint a Tüskecsarnok projekt befejezéséről szóló 1108/2012. (IV. 11.)
Kormányhatározat igyekezett rendezni.
2012 elején a csarnokot részleges használhatóvá tették. Április végétől
állandó szabványméretű jégkorongpálya üzemelt benne 2013 augusztusáig.
Ezt követően a még hiányzó építési munkákat pótolták. A csarnokot 2014
novemberében adták át. A Tüskecsarnokban működik a Magyar Jégkorong
Szövetség metodikai központja.
Az épület jellegét, tömegét az acél térrácsszerkezetű tetőszerkezet közepére beépített 84 darab üvegburkolatú, gúla alakú "tüske” felülvilágítók sora jellemzi, 42×18 méter területtel. A tetőszerkezet héjalása hosszkorcolt fémlemez fedés. 2028 fix ülőhely lett betervezve, amely további 1000 mobil ülőhellyel bővíthető ki szükség esetén.
A létesítmény 2015-től a MAC Budapest jégkorong csapat hazai pályája.
Eseti jelleggel a jégkorong mellett más kulturális eseményeknek is
helyet ad. 2014 decemberében a Tüskecsarnokban mutatták be először A
játékkészítő című zenés akciómesét.
A Tüskecsarnok mellett épülő sportuszodában versenyek megrendezésére
alkalmas 50 méteres medence, a hozzá kapcsolódó mintegy ezerfős lelátó,
állítható mélységű tanmedence, valamint wellnessrészleg és kiszolgáló
funkciókat biztosító helyiségek kapott helyet.
2016-ban készült el.
Az előzetes ígéretek szerint a 2017-es úszó-világbajnokság lebonyolítása
után a lakosság számára nyitva lesz az intézmény. Erre azonban
hónapokkal később sem került sor. Ennek okáról viszont a fenntartó nem
adott tájékoztatást.
A küzdőtér alapterülete: 2500 négyzetméter
Belmagasság: 10 méter
Világítás: 800, 1000, 1400 lux
Sportöltözők: 2 darab 25 fős és 3 darab 18 fős
Egyéb: edzői szoba, orvosi szoba és doppinghelyiség
Pénztárhelyiségek: 8 darab
Ruhatár: 4 darab
Különterem: 40 fő befogadására alkalmas
Közvetítőhíd és stúdió
Parkolás: kétszintes mélygarázs 435 személygépkocsi férőhellyel
VIP-parkoló és közvetítőkocsi-állás: 50 személygépkocsi férőhellyel
Képek
Hamarosan!