Jókai Mór egykori villája helyén, az Országos Természetvédelmi Hivatal épületében rendezték be az író személyes használati tárgyait, festményeit, kéziratait bemutató múzeumot.

AJÁNLÓ

Jókai Mór 28 éves fiatalember volt, amikor 1853-ban megvásárolta a svábhegyi, két hold nagyságú volt kőfejtőt a híres Schweitzer hegedűgyárostól. Megtehette, hiszen - immáron híres íróként - a Kárpáthy Zoltán és az Egy magyar nábob című regényei megteremtették hozzá az anyagi feltételeket. A birtokon ekkor már volt egy ház, de a talaj terméketlen kőpusztaság volt, amit Jókai hosszadalmas munkával varázsolt termővé: gyümölcsöst, szőlőültetvényt létesített, valamint szilfákat, juharokat, berkenyét és galagonyát ültetett a megmaradt részekre. Több általa ültetett fa a mai napig él. A kert teraszos művelése napjainkban sem szokatlan, hiszen több budai ingatlant csak így lehet megfelelően hasznosítani.

"Hogyan kell a földet megcsinálni: azt én a svábhegyi telkemen megmutattam. Az egy elhagyott kőbánya volt, melyben mély gödrök váltogatták egymást roppant agyaghalmokkal, szakadékos meredélyekkel, s a hol a silány talaj nem fizette vissza a belevetett magot. És most ebben az elátkozott talajban óriási gyümölcsfák diszlenek, a mik minden évben gazdag terméssel fizetnek" - írja Jókai a Kertészetgazdászati jegyzetek című művében.

Szőlőszüret idején valóságos szellemi / irodalmi műhely alakult ki a birtokon, köszönhetően a rengeteg meghívott művésznek és írótársnak. A mai kert lényegében egy tanösvény, amely feleleveníti Jókai életének legjobb pillanatait, valamint egy szabadtéri kőzetbemutatót is létesítettek a területen. A park éjszaka nem látogatható, mert az igazgatóság miatt őrzött, hivatali területnek számít.

A Svábhegy, ekkortájt még közel sem egy számított elegáns városnegyednek, hiszen a városrész ekkor még csupán egy kiterjedt budai erdőség volt, amelynek jobb adottságú lejtőin szőlőtermesztéssel foglalkoztak a budai sváb polgárok. A XIX. század közepén vált "divattá", hogy a tehetősebb polgárok területet vegyenek a Svábhegyen, amelyre felépítik nyári nyaralójukat. Így tett Jókai is, aki méltán tette híressé a környéket. Az itt töltött hosszú élete során a szeme láttára vált Buda és Pest világvárossá, majd megélte a filoxériajárványt és a szőlős birtokok eltűnését is.

A Jókai-kert ad otthont a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának, a Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai Emlékháznak (amely tulajdonképpen csak egy szoba), a Magyar Madártani Egyesület (MME) székhelyének és az MME-hez köthető Keve András Szakkönyvtárnak.

Jókai Mór présházának előterében szüretkor, 1898-ban

Jókai Mór egykori háza napjainkra sajnos már nem látható, ugyanis a második világháború sérülései miatt lebontották. Egyedül a régi présház van meg, ahol az emlékszoba megtekinthető. Az egykori kúria helyén a hatvanas években épült igazgatósági épület foglal helyet, amely egyáltalán nem illik a történelmi / irodalmi jelentőségű helyre.

A birtokon található Jókai kedvenc oroszlános kőpadja, ahonnan egykor csodás panoráma nyílt a tájra, viszont napjainkra a növényzet és a házak miatt már nem gyönyörködhetünk benne. Az oroszlános kőpad közelében található Róna József Anakreón-szobra, amelyhez az arcot Jókairól formázta.

Jókai sokat kísérletezgetett a gyümölcsfáival, hogy melyik fa milyen viszonyokat kedvel, s erről gondos jegyzeteket készített. Innen tudjuk, hogy a vidék rendkívül szeles volt.

"A legelső dolgom az volt, hogy észak és nyugat felől a házam előtti fönnsíkot beültettem lomb-fákkal. Ezek védik most meg a gyümölcsösömet a pusztító szelektől. A déli széltől nem kell védelem, az nem rongálja a gyümölcsöt, keleti szél ritkán támad. A védő parkot a következő fákból állítottam össze: hársfa (háromféle: fekete, veres és ezüst-levelű), azután kétféle juhar, szilfa, barkóczafa, vadgesztenye, végre diófa. Az akácfa gyorsan nő, de a szelet nem fogja föl: legkésőbben levelesedik meg s leghamarabb lehullatja a lombját. A tölgy is jó, de szörnyű lassan fejlődik. Legháládatosabb a hárs. Aztán az a három-féle hárs, tíz napi időközökben virágozván (legelőbb a fekete, legutóbb a fehér levelű), egy hónapon át az egész háztájam fürdik a fölséges ámbraillatban” - írja Kertészgazdászati jegyzetek című munkájában.

A kertben / birtokon nemcsak gazdálkodás és növénytermesztés folyt, hanem számtalan regénye is itt született meg. A Svábhegy számára a szükséges magányt jelentette, egyúttal a maga színeivel, állatvilágával, csendes történéseivel ihlető forrása is volt.

A ház 1914-ben

Jókai Mór ötven nyarat töltött a svábhegyi birtokán. Hosszú évekig élvezte zavartalanul az idilli magány boldogságát, mindaddig, amíg erdős, regényes szomszédságát szőlőheggyé nem alakították. Ekkor a kocsmai kurjongatás kezdte felverni a tájék csendjét és ő fájó szívvel bár, de megvált egy időre a drága tanyától. Balatonfüreden vett villát és ott töltötte a nyarat egészen neje haláláig. Laborfalvi Róza 1886. november 20-án hunyt el. Jókai ekkor eladta a nyaralót és az azóta megváltozott svábhegyi viszonyok ismét lehetővé tették, hogy az ő régi kedves helyére vonuljon vissza, ahová a főváros zajából az ő módja szerint pihenni, azaz dolgozni menekült (állandó fővárosi lakása a Bajza utcában, veje, Feszty Árpád festőművész villájában, szerető rokonok között volt).

"Óh, milyen nagyon szerettük mi a fákat!” - írta visszaemlékezve elhunyt feleségére és a közösen megteremtett svábhegyi "tündérkertre” emlékezve. 

A rózsái között

Házát 1975-ben nyilvánítottak védetté. Itt írta több regényét, fogadta politikus és művész barátait. Mivel örököse nem tudta fenntartani a hatalmas birtokot, ezért azt eladta egy tehetősebb zsidó családnak. Az új lakókat és leszármazottaikat 1944-ben a németek deportálták, így a ház lakatlanná vált.

Jókai birtokából és egykori kertjéből nem sok maradt. Juharfája óriásivá nőtt, de az irodaház melletti hársfák és vadgesztenyék is termetet növesztettek. Négy idős fehérlevelű (magyar) hárs is nő az épület előtti domboldalon, az író kívánsága szerint ezek alá kellett volna temetni őt: "Úgy akarom és meghagyom, hogy itt hagyjanak pihenni a Svábhegyen. El ne vigyenek a Kerepesi úti kertbe, a sok kérkedő márványoszlop közé. Tegyenek oda a négy fehérlevelű hársfám alá. A hársfák megőriznek engem, én meg a hársfákat”.

Jókait a Kerepesi úti temetőben földelték el, majd cseresznyefából készült kertkapujából készítettek számára síremléket (amit idővel lecseréltek márványra).

AJÁNLÓ

Képek

Hamarosan!

AJÁNLÓ