XIII. kerület, Margitsziget

Szabadság, szerelem

A Szabadság, szerelem (Children of Glory) Vajna András (Andy Vajna) és Joe Eszterhas nevével fémjelzett, 2006-ban készült magyar film az 1956-os forradalom eseményeiről, amit a Hajós Alfréd uszodában forgattak.

A stáb március 5-én látott munkához és a forgatás 50 napja alatt 23 budapesti helyszínen dolgozott. A 9 hetes forgatás május 11-én ért véget.

1956 október-novemberének eseményeit egyebek között a Bem téren, a Magyar Rádió épülete előtt, a Kossuth téren és a Műegyetemen elevenítették fel. Az utcai jelenetek során teherautós üldözést, tank-ostromot és robbanásokat rögzítettek: a hazai filmiparban ritka technikai követelményeket és megoldásokat kívánó forgatás stábja 120 főt számlált, a végefőcímen összesen 48 színész neve szerepel, és volt olyan nap, amikor majdnem 700 statiszta vett részt a jelenetekben.

A munka egyik - itthon szokatlan - specialitását az adta, hogy párhuzamosan két csapat dolgozott. Míg a rendező a színészek közreműködésével készülő részek felvételeit vezette, Vic Armstrong, az Oscar-díjas kaszkadőrszakértő és akciójelenet-rendező a robbanások, utcai harcok megkoreografálásán valamint az ehhez szükséges technika irányításán dolgozott. Ő vezette többek között a 4 legnagyobb akciójelenet (a Magyar Rádió ostroma, a Kossuth téri sortűz reprodukálása) filmezését is.

A Fenyő Iván, Dobó Kata és Csányi Sándor főszereplésével készülő Szabadság, Szerelem története a valóságon alapul, ám a történelem a fantáziával keveredik benne: a forgatókönyv két szála fiktív figurák és epizódok segítségével bomlik ki. Az 1956-os forradalom eseményei így kapcsolódnak össze az olimpiára készülő vízilabda-válogatott tagjainak kalandjaival.

Jelentek a filmből

A film az eseményeket az ugyanebben az időben zajló melbourne-i olimpián versenyző magyar vízilabda-válogatott sorsán keresztül mutatja be: 1956-ban Magyarország csupán egy kis csatlósállam a szovjet blokkban, de nagyhatalom is: vízilabda válogatottja verhetetlen. A pólós srácok a vasfüggöny mögött is az élet császárainak érzik magukat: élvezik a sikert, a lányok rajongását, magabiztosak és összetartók. Eddig egyetlenegyszer veszítettek: 1955-ben, amikor egy moszkvai mérkőzésen a bíró nem engedte őket győzni. Mindannyian visszavágásra, az 1956. novemberi melbourne-i nyári olimpiára készülnek. De a történelem alaposan összekavarja a terveiket. Budapesten kitör a forradalom. A csapat fiatal sztárja, Karcsi és barátja, Tibi belekeveredik az utcai eseményekbe. Eleinte csak a kalandot keresik. Karcsinak megakad a szeme egy harcias műegyetemista lányon, Falk Viktórián, és a nyomában járva eljut a forradalom legfontosabb színtereire: ott van a Kossuth téren, majd a Rádió ostrománál is. Ez már nem játék. A forradalom magával sodorja őt. Az edzésnél, a sportsikernél már fontosabbnak tartja, hogy az igazság oldalán harcolhasson. Kénytelen elárulni csapatát, de új, hű társakat talál: a pesti utca hőseit; és ami a legfontosabb számára, Vikit.

Október végén a forradalmárok azt hiszik, harcuk és áldozataik nem voltak hiábavalók, ezért a lány rábeszéli Karcsit, hogy utazzon mégis a többiekkel, képviselje az olimpián az új Magyarországot. Mire rájön, hogy a forradalom kudarcra van ítélve, már nem tud visszafordulni. Kénytelen sorsára hagyni szerelmét, és ha már nem harcolhat, teszi, amihez a legjobban ért: a medencében szerez dicsőséget a hazájának. Így kerül sor 1956. december 6-án az elődöntőre. Otthon T–34-esek rombolják le a barikádokat, itt a magyar vízilabdások néznek szembe a szovjetekkel. Karcsi és csapattársai most megmutathatják a világnak, hogy ez a kicsiny nép nem hagyja magát legyőzni. Ugyanakkor zajlott az olimpia, mint amikor itthon kitört, majd elbukott a forradalom.

A magyar válogatott 1956-ban
(Bolvári Antal, Boros Ottó, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Szivós István, Zádor Ervin, Martin Miklós)

Olimpiai vérfürdő néven híresült el a Magyarország - Szovjetunió vízilabdamérkőzés, ahol a verekedésbe torkolló összecsapást 4:0-ra nyerte meg a magyar csapat. Ez az esemény megjelent a Szabadság, szerelem című mozifilmben is, amelynek kerettörténetét, az 1956-os forradalom eseményei mellett, a magyar férfi vízilabda válogatott olimpiai felkészülése adta.

A torna döntő csoportkörébe hat csapat jutott. Az azokban vívott egymás elleni mérkőzések eredményeit beszámították, így mindegyik csapatnak a maradék néggyel kellett játszania egy-egy mérkőzést. A magyarok a szovjetekkel két forduló után játszottak, mindkét csapat megnyerte a hatos döntő első két meccsét, de a szovjeteknek volt egy vereségük még a csoportkörben (Jugoszlávia–Szovjetunió 3–2). 1956. december 6-án ez a meccs mind a helyszíni közönség, mind a magyarországi szurkolók számára történelmi jelentőségűvé nőtte ki magát Magyarország és a Szovjetunió csapata között. A hatezres nézőtérre nyolcezren zsúfolódtak be, miután a kétfontos jegyekért 30-40 fontot is odaadtak. A tömeg kezdettől tüntetően a magyar csapatot biztatta, és a szovjetek minden labdaérintését hatalmas füttyszó kísérte.

A Melbourne-i összecsapás helyszíne

A közhangulattól is támogatott magyar játékosokkal szemben a szovjetek tehetetlenek voltak. Miközben az állandóan támadó magyarok már négy gólt lőttek, a szovjeteknek folyamatosan meghiúsult a magyar védelem feltörésére tett minden egyes kísérlete. Próbálták eltalálni a felső sarkot legalább messziről, de rendre fölélőttek, a kevés kapura menő labdát pedig Boros leszedte. A magyar és szovjet játékosok között egyébként eredetileg nem volt rossz viszony, hiszen az előző években éppen a magyarok tanították meg őket vízilabdázni. A magyarok most sem játszottak durván, de a tempójuk elsöprő volt. Ezen a meccsen alkalmazta a világon először a magyar válogatott a zónavédekezést.

A nézőtér ünnepelt, néhány perccel a mérkőzés vége előtt a magyarok 4:0-ra vezettek, így már biztos volt a győzelem. Ekkor történt az az emlékezetes esemény, amelyről az elődöntő a "vérfürdő” nevet kapta: Valentyin Prokopov, a szovjet center elvesztette a fejét. A szovjet csapat egyik legjobb játékosát kezdettől Bolvári felügyelte, minden akcióját megakadályozva. Prokopov könyökkel teljes erejű víz alatti ütést mért ellenfelére, de az épp mögé érkező Zádor Ervin arcát találta el, akinek a bőre felrepedt a szeme alatt. Vére nemsokára vörösre festette a medence vizét. "Vérzel” – mondta Zádornak Gyarmati a vízben, mire Zádor hűvösen felelt: "Tudom”.

A sérült Zádor Ervin

Amikor a vérző játékost lecserélték, nem a kispadnál az öltöző bejárata felé szállt ki a vízből, hanem a medence túlsó oldalán. Ezáltal végig kellett mennie a tribün előtt. Bár a sebe nem volt túl nagy, de a lecsorgó vér a vizes testen lassan kezdett szétterjedni. A 21 éves Zádor Ervin egy kicsit a magyar forradalom hősévé is vált, ahogy vértől vöröslő felsőtesttel a tribün előtt végigvonult. Ervin még kente is a vért.

Az extázisban lévő szurkolók között ekkor pillanatok alatt elszabadultak a Szovjetunió elleni indulatok. Százak vetették át magukat a korláton, akadt, aki a magyaroknak osztott tanácsot, mások a szovjeteknek akartak nekitámadni. A találkozót nem lehetett befejezni, ezért a mérkőzést nem egészen egy perccel a hivatalos befejezés előtt magyar győzelemmel lefújta a bíró. A szovjet játékosokat a rendőrök kimenekítették az uszodából, a tömeg pedig a magyarokat ünnepelte. A nézők és a média szimpátiáját élvező magyarok "revansot” vettek a szovjetektől, 4:0-ra győztek. Az esemény híre a véres testű Zádor fényképével nemsokára bejárta a világsajtót.

Bár az emberek emlékezete ezt a találkozót őrzi az olimpia döntőjeként, a valódi elsőség kérdése nem itt, hanem a következő napon dőlt el. A magyar csapat a jugoszlávokat 2-1-re verte meg december 7-én az utolsó mérkőzésen. A magyar csapat 20:3-as gólaránnyal, valamennyi mérkőzését megnyerve állt fel a dobogó legfelső fokára. Az aranyérem átvétele után Zádor, Gyarmati, Jeney és Kárpáti úgy döntött, hogy nem tér haza Magyarországra.

A melbourne-i olimpián a magyar sportolók kilenc aranyérmet nyertek, és ezzel az éremtáblázat negyedik helyét foglalták el. Az éremtáblázaton az első helyet a Szovjetunió szerezte meg.

Az olimpiát a magyar forradalom és a szuezi válság utáni feszült világpolitikai helyzetben rendezték. Ezzel a háttérrel fogadták el a szervezők egy 17 éves kínai származású fiatalember, John Ian Wing javaslatát, és az addigi szokásoktól eltérően záróünnepséget tartottak, amelyen nem csapatonként elkülönülve, hanem egymással összekeveredve vonultak fel a sportolók.

2006. szeptember 23-án politikusok, Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, ill. Mandur László és Lezsák Sándor alelnökök fogadták az egykori csapatot, és emlékeztek vissza közösen az egykori eseményekre.

Az akkori események ihlették a 2006-ban bemutatott Szabadság, szerelem című filmet. A vízilabdázók nevét a filmben megváltoztatták, a híressé vált ütés elszenvedője (a film főszereplője, Fenyő Iván alakításában) a Szabó Károly nevet kapta.

Érdekesség: Carlo Pedersoli (azaz Bud Spencer) részt vett az 1956-os Melbourne-i olimpián, mint úszó
(utolsó vízilabda-meccsét éppen a magyar válogatott ellen vívta Budapesten, 1955-ben)

Freedom's Fury

2006-ban Colin Keith Gray és Megan Raney Aarons Freedom's Fury (A Szabadság haragja) címen dokumentumfilmet készítettek az 1956-os ausztráliai Melbourne-i nyári olimpia elődöntőjének vízilabda- mérkőzéséről. Producerei voltak Quentin tarantino, Andy Vajna és Lucy Liu. A film a Tribeca Filmfesztiválon debütált 2006-ban, a mérkőzés 50. évfordulójának évében. Quentin Tarantino a filmet "az eddigi legjobb elmondhatatlan történetnek" minősítette. A film pozitív kritikákat kapott és dicsérték, mert érdekes, fontos, ugyanakkor alulreprezentált történetet mesél el. A film megjelenésének évében Gray és Aarons megkapta Magyarország legmagasabb polgári kitüntetését, a Magyar Köztársaság Lovagkereszt Érdemrendjét.