Újpesti Indóház (egykori lóvasút végállomás)

XIII. kerület, Angyalföld, Váci út 201. (Városkapu)

Írta: Kemény Mária 2000.

1863-ban maga gróf Károlyi Sándor - kinek birtokához akkoriban Újpest tartozott - javasolja a lóvasút kiépítését, vélhetően a több évtizedes történetre visszatekintő külföldi üzemek hírének hatására. Később e célból szintén ő alapítja meg a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot, azaz a PKVT-t. Magyarország a hatodik állam, Pest a nyolcadik város volt Európában, ahol lóvasút közlekedett ebben az időben.

A szájhagyomány szerint - amely jóval korábbra datálja a házat, mint a tényleges építés ideje - az épület valamikor a Károlyiak vadászkastélya volt. Erre utal a közkeletű név is, hiszen a környék lakosai egykor Bagolyvárként emlegették az egykori mulató-vendéglőt. Nyilván a reprezentativitásra törekvő nyugati homlokzat, a romantikus várakra utaló szeszélyes tömegek, s maguk a homlokzaton megjelenő romantikus részletformák (pl. a nyugati homlokzat törpegalériát idéző ívsora) s a homlokzaton látható különös, titokzatos maszkok keltik ezt a benyomást.

Épületünk helyén a XVIII. század folyamán határviták folytak Pest városa és a környező kisebb települések, így Rákospalota és Káposztásmegyer között, pontos adatunk van azonban arról, hogy Pest és Palota határán kocsma építését határozták el 1748. december 13.-án, s az 1749-ben már állt is, mivel Pest városa bérbe adta.

Az első közismert, Balla Antal által szerkesztett 1785-ből származó térképen látható épület a határponton minden bizonnyal ez a vendégfogadó. E térkép szerint már ekkor kialakult a végleges pont, amely aztán egészen Nagy-Budapest kialakításáig Budapest és Újpest határának számított a Váci országút mentén. Ugyanezt az állapotot mutatja egy XVIII. század végén készült térkép is, amelyen a határ menti dűlő száma is pontosan olvasható, ez ekkor 37-es volt.

Az öt holdnyi telek s a kocsma egészen 1861. szeptemberéig Pest város tulajdonában maradt, ekkor vette meg azt Wagner János építőmester és neje, akik 1866. február 20-tól tíz éves tartós bérleti szerződést kötöttek a Pesti közúti vaspálya társasággal. A szerződést a telekkönyvbe is bejegyezték, de még a bérleti idő lejárta előtt, 1869. február 11.-én a 10 számú bikarét telekkel együtt 50.000 osztrák értékű forintért el is adták azt a társaságnak, mivel az Pest és Újpest határán kívánta kialakítani az első lóvasút végállomását (az épület, és a hozzá tartozó telek 1873-ban az 1503-as helyrajzi számot kapta és ekkor az 1525-ös telekkönyvi betétben szerepelt, majd az újabb, máig is érvényes 25999-es helyrajzi számát a telek 1924-ben nyerte el).

A későbbiekben a telek mindvégig a közúti vaspálya társaság, illetve annak utódai, 1922-től a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), illetve 1949-től a rendszerváltásig a BKV RT. tulajdonában, illetve használatában maradt. Ezért nem kerülhetjük el, hogy röviden áttekintsük e vállalatok, illetve a városi közlekedés történetét ezen a területen, mivel e változások alapvetően befolyásolták épületünk környezetét, és használatának módját.

Közlekedéstörténet

Károlyi István gróf, a fiatal mágnás a saját birtokán 1830-as években alapította Újpestet Rákospalota határában, amely 1840-ben alakult önálló községgé (1841-től nevezték hivatalosan Új-Pestnek). az említett vadászházat és istállóját a Rákospalota-Újpesti Közúti Vasút Társaságnak ajándékozta. A vadászházból indóház lett, az istállók még jó ideig megmaradtak, mert több mint két évtizedig még lovak húzták a síneken a kényelmes, nyáron nyitott kocsikat. A város a birtokos által nyújtott letelepedési és iparűzési kedvezmények következtében gyors fejlődésnek indult, népessége ugrásszerűen nőtt. Már a negyvenes években városiasodó jelleget öltött, és hamarosan önálló önkormányzatot alakíthatott. Pest és Újpest között már korán kialakult a társasközlekedés igénye és intézménye, ám a bérkocsik nem tudták közmegelégedésre ellátni a tömegközlekedés funkcióját. Az újpesti városi tanácsnak évtizedekig gondot okoztak a magánfuvarosok közti perpatvarok, és az utazóközönség elégedetlenkedése.

Az 1832-ben megnyitott New York - Haarlem-i, az 1854-től közlekedő párizsi után, Európában hatodikként, 1864-ben Pesten is létrejött egy részvénytársulat, azzal a céllal, hogy lóvasutat építsen a két város között. Elnöke gróf Károlyi Sándor újpesti birtokos, vezetői között Hollán Ernő, mint a Déli Vasút felügyelője, Bielek Miksa a budai József ipartanoda tanára, a vezérigazgató ebben az első időszakban Jelinek Móric közgazda lett.

A 10 és fél kilométer hosszú vaspályát viszonylag gyorsan felépítették, a befektetett tőke 220.000 Forint volt, az ünnepélyes megnyitót már 1866. augusztus 1-én megtartották. Az első hazai vaspálya azért vezetett éppen Újpestre, mert a Pesti Közúti Vaspálya Társaság elnöke Károlyi Sándor gróf volt, Újpest földesura, aki számos intézkedésével gyarapította a település vagyonát, hímevét és népszerűségét. Nevéhez fűződik többek között az újpesti Károlyi Kórház alapítása, valamint a Szent István téri katolikus templom építésének jelentős támogatása.

(Megjegyzés: Az első pesti teher-lóvasutat 1827. augusztus 20-án nyitották meg, amely Kőbányától a Kerepesi útig közlekedett és csupán egyetlen évig működött)

Érdemes felidéznünk a korabeli tudósításokat a lóvasút megnyitásáról, részben azért, hogy érzékeljük mit jelentett ez a két szomszédos város életében, részben mert ha szűkszavúan is, de megemlékeznek a vendéglő épületéről.

"Kedden rózsaszínű falragaszok hirdették messzevirító örömmel, hogy a pesti közúti vaspálya megnyílt" -kezdi hangulatos tudósítását Vadnai Károly a Hazánk s a Külföld című hetilap 1866. augusztus 5.-i számában. A Vasárnapi Újság már július 22-én
közli az állomások neveit, amelyek a következők: Széna (ma Kálvin) tér, Múzeum, Zrínyi Kávéház (az Astoria helyén), Evangélikus templom, Lipóttemplom, Indóház, Kis sörcsarnok, (valószínűleg a Lehel piac környékén lehetett a Váci úton) és végül Újpest. Érdekes módon, bár az ünnepélyes megnyitó csak augusztus 1-én zajlott le, a Vasárnapi Újság már egy héttel korábban metszetet közöl arról, ahogy a város lakossága a Nemzeti Múzeum előtt üdvözli az arra haladó lóvasutat.

A Hon című lap tudósítója is említi, hogy a lóvonatot mindenütt utcai tömeg várta és ünnepelte.

Az első ünnepélyes úton 1866 augusztus 1-én délután 4 órakor 2 zárt és 3 nyitott kétfogatú kocsit indítottak, amelyben a részvényesek, a város és a társulat vezetői, újságírók utaztak, s az utolsóban "népzenészek" azaz "egy cigány-banda erőlködött jó magyar dalokat játszani". Az út 37 percig tartott, s "Újpesten mindenkit bokrétával tiszteltek meg, a kocsikat megkoszorúzták".

A Vaspálya Társulat negyven éves koncesszióban állapodott meg a várossal, eredetileg 1865. áprilisától 1905. áprilisáig. Lehetőséget kapott különböző újabb vonalak (pl. a Városligethez vezető, az egészen 1928-ig közlekedő margitszigeti) létrehozására jelképes területhasználati díj fejében. A koncessziós időszak végén az összes addig kiépített vonalat térítés nélkül kellett volna a város tulajdonába adni.

Az eredeti pest-újpesti lóvasút csak egy vágánnyal épült ki, 1870-ben kötöttek a várossal a második vágányokra szerződést.

Nem sokkal a pesti lóvasút megnyitása után ugyanerről a végállomásról indítják el az Újpest - Rákospalotai vonalat, amely az Újpesten belüli tömegközlekedést bonyolította le (ezt szintúgy Károlyi Sándor gróf építteti). További nagy fejlődést - s egyúttal a beruházások miatt a koncessziós időszak meghosszabbítását - jelentette a villamosítás, amelyet Jelinek Móric kezdeményezésére Budapesten elsőként a szóban forgó vonalon 1896-ban hajtottak végre. Ekkor épült a villamos-remiz is, amit ma élelmiszeráruházként használnak.

Wagner János telektulajdonos és építőmester 1867. január 7-én engedélyeztette a ma is látható épület terveit. Ekkor azonban már minden bizonnyal állt az új indóház és vendéglő, hiszen arról már 1866. augusztusának elején képeket közölnek, s írnak a lapok. Az épületről a Magyarország és a Nagyvilág című lapok közöltek képet, amelyeken az dél felől látható (fenti kép). Mint az utóbbi írja: "Egész őszintén valljuk be, hogy az új-pesti indóház várakozásunkat felülmúlta. E tágas és díszes épület zászlókkal volt díszítve. Étterme, bálterme, szép festésű falai és karzatai igen kellemesen hatottak". Szinte szó szerint ugyanezt ismétli a Hazánk s a Külföld: A vendéglő "tágas helyiségei, termei, karzatai és díszes festésű falai mindnyájunkat meglepték".

Ez utóbbi megjegyzéshez kapcsolódva elemezzük Ybl Ervinnek azt a felvetését, hogy esetleg Ybl Miklós az épület tervezője. Mint írja "Nem lehetetlen, hogy Ybl tervezte Pestnek újpesti határán a még romantikus ízlésben épült Hutter-féle fogadót, bár a szabadon álló épület oldalainak megoldatlansága nem vall mesterünkre". A felvetést talán legerősebben a telektörténet azon adata cáfolja, hogy Wagner volt a tulajdonos is. Ugyanakkor nem tartjuk valószínűnek, hogy a város életében oly jelentős eseményről tudósítva az újságok nem említették volna az ekkor már hírének teljében lévő Ybl Miklós nevét, ha ő a tervező. További adat, amely ellentmond ennek a hipotézisnek, hogy ekkorra már maga Ybl is megszerezte a céhjogot, tehát semmi értelme nem lett volna annak, hogy Wagnerrel írassa alá a tervet. Végül pedig az a benyomásunk, hogy Wagner képzettsége, gyakorlata - és talán dokumentálható romantikus érzülete - alapján minden bizonnyal lehetett a máig is meglepő, titokzatos, érdekes hatású épület tervezője (Wagner csak 1867. januári dátummal adta be a végállomás épületeinek építési engedélyezési tervét).

A két színezett tervlap egyike a vendéglő földszinti alaprajza mellett a környező épületekét is bemutatja, valószínű, hogy ezeket is Wagner építette a közúti vaspálya társaság megbízásából. Láthatók a kocsiszínek, istállók, raktárak, valamint az istállómester lakása. Ez utóbbi épület alaprajza és metszetei feltűnnek a második lapon is, amely a vendéglő pince és emeleti alaprajzát, nyugati homlokzatrészletét, valamint kelet-nyugati metszetét is ábrázolja.

A vendéglő és a környező vasúti épületek földszinti alaprajza, Wagner János 1867.

A vendéglő, pince, I. emelet alaprajza, nyugati homlokzat, metszet, kocsislakás, metszet

A terv lényegében teljesen megegyezik a felépült házzal, amely szabadon álló szabálytalan alaprajzú, erősen tagolt tömegű romantikus stílusú épület. Az egyemeletes épület legdíszesebb homlokzata - bár innen közvetlenül sosem nyílt bejárat - nyugatfelé néz.

Az öttengelyes középrizalit magassága kissé meghaladja a két egytengelyes oldalszárnyét. A földszintet egyszerű, kéttagú osztópárkány zárja, amely a homlokzat teljes szélességében végigvonul, éppúgy, mint a kőfalazatú alacsony lábazat. A rizalit középső három tengelye, melyben hármas összekapcsolt íves nyílást látunk, a földszinten enyhén előrelép a két szélsőhöz képest. A hármas, osztott üveg-felületű ablakot levéldíszes romantikus fejezetű pilaszterek keretelik, illetve oszlopok választják el egymástól. A rizalit két szélső tengelyét a földszinten nyílás nem töri át, a falfelületet tégla és kör alakú geometrikus keretben domborműves gyümölcsfüzéres hajfurtökkel koronázott női maszk díszíti. Az északi oldalszárny egyszerű keretelésű, egyeneszáródású ablakát kissé megemelt, állókonzolos szemöldök zárja, míg a déli oldalon elfalazott félköríveket találunk.

A rizalit emeleti öt egyeneszáródású ablaka, amely egyenletes, sűrű ritmusban töri át a homlokzatot, az előzőhöz hasonló kialakítású, a szemöldökpárkányt alátámasztó állókonzolok nélkül. A rizalitot az emeleten pilaszterek keretezik. Az emeleti oldalszárnyakon az északi földszinti ablak kiképzésének megtelelő ablakok vannak. A rizalit szélességében az emeletet lezáró egyszerű párkányzat fölött hármas csoportozatú ívezet vonul végig, melyben a középső padlástéri ablakot egyegy vázás-indás gipszrátéttel díszített fülke kíséri. Az ablakok fölött egy-egy gipszrácsos rozetta jelenik meg a romantikában jellegzetes kettős zárópárkányzatban. Ugyanez a párkányzat zárja a két oldalszárnyat is.

A legegyszerűbb a keleti homlokzat. Földszintjének középtengelyében nagyméretű pilaszterekkel szegélyezett szegmensíves ablak nyílik, a vállmagasságban osztópárkány indul a sarokpilaszterek felé. Az emeleti homlokzaton két egymástól távol ülő egyeneszáródású ablak támaszkodik a könyöklőpárkányra. Felettük a középtengelyben a dísztelen oromfalon Pest város címerét helyezték el. Innen nyíltak, és nyílnak ma is az épület bejáratai. Az eredeti bejárat pilaszteres emelt szemöldökű keretébe az északi pavillon földszintjén ma ablakot falaztak, megmaradt viszont ettől északra a földszinti rész bővítményén át nyitott ajtó.

A déli oldalon szintén elfalaztak egy bejáratot, amelynek keretelésében megjelenik az állókonzolos motívum.

Az épület északi és déli homlokzatainak jellegzetességét a bontott, lépcsőzetesen emelkedő tömegek, és az azokat lefedő észak-déli hossztengelyű nyeregtetők lapos hajlásszögű síkjai adják. Mindkét homlokzat földszintjének középtengelyében egy-egy alacsonyabb, a szabályos nyolcszög öt oldalával záródó apszisszerű bővítmény található. Ennek három oldalát egy-egy osztott táblájú, keretelés nélküli ablak (ill. a délkeleti oldalon egy ajtó) töri át. Itt is megjelenik az épületen sokszor ismétlődő kettős párkányzat, melynek hosszanti tábláiban a középpontot rozetta díszíti.

A következő "lépcsőfok", a téglány alaprajzú, valamivel magasabb, zárt épülettömeg. Sima vakolt falsíkjain fogsoros osztópárkányzat motívuma vonul végig, amely északi és déli oromfalainak középtengelyében, az apszisépítmények sátortetejének záródása fölött, félköríves motívumot leírva megemelkedik. A félköríves keretben a déli oldalon ablak, az északin kőből faragott faunmaszk féldomborműve látható. A nagy, keretezetlcn homlokzati síkok tagolásának e szokatlan megoldása, a sík középpontjának e váratlan plasztikai hangsúlyozása érdekessé, jellegzetessé teszi a homlokzatokat. Az oromfalat egyszerű párkányzat zárja, amely a kinyúló oromgerendák faragott végeit kereteléssel kiemeli. Az északi oldalon e földszintes épületrészhez kelet és nyugat felé is egy-egy kisméretű bővítmény csatlakozik, amelynek magassága, s párkányzati kiképzése az apszisépítményével egyezik meg.

Hasonló motívumok ismétlődnek a két-két pavilonszerü keskeny egyemeletes tömb emeleti oromfalain is. E pavilonok északi és déli irányban szinte keresztszárnyként kapcsolódnak az épület kelet-nyugati hossztengelyű fő tömegéhez, amely a nyugati homlokzaton rizalitként kiemelkedve jelenik meg. Itt is feltűnnek az osztópárkányok, majd ezeknek félköríves kereteléseiben változatos faun- illetve Bacchusfejek féldombormüvei, alattuk vakablakokkal. Ez alól kivétel a déli homlokzat keleti keresztszárnyának emeleti homlokzata, ott ugyanis egyszerű keretelésű, egyeneszáródású ablak nyílik. Az emeleteken a gerendavégeket nemcsak a keretelés hangsúlyozza, hanem kis állókonzolok is megjelennek alattuk.

Végül észak és dél felől a legtávolabbi sík adja az épület főtömegének oldalhomlokzatát. Ennek földszintjén kívül mindkét oldalon pilaszterekkel keretezett széles szegmensíves ablak, mellette keskeny ajtó, emeletén pedig két emelt szemöldökű, egyeneszáródású ablak van.

A megnyitáskor még a nyugati homlokzat rizalitjának középső három tengelye előtt a maival teljesen megegyező homlokzati kialakítással a földszinten zárt, az emeleten nyitott erkély állt. Az eredeti terv szerint ennek északi és déli oldalán a kertből közvetlenül be lehetett jutni a vendéglő nagytermébe. Az középső három ablak kereteléséül, a földszinti rizalit lezárásaként a terv egy-egy álló plasztikát jelez. Ez így nem valósult meg, helyette a zárterkély melletti két földszinti falszakaszon a négyzetes táblába foglalt maszkok jelentek meg, mint azt egy korai ábrázoláson láthatjuk.

A keleti homlokzathoz kocsialáhajtó csatlakozott, esetleg ez faszerkezetű is lehetett. A terv szerint fölötte az emeleten nem nyílt ablak. Valószínű, hogy a kocsialáhajtót a villamosközlekedés bevezetésekor, tehát 1896-ban bontották el, s ezután törték át a keleti homlokzatot a két ma ott látható ablakkal. Az utasok eredetileg a nagy szegmensíves nyílású előcsarnokból szálltak fel közvetlenül a lóvasúti kocsikra, az aláhajtó elbontása és a funkció elvesztése után ez a homlokzati rész megoldatlan maradt.

A déli és a nyugati homlokzat sarokpontján az emeletes pavilon földszintjén a terv nyitott íves árkádos teraszt ábrázol, ezt nem sokkal az vendéglő megnyitása után az 1870-es években készült metszet tanúsága szerint befalazták, ám innen is hagytak egy bejáratot. A déli homlokzaton említésre méltó még a keleti pavilon emeletén lévő konzolos erkély, amelyre félköríves ajtó vezetett ki a lépcsőház pihenőjéről. Ez világosan látszik mind a „Magyarország" és a „Nagyvilág" metszetén, mind pedig az 1920-as, évekből fennmaradt archív fényképeken.

A homlokzaton látható maszkokkal kapcsolatban meg kell említenünk egy, a szájhagyományon alapuló, de az építészettörténeti irodalomban is felvetett hipotézist, nevezetesen azt, hogy azokat másodlagosan illesztették az épület homlokzati falába, s azok eredetileg a régi, 1837-es Zitterbarthféle Nemzeti Színházat díszítették volna.

Borsos László építéstörténeti összefoglalásában, melyet az 1958-6l-es helyreállításhoz készített, maga is kétli ezt az állítást, hiszen nem talált hasonló elemeket a régi Nemzeti Színház épületének külső ábrázolásain. Felveti azonban, hogy esetleg a Nemzeti Színház belső díszítményeit helyezték át ide. Nem kizárt, hogy Borsosnak ez utóbbi feltételezésében igaza lehet, hiszen a régi Nemzeti átépítése Szkalnitzky Antal terve alapján éppen 1875 körül zajlott.

A vendéglő nyugati homlokzatán már ekkor ott voltak a maszkok, s feltételezésünk szerint azok - ha nem is a megnyitással egy időben, hiszen még az 1867 januárjában beadott terv a plasztikai dekoráció más megoldását jelzi - néhány évvel később biztosan megjelentek.

A villamos-remiz előtt ez a két házikó állt az Indóház keleti homlokzata előtt (a képet az indóház emeletéről készítették)

A maszkok ikonográfiájának kérdésében azonban nem érthetünk egyet Borsos véleményével. Ő ugyanis színházi - tragikus, komikus - álarcokként értelmezi őket, mi azonban inkább a görög mitológia Bacchus mondakörével érzünk erős kapcsolatot a maszkok láttán. Az ivás, a mámor ókori kultuszára utaló ikonográfiái elemek pl. a Balatonfelvidéken többször megjelennek a vendégfogadók dekorációjában. Kutatásunk során nem sikerült azonban sem a korabeli, sem pedig a Budapest épületszobrászatát feldolgozó irodalomban annak nyomára akadnunk, ki lehetett a maszkok mestere. Kétségtelen, hogy stíluskritikai alapon nem kizárt, hogy a maszkok még a XIX. század első felében keletkeztek.

A belső terek eredeti beosztásáról és funkciójáról pontosan tájékoztatnak az alaprajzok. A keleti homlokzat északi részén nyíló bejáraton át a biliárdterembe lehetett jutni, amelyből kis kávézó nyílt. Középen a rizalit mögött nyílt a nagyterem. Míg az egykori biliárdterem ma látható pilaszterei pontosan követhetően megjelennek a terven, a nagyterem végleges fal-, illetve mennyezeti tagolása ekkor még nem alakult ki. A nagyteremtől délre a söntés található, végül pedig a vaspálya várócsarnoka mögött helyezkedik el a konyha. Az emeleti bálterem mennyezeti tagolása pontosan a terv szerint valósult meg, s ez lényegében érintetlenül fennmaradt mindmáig. Az emeleten a nagyobb terem mellett négy kisebb (vendég)szoba, s a vendéglős lakása van.

A ház három nagyméretű, eredetileg is reprezentatív funkciót betöltő tere megőrizte eredeti, illetve még a múlt században, vagy a századelőn kialakított díszítményeit.

A nyugati homlokzat rizalitja mögötti nagyteremben a nagy hármas nyílásban megjelennek a homlokzati pilaszterek, illetve a nyílásokat elválasztó azonos kiképzésű oszlopok. A terem tagolását a négy atlasz tartotta mennyezeti gerendák határozzák meg. Az atlaszok konzolokon állnak, a konzolok alatt hosszú, indás, virágfüzéres kötények. A kazettás mennyezet teljes egészében megmaradt, általa meghatározható a terem eredeti nagysága.

Az ívezetes motívum a hármas homlokzati nyílással szemben, amely variánsa a főhomlokzaton már megismert romanizáló formáknak, ma elfalazva látható, de nyilvánvalóan valamikor itt nyitott árkádsor volt. Bár méreteiben, arányaiban, és formailag nem kapcsolódik az atlaszos-gerendáskazettás historizáló rendszerhez, a keretezés folyamatossága, a párkányzat töretlen végigvezetése azt mutatja, hogy e díszítőmotívumok egyszerre kerültek ide. Talán magyarázhatja a különböző formavilágú motívumok együttesét a sok egymástól eltérő technika és anyag, amit itt alkalmaztak. Gipszből készültek a homlokzati nyílás pilaszter és oszlopfői, s bár stílusértéküket tekintve azonos körbe tartoznak, az ívezetes árkádsor oszlopfejezeteinek és lábazatainak anyaga spiater. Gipszet alkalmaztak továbbá a mennyezeti kazetták díszítőtagozataihoz, ám a gerendák és lécek fából vannak. Terrakotta figurák az atlaszok, s velük együtt a hosszú kötényes konzolok, s bármilyen szervetlenül is tagolódik közéjük az atlaszfigurák mellől induló erős plasztikájú szalagos, leveles gyümölcsfüzér, annak anyaga is terrakotta.

Az ettől északra eső nagyobb síkmennyezetes terem architektúrája viszont egységesnek látszik. Itt a falfelületeket pilaszterek tagolják, ugyanezek a sarkokat is hangsúlyozzák. Finom fejezeteik korintoszi jellegűek, érdekes szfinx motívumokkal. A pilaszterek erőteljes háromtagú párkányzatot hordoznak, melynek frízében szőlőfürtös szőlőleveles indasor díszlik. Ennek plasztikusabb formái más stílusirányzathoz tartoznak, mint a hellenizáló pilaszterfejezetek.

A harmadik nagyobb emeleti terem ma két szobára oszlik. Mennyezete hasonlóan gerendás, kazettás rendszerű, mint a földszinti atlaszos teremé, ám ennek mind tagolása, mind részletformái híven őrzik az eredeti, építéssel egykorú állapotot. A konzolok virágkoszorúval, gyöngysorral ékített leányfej figurák, közöttük lapos domborítású növényi motívumokkal díszített fríz fut.

Mint ahogy a homlokzati maszkok készítőjéről sincsen adatunk, ugyanígy nem ismerjük a belső dekoratőrt sem. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az a két terem, melynek tagolása és plasztikai dísze feltehetőleg az építkezéssel egyidejűleg keletkezett - tehát az eredeti tervek tanúsága szerint a biliárdszoba és az emeleti bálterem - rendkívül finom stukkódíszt visel. Két részletforma - a biliárdterem szfinxes pilaszterfői, s a bálterem bájos női fejet ábrázoló konzolai alapján az a benyomásunk keletkezik, hogy a mester nem állhatott messze az Akadémia palotájának stukkódíszeit készítő, illetve részben a mintákat Berlinből importáló Marschalkó Jánostól. Az atlaszos terem kettős formavilágú díszítményeit néhány évvel későbbinek tartjuk, s úgy véljük, hogy itt már jelentősebb szerephez jutott - különösen a terrakotta motívumoknál - a sokszorosított díszítőplasztika.

1884-ben légszesszel működő lámpásokat szerelnek fel az indóházon és akörül. Emellett négy forgókorongot is kialakítanak a szerelvények megfordítására, valamint lekövezik az állomás környezetét.

1894-ben a lóvasutat átszervezik Budapestvidéki Közúti Vasút Rt. (BVKV) néven, a részvénytöbbséget a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) vásárolja meg. Később ugyanez a cégcsoport vásárolja meg a mindjárt tárgyalandó Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamos Közúti Vasút Rt. (BURV vagy "BÚR-vasút") nagy részét is, ezzel tulajdonképpen egy kézbe került a későbbi angyalföldi, újpesti és rákospalotai villamoshálózat, amely érdekes módon a papírforma szerint csak a második világháború után egyesült véglegesen.

A lóvasút vége: a bontás alatt álló kocsik mögött a háttérben a BKVT villamos-remize, a bal szélen pedig a vasúti híd egy pillére

Az épület több mint egy évszázadon keresztül, hűségesen szolgálta az utasok kényelmét. Előbb a pesti és budai cégek egyesítésből létrejött Budapesti Közúti Vaspálya Társaság, majd a BSZKRT, végül a BKV tulajdonába került. A lóvasutat 1896-ban felváltotta a villamos - akkor épült fel a közeli remiz -, de az újpesti indóházra továbbra is szükség volt.

Werner von Siemens az 1879-es berlini világkiállításon mutatta be villamos vontatású közúti vasútját, amely a magyar Balázs Mórnak olyannyira megtetszett, hogy Budapesten is meg akarta honosítani ezt a forradalmian új közlekedési eszközt. A Magyarországon elsőként megindult vonal is a Siemens & Halske Nagykörúti Próbavasút nevet viselte. Amint bebizonyosodott a villamos létjogosultsága, az újonnan alakult BVV (Budapesti Városi Vasút) egyre-másra nyitotta új vonalait a konkurencia által szabadon hagyott utakon: Nagykörút, Baross utca, Pesti Duna-part, Mester utca, Új köztemető. A BKVT viszonylag későn kapott észbe, s a millennium évében, 1896 végén kezdte lóvasúti hálózatát villamosítani, elsőként az újpesti vonallal.

1897. január 1-én a BVKV Újpest-Rákospalota vonala is villamosüzemmel indul el, Újpesten két vágányon, Palotán egyen.

Az újpesti kocsiszín a kezdetekben, még szögletes fatetővel (a háttérben a vasúti hídra vezető sínek alatti aluljáró)

1900.november 22-én a megyeri lóvasutat is villamos váltja fel az Újpesti híd és az Arany utca között, ez tehát a külső Váci úti villamos születésének tekinthető. Alig telt bele pár év, Budapest minden főközlekedési útvonalán ott csilingeltek a sárga vagy barna villamoskocsik (attól függően, hogy melyik cég birtokolta azt a vonalat). Annyi vonal létesült ekkor, hogy 1910-re már a különböző színű tárcsák is elfogytak (amelyekkel a vonalakat jelölték), s a villamosokat számokkal kezdték jelölni.

A Bagolyvár 1979-ben (a Váci út északra tartó sávja ekkor a remiz és az indóház között futott)

A környék egy 1948-as térképen, amelyből kitűnik, hogy a Váci út jobbról és balról öleli körbe az Indóházat, a villamos pedig megkerüli

1954. szeptember 6-ig a 3-as villamos itt fordul vissza dél felé, a 87-es pedig észak felé. 1951-től a Közvágóhídtól induló 23-as is itt végállomásozik. 1954-től a 3-as a Váci út - Fóti út kereszteződésben épült hurokvágányhoz jár, a 87-es megszűnik (a külső Váci út forgalmát a 3-as veszi át), a 23-as pedig a Keleti pályaudvarig rövidül. A hurok a 3A betétjáraté lett. A 15-ös villamos 1963 és 1977 között járt ide a Jászai Mari tértől.

Az újpesti Indóházat 1981-ben hagyta el a szerencse, ugyanis a metróvonal kiépítésével a villamosjáratra többé nem volt szükség. Újpest kocsiszínből utoljára 1982. május 3-án álltak ki a járművek, a remizt pedig július 1-én zárták be.

A remiz vágánykapcsolatai viszont a Váci út Pest felé vezető irányát kivéve még 1985-ig megmaradtak, ugyanis selejtezett kocsikat tároltak és vágtak szét a falai között, amihez néha-néha leszállítottak egy-egy kocsit. A budapesti villamosmúzeum létrehozására az első tervek szintén az újpesti remizt tartották alkalmasnak. A múzeumi megőrzésre itt tárolt villamosokat 1985-ben szállították át Ferencváros kocsiszínbe, egy részük a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum 1992-es megnyitásakor már helyreállítva megcsodálható volt.

A szétvágott villamosok darabjai a már nem üzemelő sineken, a Váci út mellett

Kivételesen szerencsés az Indóház belső átalakításainak története. Bár itt-ott húztak válaszfalakat, szeszélyesen kialakítottak vizesblokkokat, ezek nem, vagy csak nagyon tapintatosan - mint az első emeleti nagyterem esetében - érintették a jellegzetes és gazdag díszítőmotívumokat. Az épületet műemléki szempontok gondos figyelembevételével Borsos László tervei alapján állították helyre 1958-tól 1961-ig. Ismerjük a helyreállítás előtt készített felmérési terveket.

Ezek a háború után, az ötvenes évekre kialakult állapotot tükrözik. Ekkor már az épület minden nyilvános funkcióját elvesztette, egyetlen kis helyiségben húzódott meg egy trafik. A földszinten a közlekedési vállalat személyzetének szociális helyiségei, pénztár, könyvtár, sportköri szoba van, az emeleten két lakás, és irodák. Nincs meg sem a nyugati, sem pedig a déli oldalon az erkély, ezek valószínűleg a háború veszteségei voltak. A nyugati homlokzaton a földszinti középrizalitban csak két íves ablak látható, a középső helyén Pest városának egy az átellenes oldalon lévőhöz hasonló címere. A keleti homlokzaton különböző méretű, rendszertelenül elhelyezett ablakok, s egy emléktábla, mely feltűnik még egy 1979-ben készült fényképen is, ma azonban már hiányzik.

Az 1961-es helyreállítás a hevenyészett keleti és nyugati homlokzat rendezésére törekedett. A keleti homlokzat földszintjén az egykori várócsarnok keleti falán az északi és déli oldalon lévőhöz hasonló nagyméretű szegmensíves nyílást alakított ki, míg nyugaton egy enyhe kiülésű földszinti rizalitban megismételte, illetve újra létrehozta az eredeti zárterkély homlokzati motívumait. A belsőben - talán nem ekkor, hanem egy későbbi átalakítás során - az egykori biliárdteremben önkiszolgáló étkezdét hoztak létre a BKV kishajózási csoportjának személyzete számára. Mindvégig törekedtek azonban a külső és belső díszítőelemek, tagozatok gondos megőrzésére. A jelen helyreállítás előtt több évig használaton kívül állt az épület, tulajdoni viszonyai vitatottak voltak, több kézen ment át, amíg mostani tulajdonosai megvásárolták. Annak ellenére, hogy műszaki állapota aggasztó volt, jelentős műemléki pusztulás ebben az időszakban sem érte.

A Váci út rendezésekor felmerült, hogy az útpálya vonalát kiegyenesítik, és az indóházat emiatt le kell bontani. Az Országos Műemlékfelügyelőség azonban megakadályozta a rombolást.

A "Bagolyvár"-ban egyetlen bérlő lakott, aki még a “beszkártos időből” maradt a házban. A Fővárosi Önkormányzat nem tudta, vagy nem akarta hasznosítani az épületet, ezért 1996-ban eladta egy vidéki vállalkozásnak. Kenéz Attila - Gecse Tamással és Voloscsuk Andrással - 1999 tavaszán ettől a cégtől vásárolta meg az immár teljesen használhatatlan indóházat. Szinte azonnal nekiláttak a korhű állapot visszaállításának. A munkálatok a talajmechanikától a födémvédelemig minden egységre kiterjedtek. A tulajdonosok - ahol csak lehetett - az eredeti állapotot kívánták rekonstruálni. Helyreállították a boltíves pincét, elkészült az egykori étterem, a biliárdszoba, a bálterem, és mellettük a hajdani hálótermek, amelyek mai formájukban - mintegy 700 m2 hasznosítható térben - klimatizált és számítógépes hálózattal ellátott irodahelyiségekként várják bérlőiket. Az atlaszok, a kariatidák, a kandeláberek és a mennyezet virágmintái ismét régi pompájukban ragyognak. A tulajdonosok elképzelése szerint, az immár megújult épület reprezentatív irodaként hasznosítható.

Az egykori szerelőcsarnokban (villamos-remizben) ma szupermarket üzemel, az épület maga ipari műemlék.

Az indóház homlokzatán látható két fej, amelyeket a városi legenda szerint a régi, az Astoriánál álló Nemzeti Színházról mentettek át az épületre. Ezt cáfolja azonban számos korabeli fénykép, amelyen jól látszik, hogy az indóház eredetileg is faun-fejekkel díszített volt – a színházat pedig csak a XX. század legelején bontották el.

Napjainkban az épületben vérszemű hiénák laknak, vagyis a Bírósági Végrehajtói Kamara működik benne.

Az Indóház és környéke (hajókikötő és hajójavító üzem, buszvégállomás és metrómegálló (kép: Google)

A Kálvin tértől Újpestig tartó egykori lóvasút emlékére 2019. május 10-én emléktáblát avattak a IX. kerületi, Ráday utca 2. számú ház falán, amelyet Ferencváros Önkormányzata állított.

Képek

A házat Ybl nevével is kapcsolatba hozták, s ez mutatja a kiemelkedő színvonalat, a romantikus építészeti elemek értő alkalmazását. Bár az összbenyomást elsősorban a romantikus tömegkezelés és részletformák határozzák meg, a részletesebb elemzés kimutatja milyen sokféle építészeti forma jelenik meg együttesen a házon. A külsőn az ablakkeretelések a korai, még klasszicizáló romantika formavilágát tükrözik, a maszkokat szintén sorolhatjuk még a klasszicizmus körébe, ám elhelyezésük, keretelésük egy későbbi, az 1860-as években érvényesülő áramlat, a hellenizmus hatását mutatja. Az épülettömegek kezelésében is több tendencia érvényesül. A kelet-nyugati fő épülettömeg kiképzése szimmetrikus, még inkább klasszicizáló felfogású, ám a csatlakozó oldalszárnyak tömegei a XIX. századi svájci ház típusát, a nyaraló, illetve villaépítészetet idézik. És itt kell utalnunk a vasúti építészet jellegzetes tömegkezelésének esetleges hatására is, amely a villaépítészettel közös forrásból táplálkozott.

Újpesti Indóház (egykori lóvasút végállomás)

XIII. kerület, Angyalföld, Váci út 201. (Városkapu)

Közlekedéstörténet

Képek

Térkép

Adatok

Megközelítése

Ajánlott cikkek