Ha körbenézünk a magyar református templomok közt, bizony nemigen találunk Bauhaus stílusút köztük, akár Budapestről, akár az ország vagy a magyarlakta területek egészéről beszélünk. Vannak (késő) román vagy gótikus épületek, amelyek már a reformáció óta szolgálják a gyülekezeteket (főleg a határon túl, a török nem járta vidékeken), de a túlnyomó többség vagy a türelmi rendelet után épült, késő barokk vagy klasszicista stílusban. Budapesten a XIX. század második felében kezdtek emelkedni a református templomok, és találunk köztük figyelemre méltó, építészeti-művészeti szempontból is kivételes alkotásokat – például a fasori vagy a Szilágyi Dezső téri református templomot. Bauhaus stílusjegyeket viselőt azonban csak kettőt: a Torockó térin kívül ilyen a Pozsonyi úti templom, leszámítva jellegzetes timpanonos bejáratát.
Kivételes alkotással büszkélkedhet hát a II. kerület
csendes kis negyede. Mégis a Torockó téri templomon, mi tagadás, elsőre
kevés embernek akad meg a szeme, és még bennfentes körökben is olykor
„imagarázsként” emlegetik. A visszaemlékezések szerint a II.
világháborúban a megszálló szovjet katonák nem is hitték el róla, hogy
templom volna (így lóistállót akartak berendezni benne), és csak azután
kezelték egy kissé nagyobb tisztelettel, amikor Joó Sándor lelkipásztor
a Pasaréti térről, a katolikus plébániáról kölcsönkért egy feszületet és
azt a szószék fölé tette. Az épület mai megjelenésében sajnos nem
teljesen eredeti formáját mutatja: de ha történelmét megismerjük, arra
is rácsodálkozhatunk, hogy egyáltalán fel tudott épülni, és ennyire is
meg tudott maradni.
A pasaréti gyülekezet története az 1930-as évek közepén kezdődött. A
század eleje óta fokozatosan népesült be ez a környék, magát a Pasaréti
utat is ekkoriban rendezték. A sokáig egyházi szempontból
szórványterületnek számító városrészből a reformátusok a Szilágyi Dezső
térre jártak vasárnaponként, illetve idővel különböző termekben (pl. a
lipótmezei tébolydában, iskolák termeiben, majd a Gábor Áron úton egy
villában) gyűltek össze. Önállósodásuk fontos fordulópontja volt, amikor
1936-ban kérvényezték kiválásukat a Szilágyi Dezső téri Budai
Gyülekezetből, és miután ez megtörtént, azonnal napirendre került a
saját templom felépítésének terve is.
De miből? A formálódó közösség egy kis része kétségtelenül tehetős volt:
éppenséggel villát vagy bérházat birtokolt az elegáns Pasaréten. Nagyobb
része azonban nem volt az: sokan közülük erdélyi gyökerű, Trianon után a
fővárosba menekült emberek voltak, illetve egy jelentős csoport pedig a
korabeli BSZKRT egyszerű munkavállalója volt (villamosvezető, ellenőr,
pályamunkás), valahonnan az ország keleti feléből. Mégis: belevágtak, a
várható nehézségek ellenére.
Anyagi forrás alig volt, önfeláldozó munkaerő viszont sok. Így az
adománygyűjtés mellett a legtöbben a szakértelmükkel segítettek. Az
építészeti terveket Szabó Márton és fiai, Márton és László készítették
el. A kor foglalkoztatott építészei voltak ők, akiknek a nevéhez számos
környékbeli épület fűződik. A statikai terveket Váradi-Szabó Lajos, az
épületgépészeti terveket Oprics Miklós és Ujj Gyula készítették el –
mindenki külön díjazás nélkül.
A főváros is támogatta a kezdeményezést: 99 évre használatba adta a
Nagyajtai, a Torockó tér és a Lupény utca által határolt mintegy 600
négyszögöles telket. A gyülekezet archívumából (és az egyik presbiter
összefoglalásából) kiolvasható a szándék, miszerint a mai templommal
szemben, a (mai) Torockó téri játszótér helyére is terveztek felépíteni
egy kisebb, talán díszesebb templomot – akkoriban még a Torockó utca nem
vágta ketté ezt a telket. De aztán a háború elsodorta a terveket.
Pasarétnek ezt a részét az 1910-es években parcellázták fel, és ekkorra,
a 30-as évekre már több bérház és villa állt már a környéken. Méghozzá
Bauhaus stílusú bérházak és villák – hisz ez volt a kor vezető, modern
stílusirányzata. Jelentős, ma már védett alkotásokat találunk itt,
biztosan a legnagyobb sűrűségben és formai sokszínűségben egész
Budapestet tekintve is. Jelentős hatása volt a környék építészeti
arculatának alakításában a Napraforgó utcai kislakásos mintatelepnek is,
amely a Pasaréti út külső szakaszán, az Ördögárok mellett épült fel. A
22 családi házból álló telepet 1931-ben a kor művészi törekvéseinek
szellemében tervezték, és éppen annak bizonyítására szolgált, hogy a
Bauhaus milyen sokarcú, de mégis szép és praktikus irányzat.
A gyülekezet úgy döntött, hogy nem keres más stílust, nem historizál,
nem tér az erdélyi nosztalgia irányába, hanem igazodik a környék modern,
letisztult stílusához, és maga is ennek szellemiségében építkezik.
Figyelemre méltó, kivételes döntés ez, amely előtt ma is fejet
hajthatunk. Talán példát adott nekik a Városmajorban felépült modern
templom és a Pasaréti téren néhány évvel korábban, 1934-ben felszentelt
Rimanóczy Gyula-féle katolikus templom és épületegyüttes is, amely
szintén Bauhaus alkotás lett.
Lelkes munka kezdődött hát meg a Torockó téren, az alapkőletétel után –
pedig egy idő után már nem csak a pénznek, de a nyersanyagnak is kezdtek
híjával lenni. Mégis: 1939. július 12-én már az ünnepi istentiszteleten
csendülhetett fel a hálaének, amikor dr. Ravasz László püspök megáldotta
az új templomot. Ez lett a II. kerület első protestáns temploma. (A
pesthidegkúti református imaház is ekkor készült el, de az akkor még nem
tartozott a kerülethez.) Orgonáját a következő évben a pécsi Angster
műhely szállította, és 1940 pünkösdjén szólalt meg először. Ugyanebben
az évben lett itt lelkész a sokak által ismert Joó Sándor is.
A templom 1939-ben (kép: refpasaret.hu)
Az épület egyszerű volt – és beragyogta a természetes
fény. A kert felé eső oldala ugyanis, ahol a belső térben ma is látható
oszlopsor is elhelyezkedik, teljes egészében üvegből volt. Felső részén
fémkeretes dupla ablaksor húzódott (ma már sajnos műanyagot látunk a
helyén), alsó részén pedig nyitható, pontosabban tolható üvegajtók. Ez
nagyon modern és nagyvonalú megoldásnak számított akkoriban, és ez adta
az épület igazi különlegességét, modernségét is.
A természet változó fényeinek, a növények évszakonként megújuló
látványának a bevonása az épület terébe ellensúlyozta az egészen puritán
belső teret. Itt csupán egy stilizált népi motívumokkal díszített,
szögletes szószék volt – a díszítés szintén nincs már meg – , illetve a
falon körben lámpák. A szószék előtt kerek fehérmárvány úrasztala áll
egy ugyancsak kerek szürkemárványkörcikkelyekből összetevődő pódiumon. A
templomtér mennyezetének egyszerű gerendázata és a gyülekezeti teremben
látható négyzetes osztása is csak megidézte a kazettás mennyezetű
református templomokat, mintázás ezeken sem volt. A templomra merőleges
összekötő épület egy oszlopsorral teremtett kapcsolatot a parókiával és
a gyülekezeti termekkel, irodával.
Az épületet teljesen csak 1942 márciusában fejezték be, már a háború
árnyékában. Aztán alig néhány év telt el, és az ostrom alatt az egész
épület súlyosan megsérült. Nem volt mód helyreállítani a háború után a
templomtér udvar felé nyitott tolóüvegfal-szerkezetét sem, így azt alul
elfalazták, és ez valószínűleg már így is marad. A gyülekezet számbeli
gyarapodása, terebélyesedése miatt viszont, már az országosan is ismert
Cseri Kálmán lelkészi szolgálata alatt az épületet új helyiségekkel
bővítették, így az már teljes U-alakban veszi körbe a belső udvart.
(Ezen a 80 éves évforduló készült drónfelvételen a jelenlegi állapota
látható)
Az épületnek tornya sincs. A harang az előtetőt gyámolító oldalfal
megmagasított részébe került. A tető sarkán egy egyszerű fém csillag
hirdeti a református felekezethez tartozást.
A templomegyüttest a Bauhaus stílusjegyeit viseli, de mai formájában
mégsem tekinthető tipikus Bauhaus alkotásnak. Nem műemlék, még helyi
védelmet sem élvez. Mégis egy népes közösség számára nagyon fontos, nagy
becsben tartott hely, valódi lelki otthon.
Képek