1882-ben írásban fordult a budapesti unitárius egyházközség presbitériuma nevében Hajós János gondnok, Derzsi Károly lelkész Budapest Főváros vezetőihez, hogy adományozzon egy telket, mely alkalmas lenne az építendő templom számára. A Tanács a pesti oldalon jelöli ki az Alkotmány utca és Koháry utca sarkán levő 600 négyszögöles területet. Ezeket az akkoriban még a város szélén levő üres telkeket raktárak részére adta bérbe a Főváros.
Az épület megtervezésére Pecz Samu műegyetemi tanárt
jelölték, aki hamarosan el is készített egy neogótikus stílusú,
nagyszabású épülettervet, mely impozáns homlokzattal és bejárattal néz
az Alkotmány utcára. Ez volt az I. számú terv.
Közben a gyülekezet nagy küzdelmet vív, hogy előteremtsék a megfelelő
anyagi alapot a terv kivitelezésére. Rá kellett azonban jönniük, hogy a
példátlan és önfeláldozó adakozás bel- és külföldi hittestvéreknek
részéről, nem elégséges a szükséges anyagi alaphoz. Más megoldást
kellett keresni a terv módosításával.
Az egyházközség felhagyott tehát azzal a tervével, hogy csupán templomot
és paplakot épít, hanem ehelyett - az akkor már másutt is gyakorolt
megoldáshoz folyamodva - olyan, arányaiban nagy házat tervez, melyben
külön templom és paplak is legyen ugyan, de emellett jövedelmező bérház
gyanánt is szolgáljon. Ennek érdekében ismét a Fővároshoz folyamodtak:
engedné meg, hogy a telekre bérházat is építhessen. Ezt a Főváros meg is
engedi azzal a kikötéssel, hogy a bérházzal kapcsolatosan építendő
templom valóságos templom jelleggel bírjon. Keresni kellett egy olyan
vállalkozót, aki előlegezné az építkezés költségeit. A megegyezés létre
is jött Holtzpach A. és fiai céggel, a főváros egyik legtekintélyesebb
vállalkozójával. A feltétel az, hogy a cég 50 évig élvezi a bérház
jövedelmét, mely idő után az egész épület az egyházközség tényleges
birtokába megy át, továbbá az, hogy az egyházközségnek jogában van a
szerződés értelmében az épületet az 50 év lefolyása előtt is bármikor
megváltani.
1889. április végén fogtak hozzá Pecz Samu II. számú terve alapján az
építéshez, és 1890. október hó 26-ára a templom felszentelését is
kitűzhették.
Az Alkotmány utca 1893 körül (a foghíjtelken látható a templom hátsó fele)
Az Unitárius-templom főhomlokzata 1894 körül
Képek