A Vajda Péter utcai templomtorony, amely Budapesten, a józsefvárosi Vajda Péter utcában áll, egykoron egy evangélikus templomhoz tartozott, amelyet később lebontottak. Az evangélikus hitközség a múlt század harmincas éveiben kapta meg az eredetileg iskolai tornateremként használt épületet, amit aztán Lux Kálmán tervei alapján építettek át templommá. 1934-ben szentelték fel, a máig megmaradt torony (mely technológiai műemlékvédelmi oltalom alatt áll) két évvel később készült el.
A telken eredetileg a szomszédos iskola (ma Vajda
Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola) tornaterme állt, amelyet a
harmincas évek elején a korábban több, mint húsz éven át (1910-1931) a
kőbányai református templomot használó evangélikus hitközség kapott meg,
majd alakította azt Lux Kálmán műegyetemi tanár (ő tervezte a
lillafüredi Palotaszállót, a gellérthegyi sziklakápolnát, de ő fedte le
a visegrádi Salamon-tornyot is) tervei alapján templommá. 1934-es
felszentelésekor már megfogalmazódott a templomtorony gondolata, melyet
két évvel később, 1936-ban adtak át. Ennek mintájául talán a magyar
modern építészet egyik alapkövének tartott, a Pasaréti téren álló Páduai
Szent Antal-plébániatemplom tornya szolgált, mely id. Rimanóczy Gyula
tervei alapján 1934-re készült el. A templom közepes méretű volt,
bejárata a Bláthy Ottó (1953-ig Szapáry), a toronyé a Vajda Péter utca
(1953-ig Simor utca) felé nézett.
A hívők száma azonban gyorsan csökkent, a templom fenntartása pedig
egyre nehézkesebbé vált, így épp negyedszázadot kellett várni, hogy az
épületegyüttes jó része 1961-ben[3][4] egy állami vállalathoz kerüljön,
akik raktárként hasznosították – Traubisodát tároltak benne. A torony
1974-ben harangjait is elvesztette (a boldogkőváraljai katolikus
templomba kerültek).
A rendszerváltás újabb irányba terelte az egykori tornaterem sorsát: az
visszakerült a Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközséghez, noha a
telek Józsefvároshoz tartozik. Az épületet azonban az egyházközség sem
tudta hasznosítani, így azt 2011-ben lebontották, a torony kivételével,
mivel annak anyaga monolit zsaluzású bauxitbeton, így technológiai
műemlékvédelmi oltalom alatt áll. Felújítása és hasznosítása éveken át
napirenden volt, sőt, tervek is születtek, de megfelelő anyagi források
hiányában ezek egyike sem valósult meg.
Benkóczy Péter, a Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség lelkésze
szerint a gyülekezet egy ideje már a torony, és vele együtt a telek
eladásában gondolkodik, hiszen az évről évre tetemes összeggel terheli
az egyházközség számláját: az ő feladatuk ugyanis a torony jégtelenítése
és az épületmaradvány állagának megóvása, amire nem jut pénz.
A templom látványa 1937-ben
A torony vasalt kapuján az Erős vár a mi Istenünk (németül: Ein’ feste
Burg ist unser Gott) evangélikus korál két sora, „Erős vár a mi
Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk.” olvasható.
Alpolgármesteri szinten folynak egyeztetések a telek hasznosításáról. Ha
a felújításra megfelelő anyagi keret állna rendelkezésre, akkor akár
Bődi Imre építész, még építészhallgatóként elkészített diplomamunkája
szerint is felépülhetne az általa tervezett „régi-új” épület. Benkóczy
Péter, illetve az evangélikus egyházközség tervei között többek között
az is szerepelt, hogy a telken egyetemi hallgatóik számára bentlakásos
otthont (Luther otthon), továbbá a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági
Szövetséggel együttműködve, a fiatalon elhunyt lelkésznőről,
teológusról, Andorka Eszterről elnevezett, „Esztus házat” (Bárkaház)
építenek. Olyan közösségi épületet álmodtak meg még Andorkával együtt,
amelyben mozgássérült és nem mozgássérült emberek élnek együtt. A
helyszín a megközelíthetősége, valamint a fizikai és társadalmi
környezet szempontjából ideális, barátságos, kisléptékű lakónegyed
bizonyult. Az eredeti tervekben még szerepelt a torony megtartása.
A gazdasági világválság kezdetekor azonban a világi szektorból érkező
befektetők visszaléptek, az egyházi szervezeteknek viszont nem volt
elegendő tőkéjük a megvalósításra.
A kőbányai közösség, más terveihez a tornyot azonban le kellene bontani,
amit engedélyek híján nem tehetnek. A meglehetősen romos állapotban lévő
torony bejáratát befalazták, nehogy bárki kedvet kapjon ott ólálkodni,
„beköltözni” és esetleg megsérülhetne. Pillanatnyilag a torony miatt
holt tőke az evangélikusoknak a telek, ráadásul a költségeket, például
telente a jégmentesítést nekik kell állniuk.
A templom 2006-ban (kép: Dobozoló Blog)
Képek