Az első Oltáregyesület 1848-ban alakult Belgiumban. Hazánkban Trautwein János piarista Budapesten alapítja meg a Központi Oltáregyesületet, amelynek célja az Oltáriszentség tiszteletének előmozdítása és szegény templomoknak liturgikus szerekkel és ruhákkal való ellátása.
1901-ben telepednek le Budapesten a belga eredetű
Maria Repararix rend nővérei és már ideiglenes otthonukban megkezdik az
Oltáriszentség állandó imádását.
1904-ben az egyesület igazgatójának, Kanter Károlynak buzgólkodására
lehetővé válik az Örökimádás-templom alapkövének letétele, amely 1908-ra
Aigner Sándor terve szerint (650 m2) készül el a zárdával és az
Oltáregyleti székházzal együtt. Felszentelését 1908. szept. 8-án Kohl
Medárd püspök végzi.
Az Üllői út és a templom korabeli képeslapon
A templom 1910 körül
Az Orsz. Központi Oltáregyesület 1927-ben megveszi a Bokréta u. 35. sz. alatti házat lelkészi lakásoknak. A második világháború alatt a templom, rendház és lelkészi ház súlyos károkat szenved, amelyeket a főváros támogatásával és a hívek adományából kijavítanak. 1950-ben az Örökimádó rend tagjai visszatelepülnek Belgiumba. Ettől kezdve a hívek igyekeznek az Oltáriszentség imádását napközben biztosítani. A lelkészi lakások bérlemények.
A templom sérüései 1956-ban
A templom 1956-ban
A templom újjáépítése 1959-ben
A templom 1961-ben
Képek