Kőbányának a Maglódi út körül lakó hívei a kórház megépítésétől kezdve a kórház kápolnájában részesülnek lelki ellátásban, de már a második világháború előtt külön kápolna és önálló lelkészség létesítésén fáradoznak. Az egyházi hatóság 1947. január 20-án kelt okiratával állítja fel, a kőbányai plébánia területéből leválasztva az önálló egyházközséget és lelkészséget.
1948-ban megveszik a Sörgyár u. 73/a. sz. alatti
telket, amelyen vendéglő áll. Átalakítással és bővítéssel ebből
létesítik Szent György titulussal a kápolnát (84 m2), a lelkészi
lakásokat és irodát, amelyek egyházi tulajdonban vannak. 1982-ben az
Egyházközség területén új lakótelep épült. A szükségkápolna kicsinek
bizonyult. Ezért Dr. Lékai László bíboros támogatásával az ÁEH 1984-ben
engedélyezte a felújítást. 1986-ban Török Ferenc tervei alapján
megindult az építkezés. Az alapkövet 1986. április 27-én tette le Dr.
Lékai László bíboros úr. 1989-ben új templomtervet készít Bertalan
Gyula.
1994. május 1-jén Dr. Paskai László bíboros megáldja az új templomot.
1995-től plébánia.
Képek