A Budapest Külső-Kelenföldi Református Egyházközség 1950-ben alakult, Kelenföld akkor még kevéssé lakott részén - a jól ismert Kelenföldi pályaudvar környékén élő reformátusok számára. Ma hivatalosan körülbelül 600 főt számlálunk. Gyülekezetünk terület három egymástól eltérő területből áll: Kelenföld, Farkasrét és Őrmező.
"Különleges ismertetőjelünk" templomunk, amely 1981-ben készült el. Sokan csodálkoznak rajta, hiszen mind belül mind kívül egészen rendhagyó anyagú, szerkezetű, formájú. Szabó István Ybl-díjas építész, több nagyszerű templom tervezője, készítette el a templom terveit és vezette le a kivitelezést 1979-1981 között.
A templom szerkezete 1979-ben (kép: Kovács Mihály lelkész)
A templom építése 1980 telén (kép: Kovács Mihály lelkész)
A templom 1981 nyarán (kép: Kortárs Építészeti Központ)
A 45°-os szögben megdöntött hatszög alaprajzú épülettömbbel egy jó
arányú, levegős belső tér és a szomszédos panelháztól elhúzott, izgalmas
épület jött létre. A templomba egy déli és egy északi kapun keresztül
lehet bejutni, az előbbi az Ildikó tér felől érkező hívőket várja, a
másik pedig a parókiával és gyülekezeti teremmel tart kapcsolatot.
Az épület csúcspontjában, kb. 16 m magasságban egy szép arányú, markáns,
rézbol készült buzogányforma jelképezi a betlehemi csillagot, amely
református templomaink toronydísze a kakassal együtt.
A főbejárat mellett jobbra álló harangláb Bartha Zsuzsa tervei alapján
készült. A három rozsdamentes acélcső a Szentháromságot szimbolizálja,
egyben szellemes elektromos működésű harangcsövek.
A templom 2007-ben (amikor még nem takarták a fák)
Képek