Az Október 23-a út mentén találjuk ezt az építészetileg megragadó templomot a Magyar Advent templomát, mely a zsúfolt budai bérházak, lakótelepek és üzletközpontok között messzebbről alig észrevehető.
A trianoni határszabás után az elcsatolt
országrészekről tömeges bevándorlás indult az anyaországra, így
Budapestre is. A megnövekedett számú reformátusságot a már meglévő
templomok nem tudták befogadni, az egyházközségek nem tudták megfelelően
ellátni lelki gondozásukat. Így az 1920-as és 1930-as évek
Magyarországára egy tömeges templomépítés és vallási fellendülés volt
jellemző.
A Budapest-Lágymányos-Kelenföldi Missziói Egyházközség 1926. január 1–én
alakult meg, amely addig a Budapest-Budai Református Egyházközség részét
képezte. Ünnepélyes keretek között tették le az egyházközség templomának
alapkövét, az akkori Fehérvári út és a Lenke út sarkán. Az épületnek a
Magyar Advent Temploma nevet adták Ravasz László, a Dunamelléki
Református Egyházkerület püspökének javaslatára. A költségeket több
minisztérium, Budapest székesfőváros, továbbá holland református hívek
adományai biztosították. Az építkezés fővédnöke Magyarország
kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós volt.
A templomot és az azt közre fogó két bérházat Medgyaszay István
(1877-1959) építész tervezte. A négyemeletes bérházak 1929. november
1–re készültek el. Magát a templom épületét 1930. november 16-án nagy
ünnepi külsőségek között szentelték fel. Az eseményt megtisztelte
jelenlétével Horthy Miklós, akit katonazenekar és díszszázad köszöntött.
Ez volt az egyetlen budapesti református templom, amelynek a
felszentelésen a kormányzó részt vett.
A felszentelési istentiszteleten a résztvevők sokasága miatt, az
altemplomban helyet foglaló hívek számára a prédikációt megafon
segítségével kellett kihangosítani. Az eseményről a Magyar Rádió
helyszíni közvetítést adott. A templom és a bérház együttese a két
világháború közötti építészet kiemelkedő alkotása, amelyre a terméskő és
a vasbeton használata mellett a népi építészet formakincsének tudatos
alkalmazása jellemző.
A templom 1947-ben
A templom főhomlokzatát a bejárati árkádsor és a monumentális torony együttese
határozza meg. A belső tere a kétszintes karzattal együtt ötszáz ülőhellyel
rendelkezik. Különleges figyelmet érdemel a liturgikus tér kialakítása, amelyben
szép egységet képez az úrasztala – szószék - és az orgonaházat tartó
„kopjafaszerű" oszlopok fából faragott együttese.
A toronyban két harang található. Az egyiket még a templom felszentelése előtt,
1930 virágvasárnapján, a másikat, a Horthy Miklós-emlékharangot 1934. november
16-án szentelték fel. A harangokat Szlezák László (1870-1953) aranykoszorús
öntőmester készítette.
Anyaegyházközségé 1932. január 1-én a Budapesti Református Egyházmegye
megalakulásával egy időben vált a gyülekezet. 1935. december 22-én adták át
rendeltetésének az orgonát, amely a németországi Walker-gyárban készült. A
hangszert egyházi használat előtt néhány évig egy budapesti moziban használták,
néma filmek zenei aláfestéséhez.
Az épület a II. világháborúban jelentősen megrongálódott, a károkat 1955-re
állították helyre.
A templom 1953-ban
Képek