Kelenföldön 1920-ban megalakult a Kelenföldi Templomépítő Egyesület. Ebben az időben a leányiskola tornatermében tartották a vasárnapi szentmiséket. 1930-ban a főhatóság dr. Takách Jánost bízta meg a plébánia megszervezésével. Még ugyanebben az esztendőben, dr. Mészáros János érseki helytartó áldotta meg az elkészült templomot (163 m2). Ugyanezen évben jön létre az egyházközség részben a ciszterci, részben a tabáni plébánia területéből. 1931-ben kultúrház létesült.
1933-ban önálló lelkészség, 1937-ben plébánia lett az
egyházközség. 1940-ben gyűjteni kezdtek a dr. Irsy László által
tervezett új, 3000 hívő befogadására alkalmas templom építésére. A
tervet a háború meghiúsította. A háborúban megrongálódott templomot
1945-ben helyreállították. A plébánia 1948-ban megvásárolta a XI. Bartók
Béla út 149-151. szám alatti ingatlant kisegítő kápolna (176 m2) és
sekrestyés lakás céljára.
Az új Szent Gellért templom és plébánia alapkövét 1984. szeptember
24-én, Szent Gellért ünnepnapján tették le. 1992 karácsonyán Urunk
születését már az új templomban ünnepelték, amely egyúttal a templom
első szentmiséje is volt.
A templom zárt, belső tere az oldaltermek megnyitásával bővíthető,
zsúfoltság nélkül 1500 embert is képes befogadni. A templomot az
urnatemetővel Kiss András Ybl-díjas építész tervezte.
1997-től a templom melletti telken a kolumbárium tovább bővült, amely
2003 őszére készült el, nevét a Szent Sírról kapta. 1999 augusztusára
épült meg a templom harangtornya, és nyílt meg Varga Imre szobrászművész
alkotásaival az Árpád-házi szentek szoborkertje.
A szoborkertben öt magyar szent: Szent István király, Szent László
király, Szent Imre herceg, Árpád-házi Szent Erzsébet, valamint
Árpád-házi Szent Margit bronzból készült mellszobra látható. A templom
előterében láthatjuk a mester II. Szilveszter pápa művét is.
A templom oromzatán Varga Imre alkotása a plébánia
védőszentjének, Szent Gellért vértanúságát ábrázoló szobra. Az alkotás
egyrészt emlékeztet a hősiesség, az életet feláldozó szeretet
nagyságára, továbbá emlékeztet arra, hogy a látszólagos emberi kudarcok,
a legnagyobb emberi elesettség mögött is ott van egy másik világ, Isten
az ő angyalával a saját világába emel be minket.
Képek